A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851291#post851291][b]Ballay Benedek - 2022.08.18. 17:57[/b][/url]

Ha bárki megkérdezné, hogy hogyan, nem tudnék rá válaszolni. Nem csak most, valószínűleg a jövőben sem. A vér olyan intenzíven lüktetett a fülömben, hogy elnyomta agyam zakatolását is, és már csak két szó lebegett a szemem előtt: Abigél vérzik.
Mindegy, hogy hogyan, mindegy, hogy mennyire, de a nő, akit szeretek, vért veszít. Akkor is, ha csak a rózsa szúrja meg, és akkor is, ha a gyermekét veszíti el. Előbbinél ott a játék, ahogy finom ujját ajkaimhoz húzva, az apró pontra csókot nyomok, de mit teszek akkor, amikor a testéből ennyi vér távozik? Futok, hoppanálok, ordítok...iszok. Elteltek percek, majd órák, mire visszahozták, és élt, én pedig, mint egy kisgyerek, zokogva hajtottam fejem az ágyára. Olyan ártatlannak tűnt, olyan angyalinak, olyan vétlennek. Vétkes volt ő, olyan nagyon sok mindenben, hogy a nap hátralevő része is kevés lenne minden elsorolására, most mégsem ezt látom. Életben van, de súlyos ára van ennek, és én nem tudtam megmenteni. Nem érdekelnek a racionális, orvosi, ám közérthető nyelven megfogalmazott magyarázatok, mely szerint a gyermek már halott volt, csak a tény érdekel, hogy nem tudtam elkapni őt.
Iszom. A Whiskey-t nehéz lenne megmondani mennyi galleon árán szereztem meg, egy segédápoló műszakja végén megsajnált, és hozott egy üveggel. Lassan fogy, de mivel nem ettem ma még, használ, tompít, kikapcsol. Valóban? Ugyan. Egyetlen mozdulata is elég, hogy olyan élénk legyek, mint aki nem járt jó úton afelé, hogy alkoholmérgezést kapjon. Odaugrok hozzá, fáradtan csókolok tenyerébe.
- Drágám, kedvesem, bocsáss meg nekem. El akartalak kapni, meg akartalak menteni titeket... de elkéstem. Annyira sajnálom, én annyira siettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851295#post851295][b]Ballay Benedek - 2022.08.18. 19:02[/b][/url]

- Elment, Abby.
Halkan mondom ki, de  csak annyira halkan, hogy ő hallja, nem akarom megkímélni, mert véleményem szerint az sokkal rosszabb, mint őszintének lenni vele, sokkal aljasabb lépés. Tudnia kell, hogy gyászolhasson, hogy ne csalódjon kétszer. Egyszerűen azt akartam, hogy tudja. Hogy megértse, hogy mi történik, mert Abigél okos, erős, olyan, akit úgy kell kezelni, ahogy ő akarja. És gyerekes, pimasz, csúfolódó, arrogáns és bántó is. De mindig van egy oldal, amihez jobban húz, és én azt szeretném, ha ebben a pillanatban a veszteségét komolyan vennék.
- Megkértem őket, hogy megnézhesd, ha szeretnéd.
Szólalok meg végül csendesen. Ellenkeztek velem, én sem láttam, nem is akartam, terveim szerint akkor sem látom, ha élve születik. Távol akartam tartani magam tőle, az életétől, de én igazán aggódtam érte, mert szeretem őt. Idegesen az órámra pillantok, hihetetlen, hogy az a gyökér nincs itt, a felesége mellett, ahol a helye lenne. A lábam rugózik, az arcom meg-megrándul, keveredik bennem a mérhetetlen fájdalommal, és azzal, hogy nem tudok rajta segíteni.
- Szóltam neki.
Vallom be végül csendesen, de a nevét nem mondom ki, undorodom tőle, és minden perccel nő az undorom. Be akarom verni a képét, úgy, hogy ezt sose felejtse el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851299#post851299][b]Ballay Benedek - 2022.08.18. 19:41[/b][/url]

- Nem kellett volna a szerelmedet kérnem.
Pedig felneveltem volna a gyereket, megvártam volna, míg újra özvegy lesz, nem érdekelt volna, nem gyűlölködtem volna. Hiszen ki tudja, lehet, hogy nekem is van egy gyerekem, de sosem akarom megtudni, vajon igaz-e. Nem akarom látni, nem akarom tudni, hogy melyik kölyök az, hogy ne kezdjem el látni benne magamat, vagy ami rosszabb, az apámat. Túlléptünk volna ezen, valahogy.
- Szeretnél...temetést?
Ha nemet mond, én akkor is megteszem, ez nem is kérdéses, akkor is sírba helyezem, hiszen évek múltán éppen azt fogja bánni, hogy nem beszélhet hozzá, hogy nem kérhet tőle bocsánatot. Én nem akarom, hogy bűnösnek lássa magát, de most gyászában nem is láthatja másmilyennek, majd tiszta fejjel megbeszéljük, majd amikor képes lesz racionális érvelésre is.
- Nem fogom engedni, ne félj, megvédelek.
Valóban? Hiszen pár órája sem ment. Felkelve a székből odalépek, verejtékező homlokából kisimítok pár tincset, aggódva hajolok közelebb hozzá, látom, hogy újra gyöngyözik, homloka tüzel. Szóltak, hogy lesznek utóhatások, de én nem akarom, hogy szenvedjen, éppen elég az, amit eddig átélt.
- Keresek valakit, mindjárt elmúlik.
És valóban, ahogy kirohanok a rolyosóra, kissé viseltesen, de tiszta tudattal, ami valóban meglepő, de az igazság az, hogy mostanában Vasváry-n edződöm, mert ő bölcs részeg, Márton meg agresszív, szóval szívesebben hallgatok és iszik egy bölcsességekkel teli férfit, mint kapok néhány pofont. Azonban engem nem engednek vissza, inkább hosszú listát sorolnak, hogy mit kellene hoznom, hogy mire van szüksége Abigélnek. Ez pedig elég ahhoz, hogy küldetésemnek vegyem, és visszahoppanáljak a házukba.