Wolgast Bellafonte

Színlelt nyugodtsággal sétálgattam a folyosókon. A barna csizmám sarkának kopogás törte meg az épület ódon csöndjét és hangja visszaverődött a kőfalakról. Az első napom az iskolában. Nem ismerek senkit. Most, így estefelé rávettem magam, hogy kicsit körbejárjam az új otthonomat. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a kíváncsiság. Egész kellemesen telt el az első napom. Berendezkedtem, kipakoltam azt a nagy halom könyvet, amit magammal hoztam és szép rendben raktam ki a ruháimat, ami valószínűleg nem fog sokáig úgy maradni. Nagyjából sikerült megjegyeznem a tornyunk felé vezető utat, de szívem így is hevesen dobogott. Mindig féltem az ismeretlentől, de mégis a merészségem nagyobb volt. Egyre gyorsabban szedtem a lépteimet a szfinx felé és ahogy odaértem hirtelen megtorpantam. Fogalmam sincs, hogyan jussak be. Hirtelen kivert a víz. Ahogy magamat ismerem, percek kérdése és pánikrohamot kapok. ~Na most kell okosnak lenned Skank!~ Tágra nyílt pupillával szemezgettem a szfinxszel. Majd a szemem sarkából megpillantottam egy elmosódott alakot, aki ott ült a falnál és merengett valamin. Mély levegőt vettem és nehézkesen fordultam felé, hogy megtudjam, hogyan jutok be. Tettem pár lépést felé és megszólítottam, ami hatalmas dolognak számít nálam, mert tényleg csak vészhelyzet esetén szólítok le ismeretleneket. -Üdv! Nos...nem tudnál nekem segíteni? Még új vagyok és fogalmam sincs, hogyan jutok be...- zavartan az ajkamba haraptam és vártam a segítséget.  

Wolgast Bellafonte

Ebből a néhány érdekes hangvételű mondatból volt merszem következtetni, hogy ez a szegény szőke hajú fiú sokat ücsöröghetett már itt kint agyalva a válaszokon. Ezt a gyanúmat megerősítette a mentegetőzésbe torkolló válasza is. Így hát érdeklődve sétáltam vissza a szfinxhez. Toporogtam előtte pár lépést és kislányos zavaromban fogalmam sem volt, hogyan szólíthatnám meg ezt a csodálatos teremtményt.
-Öööö...kedves Szfinx! Megtudhatnám, mi a feladvány?-kikerekedett szemekkel vártam a választ.
- Az aurorok órák óra faggatnak egy halálfalót, hogy hova rejtette az ellopott levelet, melyben értékes információk lappangnak. A halálfaló már unja az aurorok próbálkozásait, ezért így felel: "Ha annyira érdekli magukat, akkor elmondom. A hálószobámban találnak egy könyvet a rúnákról. Abban rejtettem el a 393. és 394. oldal közé." Az aurorok el is indulnak, ám még az ajtóban az egyik megáll, és így szól: "Átvert minket." -
Egy két másodpercbe sem tellett, hogy megfejtsem ezt a számomra rendkívül könnyű feladványt és örömömben hirtelen felkiáltottam: -Megvaaaan!- vigyorogtam örömömben. Mindig örültem, ha átélhettem a felismerés pillanatát. Remek házba kerültem, mindig is imádtam az agyamat használni mindenhez. - Nos, hogyha a két oldal egy lapra van nyomtatva, így nem lehet közé elrejteni semmilyen levelet! Nem igaz?- Azért a bizonytalanságom önmagamban ismét felütötte a fejét és vártam mit reagál a szfinx a válaszomra. Addig is hátra néztem a szőke fiúra, mintha tőle várnám a biztatást.