36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2016. szeptember 11. 10:42 | Link

Hercegh Kriszpin

Úgy döntött, hogy a saját fejlődésének és betegségéből való kiútjának velejárójaként segít majd a Shanes előkészítőben és önkénteskedni fog. Noha már beszélt erről az igazgatóval, ő nem kötött ki konkrét időpontot arra, mikor kell jönnie. Azt mondta, bármikor szívesen látják őt, de leginkább a délutáni foglalkozásokon. A levitás sokat töprengett rajta, vajon tényleg bölcs gondolat-e, hogy bejárjon és segédkezzen, elvégre olyan alapvető kérdések merültek fel benne, hogy alkalmas-e rá, érdemes-e, végtére is egyelőre ő sem tudna létezni segítség nélkül. Orvosi segítség nélkül. Azonban még ha arra is jut, segít, mi lenne a legmegfelelőbb módja ennek? Pénzt adományozni sajnos nem áll módjában, hiszen nemrég vették meg öccsével a falubeli házukat és már ahhoz is segítséget kellett kérniük. De elég-e pusztán a jó szándék ahhoz, hogy tényleg tegyen valami érdemit? Legyen bárhogy, elhatározta, hogy a mai délután alkalmával ellátogat a kicsik közé és visz magával pár finomságot - lefordítva most bevásárol és süt nekik süteményt, visz be gyümölcsöt. És igen, talán játszik és beszélget is velük erről-arról.
Ennek köszönhetően a piactéren kószál és igyekszik a lehető legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni. Teljesen egyértelmű, hogy rendetlenül kavarognak fejében a gondolatok, s mi sem mutatja ezt jobban, minthogy nagyjából két perce ugyanazt az almát tartja a kezében és elbambulva nézi. Hogy most pontosan mi játszódhat le benne az jó kérdés, ő azonban nem érzékeli, hogy mióta csinálja a... Semmit. Csak akkor ocsúdik fel, mikor valaki hátulról meglöki, de így sem tart sokáig a hatás. Észre sem veszi, hogy a táskájából már el is emelték a pénztárcáját, így a vásárlás kimenetele már semmiképp sem lehet sikeres. Nagy nehezen összeválogat két kilót a gyönyörű áruból és fizetne is, csakhogy...
- Egy pillanat, nem találom a... - a táskájába túró mozdulat hozza meg a felismerést, s a keresés egyszeriben kétségbeesetté válik. Pedig elhozta. Itt volt. De már nincs. Szerencse, hogy az iratait máshol tartja. De akkor is, hol a tárcája?
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 11. 16:11 | Link

