36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2019. december 12. 21:11 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


Kezdek felébredni a "téli álmomból". Már a megszokott, rongyosra játszott "tanóra, cigaretta, kaja, gitár, éjszakázás, ismétlés" lemez helyett ismét elkezdtem régi szokásomnak hódolni, ami lényegében abból állt, hogy fel-alá mászkáltam a kastélyban, mint aki el van veszve. Csak megyek, amerre az általában mezítláb talpaim visznek. Eddig még nem néztek elveszett elsősnek, szóval lehet céltudatosabbnak tűnhetek kívülről. Ilyenkor be szoktam tenni a fülesemet, valami melankólás gitármelódiát áramoltatok a fülembe és nézelődve végigfolyok a folyosókon. Kedves elfoglaltság.
 Egyetlen jó dolog azért van abban, hogy télen bakancsot kell hordjak a kastélyon belül is: Kellemes hallgatni, ahogy a dallamokon áthallatszik a kopogás és csoszogás, ahogy botorkálok előre. A mostani kis császkálásom a Keleti szárny felé vezetett. "Hmm... asszem erre van a Levita birodalma..." gondoltam magamban. A Levitában még sosem jártam. Asszem csak az Eridonba tudtam beosonni egyszer. Azt is Fanni miatt. Néha még hiányzik. De már nem fáj annyira. Szó se róla, sok dal született a kis összekavarodásunkból. Na jó, több volt az, mint kavarodás. Szerettem, de elment. Lehet nem is miattam, de nekem akkor is magamra kellett vennem. Eh, inkább számot váltok.
 Lazán neki is dőlök a falnak és elkezdek a mugli készülékemmel babrálni. Ekkor érzem, hogy van valaki a közelben. Nem nézek fel, nem tudom, ki az, de már kezd kicsit kényelmetlenné válni. Tudom, ez egy elkerülhetetlen velejárója annak, ha az ember így néz ki, viszonylag hozzá is szoktam, de most nem voltam olyan passzban, hogy elnézősködjek. Ezért hírtelen felnéztem az illetőre. Igyekeztem felvenni a szemkontaktust... és akár kicsit ráijeszteni. Most nincs kedvem a megvető tekintetekhez. Van, hogy a legjobb védekezés a támadás. Na, erre mit lépsz?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2019. december 16. 19:41
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 16. 03:13 | Link


Napról napra kevésbé félek a szfinx rejtvényétől. Először tartottam attól, hogy kinn maradok éjszakára, de ha nagyon nehéz feladványa is van, általában mindig jön valaki, akivel összedugva a fejünket megszüljük a megoldást, és ilyenkor még jól is esik, hogy van kivel beszélgetnem.
Az órák után vidáman slattyogok a körletünk bejárata felé, hogy végre lepakoljam a tankönyveimet és elmehessek enni a nagyterembe. A folyosón azonban egy furcsa figurát pillantok meg. Nem vagyok itt olyan régóta, nem ismerhetek mindenkit. Szent meggyőződésem, hogy a rellonosok felét például még nem is láttam, annyira elbújtak az alagsorban. A srác elég feltűnő jelenség, hogy mit ne mondjak. Az öltözködése, no meg amiket varratott magára... Biztosan nem én vagyok az első, aki ma megbámulja. Aztán a piercingek és fültágítók! Az első gondolatom, hogy a gyereket mégis hogy engedhetik így az iskolában közlekedni, s már el is kezdem darálni magamban a házirendet, az öltözékre vonatkozó passzust keresve.
De mielőtt tovább folytatnám... Ha még nem szekálták szét a külseje miatt, akkor biztosan veszélyes. Ezért állhat a szabályok felett. El is akadok a szöveg felidézésében, mikor meglátom a kezében a lejátszóját. Basszus, hónapok óta nem láttam varázstalan eszközt, még szép, hogy felcsillan rá a szemem. A kastélyban csak a megbűvölt gramofonokon élvezhetem a zenéket. Hallottam persze, hogy rúnázással használható néhány kütyü, de nem sok diák rohangál itt ilyenekkel. Nem divat, de nem is olcsó mulatság.
Így cövekelek a falnak támaszkodva, elfeledkezve arról, hogy mióta is nézem. És hogy ez egy idő után látványos tud lenni, az egészen nyilvánvaló. Lefagyok, ahogy hirtelen rám néz, és csak nagyokat pislogok rá bamba arccal.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2019. december 16. 20:23 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Itt a Bagolykőben nemigen kerültem összetűzésbe senkivel. Na jó, az a srác az erkélyen egy egyszeri alkalom volt, de azon túl mindenki tök jófej és nyitott. Amíg a muglik között már amiatt is kiközösítenek, nevetség tárgyává tesznek, hogy piros kabát van rajtad, itt nézhetsz ki akárhogyan, nem szólnak egy szót sem. Mondjuk lehet hozzáad a tényhez, hogy a felnőtt kor küszöbén a felnőttek felhagynak azzal, hogy bemeséljék neked és önmaguknak, hogy ez csak egy korszak. De azért lehet egy közösség akármennyire elfogadó, akármilyen laza, néha még mindig kapok furcsálló, kikerekedő tekinteteket, amikor végigcsoszogok a folyosón. De az, hogy kikerültem abból az ítélkező, mugli közegből, nemcsak azért hozott pozitív hatást, mert így rájöttem, hogy nem bennem van a hiba, csak rossz közösség vett körül, hanem azért is, mert így volt időm, hogy fejlesszem az önbizalmam és vastagítsam a bőrt a képemen. Habár a dolog, ami Fanni és köztem történt... illetve annak a vége eléggé betett ennek az ön-elfogadási folyamatnak, úgy érzem mostanra visszatért a régi önbizalmam.
 De vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen olyannyira padlón vagyok, hogy nem igazán tudom helyén kezelni a dolgokat.Lehet, hogy a mostani is egy ilyen alkalom. Igyekeztem mélyen a srác szemébe nézni. Mi az istent bámul? Miért érzi azt, hogy joga van engem bámulni, csak mert máshogy nézek ki, mint ő? A harag mellett azért előbújt a fájdalom a múltból. Lehet akkor kevésbé éreztem volna rosszabbul magam, ha nem a szép vékony, magas, gyönyörű arcszerkezetű srácok csúfoltak, vertek volna meg mindig. De várjunk! Már nem az az alacsony, kerek, jóllakott ovis arcú kissrác vagyok, mint anno. Itt az ideje, hogy visszavágjak. Most én irányítok.
 Szépen lassan, lesajnáló tekintettel megindulok felé. Azt akartam, hogy féljen.
- Mi van, bazd meg, nem tetszik, amit látsz? - értem oda hozzá, mindvégig tartva a szemkontaktust - Azt hiszed, hogy olyan kurva jó poén bámulni a másikat, HAH? - léptem hozzá pont olyan kényelmetlenül közel, hogy uralni tudjam a szituációt. Nem bánthat, most én vagyok az erősebb... legalább is ezt próbálom elhitetni vele.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2019. december 17. 20:36
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 17. 15:33 | Link


Túlságosan is feltűnően bámészkodom, amiért súlyos árat kell fizessek. Hirtelen pillantásától földbe gyökerezik a lábam. Most mi legyen? Nem szeretnék elhaladni mellette ezek után. A körletem felé viszont kénytelen lennék mégiscsak arra menni. A fiú ráérősen megindul felém, tetoválásai egyre inkább kivehetőek lesznek számomra, ahogy az is nyilvánvalóvá válik rövidesen, hogy jóval magasabb nálam. Mit is vártam, nem vagyunk egy évfolyam. Ez az edzettségében is látszik, szóval amúgy minden szempontból alulmaradnék egy esetleges konfliktusban. Igen, ahogy hallom, a hangját se fél használni.
Durva kérdésére lesütöm a szemeimet, majd bűnbánóan megrázom a fejem. Már olyan közel van, hogy rá se merek nézni - pedig nagy a kísértés! -, ezért a folyosó különböző pontjaira helyezem a tekintetem.
- Nem, én nem... - tiltakozom a kijelentéseire, majd eggyel hátralépek, hogy a köztünk lévő távolság ne legyen olyan feszélyező. - Én nem is poénkodtam! Ne haragudj, hogy rád néztem - erősködöm neki, hátha ezzel menthetem a menthetőt. Na jó, ez az utolsó mondat egy kicsit félreérthető. Most nagyon vigyáznom kell, hogy ne öntsek olajat a tűzre. A kínos csend ellen azt hiszem, a kommunikáció lenne a legjobb megoldás, még mielőtt tettlegességig fajulnának a dolgok, amit nyilvánvalóan nem szeretnék. Azon kezdem el magam törni tehát, hogy valami frappánssal terelni tudjam a témát, és akkor hátha az indulatai is csillapodhatnak. A képzeletbeli villanykörte azon nyomban égni kezd a fejem felett.
- Nos, én csak... csak... csak izé. Azt néztem, hogy mivel hallgatsz zenét. Jó újra mugli technológiát látni a kastélyban - hebegem, és még egy kínos mosolyt is erőltetek az arcomra. Klassz lenne egy ilyen nekem is, egész nap nyomnám a zenéket.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2019. december 17. 21:17 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Mindig azt hallottam, hogy azok, akik minket bántottak, régen őket is bántották és az így felhalmozott stresszt, fájdalmat, frusztrációt vezetik le másokon. Szóval felnőve, kikerülve a szituációból vagy ez ellen fogsz küzdeni, vagy az ez által okozott trauma túl nagy és a hegek örökre benned maradnak, vagy magad is agresszorrá válsz. Én full pacifista vagyok, mindig is elutasítottam az erőszakot. Habár a most történtek fényében ezt nehéz lehet elhinni.
  Ahogy közelítek a srác felé, lesütötte a szemét és megszeppenve megrázza a fejét. Fél. Tőlem. És ez egy csavart, gusztustalan büszkeség-félével töltött el. De hát bámult a szemét és biztos be is szólt volna valamit, ha elmegy mellettem, így azt kapja, amit megérdemel, majd soha többet nem jut majd eszébe, hogy valakit lenézzen a külseje miatt. Oh, vagy egyáltalán nem is ez volt a szándéka? A maradék vér is kifut a fejemből és elkerekedett szemmel hallgatom a srác mentegetőzését. Szegény, mi a frászt képzelek én magamról, ijesztgetek itt más diákokat? Hagytam, hogy a paranoiám felül kerekedjen rajtam, és most itt áll velem szemben egy kissrác, azt gondolva, hogy egy rossz szó és kiverem belőle a szuszt is. Így csak álltam ott, égő pofával és azt kívántam, bár nyelne magába a kastély.
- Oh....ahm... akkor...ahm... jó. - lépek én is egy lépést hátra és egy nagy sóhajtás után a tenyereimbe temetem az arcom - Oh, baszki ne haragudj, akkora állat vagyok, csak tudod van ez a védekező mechanizmusom és néha kicsit paranoiássá válok, kérlek, bocsáss meg! - darálom le az egészet, aztán ujjaim közül bűnbánóan a szemébe nézek. Remélem, hogy elfogadja a bocsánatkérésemet.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2019. december 22. 20:12
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 22. 19:55 | Link


Oldalra billentett fejjel vonom fel a szemöldökömet, amikor nem egészen értem, hogy miért hagy fel hirtelen az agresszivitással. Összezavarodik és leesik neki, hogy ártatlan vagyok. Siker! Ezek szerint jól érvelek, és igenis nagy ereje tud lenni a szavaknak. Viszont mi lett volna, ha nem így reagálok, és mondjuk provokatívan nekiállok vele kötekedni? Vagy esetleg eleve azért kezdtem volna el bámulni őt, hogy összeugorjunk? Nem tudom, hogy azok a karok egy erősebb ellenfél esetében is képesek lennének-e megvédeni a srácot, ha valaki esetleg másképp reagálna a viselkedésére.
Sajnálóan nézem őt végig, ahogy a tenyereibe temeti az arcát, én pedig kezdem magam nagyon kellemetlenül érezni. Olyan furcsa, mégis az igazságérzetemnek tetsző, hogy a végén még ő kér bocsánatot tőlem, mielőtt bármi rosszat is csinált volna. Na jó, a káromkodásai elég durvák voltak, ritkán mondanak nekem ilyen cifrát az iskolában.
Igazából egy kicsit ez a védekezési mechanizmusa is megijeszt, amit emleget. Remélem nem valami pszichopata a fiú, akinek a hullámzó hangulatától a jövőben tartanom kell. Nem világos előttem, hogy miért alakulhatott ki ez nála, de ellentmond annak, hogy cserébe még feltűnőbben nézzen ki. Azután kezdődhetett volna, hogy így kipingálta magát?
- Öhm, nézd, nem haragszom. Felejtsük el ezt az egészet, és... nem tudom - vonok vállat, szám szélén halvány mosollyal. - Azért meg nem értem, miért lepődsz meg, hogy rád néznek. Nem sok diák van, aki ÍGY néz ki - harapom el el a mondat végét.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2019. december 22. 21:32 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Ezúttal is köszöntjük önöket a "Matt megint hagyja, hogy elragadják az érzelmei és emiatt kínos és gáz szituációkba keveredik." legújabb adásában, ahol is hősünk egy elsősre kiabál, minden valós ok nélkül. Konkrétan éreztem, hogy ég a pofám. Amit csak még inkább felerősítettek a hideg tenyereim, mikor beléjük hajtottam a képem. Szétnyitom az ujjaimat, hogy lássam az "áldozatom" reakcióját. Eléggé lesajnálóan néz rám. Meg tudom érteni, én is azt tenném a helyében. Biztos valami elmebeteg, viselkedés-zavaros seggfejnek gondol. Elképesztően nagy küldetés-tudatot, illetve vágyat éreztem, hogy kiengeszteljem... vagy legalább is hogy megváltoztassam a -valószínűleg- rólam kialakult véleményét, ami tőlem meglepően szokatlan volt. Általában nem érdekel, mások mit gondolnak rólam, illetve megtanultam lerázni. Lehet, hogy a cselekedeteim helytelensége, ami alapján ezt a következtetést levonta, sarkallt erre, a lényeg, hogy jobb színben kívántam feltűnni előtte.
- Ah, kösz, de tényleg nagyon sajnálom, hogy seggfej voltam - sóhajtottam, tekintetem pedig a plafonra ugrott - finoman fogalmazva. - toldottam meg a mondatot egy félmosolyos szemforgatással. Őszintén boldog voltam, hogy ezt az egész fiaskót maga mögött akarja tudni, így nagyobb esélyem is volt tiszta vizet önteni a pohárba.
  És akkor jött a klasszikus "Te keresed a bajt azzal, hogy így nézel ki" ami bevallom, kicsit rosszul esett.
- Ahh, tudoom... - dörzsöltem meg szomorkásan a jobb szememet - Egy ideje már így nézek ki és hozzá kellett volna szoknom, de na, az embereknek akkor sem kéne megvetéssel bámulni rám. Meghát... - hallgattam el egy pillanatra. Hirtelen nem tudtam, hogy meg akarom-e osztani ezt a kicsit kényes információt vele. De valami mélyen mégis azt éreztette velem, hogy no para. Kezemet karba téve, a padlót fürkészve folytattam, kissé talán félénk hangon - az előtt is ilyen megvető pillantásokat kaptam, mielőtt jött volna a tetoválás, piercing, tudod, a máz... amellett, hogy ez tetszik, ez ilyen... védekező falként is funkcionál. A nem kívánatos személyeket távol tartja, akik így nem bánthatnak. De ezek szerint ez nem mindig sikerül. - néztem tovább a padlót. Már nem is igazán érdekelt, hogy mit reagál erre a kis... megnyílásomra, csak álltam, s az emlékek átjártak. Kedves...
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. január 4. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 23. 12:32 | Link


- Nyugi, láttam már rosszabbat - veregetem vállba a vallomása után. Hangom vigasztalóan cseng, ahogy felidézem kobakomban a felső tagozat szörnyűségeit, amit olykor újból átélek a rellonosok zaklatása által. Az, hogy rám kiabál és megindul felém, miközben elhord körülbelül mindennek, nem is igazán tekinthető támadásnak szerintem. Egy hajszál híján múlt, hogy ne legyen belőle tettlegesség, de előbb vagy utóbb tényleg eljutok odáig, hogy az ilyenek már leperegjenek rólam. Mindenesetre a fiú kiabálását nehezen fogom elfelejteni... Nem szeretem, ha indulatosan szólnak hozzám.
- Megbocsátok - ha ezt akarja hallani, hát tessék. Arcom komótosan húzódik széles mosolyra, és amilyen ártatlanul néz rám, úgy halványodik bennem az előbbi támadó tekintete. Tartok még tőle valamennyire, de már sokkal kevésbé tűnik ijesztőnek a külseje. Talán csak kezdem megszokni.
Testsúlyomat egyik lábamról a másikra áthelyezve billegek. Hallgatok, mert most annak van itt az ideje. Barátságos szemeim arról árulkodnak, hogy nyugodtan megoszthatja velem a gondolatait, hiszen sokszor az a legjobb, ha kibeszéljük magunkból azokat a dolgokat, amik nyomják a lelkünket. Nem merek közbevágni, csak olykor bólintani egy aprót. Próbálom megérteni a srácot, még ha ez nehéz is az eltérő stílusunk miatt. Viszont amit mond, az nagyon is érthető, de csak a sztereotípiákat erősíti bennem.
- Nem megvetően néztem rád, csak furcsán. Mert nem nézel ki hétköznapinak. Ráadásul mugli eszközzel mászkálsz egy varázslósuli folyosóján - javítom ki, megmagyarázva a viselkedésemet. Mégis mit várt, úgy őszintén? - Sajnálom, hogy piszkálnak. De az emberek ilyenek, nem tudsz mit csinálni, bárhogy nézel ki, nem úszod meg teljesen. Én is szívtam vele egy csomót. Néha még most is - sütöm le a szemeimet újból, de talán sikerül lelket öntenem belé.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 4. 23:44 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  A negatív energia köztünk kezd feloldódni, aminek rendkívül örülök. Lehet van bennem egy kis szűz, hiszen szeretnék mindenkit boldoggá tenni, ami igen erőteljesen ellent tud mondani a "nem érdekel, más mit gondol rólam, vagy ha nem kedvel" narratívának. Azért az évek alatt megtanultam körülbelül egészséges, rendszerű harmóniában hatalomhoz jutni a lelkemben élő két kis akaratot. Egy ilyen szituációban szerintem még jó is, hogy ennyire ki akarok simítani mindent.
  És végre megkaptam a megbocsájtás jelét, ami hihetetlen békességet áraszt szét a kis lelkemben. El is mosolyodok, olyan érzésem van, mintha legalább is a Királynő ütött volna lovaggá, vagy mi. Így a srác felvértezett egy "replay" lehetőséggel, amivel boldogan élek is.
- Cool... öhm... figyelj... -húzom fel a vállaim picit kellemetlenkedve- nem tudom, mennyire bírod ezeket, deee... én ilyen kis nyomi, ölelkezős vagyok, sz'al... nyomhatunk egy ilyen bro-s ölelést? - nézek rá kicsit esetlenül, hiszen ki tudja, hogy az ember fiát még mindig arra nevelik, hogy érzelemmentes robot-létre van ítélve, ha férfinek akarja magát nevezni és jó híre megtartása érdekében az ilyen megnyilvánulásokat illett messziről kerülnie. Szóval csak várok.
  A kis érzelmi megnyílásom után ártatlan arccal, karba helyezett kézzel fel-felemelem tekintetem a padlóról, hogy szemügyre vegyem beszélgetőpartnerem reakcióját, ami (legnagyobb megkönnyebbülésemre) rendkívül pozitív volt. Annyira szimpatikusnak tűnt, már csak ezért is... mondjuk néha beleesek abba a sztereotípiába, hogy a kívülről szép embereket belülről is annak gondolom, ami legtöbbször nem igaz, de most szerencsém volt.
  A srác válasza totál logikusnak tűnt, még kicsit el is szégyelltem magam a saját naivitásom miatt. Húzott szájjal, egyetértően biccentgetem a fejemet, tekintetem pedig valahogy a srác könyöke melletti üres téren ragadt, de minden szavát hallom. Csak az "Én is szívtam vele egy csomót." mondatra kapom fel a fejemet. Most a srác arcára néznék, erre most ő fürkészi a padlót. Néhány pillanatig csak nézem, aggódó arccal, ajkaim csak résnyire vannak nyitva, még gyúródik a mondat, még készül.
- Wow... akarsz beszélni róla? I mean, tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy ezek csak szavak, de akkor is jó őket kibeszélni... márha megtisztelsz a bizalmaddal... persze nem muszáj, meg meg is értem, ha nem, csak tudod... segíteni szeretnék... már amennyit ezzel tudok. -húzódik lágy mosoly az arcomra, miközben egy jobb vállrántással egy időben megfogom a jobb csuklóm. És csak várom, mit fog mondani?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. január 13. 20:22
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. január 8. 02:13 | Link


Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 13. 22:06 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Őszintén szólva kicsit meglepett, hogy megengedte, hogy megöleljem. Nyilván jól esik, meg pozitívan viszonyultam indítványozásom kimeneteléhez, de azért akármennyire is próbálod derűsen látni a dolgokat, azért a lelked mélyén mégis ott van valami negatív érzés, talán csak félelem. Na mindegy, kitátott karral odalépek a sráchoz és jól magamhoz ölelem. De nem olyan "semmi érzelem" módom, hanem rendesen. Amikor magamhoz öleltem, lágyan megpaskoltam a hátát. De... mintha elfogott volna valami érzés. Valami kicsit kellemetlen, de mégis jól eső melegség. Bár kicsit tanácstalanul álltam hozzá, mégis mintha ismerős lenne. De honnan? Félek, tudom a választ, csak nem akarok szembe nézni vele. Hirtelen visszaestem a valóságba és félő, hogy túl sokáig öleltem, szépen lassan eleresztettem és igyekeztem zavarodottságom minden jelét elrejteni előle.
  Láttam egy kis meglepettséget a szemében, mikor kifejeztem érdeklődésem a múltja iránt. Hogy is ne érdekelne? Senkinek sem kívánom, amin keresztül mentem és a tudat, hogy valami más is osztozik z élményben, vagy netán neki még rosszabb, darabokra tör. Jófejnek látszik ez a srác, nagyon aranyos. Segíteni akartam neki.
- Tudod, mit? Ez a baj! "Szokásos iskolai bántalmazás". Nem kéne annak lennie! - teszem zavartan karba a kezem - Elegem van abból, hogy az ilyen aranyos, jófej emberek szívnak, mert valaki nem képes uralkodni magán. Pofám leszakad! - ugrik tekintetem egy sóhajtással a plafonra ugrik. Kicsit kiengedtem a zaklatottságom a témával kapcsolatban, de szerintem nyugodt maradtam, de mégis megvolt a határozottság a hangomban. Mi a rákért is analizálom az előbbi kis monológomat? A szemeim szépen leereszkednek a földre, majd fel a fiú arcára.
- Bocsi, csak... kicsit szívügyem a téma. - rázom meg picit a fejemet, amit követ egy kisebb hidegrázás is. Reméltem, hogy csak véletlen és nem azért, mert éreztem magamon a srác tekintetét.
- De igazad van, hagyjuk is... ahm, itt is van a kis rossz fiú! - húzom elő a zsebemből a ketyerémet. - Mostly gitárballadákat. Az új istennőm Lana Del Ray, de emellett bármit feladnék Matty Healy-ért - mosolyogtam rá. - És... amúgy hogy hívhatlak?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. január 17. 19:42
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. január 17. 02:05 | Link


Az ölelést nem aprózza el, valósággal kiszorítja belőlem a szuszt. Nem is emlékszem, mikor préseltek így össze utoljára, szerencsére a családban nem divat a túlzó szeretet, mert azt a kamaszkorral már nehezen viseltem volna. Lehet, hogy valamikor az volt, de a négy testvéremmel előrehaladva az időben, mire rám került a sor, valahogy kikopott a mindennapokból. Lakásunk inkább hasonlított egy lelakott hangyabolyhoz, amiben mindennek megvolt a maga katonás rendje, és minden ott élő pontosan tudta, hogy mikor milyen feladatokat kell ellátnia. A házimunkát én például egész jól megúsztam, legfeljebb ha erőszakkal sózták rám. Anyám szemében berögzültem a legkisebbnek, akire vigyázni kell. Törékeny is maradtam.
Még épp időben ereszt, amikor nem kezdenék el gyanakodni, még ha magamnak se vallanám be, hogy mi járhat a fejében. Szeretetéhség, az tuti. Ráfért a srácra, hogy ezt végre kiadja magából. Inkább öleljenek, mint verjenek, az úgyis a ritkább sajnos. Kifejezetten örülök a változatosságnak.
- Igazad van - bólogatok átszellemülten. - De hát mit tudunk tenni? Csak túléljük valahogy ezt az időszakot, mostanában már egész jól elvegetálok - rázódom fel az eltökéltségből, és az ilyenkor szokásos felfogásommal ringatom magam. Felesleges most marcangolnom magam azért, amilyen vagyok, teszem azt eleget a rosszabb napjaimon, amikor órákat forgolódom az ágyban, és csak az olvasás zökkent ki egy kicsit az önhibáztatás-önsajnálat kombójából. Megértően pislogok rá, igaz váratlanul ért, hogy ennyire felzaklatja a téma. Erősen érintett lehet ő is a maga módján, azt már látom. Előttem ne érezze magát kellemetlenül emiatt.
- Belenézhetek? - kérdezem, alig várva, hogy a kezemben foghassam és egy kicsit nyomkodhassam. Mintha valami függő lennék, aki most jut cucchoz hosszú idő után. - Lanát én is hallgatok, a másik nem ismerős - árulom el neki, miközben le se veszem a szemem a kütyüről.
- Beni vagyok - mondom mellékesen anélkül, hogy kezet nyújtanék. - Hol szereztél be egy ilyet? Én is gondolkodom rajta.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 18. 01:11 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Amikor magamhoz szorítottam, belém hasított a tudat, hogy szörnyen elszigetelődtem idén. Nem léptem interakcióba senkivel, csak elvoltam a kis világomban, írtam a dalaimat, órára jártam... ennyi. Miután szétmentünk Fannival, a Kviddics-csapatból is kiléptem, így még inkább elszigetelődtem. Elhitettem magammal, hogy csak egyedül tudok megbirkózni Az érzelmeimmel. Pedig lehet, hogy pont a barátaim kellettek volna. Vagy legalább is egy kis társaság. Akkor már lehet rég túl lennék ezen a melankólián és nem lennék egy emocionális katasztrófa. Ez az ölelés rádöbbentett, hogy mennyire hiányzott a fizikai kontaktus. De... ez az egész... azért érzem magam ennyire kellemesen ebben a helyzetben, mert végre valaki megölelt, vagy mert Ő, specifikusan Ő ölelt meg. Ki is bújtam a karjai közül, mielőtt még kellemetlenné fajult volna a szituáció.
  Már-már kényelmetlen, mennyire beletörődött a helyzetébe, amit szívszaggató hallani. Szomorúan nézem az arcát, ahogy kibuknak ajkai közt a szavak, közben tanulmányozom az arcát. Olyan kis fátyolos, zöld tekintete van... mintha visszafogna valamit. Ami mondjuk érthető, hisz nem olyan rég ismerem. Oh, mintha az orrán még apró, alig észre vehető szeplőcskék is volnának. Vagy lehet csak oda képzelem? Laza, barna loknik és a legélesebb állcsont, amit valaha láttam. Igen... még a vak is látja, hogy ez egy szép-szál fiatal varázsló. Az analizálásomból ő maga zökkentett ki.
- Parancsolj! Nincs rajta kód. - nyújtom neki kacsintva a kacatot, egy lépést téve felé. - Jap, Lana egy istennő. Egy zseni! Matty meg... ő egy másik szinten van, zeneileg. Lol, még akár hozzá is mennék, függök a számaiktól. Btw engem is Matt-nek hívnak. Nyugi, nem magamról áradoztam. Annyira nem vagyok psycho. - nevettem, miközben megráztam a kezét. Közben pedig leesett, hogy egy Levitás jelenlétében lehet nem a legjobb ötlet SMS-szlenget használni beszéd közben. Mindegy.
- Ahm, a telefon maga eleve megvolt, csak fel kellett rúnázni. - vakartam meg a tarkómat. - Neked volt, vagy van valami mugli ketyeréd?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. január 23. 17:11
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. január 23. 01:07 | Link


Nem tűnik fel, ahogy végigmér magának, engem most a zsebeiben lapuló készüléke izgat. Rossz vége lenne, ha másfelé is bámészkodnék. Az előbb akart nekem ugrani amiatt, hogy vetettem némi kíváncsi pillantást a tetoválásaira. Megvető lettem volna? Talán egy kicsit. Mert még egy szót se beszéltem vele, de elkönyveltem rosszfiúnak. Mindenki ezt tette volna, aki szintén átélt már bántalmazást. Kapóra jött, hogy volt valami a kezében, ami mellesleg ugyanúgy felkeltette az érdeklődésem. Így bár nem terveztem összeakadni vele, most mellette állva engedélyt ad arra, hogy belenézhessek a zenéibe. Bevallom, fordított esetben beszari lettem volna átengedni valakinek a cuccomat, pláne megmutatni másnak, hogy miket hallgatok. Imádtam fülhallgatóval elvonulni valahova, és csak rajzolgatni egy papírra, vagy figyelni az embereket valahol. Ezeknek az időknek vége van egy időre, amíg benn tanulok. A rúnázott eszközökről amellett, hogy nem sok jót hallottam eddig, még drágának is találom őket. A kis apróság viszont emlékeztet a régi korszakra.
Óvatosan veszem izgatottan remegő kezembe. Feloldom a képernyőzárat, elidőzve a háttérképen, majd a galéria ikonján. Hát, erre inkább nem nyomnék rá, ki tudja mit találok benne. Helyette a hangjegyet leütve betölt a zenelistája. Magamban olvasom a neveket, görgetve az előadók között, közben pedig fülelek a fiúra, aki durván tolja a szlenget, ekkora muglival még a kastélyon kívül se nagyon találkoztam. Petya még hasonló, de ő inkább egy kocka.
- Biztos nem a névhasonlóság miatt rajongasz érte? - kacsintok rá cinkosan. - Majd egyszer rákeresek a számaira, felírom. Itt nem tudok normálisan belehallgatni - a zenéhez nálam amúgy is csend és nyugalom kell. Néhány szám ismerős, míg a többi semmit se mond. Úgy tűnik, az ízlésünk nem illeszkedik tökéletesen.
- És nem volt túl drága? Mennyire működik itt jól? - faggatom tovább a részletekről, már csak azt kéne megtudnom, hogy hol végeznek ilyet a közelben. - Áh, minden otthon van. Gép, teló. Ide nem hoztam semmit. Pedig néha nagyon hiányoznak. Talán laptopot is hoztál? - döntöm oldalra a fejem.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 23. 22:07 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Annyira aranyos, ahogy izgatottan remeg, miközben átveszi tőlem a mugli készülékem. Látszott rajta, hogy hosszú ideje nem volt már dolga ilyennel. Simán feloldja a telefonomat és végignézi a háttérképen. Egy egyszerű, napfény-festette felhőkupac. Nagyon eredeti, tudom. Lehet le kéne cserélnem. Valami gitáros képre, vagy egy gyertyalángra, hogy ne legyek túl egyértelmű és kiszámítható. Most, ha már ennyire Matty-ről áradozok, Lehetne ő... vagy David Bowie... őt adnám. Oké, ezt lejegyzem majd! Beni ujja nagyon a galéria ikonja felett leng, a szívem meg elkezd hevesebben verni. Na igen, lehet, hogy ezért is hasznosabb lenne zárat raknom a képernyőmre. De ez ebben az esetben nem segített volna, hiszen én magam oldottam volna fel és nyomtam volna a kezébe, szóval csak merem remélni, hogy még véletlenül sem nyom rá az ikonra.
  Nem, hála isten, vész elhárulva. Próbáltam nem láthatóan megkönnyebbülni. A "rendkívül hip" dumámra nem reagál, amitől csak nőtt a szégyenérzetem. Néztem, ahogy csak görget lefelé, látom, ahogy a tekintete végigsiklik a betűkön.
- Leginkább gitárballadák. Tudom, rohadt eredeti és meglepő! - mosolyodok el az önirónián. - De visszamaradt pár pop-punk szám az "emo korszakomból". - tettem ki a kis idézőjeleket a közép- és mutatóujjammal. Az egy elég nehéz és megpróbáltató időszak volt lelkileg. De mára eljutottam arra a szintre, hogy legalább viccelődni tudok vele.
- Hahaha, nagyon vicces! - nyújtok nyelvet rá kacsintva, csak amolyan gyermeki pajkossággal és ökölbe tett kézzel kicsit bele is dőltem abba a nyelvnyújtásba, utána egy lágy nevetésben törtem ki.
- Jól is teszed.... és nope, csak szeretnék olyan cool lenni, mint ő. - nézek le magam elé, álmodozó tekintettel. Ja, szeretnék úgy kinézni, dalokat komponálni, minden. Meg a bátorságot, hogy a koncerten első sorban álló fanokat csókolgassam. No homo, de menő lenne egyszer, ha engem smárolna le.
- Ahm, kb annyi mint maga a ketyere. - vakargatom meg a tarkómat, közben kicsit felráztam az emlékeim, tekintve, hogy megvan egy ideje. - És jap, egész jól bírja a drága, ám van, hogy néha, de ez ilyen. Jaj, dude, nemár, az ilyeneket hozni kell, tudod, hátha... pl van egy diák, aki ért hozzá... De néha kölcsön adhatom, látom, mennyire hiányzik a zenehallgatós chill. - kacsintok rá. Én is nehezen hiszem el, hogy évekig kibírtam zenbe nélkül. - Nem, csak telózni szoktam, de így is tudok pl filmet nézni. Ha gondolod, megnézhetünk valamit. - vetettem fel egy laza mosollyal.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 7. 18:00
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. január 29. 00:48 | Link


Lehet, hogy hónapok óta nem használtam telefont, de másodpercek alatt visszarázódom. Meglep, hogy nincs rajta kód, holott egy ujjlenyomat-leolvasó, vagy arcfelismerő ma már alap szokott lenni. Talán abban bízik, hogy egy aranyvérű hozzá se merne érni egy ilyen készülékhez, annyira idegen és veszélyesnek tűnő a számára. Noha azt hallottam, hogy egyre többen nyitnak a technológiai újítások felé, és állítólag a faluban is számos házban található meg a televízió, vagy számítógép. Úgy tűnik nem sajnálják rá a pénzt, ha szeretnének képben lenni a hírekkel, vagy a munkájukhoz anyagot keresni különféle forrásokból. Szerintem tök jó, hogy létezik ez az aranyközépút, ami szerint mindkét oldalnak hasznos, ha tanulnak a másiktól és nyitnak feléjük. Remélem, hogy egyszer például Karola szülei is rá fognak jönni arra, hogy nem kell úgy tiltaniuk a lányukat a mugli születésűektől, és az én apám is elfogadja egyszer, hogy kvibliként is alkalmazkodhat a varázsvilághoz.
A hátteréből vallásosságra asszociálok. Valahogy azzal kapcsolom össze a napsugaraktól megvilágított felhőket. Vagy csak szabadságot, letisztultságot jelent. Álmodozás, nyugalom, valami hasonló. Meglep, mert az igazat megvallva elvontabb képre számítottam, legalább egy együttes lemezborítójára. Hümmögök egyet, majd megyek tovább. A fényképeivel se akarom kínos helyzetbe hozni. Nem az a fajta vagyok, aki visszaél mások bizalmával. A zenéi érdekelnek.
- Ugye nincs semmilyen kínos fotó a galériádban? - kuncogom el magam mégis, amikor már nem bírom tovább megállni, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést. Közvetlensége elég bátorságot adott ahhoz, hogy kicsit jobban megnyíljak előtte. Kíváncsian nézem az arcát, hogy lássam mit reagál, aztán tovább görgetem a számok végtelennek tűnő listáját. Mert alaposan feltankolt a félévre. Van itt minden, ahogy utal is rá. - Érdekesek lehetnek azok is. Emo korszak? - kissé megrökönyödöm a kifejezésen, még ha ki is nézem a külsejéből, hogy volt ilyen korszaka. Mégis azt hittem, jóval az idősebb generációnak volt ilyenje, én személy szerint nem is nagyon találkoztam még velük soha. Kihaltak vajon?
Elhülyéskedek vele a névegyezőséggel kapcsolatban, de aztán sokkal jobban kezd el érdekelni egy ilyen kütyü beszerzése, fenntartása, és minden ehhez hasonló.
- Akkor azért nem olcsó mulatság - húzom el a szám. - Igaz, de jobban szerettem volna a varázsvilágra koncentrálni. A zene mondjuk eléggé hiányzik - pillantok rá vágyakozóan, aztán felcsillan a szemem a felajánlásán.
- Igazán? Szuper lenne! Mondjuk ahhoz előbb valahogy rá kéne rakni a saját zenéimet... Amúgy hol lehet egy ilyet beszerezni? - nyújtom át neki hálásan a telefont, miután nagyjából végignéztem futólag a számokat, aztán amikor már azt hiszem, hogy nem tudja tovább fokozni az izgatottságom, mégis rátesz egy lapáttal.
- Filmet?! Persze, mit? Benne vagyok! - lelkesedek, ahogy körbenézek.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. február 7. 19:26 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Régen mindig megkaptam, hogy milyen jó képeket tudok választani, meg mennyire érzékem van ahhoz, hogy képegyütteseket komponáljak. Nos, ez nem látszik a háttérképemen. Talán még egy extrém kijelentésképp azt is lehet mondani, hogy mi ketten ég és föld vagyunk (pun intended). Nem tudom, egyszerűen valami nyitottat akartam választani, valami olyat, ami nem okoz szorongást azzal, hogy milyen zárt. Mondjuk nem félek az ilyenektől, de akkor is, egyes dolgok elő tudnak idézni benned érzéseket, mint például a színek. Lehet valami zöldet kéne beállítsak, az úgy is a chill-szín, vagy mi. A melankolikus seggemnek mondjuk lehet jót tenne valami sárga, de ez túl egyértelmű így navinésként, na mindegy.
  A galéria ikon felett kicsit megáll az ujja, amitől kicsit megijedek. Hála isten, feleslegesen, de azért rá kérdez a tartalmára.
- De, tudod, miután megfürdök, szoktam ilyen szexi selfie-ket nyomni a tükörben. - próbálom hangsúlyommal éreztetni a szarkazmust, ám az arcommal a poén kedvéért minél csábítóbban próbálok nézni és a végén, még egy szolidabb pózt is felveszek, ami végül persze nevetésben tör ki. Na jó, néha azért csináltam egy-két olyan képet, de az csak ilyen "önbizalom-növeléses" gyakorlat volt, amiről régebben olvastam. Néha még mindig csinálom, amikor elég jól érzem magam a bőrömben, hogy amikor ez megváltozna, akkor elő tudjam venni őket és így emlékeztethetem magam, hogy igenis vagyok olyan helyes, mint egy másik srác.
- Nem, dehogy is, csak viccelek! - oszlatom el az esetleges kételyeit egy féloldalas mosollyal, hátha ő pont olyan, aki nem érti a szarkazmust. Biztos, ami biztos, nem ám valami önelégült fuckboinak tart majd.
  Amikor felfedem, hogy (többé-kevésbé) részese voltam az emo szubkultúrának, eléggé megrökönyödött. Végül is, meg is tudom érteni, az átlag emberben elég sok félreértés és sztereotípia él ezek az emberek iránt, hogy "jaj, mind vagdossa magát" meg minden. Az ilyet nem kigúnyolni kéne, hanem segíteni az illetőn.
- Igen, azok. Ahm, ja. Igaz, jóval 2009, a szubkultúra virágkora után szálltam be én is a buliba, de akkoriban segített. Így éreztem, hogy tartozok valahova. Elég sötét korszak volt az. De nem vagdostam magam, vagy ilyen hülyeségek, csak... ja, hajat növesztettem a képembe. - néztem merengve magam elé, a magyarázat végére beszúrtam egy fájdalmas mosolyt. Nem hiszem, hogy érdekelte volna egy félórás ismeretterjesztés és előadás, viszont remélem azt megértette, hogy miért is csatlakoztam valami ilyesmi dologhoz.
  Amikor a készülékemről kezd érdeklődni, kicsit meginog a magabiztosságom. A muglik közötti életemben sem voltam egy kifejezett műszaki-szaki, de mióta a varázslók közt létezem, mégúgy se tudok lépést tartani a loholó technikával, de azért igyekszem minden kérdésére válaszolni.
- Igen, megértem. Senkinek sem lenne szabad zene nélkül élni. Ez az, ami a földön tart, de ugyan akkor felrepít az égbe! - mosolygok rá, majd a mondat végénél felrepül a tekintetem is, majd egyből visszaereszkedik Benire. Annyira édes, ahogy fellelkesül attól, hogy részlegesen átengedem neki a ketyerémet. - Nyugi, nem nagy meló, majd segítek. - fogom meg biztatóan a vállát, miközben visszaveszem tőle a telefont. A kis lelkem elolvadt tőle, ahogy fellelkesült a "filmes -randi" ötletén.
- Ahm, mit szeretnél? Én a fantasy-kat szeretem, de ha ilyen macsóban érzed magad, nézhetünk valami akciófilmet, de én nyitott vagyok valami romantikusra is, te döntesz.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 15. 22:03
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. február 12. 02:06 | Link


Ugyanannyira lefagynék, mint ő, ha valaki egy gombnyomásra lenne a képgalériámtól. Megpróbálom felidézni hirtelen, hogy az otthon hagyott és gondosan jelszóval védett készülékemben mit találna az, akinek valahogy sikerülne hozzáférnie egy tizenöt éves srác magánéletéhez. Hát, nem azt, amire a piszkos fantáziájúak gondolnának. Valahogy sosem voltam elégedett a testemmel, és nem hiszem, hogy csak azért, mert egészen fiatal korom óta megtaláltak a vékony és gyenge alkatommal. Ha fotózgatni is kezdtem magam, azt sosem úgy, ahogy a híres sztárok teszik a tükör előtt állva, vagy a mai véleményvezérek, akikbe lépten-nyomon belebotlik az ember a közösségi médiában. Én inkább a vicces portrékat szeretem, illetve a kicsit művész jellegűeket, amiken úgy pózolhatok, mintha menő arc lennék, vagy legalább valami titokzatos személyiséggel megáldott egyén, holott a valóság nagyon távol áll ezektől az ideáloktól. Inkább a mindennapokat fényképezem le, vagy ha valami fontos érdekes dolgot látok, na meg a kirándulások, ünnepek és természet- illetve városképek ragadnak magukkal. Tisztára mint valami hobbifotós, akinek nem volt pénze rendes gépre. És az igazság valahol ebben van. Mondjuk rajzolni és írni még mindig jobban szeretek, de klassz ez a fotózás is. Főleg, hogy a varázsvilágban mozognak a képek! Mint én a csokibékámon, amit jutalmul kaptam a babaház után. Ott őrzöm a szekrényem fiókjában.
Kijelentésére először nem is tudom, hogyan reagáljak. Elhiggyem-e, hogy igazat mond, vagy tényleg csak hülyéskedik. A beállásai megnevettetnek, vagy csak a kínos szituáció maga, amibe sodródtam. Pimaszul megcsóválom a fejem, aztán nyelvet öltök rá.
- Hiszem, ha látom - rántom meg vállamat flegmán, esélyt adva magamnak arra, hogy a saját szememmel is meggyőződhessek. Ki tudja, azért benne van a pakliban, hogy őriz valami kínosat magáról, mondjuk nem biztos, hogy én azt látni akarom, de mégis belül kíváncsivá tett, magam sem tudom miért. Inkább csak viccelődöm vele, a magam kis félénk és visszahúzódó hangsúlyával, ami valahogy ijesztővé is tesz.
- Na, ez legalább megnyugtató - könnyebbülök meg, amikor megtudom, hogy nem volt az a szélsőséges fajta. Aranyos belegondolni, hogy ezzel tartozhatott valahova, és hogy engem is bármikor beránthatott volna egy ilyen hullám, viszont megmaradtam a néma nyominak. - Igazad van. Rendben, azt megköszönném! És persze... majd meghálálom egy csokival, vagy valami - vakarom meg a fejem zavartan, miközben a kezére pillantok.
- Nekem mindegy, amit te akarsz. Tiéd a teló - tárom szét a karjaimat. - Amúgy a fantasy jöhet.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. február 16. 08:50 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack



  Mióta itt vagyok a Bagolykő falai közt, elég szépen, fokozatosan levetkőztem a gátlásaimat. Illetve inkább fogalmazhatnék jelenidőben is, hisz ez a folyamat még nem zárult le, sőt, közel sincs hozzá! Viszont elég sokat fejlődtem ahhoz képest a kis tizennégy éves sráchoz képest, aki még a saját tükörképétől is megijed. Mondjuk ez lehet annak is betudható, hogy a szüleim megtartottál a kiselőadást arról, hogy milyen is egy bentlakásos iskola, közös szobák, fürdőhelyiségek, meg egyebek. Mondjuk ebből még hála istennek nem nagyon volt problémám. Egyrészt azért, mert még nem volt rá példa. Másodszor viszont ha esetleg, mit t'om én, rám nyit valaki, habár kissé értetlenül, de nyugodtan viszonyulnék a szituációhoz. Például régebben egy sikítás után, tégla-vörös fejjel kapkodnám a levegőt, miközben minden erőmmel lettem volna, hogy letakarjam magam. Végül is ez csak hús és bőr, mindenkinek van olyan, full természetes dolog. Ezért szállingózott el egyre inkább a félelmem amiatt, hogy Benett esetleg meglát valamit a galériámban. Tekintve, hogy ezeket magamnak csináltam, nincs okom arra, hogy szégyenkezzek.
  Az adonisz-pózaim kis kínos nevetést és egy nyelvöltést csikarnak ki belőle. Ha az ez után következő mondatához érzelmet kéne társítanom, valahol a pimasz és a flegma között gondolkodnék. Vajon kissé felkeltettem volna a kíváncsiságát? Vajon ez virágnyelven a "Kíváncsi vagyok, de ezzel együtt túl félénk, hogy rákérdezzek."? Meglátjuk.
- Hát, annyira mégsem akarhattad látni, lehetőséged lett volna "véletlenül" megnyitni. Te te ilyen kis őszinte-féle vagy. - eresztek el egy ravasz félmosolyt. Hangomon azért érződik egy kisebb játékosság, de csak az apró betűk között.Így utólag koránt sem biztos, hogy komolyan gondolja, de azért érdeklődve várom, hogy esetlegesen megcáfol-e és konkrétabb érdeklődést mutat.
- Jaj, hagyd már, elég, ha csak együtt lógunk néha. Az épp elég hála, ha elviselsz. - török ki nevetésben. De kis aranyos, próbálja édességgel megköszönni. De az elfogy. Az én esetemben elég gyorsan. Viszont egy barátság, vagy az elején nevezzük inkább közös programnak. Az sokkal többet ér számomra. Reméljük ebben is benne van.
- Hát... ezzel nem vagyunk sokkal közelebb. - húzom a számat tanácstalanul, majd hirtelen, mintha hátulról fejbe csaptak volna egy serpenyővel, egy bohókás ötletem támad, ami kis nevetést is előhoz belőlem. - Hallod, mekkora poén lenne már, ha a mugli Harry Potter filmeket néznénk. Eléggé ironikus lenne. - hajtom le kissé a fejem mosolyogva - De komolyra fordítvaaa... I.D.K. - fonom össze a karjaimat még mindig a padlót nézve, próbálva az iménti, bohókás ötletet elhessegetni a fejemből. Több-kevesebb sikerrel.

Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 29. 21:46
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. február 22. 22:03 | Link


- Valami olyasmi... - mosolygok vissza rá, de a nagy lehetőséget, hogy nyaggatni kezdjem a képei iránt, valahogy kihagyom. Abszolút semmi közöm a magánéletéhez, maximum olyan szempontból érdekelne, hogy van-e a testének olyan pontján is tetoválás varrva, amit a ruhája miatt esetleg nem láthatok. De meglehetősen abszurd helyzet lenne, ha egy alapvetően varázslósuliban, tehát az elektromosság elől is valamilyen szinten blokkolt helyen állnánk neki nézegetni egy számomra frissen megismert, így tulajdonképpen még idegennek mondható srác diszkrét tartalmait. Hiába vagyok kíváncsi természet, ha ott olyan fotók vannak, amik láttán nem alszom többé nyugodtan, akkor bőven megéri távol maradnom a személyes zónájától. Amekkora érdeklődés eddig is mutatkozott bennem, az másmilyen módon, de utat tudott törni belőlem.
Próbálgatok játékosan nevetni vele, utánozva az ő piszkos mosolyát, ahogy a többi srác szokott hülyülni a másikkal. Ezzel legalább a feszültséget, ha van is, de oldani tudom kettőnk között, de legfőképpen saját magamban. Aztán persze zsebre vágom a kezem, amint visszaadtam a kütyüt.
- Az megvan neked? - csillan fel a szemem. Valóban vicces lenne, már ha rajta van a gépén. Letölteni nem tudom, hogy mikor fogja tudni, vagy hogy van-e hozzá elég internet hozzáférése. Szóval semmiképpen sem akarok tőle olyat kérni, amit ne tudna teljesíteni, mert azzal kellemetlen helyzetbe is hozhatom. - Igazából hol akarsz filmezni amúgy? Most a körletünkbe igyekeztem éppen, de gondolom oda neked nincs bejárásod - pillantok el mögötte a Levita irányába. Jó is lenne ledobnom magam az ágyamba, hogy egy kicsit kifújjam magam, de persze az ötlete továbbra is lázban tart. Na meg tényleg nincs semmi helyszínötletem, ha csak nem akar rögtön a földre ülve, s a falnak támasztva fejünket belekezdeni a programba.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. március 1. 14:52 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack / The end


  Ez az interakció elég érdekesen indult. Mondhatni adta volna magát, hogy ellenségek, vagy riválisok, vagy mi a fenék legyünk. De nem, az nem én vagyok. Szerintem semmi értelme a rivalizálásnak, vagy annak, hogy egymásra fújunk, hisz vagyunk minimum 14 évesek. Vagyis maximum három év van köztünk (hogy fitogtatom itt a nemlétező matematikai tudásomat) szóval meg tudjuk mi ezt beszélni. Legalább is meg kellene, hogy tudjuk. Te eddig úgy érzem, sikerült is. Remélem ez a nem mindennapi kezdet egy kivételes barátsághoz vezet majd. Úgy érzem hasonló dolgokon mentünk keresztül és megérthetjük egymás miért-jeit és hogyan-jait.
  Látszik is rajta, hogy olyan kis ártatlan, vagy legalább is nem az a "beletúrom az orrom mások dolgába" típus. Legszívesebben csak poénból rákérdeznék a csillagjegyére, de nem akarom, hogy egy újabb előítélet alakuljon ki rólam a fejében, hiszen az egyiket szerintem sikerült nagyrészt eloszlatnom. Majd lehet valamikor később.
- Jap, mikor még nem tudtam a mágiáról, ez volt a kedvenc sorozatom, szóval képzelheted, mekkora gag volt, amikor rájöttem, hogy ez tényleg így van! - teszem zsebre a visszatulajdonított ketyerét, mialatt nézek magam elé lágy arccal, felszítva magamban az érzést, amikor először végigolvastam a levelet. Szerintem életem egyik legboldogabb pillanata volt.
- Ahm, átjöhetsz hozzám is. Lehet, hogy véletlenül meghallod a jelszót, vagy valami. - kacsintok rá - Vagy kereshetünk el elhagyatott mosdót, vagy tantermet... majd út közben eldöntjük. - invitáltam egy laza kézmozdulattal, majd szépen elkezdek előre csoszogni, remélve, hogy követ majd engem egy chilles, filmnézős délutánra.

Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet