A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

csak egy kis shoppingolás

Mindig is szerettem a piacokat, bár a mugliké fele ennyire izgalmas nem volt. Szeretem a sokféle illatot, a fel-felkiáltó árusokat, ahogy a portrékájukat hirdetik. És itt aztán minden is kapható. Időnként eljövök ide, még ha nem is akarok venni semmit sem. Figyelek, hallgatok, szimatolgatok. Felmérem, hogy kinél érdemes vásárolni, kinél nem.
Mostanra már egész jól kiismerem magam ebben a kavalkádban. Gyors léptekkel haladok el egy idősebb boszorkány mellett, aki valamilyen szuperjó pattanáseltüntető szert igyekszik rátukmálni az emberekre. Egy pillantásra sem méltatom, egyrészt mert nem érdekel a bájitala, másrészt meg kamu az egész. Nem használ semmit sem a szer, hiányzik belőle a legfontosabb alkotóelem. Egy  hajlott hátú öregurat keresek, akinél takaros kis kupacokban állnak a különféle növények. Mosolyogva köszönök neki, aztán gyorsan elhadarom, hogy mikre lenne szükségem. Bólint minden egyes hozzávaló hallatán, ajkai halvány mosolyra húzódnak, de nem szól egy szót se. Elfojtok egy nyögést, amikor rájövök, hogy ez mit jelent. Tudja, hogy minek a hozzávalói ezek. Igyekszem nem elvörösödni (nem sok sikerrel), amikor a kezembe nyom pár tölgyfakérget, amit én elfelejtettem kérni.
- Pali bácsihoz menjen mentamézért, az övé a legjobb – segít ki egy tanáccsal az öreg, és ettől olyan zavarba jövök, hogy már csak egy zavart motyogásra futja. Aztán felmarkolom a kis (felcímkézett) zacskókat és sietek is tova a mézemért. Pár lépés után megtorpanok egy különösen szép csokrokat áruló bódé mellett. Igen, klasszul nézne ki az erkélyen az asztalon. Igen, kéne is vennem valami … valami szokványosabbat, valami normálisabbat, hátha akkor nem akar majd kiugrani a szívem a helyéről. Igen és talán vehetnék még ezt-azt. Igen-igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=830973#post830973][b]Juhász Laura - 2021.05.06. 12:12[/b][/url]

csak egy kis shoppingolás

Mindig is szerettem a piacokat, bár a mugliké fele ennyire izgalmas nem volt. Szeretem a sokféle illatot, a fel-felkiáltó árusokat, ahogy a portrékájukat hirdetik. És itt aztán minden is kapható. Időnként eljövök ide, még ha nem is akarok venni semmit sem. Figyelek, hallgatok, szimatolgatok. Felmérem, hogy kinél érdemes vásárolni, kinél nem.
Mostanra már egész jól kiismerem magam ebben a kavalkádban. Gyors léptekkel haladok el egy idősebb boszorkány mellett, aki valamilyen szuperjó pattanáseltüntető szert igyekszik rátukmálni az emberekre. Egy pillantásra sem méltatom, egyrészt mert nem érdekel a bájitala, másrészt meg kamu az egész. Nem használ semmit sem a szer, hiányzik belőle a legfontosabb alkotóelem. Egy  hajlott hátú öregurat keresek, akinél takaros kis kupacokban állnak a különféle növények. Mosolyogva köszönök neki, aztán gyorsan elhadarom, hogy mikre lenne szükségem. Bólint minden egyes hozzávaló hallatán, ajkai halvány mosolyra húzódnak, de nem szól egy szót se. Elfojtok egy nyögést, amikor rájövök, hogy ez mit jelent. Tudja, hogy minek a hozzávalói ezek. Igyekszem nem elvörösödni (nem sok sikerrel), amikor a kezembe nyom pár tölgyfakérget, amit én elfelejtettem kérni.
- Pali bácsihoz menjen mentamézért, az övé a legjobb – segít ki egy tanáccsal az öreg, és ettől olyan zavarba jövök, hogy már csak egy zavart motyogásra futja. Aztán felmarkolom a kis (felcímkézett) zacskókat és sietek is tova a mézemért. Pár lépés után megtorpanok egy különösen szép csokrokat áruló bódé mellett. Igen, klasszul nézne ki az erkélyen az asztalon. Igen, kéne is vennem valami … valami szokványosabbat, valami normálisabbat, hátha akkor nem akar majd kiugrani a szívem a helyéről. Igen és talán vehetnék még ezt-azt. Igen-igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=831103#post831103][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.05.07. 17:11[/b][/url]

csiribú | csiribá

Magamban poroszkálok a téren, pénztárcámat jó mélyre süllyesztve zsákomban. Attól félek, hogy ha elővenném, mind elköltődne erre, arra, így inkább csak kiélvezem az arcomat simogató napsugarakat, és kergetem a saját magam elől menekülni próbáló árnyékomat. Orromat meg-megcsapja a különböző standokon árult ételek, hozzávalók illata, és tudom, hogy lassan kezdek eljutni arra a pontra, hogy ha tovább ácsorgok a gyümölcsök között, akkor bizony vásárolni is fogok, így inkább tovább rúgom a port az csecsebecsék felé. Elhaladok a boszorkány mellett, akitől már több ízben is vettem ezt-azt, a sort a Launak szánt medúzás szélcsengő kezdte meg, de lett azóta egészen apró rókafigurám, sőt, anyának is innen vettem születésnapjára napraforgós kitűzőt. Széles mosollyal köszönök, de mivel éppen vásárlója van, most nem állok meg, kavicsok csikordulnak a talpam alatt, ahogy kikerülök egy anyja kezét hirtelen elengedő minihurrikánt. Hát, ez elszaladt, konstatálom, a nő arcának megnyúlásából ítélve pedig pontosan az édességes bódé felé. Megkordul a gyomrom, így inkább nem is képzelem magam elé a cukorkákkal, csokikkal, kekszekkel megrakodott padokat, fejemet megrázva szökdécselek tovább a piactér kevésbé guszta részéhez. Az igazság az, hogy szívesen kísérleteznék különféle főzetekkel órákon kívül is, de egyrészt nem merném kipróbálni milyen hatásuk van, másrészt a bájitalalapanyagok... Pofátlanul drágák tudnak lenni. Szóval inkább igyekszem kifőzőcskézni magam Rudi bácsi óráin, és ha kísérletezni támad kedvem, a teakonyhában élem ki e vágyat, ennek általában a levitások is örülni szoktak. Ki utasítana vissza egy kis ingyenkaját, mi? (Azt leszámítva persze, aki egyszer már besárgult a füves sütimtől.)
Ismerős szőke kobak bukkan fel előttem, ahogy kikerülöm a gödröt, amiben korábban kétszer már hasraestem. Mielőtt azonban gyorsítanék, hogy beérjem, vigyorogva megköszönöm a rövid tapsot a bácsinak, aki eddig mindkét esésemnél jelen volt, és most velem együtt Üdvözli fejlődésemet. - Lau! - szaporázom meg lépteimet, átfurakodva magam az embereken. Nincsenek ám sokan, csak valahogy senki sem az én tempómban szeret közlekedni. - Szia - bukkanok ki egy férfi háta mögül, s szatyromat magam elé húzva beállok mellé csodálni a virágokat. - Van valakinek valamilye, amiről megfeledkeztem? - húzom össze szemöldököm, rögtön picit ijedtebben kutatva emlékezetemben szülinapok és névnapok után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=831144#post831144][b]Juhász Laura - 2021.05.08. 17:40[/b][/url]

csak egy kis shoppingolás

Oké, akkor lesz egy csokor rózsa. Vagy, várjunk csak nem is. Az túl … izé. Valami hagyományosabb kéne. Az a lila bigyó, vagy talán ez a szép sárga akármi? A fenébe, egészen eddig tudtam ezeknek a virágoknak a nevét! Most meg tökre kiment a fejemből. Sőt még kezd is homályosodni a látásom. Vagyis ja nem, most hogy nem kapkodom össze-vissza  a fejem tök normálisan látok. De, biztos hogy jó ötlet az a csokor? Mert hát van itt egy rakás más is.
Hatalmas lendülettel fordulok oldalra, hogy megnézzem a szélharangokat, meg apró kis tálkákat, gyertyatartókat a szomszédos standnál. Lehet, hogy inkább ilyet kéne vennem. Vagy ilyet is. Meg valami gyümölcs is kellene, meg süti meg
 - Mi a szöszt csinálok én? – fakadok ki hangosan, alaposan megijesztve a mellettem elhaladó gyerekeket. Rosszalló tekintettel fordulok hát vissza a virágoshoz és hezitálás nélkül mutatok rá egy csokor kardvirágra. Háh, eszembe jutott a neve az egyik gaznak, hát nem szuper?! Az árus szusszan egyet, megnyugodva, hogy nem egy totál hibbanttal van itt dolga, aki csak ácsorog és nem vesz végül semmit. Átnyújtom az érméket, aztán nyújtom a kezem, hogy átvegyem a csokrom és ekkor jut el a tudatomig, hogy áll mellettem valaki, aki meg is szólít.
Gyorsan a lány felé fordulok, arcomon teljes zavarodottság és valami más látszik, miközben elejtem a csokrot is és a szatyromat is. Teljesen lesápadva meredek tátott szájjal Masára, majd hirtelen elpirulok és hadarni kezdek összefüggéstelenül.
- Szia! Én nem … vagyis … én … csak … tudod, ez nem … szóval … - hát ez aztán pompás, nem gyanús, kicsit se. Észrevétlennek szánt pillantást vetek a szanaszét szóródott csomagaimra, tuti hogy csak annak nem tűnik fel, aki épp elhagyja a piacteret. Tökre úgy érzem, hogy most az egész világ engem figyel és olyan mindenttudó vigyorral bólogat, hogy aha, aha, na peeersze. – Mi? Kinek? Milye? – sikerül valamelyest összeszednem magam, hátha még sikerül menteni a menthetőt. – JA! Ja, ja nem. Nem, én csak … - megkönnyebbült felkiáltásomat – hisz már értem, hogy mire utal Masa – rögtön fel is váltja a zavart magyarázáskodás - … izé, úgy gondoltam, hogy jól jönne egy kis dísz a konyhaasztalra. Vagy az erkélyre. Nemtom. Szép, illatos, tavasz van – rántok vállat, tekintetem szinte könyörög a lánynak, hogy ne kérdezgessen, gőzöm sincs róla, hogy mit is csinálok jelenleg. – És Te? – Mit csinálsz itt? Miért éppen most? Mit tudsz, mire gondolsz? Egy tizes skálán mennyire vagyok most fura? Légyszi, légyszi ne nagyon, légyszi, légyszi!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=836131#post836131][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.08.24. 01:03[/b][/url]

csiribú | csiribá

- Hupsz - kommentálom a földre pottyanó zacskók zizzenését. Tőlem ez még nem is lenne szokatlan, előfordul, hogy elbambulok, és elejtek ezt azt, de Lautól már némiképp váratlanabb a dolog. Gondolkodás nélkül guggolok hát le, hogy szatyromat oldalra tolva kezdjek el nyúlkálni a vásárolt holmik után, nem is igazán figyelve oda, hogy mit ragadok meg. Tekintetem vissza-visszaugrik a lány arcára, a vonásaiban pislákoló zavartság érdekesebbnek tűnik holmi tárgyaknál. Hjaj, mikor tanulom már meg mire kell igazán figyelni, és mire nem? És még én akartam mesterdetektívnek tanulni... - Hm? - hümmögök kérdőn a céltalannak tűnő habogásra - hm? - újra és újra - hm? - némelyik hang elvész a piac zsivajában, mások talán elérnek a navinésig. - Mi? - értelmesen nézhetünk ki. Az egyik össze-vissza terelgeti maga előtt a hangokat, a másiknak a kultúrált visszakérdezés sem igazán megy. - Hát - kezdeném a magyarázatot a virágstand és a vásárlás, valamint a szülinévnapok között, fent sem igazán akadva azon, hogy esetleg túlontúl hirtelen volt a gondolatmenetem számára. Oké, napjában legalább háromszor négyszer ejtek mély gondolkodásba embereket, akik nem értik, hogyan jutottam el oda, amit kiejtek a számon, szóval nem para, meg van szokva.
De Lautól? Váratlan.
- Áááá, dekorálsz, szépítesz - mosolyodok el megvilágosodva. Tekintetem felragyog, ahogy elképzelem a cuki kicsi házat nem csak kívül, de belül is megtelve virágokkal, növényekkel, és hát botanikát tanulok, az ég szerelmére, az arcomra van írva lelkesedésem. - Segíthetek megtervezni? - pislogok kiskutyaszemekkel, és fejben már tovább is pörgetem. - De akkor inkább cserepeset is nem? Hogy sokáig legyen jó, és akkor olyat ami tisztítja a levegőt, meg ami barátkozik a vizeddel, meg nem mérgező Beninek... - kész, engem teljesen elvesztett mára az emberi nem. Meg sem hallom szinte, hogy visszakérdez, csak a földön guggolva szorongatom a csomagját, oda sem figyelve. - Ezeket is otthonra vetted? - utalok rájuk, de ahelyett, hogy kinyitnám, inkább megkérdezem előbb. Inkább választom azt, hogy figyelem, ahogy Lau arcán játszanak az érzelmek, mint hogy megszemlélhessem magamnak a vásárolt dolgokat - no meg amúgy nem adott rá engedélyt hogy turkáljak, csak segíteni szerettem volna, szóval nem lenne szép dolog... Majd kíváncsiskodok, ha azt mondja, hogy persze Masa, nézz meg mindent, hajts ki mindent, tetvéssz át mindent. Majd akkor. Csak mondd már, te lány!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=836837#post836837][b]Juhász Laura - 2021.09.12. 20:01[/b][/url]

csak egy kis shoppingolás

A pánik csak erősödik, amikor a levitás lány a segítségemre siet. És ez a legváratlanabb formában mutatkozik meg: a pálcámért nyúlok. Legszívesebben megállítanám az időt, vagy csak Masát, vagy eltüntetném magamat, vagy a gyanús cuccaimat, vagy egy egyszerű bűbáj segítségével bereptetnék mindent újra a csomagba. Csakhogy természetesen egyik varázsige sem jut az eszembe. Mindeközben összevissza locsogok, fejemben kattognak a kerekek, ahogy próbálok valamiféle magyarázatot kicsikarni magamból. Na meg amíg lefejtem valahogy az ujjaimat a pálcámról és egy lazának tűnő görcsös mozdulattal újra a zsebembe lököm. Ha mákom van akkor azt fogja hinni Masa, hogy csak pakolni akartam volna.
- Mit csinálok? – kérdezek vissza teljesen értetlenül, döbbenten. Mit dekorálok? – Jaaaa, hát … hát persze! – kiáltok fel hisztérikusan kacagás közepette. Persze, mi mást csinálnék?! Hisz valami olyasmit mondtam, jaj Lau, szedd már össze magad!
- Ööö, miért, ez mérgező? – csodálkozva pillantok először Masára, majd a virágcsokromra. Egek, azt se tudom, hogy ez milyen növény. Mármint biztos, hogy tudom, csak most nem tudom, értitek. Kezd teljesen összeomlani a nem éppen jól felépített álcám, meg magyarázatom, meg minden. Nem megy ez nekem. Túl sok a kérdés, és én túlontúl is ideges vagyok ahhoz, hogy észben tudjam tartani amit mondok, meg amit mondanak nekem.
- Igen, azokat is. A virágokat viszont gőzöm sincs, hogy hova vettem. Mentaméz – motyogom megsemmisülten egy hatalmas nagy sóhaj kíséretében. Már nem is próbálom elrámolni a dolgaimat minél gyorsabban, már az se érdekel ha Masa beleturkál az egészbe. Egy dolog érdekel jelenleg, hogy az utolsó hozzávalót megszerezzem. Márpedig ha sokáig locsogok itt hülyeségeket, akkor a végén még elfelejtem, és nem élem túl, ha még egyszer le kell jönnöm erre a piacra a mai nap folyamán. – Tudod hol van Pali bácsi bódéja? – kérdezem meg teljesen nyugodt, összeszedett hangon. Na igen, ez már én vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=837511#post837511][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.09.30. 16:52[/b][/url]

csiribú | csiribá

Igazság szerint érzékelem a zavart, a kapkodást, de nem jövök rá, hogy ezeket én váltottam ki a lányból. Itt vagyunk a nyüzsgő, zsizsegő, élő és szinte már lélegző piactér közepén, ahol úton-útfélen megszólítanak az idegenek, nekedmennek, lökdösődnek, szóval nem csodálkozom, ha ez esetleg frusztrálttá teszi a navinést - nekem ennyi épp elég ahhoz, hogy ne gondoljam, hogy esetleg meg szeretne támadni, vagy hogy nehezményezné a segítő szándékom. Türelmesen várom hát, amíg magában rendezi a kérdőjeleit, a kérdésem feltevése után kissé arrébb is húzódom, hogy inkább én legyek a járókelőkhöz közelebb. Trükkös, visszakérdez, és csak akkor pislogok és nézem meg közelebbről választását. - Nem tudom, nem néztem, csak általánosságban mondtam, hogy lehet olyan ami nem jó - tekintetem közben pásztázza a szatyrot - őszintén szólva megfogtál, nem tudom mi mérgező egy elemi lénynek, vagy mi nem. Tudod, hogy a lénytan... - felhorkanok - sosem volt az erősségem.
Tincseim végét rágcsáló szamarak az állatkertben, talárom ujját lángra lobbantó durrfarkú szurcsókok, rovarok, bogarak, pókok, sáskák, szöcskék, rám bízott csigák, nemnemnem, most is csak azért van még felvéve az LLG, nehogy azon múljon az évfolyamelsőségem. - Micsoda? - kérdezek vissza, ugyanis pont a keresett termék előtt sír fel mellettem egy babuj a kocsiban, ami az egyébként sem túl magas hangerő mellett nem könnyíti meg a dolgom. - Pali bácsi! - bólintok megvilágosodva, és miután két-három gyors pattogással kikukkantok a tömeg fölött, és ellenőrzöm merrefelé állok, karjaimat magam elé lökve indulok meg előre. - Kövess, kövess, itt lesz rögtön - nyugtatom. Megtehetném, hogy itt el is hallgatok, hogy ne kelljen kiabálni, de nem, az nem én lennék, így hát újabb kérdés következik - csak nem főzöl valamit? - félreértés ne essék, itt már bájitalban gondolkodom. Ha máshogy nem is, tudat alatt regisztráltam én azokat a hozzávalókat, így a kis szakirányom jelez, hogy hasznát vehetném - épp csak egyelőre nem jutottam odáig gondoltaban. Ma nem a detektív-agysejtjeim vannak a főparancsnokiban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=839883#post839883][b]Juhász Laura - 2021.12.07. 10:12[/b][/url]

csak egy kis shoppingolás

Jelenleg észre sem veszem a körülöttünk lévő tömeget. Pedig hát alap lenne, és teljesen logikus lenne, hogy az zavar meg ennyire. Bárcsak az zavarna meg ennyire! De hát nem erről van szó.
Igyekszem fenntartani a normalitás látszatát – esélyem sincs, tudom – és értelmesen folytatni a társalgást. Tényleg, nagyon igyekszem ám.
- Nekem tudnom kéne, hisz egy elemi lénnyel élek. Tudnom kéne, és mégsem tudom – hangzik a kétségbeesett feleletem. Basszus, mi árthat Beninek? És én eddig erre miért nem figyeltem? Hiba abba a hitbe ringatnom magam, hogy biztos elmondták volna ha lenne olyan. Vagy abba, hogy a cicám nem hülye és tudja. Sajnos csak egy pillanatig tudok erre figyelni, aztán jön a zsigeri vágy, hogy elrántsam a szatyrot a levitás elől, és a hátam mögé dugjam. Ennél feltűnőbb dolgot már nem is tehetnék, igaz? Még jó, hogy csupán szorosabban fogom és kicsit odébb húzom. Aztán széttörik a gondosan felállított kis álcám, kit áltatok? Még a kis pólyásbaba is látja, hogy valami nincs rendben velem. Nem megy ez nekem na. Szóval ismét a feladatra koncentrálok, és ezúttal visszatér az összeszedett, magabiztosabb énem.
- Komolyan mondom, mindig átköltözik valahova máshova – motyogom, ami valószínűleg nem is igaz. Valószínűleg tök ugyanott van, mint ahol szokott lenni, és én próbáltam meg túlságosan is láthatatlan lenni és képtelen voltam arra figyelni, hogy tájékozódjak. Ami amúgy sem mindig az erősségem.
Masa kérdése teljesen logikus, hisz az öreg a legjobb hozzávalókat adja a bájitalokhoz. Mégis mi másért keresném hát fel? Ezer meg egy okot lehetne kitalálni persze, de felhagytam én már azzal, hogy menteni próbáljam a menthetőt.
- Hát … igen, az a terv – felelem szinte szomorkásan, majd gyorsan kapkodva hozzáteszem – de, de csak úgy. Mármint gyakorlásként. Hogy tudod, izé, tök jól menjen és ne vétsek hibákat, mert hát katasztrófa lehet belőle, ha elrontok valamit és nem jó adagot használok. Katasztrófa! – magyarázkodom egyre hangosabban, mintha meg kellene győznöm Masát, hogy tényleg így van, tényleg csak gyakorlok, de tényleg, de komolyan. Mindezt persze közlekedési lámpa piros színben pompázva.
- Izé, te mindenkit tudsz, hogy hol árul? Meg hogy miket? - és vajon össze rakta-e már, hogy mégis mi a szöszért mászkálok én itt és nézek ki úgy, mint akinek hiányzik az összes kerek?