36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet
A szfinx portréja előtt - Ombozi Noel hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
RELLON BAJNOKA
Írta: 2014. július 1. 22:14
| Link

Kowai
Muzsika

A Rellon győztesért kiált, aki nem is lehet más, csak Kowai vagy ő. Hogy végül melyikük végez az első helyen, azt egyelőre nehéz volna megmondani, de most, a verseny első stádiumában még biztosan számíthatnak egymásra. Többször bizonyítottak már együtt, megmutatták, hogy valóban képesek a közös munkára. Pontosan ismerik a másik határait, tudását, reakcióit, ezeket pedig tökéletesen tudják kezelni.
Az álomba szendergő szobatársak között Noel csendesen készülődik saját szekrénye mellett, hiszen megadja módját az eseménynek, és bár egyébként is odafigyel küllemére, most csak az erre az alkalomra vásárolt öltönyébe bújik. Úgy tervezi, hogy többször fel sem veszi, éppen ettől lesz még különlegesebb. Élő emlékként fog a szekrényében állni, minduntalan a ma éjjelre emlékeztetve őt. A rellon zöld színét kölcsönzi ingének, amire fekete zakót ölt, lazára csomózott nyakkendőjén tüzet okádó sárkányok táncolnak. Lakkcipőjét szorosra köti, kellemes illatfelhőt fúj magára, majd pálcáját zakója belső zsebébe rejtve indul a klubhelyiségbe, hogy elmaradhatatlan partnernőjével belevághassanak a ma éjszakai mulatságukba. A rellon belenémult a sötétségbe, csak az az ismerős pince- és dohszag fogadja, amit már olyannyira megszokott az évek során, hogy fel sem tűnik neki. A kanapé hátának dőlve várja a pontban éjfélkor megérkező Kowait, és mint mindig, most is elégedett a lánnyal.
- Na, látom, a megbeszéltek szerint sikerült megint lánynak öltöznöd - csipkelődik széles vigyorával, majd ellöki magát a bútortól, és hátra sem nézve, határozott léptekkel hagyja el a klubhelyiséget.
A folyosók sötétségbe borulva várják a fiatal bajnokokat, akik először a földszintre lépcsőznek, majd a keleti szárny felé veszik az irányt. Aztán a fiú hirtelen megáll, társához fordul, felmutatja mutatóujját, és csevegőhangon megszólal.
- A térkép nálad van? - kérdezi, közben a korom sötétben nézelődve rövid ideig elmereng, majd, mint akinek nincs jobb ötlete, ócskán megvonja vállait. - Vedd elő, majd én gondoskodom a fényről.
Leereszti ujját, előrefordul, cipői sarkának egyenletes kopogásait ismét hallani lehet az öreg köveken. Lehunyt szemekkel sétál, szívében tűz gyullad, s ahogy mindig, most is elárasztja testét, minden apró erét a düh érzésével párosítható forróság. Minden sejtje égni kezd, már-már bőrén át érzi a mohó lángok haladásának útját. Kezeit maga előtt tartja, tenyereiben hamarosan megszületnek a vörös, megformált gömbök, szemei kipattannak, ő pedig gondolkodás nélkül a mellettük alvó festményre dobja azokat. Az kigyullad, mire a rellonos fiú nevetni kezd, és a következő festményhez lép. A hirtelen jött világosságra Kowai valószínűleg felvonja majd szemöldökeit, de azt nem mondhatja, hogy Noel nem a praktikusság híve. A folyosó falán csüngő festmények nagy része pár méter megtétele után már lángokban áll, és az egyébként is utált keretek, s azok lakói - hacsak a lány nem tesz semmit -, örökre elégnek. Noel eszeveszett félnótásként vigyorog, rettentően élvezi az általa kivilágosított folyosót, egyáltalán nem gondolva a lehetséges következményekre.
- Szóval, merre kell mennünk? - kérdezi szemöldökét kacéran megrántva, és a lánnyal szemben állva, teljes nyugalmában ő is a térkép fölé hajol. - Keleti szárny. Ha szeretnéd, szívesen megvilágítom az egész kastélyt. Te pedig kiolthatod a fényt, hogy ismét elnyeljen minket a jóleső sötétség. Merkovszky boldog lenne, ha látná, milyen jó csapat vagyunk mi ketten! Na, mit szólsz? Mire vágysz?
Noel zöldjeiben olyasfajta csillapíthatatlan vágy rajzolódik ki, amit talán még Kowai sem ismer. A lány kedvéért porig égetné a kastélyt, még azt sem bánná, ha kicsapnák érte. Nincs miért maradnia, úgy hiszi, amit meg kellett tanulnia, azt már elsajátította,veszíteni valója tehát egyenlő a nullával. Így érdemes küzdeni a győzelemért, hogy már mindent megtennél érte, mert nem félsz attól, hogy amit teszel, szabályszegésnek minősül.

Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
RELLON BAJNOKA
Írta: 2014. július 6. 12:21
| Link

Kowai, a rejtvény, meg a többiek

A nyakkendőt értő odafigyeléssel varratta meg a falu legtehetségesebb varrónőjével, ami hiába csicsás, és nem nyeri el mások tetszését, ő olyan biztos eleganciával viseli, hogy a táncoló sárkányokra tekintő szem képtelen nem öltönyéhez illőnek látni. Kowai persze fintorog, de ő egyébként is arcokat vág Noel minden ruhakölteményére, márkás cipőire, vagy drága parfümjeire, így a fiú csak egy elégedett szemöldökfelvonással nyugtázza a lány kifakadását. A folyosók némának tűnnek, a rellonos páros fiú tagja épp ellenkezőleg; hangosan beszél, tüzet gyújt, és őrültként viháncol, de az őt követő lánynak mint általában, úgy most is helyén van az esze. Eloltja a lángoló képeket, ennek ellenére Noel biztos abban, hogy a fanyar erotikát ő is meglátja a helyzetben, ugyanannyira, mint pyromágus társa. A fiúnak nem is tartogathatna vágyódóbb, romantikusabb pillanatot az élet, mint égni látni utált festményeit. Hogy nem kedveli a folyton suttogó festett alakokat, az nem kifejezés, minden alkalommal, amikor megszólítja őt egyikük, máris végigfut gerince mentén a hideg, majd, ha jobb napja van, csak elnémítja őket, de ha rosszabbat fog ki a rá leselkedő, nem rest másképp felelni. Kowaival nem beszélnek sokat, talán mert mindkettejükben dolgozik az izgalom, vagy mert Noel ezekben a pillanatokban nem teljesen beszámítható. A fiú útjuk során többször a semmibe nevet, képzeletben közben több képzet is lejátszódik, hogyan, s kit fog megviccelni, csak úgy, rellonos módjára. Van már kiválasztottja, akivel nagy sikere lehet, ha ügyes, s jól átgondoltan teljesíti a rájuk kiszabott feladatot, ám sajnos, ezen az éjjelen az átgondoltság nem fogja pártját. Többször hátranéz az utána szorgoskodó szövetségesére, aki nem rest eloltatni az általa okozott károkat, ezzel fekete füstöt idézve a folyosókon. Mesébe illő jelenet, ám nem biztos, hogy mindenki - a leskelődőket is beleértve - így gondolkodik erről. Noel hall némi szöszmötölést, mintha valamiféle apró állat neszelne, vagy talán éjszakai kóborlók suttogása ez, akik a közelben lehetnek, de bizonyára saját dolgukkal vannak elfoglalva. A másodéves egyik alapelve az, hogy ameddig vele nem kötözködnek, útját nem keresztezik, addig ő is nyugodni hagyja a másikat, ám, ha belekötnek, lehetőségeihez mérten bizony harcolni fog.
- Igen, ez lehet - biccent egyetértően, amikor megpillantják a hatalmas portrét, mely nem is lehetne más, csak a Levitások körletének bejárata, azaz számukra jelenleg a mennyek kapuja. A szfinx látványára szívverése felgyorsul, elméje egy pillanat alatt tisztul ki, s mikor Kowai fényt kér, felcsillanó tekintettel pillant le rá. Tenyerét égnek fordítja, ereiben zubogni kezd a tűz, majd fel is lobban bőrén át, hogy a lány heves tiltakozásba fogjon. Noel nem gyújtaná fel a portrét, hiszen előtte még beakar jutni rajta, és a kékek között is leledzenek olyasvalakik, akiket nem szeretne megégve látni, de tökéletes elégedettséggel tölti el a tudat, miszerint megteheti. Bármit megtehet, már könnyedén megvédheti magát azoktól, akiktől eddig nem tudta, beleértve édesapját is, akit a nyáron a tűz segítségével fog megfenyegetni. A crutiatus átok, melyet nemrégiben megtapasztalhatott az idősebb Ombozi jóvoltából, felnyitotta eddig vak szemét, és rá kellett ébrednie, hogy apját észérvekkel képtelen meggyőzni. Bántania kell, mint ahogy ő bántotta. Küzdenie vele, háborút indítania, majd minden megbánás nélkül győzedelmeskednie felette. Gondolataiból aztán a szfinx búgó, kellemes női hangja rázza fel, akiről innentől fogva le sem veszi zöldjeit. Hallgatja a találós játékot, és közben eszébe jut, milyen jó is neki, hogy nem a kék házat erősíti, mert valószínűleg több éjszakát töltene a folyosón, mint odabent, ha minden egyes alkalommal rejtvényeket kellene fejtenie, ha beengedést szeretne nyerni. Jobbjával az állán sercegő borostával játszik, közben lepillant Kowaira, akit ma éjjel különösen szépnek lát. Ragyog fekete özvegy ruhájában, és a hátrahagyott, omló füst árnyékában. Noel tekintete a lány keresztjén pihen, ami egyáltalán nem csúfítja el hibátlan bőrét, sokkal inkább pluszt ad annak, valami olyat, ami már jelenségéhez tartozik. Kedveli ezt az apró rellonost, aki ittléte első napjától kezdve parcellát bérel szívében. Elmosolyodik, majd visszafordul a szfinxhez, és pár pillanatnyi gondolkodás után megkéri, hogy még egyszer ismételje el nekik a feladványt.
- Annak a szerencsétlen muglinak megállt az órája, ha? - állapítja meg kérdés formájában első gondolatát, aztán felröhög, hogy még itt is holmi egyszerű muglikról kell találós kérdéseket hallgatnia. Ha ezt megtudja, húga mindenhol lefogja tagadni őt. Megrázza fejét, majd közelebb lép szövetségeséhez, és tovább folytatja gondolatmenetét. - Nem tudta hány óra, hát elment a kedves barátjához, és ha már ott volt, mókáztak is egyet. A célja persze a pontos idő megtudakolása lehetett, de, mint tudjuk, az emberek céljaik köré szépen felépített cukormázat kennek... Kowai? Mit gondolsz, megosztod velünk a megfejtést?
Sejti, és talán bele is foglalta szavaiba azt, vagy annak egy részét, de a többit a lányra hagyja, hiszen kettejük közül ő a jobb ezekben a feladatokban. Ő karba fonja kezeit, s ahogy körbepillant, csak akkor veszi észre a kishölgy jelenlétét. Rámosolyog, aztán visszafordul, és egyre izgatottabban várja a bejutás pillanatát. Már tudja, mit fog tenni, csak mozduljon meg végre a szfinx, s engedje át őket az első akadályon.

Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 19:21 | Link

Bárki, aki erre jár, és meglát, nyugodtan csatlakozzon


Hiába kerestem, hiába ütögettem a dzsekim és nadrágom zsebeit, a napló nem volt nálam.
Mindig nálam volt, csak most nem. Hol lehet, hol hagytam? A fenébe is! Fanni!
A hatalmas robbanás hangja a faluban ért; éppen kávéval és egy összecsavart újsággal a kezemben várakoztam. Úgy volt, hogy a főtér nagy órája alatt találkozunk, de Fanni nem jött.
Szokott késni, nem aggódtam.
Aztán meghallottam a vészjósló hangot, és ahogy annak irányába, a kastély felé fordultam, egyszerre megállt az idő. A mutató nem mozdult többé, a világ süket lett. A mosoly leolvadt az arcomról, a bőröm megfakult, ajkaim elváltak, ahogy a Levita toronyra pillantottam. Az úgy rogyott össze, akár egy kártyavár. Fogalmam sincs, mi történt körülöttem. Egyedül a szívverésem visszhangzott a megnémult faluban.
Az ajkaim megreszkettek, a szívem a torkomban dobbant meg újra. Fanni, Fanni, Fanni...
Az újság - észre sem vettem - kiesett a kezemből, a kávét az első kukába hajítottam. Először csak gyorsítottam lépteimen, majd futni kezdtem, egyenesen a toronyhoz.
Rohantam, akár az életem múlt volna rajta. Talán, mert így is volt.
Az ő arcképét láttam magam előtt, és csak arra tudtam gondolni, hogy alig volt még időnk, nem veszíthetem el máris. Még nem...
Az a rohadt napló! Mindig nálam volt, mindig! Csak épp most nem...

Nem figyeltem, kit lökök arrébb, csak az egymást felváltó vállcsontokat éreztem görcsösen reszkető kezeim alatt, amint félretaszítottam őket, és valamit, egy nevet és érthetetlen kérdéseket ordítottam bele a folyosót ellepő füstbe.
Senki sem tudott semmit.
A szfix portréja üres volt. A látvány elzsibbasztott. Ha ő nincs itt, esélyem sincs bejutni.
Alig bírtam nyelni. Csak álltam ott a diákok között, és bámultam az üres keretet.
- Fanni! - mondtam egészen halkan, újra meg újra, míg a portréhoz közelebb lépve ököllel nem kezdtem azt ütni. Ordítottam. - Fanni! Fanni! Fanni!
Végül elcsendesedtem, lehunytam a szemem, és a homlokomat a hideg vászonnak támasztva figyelni kezdtem a légzésemre. Az lassult, mélyebbé és tisztábbá vált.
Gondolkodj, Noel, gondolkodj...
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 20:11 | Link

Hope és mindenki, aki lát minket


...de nem tudtam gondolkodni. Hiába zártam ki őket, és figyeltem a légzésemre, a körülöttem mindinkább erősödő zaj, az ilyen-olyan hangok könnyedén átjutottak a láthatatlan védőbástyámon. Ahogy tisztult a kép, és egyre jobban visszataláltam a valóságba, hirtelen felelevenedtek az utánam kiáltott átkok is. A gondolataimat egyszerre ellepte az emberek száján apadhatatlanul folyó szitokszavak tömkelege.
- Férgek - suttogtam, amikor kinyitottam a szemem, és szembefordulva a többiekkel, lendületesen meglöktem az utamba kerülő első srácot. - Mit nézel? Van itt valakid? Nincs? NINCS?! Akkor meg mit állsz itt?!
A szavak méreggel teli indulattal fordultak ki a számon. Undorodtam tőlük. Rohadékok voltak. Mindannyian.
Aztán megláttam az Edictumos gyereket a fényképezőgépével. Végzetes pillanat volt. A szemeim elkerekedtek, a nyaki ütőerem duzzadni kezdett, és ahogy megindultam felé, az az aprócska ér egyre gyorsabb ütemet diktált.
- Menj innen! - morogtam egy megszeppent útban állónak, és az ajkamba harapva rontottam a fotósnak. - Te görény, te szerencsétlen bámészkodó! Még van pofád fényképezgetni?! IGEN? Addig fogsz képeket csinálni, míg szarrá nem verem az arcod!
Az ujjaim vörösen kapaszkodtak a pólójába, míg homlokkal belefejeltem az övébe, aztán szabad kezemmel kikaptam a kezéből a gépet.
- És most pedig, tegyél meg nekem egy szívességet - húzódtam egészen közel hozzá, hogy vérző homlokkal és szájjal suttogjam bele az arcába. - Húzz el a jó édes anyádba.
Hogy tudatában voltam-e annak, ami történt? Valahol biztosan. Egy pontig. Azután... elveszett minden. Elveszett a jó modor, a felnőtt, nyugodt Noel. Üdv újra te kedves, már-már elfeledett régi jó barát, már majdnem idegen Ombozi mentalitás.
- Hé, te nagyon szőke - szóltam oda a beszólogatós Barbie-nak, amikor elengedtem az újságírópalántát. - Ha már úgyis feljelentesz... a jegyzőkönyvbe kérlek diktált bele ezt is.
Lepillantottam a kezemben tartott fényképezőgépre, majd zöldjeimet újra a szőkére emelve közénk emeltem a gépet, ami egy szempillantás múlva már narancssárga lángok között égett.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 23. 20:44 Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 22:43 | Link

Hope, a Kameraman, Tanár úr és mindenki más, aki idetéved(t)


Habár tökéletesen hallottam ahogy a nevemen szólított, úgy tűnt, a fiú hangja és a máskülönben magasztos szavak, amiket hozzám intézett, nem érték el az akkorra már eldurrant agyamat, vagy ha mégis, egész egyszerűen nem voltak elegendőek ahhoz, hogy lenyugodjak. Hiszen akkorra már túlhúztam a húrt, és a testemet feszítő energiáknak ki kellett törniük, éppen ezért valójában bármit mondhatott vagy tehetett volna, én akkor is úgy cselekszem, ahogy. Mindezt, a stílust és viselkedést, egy az egyben mindent, ami abban a helyzetben voltam, a Fanni iránt érzett tehetetlen aggodalmam táplálta. Megőrjített a tudat, hogy odabent rekedt, hogy fogalmam sincs arról, megsérült-e, hogy egyáltalán eszméleténél van-e, hogy él-e, és ha igen, ha jól van, akkor biztosan fél, egyedül érzi magát és nem tudja mitévő legyen. Őrjítő volt, és bár mostanra azt hittem, türelmes férfivá értem, egyetlenegy árva pillanat képes volt bebizonyítani az ellenkezőjét: ugyanaz voltam, mint tíz évvel ezelőtt. Semmi sem változott, az égvilágon semmi.
A kezemben ropogva égő fényképezőgép vizenyős képe visszacsillant a lángoktól azonnal ámulatba eső tekintetemben, de a fiú újból felcsendülő hangjára elhűltem, zöldjeimből azonnal kiveszett a megrögzött vágyakozás a tűz iránt. Először rá, majd a flörtvizsgájára készülő szőkére pillantottam. Fakó vonásokkal néztem vissza a srácra, de szavak helyett a tettek beszéltek. A gépet ölelő narancsszín lángnyelvek elhalványultak, és hosszú csápjaikat vesztve húzódtak vissza a bőröm alá. Nem kértem bocsánatot, nem volt szokásom, a büszkeségem bele is pusztult volna, de odamorogtam valamit Barbie-nak azzal kapcsolatban, hogy menjen arrébb, hadd férjek én is oda a gyerekhez, aztán a tömeg elől húzni kezdtük a folyosó egy üresebb, levegősebb része felé.
- Áruld már el nekem, hogy mégis mi a jó fenét keresel te itt? - néztem fel a lányra néhány pillanattal később, a hideg kőfal tövéből, kinyújtott lábaim mellett a szétroncsolódott fényképezőgéppel. A szemeimből értetlenség, düh és megvetés egyvelege köszönt vissza. - Ha a Levitában maradt a kedvenc rúzsod, annak nagy valószínűséggel már úgyis mindegy...  
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 23. 22:48 Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 23:33 | Link

Miss okosabb vagyok, mint te... te csúnya rellonos és Selwyn professzor úr


Épp elkaptam azt a mesteri pillanatot, amikor Barbie akkorát dobbantott parányi lábacskájával, mint egy megellett csatakanca, így a szerencsétlen flótásnak, aki már percek óta közöttünk kapkodta a levegőt, és fejét attól függően ide-oda forgatta, hogy épp melyikünk beszélt, hol rajtam, hol pedig Miss Tökélyen legeltetve a szemét, másodszor úszta meg a mai nap során. Mitagadás, minden elismerésem az övé volt! Mert hát, akárhonnan is néztem, ha egy tűsarok szúrta volna át a kézfejét, az lehet rosszabbul esett volna neki, mint ami valójában történt: egy jól irányzott fejelés meg a főnök kamerájának máglyahalála. Van ilyen. Majd beszélek a főnökkel.
- Édes Merlinem... - kúszott ki ajkaim közül egy nevetésféle, majd meg-megcsóvált fejemet a hideg kőfalnak döntve pillantottam át a lányra, és rajta túl a tömeg felé. Még soha nem láttam ilyet. Főleg nem testközelből. Pedig láttam már pár dolgot. Baleseteket, és az azokkal járó hisztériát... de ez más volt.
Nyeltem egyet, és zöldjeimet visszavezetve a szőkére, kénytelen voltam egy újabbat nyelni, ráadásul az előzőnél jóval nagyobbat és hangosabbat. A tekintetem, bár nem akartam, a szőke melleire esett, amelyek így, némi alátámasztással most már egészen más formában pislogtak rám, egyenesen a szemembe, mint két... szentséges ég. A szívem ösztönszerűen gyorsult, az egész testem reagált, így jobb híján a közöttünk sokkos állapotban üldögélő srácot kezdtem nézni, és a halántékomat vakargatva, már hangosan röhögtem fel a szőke újabb Arany Merlin-díjas megszólalására.
- Okosabb? - kérdeztem vissza, miközben a szemben lévő koszos ablakot figyeltem. - Mégis miben? A csajos dolgok nem játszanak. Mondj egy értelmes tárgyat, aztán meglátjuk.
A megérzése viszont helyes volt. Csak épp a koromat nem találta el. Magam elé hümmentettem, még bólintottam is néhány aprót, aztán felhúztam a térdeimet, és az egyik karomat átnyújtottam rajtuk. Az ujjaim a levegőben motoztak.
- Miből gondolod, hogy Rellonos vagyok? - kérdeztem, azután hunyorogva-csücsörítve merültem el az ezzel kapcsolatban lábra kapó saját gondolataimban, egészen addig, amíg... - Na, végre valaki!
Amint megpillantottam a tanár urat, felpattantam, és mindenről, a földön heverő fényképezőgépről, az újságírópalántáról és a szőke lányról is azonnal megfeledkezve vágtam át magam az embertömegen, hogy a férfi távolodó alakját csillogó szemekkel kövessem. Tettre készen álltam meg tőle néhány méterre, pániktól zsongó fiatalok között.
- Seth! - kiáltottam neki hunyorgó, komoly szemekkel, magam sem értve, honnan véve a bátorságot arra, hogy nevén szólítsam. De így történt. - Segítek, amiben tudok.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 23. 23:39 Szál megtekintése

A szfinx portréja előtt - Ombozi Noel hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet