A Keleti szárny első emeletén, jól elrejtve az idegenek szeme elől, a folyosó jobb oldalán hatalmas festmény található, amely egy szfinxet ábrázol. Fölötte a felirat: Veritas, Scientia, Sapientia. Csak a beavatottak tudják: a festmény takarja a Levitába vezető bejáratot. A szfinx pedig csak akkor enged be a kék ház klubhelyiségébe, ha rejtvényét helyesen megfejted.
Mindenki mással is hajlandó elbeszélgetni a varázslatos lény a maga tűnődő, éteri módján, de ha információkat akarsz kicsikarni belőle, jobb, ha még néhány legendás lények gondozása órát meglátogatsz, különben nem vetemednél erre.

Vajon feltűnt már bárkinek is, miért alszanak olykor éjjelente ezen a folyosón meggyötört levitás gólyák...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=824235#post824235][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.08. 20:14[/b][/url]

Mindössze egy kis levegőre volt szüksége. Összeszedi magát, és ha már nem remeg a lába, felmegy a szobájába, fogat mos, és főz egy bájitalt, ami majd megnyugtatja a gyomrát. Már tudta fejből, meglesz hamar, utána pedig bebújhat az ágyba egy könyvvel, és olvashat, míg el nem nyomja az álom. Csak.. egy kis levegőre van előbb szüksége.
Így, az ablakpárkánynak támaszkodva erőt tudott gyűjteni, össze tudta szedni magát, és a gondolatait, és nem is tűnt fel senkinek. Nem mintha egyébként olyan feltűnő jelenség lett volna, vagy bárkit érdekelt volna, épp mit művel. De nem hiányzott, hogy valaki épp most találjon jó szamaritánust játszani a kárára, ezért kinyitotta az ablakot, hogy beengedjen a folyosóra egy kevés hűs levegőt, majd háttal a falnak dőlt, és mély levegőt vett.
Gyűlölte ezt az egészet. Szégyellte, és legszívesebben üvöltött volna, de annál több esze volt. Nem volt itt komoly megoldhatatlan probléma, nem kellett segítség. Csak meg kell tanuljon uralkodni magán. Mi sem lehetne egyszerűbb. Hiszen mindent saját erőből ért el. Az ő érdeme volt minden sikere.
És azt is csak magának köszönhette, hogy a húga ki nem állhatja. Azt is egyedül érte el. És hogy nincsenek igazán barátai. Mind az ő érdeme.
Megpróbálta kiüríteni a fejét, de csak az ellenkezőjét sikerült vele elérnie, ezért inkább megpróbálta elterelni gondolatait. A ma reggel olvasott minisztréiumi intézkedésekhez tért vissza, melyek a kentaur vándorlást igyekeztek feltűnésmentessé tenni. Elő akarta venni az újságot a táskájából, hogy megnézzen egy bekezdést, ami különösen felbőszítette, és ekkor észrevette, hogy nincs nála. Nemhogy az újság, a táska sem.
Riadtam körbekémlelt, mintha a közvetlen közelében kellene keresnie, pedig azonnal tudta, hogy valószínűleg a mosdóban felejtette, mikor az előbb bent járt. Letette a pultra, mielőtt... ekkor tekintete megadat valamin. Egy fényképezőgépen, ami rá szegeződött. Majd valakin, aki mögötte állt.
Több izom is megrándult az arcán, és érezte, hogy megszédül. Hirtelen vér tódult az agyába, és majdnem elesett, ahogy a sajnos nagyon is ismerős rellonos felé fordult. Elkapta a párkányt, szabad kezével pedig Zétényre mutatott.
- Te meg mit művelsz? - kérdezte döbbenettől elfúló hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=824239#post824239][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.08. 21:33[/b][/url]

Na nem, ezt nem! Mégis mit képzel magáról ez a beképzelt barom? Ki engedte ezt meg neki? Ha biztos lett volna az egyensúlyában, már rég nekirontott volna Zéténynek, de így Lilla egyelőre maradt a szemmel verésnél, ami viszont hatástalan volt, ha az így büntetett illető nem is figyelt. Zétény márpedig nekiállt elpakolni a gépet.
A válasza pedig csak méginkább feldühítette a lányt.
- Miféle beadandót? Ne szórakozz már, mégis kinek az órájára lehet az a feladatod, hogy utánam kémkedj? - Az fel sem merült benne, hogy bármi szépet, vagy megörökítendőt láthatott benne a srác. A legutóbbi, és eddig egyetlen találkozásuk alkalmával nem igazán sikerült örök barátságot kötniük, finoman szólva.
Előbb a táska miatt riadt meg, most azonban arról teljesen megfeledkezve amiatt kezdett aggódni, hogy mégis mi látszódhat azon a képen. Vagy képeken. Ki tudja, mióta állt már ott? Vajon látni rajta, hogy az előbb hányt?
Zétény nem kapkodott nagyon, ráérősen pakolászott, amitől Lilla csak még bosszúsabb lett, úgy érezte, a rellonos ezzel is fel akarja húzni. Hogy minél tovább az orra előtt lebzsel azzal a fényképezővel. A kérdését hallva pedig egyenesen megszédült.
- Miről beszélsz? Semmi gáz! - vágta rá gondolkodás nélkül, sietve, és végre összeszedte magát annyira, hogy odalépjen kéretlen fotósához.
Muszáj rávennie, hogy törölje róla a képeket, de nem tudta, hogyan érhetné el. A társalgós összezördülésükből azt a következtetést vonta le, hogy Zétény rendíthetetlenül hisz a maga igazában, és nem enged fenyegetés ellenében sem.
Sóhajtott, az elkerülhetetlenre készülve.
- Mit kell tennem, hogy töröld?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=824251#post824251][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.09. 15:26[/b][/url]

Nagyon úgy festett, hogy a rellonos ezúttal is teljes erőbedobással azon volt, hogy kihozza a sordából Lillát. Ironizált, sőt, gúnyt űzött belőle válaszával, a lányból egy grimaszt csalva elő. Szája egy "hahára" formálódott, de persze nem találta viccesnek a másikat.
- Tényleg? És te mi vagy, canonista vagy nikonista? - valójában cseppet sem érdekelte, nem is várt valódi választ a kérdésére.
Az viszont már annál inkább foglalkoztatta, hogy mit is sikerült megörökítenie, és miért. Talán zsarolni akarja, bántani? Gúnyt űz belőle, mint annyian őelőtte? Ez a gyökér is erre gerjed? De nem, neki ebből már elég volt, és nem fogja hagyni magát.
Csak, mikor már odalépett elé, jött rá, hogy a távolságot még magához képest is óvatosan kell kezelje, mert ha látni nem is látszik, talán érezhetőek nem sokkal ezelőtti hányattatásai. Szája elé emelte a kezét, mintha valami rosszat mondott volna, és félig elfordult, az ablak felé. Megcsóválta a fejét, nem akarta elhinni, hogy a srác most akar bemutatkozni. Az időt húzza? Rajta kell tartsa a szemét, el ne dugja mondjuk az adattárolót vagy másolatot készítsen belőle.
- Tudom - vágta rá kurtán. Persze, hogy tudta, ki ez, még ha múltkor el is maradt egymás nevének megismerése.
Ha viszont meg akarja szerezni a képeket, nem ártott viszonylag kedvesnek maradni, itt most nem egy döntetlen állásból kellett a maga előnyére formálni a dolgokat, hanem azt kellett elérje, hogy ne veszítsen.
- Lilla vagyok. Most már törölnéd az összes képet, amit rólam csináltál? És ne gyere ezzel a marhasággal, hogy a beadandódba kell, azt pedig végképp ne várd, hogy beveszem, hogy... túl jó lett. Nem vagyok ostoba.
Persze furcsán kedvesnek tűnt, sőt, kérlelőnek, de Lilla nem hagyta, hogy megtévessze. Az első találkozásuk után biztosan nem fogja akár csak egy pillanatig is azt hitti, hogy megbízhat a szavában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=824480#post824480][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.13. 16:56[/b][/url]

Egyáltalán nem volt kedve egy újabb adok-kapokhoz Zéténnyel, pedig kiváló táptalajt nyújtott az élcelődéshez az, hogy elvileg hozzáértőként nem tudja, mi a különbség a két legnagyobb gyártó között. Persze Lilla se tudta, de őt nem is érdekelte, nem is foglalkozott vele. Legyintett, és közelebb lépett, minden ellenérzése ellenére.
Nem azért tudta a rellonos nevét, mert annyira érdekelte, csupán megelőzte a hírneve. Avagy utolérte Lillát, ahogy vesszük. A lényeg, hogy ismerte, és amit a gazdájáról megtudott, másoktól, illetve a társalgóban történt kis nézeteltérésük után következtetésként levonva, az bőven elegendő volt, hogy korábbi zaklatóinak idősebb verzióját lássa benne. Az pedig nem volt szimpatikus kép.
Visszavágására aztán horkantott egyet.
- Ja, képzelem, te aztán sose - forgatta meg a szemeit is, de azért óvatosan közelebb merészkedett.
Biztos volt benne, meg volt róla győződve, hogy csak szórakozik vele Zétény. Meg akarja alázni, esetleg kiröhögni. Vagy mindkettőt. De ha igen, akkor legalább már kartávolságon belül lesz, és esélye se lesz megúszni, hogy Lilla megfojtsa. Persze nem folyamodott volna ilyen drasztikus megoldásokhoz. Talán. Majd meglátjuk.
Közelebb hajolt, ügyelve rá, hogy levegőt ne vegyen, vagy fújjon ki, és a felé fordított gépre fordította tekintetét.
- Hm - vetett egy közelebbi pillantást is a róla készült képre, és kénytelen-kelletlen be kellett lássa, hogy valóban nem borzasztó. Sőt. Nem igazán szerette, ha fotózzák, ezért elég kevés képen szerepelt valaha is, de azokon rendre borzalmasan is festett. Zéténynek viszont úgy látszik sikerült elkapnia valami igen ritka pillanatot. Persze, ekkora egó mellé azért csak kell némi tehetség is, nem elég jól kinézni.
- Elmegy - hagyta annyiban a dolgot nemtörődöm hangon, és tett egy lépést hátra, hogy felpillantson a rellonosra. - Megtarthatod, de nem járulok hozzá, hogy megjelenjen beadandóban, vagy bárhol máshol.
Ugyan nem tudta, magának eltenni meg mi értelme lenne olyasvalaki képét, akit nem is kedvel, de remélte, semmi undorító célja nincs vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=825083#post825083][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.22. 16:33[/b][/url]

Kezdett ez a Zétény egyre zavarbaejtőbb lenni. Amíg csak hozta a tipikus bunkó barom stílust, addig nem okozott meglepetést egyetlen megalomán kijelentése sem, most viszont úgy küzdött azokért a képekért, mintha valóban fontosak lennének számára, és bántaná, ha meg kéne válnia tőlük, vagy ha nem használhatná őket. Ez pedig nem igazán passzolt a képbe, amit Lilla eddig alkotott a rellonos prefektusról. Ha valóban nem hazudik, akkor talán nem is akkora vadparaszt, mint amilyennek mutatja magát.
Ettől függetlenül a levitás nem volt elragadtatva attól, hogy fotók készültek róla, pláne a jelen állapotában. Ami amúgy talán nem is volt annyira szokatlan énje, ha jobban belegondolt. És a képen nem is látszott semmi igazán árulkodó. Szomorúnak látta magát, és fáradtnak. De volt valami szép is a képben, bár alighanem azt inkább a környezetnek, a fényeknek, és - meglepő módon - Zétény ügyességének lehetett betudni, semmint annak, hogy ő, Lilla olyan rendkívül fotógén lenne.
Megcsóválta a fejét és sóhajtott.
- Ha komolyan így gondolod, egyet, de csak egyet, amit a legjobbnak tartasz, használhatsz. De tüntesd fel, hogy a tiéd, és engedély nélkül máshol nem felhasználható. A beadandóban is, igen.
Természetesen nem feledkezett meg róla, hogy kivel áll szemben, és hogy az illető hogy viselkedett vele a legutóbb, és teszi azt vélhetően másokkal is, szóval természetesen élnie kellett a srác felajánlásával is. Egy kis könyörgéssel nem ússza meg.
- Ami pedig a kérést illeti. - Megengedett magának egy halvány mosolyt. Bár tudta, hogy jelentéktelen dologról van szó, mégis elégtételnek érezte, ahogy egy pillanatnyi kivárás után szavakhoz formálta ajkait: - A társalgóban, az a szék. Amiből  múltkor kiűztél, mondván, hogy a tiéd.. nos, az most már az enyém, igaz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=827266#post827266][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.03.08. 11:07[/b][/url]

Nem volt jó passzban. De ez Lillának már a megszokott állapot volt, ezt már nem rosszként fogta fel, mert tudta, hogy lehet borzalmasabb, és fel akart rá lélekben készülni azáltal, hogy kissé elbagatelizálja a pocsék napját. Nem olyan rossz ez - mondta rá, és rántott egyet vállán, lecsukta a wc ülőkét, és miután arcot és fogat mosott, gyorsan ki is slisszolt a mellékhelyiségből.
Nem volt jó ötlet lemenni reggelizni, erre újfent rájött, és nem csak azért, mert valaki meg is jegyezte, hogy mennyi mindent a tányérjára halmozott, hanem azért is, mert újabb tinidrámát volt kénytelen végighallgatni arról, hogy az egyik hogy csalta meg a másikat, ráadásul még a véla-kártyát is bedobták. Ezzel volt a legegyszerűbb kimagyarázni, ha valaki félrelép, hiszen nem tehet róla, nem igaz? Hát egy fenét nem! De kibírta, hogy ne szóljon bele, csak gyorsan menekülőre kellett fogja, és az utolsó falatokat már szó szerint tömte magába.
Miután felsietett a toronyba, azon belül is gyors látogatást tett a csempézett helyiségbe, úgy döntött, megpróbálkozik a könyvtárral, hátha ezen a szép napon mindenki inkább kint van a szabadban, esetleg magasról tesz a tanulásra. Felkapta hát pálcáját, táskáját, és nyurga léptekkel elindult kifelé, ki a portrélyukon a folyosóra. Egyébként nem volt rá jellemző, hogy nézelődjön, az embereket is úgy kerülgette, mint akadályokat, rájuk se nézve, de most valamiért tekintete elsodródott a fal menti ablakok mentén, mintha csak a kinti időt akarná megszemlélni, és pillantása akárha kalapáccsal verték volna bele, megakadt az ablakban ülő pároson.
Azonnal felismerte a navinést. Zsombor. Teljes valójában, bongyor hajával és meghasadt személyiségével együtt. És a szőkével, akivel már többször is látta együtt, mikor madáralakban járt-kelt (illetve repkedett).
Úgy torpant meg, mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, és érezte, hogy vér tódul a fejébe, szemgolyóiban is érezte a lüktetést, ahogy a düh valósággal kitörni készült belőle, mint valami fékezhetetlen vulkán.
És az elmúlt hetek, hónapok eseményei, feszültségei, és frusztrációi most már elég hatalmat szereztek józan esze felett, és mielőtt még jobban megnézte volna a lányt, és rájött volna, hogy az nem Zsombor háztársa, akivel épp megcsalja Sárát, hanem éppen húga, pálcája már lendült is, hogy éket verve a páros közé szétrepítse őket.
És egyúttal hangja is kitört, valósággal beleremegett a folyosó, még a szfinx is összerezzent, és szomszédai jóformán kiugrottak kereteikből.
- HOGY MERÉSZELED TE NYOMORULT!? - tajtékzott az idősebbik Vizsnyicky, és pálcát tartó kezét ismét a magasba lendítette, felkészülve egy újabb átokra.
Eddig tűrt. Eddig bírta tétlenül nézni, hogy egyetlen húga, akit a világ minden könyvénél jobban szeretett, egy veszélyes, kiszámíthatatlan alakkal lóg. Attól félt, hogy bántani fogja őt, fizikálisan, de most úgy tűnik inkább a lelkébe akar tiporni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=827313#post827313][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.03.09. 09:11[/b][/url]

Tudta jól, hogy ez Csonka gyerek bajt jelent. Érezte, már azelőtt, hogy utánanézett volna a dolgainak, mielőtt még látta volna őt Margarétával. De még akkor is úgy volt vele, hogy talán csak önbizalomhiányos, kell neki némi figyelem mástól is, de nem nem tenne semmi olyat, amivel kockáztatná a kapcsolatát Sárival. Mert akármennyire is ellene volt az egésznek Lilla, kénytelen volt beismerni, hogy húga boldognak tűnik mellette. És azt is tudta, hogy ha ezt megpróbálná elvenni tőle, végképp meggyűlölné őt. Szóval minden ellenérzését magába fojtotta, összeszorította fogait, és nem szólt közbe. Csak figyelt. De most, most minden megváltozott, és az, hogy eleve nem volt jó hangulatban, csak olaj volt a tűzre.
Varázslata szétreppentette a párost, és csak illékony lélekjelenléte gátolta meg abban, hogy ne átkozza azonnal tovább őket. Józan ítélőképességének maradékával képes volt felfogni, hogy amit csinál, az mégiscsak két diák nyílt megtámadása. Így inkább fenyegetőleg emelte újra fel a varázsvesszőt, de nem akarta újból használni, hacsak nem feltétlenül szükséges.
Dühödt tekintét Zsomboron tartotta, mert Margaréta nem érdekelte, legalábbis egyelőre, de aztán realizálta, hogy csúnyán a falnak lökte, ezért lassan felé is elfordította tekintét, de mielőtt a meglepett szempárba pillanthatott volna, közéjük ugrott a navinés srác. Mintha csak védeni akarná őt. Ez is tovább fokozta természetesen a Lillában tomboló haragot.
És a füleinek is alig akart hinni. Zsombor komolyan az ártatlant teszi, mikor nyilvánvalóan hűtlenségen kapta?
- NYUGODJAK MEG? - kérdezett vissza, és szavai még mindig jóval a megszokott hangerő felett zúgtak. - Ne merészelj nyugtatgatni, Csonka! Minden okom megvan rá, hogy kirepítselek azon az ablakon, és még csak meg se bánnám!
Ez persze nem volt igaz, de az indulatai túlzásokat mondattak vele. Ostoba emberi vonás, nem tehetett ellenre. Ahogy Zsombor se, hogy nem realizálta, hogy zavarbaejtően nyugtatgató szavaival csak még jobban felpaprikázza a lányt. Azzal, hogy a pálcája eltételére kérte, ismét csak nem szerzett jó pontot. Igaz, amennyire mínuszban volt, nem sokat számított már.
- Talán inkább kezdd te a magyarázattal! Magyarázd el, hogy nem lehet elég neked a húgom! Magyarázd meg, hogy teheted ezt vele, hogy veszed a bátorságot, hogy megcsald, miközben nyilvánvalóan szerelmes beléd! Mit tud ez a Havas-Mezős lány, amiért megéri tönkretenni mindent! Ezeket magyarázd meg, és akkor talán, ismétlem talán elteszem a pálcám!
Csak lehet a végbeledbe - de ez már csak magában mondta. És még mindig túlzottan lekötötte, hogy a lehető legnagyobb megvetéssel bámuljon bele Zsombor arcába, és továbbra sem vette észre, hogy a srác az egyetlen navinés a helyszínen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=828459#post828459][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.04.02. 13:28[/b][/url]

Csillapíthatatlan volt. Biztos volt benne, ha most nem, akkor sosem fog olyasmit csinálni egy másik emberrel, amit csak azok szoktak, akik utána börtönbe kerülnek érte. Egyszerűen érezte, hogy most nincs tovább, a tűréshatára végére ért, és ennek itt és most pont kerül a végére. Bár magyarázatot követelt, mégse tudott volna elképzelni semmit, ami kielégítő lenne, ami miatt úgy gondolná, hogy amibe most belegyalogolt, az rendben volna, és nem kell miatta még jobban felhúznia magát.
És persze, ahogy azt sejthette volna, a nyilvánvaló tettenérés ellenére Zsombor tette a hülyét, sőt, ő várt tőle választ. Lillának pedig szinte villámokat szórt a tekintete, de ha az nem, majd a pálcája fog.
- NEKEM!? - fakadt ki. - A húgom... - kezdte volna, de ekkor egy kisebbféle Napkitörésre kapta félre tekintetét. Fénye egy pillanatra elvakította, és érzékelhető melegség csapta meg arcát.
Fülét pedig Sári hangja. Úgy ment el tőle sajátja, mintha elzártak volna egy csapot, és pálcát tartó keze is lejjebb ereszkedett, ahogy kékjeit a döbbenettől kikerekedve fordította a Zsombort félrelökő lányra, akiben most, hogy elékerült, már könnyedén felismerte húgát. Csupán a haja nem stimmelt, de az nagyon nem.
Szavai akadálytalanul vágódtak belé, mert nem volt rá felkészülve, hogy fel kell vértezniük magát ellenük. Szívét mintha diótörőbe feszítették, és egyszerre árasztotta el bánat, szégyen, és.. harag.
Sári elfordult tőle, hogy megnézze Zsombort, aki azonban elhúzta tőle a kezét, és azt mondta, beszéljék meg ezt végre. Lilla pedig egyre értetlenebbül állt az egész előtt. Mi ez a játszadozás? Mi a francot képzelnek ezek?
- Ti szórakoztok velem? - kérdezte remegő hangon végül, mikor gondolatban összerakta a képet, ami nem a valós volt ugyan, de a szőke számára a leglogikusabb magyarázat jelen pillanatban.
- Tudtátok, hogy figyellek, ezért eljátszottad ezt az egész.. flörtölgetős műsorszámot azzal a Margarétával, most meg te.. befested a hajad, és direkt a Levita előtt... csináljátok, amit csináltok, hogy lássam, és kiboruljak?
Ahogy így végigmondta, hihetetlenül nagy őrültségnek hangzott. De ha nem ez a helyzet, akkor mi a fészkes franc van? Versenyzett lelkében a kétségbeesés, az elárultság és becsapottság, a düh, a lelkiismeretfurdalás és megannyi magyarázatért könyörgő érzés, amivel egyszerűen képtelen volt megbirkózni. De pálcáját már olyan szerencsétlenül tartotta, hogy legalább az biztos volt, hogy azzal nem átkoz meg senkit sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=829424#post829424][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.04.11. 10:56[/b][/url]

A legnagyobb gond nem az volt, hogy Lilla tévedett. Hanem az, hogy már percekkel ezelőtt eldöntötte magában, hogy minden oka megvan rá, hogy elboruljon az agya. Kitárta az ajtót, és kieresztette a rengeteg felgyülemlett indulatot és frusztrációt, és nem lehetett leállítani. Nem lehetett ész érvekkel meggyőzni, még akár jövőbeli énje is felbukkanhatott volna azzal, hogy Lilla, állj le, tévedsz, azt sem ért semmit.
Miután szembesült azzal, hogy a Margarétának hitt lány valójában Sári, beléfagyott ugyan egy pillanatra a szó, de olyan volt, mint mikor a hegyről lezúduló lavina egy völgybe ér. Amint áttendült rajta, szakadatlanul folytatta útját.
És Lilla tombolt. Azt gondolta, szándékosan csinálták ezt vele. Megalázva, átverve érezte magát, mint mikor sok-sok éve a Herzbergben ugratták, és gúnyolták. Csak akkoriban a húga mellette állt. Akkor ő volt a támasza. Most viszont teljesen egyedül maradt.
- Mi ez az egész? - fakadt ki ismét, miután Zsombor adta a jámbor, halál nyugodt, megbízható barátot, Sári pedig úgy beszélt hozzá, mintha minimum agykárosodása lenne. Rettentően bántó volt a hanghordozása, és Lilla érezte, ahogy pattanásig feszül benne valami.
Az már nem is érdekelte, hogy ő esett nekik, fel sem fogta a elméjén ülő vörös ködtől, hogy ezt az egészet magának köszönheti. Átkapcsolt, védekezni kezdett, és visszatámadt. Hirtelen ő lett saját szemében az áldozat, akit senki sem ért meg, akit mindenki gyűlöl. Ami egyébként nem is volt teljesen elrugaszkodott gondolat, nem úgy, mint minden más feltételezése, ami átfutott az agyán.
- Én.. mindig csak a legjobbat akartam neked! Azt képzeled, azért szólok bele az életedbe, mert nincs jobb dolgom?! Azt gondolod, az tesz boldoggá, ha egyfolytában azt kell lessem, mikor követsz el egy újabb bődületes hibát? - Egy századmásodpercre ezen a ponton eszébe jutott, hogy most kéne befogja, de hiába. - Amíg élek, nem fog még egy férfi bántani téged! És talán Zsombor nem teszi meg, de van még ott bent valaki, aki talán megtenné, nem?
Utolsó szavait már a sráchoz intézte, így megválaszolván az ő kérdését is.
- Úgy gondolod, képes vagy megvédeni őt saját magadtól? Mert én nem vagyok benne olyan biztos.
Nem vette észre, mikor kezdett el könnyezni. Mindesentre kénytelen volt egy hanyag mozdulattal megdörgölni szemeit, mielőtt újból húgára nézett.
- Gyűlölj csak nyugodtan, Sára, de én túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ne akarjalak megvédeni. Akkor is, ha ilyen aljas módon belém rúgtok.
Úgy érezte, mindjárt összeroskad, mintha lelkére ráakasztottak volna egy tonnás súlyt. Elfordult, hogy visszamenjen oda, ahonnan jött. Idekint úgysem kíváncsiak rá, úgy tűnik.