A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=382919#post382919][b]Dwayne Warren - 2014.09.12. 14:32[/b][/url]

... Dwayne pedig épp úgy alszik másnap kora délutánig, ahogy Adam a kanapéra fektette. Néha felnyög vagy álmában összefüggéstelenül mormogni kezd,  egyszer pedig olybá' tűnik, mintha holdkóros álmában feltápászkodni készülne, sikertelenül. Ettől eltekintve azonban mozdulatlanul hever a nappaliban, sápadtan és mocskosan, a hajában apró falevelekkel és fűszálakkal, akár egy groteszk bútordarab.

Dübb dübb dübb dübb dübb...
Fájdalmasan felnyög, zsibbadó keze a szemére kúszik. Az agya nyughatatlan szívverése ütemére lüktet, olyan érzést keltve, mintha jégcsákánnyal igyekezne kiszabadítani magát a férfi halántékán keresztül. A szeme előtt halovány fényfoltok imbolyognak, ám, hogy ezt képzeli vagy a valóságban is léteznek, nem tudná egyértelműen megmondani. Hosszasan szusszan majd nyel egyet. a szájában kesernyés, ocsmány íz terjeng, a gyomra kavarog, a feje sajog és szédül.
Ő pedig semmire sem emlékszik.
Hosszú ideig fekszik mozdulatlanul, egyik kezével a szemein, ahogy a migréntől szenvedő betegek szoktak, rettegve a feje megmozdításától is, ami görcsös fájdalommá válhat. Az agya nagyon lassan legózza össze a képet, és bár fogalma sincs, hol van és hogy került oda, nem is érdekli igazán. De az az íz... nem az első eset, hogy így ébred, így a reumásan vánszorgó gondolatai ellenére is egész hamar felfogja, mitől került ebbe az állapotba.
Soha, de soha, de soha többet...
Egy szusszanással ül föl. A másik kezét a hasára szorítja, émelyegve pislog bele a szoba félhomályába. A takaró a válláról az ölébe hullik, lassan lenéz a megkopott textilre. Olyan... sötét és vörös itt minden. Olyan... olyan...
Majd bevillan. Fák, erdő, valami csattanás. Egy cipő. az a kusza, rendezetlen haj és azok a hullaszínű kezek. Rémlik az érzés, ami arra kényszerítette, hogy ennyire csúnyán kiüsse magát, majd egy furcsa, megmagyarázhatatlan indulat. Semmi több. Abban azonban egyre biztosabb, hol lehet.
Ó anyám...
Sárgászöld nyálkát hány a parkettára. A teste görcsösen összerándul a hirtelen erőfeszítésre, egy ideig ismét teljesen mozdulatlan marad. Háborgó gyomra azonban csillapodni tűnik, ennek pedig hálás, ó, nagyon hálás. Hunyorogva sandít föl ismét, hogy a szemét lassan végighordozza a szobán.
Sosem járt még itt, azonban szinte biztos benne, hogy ez az a hely. A bal keze akaratlanul is a nyakára téved, véres, szétmarcangolt fognyomokat keres rajta, ezt persze nem talál. Újabb pár mély levegővételt követően szánja rá magát a felállásra, mindezt nagyon, nagyon lassan.
Egy félholt sebességével lépi át az ocsmány tócsát és egyenesedik föl. A feje kóvályog, a szája pedig kiszáradt, jelenleg pedig gondolkodás nélkül ölne bármilyen folyadékért, az állapot azonban percről percre egyre.. elfogadhatóbb. Fázva összébb húzza magát, hunyorog és szipog, tanácstalanul bámul maga elé... majd megpillantja a cetlit. Lassan hajol le érte, hosszasan fókuszál, mire sikerül elolvasnia.
Nem tud mást tenni: szenvedve felnevet.
Hát így lesz oda a világ dicsősége, állapítja meg, a fecnit visszadobva a dohányzóasztalra. Szégyellhetnéd magad, Dwayne Eric Warren, te patetikus idióta, odáig jutották, hogy a vérszopó szedett össze és nála csöveztél egész éjjel, akár egy út széli... Végigtapogatja a ruházatát, a zsebében megtalálja a pálcáját, ami egy újabb isteni csoda folytán se nem tört össze, se nem állt bele az oldalába az éjjel. Az intéssel takarít föl maga után. Mennyire lovagias.
Köhög egyet, bukdácsolva kerüli meg az asztalt, hogy felderítő útra induljon a házban. Nem igazán néz körbe, ahhoz sem gusztusa, sem hangulata. Hamar rátalál a konyhára, nem vesződik pohárral, gy ragadozó mohóságával veti rá magát a vizes csapra - és vét újabb, hatalmas hibát. A víz mindössze egy gyors kört tesz benne, majd ismét visszakérleli magát a külvilágba. Közben pedig egy tányért ügyetlenségében lesodor a földre, ami szilánkokra robban.
Dwayne, szedd már össze magad, te barom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=383177#post383177][b]Adam Kensington - 2014.09.12. 19:44[/b][/url]

Fényes nappal lévén már réges-régen az ágyamban szunyókálok. Lefekvés előtt odanéztem még zilált vendégemre, aztán eltűntem a hálószobámban. Ennek már több órája. Éppen mély, édes álomban heverek egy szál semmiben paplanom alatt, amikor észlelem a lenti történéseket. Azonban csak akkor ébredek meg, mikor a tányér ripityára törik. Szemem felpattan. Nyűgösen mordulok egyet, és felülök az ágyamban.
Hamarosan megjelenek a konyhám küszöbén. Rajtam egy puha, térdem alá érő, majd' száz éves köntös, semmi más. Egy ideig figyelem a mosdókagyló fölé görnyedt férfit, aztán mezítlábas lépteimmel beljebb sétálok, majd megállok a sakktáblám mellett, jó másfél méterrel Warren mögött.
- Gyógyszereket sajnos nem tartok. - közlöm csöndesen, rekedtes hangomon. Pedig jól jönne neki valami gyomornyugtató vagy egy fejfájás csillapító. Nem mintha nem volna már az is figyelmes dolog a részemről, hogy tartós ételekből betáraztam, hogy a hozzám betérő embereket legyen mivel kínálnom. Vagy legyen mivel kiszolgálniuk magukat, ahogy Kíra szokta. Azonban úgy tűnik, bővítenem kell a repertoáromat. Kötszerem akad, gyógyszerem viszont tényleg nincs. Majd szerét ejtem a beszerzésének. Majd. Valamikor. Jelen pillanatban azon vagyok, hogy ne üljön túl fájdalmas kifejezés az ábrázatomon amiatt, hogy fényes nappal itt állok a konyhámban, ahelyett, hogy az ágyamban heverésznék. Minden áldott perccel egyre nyomorultabbul érzem magam. Mondhatom, szép kis páros vagyunk. A másnapos és a nappaltól szenvedő. Fáradt vonásokkal, félig arcomba lógó hajam mögül figyelem a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=383190#post383190][b]Dwayne Warren - 2014.09.12. 19:53[/b][/url]

Kiöblíti a száját a csap fölött, a mosogató széléhez támaszkodva lélegez mélyeket. Ahogy minden halandó ember, aki már tapasztalta a másnaposság nyomorát, ezerszer és egyszer biztosítja magát, hogy többé nem nyúl alkoholhoz. Ezt azonban ahogy a fejfájás csillapodik, mindig hajlamos elfelejteni.
Túlságosan el van foglalva a saját földi gyötrelmeivel ahhoz, hogy hallja a mögé osonó éjlény halk lépteit. A szavai nyomán azonban nem a riadalomtól, hanem a fejébe nyilalló fájdalomtól rezzen össze. Rásandít a válla fölött, az arcán azonosíthatatlan, bizonytaan kifejezés ül, majd visszafordul a mosogató felé. Hosszú másodperceken át mélázik a hányni vagy nem hányni kérdéskör bűvöletében, végül azonban sikeresen meggyőzi gyenge lábakon álló emésztőrendszerét az utóbbi lehetőségről.
   -  Kösz, megmaradok asszem.
Rekedtes hangon beszél, kiegyenesedve végül felé fordul. Rövid ideig állja a vámpír átható tekintetét, le kell sütnie a szemét. Megköszörüli a torkát, egy ideig azon tűnődik, mit kellene mondania.
   -  Nagyon szánalmas volt...am?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=383468#post383468][b]Adam Kensington - 2014.09.13. 00:06[/b][/url]

Megvárom, amíg eldönti, el mer-e fordulni a mosogatótól. Csöndesen szemlélem csupa mocsok, zilált alakját. Háttal áll nekem, így nem látja, de bólintok, ahogy biztosít róla, megmarad a gyógyszerek nélkül is. Úgy legyen! Szemébe nézek, mikor végül felém fordul, ám csak egy pillanatra tehetem, hiszen hamar lesüti tekintetét konyhám padlójára. Fejem kissé oldalra biccentve figyelem Őt. Kisvártatva érkezik kérdése. Tudni akarja, szánalmas volt-e az éjjel, ahogy öklendezett a földön fetrengve, és végül könnyek közt aludt bele kellemetlen, fájdalmas részegségébe.
- Nem. - adom meg őszinte feleletem csöndesen. Egészen másként gondolkodom arról, mi a szánalmas. Ő nem volt az. Ő elkeseredett, bánatos és meggyötört volt, aki az ital okozta kínokba fojtotta problémáit, bármilyen különösen megoldásnak hangozzék ez. Mindenki úgy kezeli a gondjait, ahogy tudja.
- De talán akadnak jobb feszültséglevezető módszerek. - hívom fel erre a figyelmét. Főleg saját maga miatt. Nekem nem degradál felkanalazni a földről, Ő azonban pocsékul érzi magát utána. Meg hát, valljuk be, közben is.
Apropó rossz érzések...
- Vissza kell menjek aludni. - jelentem be egy szenvedő szusszanás után.
- Szerintem Te is lazíts még... - javaslom neki, és nem állok neki taglalni, hogy ez alatt azt értem, ne  ugráljon, ne igya ki a csapot, ne falja fel az összes kaját egyszerre és ne törje ripityára a holmijaimat. Mindent csak szépen, nyugodtan, kímélve magát meg a szervezetét. Az önkínzásnak már adott rendesen. Abból elég most egy időre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=384062#post384062][b]Dwayne Warren - 2014.09.13. 21:43[/b][/url]

Ismét előhúzza a pálcát a zsebéből, továbbra is kínosan kerülve Adam pillantását. A tányér cserepei először megremegnek, majd egy helyre vánszorognak a padlón, a törésvonalaknál fényesen felizzva forrnak ismét össze. Eztán, amennyire tőle telik, óvatosan lebegteti vissza a helyére. Bármit mondhat neki Adam, ő határozottan szánni valónak érzi magát a sajgó agya és lelke legmélyén. A másnaposságon és a felvállalhatatlan részegségen gond nélkül túl tudna lépni, hiszen nem ez az első eset - ám mindezt valaki más is végignézte és nem is akárki. Bizony, ha be sem vallaná soha, egyfajta magányos dominanciai harcot vív ezzel a vámpírral, aminek határozottan nem tett jó ez a kis incidens.
   -  Asszem haza kellene mennem...
Motyogja maga elé, kissé megdörzsöli sápadt arcát. Valahogy mindenképp Budanekeresdre kellene vonszolnia a beleit, lezuhanyozni, visszadőlni az ágyba és folytatni az alvást holnap reggelig.  
A szeme még ár pillanatig elidőzik a padlón, majd lassan felkúszik Adamre. Nyel egy nagyot, magában megformálja a szavakat, kimondani mégis annyira, túlságosan nehéz. Egyszer szólásra nyitja a száját, ám csak a második nekifutásra sikerül legyőznie az ébredező önbecsülését és kinyögni azt a parányi, egyszerű szót:
   -  Kösz. Úgy... mindent - rövid időre elhallgat, a szavai nyomatékosításaként biccent egy aprót - és ez... maradhatna köztünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=384898#post384898][b]Adam Kensington - 2014.09.14. 19:04[/b][/url]

Érdeklődve figyelem a varázslatot, amivel megjavítja a tányéromat. Mindig lenyűgöz a mágia. Legalább annyira, mint a tudomány. A különbség annyi, hogy előbbit én magam nem művelhetem kedvem szerint. Nem mintha bánnám. Ez így van rendjén.
Warrennek haza kellene mennie, nekem meg vissza az ágyamba. Úgy tekintem, ezzel lezsíroztuk a továbbiakat. Látom azért rajta, szeretne még mondani valamit. Bár a szeretne talán erős szó. Mindenesetre örülök, hogy rám néz végre. Csöndesen várom szavait, elcsigázottan pislogva.
Bólintok csupán egy röpkét, háláját hallgatva. Nagyra értékelem, hogy ezt így kibökte, de tisztában vagyok vele, hogy Ő nem akar nagy feneket keríteni a dolognak, így nem reagálok rá egyebet.
- Természetesen. - felelem lágyan. Köztünk marad, persze. Eleve nem vagyok az a pletykás fajta, ilyesmit pedig végképp nem áll szándékomban senkinek kifecsegni. Áthatóan figyelem még az aurort pár hosszú pillanatig, aztán egyszerűen sarkon fordulok, és elsétálok Tőle, vissza a hálószobámba. Nem hiszem, hogy igényt tartana arra, hogy kikísérjem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=385043#post385043][b]Saragob Kíra - 2014.09.14. 21:34[/b][/url]

Kíra egészen élvezi, hogy ilyen nagy hatással vannak Adamre a szavai, még ha ez azt is jelenti, hogy a földszinten lebzselő úriember van ilyen hatással Adamre. A homlokpuszi jól esik neki, az viszont már kevésbé, hogy ezt követően Adam felpattan mellőle, köntöst kap magára, leteszi a kavicsot, és már el is tűnik az ajtóban. Kíra mindezt egy szó nélkül, felkönyökölve az ágyon nézi végig. Hosszasan bámulja az ajtót, ahol Adam az imént eltűnt, valahogy nem akaródzik neki utána indulnia, pedig szeretne. Maga mellé teszi a karját, visszahanyatlik az ágyra, a plafont figyeli. Úgy érzi magát, mint a gyerek, mikor vendégek érkeznek a szülőkhöz, ismeretlenek, akikhez neki semmi köze, akikkel el akarja kerülni a találkozást, de mégis tudni szeretné, kik ők, miért jöttek, miről folyik a szó. Meg egyáltalán, miért pont a konyhában kell beszélgetniük, ahová nem tudja elkerülni, hogy előbb utóbb ne menjen ki, hiszen ott a kaja.
Fordul kettőt az ágyon, épphogy csak le nem esik a végéről. Feltápászkodik, kilép a balerinacipőjéből és óvatos, mezítlábas léptekkel, kíváncsian indul Adam után a földszintre. Noha a lopózásnak nem túl sok értelme van egy olyan házban, ahol a jelenlévők nem hogy a lépéseit, de még a szívverését is könnyedén hallhatják.  
Ő ugyan ebbe nem gondol bele, de mire a lépcső aljához ér, elunja, hogy lassan és halkan lépdeljen. A harmadik lépcsőfokról nagyot ugorva érkezik meg az előtérbe, ahol körbepillant, majd tyúklépésben közelíti meg a konyhát.
- Zavarok? - a küszöbön állva teszi fel a kérdést, aminek elhangzása igen nagy kuriózum Kíra szájából, hisz többnyire akkor sem érzékeli, ha terhes a jelenléte, ha az tényleg úgy van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=385235#post385235][b]Dwayne Warren - 2014.09.15. 11:14[/b][/url]

Ismét biccent egy aprót, óvatosan, elvégre attól tart, a feje komolyabb mozdítása megint felkavarná a gyomra ingatag békéjét.  Minden bizonnyal soha, senkinek sem fogja elmondani és a titkot magával cipeli a sírba, de nagyon hálás annak, hogy Kensington tegnap éjjel épp arra járt, ahol ő. Senkinek sem hiányzott volna, hogy hirtelen felindulásból elcsörtessen Zójához és rajta töltse ki a vállain ülő feszültséget - bármilyen módon is.
Az emberiség ismét megmenekült.
A vámpír távozását követően már pár fölösleges másodpercen át támaszkodik a csapnál, majd ő is tétován ballagni kezd. Esetlenül lép zoknis lábaival, a földön megkeresi a bakancsait, szenvedve rángatja magára. A fájdalom a homloka elülső részére, valahová a szemei mögé költözik, fájdalmassá téve a pislogást. És a fényt. Ó, a fény, igazán hozhatott volna egy napszemüveget magával.
The walk of shame.  
Percekkel később hunyorogva lép ki a házból a kegyetlen napfényre, hogy szédelegve, összehúzott tagokkal induljon a kastély felé. Nincs az az isten, hogy ő most hazamenjen Budanekeresdre, de a kastélyban valahol majd meghúzza magát.
A haja kócos, a ruhái a tegnapi, piszkos és itt- ott elszakadt darabok, a teste és lelke pedig üres és fáj. Ilyen egy férfi élete.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=385273#post385273][b]Adam Kensington - 2014.09.15. 14:31[/b][/url]

Ahogy a lány kommandózva megközelíti a konyhát, még mindig ugyanúgy lel ránk, mint eddig voltunk. A szőke férfi a sakktábla fölött morfondírozik, én meg átszellemülten figyelem Őt a küszöbről. Így hát -nem meglepő módon- kis beszerzőm töri meg a csendet. Egészen lassan tekintek le rá magam mellé. A kérdésre a vendég is megfordul.
- Nem. - feleli lágyan, mire rákapom a tekintetem, és ekkor Ő is rám néz. A légzésem egészen különös, már-már zaklatott, ahogy a konyhaajtóban állok mezítlábasan, egy szál köntösömben, gyermeki fényű szemekkel figyelve a férfit, révetegen.
- Az embered? - kérdezi, tekintetével intve finoman a lány felé. Röpkén lenézek Kírára magam mellé, majd aprókat bólogatok válaszul. Sok vámpír szinte háziállatként tartja a halandóját, rászoktatva Őt a vérére, egyfajta szolgává téve, és Őket nevezik el emberüknek. Részemről ebben sem követem fajtársaimat. Nekem az emberem nem a csatlósom vagy a kiskedvencem. Nekem az emberem egy szívemnek kiváltképp kedves halandó, akiből gyakorta iszom. Ezt pedig Arend pontosan tudja, ez kérdése szelídségéből is tökéletesen kitűnik.
- Adam teremtője vagyok. - fedi fel a kapcsolatunkat hát kis beszerzőm előtt, hiszen eddig csak a nevét közölte Vele. Így azonban, hogy megtudta a kötődésemet a lányhoz, illendőnek látta tisztázni ezt.
Álldogálok tovább Kíra mellett némán, kellemes megrendülten, rendszertelenül lélegezve csöndesen, csaknem remegőn, mígnem kilépek és Atyám felé indulok, aki erre elmosolyodik, széttárja karjait és fogad engem közéjük. Átölel és szeretettel szorít magához. Kezem a derekára teszem, és lehunyt szemmel szusszanok egyet a vállára, miközben Ő megsimogatja a hátam és fejét oldalra fordítva, halántékon csókol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=390582#post390582][b]Saragob Kíra - 2014.09.23. 20:28[/b][/url]

Nagyokat pislogva néz Arendre, akitől választ kap a kérdésére, majd újra Adamre tekint, aki azonban nem viszonozza a pillantását, pedig Kíra elsődlegesen tőle várta volna a megerősítést, nem a számára idegen férfitól. De láthatóan Adam sem tiltakozik a jelenléte ellen, így aztán Kíra nem is zavartatja magát, lazán nekidől az ajtófélfának és karba fonja a kezeit. A férfi lágy, szelíd hangja ellenére sem tetszik neki a szóhasználat. Kíra értelmezésében az "embered" kifejezés, inkább érdekkapcsolatra, semmint olyan belsőséges viszonyra utal, mint ami őt Adamhez fűzi. Adamre pillant, akiben azonban úgy tűnik, hogy nem merül fel hasonló gondolat, és csak bólogatva válaszol. Így aztán Kíra pedig megpróbálja lenyelni az ellenérzéseit, és tőle szokatlan módon csendben marad, mert Adamről rá is átragad ez az "emelkedett" hangulat.
Arend jelenléte kicsit kimozdítja őt a komfort zónájából. Mint mindig, most sok kérdés, csapongó gondolat motoszkál a fejében. Sosem jelentett neki gondot a tény, hogy meglehetősen keveset tud Adam múltjáról, nem is faggatta Adamet soha. Most sem hozza különösebben lázba a téma. Csupa gyakorlatias dolog fordul meg a fejében, úgy mint: hol volt eddig Arend? most mire fel a látogatás? vajon van-e még a csokiskekszből?
Szólásra is nyitja a száját, aztán végül csak szusszan egyet. Továbbra is az ajtófélfát támasztva nézi végig, ahogy a két férfi megöleli egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=390778#post390778][b]Adam Kensington - 2014.09.24. 01:02[/b][/url]

Kibontakozunk az ölelésből, és néhány hosszú pillanatig csak fürkésszük egymás tekintetét, majd elhúzódom a férfitól, el a hűtőm felé. Utánam néz, aztán a küszöbön álldogáló Kírára tekint, elmosolyodva és barátságosan rákacsintva. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy Arend és az én természetemben szinte az egyetlen közös pont a békesség. Egyikünk sem az a nyüzsgő, izgő-mozgó, temperamentumos típus. Ám míg Arend alapvetően kedélyes, én letargikus vagyok. Ő uralja a teret, én belesimulok. Ő kapcsolatot létesít, én megadom magam a kapcsolatlétesítésnek. Ő jót derül magán, ha elront valamit, én morgok, fújtatok és az élettől elmegy a kedvem. Ő világos jellegeket és holmikat visel, én az éj színeit hordom. Ő a fény, én a sötét. Mint az étkezőasztal sakktábláján álló fehér és fekete bábuk.
Kiveszem az egyik fémtartályt a hűtőből meg Kírának egy üveg üdítőt, és átsétálok mindezekkel a nappaliba, hogy ott kényelmesen legyünk. Teremtőm int a lánynak, hogy parancsoljon, csak utána. Amint átértünk a másik szobába, leülünk szép sorban a hosszú, bordó kanapéra. Én Atyám baljára. Töltök neki egy pohárka vért, majd Kírának innivalót, végül kiszolgálom magamat. Felhajtjuk a dús, vörös nedűt, és én szokásomhoz híven egy sóhajjal dőlök hátra, kényelmesedek el, átadva magamnak az érzésnek. Arend azonban csak kellemesen szusszan, megnyalogatva száját és előbújt szemfogait. Ezután kényelmesedik el, hátát a támlának vetve, lábait keresztbe téve, úriasan, miközben én hanyag terpeszemben heverészek köztük, hosszú kezeimet combjaimon nyugtatva, egy szál köntösös valómban.
- Igazán örülök, hogy van embered. - közli velem Teremtőm, mire felemelem a fejem, és ráemelem mámoros tekintetem, kissé feljebb húzódva, kiegyenesedve ültömben, és Kírára nézek a másik oldalamon. Lágy vonásokkal, meleg fényű szemekkel pillantok rajta végig. Agyaram visszahúzódott már szépen, ahogy Atyámnak is.
- És? Megelégedésedre szolgál a vámpírod? - emeli meg világos szemöldökét a férfi, derűsen mosolyogva kis beszerzőmre, miközben felénk eső karját vállam mögé veti a kanapén, ezzel jobban kettőnkhöz fordulva. Engem azért nem kérdez, hogy állok Kírához, mert az, hogy az emberemnek fogadtam, az már mindent elmond számára a viszonyulásomról. Meg úgyis látja rajtam. Nem mintha a lányon ne látná, dehát Vele még nem társalgott eddig. Ráadásul, ha Arend semmiről nem beszélgetne, amivel tisztában van, akkor örökké hallgatna.
Érdeklődőn várom magam is Kíra válaszát, mi a véleménye az Ő vámpírjáról. Nem hallottam még rólam nyilatkozni. Különben mondjuk hivatalosan ilyen titulus sem úgy létezik, mint ahogy most mi használjuk. Azonban nálunk egyenlőek a felek, amennyire csak lehetnek, így ha Kíra az emberem, akkor én az Ő vámpírja vagyok. Ez ennyire egyszerű. Bár tudva levő, nem szeretem megcímkézni a kapcsolatokat, a Teremtő és a Gyermeke, valamint a Vámpír és az Embere viszonyának jelentőségét és elnevezésének létjogosultságát soha nem vitatnám el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399027#post399027][b]Brandon Norrey - 2014.10.05. 19:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399122#post399122][b]Adam Kensington - 2014.10.05. 20:31[/b][/url]

Miután alkonyatkor felkeltem és magamra vettem köntösömet, leballagtam a konyhába és kivettem a hűtőből egy fémtartályt. Ugyan már nem lenne szükséges itt tartanom készleteimet -hiszen Kíra szerzett olyan mágikus tárolókat, amelyek megőrzik a bennük lévő folyadék minőségét-, már megszoktam, hogy ide nyúlok be értük. A szekrényt különben az emberi fogyasztásra alkalmas ételek miatt bekapcsolva hagytam. Kis beszerzőm elég sokat van nálam, szóval úgy gondoltam, tartok ezt-azt itthon a rágcsákon és konzerveken kívül neki.
Megiszom a kitöltött pohárka vért, élvezem a mámort, majd a sakktáblámhoz lépve mattot adok magamnak, és átvonulok a nappalimba. Most végre rászánom magam, hogy rendbe tegyem a lemezeimet. Az elmúlt napokban, hetekben meglehetősen lefoglalt a Kinseyvel közös boltunk megnyitása. Ilyen kis itthoni ténykedésre nem sok időm maradt. Mert nem volt hozzá kedvem. Most van. Úgyhogy nekilátok. Közben munkazenének felteszek egy Beatles albumot. Ám az örökzöld dallamokba hamarosan egy másik vegyül. Egy ismerős. A házam elől érkezik. Észleltem, hogy valaki ide tart, de hogy még szerenádot is adjon nekem...
Összevonom szemöldökömet, leállítom és félreteszem a tűt a bakelitről, majd elindulok a folyosón, betérve az egyik szobába, ahol kinézek az ablakon, finoman félresöpörve függönyömet. A srác ezt észleli, és felhagy a gitározással. Jön kopogtatni. Ismerős a kölyök. De főleg a gitárja. Neki játszottam a réten. Emlékszem már. Hamarosan az ajtónál vagyok, és kinyitom neki, lenézve rá. Félig arcomba lógó hajú, köntösös, mezítlábas, nyurga valómban állok előtte, és egy árva szót sem szólok, csak nyugodtan figyelem Őt, várva, mit szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399513#post399513][b]Brandon Norrey - 2014.10.06. 16:52[/b][/url]

Visszagondolva nem tudom miből gondoltam, hogy ott lakik. A legkönnyebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy különleges érzés lengte közbe a helyet. Pont az vonta fel rá a figyelmem, hogy nem volt annyira feltűnő és modern, mint a többi ház. A rövid kopogás után egyből nyílt is az ajtó.  Hirtelen felém magaslott a keresett vámpír. Gyorsan végigfutottam rajta szememmel, és sajnos arcom egy pillanatra össze is rándult. Nem volt épp vendégváró külseje, de az is lehet, hogy mindig ez az otthoni viselete. A mezítlábas, köntösös, holtsápadt illető nem szólt semmit, csak nézett. Érthető volt, nem jelentettem be előre érkezésem.
- Ő, hát…. Szép jó estét! Gondoltam meglátogatom, remélem nem ébresztettem fel, bár...- felnéztem a sötét égboltra. A csillagokat eltakarta a vastag szürke felhőtakaró. – azt hiszem épp jókor jöttem.
A szövegem folytatása akár az is lehetett volna, hogy: „Van kedve beszélgetni a mi Urunkról és Megváltónkról?” De nem hittem, hogy vicces fajta, azon pár száz évvel túllehet.
- Igazából azért jöttem, hogy megmutassam, mit tudok, mit tanultam, és maga majd eldönti, hogy… Nos, jó lenne, ha tanítványául fogadna.
Végre sikerült kinyögni, de még én is éreztem, hogy milyen vadul kalapál a szívem. Izzadó tenyerem a nadrágomba töröltem, másikkal még mindig görcsösen markoltam a gitár nyakát. Be akartam pillantani a házába, de nevetséges próbálkozásnak bizonyult volna, ha lábujjhegyre emelkedek, hiszen még így is takart volna. Ezért gyorsan balra mozdítottam a fejem, és egy nagyon keskeny csíkban, de belátást nyertem a titkok házába. Úgy hittem nem sokan „csodálhatták” ezt a kilátást, így elégedetten vissza is hajoltam felé, és vártam a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399878#post399878][b]Adam Kensington - 2014.10.06. 23:48[/b][/url]

Lustán pislogok csak lefelé a látogatóra, hallgatva üdvözletét, majd rázok egy komótosat fejemen, ahogy elmondja, reméli, nem ébresztett fel engem. Nem, nem ébresztett fel. Persze, egy szál köntösben vagyok, dehát szoktam így lenni itthon. Kényelmes és itt különben sem zavarok a ledér öltözékemmel senkit. Kírát természetesen főleg nem. A hívatlan látogatók meg magukra vessenek.
Sötét szemöldököm felszökik, ahogy elém tárja, miért jött. Nem kerülgeti a témát a srác, ezt meg kell hagyni. Látom, hogy beles a házamba, de nem zavar. Beengedni mondjuk nem fogom. Igen, meg-megfordulnak itt ilyen-olyan népek, ám azok vagy bajba jutott lánykák és csatak részeg Dwayne Warrenek, vagy kedves és még kedvesebb ismerősök, vagy Kíra, vagy a Teremtőm. A helyes, lelkes, futólag megismert kis zenészpalánták nem tartoznak bele egyik kategóriába sem.
- Mutasd! - adom ki az ukázt rekedt hangomon, most először intézve bármilyen szót hozzá az este folyamán. Mindezt egy buzdító utasítás formájában ejtem meg, majd vállam az ajtófélfának vetem, és kezeimet karba teszem. Végigmérem a verandámon ácsorgó fiút. Halljuk!
Bár volt már példa rá, hogy oktattam ifjakat és kevésbé ifjakat bizonyos dolgokra a történelem folyamán, azonban alapvetően nem szokásom csak úgy gitárleckéket adni annak, aki megkér rá. Viszont érdekel, mit tud a kölyök. Nem csak felkészültségben, hanem hogy mennyire képes eladni magát. Van-e benne annyi alázat felém és a zene felé és annyi önbecsülés saját maga felé, hogy nem égeti itt le magát az éjszaka közepén, az ajtóm előtt, valami gyenge produkcióval. Az előbbi játékából a fejlődéséről és a hozzáértéséről már levontam a következtetéseimet, most azonban nem erre vagyok kíváncsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400340#post400340][b]Brandon Norrey - 2014.10.07. 21:48[/b][/url]

Egyáltalán nem akaródzott neki beengedni engem, de én sem nagyon akartam bemenni. Ki tudja, mit találnék? Egy behűtött pince lógó holttestekkel, vagy valami ilyesmi. Elvettem a gitárt, majd nagyot sóhajtottam.
-    Na, szóval. Amit tudnia kell. Nem, ezelőtt még nem játszottam gitáron. Igen, gyorsan tanulok. – vigyorogtam rá, hasztalan. Ujjaimat megmozgattam, majd belekezdtem a bonyolult számba.
Nagyot kockáztattam ezzel, mert bár sokat gyakoroltam, egy nehéz darab volt.
Az egyik kedvenc számomról volt szó, így a szöveget is kívülről tudtam. Az elején elgondolkoztam rajta, hogy énekeljek-e mellé, mert meghallhatnak, de végül magától jött. Nincs rossz hangom, és a kiejtéssel sem lehetett gond az angol felmenők, és gyerekkori nyaralások miatt.
Nagy figyelem kellett a kettő kombinációhoz, de így visszagondolva egész jól sikerült… sőt.
Mikor az utolsó hangok is elszálltak az éjszakában, felnéztem rá, és nagyot sóhajtottam.
- No? milyen volt? Tudom ,a felénél az egyik hangot elrontottam, de…
Innentől rajta állt a dolog, nem tudtam mit tenni.
A hegedűt akkoriban halogattam. Az a bizonyos darab akkor kezdte el keseríteni az életemet.
- Mellesleg, hogy van? Szép az időnk, nemde bár? Sehol egy napsugár… Ez rímelt. Miért beszélek még egyáltalán? – csöndben maradtam inkább, nem zavartam a reménybeli mesteremet az elmélkedésben. Akkortájt már koromsötét volt minden, a csillagokat és a sápadt holdat eltakarták az őszi felhők, és az ajtót is bezárta Adam. Elővettem a pálcámat. A lehető leglassabban ettem ezt, ki tudja, milyen reflexei vannak a vámpírnak, az említett eszköz ellen.
- Lumos. – a fény egy széles körben bevilágított mindent, Adam szeméve is jutott bőven, reméltem, nem bánja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400410#post400410][b]Adam Kensington - 2014.10.07. 23:15[/b][/url]

Mindennel tisztában vagyok, amit elmond nekem. Már leszűrtem ezeket az előző találkozás alkalmával. Nem szólok semmit, csak nyugodt vonásokkal figyelem Őt, várva, hogy rákezdjen. Ahogy nekifog, egyből felismerem a számot. Egy pillanatra lesütöm a szemem, majd visszatekintek rá, figyelve, hogyan tartja a gitárt, miként járnak ujjai, és azt, ahogy elmerül a játékban. Kifejezetten hangulatos ez a kis szerenád az esti verandámon.
Mikor befejezi és rögvest kérdezni meg magyarázkodni kezd, megforgatom szemem és fújok egyet. Nem is annyira az érdeklődésre, mint arra, hogy egyből nekiáll felhozni a saját hibáit, csak hogy nehogy én tegyem meg. Dehát nem ezért van itt? Nem a véleményemre kíváncsi? Mindegy, a szusszanással ki is fújom magamból ezt a kis fennakadást. Hallgatom a további csacsogását. Hamar ráébred, hogy nem muszáj ennyit beszélnie. Nem mintha egyébként bajom volna ezzel. Nem zavar, ha valaki mondja és mondja a magáét, csak azért, hogy járjon a szája. Komolyan nincs az ilyesmivel gondom, amíg nem várják el tőlem, hogy hasonlóan tegyek.
- Mindjárt jövök. - jelentem be, visszalépek házamba és becsukom magam mögött az ajtót, aztán alig bő egy perc múlva már nyitom újra, ám immáron felöltözve. Fekete ing, sötét nadrág. A szokásos viseletem. Viszont mezítláb vagyok. Minek vennék cipőt? Csak a verandámra akarok kijönni a sráchoz. Köntösben nem illett volna ezt megtennem, így azonban mindjárt más.
- Egész jó volt. - véleményezem először ilyen tömören az előadását, miközben bezárom magam mögött az ajtót, és indulok verandám széle felé, ahol lazán helyet foglalok, egyik lábam lelógatva róla, a másikat behajlítom, és térdemre vetem karomat. Várom magam mellé a srácot.
- Nem emelném ki a hibáidat, mert mindegyik csak annak tudható be, hogy most kezdtél ezzel foglalkozni. Egyszerűen folytatnod kell a gyakorlást. - vonok vállat, figyelve a fiú meg a gitár kettősét, félig hajam takarásából. Körbetekintek aztán a békés, éjszakai vidéken.
- Tetszik, amit kihoztak az alapomból. - jelentem ki csöndesen az imént meghallgatott számmal kapcsolatban, miközben nyugodtan fürkészem a környéket régi fényű szemeimmel. Nem, nem beszélek félre. Amit mondtam, az pontosan azt jelenti, amit. Tőlem ered a dal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400693#post400693][b]Brandon Norrey - 2014.10.08. 19:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400738#post400738][b]Adam Kensington - 2014.10.08. 19:54[/b][/url]

- A tanulás korai fázisában vagy, amikor még a legtöbb rontás egyszerűen a tapasztalatod hiányából adódik. Fejlődnie kell a technikádnak, az utad azonban jó. Nincs gond se a tartásoddal, se a hangszerkezeléssel, se a ritmusérzékeddel, se a zeneiségeddel, se a koncentrációval, se a hozzáállásoddal. Ha ezekkel nincs gond, akkor mondhatjuk, hogy semmi gond nincs. - fejtem ki bőven, hogyan értem azt, amit elmondtam.
- Elég, ha néha megmutatod, mennyit fejlődtél. Nincs szükséged gitárleckékre. Képes vagy autodidakta módon tanulni. - véleményezem a srácot, fürkészve közben gyermeki, lelkes vonásait. Van, aki nem tudja egyedül elsajátítani a fortélyokat. Van, akinek szüksége van rá, hogy mellette legyenek, figyeljék és okítsák. A fiú nem tartozik közéjük. Ahogy mondtam, jó, ha olykor odaáll egy szakértő elé az aktuális tudásával, ám ennyi bőven elég neki. Nem tudom, szavaimból kitűnt-e, hogy ezt a szerepet simán vállalom. Remélem, igen!
- Nem hinném, hogy mindegyikhez. - rázom meg finoman a fejemet a kifakadása nyomán. Persze, tudom, hogy túloz. De különben tény és való, hogy sok olyan szerzemény fűződik hozzám, amely végül meglehetősen nagy sikert aratott, vagy épp egyenesen klasszikussá lett.
Ha jól emlékszem, múltkor is ennek a srácnak említettem egy-két példát arra, milyen alkotások születésében segédkeztem. Igen, már emlékszem, az általam talán legjelentősebb tartott ilyen behatásról, a Szentivánéji álom ihletéséről számoltam be neki. Mondjuk meglehet, nincs tisztában vele, hogy nem árulom ám el ezeket a háttértörténeteket úton-útfélen bárkinek. Nem tudom, mi alapján választom ki, kinek mondom el. Van, akinél csak úgy jön. Mint ennél a srácnál. Különben nem kenyerem sem a kérkedés, és az sem, hogy ezzel némileg talán csorbítsam az említett művészek hírnevét. Nem véletlen járultam hozzá a munkásságukhoz. Nem véletlen adtam oda nekik a saját alkotásaimat, hogy tegyenek velük, amit akarnak. Úgy gondoltam, rászolgáltak és kihozzák belőle a legjobbat. Eddig még nem csalatkoztam. Kiváló példa erre az imént játszott szám is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=401829#post401829][b]Brandon Norrey - 2014.10.11. 11:07[/b][/url]

- Aha. – gyenge bosszú volt Brandon részéről, de számára épp megfelelt. Egy picit… Jó, nagyon elszomorodtam amiatt, hogy nem lesz Adam a tanárom. Mondjuk, az megmelengette a szívem, hogy ilyen dicséreteket kaptam. Ki is húztam magam ott ültömben, és arcomra is önelégült mosoly ült ki. – Azt hiszem meg tudnám szokni azt, hogy néha-néha előadok valamit, és maga elmondja a véleményét... csak legyen olyan, mint a mostani. – nevettem el magam halkan. Nem volt ott helye a teli szájjal röhögésnek, ha hiszitek hanem, Adam visszafogott valamennyire. igen, ez volt a visszafogott verzióm.
Persze a valódi énem ilyenkor mélyen legbelül veri a fejét a falba, hogy mégis miért teszem ezt.
Valóban, miért is tettem? Adam pont olyan, mint én, amikor magamat adom. No mindegy, ezen nem kell többet töprengeni, talán legközelebb, amikor találkozunk nem adom reflexből a hiperaktívot.
- Hát, örültem a találkozásnak, majd találkozunk még, legyen résen. – felpattantam, és határozott léptekkel indultam hazafelé. Egy apró lángot idéztem a pálcám végére, ai hőt is sugárzott, így viszonylag kellemes hazaútban volt részem. A rétnél viszont megtorpantam. Hogy is fogok én feljutni a házamba?
Nyáron még okés volt a kint alvás, de valószínű, egy kihűlt hullák találnának a kapu előtt reggel, ha ezt megismételném ebben a hőfokban. Egy ideig toporogtam a kapu előtt, majd erőt vettem magamon, és nekivágtam a kastély hatalmas lépcsőinke, és folyosóinak, amiken mellesleg prefektusok, és tanárok járőröznek.
Próba szerencse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=415759#post415759][b]Saragob Kíra - 2014.11.02. 19:59[/b][/url]

~ Mosoly és kacsintás? Nekem ne kacsintgasson! ~ A fejében megszólaló ellenséges hangocska ellenére, Kíra mégis félmosollyal, kissé elpirulva fogadja Arend gesztusát. Majd karba fonja a kezét, és inkább Adamet figyeli, ahogy előpakol a hűtőből, aztán szépen átsorjáznak a nappaliba.
Üdítőjét kortyolgatva figyeli a két férfit, s csak nehezen tudja megállni, hogy ne nevesse el magát, ahogy belegondol, milyen viccesen is festhet egy küldő szemlélődő számára a jelenet, amelyben két vámpír úriember módjára üvegpohárból kortyolja a vért, miközben egy karnyújtásnyira tőlük egy dekoratív fiatal nő Bambit szürcsöl.
Ismét csak Arend töri meg a csendet, Kíra pedig már nem bírja tovább, mégiscsak felkacag ezen az abszurd szituáción. Csillogó szemekkel pillant a kissé még mámoros tekintetű Adamre, majd újra felnéz Arednre, aki ezúttal már hozzá intézi a kérdését.
A mosoly azon nyomban eltűnik a tekintetéből. Nem tetszik neki a téma, amit a szőke férfi feszeget. ~Mi köze van neki hozzá? Miért kérdez ilyet? Azt várja, hogy áradozzak?~ Nem akar vele az érzéseiről beszélgetni, meg is próbálja elővenni a lehető legszúrósabb, villámokat szóró, hideg tekintetét, de mégsem tudja annyira felkapni a vizet ezen az apróságon, mint ahogy szeretné.
- Ez milyen kérdés? Neked megelégedésre szolgált, amikor...mielőtt...miután...? Hhhh - menet közben hirtelen összeakad a nyelve, nem is tudja, mit akart kérdezni, és végül a saját ügyetlensége feletti indulatos sóhajtásba fullad a mondat. Rettentően zavarja, Arend csak így besétált ide és sokkal jobban ismeri Adamet nála, közös múltjuk van, nem is akármilyen.
- Adamen kívül még hány embert változtattál át?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418299#post418299][b]Adam Kensington - 2014.11.08. 21:17[/b][/url]

Valahogy nem sikerül úgy lejátszani a dallamot, mint ahogy a fejemben volt. Néha, ha csak benyomás, sejtelem szintjén kezd el szólni valami bennem, akkor ez elő szokott fordulni, és ez meglehetősen bosszant. A végére pedig már annyiszor próbálom lejátszani a hangszeremen, hogy kiszáll belőlem a zene, ami alapból megfogalmazódott. Összekeveredik mindazzal, ami felszínre került és egyszerűen elveszítem az eredeti elképzelést. Kiábrándító. Ilyenkor mindig csak remélni merem, hogy váratlanul ismét rám talál az a dallam valamikor.
Lemondóan fújok egyet, és szórakozottan simogatom még fehér elektromos gitáromat hosszú ujjaimmal, bús szemekkel pislogva magam elé a dohányzóasztalra. Nem vagyok kifejezetten szomorú emiatt az egész miatt, arról már réges-rég leszoktam. Az viszont biztos, hogy jól nem esik. Sóhajtva pillantok el az ablak felé és a függöny mellett beszüremlő gyér fény ráébreszt, hogy bizony hamarosan felkel a nap. Ideje ágyba bújnom. Simítva eresztem le fehér kezemet a húrokról, készen rá, hogy eltegyem hangszeremet és aztán majd magamat is estére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418303#post418303][b]Dwayne Warren - 2014.11.08. 21:39[/b][/url]

BAMM
A bakancsa vasalt talpa hangos dörrenéssel csapódik a fa deszkáinak. A zár roppan egyet, majd végül megadja magát a felső akaratnak - az ajtó lendületesen vágódik ki. A reggeli, alacsony napfény végigfut a szőnyegen, hosszú árnyékot vetve alakjának.
A vállával löki vissza a lendülettől becsukódó ajtót, beljebb csörtet a házban, ahol mindössze egyszer, egy sajnálatos éjszaka végeredményeként járt itt. Nos, lényegében most is ez a helyzet, vagy valami kínosan, vérlázítóan és kiborítóan hasonló.
Teljesen biztos benne, hogy meg fogja ölni.
Meg kell ölnie.
   - ADAM!
Fekete, kapucnis pulóverében mintha egy suhanc betörő vagy valamilyen szélsőséges tüntető lenne. A haja elaludt és kócos, mintha percekkel korábban kelt volna ki az ágyából. Lehet, hogy így is van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418313#post418313][b]Adam Kensington - 2014.11.08. 21:58[/b][/url]

Miközben felállok és helyére rakom hangszeremet, észlelem, hogy valaki közeleg. Valaki nagyon sebesen közeleg, már egy emberi léptékhez képest. Összevont szemöldökkel fordulok a nappali bejárata felé, és hallom, ahogy berúgják az ajtómat. Mi a jó...? Figyelem, ahogy a felkelő nap fényét a folyosóm padlójára veti, miközben az ismerős illatból, légzésből megállapítom: Dwayne Warren érkezett meg hozzám.
Egyelőre nem mozdulok a kanapém mögül. Úgysem mehetnék a férfi elé, hiszen rögtön megégnék. Felelni pedig nem fogok neki a megszólításomra, ha már egyszer ilyen -enyhén szólva- durván és udvariatlanul rontott be hozzám. Valamiért nagyon ingerült. Több, mint ingerült. Ki van kelve magából. Az okáról viszont még csak sejtelmem sincs. Várom, hogy rám találjon. Elbújni természetesen nem fogok, szóval nem lesz neki nehéz. Ráérősen a kanapém elé sétálok, valahová a nappali közepére, hallgatva a közeledő, kemény lépteket. Nyurga alakommal, fekete ingben és sötét farmerban, mezítláb álldogálok a melegszínű szőnyegen, a szoba bejáratát fixírozva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418323#post418323][b]Dwayne Warren - 2014.11.08. 22:11[/b][/url]

Hogy nagyon ingerült? Ó, az ebben a helyzetben nem a megfelelő kifejezés. Az agyát vörös helyett már-már sötétbordó köd lepi el, olyan, amin nagyon nehéz átlátni vagy ésszerűen gondolkodni.
Az agyába ismét betolakodnak az előző éjjel képei. Álomképei. Rémképei. Dühösen rúgja fel az útjába kerülő alacsony, fa esernyőtartót - vagy valami egészen hasonló tárgyat, az fejre áll, mind a négy fából faragott lábával az ég felé meredve. Az egyik ilyen lábat ragadja meg, majd fölemelve a térdén töri le. Az asztal maradéka visszaesik a parkettára, ő az újdonsült fegyverét a másik kezébe átvéve csörtet tovább. A nappaliba.  
Mint egy felingerelt ősember.
   -  Mit csináltál az agyammal, HAH? Csináld VISSZA!
A karót fenyegetően, bár inkább elborult aggyal szegezi a vámpír felé, bal kezét ökölbe szorítva. Kinyírja, biztosan kinyírja, rohadtul fel fogja koncolni, feldarabolja, a darabkáit pedig majd bedobálja egy csirkeólba, ha nem csinálja vissza, amit tett. Mert, hogy tennie kellett valamit, biztosan, olyan nincs, hogy nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418333#post418333][b]Adam Kensington - 2014.11.08. 22:23[/b][/url]

Mielőtt még megérkezne hozzám, hallom, ahogy széttör valamit a folyosón. Fájdalmasan hunyom le a szemem, szusszanva egyet. Ez remek. Igazán remek. Felnyitom aztán tekintetem, és figyelem a vadkanként becsörtető férfit, aki a szétbarmolt bútordarabom egyik lábával fenyeget engem, mintegy azzal kecsegtetve, hogy karóként fogja azt a szívembe szúrni. Rezzenéstelenül állok előtte, és hallgatom fröcsögő, dühödt szavait, melyek egyre határozottabb homlokráncolásra késztetnek.
- Szeretném, ha azt letennéd és utána talán beszélhetünk, akármiről legyen is szó... - mérem végig Őt, rekedtes hangú szavaim közben, amelyek szokásosan csöndesek bár, élük jóval jelentősebb, mint máskor. Hiszen nem igazán vagyok elragadtatva a helyzettől. Mégis mit gondol, hogy így rám tör? Rosszul vagyok az ilyen modortalan viselkedéstől. Ráadásul erőt kell vegyek magamon, hogy ez a jelen esemény ne idézze fel bennem azt a számtalan alkalmat, amikor egyesek vagy épp tömegek gondolták úgy, hogy a nyomorult vámpírra akármikor ráronthatnak és megszentségteleníthetik az otthonát. Megteszem Dwaynenek azt a szívességet, hogy ezeket az eseteket nem hozom gy kalap alá a jelenlegi helyzettel, szóval Ő meg lesz szíves azt megtenni nekem, hogy lerakja azt a hülye fát, vagy elveszem Tőle...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418342#post418342][b]Dwayne Warren - 2014.11.08. 22:48[/b][/url]

   -  Na neeem, neeeem...
Hadaró, érthetetlenné váló beszéde miatt elsőre részegnek tűnhet, vagy mintha egyenesen bevett volna valamit, mielőtt a vámpír házához indult. Adam azonban ennek nyomát sem érezheti rajta, mindössze a lila köd lepi el egyébként is ingatag elméjét.
Közelebb lép hozzá, a karót meglengeti a kezében, a vége fenyegetően éles, mint egy nagyobb, törött agyar.
   -  Valamit te csináltál az agyammal! - ordít rá, a mutatóujjával a saját halántékára bökve - Bejöttél, lenyomtad a véredet a torkomon és megbuzeráltad az agyam! Csináld vissza te nagy rakás sz*rkupac! Most!
Nem igazán gondolkodik, akkor sem tette, amikor felriadva feltápászkodott az ágya melletti padlóról. A takarója a lábára gabalyodott, kapkodva tépte le magáról, reszketve öltözött föl, most pedig itt van.
Egy felnőtt férfi ember alapvetően nem szokott pánikba esni a rémálmaitól. Ez valahogy más volt. Valóságos. Túl valóságos és valahogy...
Valahogy túlságosan is...
Meggyőző.
A szívét érzi a torkában dobogni, a teste kimelegszik, láthatóan esze ágában sincs eldobni a fegyverét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418344#post418344][b]Adam Kensington - 2014.11.08. 22:59[/b][/url]

Hogy micsoda? Ó, szóval... csak nem? Ah... Rohadt élet.
Felhagyok szemöldököm összehúzásával és feljebb szegem kissé államat, ahogy rájövök, miről lehet szó. Így már teljesen összeáll a kép. Így már értem, miért áll előttem a férfi ezzel az ágyból kipattant külsővel, egy karót markolva, reszkető idegként. Nem akarom megvárni, amíg megindul felém a fegyverével. Zokon veszem az olyasmit. Úgyhogy inkább egy pillanat alatt kikapom a kezéből és már a helyemen is vagyok ismét. Félredobom a bútorlábat, valahol a kanapém mögött landol, koppanva, és gurul még hátrébb, a függöny aljába ütközve, meglibbentve azt.
- Álmodtál rólam, Dwayne? - szegezem neki a kérdést, próbálva megtudni, honnan veszi, hogy csináltam valamit az agyával. Egyelőre nem állok neki magyarázkodni vagy mentegetőzni. Tehet nekem egy szívességet...
- Álmodtál rólam valami... szokatlant? - emelem meg fekete szemöldökömet lágyan, miközben fehér kezeimet magam mellett lógatva, laza terpeszemben állok a dühödt férfi előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418355#post418355][b]Dwayne Warren - 2014.11.08. 23:11[/b][/url]

Nehezen veszi a levegőt, a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, a szabad keze ujjai még inkább ökölbe szorulnak. Felhúzza a vállait, akár egy felborzolt tollú, sérült madár. Szólásra nyitná a száját ismét, ekkor azonban érzi, hogy az egyetlen fegyvere, amibe eddig kapaszkodhatott, kicsúszik a tenyeréből.
Adam húzása dicséretes ügyességgel billenti ki a magabiztosságát. Értetlenül bámul le az ujjira, amik a levegőt markolják ügyetlenül, majd vissza a vámpírra, aki kihasználja a pár pillanatnyi csöndet, hogy közbeszúrja a kérdéseit.
Lehajtja a fejét, összeszorított foggal fújja ki a levegőt. Az arca sötétebb színre vált, bár lehet, hogy mindez az elsötétített szoba fényviszonyainak furcsa, gyermeteg játéka.
   -  Teeeee kis...
Tudja. Kimondta. Ő csinálta.
A bakancsa megcsúszik a parkettán, ahogy elrugaszkodik, nem gondolkodik igazán, ahogy az adrenalinlöket biztatása előtt lefeküdve puszta testtel megy neki, akár egy veszett állat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418382#post418382][b]Adam Kensington - 2014.11.08. 23:26[/b][/url]

Figyelem, ahogy a fegyverelvételt követő megingás után szavaimtól ismét elborul az agya, ha nem még inkább. Ezt igennek veszem. Álmodott rólam. Olyasmiket álmodott, amiket valószínűleg nem szeretett volna. Hm. Ahogy elnézem a fújtató aurort, sejtem, mi következik, és bár simán megtehetném, hogy félreállok az útjából, hagyva, hogy elvágódjon szépen, azonban egy részről, úgy érzem, szükséges levezetnie ezt az őrült indulatot; más részről pedig én sem őrzöm megszokott nyugalmamat. Hogy is mondjam? Nem vagyok boldog, tekintve, hogyan robbant be hozzám és hogy rám szegezte azt a rohadt karót.
Nem lépek hát el, amikor végül nekem ront, és nem verek gyökeret a lábaimmal, hogy ne dönthessen el. Igenis hagyom, hogy ahogy nekem jön, elsodorjon, és pár lépés után hátravágódom, átesve a dohányzóasztalon. Fejem és vállam a kanapé háttámlájának ütődik. Egyik kezemmel megmarkolom a lendülettől rám esett, bőszült férfi haját, és rávicsorgok előbújt agyaraimmal.