36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 11 12 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 17. 13:17 | Link

Werbőcy István

- Kösz - nézek rá hálásan mosolyogva, mert hát igen, ez így tényleg nagyon egyszerűen megfogalmazta a lényeget. A varázsvilág italin pedig elgondolkozom kicsit...
- Vajsört? Mondanám, hogy lángnyelv whiskey-t de ahhoz még fiatal vagy szerintem - Én meg nem bírom, de ez megint más kérdés. Ez a kettő a leghíresebb, persze van sok más is, de a vajsört tuti mindenki ismeri és azt korsóból is lehet inni.
A bolt kapcsán, látom, hogy kicsit lelombozódik. Nem ez volt a célom, de hát na. A jelenlegi szigorított szabályzat mellett, nem olyan egyszerű ez, mint gondolná.
- A túl sok mágia használata egy helyiségben nem kifizetődő. A probléma a jelenleg fentálló szigorított eljárás. Felügyelők vannak a kastélyban és ahhoz, hogy kiléphess, külön engedély kell. Rengeteg tök felesleges papírmunka, kísérő tanárok meg mindenféle ilyesmi. Egyébként sosem utasítanék vissza egy segítő kezet - főleg nem egy számtanban jártast, amilyennek István vallja magát. Mert lássuk be, könnyen megtörténhet, hogy cserben hagy a mágia, vagy bekrepál a pénztárgépem és akkor bizony nem tudom, hogyan fizettetem ki az árukat a vevőkkel.
A pszichológia szóra megborzongok. Nem szeretem a mágiaág űzőit, bár szerintem a mugli változatok sem tetszenének.
- Feltételezed, hogy nem tudom mire van szükségük? - pillantok rá kissé talán sértődötten. Persze ő nem tudja, hogy 4 éves korom óta ezzel foglalkozom, s hogy mennyire jó érzékem van hozzá, de azért valahol mégis bánt a dolog. Ha nem lenne bonyolult kiszámolni, hogy az akkor most hány év tapasztalat, bizony az orra alá is dörgölném. Így viszont nem bonyolódom bele. Egyébként is megérkezünk a portréhoz, s a szfinx ha elsőre morcos is, végül csak ad nekünk egy feladványt.
Nekem a szerencsém az, hogy olvastam egy könyvet, amiben benne van ez a fejtörő, így kapásból rá tudnám vágni a választ, különösebb gondolkozás nélkül. Azonban nem ezt teszem, hanem Istvánt figyelem, mellé lépek, próbálom elolvasni, kisilabizálni, hogyan gondolkozik. Azonban nincs elég időm minderre, mert viszonylag hamar rávágja a választ.
- Ügyes vagy! - veregetem hátba, s a szfinx arca is megenyhül, majd tesz róla, hogy bejuthassunk a Levita klubhelyiségébe. Ahogy feltárul a bejárat, intek Istvánnak, hogy menjen előre. Felkapom a csomagját és egy pillanattal később én is követem őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 23. 11:32 | Link

D-day

Nem tudtam és nem is akartam tovább magamban tartani azt az információt, amiről Daisukének is tudnia kellett. Csanád sokat segített és bátorított, talán ezért voltam képes elküldeni nemrég egy baglyot Dainak, amiben az állt, hogy két óra múlva, tehát nagyjából most jöjjön a Levita elé. Valamiért nem kételkedtem benne, tudtam, hogy el fog jönni és nem fog átverni, ha nem ért volna rá, akkor már küldött volna egy választ és jelezte volna.
Idegesen léptem ki a kékek ajtaján, majd az becsukódott mögöttem. Összefont karokkal álltam és lestem hol a márványpadlót, hol a lépcsőket, amik a Rellonból vezetnek errefelé. Nem tudtam eldönteni, hogy mit éreztem. Nem kifejezetten féltem, inkább csak aggódtam Dai válaszától és reakciójától. Már egy ideje forgattam nyelvemmel a szavakat, fel voltam készülve rá, hogy hogyan fogom elmondani neki azt, hogy testvérek vagyunk, mégis jobban izgultam, mint a vizsgák előtt.
Mikor feltűnt a lépcső tetején a rellonos, pár lépést tettem felé. Meg sem próbáltam takarni az érzelmeimet, ebben az esetben lehetetlen volt, pedig általában teljesen rejtély marad mások elől. Még mielőtt megállt volna előttem keserűen sóhajtottam egyet. Most ugrik a majom a vízbe, már nincs menekvés. Még néhány percig voltunk haverok, utána megváltozik minden.
- Szia! - köszöntem neki és ebből is érezhette, hogy ez nem olyan egyszerű beszélgetés lesz, mint amiket általában szoktunk folytatni. Többnyire csával, esetleg hellóval köszöntem neki, most mégis a visszafogottabb verziót választottam. Arcom komoly volt és kissé szomorú is, noha én sem tudtam, hogy miért volt ellenemre a dolog. Hiszen a testvérek közelebbről ismerik egymást, nekem mégis hiányzott a régi kapcsolatunk már most. Hamarosan el fogok veszíteni egy havert és nem feltétlenül azért, mert mérges lesz rám, vagy kiakad. Utóbbitól egyébként nagyon tartottam, az elmúlt napokban nehezen tudtam aludni.
- Hogy vagy? - Azért nem akartam egyből tudatni vele a hírt, amit talán már ő is tudott, előbb tudnom kellett, hogy milyen állapotban volt. Bíztam benne, hogy nem volt ideges.
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2016. augusztus 23. 11:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. augusztus 23. 12:10 | Link



Fáradtan sétálok a kékek háza felé és egyedül is. Furcsálltam, sőt még most is furcsállom, hogy a lányok nem akartak velem jönni, de ezen nem akadtam fent. Az egyetlen bajom ezzel a nappal, hogy lépni alig tudok a tegnap éjszakai meló után, Zalánnak meg pont most kell találkoznia. Nem tudom, mi lehet olyan sürgős, ezért is jövök el. A kíváncsiság nagyúr nálam is, aminek sikerült legyőznie a fáradtságot, főleg, ha a barátaimról van szó, mindazonáltal nem sietem el a dolgokat. Késni nem fogok, de a lehető leglassabb tempóval megyek a Levita felé, simán mondhatnák rám, hogy lajhár vagyok.
Mikor megérkezem, feltűnik a nyúzott arca, valamint az idegessége is, amit nem tudok hová tenni. Így még nem láttam a srácot, általában unott képpel szokott lézengeni a folyosón. Valami nincs rendben vele és érdekelt mi az, de nem most, jelen pillanatban az ágyammal szerettem volna találkozni és aludni. Ez az érzés kezdett csökkenni a köszönését hallva. Egy pillanatra felvontam a szemöldököm, hogy mi ütött belé, mert nem így szokott fogadni, de mindegy.
- Helló – én maradok a megszokott köszönési formánál. Aztán jött a kérdés, amire ismét nem tudtam mit kellett volna, reagáljak. Nem az én gondjaimról kéne beszélgessünk, inkább az övéiről, ha már idehívott. Kezd furcsa lenni ez a találkozás, nem értem mit szeretne kihozni belőle. Valami gondja van, amit nem fog szívesen megosztani velem, mert hasonló személyiség, mint én, azonban magamat ismerve, ha már idehívott nem ússza meg egy semmivel. Ha kell, megverem a prefektust, persze nem keményen, nem akarom kirúgatni magam, csak annyira, hogy kinyögje a problémáit. Meglehet, nem lenne elég erőm hozzá, de egy próbát megérne.
- Az én helyzetemet hagyjuk, inkább mond mi a te gondod – az enyémek most nem fontosak, azokat meg tudom oldani egyedül is, esetleg Szof segít majd, de ő is inkább Sorának nyújtja a vállát, tekintve, hogy mind a ketten nők, viszont mellettem is mindig ott van. Érdeklődve és kíváncsian nézek rá, nem akarom harapófogóval kiszedni belőle a szavakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 23. 12:47 | Link

D-day

Idegesen vártam, de nem késett szerencsére, így nekem sem kellett sokat várnom abban az őrjítő állapotban, amiben voltam már napok óta. Hamar mellém ért, én pedig köszöntem neki nem éppen a tőlem megszokott módon, de akkor nem érdekelt, hogy mit szoktam tenni és mit nem. Bizonyára Dainak is feltűnt, hogy más voltam mint általában, meg sem próbáltam rejtegetni és álarc alá bújtatni, miért is tettem volna, hiszen ez nem semmi beszélgetés lesz és pár perc múlva Dai is meg fogja tudni. Az ő köszönése azonban mindennapi volt, ebből sejtettem, hogy ő nem járt utána az apja furcsaságának. Megkérdeztem tőle, hogy van, mert érdekelt az állapota, mire egy közömbös választ adott és egyben vissza is dobta a kérdést. Végül is mindegy, már elmondom neki a hírt, még ha megver is.
- Nem csak az én gondom, ezért hívtalak ide. – Várható volt, hogy ha csak a saját bajomról lenne szó, nem hívtam volna ide Dait, hanem megoldottam volna egymagam. Nem szoktam segítséget kérni, most viszont szóltam a rellonosnak és megvolt annak az oka. Butaság lett volna tovább húzni az időt és az idegeket, azért jött és én is azért álltam ott ahol, hogy tudassak vele valamit.
- Apád legutóbb furán viselkedett, emlékszel? – kezdtem el meglepően határozottan. – Azért, mert te és én testvérek vagyunk. Pontosabban féltestvérek. – Kész, kimondtam. Lehet hideg zuhanyként érte Dait, de utána csendben maradtam és vártam, hogy megeméssze, vagy lereagálja a hallottakat. Továbbra is komoly voltam, valamint előtte sem tűntem úgy, mintha hatalmas viccet készültem volna kinyögni. Ismert már, tudta, hogy ilyenekkel nem viccelnék, illetve azzal is tisztában volt, mennyire rossz kapcsolat állt fent a nevelőapám és köztem. Ha van benne egy kis ész, rájön, hogy ez az igazság, de fel voltam készülve az ellenkező esetre is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. augusztus 23. 13:06 | Link



Furcsán keződött ez az egész beszélgetés Zalán feléről. A viselkedése és a köszöne is erősítette bennem ezt az érzést, amit még nem akartam szóvá tenni, majd később biztos elmondja, ha már iderángatott.  A mondatomra egy igen érdekes választ adott, ami engem is érdekel, úgy tűnik, van vele és valakivel valami. Ez a valaki, csak én lehetek, tekintve, hogy nem más áll előtte, vagy velem akarja megbeszélni a gondjait, azonban ezt rögtön kizártam, Zalán nem olyan. Erre nem válaszoltam semmit, inkább hagytam, hogy tovább beszéljen, nagyon kíváncsi vagyok mit fog mondani. A kérdésére bólintottam egyet, teljesen él bennem az a pillanat és nem hiszem, hogy hamar el fogom felejteni. A következő magyarázata teljes mértékben lehetetlen. Mi az, hogy mi testvérek vagyunk? Soráról tudok, ő az egyetlen vérszerintem, mostoharokonom nincs, ahogy féltestvérem se. Ez nem lehet így.
- Biztos Szofi tett valamit a piámba és most hülyeségeket álmodok – hangomból kiveheti, hogy kell, még idő mire megszokom a helyzetet, de kinek ne lenne? Komolyan, most van egy féltestvérem? Ez megmagyarázná apám veslkedését az utóbbi időben, viszont anya erről tud egyáltalán? És mit szólt hozzá? Arcomra is kiül a képtelenség de, hogy mit érzek belül? Hát az kifejezhetetlen. Hirtelenjében magam mellé kapok egy srácot, aki eddig a haverom volt, most meg közli, hogy a testvérem. Valaki ébresszen fel.
- De te nem koreai felmenőkkel rendelkezel? – kérdezem értetlen arccal. Megpróbálok nyugodt maradni, vagy valami ahhoz hasonló, de nem megy az olyan könnyen, ez teljesen váratlanul ért. Sora tud már róla, vagy mondta már valakinek? Már megértem az ideges viselkedést és a köszönést, de még nem vagyok képes megemészteni. Zalán és én testvérek vagyunk. WTF?!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 23. 20:44 | Link

D-day

Sokat gondolkoztam azon, hogyan mondjam el Dainak azt, hogy testvérek vagyunk. Szavalhattam volna félórás bevezető versikét is, de azt úgyis elfelejtettem volna az adott pillanatban, ráadásul nem akartam húzni a saját idegeimet és Dait sem akartam megvárakoztatni. Minden szempontból feleslegesnek véltem a dadogást és a hosszas rávezetést, ezért úgy döntöttem, nem vacakolok, hanem egyből kimondom a lényeget. Így legalább én is hamar túl voltam rajta, aztán csak magyarázkodnom kell, de ez várható volt. Mihelyst kimondtam, kissé megnyugodtam, hogy túlestem az első nagy gondon, a java persze még csak hátra volt. Ahogy azt sejtettem, Dai nem is hitt nekem elsőnek, vagy tán lehet tudta, nem hazudtam neki, de mégis nehéz feldolgozni, ezzel én teljes mértékben tisztában voltam és nem is vártam el tőle. Hagytam, hogy eméssze a szavaimat, az első válaszára pedig lágy mosolyra húztam számat.
- Az lehet, de sajnos, vagy nem sajnos most nem álmodsz – mondtam neki és zsebre dugtam a kezeimet. Bárcsak álom lenne, de az élet megtréfált minket. Az persze könnyen lehet, hogy Szofi rakott valamit az italába, de az már nem az én gondom volt, ahhoz már nem volt közöm. Kinéztem volna a lányból, mégis sejtettem, hogy ezúttal teljesen józan és egészséges Dai. Kérdése meglepett, vagyis ezen pont nem gondolkoztam. Úgy nőttem fel, hogy azt hittem koreai szülőm van, ezek szerint mégsem. Bár szerintem Dai apja sem volt tiszta japán, innen származhat a kissé koreai beütésem, de ennyire nem vizsgáltam meg magam. Pont nem érdekelt, hogy milyen nemzetiségűek az őseim, én magyar vagyok és ez számít.
- Eddig úgy tudtam, de már azt sem tudom, hogy ki vagyok. Kételkedek a saját adataimban is, megkérdőjeleztem az apámat és sajnos a sejtésem beigazolódott. Elhiszed mennyire lesújtott? Egész életemben eltitkolták előlem az igazi apámat. Soha nem láthattam és ő sem keresett. De legalább felismert akkor – öntöttem a szavakat kissé idegesen, de több volt hangomban a szomorúság. Az utolsó szóra el is halkultam, így azt csak akkor hallhatta, ha figyelt rám, márpedig miért ne tett volna így. Most kifakadtam, de reméltem, ezúttal és most az egyszer megérti és elnézi nekem. Valóban válságos állapotban voltam, egy ilyen felfedezést nem könnyű feldolgoznom, de az sokat segítene, ha Dai megértő lenne és hinne nekem, valamint együtt vinnénk tovább ezt a szálat és közösen keresnénk fel az apánkat. Ha nem áll ki mellettem, fogalmam sem volt mit fogok tenni, valószínűleg akkor is találkoznék az igazi apámmal, csak sokkal nehezebben és depressziósabban.
- Be tudom bizonyítani – tettem hozzá néhány levegővétel után, kicsivel hallhabban, mint a legutóbbi monológomnál. Már-már suttogtam és csak reménykedtem, hogy hajlandó lesz velem tartani. Megértettem, hogy sok ez neki, valamint hogy soha nem látott még ennyire megtörtnek, elvégre eddig csak magabiztosnak és erősnek láthatott. Ezelőtt nem mutatkoztam előtte és mások előtt sem kétségbeesetten, riadtan és ennyire szomorúan, de most megláthatta, hogy tudtam ilyen is lenni a színfalak mögött, én pedig most nem titkoltam el a lehetetlent.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. augusztus 23. 23:17 | Link



Benne volt a zsigereimben, hogy ez nem egy egyszerű találkozó lesz és megéri elmenni, bármennyire is álmos vagyok és nincs kedvem hozzá. A jó szívem és a kedvességem megint határtalan, mert nem teljesen a kíváncsiságom csalt ide, hanem, hogy a haverom írt és a barátaim mindig számíthatnak rám. A szavai is ezt bizonyították, mikor kiejtette, hogy testvérek vagyunk. Egy percig szólni sem tudtam, mi a franc, mi testvérek? Ez nem lehet, otthon biztos elárulták volna nekünk, vagy nekem biztosan. Nem értem anya miért nem szólt róla, tudja, hogy velem bármit megbeszélhet. És mikor történt ez az egész? Alig van köztünk három év, de akkor is. Ilyen idős koromban igazán megtudhattam volna ezt. Magam is furcsállom, hogy így elfogadom a tényeket, de több okom is van rá. Az első, hogy miért hazudna nekem, meg nem is szokott olyat csinálni, és értelme sem lenne, a második meg így átgondolva azóta a találkozás óta, édesapám nagyon furcsa. Akkor a lehető legijesztőbb, legidegesebb és legmeglepődöttebb tekintettel méregette Zalánt, utána pedig hetekig hozzám se szólt, baglyot sem küldött még az aurorsággal sem kínzott annyit, mint azelőtt. Édesanyám tudott a dolgokról, olyanokat mondott, hogy nehéz a munkája, és mostanában többet kell bent tartózkodnia, de eddig nem volt ezzel baja, örömmel maradt túlórázni. Az első mondatom azt mutathatta, hogy nem hiszek neki, és Szofit is belekeverem a dologba, mert kinézem belőle az ilyesmit, nem egyszer történt meg, de jelen pillanatban, nem gondolom komolyan.
- Van egy öcsém is - nem feltétlenül hozzá intéztem szavaim, inkább magamban gondolkoztam, meglehet nem is hallotta azokat, bár ezt kétlem. Rengeteg idő kell, hogy ezt fel tudjam dolgozni, neki is szüksége van erre, mégis ekörül forog most az agyam. A szavak beágyazták magukat az elmémbe, de ennél többet most nem tudok vele kezdeni.
A következő kérdést is én intéztem felé, ekkora már teljesen tudatosultak bennem a szavai, ezért kérdeztem a koreai vérvonalára. A nyugodt és halk válasz helyett egy ideges és rémült érkezett, amit ebben a helyzetben, elfogadtam, nem mintha mást tehettem volna ellene. Én is hasonlóképpen reagáltam volna rá, ebben biztos vagyok, még rosszabb is lennék a helyében. Ha rosszul érint valami, akár törni, zúzni is tudok, azonban ez ritka alkalom.
- Küldök egy baglyot apámnak, hogy jöjjön ide, mert ezt személyesen kell megbeszélni, ha nem, akkor megoldjuk, hogy odajussunk. Aztán, szerintem beszélned kell anyukáddal is, nekem meg szépen közölni kell a húgommal, ha még nem tud róla - még nem szoktam hozzá, hogy közös az apánk és a húgunk is, ezért említem őket enyémekként. Idő kell ezekhez a dolgokhoz, nem megy egyik pillanatról a másikra, ezt ő is megértheti. Aztán jött egy olyan lehetőség, hogy bebizonyítsa nekem az igazát, mire én bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy okés. Nem akadály számomra, így teljes képet kapok, és megbizonyosodom, hogy nem egy kandi kamera forgatásán vagyunk.
- Tud még erről valaki? - remélem nem említette ezt sok embernek, főleg nem azoknak, akikkel közelebbi viszonyban állok, nekik én szeretném elmondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 24. 08:56 | Link

D-day

Kinéztem volna Szofiból, hogy kevert valamit az italába, vagyis nem durva anyagot, de valami kis bolondbogyó tényleg vicces lett volna, de látszólag ez nem történt meg, hiszen Dai teljesen jól volt, továbbá feltételeztem nem volt igazságalapja a szavainak, hanem csak a meglepettség és a zavar beszélt belőle. Számítottam rá, hogy egy darabig eltart majd neki megemészteni a gondolatot, nekem is sok napba telt és még mindig furcsállom. A következő mondatát először félreértettem, hirtelen szívrohamot kaptam, hogy rajtam kívül van még egy öccse, de aztán a tekintetéből rájöttem, hogy valószínűleg csak rólam beszélt és még mindig a hírt próbálta felvésni az agyába. Leszegett szemekkel bólintottam rá egyet, amolyan bűnbánóan, hiszen én nem akartam ezt, nem szerettem volna felfordítani az életét, se az enyémet, de utánajártam az apjának és emiatt indult el az életemet megváltoztató hullám. Talán jobb lett volna, ha elengedem ezt a témát és élek tovább tudatlanul. Én azonban nem bántam meg semmit és örültem, hogy kiderült az igazi apám, bármennyire is fáj még kezdetekben.
Szomorúan és nyugtalanul fakadtam ki Dainak. Még sosem viselkedtem így ezelőtt, de ez most tényleg nem csak egy egyszerű eset, nyomós indokom volt rá. Az sem érdekelt, hogy Dai felismerte, hogy tán mégsem voltam annyira erős és magabiztos srác, mint milyennek mutatkoztam eddig mindenki előtt. Persze nem játszottam meg magam, de jobb nem kimutatni, hogy nincs is annyira minden rendben, mint aminek látszik, úgysem tudtak volna segíteni a bajomon, ezért nem is akartam, hogy aggódjanak miattam. Az pont nem érdekelt, hogy ezek szerint nem teljesen korai az arcom, én magyar nemzetiségű voltam és ezen semelyik apám nem tud változtatni, valamint úgy nőttem fel, hogy egyik anyanyelvemként használtam a korait, ezután sem lesz másként és már nem fogom soha alapnyelvként beszélni a japánt, szóval ez az egész gondolatmenet teljesen felesleges és értelmetlen. Inkább aggódok amiatt, hogy Dai vajon elhiszi-e nekem, amiket mondtam, vagy hülyének néz és kiröhög. Úgy tűnt, szerencsére az előbbi. A válasza megnyugtató volt – hiszen nem cseszett le, amiért azt állítottam, hogy testvérek vagyunk –, ám egyben fokozta is a szívverésem. Mihelyst meghallottam, hogy küld egy baglyot az apjának, az adrenalinszintem megnőtt, aztán a többitől is. Igaza van és bár én is úgy terveztem, hogy szólunk mindenkinek, ezt hallani kicsit nehezebb volt. Tényleg meg kellett tennem, innentől fel fognak gyorsulni az események, nekem pedig kevesebb időm lesz mindent feldolgozni.
- Anyámmal beszélek, viszont a húgoddal még várj egy kicsit. Nem tudom, hogyan fog viselkedni apád, amikor megbeszéljük vele ezt. Félek, lehet nem fog elfogadni fiaként és akkor felesleges lenne Sorának tudnia rólam. Ha eddig nem keresett apa, biztos van oka, amin tán az sem fog segíteni, hogy már tudom az igazságot. – Lehet nem fog továbbra sem fiaként kezelni. Borzasztóan fáj ez az egész, de próbáltam magam visszafogni. Mikor kimondtam Dai előtt az apa szót, egy pillanatra megálltam. Ez volt az első alkalom, hogy az apa mindkettőnk számára ugyanazt a személyt jelentette és ebbe belegondolni is fura, főleg, hogy nem direkt mondtam ki, hisz az előző mondatban még teljesen Daihoz kapcsoltam a férfit. Eddig mikor panaszkodtam a nevelőapámról neki, még teljesen más értelmezése volt a szónak. Most már viszont apa, azaz apánk. Mondtam neki, hogy ha szeretné, akkor bebizonyítom neki az igazam, mire bólintott úgyhogy egy gyors és halk szfinxnek adott válasz után beléptünk a Levitába. Befelé menet válaszoltam a kérdésére halkan, mivel nem akartam, hogy felfigyeljenek ránk.
- Csak az egyik haverom, de senki téged közvetlen érintő személynek nem mondtam eddig el. Még Gwen sem tud róla, de neki hagy mondjam el én. Ha tőled tudná meg és nem tőlem, lehet kiakadna rám. - Még sosem csináltam ekkora szabályszegést, főleg nem prefektusként, de ilyen lelki állapotok közepette nem érdekelt, kész voltam vállalni a büntetőmunkát, ha lebuknánk és reméltem nagyobb baj nem származna belőle. Dai még sosem volt itt, most azonban nem vezettem körbe illedelmesen, egyből a könyvtárhoz vittem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. szeptember 19. 21:00 | Link