Catherine Shayleen Black
délután a gyümölcsös stand környékén

Nimbuszommal a kezemben bandukolok a faluban. A piactérre tartok, hiszen ma ott vannak az árusok. Állítólag most sokkal többen pakolják ki portékáikat, mint annak idején, amikor a Bagolykőbe jártam. Mondjuk már akkor is főleg a Poénpalota érdekelt minket, az meg igazából csaknem minden nap nyitva van.
Már pár sarokkal odébbról hallani a tér zsibongását. és mikor megérkezek, derűsen pislogok körbe a színes forgatagon. Ám érdekes módon nem tűnik sokkal nagyobbnak, mint amire emlékeztem. Lehet, azért, mert akkor kisebb voltam és minden jelentősebbnek tetszettek. Ha pedig a piac mértékei velem arányosan nőttek, nem csoda, ha nem érzékelem a változást. Persze, más. De egyben jól ismert is.
Kellemesen nézelődve haladok a kofák és vásárlók között. Tekintetem meg-megakad a furcsább alakokon. Elég helyen jártam már ahhoz és elég emberrel találkoztam, hogy feltűnjön olyasmi, ami talán a legtöbbeknek nem. Így lehetséges az is, hogy gyanússá válik számomra valaki. A gyümölcsök környékén ólálkodik. Nem véletlen mondom, hogy ólálkodik. Amit csinál, arra találták ki ezt a kifejezést. Nem az árut méregeti, nem válogat, csak úgy tesz. Pótcselekvés. Aztán nekimegy egy lánynak. Pedig nem tűnt olyannak, aki ilyen könnyen megbotlik. Ráadásul a lökés és bocsánatkérésféleség után gyorsan körbenéz. Összevont szemöldökkel figyelem, jó néhány lépés távolságból. Amint pedig így teszek, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Körbetekintek, van-e itt valamiféle biztonsági őr, de nem látok ilyet. Számat harapdálva pillantok vissza a jellegtelen kinézetű, fiatal varázslóra és egy szusszanással döntésre jutok. Megindulok felé. Csak szépen, lazán.
Bosszantott kissé, hogy nem akadt az utamba seprűtartó a faluban, de lám, minden van valamiért. Most nagyon jól jön, hogy magammal kellett cipeljem. Rendeltetésszerűen, kissé vállamnak döntve, függőlegesen tartom, nehogy megsértsek vele valakit. Mikor aztán a férfiú közelébe érek, egyszerűen leengedem oldalra, ő meg jól hasra esik benne. Nyögve puffan a földre.
- Mi a... Te tökkelütött szerencsétlen... - áll neki a szidásomnak nyöszörögve.
- Ó, te jó ég, elnézést. - szabadkozom és nyúlok érte, hogy felsegítsem.
- Hagyjál békén! - rántja ki magát a kezemből, felemelve a hangját. A piacon megáll kicsit az élet, ahogy egyre többen minket figyelnek.
- Sajnálom. Tényleg. - bizonygatom, seprűmet félretéve, immáron mindkét kezem őt foghassa. A jelenet egyre komikusabbá válik, ahogy próbálom -akarata ellenére- felsegíteni, és tapogatom, markolom, ahol csak érem. Ám nem derülhet már sokáig a hirtelen összeállt közönség,  hiszen jön a drámai fordulat.
- Kiesett a pénztárcája. - adom át neki a földre hullt darabot.
- Meg a másik is. - nyújtok át neki még egyet, összevont szemöldökkel.
- És itt a... harmadik? - kerül a kezembe egy újabb példány.
- Hiszen az az én tárcám! - rikkant fel egy hölgy nem messze. A tolvaj köpni-nyelni nem tud, csak hebegve áll, eséstől porosan. Látja, ebből nem jöhet ki jól, úgyhogy vet még rám egy dühödt pillantást, majd egy nagy pukkanással hoppanál. Összerándulok a hirtelen jött, éles hangra, aztán lenézek a tárcákra a kezemben. Az egyiket már nyújtom is át a nőnek, aki jelentkezett érte. Miközben a körülöttem lévők zsebeiket ellenőrizve hüledeznek és már azt tárgyalják, hogyan tegyenek feljelentést a hivatalban, illetve azt ecsetelik, milyen szerencse, hogy elesett a seprűmben, addig én a magasba lendítem a nálam maradt két tárcát.
- Ismerősek valakinek? - kérdezem hangosan.
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2016. szeptember 12. 21:50 | Link

Hercegh Kriszpin
a minihős

Pedig gyönyörű darabokat választott, talán a legszebbeket, amiket fellehet itt az ember. Egy dolog azonban tény: elvből vásárolni nem igen lehet, pénztárca híján pedig itt kell hagynia az almákat. Pánikba esetten kotorászik a táskájában, érzi, hogy végtagjai remegni kezdenek, miközben az idős hölgy mosolyogva várja az eredményt. Ő még nem tudja, hogy mégsem lesz ebből vásárlás.
Mikor már a sírás határán fordulna az eladó felé, egy kisebb fajta zajongásra lesz figyelmes. Az öregasszonnyal egyszerre fordítja fejét a hang irányába és egy elnézést rebegve megpróbál odafurakodni, hogy lássa mi történik. Pont akkor ér oda, mikor a pénztárcák előkerülnek. Nem lát sok mindent, csak saját értékén akad meg a szeme, ettől pedig kettős érzése támad. Először is iszonyúan szégyelli magát, hogy nem figyelt eléggé, másrészről viszont hálás is az idegennek, hogy kiszúrta a tolvajt. Már csak zavarát kell legyőznie, hogy ne a föld alól nyúljon ki a keze és kuncsorogja vissza a tulajdonát. Sohasem fordult még elő vele ilyesmi. A tömeg azonban lassanként oszolni kezd és a két pénztárcából már csak egy marad, az övé. Mély levegőt vesz és kissé bizonytalanul sétál oda a férfihoz - nem tehet róla, introvertált személyiség és csak a szükség szüli a beszédet.
- Az az enyém - hangja elég halk, de határozott, így kétség sem férhet hozzá, hogy a kis krémszínű tárca az ő tulajdona. Beharapja ajkát, mert fogalma sincs, hogy most mit kéne csinálnia, végül úgy dönt, hogy illendő lenne kicsit bővebben is beszélnie. - Köszönöm, hogy visszaadja. Mármint nemcsak az enyémet találta meg, de az enyémet is és... - szinte ráharap a nyelvére, hogy elég volt. Nem tudja nem szimpatikusnak találni a tolvaj lebuktatóját, hiszen eleve az, hogy kiszúrta a dolgot (mert senki ne mondja, hogy véletlen volt), majd még tett is azért, hogy mindenki visszakapja, ami az övé. Ez egy... Jó dolog. - Szóval köszönöm - végül elmosolyodik, bár nem olyan nagyon széles a görbe, de ez is megteszi. Nem szabad elfelejtenie, hogy nem egy gazemberrel, hanem egy minihőssel beszél - hős mondjuk superman, de a hétköznapok megmentői minihősök.
- Mondja csak, hogy szúrta ki azt a férfit? - közben nagyon udvariasan és finoman elindul vissza az idős hölgyhöz, hogy kifizesse az almákat, remélve, hogy a férfi vele tart egy darabon. Ha nem is, a választ mindenképp megvárja.
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 13. 11:33 | Link

Catherine Shayleen Black
délután a gyümölcsös stand környékén

A maradék tárcákból az egyikért hamar jön a tulaj. A másik viszont várat magára. Kezem a magasban, a csinos pénztartó a kezemben és nézelődök körbe, kutatva a jelenlévők közt. Már éppen arra gondolok, hogy még egyszer elrikkantom magam, amikor feltűnik egy félénken közeledő lány. Már engedem is lejjebb a kezem és mosolyogva lépek oda.
- Igazán nincs mit. - adom át neki a tulajdonát. Megvárom még, amit mondani szeretne nekem, hiszen látom rajta, nem könnyű ez a számára. De aztán nem akarnám sokáig feltartani. Nem azért csináltam, amit csináltam, hogy az emberek a vállukon vigyenek körbe, sőt, még csak azért sem, hogy bárki hálás legyen. Nem véletlenül buktattam le úgy a tolvajt, mintha nem is direkt történt volna. Vagyis hát egy részt amiatt tettem így, mert nem az volt a célom, hogy nyilvánosan hősködjek, másrészt pedig mindössze taktikából: hiszen mi lett volna, ha alaptalan a gyanúm? Így csak egy balfék lettem volna, aki nekiment valakinek.
A leányzó viszont átlát rajtam. Ahogy nézem, ő az egyetlen. A többiek elhitték, hogy véletlenül buktattam le az őket meglopót. Aminek különben örülök, mert bevált a színjátékom és legalább nem hálálkodnak túl sokat. Viszont van, akit nem lehet átejteni. Már éppen búcsúznék el tőle, amikor bedobja a kérdést.
- Ó, én nem... - rázom a fejem és már kezdenék hárítani, de végül a tarkómhoz vonom a kezem és mosolyogva masszírozom meg a nyakam, a stand felé visszainduló boszorkányt nézve. Vele tartok.
- Nem igazán az áruval foglalkozott. - magyarázom csöndesen.
- Aztán neked ment. Furcsa volt. - vonok vállat. Noha ő magázott, én letegezem a lányt, mert az a helyzet, hogy az alkata miatt nagyon ifjúnak tűnik. De lehet, fiatalabbnak hiszem, mint ahány éves valójában.
- A többieket figyelte, látszott, hogy nem vásárolni van itt. Gyanúsan viselkedett. De nem voltam biztos benne, hogy tényleg tolvaj. - rázom a fejem, könnyedén beismerve, hogy nem vagyok ám profi bűnüldöző. Bár tény, nem ez az első hasonló húzásom. Ha észreveszek egy ilyet, nem tudok nem lépni.
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2016. október 1. 18:40 | Link

Hercegh Kriszpin
a minihős

Talán a férfinak nem több ez, mint egy könnyed jó cselekedet, amit bármely más ember megtett volna a helyében. Shayleen viszont jól ismeri a tömeget, a sok arcot, akik mind ugyanolyanok: ha látnak is valamit, szemet hunynak, ellenőrzik saját értéküket és megnyugvással konstatálják, hogy velük minden oké. Mi értelme lenne bármennyi időt fordítani arra, hogy másokon segíthessenek? Ezt a mentalitást tapasztalta egész idáig, gyakran még az orvosoktól is. Önimádattal telve pöffeszkedtek székükben és fölényesen hümmögtek, semmitmondó kérdéseket tettek fel és a válasszal sem törődtek. Számukra minden betegség, így az anorexia is egy múlandó szeszélynek bizonyult, nem tartották érdemesnek a problémát arra, hogy foglalkozzanak is vele mélyrehatóbban. Mondhatjuk, hogy a levitás elvesztette reményét az emberiségben egy kissé.
Nem szeretne udvariatlan lenni, azonban most, hogy végre van mivel fizetnie, talán vissza kéne mennie az asszonysághoz és elhozni az almákat. Könnyeden teszi fel az első kérdést, ami eszébe jut, hiszen ő maga mit sem vett észre a lopásból. Persze, meglökték, de ez egy piacon annyira általános dolog... Nem szól ugyan semmit, mikor a férfi először exkuzálja magát, elvégre nem várhatja el, hogy válaszoljon vagy vele tartson, mégis kiengedi a sokáig benn tartott levegőt, mikor beszélni kezd. Megnyugtatja a másik jelenléte, bár nem tudná megmagyarázni miért. Jó az aurája vagy a kisugárzása - ki miben hisz.
- Az az igazság, hogy nem is gondoltam, hogy baj lehet - megvonja vállát, miközben odaérnek a gyümölcsöket áruló idős hölgyhöz és átnyújtja neki a fizetséget. Egy mosoly kíséretében veszi át az almát, majd Kriszpin felé fordul. - Ilyen tömegben teljesen normális, hogy az emberek egymásnak mennek. Vagyis nem annyira szokatlan - egy picit kijavítja magát, elvégre lehetne úgy közlekedni, mintha nem egy elefántcsordát alakítanának egy természetfilmben, de mindegy.
- De végül igazad lett. Vagyis, igaza - kijavítja magát, mert kissé megzavarta, hogy a férfi letegezte őt. Ennyire fiatalnak tűnik? Na nem mintha szeretné a magázódást, csak különös. - Nem mindenki próbált volna meg megbizonyosodni erről, bár igazán nem szeretném zavarba hozni - egy kedves mosoly ível ajkaira, ahogy megtalálja Kriszpin tekintetét. Még soha nem találkozott vele, ami persze nem jelentene semmit, de mióta a faluban lakik, azóta elég sokakat, legalább látásból megismer. Mégsem faggathatja a férfit minderről.
- Tudna nekem segíteni egy keveset? Már egy ideje el szerettem volna menni fűszerekért, de ebben a labirintusban sehogy sem akadok rá az árusra, akit említettek nekem. Elkísérne? Persze csak ha nem tartom fel, mert azt igazán nem szeretném.
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 2. 16:31 | Link

----------------------------
Catherine Shayleen Black
délután a gyümölcsös standnál
----------------------------

Zsebre tett kézzel, figyelmesen hallgatom a lányt, és jobban elmosolyodok.
- Persze, szerintem én sem vettem volna észre, ha velem történik. Kívülről más. - nyugtatom meg afelől, hogy ha engem lop meg, valószínűleg nekem sem tűnt volna fel. Csak hoztam volna a formámat, és talán még én kérek bocsánatot, amiért ő jött nekem, majd pár perc múlva, ha éppen fizetni akartam volna valamiért, vagy csak éppen a zakómhoz nyúlok, rájöttem volna, mi történhetett.
Elnéző mosolyt villantok rá, egy kis fejrázással kísérve, amikor véletlen letegez. Szívem szerint akár bátorítanám is rá, hiszen egyáltalán nem gond. De ha az ismeretségünk csak futó, akkor úgysem érdemes túlzottan belemenni ezek tisztázásába. Amennyiben mégis úgy alakul, majd megkérem rá, hogy nyugodtan tegezzen, ha akar. Mindezt úgy, hogy tényleg nem tudom, hogy sokkal kevesebb a korkülönbségünk, mint én feltételezem.
Hasonlóan reagálok arra is, hogy elmondja, nem akar ám zavarba hozni azzal, amit mond. Zavarba egyáltalán nem hoz. Csak nem várom el, hogy ilyeneket mondjon. De ha kikívánkozik belőle, ha elgondolkodtatja, nyilvánvalóan nem fogom meggátolni ebben. Meg persze hálás is vagyok az észrevételért, ha már így alakult.
- Hogyne. - vágom rá, hogy segítek, mikor még azt sem tudom, miről van szó. Aztán csakhamar kiderül, és ez egyáltalán nem olyan kérés, aminek ne tudnék eleget tenni, vagy aminek ne tennék szívesen eleget.
- Nem tartasz fel. Elintéztem, amiért jöttem. Egy állással kapcsolatban tárgyaltam. De most már ráérek. Csak veszek én is egy almát és mehetünk. - tárom elé körvonalakban, mi dolgom a faluban, aztán ígéretemhez híven magamhoz veszek egyet a hívogató gyümölcsök közül. Fizetek a kofának, ledörzsölöm az almát a vállamon és már harapok is bele. Megkívántam.
- Kérdezzünk meg valakit! - javaslom a fűszerest illetően, miután lenyeltem a falatot, és megindulok egy helybelinek tűnő varázsló felé. Hátha útbaigazít minket.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér