Nannerl végre nálam volt.
Mióta Charlotte megérkezett, magával hozva az én kis drágámat, nem tudok másra gondolni, mint a hegedülésre. Nos, egy kicsit elragadtattam magam ma, és délután hattól egészen mostanáig, a régi darabok felidézésével töltöttem az időt, és mikor rájöttem, hogy mennyi az idő, gyorsan összepakoltam a hegedűn, majd bepakoltam a bársonyborítású tokba, és elindultam a klubhelyiség felé. Féltem, gumitalpú cipőm nyikorgása megint elárul engem, mint amikor Axellel találkoztam, de Fortuna kegyes volt hozzám, és inkább segített nekem. Ser Karom sem volt nálam, szóval csak magamra voltam utalva, ebben az életveszélyes helyzetben... na jó, kicsit eltúloztam, de nagyon is komoly volt. Nem kellett volna meginni azt a másfél liter Earl Grey teát, biztos pörögni fogok reggelig, holnap pedig tanítás lesz. A folyosó, ahol be lehet menni a Levita ház termeibe, tele volt lovagi páncélokkal, és festményekkel, bár eddig mégy egyiket sem néztem meg igazán. Sajons az egyik portré kiszúrt, de én  csak mutatóujjam számhoz emelésével jeleztem neki, örülnék, ha meg sem mukkanna. Lépéseket hallottam. Nem mondhatom, hogy természetfeletti, de éles hallásom van, hála a zenei környezetben való nevelkedésnek.
Kettő
Becsúsztam az egyik páncél mögé, és imádkoztam, hogy ne vegyenek észre. Vártam a prefektusokat, de valami teljesen mást kaptam. Egy srác, fekete, hosszú hajjal, elég veszélyesnek tűnt, biztos nem prefektus.
És egy lány... Fekete ruhában volt, ami arca nagy részét takarta, de az egész fekete volt, és ijesztő... betörők? Itt nem hinném, hogy vannak olyanok, hogy ők nem Levitások, az is biztos. A szemem lehet, hogy az álmosságtól, de fájni kezdett, és volt ez a furcsa szag is, mint amikor.
Füst.
Akkor meg mit keresnek itt? lehet, hogy ők gyújtották...
Gondolatmenetemet megszakította egy szőke villanás, egy idegen lány csúszott be mellém, garantálva a szívrohamot. A gerincemen végigfutott egy különös érzés, kirázott a hideg. Szerencsére nem értem hozzá a páncélhoz, még nem buktunk le. Úgy látszott, ő sem számított rám, de mikor visszaszerezte az önuralmát, halkan megkérdezte, mitévők legyünk. Inkább meg sem szólaltam, csak mutogattam. rámutattam, majd artikulálva elszótagoltam neki, hogy pre-fek-tus.  Úgy látszik, megértette, mert
elmosolyodott.

//Mivel egyedül maradtam, de nem akartam kitörölni, bátorkodtam átírni a dolgot. Elnézést kérek a mélyen tisztelt mesélőtől, és a Rellonosoktól a kavarásért.//