Lea

Éppen, hogy felébredtem, megállapítottam, hogy lekésem a reggelit. Nem mintha nem tudnám, hogy hol a konyha, csak nem akarok már az első hetekben kihágással pontlevonást szerezni. Bár, vizsgaidőszak volt, és nem volt valószinű, hogy ezekben az órákban szeretnék a házamat néhány ponttal csonkítani, de nem ártott, ha gyorsan ott termek.
Azonban, ahogy kiértem a klubbhelységünkat rejtő portrén, belebotlottam egy lányba. Nagyjából tíz centivel volt nálam magasabb, de, most, hogy egy magasított sarkú cipő volt rajtak, ez nem tűnt olyan vészesnek. Hosszú, barnás haja volt, és ügyesen megállapítottam, hogy még nem láttam errefelé.
~ Valószínűleg más házból való.- gondoltam magamban, majd képzeletben megtapsoltam magam.
- Szia! Én Lucy vagyok, de nyugodtan becézhetsz, úgy, ahogy akarsz- mutatokoztam be, majd tisztáztam vele, hogy hogyan szólíthat.
Utoljára módosította:Lucy Moonlight, 2016. november 16. 17:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Írta: 2016. szeptember 19. 21:16 | Link

Ma érdekes módon korán kelletem. Persze mikor muszáj akkor mindig elkések. Reggeli után pedig elindultam kicsit sétálni a kastélyban. Azon gondolkoztam hogy már egy fél éve ( mivel félévkor jöttem) itt vagyok és mindig mindig alig ismerem a kastélyt. Te jó ég boszorkányként milyen máshogy más tempóban telnek az évek. Hiszen már másodikos leszek é nem rég tudtam meg hogy varázsló vagyok. Gondolkozásomat egy nálam kisebb lány zavarta meg akinek neki mentem. És hátra estem pont a fájós könyökömre. Hallattam egy halk au-t, de a lány nem hallotta meg mert rögtön bemutatkozott. Bár nem tetszett ez a ,,tolakodás" de szerettem barátkozni.
- Szia. Én Leona vagyok. Bocs hogy feldöntöttelek, elbambultam.- szabadkottam majd eszembe jutott egy furcsaság - Te most tényleg a portré mögül másztál ki vagy csak ide hopponáltál. Mivan a portré mögött tán titkos alagú? - kérdeztem mosolyogva mert viccnek szántam.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2016. október 9. 16:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. szeptember 19. 21:36 | Link

Lea

Szerencsére a lány nem vette tolakodásnak, hogy csak úgy bemutatkoztam, amiután összeütköztünk.
- Semmi baj!- vágtam rá lazán, ami nekem elsőre egy kicsit furcsa volt így a saját számból hallani. Megkérdezte, hogy mi van a portré mögött.
- Öhm, hát, izé...- próbáltam kibúvót találni, de sehogy sem sikerült.
- Azt nem mondhatom el. Szívesen elmondanám, de nem tehetem- mondtam szemlesütve, mert hát így kezdeni egy "barátságot"... sőt, egyeltalán nem voltam benne biztos, hogy még mindig akar velem barátkozni.
- Te melyik házba tartozol?- tettem fel kérdésem.
Utoljára módosította:Lucy Moonlight, 2016. november 16. 17:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Lucy
Írta: 2016. szeptember 20. 20:52
| Link

Nem mondja meg de vajon miért nem ? Gondolkoztam miközben feltett egy újabb kérdést.
-Én az eridonba. És te?
Választ várva tovább gondolkoztam. Elég kíváncsi vagyok ezért valahogy nem hagyott nyugodni a kérdés.
-De miért nem mondhatod el, ha már úgy is kiváncsivá tettél?- mondtam.igyekeztem kérlelőn mondani de mégse túlzottan. Nem jó ha az ember azonnal akaratosnak mutatja magát, főleg ha nem is az.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. szeptember 21. 17:30 | Link

Lea

Miután megadta válaszát, feltett néhány kérdést.
- Miért, szerinted melyik házba tartozok?- tettem fel kérdésem, hogy próbára tegyem.
- Hát... öhm... nem mondhatom meg! Biztos a te házadnak is vannak titkai!- böktem oda neki, majd egy, folytonosan a szemembe lógó tincset a fülem mellé söpörtem, de ismét eltakarta a kilátás egy részét. Elővettem a pálcámat, és egy bűbáj segítségével eligazítottam vele a hajamat az arcomból.
- Így már jobb- tettem vissza a helyére a pálcámat.
- Szóval... hol is tartottam? Ja, igen, tudom már!- kiáltottam föl "örömömben".
- Biztos a te házadban is vannak hasonló titkok.- mondtam, de valahogy nem tudtam ránézni.
Utoljára módosította:Lucy Moonlight, 2016. november 16. 17:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Lucy
Írta: 2016. szeptember 22. 19:38
| Link

Elgondolkodtam a kérdésein majd válaszoltam bár nem kérdések sorrendjében.
- Persze nekünk is vannak titkaink. - igen például hogy hogy jutunk el a hálórészig gondoltam magamban, és hirtelen támadt egy erős gyanúm. A portréra néztem. Most vettem csak észre hogy egy szfinxet ábrázol.
- Te ugye levitás vagy és - hagytam egy kis szünetet mialatt eldöntöttem magamban biztos rá kérdezek-e - ez a portré rejti a hálókörleteteket.
- Ugye? - kérdeztem.
Nem tudtam pontosan mit várok. Ha tagadja az teljesen normális, de mégis a szemembe bír majd hazudni. Ha viszont beismeri az nem túl jó pont a házánál . Elég szorult helyzetbe hoztam. Nem épp egy barátság kezdő pozíció. Gondoltam és vártam a válaszát.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2016. október 9. 16:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. szeptember 22. 19:56 | Link

Lea

Kitalálta! Természetesen gondolhattam volna, hogy hamar rájön, hogy mit rejt az ajtó.
- Hát... valami olyasmi- böktem ki végül.
~ Ugye ez nem számít annak, hogy elmondtam, hogy hol van a Levita bejárata? Ugye?~ kérdeztem gondolaimban magamtól, mintha csak egy megerősítésre vártam volna.
- Igen, Levitás vagyok- közöltem vele ezt is, majd vártam reakcióját.
~Ennél ügyesebb nem is lehetnék! Komolyan mondom! Hogy kell kezdeni egy barátságot? Titkolózz, áruld el a házad titkait, babrálj állandóan a hajddal, és persze késs el a reggeliről~ soroltam magamban, a "jó barátkozás alapszabályait", Lucy módra.~ Igazából már nem is vagyok éhes, mostmár mindegy, hogy odaérek-e a reggelire~ mivel gondolataimba mélyedtem, beállt közénk az a bizonos kínos csönd.
Utoljára módosította:Lucy Moonlight, 2016. november 16. 17:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Írta: 2016. szeptember 23. 20:54 | Link

Hosszú percek teltek el. Nem nagyon jutott eszembe semmi értelmes de aztán mégis kinyögtem valamit
- Tudod mit? Felejtsük el az egészet, butaság volt megkérdezni- mondtam aztán hogy kicsit még jobban bátorítsam még ezt is hozzátettem
- Reggeliztél már? Ma nagyon finom a müzli. - mondtam mosolyogva.
Talán kezd alakulni az a barátság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. szeptember 23. 21:14 | Link

Lea

Szerencsére ő törte meg a csendet, és nem én, valami hatalmas értelmetlenséggel.
- Jó, szerintem is felejtsük el.- mondtam mosolyogva.
- Öhm, hát, még nem reggeliztem. Épp oda tartottam. Bár, szerintem megyek is!- indultam volna, de még valami eszembe jutott, ezért gyors visszafordultam hozzá.
- Remélem, még találkozunk. Szia!- azzal sarkon fordultam, és gyors léptekkel indultam az étkező felé.

/Köszönöm a játékot! Folytatása következik!/
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. március 4. 21:45 | Link

Zalánom
Just wanna be yours

Minden egy hülye viccből indult ki, amit nem Zalánnak szántam, mégis rajta csattant az ostor elég csúnyán, meg rajtam is, azonban megérdemeltem. Meggondolatlan voltam, ez lett a vége. Többször kérdezték tőlem, hogy mikor fogok felnőni észben is a koromhoz, teljesen megértem miért tették. Tényleg ideje lenne hagynom az ilyesfajta buta dolgokat, utólag belátom, hogy ennek semmi értelme nem volt. Az elmúlt három napban nem beszéltem Zalánnal, ő nem jött le hozzám, én nem mentem fel hozzá a kastélyba. Bűntudatom nem engedett még vele beszélni, vagy inkább a félelem teszi, ugyanis ez a csönd olyan, mint ami megerőzi a viharokat. Nem szeretném, ha szakítana velem, szükségem van rá, és igen, önzőek a céljaim azzal kapcsolatban, hogy visszakapjam, szeretném enyhíteni a hiányát a szívemben. Egyszerűen bocsánatot kéne kérnem, aztán várni mit lép erre, azonban Ő ennél többet érdemel, egyszerű bocsánatkérést az kap tőlem, aki a haveri szintet veri. Soha nem voltam jó az érzelmeim kifejezésében, nem vagyok a szavak embere, ha ilyenről van szó. Úgy gondoltam többet érne, ha nem azon a nyelven mondanám el szavaimat, amit mind a ketten beszélünk, hanem, amit csak ő beszél. Életemben nem tanultam koreaiul, így kezdetben nehéz volt kiejtenem a szótagokat, viszont, ha valamit akar az ember, azért tesz, szóval egy nap alatt megtanultam azt, amit felírtam.
Nem vagyok már a bagolykő tagja, mégsem tehetnek ki egy volt diákot, ugye? Ilyen korán egyébként sem jár tanár errefelé, prefektus nem köphet be, mert nem járok ide, és általánosságban idősebb vagyok náluk. Fontosabb dolgom van, mint velük veszekedni, muszáj megmentenem a kapcsolatomat. Eddig nagyon szépen építgettünk, lépésről lépésre, nem dőlhet össze a vár egyetlen hiba miatt, ahhoz túl magasra, valamint erősre építettük. A Levita portréja előtt várom, hogy megjelenjen a kómás fejével, és elinduljon az első órájára. Majdnem kívülről tudom, mikor végez, a kezdéssel, nincs baj, ha nem marad el óra. Türelmetlenkedve pillantok órámra, időben van, kényelmesen oda tud érni a teremben, abban az esetben főleg, ha nem hallgat meg. Ez is megfordul a fejemben, azonban hamar elhessegetem, Zalán ugyanannyira szeret engem, mint én őt, és nem olyannak ismerem, aki egy botlás (jó, hatalmas botlás) miatt vége vetne egy kapcsolatnak. Ha megéri küzdeni az emberért, ő megteszi, véleményem szerint én ilyen személy vagyok az életében. Figyelem a felbukkanó fejeket, amik általában magasabbak, mint az enyém, vagy jóval alacsonyabbak, köztes nem igazán van, aztán észreveszem az ő buksiját. Szerencsémre egyedül van, nem beszél senkivel, ez lesz a tökéletes alkalom. Talán engem nem vett észre, ezért tudok, a karja után kapni, megállítva ezzel pár pillanatra, hacsak nem húz magával. Megvárom, míg rám néz, hisz nem tudhatja ki támadta így le, esetleg a húga, vagy másik levitás. Elkapom a pillantását, azok a gyönyörű szemek még ilyenkor is megbűvölnek, holott tudom, most nem erre kéne fókuszáljak. Amilyen gyorsan lehet, összeszedem magam, kezét nem engedem, nehogy elszökjön. Ha el akar menni, egyszerűen megrántja azt, olyan erősen ugyanis nem szorongatom a csuklóját.
- Beszélhetnénk? – kérdezem szomorúan, hangomból érezheti, mit szeretnék mondani. Ha igenlő választ kapok, abban az esetben azt kockáztatja, hogy elkésik az óráról, ez ránézve rossz, engem mégsem zavarna. Ez fontosabb szerintem, az óráját be tudja pótolni. Ugyanolyan pillantással méregetem, mint az előbb, légy szíves Zalán beszéljük meg.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. március 5. 12:32 | Link

Gwen

Több mint két éve nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Gwenre. Nem véletlenül csókoltam meg anno és azóta sem csak azért ölelem magamhoz, hogy legyen valakim. Én még mindig az a srác vagyok, aki sosem ijed meg a magánytól és bár valamelyest megváltoztam az elmúlt időszakokban, immáron jobban viszonyulok az emberekhez, de magamat meghazudtolni nem tudom. Miután a lány csúnyán átvert, rendesen kiakadtam. A gyerek téma nem olyan dolog, amivel lehet dobálózni a levegőben és elsősorban az esett rosszul, hogy figyelmen kívül hagyta az érzéseimet. Valóban fájt és sikerült is ezt megmondanom neki, csakhogy eddig még sosem beszéltem úgy vele, ahogy aznap. Engem is megérintett, egyáltalán nem esett jól és ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az elmúlt napokban előjött az a Zalán, aki tán elsőben voltam. Kétségtelen, hogy Gwen változtatott meg, ő általa lettem felnőtt és most a hiányában újra egy célok nélküli szótlan fiú vagyok. Vagy csak egyszerűen szomorú vagyok és félek. Aggódok a kapcsolatunk miatt, hiszen még eddig nem fordult elő  ekkora beszédszünet kettőnk között. Három napja nem beszéltem vele, azt sem tudom, hogy hol van és mit csinál. Kissé olyan, mintha elveszítettem volna, noha én hagytam őt a saját házában, én léptem le. Nem mondom, hogy megbántam, mert tényleg bánt továbbra is, de nem tudom, hogy mi legyen a jövőben. Nem szeretném elveszíteni, leginkább meg kellene beszélni a történteket és kibékülnünk, de saját magamra való tekintettel akárhányszor írni szeretnék neki egy levelet, mindig elgondolkozok azon, hogy mit is szeretnék, így eddigi valamennyi kísérletem a toll letételével végződött. Eltöprengek azon, hogy akarom-e a folytatás, vagy hogy egyáltalán meg tudok-e bocsátani neki ekkora hátba szúrásért. Gwen kissé felelőtlen még, meg kell tanulnia, hogy a kiejtett szavakért igenis felelősséggel tartozik, ahogy a mozdulataiért is. Persze ezt el tudnám fogadni, hiszen szeretem még mindig és senki sem tökéletes, ám én valóban elhittem, hogy terhes és gondolnia kellett volna arra, hogy ez mekkora sokkot jelentett nekem, mégsem mutatta, hogy érdekelte volna az állapotom és pont ez az, ami elgondolkodtat a folytatáson.
Nem tudom, hogyan jellemezhetném a napokban meglévő viselkedésemet. Egyszerűen szomorú vagyok. Ez most nem olyan, mint a Ricsivel, vagy Daival való összeveszésem, akkor feszült és mondhatni egy őrült voltam, ebben az esetben viszont túl higgadt és lelassult vagyok. Próbálok helytállni az élet más terén, igyekszem élni a mindennapjaimat, noha tudom, hogy lassan a pontot kell rakni a kérdőjel helyett és meg kell beszélnünk Gwennel azt, hogy mi legyen velünk. Még én sem tudom, ezért nem is keresem egyelőre.
Ma sikerül időben felkelnem, így nem is sietek az elkészüléssel. Előbb elindulni nem szeretnék az órára, mert utálok ott ülni és csak várni, hogy végre elkezdődjön a tanítás. Eddig is mindig pár perccel a tanár érkezése előtt toppantam be a terembe, most is így lesz. Pontosan jókor hagyom el a szobámat, egyik kezemmel kinyitom a Levita ajtaját, míg a másikban két C-formára összetekert füzetet szorongatok. Fordulnék a lépcsők felé, egy pillanatra sem állok meg, majd megérzem a szorítást a csuklómon és egyből megtorpanva a megragadott kéz után fordulok. Gwen az, pont ő, akire semennyire sem számítottam pont itt és most. Haragudnom kellene rá, csúnyán nézni és azt mondani neki, hogy majd órák után beszélünk, de a szívem az erősebb az agyamnál. Ahogyan hirtelen meglátom az arcát, még mindig lenyűgöz a szépségével, nem tudok menekülni, szóval azt hiszem, ideje beszélnünk. A kezdeti elcsodálkozás után szomorúvá válik tekintetem, Gwen helyettem is megszólal, én pedig bólintok. Elfelejtem a kötelezettségemet, ezek a percek kettőnkről fognak szólni, mert az életben vannak fontosabb dolgok is, mint a tanulás, ezt mondjuk nekem nem kell bizonygatni. Ő  sem tűnik boldognak, amit megértek, hiszen mégis csak két éve szoros kapcsolatban éltünk, jól ismerjük egymást és kétségtelen, hogy a szerelem nem tud egyik pillanatról a másikra elmúlni.
A bólintás után egy határozott mozdulattal kiszabadítom csuklómat Gwen markából, de nem rosszindulatból, rögtön ezután fordul a helyzet és én fogom meg az ő  csuklóját és vezetni kezdem a lépcsők irányába, mert a Levita ajtajában útban voltunk a többi kilépő  levitásnak. Ahogy elindulunk és megteszünk pár lépést, a kezem lejjebb csúszik a karján és így már rendesen a kezét fogom. Eddig is így tettünk, ebből talán arra következtethet, hogy hamar visszaáll köztünk a nyugalom, ám én még mindig nem tudom, hogy folytatni akarom-e. A megtett néhány határozott lépés után visszalassulok és a lányra nézek, vagyis néznék, mivel természetesen pont most kell Ricsinek is kilépnie a Levitából. Semlegesen követem a bátyámat a szememmel, amíg elmegy mellettünk, összenézünk és tekintetéből látom, hogy pontosan leveszi a szituációt. Tudja, hogy összevesztem Gwennel és ezért nem akar belemászni a még el sem kezdődött beszélgetésünkbe, csak némán elmegy mellettem, de a szemkontaktusunk amúgy is felér negyedórányi beszélgetés tartalmával. Visszanézek a lányra és várom, hogy kimondja az érzéseit. Tényleg minden azon fog most múlni, hogy miket mond és ő hogyan áll a kapcsolatunkhoz, mert én nagy dilemmában vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. március 5. 14:22 | Link

Zalánom
Just wanna be yours

Nem gondoltam át mit fogok mondani, azon a pár koreai mondaton kívül, amit megtanultam. Ebben a pár napban volt időm átgondolni a dolgokat, nem mintha olyan nagyon gondolkodnom kellett volna, hisz tudom, mit szeretnék: megbékíteni Zalánt, hogy újra magamhoz ölelhessem. Az elmúlt években szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, nem hagyhatom veszni az egészet. Túlzóan hangozhat, de ő a másik felem legyen szó boldog, vagy épp szomorú pillanatról. Nekem kell, bocsánatot kérjek, felkeresni őt, azonban a velünk kapcsolatos döntés az ő kezében van. rólunk van szó, az első lépést én teszem meg, utána ő következik.
Lépteim hol lassúak, hol gyorsabbak, félek a reakciójától, és a válaszától, viszont nem szeretném elszalasztani az órák előtti találkozást, fogalmam sincs, percre pontosan mikor hagyja el a Levita szárnyát. Remélhetőleg időben érkezem, órám ugyanis nincs, az épp kijövő tömegből tudok az időre következtetni, még nem kezdődött el a tanítás. A portré mellett várakozok, nem szeretném, ha valaki nekem jönne, a megfelelő pillanatban, vagyis amikor kilép, akkor ugrok mögé és fogom meg a karját. Nem érdekelnek a többiek, az sem, hogy valaki meglök oldalról, legyen az a legnagyobb problémám most. Kérdésemre bólint egyet, majd azzal a mozdulattal kirántja karját ujjaim közül, egy pillanatra ijedtség és félelem érződik a szívemben, pedig ilyesmire számítottam. Talán egy bocsánatkérés után nem kéne próbálkoznom? Nem, az nem rám vallana, ami fontos nekem, azért bármeddig elmegyek. A következő pillanatban Zalán ugyanolyan mozdulatot tesz, amit én az előbb, aztán húzni kezd abba az irányba, amerre mennie kell. Kezdetben lassan követem, felveszem a tempóját, lassítok, amikor ő is. Mikor kéne megszólaljak? Ha nem találom meg a tökéletes pillanatot, el fogom szalasztani. A következő történés adja meg számomra a kezdőlöketet, bár a kézfogás nem mindig jelent jót, nem szeretném elbízni magam. Innentől kezdve nincs menekvés, hallani fogom, ha nemleges válasza lesz a kapcsolatunkat illetően, mégis bízok benne, hogy két évet nem szeretne ő sem a kukába dobni. Veszek egy mély levegőt, ahogy ismét rápillantok.
- Sajnálom – kezdek bele, csak sajnos nem úgy, ahogy kezdetben akartam. Mindent elfelejtettem ebben a pár pillanatban, a szavak is magyarul jutnak az eszembe, pontosabban ez az egy szó. Jobban át kellett volna gondolnom mit szeretnék neki mondani, szívemben rengeteg minden van, azokat kellene a legmegfelelőbb módon közvetíteni felé.
- Sajnálom – mondom újra, immáron az ő másik nyelvén, vagyis a koreain. A következő percekben, talán órákban próbálok a lehető legegyértelműbb lenni. Kezd eszembe jutni minden, a lehető legfurcsább módon.
- Nem téged akartalak bántani, azonban ez nem mentesít semmi alól. Hülyeséget csináltam, ez vitathatatlan, utólag rájöttem, hogy ilyennel nem viccelődünk – kezdek bele a mondandómba, félig magyarul, félig koreaiul. Nem jut minden szó eszembe, mégis reménykedem benne, hogy valamit megért, különben újra el kell mondjam, ami bajt okozhat, lehet nem tudnék megszólalni, és elszaladnék. Szükségem lenne egy olyan gépre, ami kimondja helyettem az érzéseimet, abból Zalán könnyebben megértené, mit szeretnék mondani.
- Nem tudom mennyit értettél ebből, de a legfontosabb az, hogy szeretnék bocsánatot kérni, amiért megbántottalak, és játszottam az érzéseiddel, nem akartam ezt. El sem tudom mondani, mennyire szeretlek, ez a pár nap borzasztó volt, holott tudom, minden az én hibámból alakult így, te semmit nem tettél. – hangom szomorú, arcomon minden tükröződik, amit szavakkal próbálok kifejezni, onnan akár többet is leolvashat, mint szavaimból. Ha pillanatokon belül nem szólal meg, akár rosszat, akár jót, én nem bírom ki, azt fogom csinálni, ami idejövetelem pillanatában megfordult a fejemben. Nem szándékosan tenném, az ilyen helyzetekben nyuszi tudok lenni. Nem érdekel, ha látják rajtam mi történik, ez nem tartozik másra, csakis ránk, gondoljanak, amit akarnak. A kapcsolatunk jobban érdekel, mint, mit írnak rólam az Edictumban. Egy pillanatra elpillantok, ezt leszámítva el sem engedem a srác tekintetét, a rosszalló pillantások is többet mondanak másnál.
- Nem szeretnélek elveszíteni – teszem hozzá, miközben könnyek gyűlnek a szememben. Az elmúlt időben nem láthatott sírni, mert nem történt olyan, ami kihozta volna belőle. Ez is mutatja, mennyire szeretem őt. Érzéseim kikényszerítették belőlem ezt a mondatot, biztos fogja többször is hallani, ha a helyzet úgy hozz. Az elmúlt pár nap szörnyű volt nélküle, a tudat, hogy haragszik rám. Most nem foghatjuk a vizsgaidőszak javára, én okoztam az egészet, aminek meglett az eredménye.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. március 5. 20:28 | Link

Gwen

Meglep, hogy Gwen épp kora reggel a Levita ház bejárata előtt vár rám, hogy kitoljam már a fejem és elhúzzak órára. Ha én ezt tudom, korábban indulok el, de nem számít, mert könnyen ki tudok hagyni egy órát, érte és a téma fontossága miatt megéri. Ahogy utánam kap és meglátom őt a nagy sietségemben, újra sikerül elvarázsolnia. Ritkán van, hogy úgy futunk össze, hogy nem is beszéljük meg előre. Természetesen én is hajlok a beszélgetésre, magam is megkerestem volna, ha már határozott döntésre jutottam volna, ám ahogy az látható, még nem jutottam el erre a szintre, szóval nagy szerepe lesz ismételten Gwen szavainak.
A bólintást követően megfogom a kezét és arrébb megyek vele, mivel nem jó az útban állni és nem akarom, hogy sokan hallják azt, amiről beszélünk, az csak ránk tartozik és ezt Ricsi is pontosan tudja, így a bátyám csak egy bátorító nézés után elsétál mellettünk. Lehet Gwen észre sem vette őt.
Hallva bocsánatkérését, felsóhajtok. Annyira szívesen megbocsátanék neki már ennyivel is, de nem tehetem, mert akkor az olyan lenne, mintha a világ összes nagy problémájának orvosolásához elég lenne egy szimpla "sajnálom". Tanakodok, hogy ugyan mit kéne erre mondanom, hogyan tudnám kifejezni neki az érzéseimet úgy, hogy hassanak is, de mégse tűnjön veszekedésnek, vagy haragnak, ugyanis nem szeretnék neki rosszat, megérdemli hogy korrekt és törődő legyek továbbra is vele, hiszen eddig is így viselkedtem és az érzéseim mit sem változtak. Szomorú és kissé bosszús szemeimet meglepődve emelem vissza rá, sosem gondoltam volna, hogy koreai szót fogok tőle hallani, mert a mi kapcsolatunkban eddig nem volt szó a másik nemzetiségemről. Úgy viselkedtünk, mint egy normális magyar pár, talán azért, mert én is magyarnak tartom magam annak ellenére, hogy otthon a család többnyire koreaiul beszél, ha nincs velünk senki. Beletelik néhány szóba, mire rájövök, hogy gyakorlatilag felváltva beszéli a koreait és a magyart, nehezen is érhető, mert a koreai kiejtése hát valljuk be, elég rossz, mindazonáltal már az is megérint, hogy mennyit küzdött és készült arra, hogy bocsánatot kérjen. Átjön a mondandójának a lényege, ő is belátja, hogy hülyeséget csinált. Teljesen ledöbbenek azon, hogy Gwen koreaiul beszél, nem is sejti, hogy mennyire megérint ez engem, lehet még jobban is, mint a szavak valódi jelentése. Csupán állok és nézem az érzéseivel küszködő lányt, szemeimből nehezen lehet kiolvasni a valóságot és magamnak is nehéz bevallanom, hogy ennyi volt. Muszáj megkeményítenem a szívemet, de akárhányszor próbálok erre törekedni ez idő alatt, Gwen a következő pillanatban újra és újra feltöri a jeget. Magyarul is elmondja kicsit részletesebben az érzéseit és bocsánatot kér. Szóval mégsem annyira felelőtlen, amennyire hittem. Utolsó szavát követően nem tudok tovább uralkodni magamon, megérintem az arcát és magamhoz húzom, amivel egy időben én is teszek felé egy lépést, hogy ajkaimat résnyire nyitva megcsókoljam. Szorosan tartom arcát, nem azért mert önszántából megszakítaná Gwen a csókon, hanem mert rettenetesen önző vagyok és még levegőért sem engedem kapni a lányt. Megfeledkezek a körülöttünk - viszonylag messziről minket kikerülő - levitásokról, ezt nem itt kéne, de ez meg sem fordult a fejemben, amikor hirtelen negatívvá tettem kettőnk között a távolságot. Szívem vadul dobog, még én sem számítottam ekkora letámadásra a részemről, azt hittem, jobban ellent tudok majd állni Gwen bűntudatos szavainak, de basszus, szeretem őt és ezek szerint nem tudom elengedi. De miért is kellene ezt tennem? Belátta, hogy amit csinált, az nem helyes és remélhetőleg ez a három nap elég volt neki büntetésnek, nekem pedig szükségem van rá, vele akarok lenni, mert ketten jobb emberré tesszük egymást és jól is érezzük magunkat a másik társaságában. Óráknak tűnik a csókunk, valóban nehezen tudok csak eltávolodni az ajkaitól. Karjaim lejjebb csúsznak az arcáról, végigsimítom a karját, majd végül átölelem a derekát két kezemmel, hogy egészen szorosan magamhoz húzzam.
- Igen, a te hibádból alakult így és nagyon rosszul esett. De attól még az érzéseim nem változtak - mondom őszintén, hisz mindig az vagyok, még vele is. Ha egy ruha nem áll jól neki, azt is megmondom különösebb hezitálás nélkül, így már megszokhatta ezt tőlem. Mindezek ellenére a szavaim kontrasztot képeznek a tekintetemmel, ami immáron a csók után lágy és szerelemtől csillogóvá változott, ahogyan mozdulataim is.
- Akkor ne veszíts! - mondom, miközben megtörlöm a könnyezni kezdő szemét. - Ha bárki ilyen könnyen elveszíthetne engem, akkor már családom sem lenne, de nem is bocsátok meg hamar. Rengeteg főzésbe és törődésbe fog ez neked kerülni! - Ez az igazság és most nem viccelek azzal kapcsolatban, hogy ettől még nem felejtek egyhamar, noha aranyosan közlöm ezt Gwennel és remélem, hogy a finom kaja valóban elfelejteti velem a fájdalmat. Nem az ízekről van szó elsősorban, hanem arról, hogy az idő és a Gwennel való újabb boldog percek majd kárpótolnak érte. Mindenki hibázik, erre hivatkozva biztosan túl leszünk ezen a mosolyszüneten. A legtöbb kapcsolatban kellenek hasonló momentumok, amik sokkal inkább összekötnek egy párt - feltéve ha elég erősek -, mintsem elválasztanak. Ismét megcsókolom, ám ez már sokkal kisebb és kevésbé érzéki, mint az előbbi.
- De azért egyet ígérj meg nekem - szakítom meg a csókunkat és komolyan nézek a szemeibe. - Máskor ne beszélj koreaiul, amíg nem kérdeztél meg engem, vagy más koreait a helyes kiejtésről, kérlek. - Egyáltalán nem annyira komoly a helyzet, mint ahogyan nézek rá és csak ugratom ezzel a lányt, igaz jogosan, mert valóban vicces volt, ahogy próbálta az ázsiai szavakat formázni, nem sok sikerrel, de azért megértettem. Ezt muszáj közölnöm vele, mert nem ártana, ha jobb kedve lenne és nem idegeskedne tovább, visszaszerzett engem, úgyhogy nincs oka többet szomorkodni. Ami pedig engem illet, nincs kedvem lehangoltan órára menni, már ha beérek egyáltalán. Egyre kevesebb ember mászik el mellettünk a folyosón, szóval pár perc és kezdődnek az órák. Vagy ki tudja, tán már el is késtem. Mennem kéne, ám nem tudom elengedni Gwent, továbbra is szorosan átkarolva ölelem őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. március 6. 20:44 | Link

Zalánom
Just wanna be yours

Olyan gyorsan kerestem fel a srácot, ahogy tudtam. Legszívesebben aznap utána mentem volna, viszont muszáj volt időt hagynom neki, ahogy magamnak is. Mindkettőnknek szüksége volt erre, Zalánnak jobban is, mint nekem, én ezt tiszteletben tartottam, de nem tudtam tovább várni. Meg kell beszéljük ezt, különben két évet dobunk a semmibe, amit gondolom egyikőnk sem szeretne. Ekkora veszekedésünk nem volt még, általában pár óra alatt megbeszéltük, ha összezördülés volt. Elrontottam a dolgokat, ezt belátom, ezért keresem fel én, és nem fordítva. Talán azért nem keresett, mert már nem akar látni, viszont, ha így van, szeretném személyesen hallani, akármennyire is fájni fog, ebben az esetben nem tudom, mit fogok csinálni a jövőben, jelként is felfoghatnám, hogy menjek a bátyám után, amit régebben terveztem. De ne szaladjunk ennyire előre.
Elmondom az érzéseimet, egyúttal bocsánatot is kérek tőle a viselkedésemért. Félig koreaiul, félig magyarul beszélek, hogy ezt miként hoztam össze, az számomra is hatalmas kérdés, holott tudom a választ, az idegességtől nem jutnak eszembe a koreai kifejezések, pedig rengeteg szenvedtem velük. Miután a hablatyolást letudom, próbálok érthető választ is adni a kérdő pillantásoknak, szerintem Zalán nem értett belőle semmit, vagy meglepte a beszédem, ezt majd később megkérdezem, ha lesz később. Pillantásom tükrözi a szavakat, ezzel nyomatékosítva őket. Többet ennél nem vagyok képes mondani, túl sok minden kavarog a fejemben, hogy egyszerre akarjanak kitörni és elhallgattassanak engem. Nehezen mutattam ki mindig az érzéseimet, ez mostanság sem változott, legtöbb negatív helyzetben a könnyeim jöttek elő, ha nagyon elkeseredett voltam, ha nagyon szomorú, de inkább az utolsónál törtek elő. Régebben ezek miatt gyengének éreztem magam, most már inkább elszomorít a dolog, hogy máshogy nem tudom kifejezni a bánatomat.
Miután elhallgatok, pár másodpercnyi csönd tör ránk, már amennyire ez lehetséges a folyosón rohangáló levitásoktól, akik bár nincsenek sokan, a beszélgetésük hangos. Most én árulkodom meglepettségről, ahogy az előttem álló levitás megérinti az arcomat, és magafelé húz. Három napja erre várok, most sem a döbbenettől nem csókolom vissza azonnal. Ennyire megérintették a szavaim, hogy képes volt most rögtön megbocsájtani nekem? Teljes szívemből örülök ennek, kapcsolni viszont későn tudok, mégis mikor sikerül, kezeimmel közrefogom az arcát, szeretném minél tovább élvezni a csókját. Nem szeretném semmi mást ebben a pillanatban rajta kívül, érezni a szeretetét, ami remélhetőleg nem változott semennyit, és a mostani nem búcsúcsók. Elválásunkat követően ugyanolyan közel maradok hozzá, miközben felpillantok az arcára, hátha ki lehet olvasni vonásaiból valamit.
- Ugyanúgy szeretsz? – kérdezem ártatlanul, úgy, mintha ez lenne a legmeglepőbb dolog a világon. Butaság az egész, ennyi idő alatt nem tudna kiszeretni belőlem, vagy gyűlöletet érezni. Szemeim nem árulnak el sok mindent, két dolgot vehet ki belőle: a szerelmemet iránta és a köszönetet. Azt sem tudom kifejezni mennyire imádom, azért amilyen, pontosítva a személyisége ezen részéért, akivel régen volt lehetőségem megismerkedni. Hálát kéne adnom az égnek, hogy ilyen barátom van. az előbb említett könnycseppek nem tágítanak mellőlem, bár valamilyen szinten tudom, hogy nem fogom elveszíteni, hallanom is kell ezt konkrét szavakkal, ezt pedig a sós vízcseppek követik. Amilyen gyorsan jöttek, úgy el is tűntek, hála Zalánnak, aki szavaival megerősíti, amit szeretnék hallani, ruhájával megtörli nedves szemeimet. Csodálkozva pillantok fel rá, olyan ártatlan vagyok akár egy kiskutya, holott nem akarom ezzel manipulálni, képtelen lennék rá, nem úgy, mint találkozásunk elején. Mostanra immúnissá vált, emellett érzelmileg se tudnám vele megcsinálni.
- Amit csak szeretnél, akár ötfogásos vacsorát is kaphatsz, és annyi törődést, amennyit szeretnél – egy picit elnevetem magam ezekre a dolgokra, tipikus Zalán, amit én annyira imádok, és megbántottam. Bármit kérhet tőlem, azt a legjobban próbálom majd megcsinálni, ha szeretné minden nap nálam ehet, és azt kér, amit csak akar. A kényeztetés a másik dolog, amit bármikor szívesen megadok neki, és itt nem csak a testiségekre kell gondolni, inkább az érzelmekre, mindazonáltal a kettő együtt jár. Újabb csókot kapok tőle, ez már nyugodtabb és rövidebb, mint az előző, nekem mégis mindent megér. Legnagyobb bánatomra hamar megszakítja, és újabb szavakat intéz felém. Az ígéretre kíváncsian pillantok rá, a következő mondatánál, el is mosolyodom.
- Ahogy szeretnéd, de szerintem nem fogok többet koreaiul beszélni, hacsak nem tanítasz meg rá – kíváncsi lennék, mennyire menne a nyelv, ha az elejéről tanulnám, szavakkal, nyelvtannak, mindennel együtt. Ezt a pár mondatot nehéz volt megtanulni, és a kiejtés még így is szörnyen ment.
Feltűnik, hogy egyre kevesebb körülöttünk a diák, teljesen kiment a fejemből a tanítás és Zalán órái. Nem szeretném, ha elmenne, ahogy érzem ő sem, még nem engedett el, ez pedig azt jelzi, hogy nem szeretné megszakítani a pillanatot. Közelebb préselem magam hozzá, ha ez lehetséges, szorosabban ölelem magamhoz, és beszívom finom illatát, ami szintén nagyon hiányzott.
- Menned kéne órára, vagy… - nem fejezem be, amit akartam mondani, önzőség lenne, ha miattam hagyná ki, ő nem úgy van, mint én. Az egyetemre elég lesz délután bemenjek, mindazonáltal, ha a srác kihagyna egy, vagy két órát értem, akkor én se mennék be a mai nap. Dashával lenne közös órám, viszont ha írnék neki egy baglyot, biztos megértené, ezért tartom legjobb barátnőmnek. Zalánon áll a döntés, én kíváncsian várom, hogy dönt végül.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. március 7. 00:30 | Link

Gwen

Nem tudom, hogy pontosan mitől enyhül meg ennyire a szívem. Gwent még sosem hallottam ennyire szókimondónak, általában habozott, ha az érzelmeiről kellett beszélnie, noha ezzel én sem vagyok egyszerűbb helyzetben, elvégre én még csak dadogni sem kezdek el, hanem többnyire szótlan maradok, ha a magam lelki dolgairól kellene bármit is kinyögnöm. Nem is emiatt hibáztatom a lányt, bár nem tagadás, hogy feltehetőleg emiatt született meg a konfliktus én nőtte ki magát akkorává, hogy akár el is tudjon minket szakítani egymástól, ha nem figyelünk oda. Megérint, hogy most mégis megkeresett, elém áll és őszintén, bármilyen keszekusza szócsavarok nélkül bocsánatot kér tőlem. Lehet, ez az, ami valóban megolvasztja bennem a jeget, vagy éppenséggel a nagy igyekezetét látva - hiszen még a hatás kedvéért meg is tanult egy hosszabb mondatot a másik, eddig nem igazán használatos nyelvemen - jövök rá végül, hogy nem tudom elveszíteni Gwent. Annyira mérges akarnék lenni a lányra, erre ő idejön és két percébe se kerül, hogy aggódó tekintetével visszanyerjen magának. Kissé gyengének érzem magam emiatt, de kit érdekel mások véleménye, hogyan is várhatnám el Gwentől, hogy máskor figyeljen az érzéseimre, ha én sem helyezném azt előtérbe mások véleménye helyett. Márpedig amit én akarok, az pont itt áll előttem. Igyekszem olyan keményen tartani a szívem, amilyennek csak tudom, de kudarcot vallok és a szöszi által keltett mély érzelmek egyszerre bukkannak a felszínre egy hirtelen érkező heves csók közepette. Ajkai mozgásából érzem, hogy ez még számára is meglepő, ám én ettől még ugyanannyira csókolom őt. Ilyenkor annyira boldog vagyok. Örülök, hogy Gwen megkeresett engem és ezúttal ő volt az, aki előbb lépett kettőnk közül. Baj esetén én szoktam határozottabban reagálni, néha jól, míg máskor sajnos hibásan. Akkor is erős hangnemben, már-már kiabálva beszéltem vele, pedig nem akartam, csak teljesen kiakadtam. Sosem tennék neki rosszat, nem bántanám meg és nem okoznék neki fájdalmat se mentálisan, sem pedig fizikailag. A vad csók közben szívverésem felgyorsul, visszatér belém az élet, az a Zalánná válok újból, aki mostanában, három nappal ezelőtt voltam. És én még a szakításon gondolkoztam... nevetséges!
Nagyon hosszú idő után távolodok csak el tőle és az ajkaitól. Ezzel talán kifejeztem az érzéseimet, nem is tudok mit mondani Gwennek, így csak a szemeibe nézek és meglátom az íriszeiben a csillogást, a reményt, ám ezekkel együtt a kétséget is. Még mindig nem hiszi el, hogy ennyi volt? Megtört, megint.
- Pontosan ugyanúgy! - felelem határozottan, gondolkodás nélkül a kérdésére, mert ez az igazság. Lehet mérges vagyok rá, lehet rosszul estek a történek, hogy átvert és figyelmen kívül hagyott abban a feszült és sokkos állapotomban, lehet nem mindig felhőtlen a kapcsolatunk, de amikor csak kell, megoldjuk a gondokat, most már én is hiszek ebben, magamban és főleg Gwenben. Tehát igen, azt hiszem, pontosan ugyanúgy szeretem őt. Látom szegényen, hogy ezúttal nagyon aggódott a szerelmünkért, még a kérdés feltevésekor is ez áradt a hangjából. Nem baj, már tudja, hogy nem csak egy srác vagyok a sok közül, hanem bizony az a valaki, aki őt igazán szereti és nem hagyja el egykönnyen. Szavaim megnyugtatják, már ő is felszabadultabban néz vissza rám. Olyan ártatlannak tűnik, pedig kicsit sem az, semmilyen téren sem és én ezt pontosan tudom, így szeretem. Én sem vagyok szentlélek, sőt... Letörlöm az arcát nedvesítő könnyeit és elmagyarázom neki, hogy milyen fából faragtak. Mert hát nem ússza meg ennyivel, sokszor kell majd rám fűznie, hogy kiengeszteljen, na meg a törődés sem lenne rossz. Persze ezek mind csupán egy hatalmas nagy vicc. Annak ellenére, hogy valóban nem esnének rosszul, tudom jól, hogy bármikor megkaphatom ezeket Gwentől és kicsit sem a törlesztésről szól a dolog, szerintem értette a szándékomat.
- Hát, ha ez így lesz, akkor hülye lennék nélküled élni. - Magam sem tudom eldönteni, hogy ezt most viccenek szánom, vagy nagyon is komolyan gondolom. Bánom is én, Gwen ételei nagyon finomak, ám meglennék nélkülük is, ha esetleg nem tudna főzni. Előbb lopnám a lányt, mint a kajáit.
Az újabb csók ezúttal jóval gyengébb és lassabb, mint az előző, de tán ezt nem bánja az egyetemista sem. Nem ellenkezik, ha meg nagyon változtatni szeretne a tempón, egy gondolattal megteheti maga. Mégis én szakítom meg aztán az érintkezést, mivel beugrik az az emlék, ahogyan küzdött a koreai szavakkal. Nagyon vicces volt és legszívesebben kiröhögtem volna, ha egy átlagos napunkat éltük volna és nem éppenséggel kényes viszonyban lettünk volna. Mindegy, így is megjegyzem neki, hogy ezt máskor inkább ne, persze csak ugratom és szórakozok vele. Megérdemli, ez az igazság, eddig ő szórakozott velem, vagyis Kevinnel és velem, most pedig én. Aranyos, hogy mennyire komolyan veszi a szavaimat, látszik, hogy nagyon meg volt rémülve miattam és féltette a kapcsolatunkat. Én sem voltam különb. Az ő hangulata jobban ragad rám, mint az enyém rá, így ismét meghatódok az ártatlan és megszeppent tekintetén. Végigsimítok szép szőke haján és kiseprek egy eltévedt tincset az arcából, mely a könnyeitől tapadt bőréhez.
- Felesleges. - Minek megtanulnia egy idegen nyelvet miattam, amikor magyarul folyékonyan tudunk mindketten. Ez csak egy gesztus volt tőle és az is marad. Van elég gondja így is az egyetemmel, jól tudom, milyen nehézségekkel kell megküzdenie ott.
Bizony kezdődnek az órák, valószínűleg már nem is érnék be időben. Az a pár késő levitás is szaladva halad el mellettünk, én vagyok az egyetlen, aki fittyet hány a normákra és bűntudatot sem érez, hogy most nagyon nem a folyosón lenne a helye. Gwen karjai között kibékülve ezerszer jobb, mint hallgatni a tanár felettébb érdekes szövegelését, ezt pedig megerősítem azzal, hogy közelebb húzom magamhoz és testemhez ölelem. Gwen is rájön, mi a helyzet, noha hangja neki is azt sugallja, hogy nem bánná, ha most vele lennék. Hogy befejezzem a mondatát, egyik kezemet a szám elé helyezem és  köhögök hármat. Tökéletesen műnek ható és megrendezett köhögés, de hát hirtelen nagyon fájni kezdett a torkom, a fejem meg aztán még jobban. Nem is értem mi lesz velem, az biztos, hogy ilyen állapotban nem tudok bemenni órára. Gwen és bárki más is azonnal rájöhet, hogy miért csinálom ezt, veheti válasznak is, miszerint eldöntöttem, hogy az elkövetkező egy órában az övé vagyok. Használjuk ki ezt a kis időt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. március 7. 20:25 | Link

Zalánom
Just wanna be yours

Sikerült megbékítenem valamennyire Zalánt, mégse hoz ez teljes megnyugvást számomra, hisz ott van az a szó, ami nem a teljességet jelenti, emellett ki tudja, mikor rontom el újra dolgokat, aminek akár sokkal rosszabb vége is lehet. Nem szeretném, ha ez megtörténne, de most is felelőtlen voltam, nem vettem észre az egyértelmű dolgokat, azért alakult úgy a helyzet, ahogy. Látja rajtam a hezitálásom erre mérget tudnék venni, talán nyugtatásként csókol meg, vagy más célja van ezzel. Megfordul a fejemben, hogy búcsúcsók az egész, azonban az nem lenne ilyen heves, letámadó. Nem reagálok rögtön, csak mikor eljut a tudatomig, hogy ez valószínűleg a megbékélést jelenti, akkor viszonzom az érzéki érintkezést, és olyan közel bújok hozzá, amennyire lehet. Érezni szeretnem, nem is, érezni akarom az érintését, az illatát, mindent vele kapcsolatban, szükségem van rá, és a nyugalomra, amit mellette érzek. Három napja nem volt hasonlóban részem, minden pillanatot szeretnék kiélvezni, ezért vagyok szomorú az utolsó pillanatban, amikor ajkai elválnak tőlem. Sötét szemeibe pillantok, onnan kiolvashatom, hogy visszanyertem, újra az enyém, senki másé, viszont nem vagyok képes ezt teljes mértékben elhinni, kétségek közt őrlődöm. Más képtelen lett volna ilyen hamar megbocsátani, többet kellett volna tepernem, ebből is látszik, hogy a levitás mennyire más, sokkal értékesebb másoknál, számomra legalábbis így van. Nem is tudom mi lett volna, ha elveszítem, egy olyan emberrel lenne kevesebb az életem, aki sok mindent adott nekem a tudta nélkül. Meghallom a legboldogabb szavakat, amiket jelen pillanatban kiejthet a száján, mégis hatalmas szemekkel nézek fel rá, mint, aki még mindig nem képes elhinni, hogy ez megtörtént, pedig semmi baj nincs a felfogásommal. Arcomat újra könnyek lepik el, azok, amiket az előbb letörölt. Olyan hirtelenséggel ölelem meg, ahogy az előbb az a csók érkezett, próbálom kinyomni belőle a szuszt is, nem szó szerint, de akár az is lehetne. Szorításom olyan, akár egy kígyóé, nem szeretném elengedni, arcomat a pólójába fúrom, ezáltal az könnyes lesz, de nem érdekel, feltételezem őt sem.
- Mindenkinél jobban szeretlek – mondom a mellkasának, lehet nem is érti szavaimat, de akkor elismétlem, ahányszor szeretné. Ezt teljesen komolyan veheti, senkit nem szerettem még annyira életemben, mint ezt az embert, szerintem ő is tudja, és eszem ágában sincs többet ártani neki, bántani őt, vagy ellökni magamtól. Abba én halnék bele.
Újra rápillantok, ahogy felhozza a kaját, ő az én Zalánom. Mosolyogva nézek fel rá, bármilyen kérését teljesíteni fogom, akár a legnehezebb ételeket is elkészítem neki, gyengédségből és törődésből sem lesz hiánya amennyiben visszafogad, és ez megtörténik. Tényleg nem tudom, mivel érdemeltem ki, de fent nagyon szerethetnek, ha őt küldték mellém.
- Ha velem maradsz, akkor így lesz – válaszolom az igazat. Mindent megteszek a boldogságáért, legyen szó bármilyen kérésről. Velem marad, ez a lényeg, szívemnek ennél szebbet nem is mondhatott volna. Újabb csók kezdeményeződik, ez már sokkal lassabb és gyengédebb, mint az előző, amit nem bánok, hisz abban is, és ebben is lesz még részem. Imádom a csókjait, ezért vagyok bánatos, amiért eltávolodik mellőlem, és megígértet velem valamit. Erre elmosolyodom, nem akartam többet koreaiul beszélni, ahogy tanulni sem, hacsak nem szeretne megtanítani, bár abban nem lenne köszönet, borzalmas diák lennék. Nem tartja szükségesnek szerencsémre a dolgot, az igazat megvallva, ha vele találkozom, akkor nem szívesen tanulnék, kivéve, ha valamit nem ért és segítséget kér, mert akkor alap a segítségem, ez nem is kérdés.
Közben eltűnnek a diákok a folyosókról, innen következtethetünk arra, hogy elkezdődtek az órák, vagy pár perc és elfognak. Régen itt tanultam, ismerem a tanárok annyira, hogy tudjam, nem szeretik a későket, viszont azt nem tudom, Zalánnak mennyi ideje van beérni, nem mintha olyan erősen foglalkoztatná ez a dolog. Legszívesebben magam mellett tartanám egész nap, miatta a délutáni előadásomat is kihagynám, pedig jövőhéten elvileg zárthelyit írunk belőle. Kérdőn figyelem a félbehagyott mondatomra a reakcióját, ami olyan aranyos amilyen ő, és teljesen illik hozzá. Ezt a műköhögést még gyakorolni kéne, azonban most megteszi ez is, senki nem jár a folyosókon, aki beköphetné, vagy csinálhatna valamit. Az egyetlen, aki esetleg kint járkálhat az a bátyja, Ricsi, de ő biztos megértené az öccsét, amilyen megértő fiú. Kuncogok a srác „tünetén”, természetesen nem hagyhatom szó nélkül.
- A gyengélkedőre szeretnél menni, vagy elég, ha én megpróbállak meggyógyítani? – kérdezem, persze tudom a választ, bármennyire is „beteg”, nem szeretne a gyógyszerszagú helyre menni. Adok egy gyógypuszit az ajkaira, ettől talán már jobban is van, majd ujjaimat az övéire kulcsolom, és elkezdem húzni az egyik rejtett folyosó felé, mert mégse szeretném, ha itt látnának minket, esetleg büntetőmunkát sóznának rá, azzal elveszik az időt, amit velem tölthet.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2017. március 20. 20:06 | Link

A srác, aki tud számolni
Ruha || Mjuzik || Vizsgák után


Már alig pár nap van hátra az Eridon mega-partijáig és úristen, valami szerelést kell szermányolnom azaz szerezni. Talán meg kellene látogatni egy-két boltot a faluban, esetleg apa... ja nem. Apa nem tudom hol van, se Timi. Akkor marad a falu.
Útközben eszembe jutott, hogy Lazriellhez is el kéne ugrani, mert biztos neki is kell egy-két hülyeség MJ művészellátójából, és ha már Levita, akkor MJ-t is megnézem, hogy bent van-e vagy mehetek Lazzal egyenesen a boltba majd. Útközben a legutóbbi bűbájtan órán felidézett Piroinitio bűbáj a semmiből eszembe jutott és szégyen, nem szégyen én marhára nem emlékeztem a pálca mozdulatra. Na jó, ez nagyon ciki, de egyébként a franc bír ennyi kalimpálást megjegyezni azzal a bottal. Örüljenek, hogy a vizsgákra tisztességesen felkészülök! Igaz, nem túl kimagaslóak az eredményeim és nem is mind saját kútfőből, de mindig átmegyek a vizsgákon. Remélem, idén is sikerülnek majd.
Csak nem hagyott nyugodni a dolog, ezért útközben elő is kaptam a pálcám. A zsebemben pedig volt egy gyűrött pergamendarab, amiről puskáztam a legutóbbi vizsgámon. Kutyagolás közben nem tudtam célozni meg úgy am úgysem csinálni mást, ezért inkább hagytam addig a dolgot, amíg el nem értem a szfinxekhez. Tökre hülyeség, hogy a nők tudnak egyszerre több dologra figyelni, mert én biztos, hogy nem. Vagy csak béna vagyok.
Amint megérkeztem, ismét előhúztam a pálcám és a pergament -amit természetesen a kezemben tartottam-, koncentrálva igyekeztem eltalálni a papírdarabot. Lendült a pálcám, kimondtam -szerintem helyesen- a bűbájt és puff, nem történt semmi. Na próbáljuk meg még egyszer. Ismét semmi. Harmadjára máshogy lóbáltam a pálcámat és lám, egy nem túl nagy, de egy apróbb parázsszerű tüzecske kilőtt a botból és... mondjuk úgy, nem a kezemben lévő pergament találta el. Olyan értetlen fejjel néztem fel a feltételezett helyre, ahová érkezett, mint borjú az új kapura. Egy füstölő könyvet láttam egy fiú kezei közt. SZENTSÉGES CORGI! Már megint mit csináltam?!
- Hoppácska - jegyeztem meg a nevetést visszafogva, hiszen ekkor realizáltam, hogy egy levitás könyvét sikerült tönkretennem, ez annyira vicces volt, hogy már majdnem felröhögtem kínomban, de próbáltam visszafogni magam és hátrálni, ha netán utánam jönne. Már nem is kerestem Lazriellt, lehet jobb lenne inkább innen elhúzni a csíkot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. március 22. 15:41 | Link

A lány, aki nem tud célozni Kiss

Azon meggyőződése, miszerint minimum a bolondokházába került, egyre inkább csak megerősödött az elmúlt napokban. Az ember azt hinné, hogy egy idő után majd adaptálódik a környezethez, ekkor pedig már nem fognak meglepetést jelenteni a fiatalkorú kismamák, a magatartásproblémákkal küszködő félárvák vagy az elkényeztetett gazdag gyerekek. Elvégre hé, ez a Bagolykő! Éppen ezért talán már annak is a legegyszerűbb délutáni rutinhoz kellene tartoznia, hogy az ember könyvét egy jól(?) irányzott bűbájjal felgyújtják a kezében, miközben ártatlanul csak a klubhelyiségébe szeretne bejutni. Tartozik is, Milán pedig megrökönyödéssel szemléli a közelgő katasztrófát, hiszen a bármiféle odafigyelés nélkül hadonászó Eridonos már messziről is relatíve látványos jelenség, nem hogy közelről.
Mondhatnánk, hogy felkészületlenül éri a dolog, de minden bizonnyal csak azért van még haj a fején, mert egy nyugodt, ám gyors mozdulattal az arca elé kapja a könyvet amikor a lánynak - csodák csodájára - sikerül a bűbája, és mint a Jóisten haragja készül lesújtani Milán pofijára.
- Finite Incantatem! - ejti ki a varázsigét finoman, miközben a könyvet a kezéből a folyosó hideg kövére ejti, ezzel elkerülve, hogy lepörkölődjenek az ujjai. Miután a könyvet marcangoló lángok eloszlanak, felveszi az időközben fekete színt öltött Bájitaltan kötetet, majd még halkan elmormol egy Reparo-t, minek következtében újra régi pompájában tündököl.
Csak ezután veszi a fáradságot, hogy végre szemügyre vegye a vele szemben álló leányzót is, az egzotikus hajszínt látva pedig egy pillanatra még az elítélő arckifejezése is csodálkozásba csap át. De csak egy pillanatra, utána visszaül az arcára, miközben  szóra nyitja a száját.
- Ha szabad érdeklődnöm... Te normális vagy?! - kérdezi szemrehányóan, miközben a válláról leporol egy-két égett papírdarabkát.
- Meg is ölhettél volna - teszi még hozzá, habár a hangja mostanra már nyugodt, nem kifejezetten érzelmes, inkább csak informáló jellegű. Elvégre jobb ha a lány is tudja, mennyire iszonyatosan felelőtlenül viselkedett. Nem azt tanítják meg az első napon amikor az ember pálcát fog a kezében, hogy nem hadonászunk vele össze-vissza, odafigyelés nélkül? Ez nem atomfizika, még egy Eridonosnak is meg kell értenie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2017. március 22. 17:59 | Link

A srác, aki haragszik Embarrassed
Ruha || Mjuzik || Vizsgák után

Mint egy lassított felvétel, ahogy a szemeimmel követtem a parázs röppályáját, az ajkaim is eltátottam egymástól, hiszen ezt nem igazán így terveztem. Amint a sistergő könyvet megpillantottam, illetve alig pár másodperccel később az orromhoz is elért az égett szag, összeszorítottam az ajkaim hirtelen, hogy ne röhögjem arcon a levitást. Jó ég, nem fogom kibírni, mindjárt kijön!
Ő természetesen kiakadt, de hamar rendbe hozta a dolgokat, amiket eltoltam, szóval tényleg nem volt már ott semmi keresnivalóm. Majd maximum küldök egy baglyot Lazrinak, hogy találkozzunk MJ boltjánál és talán holnap visszanézek ide, ha nem esz meg ez a morcos levitás addig.
- Igen! - heves bólogatásba kezdtem, majd a kezeim segítségével fogtam meg a fejem, hogy ne rázzam le a nyakamról- A szobatársaim mind ezt állítják! – érveltem azért még, hogy meggyőzzem, bár az arcán ennek jelét nem igazán láttam. De lehet én nem voltam túl jó emberismerő, sőt... ebben szinte biztos vagyok, mindegy is.
- De nem öltelek meg! Nézzük mindennek a pozitív oldalát, látod, minden derűsebb! Tudod, mindig azt mondom, hogy minden vihart szivárvány követ, neked is így kellene gondolkodnod! - amíg magyaráztam, elég erősen mutogattam, nem mintha felfogás képtelennek néztem volna, de nekem a magyarázás sokkal egyszerűbb volt, ha közben kalimpálhattam a mancsaimmal, ide-oda.
- Szóval ne legyél morci, senki nem halt meg és légy hálás, hogy helyrehozható volt a kár. Ha ez kárpótol, meghívlak valamire Czukorvarázsban! - ajánlottam fel neki a lehetőséget, az édességet mindenki szereti, hátha nála is beválik. Nincs olyan, savanyú ember, aki ne enne meg legalább egyfajta édes valamit, nekem a csokibéka a kedvencem meg a mindenízű drazsé, úúúúúú!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. március 24. 12:10 | Link

A lány, aki még jóvá teheti

És nevet. Legszívesebben Milán is elnevetné magát, annyira abszurd az egész helyzet. És egyre csak abszurdabb lesz, amikor megpillantja a lány prefektusi jelvényét. Komoly, hogy így néz ki ebben az iskolában egy felelős pozíciót viselő személy? Tényleg meg kell innen menekülnie valahogy, mielőtt még késő lesz. A lány persze normálisnak tartja magát, minő meglepetés. Önkéntelen grimaszt vesz fel az arca, miközben a lány a helyzet pozitív vonatkozásait kezdi el taglalni - mintha ugyan lennének neki. Bár most, hogy így belegondol... Tekintete újra a lány jelvényére téved, miközben az Eridonos éppen azt fejtegeti, hogy miként tervezi őt kiengesztelni egy süteménnyel, ami ugyan egész megfontolandó ajánlat lehetne, mivel imádja a hasát, de neki most ennél jobb alternatívája akadt.
- Sajnálom, nem vagyok "Az élet szivárványpónik sokasága" - elméletek híve. Navine vagy Eridon? - érdeklődik kissé csípősen, elvégre hogy nem Levitás vagy Rellonos a leányzó, az már most tuti. Levitás már csak azért sem lehet, mert akkor már látta volna korábban. Rellonos pedig... Hát, elég csak ránézni.
- Nem vagyok éhes... - ez persze nagyobb hazugság nem is lehetne, retorikailag azonban szükség van rá a mondandójában, így aztán mégiscsak elsüti. Vagyis hát, pont hogy nem süti és nem is cukorka... Nade félre a rossz viccekkel! Kissé ráncolja a szemöldökeit, láthatóan éppen ezer és egy fogaskerék zakatol a fejében, miközben azon gondolkodik, előálljon-e a farbával a lánynak, vagy inkább hagyja a fenébe az egészet. Majdnem arra jut, hogy ez túl kockázatos... De aztán rájön, hogy azzal sem veszíthet sokat, hogyha kirúgják. Hogy fog Nóri hisztizni, mikor kiderül, hogy Milánt már azelőtt kitették innen, mielőtt ő megérkezett volna! Persze valójában esze ágában sincs kirúgatni magát, de csak kedves testvére felháborodott arckifejezéséért simán megtenné.
- ... viszont ha tényleg jóvá szeretnéd tenni, lenne itt valami más. -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2017. március 24. 19:02 | Link

A srác, aki feltételeket szab
Ruha || Mjuzik || Vizsgák után


Sosem voltam a nyugodtgyerekmintaképe, még akkor sem, amikor már tizenévesen be kellene nőnie a fejem lágyának. Természetesen megragadtam a hat-hét esetleg nyolc éves gyerekek energiaszintjénél és komiszságánál. Jó, beismerem, néha azért helyén van az eszem és koromhoz illően gondolkodok, de ne feledd, ott az a szó: NÉHA. Nem figyeltem, hogy a levitás a mellkasomon lévő, büszkén csillogó prefi-bubu jelvényemet sasolta, hiszen én nagyon el voltam foglalva azzal, hogy magyarázzam el neki, miért is kell optimistán gondolkodnia. Jól látta a fiú, valóban az voltam, bár nem azért, mert én voltam a legmegfelelőbb ember, hogy betöltse ezt a tisztséget, csupán ez egy meghatározatlan ideig tartó büntetés. Anno, körülbelül egy éve, amikor Viktorka házvezető volt, túl sok fejfájást okoztam neki és a prefektusoknak, ezért jobbnak látta az egyik akkor lemondó prefi helyére betenni engem. Fúúú, annyit ellenkeztem meg hisztiztem akkoriban, mert még nem voltam tisztában azzal a ténnyel, hogy mivel is jár ez a hatalom. Be kell, hogy valljam: élveztem és még most is élvezem a prefektusosdit. Szegény Sebby, sajnálom, hogy ilyen utódja lett, mint én. No nem baj, legalább én leszek a legviccesebb prefi-bubu a suliban. Haha!
- Pedig, ha szivárványpóni lennél, tuti egyszarvú lennél. Rád nézek és ez a pónifajta jut eszembe, én pegazu… - amikor elhallgatott gyorsan megjegyeztem az iméntit, de nem tudtam befejezni, hisz azonnal faggatni kezdett.
- Mi van? Eridon, olyan eridonos vagyok, mint a huzat! Tavaly például én voltam a ház legeridonosabbja! - kértem ki magamnak sértődötten.
- Te tuti levitás vagy... a könyvből kiindulva! - mint egy dacos gyerek és a hangulat változásai, komolyan mondom, néha nem tudom mi ütött belém, hiszen a lebiggyesztett ajkak hamarosan felfelé görbültek az arcomon.
- Pedig látom a szemeden, hogy kívánod az édességet – itt már vigyorogva incselkedtem vele, hátha felröhög ő is. Nem értettem minek ekkora felhajtás egy poros könyv miatt. Én jó fej voltam és még sütizni is elhívtam volna. De ha nem, hát nem! Több torta marad nekem.
 - Ninncs olyan ember a földön, aki ne kívánná! Nem létezik! - érveltem, de az arcát elnézve inkább befogtam és elhallgattam, közben a pálcámat gondosan belefűztem a szoknyám derekába.
- Micsoda? - hatalmas szemekkel pislogtam rá s úgy figyeltem. Természetesen egy csomó feltételezés megfordult a fejemben, mint cicákat simogatni, rellonosokkal való kitolás, esetleg be kell jutatnom az eridonba mások tudta nélkül. Ha az utóbbi lesz, akkor még azt is megengedem, hogy megsimogassa a kutyámat és talán figyelmeztetem, hogy Lala rókája dilis.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. március 26. 21:36 | Link

A lány, akinek most meglágyítjuk a szívét Rolleyes Pirul

Fanni szerencséje az, hogy Milán többnyire már nem nagyon figyel a mondandójára, mikor a pónikat, egyszarvúkat és pegazusokat kezdi fejtegetni. Ha az agya nem éppen a saját kis elképzelésein és tervén mélázna éppen, akkor valószínűleg elég csúnya megrökönyödést váltana ki belőle a lány mondandója. Így azonban szerencsére csak nagyon felszínesen jut el az agyáig az Eridonos okfejtése, ez pedig mindkettőjük számára üdvös.
A lány szavainak hitelességében egy pillanatig sem kételkedik, elvégre a heves bizonygatás, amellyel a prefektus igyekszik tudtára adni, hogy mennnnyire nagyon Eridonos, valóban tökéletesen Eridonos jellemre vall. Ezen mosolyog is magában egy jót, ám arca felett hamar átveszi az uralmat egy afféle szkeptikus "Ez most komoly?" pillantás.
- Mert az egyáltalán nem árult el, hogy a Levita klubhelyiségbe igyekszem, right? - a lány láthatóan nem igazán analizálta túl a helyzetet, az már igaz. Ettől függetlenül persze a következtetése helyes, még ha nem is az evidensebbik tényezőből szűrte le azt.
Éppen csak elkapja a lány mondatát, mert már éppen tervezgetné a maga kis ördögi elmeszüleményét tovább, amikor is kissé zavartan kapja fel a tekintetét, mint akit éppen most kaptak rajta valamin.
- Hát persze, de ez nálam az alapbeállítás. Olyan, mintha azt mondanád, kék az ég - mondja, közben pedig egy csintalan, féloldalas mosoly kúszik az arcára.
A lány elkerekedett szemei kissé már-már ijesztő hatást keltenek a fiú számára. Nincsen hozzászokva, hogy ennyire kiüljenek beszélgetőpartnere arcára az érzelmek, és nem is nagyon tud mit kezdeni velük.
- Be kell jutnom a bájitaltan szobába valamelyik este, anélkül, hogy elkapnának. De ha eleve azzal megyek, akinek el kellene kapnia, a probléma meg is oldotta önmagát... - néz a lányra, remélve, hogy nem kell tovább magyaráznia. Elég egyértelmű, hogy mit szeretne.
- Ha eljössz velem, én hívlak meg arra a sütire. - Ennyit simán megér neki, akár többet is, de erről már a lánynak nem kell tudnia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 11 12 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet