A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=836719#post836719][b]Rothstein Elektra - 2021.09.08. 21:47[/b][/url]

Derengő fény veszi körül. Teste mondhatni tökéletes épségben létezik ezen az új helyen. Nyoma sincs rajta a ráomlott épület okozta sérüléseknek. Egyet kivéve, mely a fején található. Fehér ruhát visel, amin áttetszeni látszik alakjának sziluettje. Pihekönnyű anyaga lágyan lebeg, pedig a lég meg sem mozdul körülötte. Hősnőnk gyanakvó kíváncsisággal pillant hátra majd oldalra, hogy rájöjjön hová került valójában. Semmi sem ismerős számára. Mindenfelé sötétbe vesző folyosókat lát, melyeket mindkét oldalról ajtók szabdalnak, szinte méterenként. - Egy labirintus volna? - kérdezi önmagától, majd bizonytalan lépést tesz és nyúl az első ajtó kilincse után, bal felől. Elfordítva a réz gombot, halk surranással enged utat neki a szürkésbarna falap. Szeme elé egy kamasz kori emléke tárul. Hálószobájában ülnek unokatestvérével annak ultramodern számítógépénél, aki épp arra tanítja őt, miként törheti fel bizonyos adatbankok tűzfalát. Elektra teljesen értetlenül áll a látvány előtt, s inkább óvatosan visszazárja az ajtót. - Valami itt nincs rendjén. Nagyon nincs... - fejét ingatva szaporázza meg lépteit, hogy jobb oldalt próbálkozzon. Azonban ott is egy múltbeli esemény képei vetülnek szemei elé a maguk színes és élénk mivoltában. Közös főzés férjével, amikor még fiát csak várták. - Mennyire utáltam azt a virágos ruhát. Egek! - borzad el sok évvel korábbi, kismama önmagát figyelve. Erre a snittre is inkább ajtót csuk pár pillanat múltán. Ki kell innen jutnia. De merre haladjon? Futásnak ered, ám minduntalan ugyanoda érkezik vissza. Ez valóban egy labirintus. Más nem lehet. Elméje útvesztője. Tudatosul benne a felismerés. Lélekszakadva kezd rohanni ennek dacára megint, feltépve az összes ajtót, szembesülve minden emlékével. Egyet azonban nem képes kinyitni. Rángatja, cibálja, ordítva rugdalja, vállával is próbálja. Semmi sem használ. Mi lehet mögötte? Mit zárt el magában ilyen erősen? Nem tud rájönni. Térdét átkarolva roskad le a nyílászáró előtt. Tehetetlen dühében elerednek könnyei. Innen nincs kiút. Nem menthetné meg talán még kedvenc hőse sem, mégis őt szólítja végső elkeseredésében. - Superman! Segíts! - kiáltja kétségbeesve torka szakadtából, bár tudja, totális őrültség, hiszen a hőse puszta fikció, hangját pedig úgysem hallja meg senkisem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=837843#post837843][b]Rothstein Elektra - 2021.10.08. 10:37[/b][/url]

Lassú folyamat a gyógyulás. Ezt mondták az orvosok. Közel két hónap teljes mozdulatlanság után szinte mindent újra kell tanulnia az egész szervezetének. Izmai testszerte az elenyészés kezdeti jeleit mutatják. Vérkeringése nem igazán kíván tudomást venni arról, hogy immár nem csak vízszintes állapotban kell ellátnia feladatát. Míg elméje színes vásznán, főleg az első napokban, egy Armageddonhoz merőben hasonlatos, kaotikus mozit vetítettek, nap-nap után. Mára ez kissé megváltozott. A mostani film inkább emlékezteti a Mátrixra. Minden olyan, mintha nem is az ő élete volna. Képtöredékek és hangfoszlányok csapódnak koponyájában ide-oda, hogy amikor megpróbálja megzabolázni őket, széthasadni érezze a fejét. Szülei elmondták neki, hogy mi történt. Balesete volt. Kómában töltötte a szeptembert és az októbert. Amnéziája van, de hogy pontosan mekkora idő intervallum esett ki tudatából és mikre-kikre nem emlékszik, az még nem egészen tisztázódott. Ahogyan az is kétséges, hogy az elveszett időt visszanyeri-e valaha. Kevesebb, mint egy hete tért magához. Azóta elkeseredetten, szótlanul ül a rehabilitációs részlegen lévő aprócska, de tökéletes kényelmet adó szobájában. Tolószékben van jelenleg is, bár már képes bottal járni, mégsem teszi. Fél. Az első alkalommal, amikor megpróbált lábra állni, elájult mert lezuhant a vérnyomása. Azóta csak a gyógytornász jelenlétében kel ki a székből. Arca fakó, máskor eleven, beszédes szemei hallgatagok és elveszett belőlük az a titokzatos értelem, mely annyi csodát igért. Haja hosszú, fénytelen tömegként keretezi csontos arcát. Lefogyott, akár egy soká égetett gyertya. Ablakából az ispotály kertjére lát. Nézi a fákat, ahogy levelenként vetik le színes kabátjukat, hogy kopár pőreséggel vessék testüket a közelgő tél elé, ahogyan eleve elrendeltetett. Hősnőnk is elvesztette színeit. Kopott kópiává lett a multiplexben. Mindenki biztatja. Rendbe fog jönni. A teste teljesen. A memóriája is talán tökéletesen helyre állhat. Bármi megtörténhet. Ezt állítják. Elektra mégis úgy érzi nincs Remény. A kegyetlen Sors kitéptett belőle egy részt. Megcsonkította. Úgy lüktet ez a hiány egész lényében, mint egy mély seb, ami nem képes behegedni. Néhány hét és haza mehet. De mi lesz azután? Miképpen legyen újra önmaga? Hogyan folytassa az életét? Hiszen még azt sem tudja,  Rothstein Elektra igazából kicsoda?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=837958#post837958][b]Rothstein Elektra - 2021.10.10. 23:23[/b][/url]

Hiába próbálta, az ajtó nem nyílt. Rugdosta, kilincsét tépve rángatta, vállal taszította, öklével dörömbölt rajta, de a zár nem engedett. Vérvörös, fényesre polírozott falap volt csupán, mégsem tudott bejutni mögé, pedig talán ott rejlett szabadulásának útja. Sorra véve az ezernyi szobát, járta végig számtalanszor emlékei labirintusát. Újra és újra szembesült a jó és rossz élmények filmszerű képeivel, de egyik sem volt más, mint elfuserált zsákutca. Derengő félhomály vette körül, s az idő fogalma megszűnt létezni. Talán vele együtt. Meglehet ez a pokol, ahol folyton folyvást kering az elkárhozott lélek, s csak kívülállóként szemlélhet mindent, ami szép volt? Elborzadva igyekezett kivetni gondolatai homlokteréből ezt a szörnyű felismerést hősnőnk. - Az nem lehet, hogy nincs innen kiút! - ejtette ki hangosan az ellenvetést, hogy igazzá tegye és belé kapaszkodhasson. Hangja visszhangot vetett a semmiben. Hajába túrt, fejét rázta, hogy azután csak nézze a kegyetlen nyílászárót. Elkeseredett. Többször is sírt, könyörögve legalább, akkor már egy gyors és fájdalommentes teljes elmúlásért. Azonban úgy tűnt, valóban ez a hely a végzete. Aztán egyszer csak meghallott valamit. Olyan volt, akár a kontakthibás fülhallgatón át fülébe szűrődő zene. Foszlányok amik, szinte teljesen érthetetlenek és annyira halkak, hogy még a lélegzetét is vissza kellett tartania, hogy eljussanak hozzá. Aztán megint csend lett. Mély, sötét némaság borult rá, nyomasztva lelkét. Lekuporodott az ajtó elé és térdeit átfogva kezdte ringatni magát. Egyedül volt. Kezdte feladni a Reményt. - Anya, mi a baj? Miért ülsz a földön? - szólította meg fia, mire Elektra szíve majdnem megállt. Odakapott és felnézett a beszéd forrása felé. A félhomályból előbb kirajzolódott Peti, majd Zoli alakja. - Elfáradtam kicsim, ennyi az egész...De mondd...Ti tényleg itt vagytok, vagy a képzeletem játszik velem? - peregtek ki Elektra ajkán a szavak, s koppannak közte és szerettei közt a légben - Nem az számít, hanem csak az, hogy kijuss innen - nyújtotta felé kezét férje, hogy felsegítse a padlóról. Hősnőnk nem merte megfogni. Sötét, kifejező, s immár könnyben úszó szemeivel fürkészte csupán a két szeretett alakot. Remegve nyúlt Zoli felé mégis, miután a férfi azzal a lágy és bölcs mosolyával kérlelte. Nem kellettek szavak, hogy tudja érezni fogja erejét, mintha valóságos volna. - Megint nagyot hibáztam - suttogja kisvártatva maga elé, ahogy elindulnak a labirintus közepébe vezető úton - Tudod ezt szerettem benned mindig, hogy nem szégyellted bevallani, ha valamit elvétettél - fordult felé férje - Semmi baj anya, apával mindig segítünk neked - teszi hozzá bíztatóan mosolyogva fia, mire oda is érnek egy ragyogó, fehér fénnyel övezett ajtó elé, ami szinte pulzál és hívogatja hősnőnket - Most menj Szerelmem és tudd, az Élet maga a Remény - nyomja le az ezüst kilincset Zoli, hogy azután finoman odavezesse a feltáruló rés elé szeretett feleségét. Elektra még egyszer visszatekint rájuk válla felett. Arcán könnyek csorognak le, majd előre szegi fejét és átlép az ismeretlenbe.

~~~~
Különös ez a hűvös mozdulatlanság. Szemhéján át is látni véli a metsző, hideg fényt. Érzékeny dobhártyáját bántják a hangok, melyek szavakká állnak össze. Értelmük még homályba vész. Minden olyan éles és bántó. Semminek nincs súlya. Testét sem érzi, csak egy késztetést, hogy megmozduljon. Hogyan kell azt? Pillái rezdülnek. Alig láthatón. Ennyi nem elég. Most megint megpróbálja. Megemelkedik a sötét szálak sora és beereszt némi világosságot. Túl sok! Ez fáj! Minden sejtje tiltakozva kiált. Visszazárul szeme, mint a kagylóhéj. Muszáj kinyitnia egyszer. Csináld! Egyre erősebb a belső kényszer. Lélektükrei feltárulnak. Először csak a gyötrő fényár ostromolja, fehér ködfátyolként, majd lassan tisztul a kép és élesedik a látvány. Most az ajkain a sor, hogy elnyíljanak. Elsőre csak kettéválik a fakón is szépívű száj, de torkát egy árva hang sem hagyja el még. Megpillant egy idegent. Tekintetében tükröződik a fel nem ismerés ijesztő üressége. - Ki...kicsoda...Ma...maga? - tépődnek hangszálai, ahogy kínlódva mozdulnak meg a hónapok óta tartó teljes, moccanatlanság után. Érdes ez a két nehezen kiejtett, halk szó. Szinte síron túli. Nem az a finom, mély és puha bársony, ami oly jellemző Rothstein Elektrára. Egészen más, ahogyan talán ő sem ugyanaz többé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=837984#post837984][b]Rothstein Elektra - 2021.10.11. 22:36[/b][/url]

Lassan fordítja fejét a hang forrása felé. A diszkrét kopogás hangja visszahúzta sötétlő gondolatainak mocsarából, melybe már nyakig belesüllyed. Talán jobb is így, mert az élet múlandósága és a levelek hullása közti párhuzam fejtegetése lélekölőbb bárminél. Nevén szólítja a belépő és virággal kedveskedik. Fehér rózsa, a tiszta szerelem virága és a sárga, mely a barátságot, vagy épp az irigységet szimbolizálja. Utóbbit talán célszerűbb, ha azonnal kizárja. Ezt az állapotot senkinek sem kívánja. - Szia...- viszonozza halk, szinte tónustalan hangon a köszönést, miközben sötét, fénytelen tekintettel nézi látogatóját. Aztán elméjébe mondhatni belehasít a felismerés. Akárha tekercset cserélnének a mozigépben, úgy pereg le néhány snitt a fejében. Megcsillannak lélektükreiben az emlékek keltette érzelmek és az enyhe fájdalom is, mely kísér minden egyes alkalmat, amikor eszébe jut valami régi-új információ. Nehezen építette fel a teóriát, de úgy sejti, hogy akik igazán fontosak számára, azok tudatában megmaradtak. Bevésődtek és elevenen élnek. Így most egy halvány mosoly jelenik meg szép ívű ajkán, megidézve a pillanat tört részére azt a nőt, aki volt annak idején. - Köszönöm - nyújtja kecses, vékony kezeit az erőkifejtéstől kissé remegve a virágokért, s miután átvette őket, közel hajol a szirmokhoz, hogy illatukat belélegezze. - Mark vagy, igaz? - kérdezi, majd ölébe ereszti a csokrot és úgy kapaszkodik belé ezután, mintha valamiféle vezetőszál volna, ami talán segíthet visszatalálnia önmagához. Az ablakon beáradó fény ragyogást festve tompít éles vonásain és halványít a szemei alatt lévő sötét karikákon. Sosem volt igazán szép. Nem abban az értelemben, ahogyan mostanság szokás ezt a kifejezést valamihez társítani. Arcának fanyar vonzósága talán ezért is maradhatott meg annak dacára, hogy pár kilót fogyott és láthatóan meggyötörte az elmúlt két hónap. - Jó érzés olyasvalaki arcát felismerni, aki nem a rokonom - mondja a rá egykor nagyon is jellemző csípős irónia jócskán megenyhült változatával hangjában, hogy azután fázósan összébb húzza magán köntösét. Egy vadidegent pillantott meg ébredése pillanatában, aki ráadásul úgy megijedt, hogy azonnal elrohant, mindezt tette ráadásként anélkül, hogy elmondta volna, hogy kicsoda. Azóta pedig csupán szerettei járnak be hozzá. Mást nem is igazán engednek be elvileg az orvosok, míg nem tisztázódik tudatállapotának helyezte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=838278#post838278][b]Rothstein Elektra - 2021.10.17. 23:37[/b][/url]

Emlékezés. Ez a szó új értelmet nyert az utóbbi pár napban. Hősnőnk memóriájában ott volt életének teljes története, színről színre. A gyermekkorától a tanulmányain át egészen addig, míg be nem költözött az ő saját, viktoriánus stílusú házába, aminek lilásszürke fadeszkás fala és türkizszín bejárata van, amitől otthona egyedi és különleges. Aztán jön a kínzó, ködösen derengő sötétség, melyből néha, főleg visszatérő rémálmában elővillan egy vérvörös ajtó. Nem tudja kinyitni. Hiába próbálkozik, mindig éktelen fejfájásra ébred. Pontosan úgy, ahogy ma is tette. Erre most megjelenik ez a férfi, akit hirtelen felismer és az emlékeket, amik apránként eszébe jutnak vele kapcsolatban, igen közelmúltbelinek érez. Különös egybeesés. - Igen, emlékszem - bólint aprót majd szinte félénknek tetsző hangon folytatja - Nagyon jól táncolsz és... - kicsit elakad a szava, mert enyhe sajgás közepette elméje színes széles vásznára felfestődnek egy heves együttlét pillanatai. Újabb részletekre derül tehát fény Markkal közös élményeiből, amik őszintén összezavarják. Teste is reagál a fülledt képsorra. Pupillái mérsékelten kitágulnak, s ajkait is ösztönösen nedvesíti meg miattuk, majd szóra nyitja őket - Mi ugye...mi...voltunk együtt...Úgy... - sötét szemeit lesütve, puhatolózva beszél. Zavarban van, mert fogalma sincs róla, hogy a vele szemben ülő az egyetlen, vagy akadt a kiesett közel két évben más is még, akivel elhunyt férjén kívül nászt hált. Akár állva, akár fekve. Sosem volt ugyanis csapodár fajta, így most a teljes kétségbeesés veszélye fenyegeti. Magát sem érti. Tekintetét Markéba igyekszik fűzni. Nem csak a virágcsokorban keres fogódzót. Tőle vár segítséget. Eltévedt ebben a furcsa útvesztőben. Arcolvasói képessége jelenleg nem használatra kész, ezért csak inkább ösztönből hallja meg a másik fél hangjából, hogy ő maga sem tud mit kezdeni a helyzettel. - Kényelmes a szobám, az ápolók és az orvosok kedvesek - kezd el válaszolni a sutának ható kérdésekre még annál is ügyetlenebben a vállát megvonva - Minden nap jön be valaki a családomból, szóval nem igazán unatkozom - folytatja, de azt nem teszi hozzá, hogy amikor magára marad, szörnyű és nyomasztó gondolatok terhelik - Azt mondják még egy kis ideig maradnom kell, hogy lássák boldogulni fogok-e, amikor majd hazaengednek - magyarázza még mindig sokkal enerváltabban és reményvesztettebben, mint azt Mark várhatja tőle. Összepréseli száját egy vonallá, hogy aztán mély lélegzetet véve szánja rá magát egy kérdésre - Meglátogatsz majd otthon is, ugye? - emeli sötét, halványan fénylő szemeit a férfira kérlelőn, hangjából pedig az hallatszik, méghozzá igen tisztán, hogy nagyon bizonytalan. Mondhatni identitása imbolyog, s nem igazán találja egyelőre önmagát. Rothstein Elektra magabiztossága ugyanúgy talonban pihen, mint tanult szakértelmei. Az orvosok szerint minden visszajöhet, csak motiváció és idő kell hozzá. Egyet viszont már most tud hősnőnk magáról. A türelem sosem volt, s nem is lesz az erőssége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842078#post842078][b]Rothstein Elektra - 2022.01.11. 19:50[/b][/url]

Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842154#post842154][b]Rothstein Elektra - 2022.01.13. 13:49[/b][/url]

Olykor önnön képzelete űz játékot az emberrel. Néha egyenesen holtat idéz, hogy ezáltal korbácsoljon fel érzéseket, s keltsen életre elfeledettnek hitt emlékeket. Puhán ér a fiatal lán hajához, ami a fényben, mintha lángolna. Törékeny, békés, akárha csupán pihenne. Hősnőnk teljesen belevész a kettősüket körül ölelő, éteri csendbe. Fogalma sincs, hogy kicsoda, mit sem számít, hiszen az sokkal fontosabb, amit mellette átél. Ugyanígy feküdt nemrég, pár kórteremmel arrébb. Bezárva saját elméje labirintusába. Vajon tényleg a férje és a fia vezették ki onnan? Vagy saját erejének manifesztálódása volt két elhunyt szerette? Akkor sem értette, ahogy most sem, hogy miért és miképp jutott vissza az életbe. Még néha manapság is elmereng ezen, próbálva magyarázatot találni, sikertelen. Talán vannak olyan kérdések, amikre nem is kell válaszokat kapnia. Ezt nehéz megszoknia. Pedig tudja, hogy elég volna egyszerűen csak elfogadnia a történteket. Ebből a gondolatmenetből zökkenti ki a mögötte megszólaló hang. Újabb deja vu hulláma gerjed lényében. Férje hallja, s ahogy megfordul, a másodperc tört részéig őt is látja az érkezőben. Rádöbben azonban, még idejében, hogy a vele szemben álló férfi egy másik idegen. Szemeiben különös fény csillan a benne időközben gyűlt könnyek mellett. - Bocsásson meg, csak nyitva maradt az ajtó...- kezd bársonyos, kissé rekedt hangon beszélni - Megláttam őt idebenn, ahogy be akartam csukni, és eszembe jutott, hogy milyen volt, ugyanitt lenni... - magyarázza visszanézve a fiatal lányra - Egek, miket beszélek! - rázza meg fejét, amitől sötét fürtjein táncolni kezd a fény - Sajnálom én csak, annyit mondtam neki, hogy van kiút. Tudom, mert nekem sikerült megtalálnom - szorulnak össze vékony, hosszú ujjai ősöreg táskája pántján, miközben szép ívű ajkát szomorkás mosolyra íveli. Ezután csak áll némán, mert nem tudja mit mondhatna még a vele szembenállónak, akiről azt sem tudja hozzátartozó-e vagy épp a lány orvosa, civil öltözetben. Hősnőnket felzaklatta ez a néhány perc. Talán jobban, mint az a rövidke találkozás Zsófiával és Otíliával. Nehéz titkát egymagának kell cipelnie. Döntése szép lassan belülről emészti majd el azt, akit egykor Rothstein Elektra Imeldának hívtak. Bárcsak beszélhetne. Elmondhatná az egészet, de nem lehet. Senki sem tudhatja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842204#post842204][b]Rothstein Elektra - 2022.01.14. 13:47[/b][/url]

Kijózanító erejű a mozdulat melyeket észrevesz. Apróság csupán, de beszédes az, ahogy a férfi fejét mozdítja. Kimért és visszafogott hanghordozása egyként összecseng vele. Hősnőnk rádöbben, betolakodó vált belőle. Szándéka szerint menekülne, de valami mégis itt tartja, több lépésre az érkezőtől. Visszapillant a lányra, majd a vele szemben álló arcára vet fürkésző pillantást. Ennyi is elég, hogy megállapítsa, rokoni szálak fűzhetik őket össze. Erre bizonyság számára a két idegen hasonló vonallal metszett orra és állkapcsa. További vizsgálódásának a férfi kérdése vet véget. - Csupán nagyjából két hónapig voltam saját elmém labirintusába zárva - kezd felelni és kezeit leengedi maga mellé. Végre beszélhet valakivel anélkül, hogy hazudnia kellene. A szavak, akár a friss levegő úgy esnek most neki. - Életem legkülönösebb élménye volt, ha az ilyesmi annak nevezhető - folytatja révedőn, mialatt megeleveníti magában azt a furcsa, álomszerű helyet, ahol emléki közt sorjázott a kiutat keresve. A vörös ajtót, ami mögé, ma már szinte biztosan tudja, hogy a Hegével kapcsolatos emlékeit rejtette, hogy biztonságban legyenek. Derengő fényű folyosók jelennek meg lelki szemei előtt. Ajtók és fojtott hangú neszezés sejlik elé, s vet visszhangot koponyájában. Sötét lélektükrei mélyén örvénylenek érzései - Tudja, rám omlott egy épület. A holmimért mentem be, hogy elhozzam, de ki már nem jutottam - fedi fel azokat a részleteket, amikre egyfelől emlékszik, másfelől elmesélték neki a szülei. Egy dolog veszett el memóriájából mondhatni végleg és az a baleset konkrét pillanata. Valójában az a néhány perc, ami azt a fura hangot követte, amire odabenn, a lemezeket keresve felneszelt. - Ő mióta van itt? - tereli vissza gondolatait azzal, amihez még mindig a legjobban ért elméletileg. Kérdez tehát, hogy visszazökkenjen ebből a meglehetősen inkompetens lelkiállapotból, a rá jellemzően határozott és céltudatos viselkedésbe. Nem ragadhat a múltban. Nem kószálhat annak a labirintusnak a folyosóin most, hogy visszatért az életbe. Rengeteg feladat vár rá még, amiket eltervezett. Ott a lánya nevelése, a képregénye és az a szomorú, döglött akta. Az öngyilkos színésznő naplója.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842218#post842218][b]Rothstein Elektra - 2022.01.14. 20:53[/b][/url]

"Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt". Ez a mondat annyira szépen hangzik. Olyan pozitívan, amennyire csak az adott helyzetben lehetséges. Pontosan úgy, mintha csak az egyik orvosa mondta volna bíztatás gyanánt. Hősnőnk szép ívű ajka megrándul. - Mondja ezt a lelkemnek - ejti ki szomorúan megjegyzését, amit nem képes magában tartani. Elpillant az ablak felé, hogy inkább a hóval fedett fát lássa, majd folytatja - Néha azt kívánom, bárcsak ne ébredtem volna fel, de tudom akkor önző volnék. A családom ezt a keveset is megszenvedte - beszél egyre elfúlóbb, sötét tónusú hangon, ezért inkább elhallgat. Nem tudja befejezni gondolatmenetét. Túl fájdalmas elképzelnie min mentek keresztül a számára fontos emberek. Illetve abba, mit állhat ki a vele szemben álló, az ágyban fekvő lány miatt, nap nap után. Kisvártatva a férfi válaszol korábbi kérdésére, s bár ne mondta volna ki a napok számát, amit rokona itt töltött - Megkövetem önt, uram és tisztelem az erejéért. Mert ez nagyon hosszú idő - néz vissza az idegenre és legördül egy könnycsepp az arcán. Érzelmei még mindig sokkal labilisabbak, mint régen. Akkor sem volt a nyugalom szobra, vagy épp passzívnak mondható jellem. Manapság pedig még inkább el tudják ragadni az emóciói. - Most biztosan szánalmasnak tart - töröli meg kapkodva arcát kézfejével, hogy azután egy fanyar szépségű mosollyal odázza el ezt a banális helyzetet - Nem szoktam ennyire inkompetensen viselkedni. Úgy lehet ez még a kóma utóhatása - magyarázkodik, majd egy kicsit közelebb lép, hogy ha már így esett bemutatkozhasson. Azonban nem veszi észre, hogy táskája pántja épp most adta meg magát az idő vasfogának. Nem csoda. Férjétől kapta sok éve, s hordta magával mindenhova. A táska tehát olyan gyorsan zuhan le és csattan a padlón, hogy érkezése sincs utánakapni. Tartalma kiömlik a padlóra. Ott hever pénztárcája, kopott jegyzettömbje, rádiós belépője, bicskája, képregénye első nyomata és egy kis szaténnal fedett, aranyozott fedlapú napló mind kettejük között. - Fenébe! - szentségel kétségbeesetten, majd ajka elé kapja a kezét, s lehajolva próbálja menteni a menthető. Mióta kijött a rehabilitációról kétbalkezesebb lett. Ennyit arról, hogy viszonylag sértetlen. Régen simán elkapta volna a lefelé csúszó táskáját, olyan jó reflexekkel rendelkezett. Erre most már nem képes és csupán remélni meri, hogy ahogy az emlékei, egyszer ügyessége is vissza fog térni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842221#post842221][b]Rothstein Elektra - 2022.01.14. 22:11[/b][/url]

Csendbe burkolódzik, amit csupán a férfi kellemesen búgó hangján kiejtett szavai törnek meg olykor. A vele szembenálló, bár vitathatatlan joga lenne hozzá, nem akolbólította ki a kórteremből, s nem is ítélkezett felette. Ezzel hősnőnk érdeklődését, mondhatni felkeltette. Ezért immár figyelmesen hallgatja őt, s próbál koncentrálni, hogy arcából és mozdulataiból olvashasson. Így most tanult tudását felelevenítve, komolyan elemezni kezdi. Tekintetét kifürkészhetetlennek látja, szemei be nem kategorizálható árnyalattal rendelkeznek. Beszéde bár nem bő, mégis választékosnak hat Elektra fülének. Amikor úgy tűnt elmondott mindent, akkor szerette volna megtudni a nevét, ám megtörtént a baleset. Táskája leesett. Mindketten lehajoltak és a holmik felszedése közben a férfi elhúzta a száját rádiós belépője láttán. Szóvá nem tette, de egyértelműbb jel volt arckifejezése bármilyen frázisnál. Elvéve tőle azonban hősnőnk nem sütötte le szemét. Sosem szégyellte hivatását, s ezen nem ma fog változtatni, annak ellenére sem, hogy rosszul esett neki a férfi reakciója. Emberből vannak a riporterek is, ám ezt sokan szeretik elfelejteni. Könnyebb démoni lényekként tekinteni rájuk. Tudja jól, hogy ez így van, csak néha ez egy arculcsapással felérő emlékeztető. - Az egyik esetem áldozatáé volt - szólal meg miközben kezébe veszi a naplót, s ujjain megérzi a selyem hűvösségét - Oknyomozó riporter...vagyok - ejti ki bizonytalanul az utolsó szót. Olykor úgy hiszi már nincs jogalapja azt állítani, hogy felderít eseteket. Azonban ha valóban vissza szeretné kapni az életét, melyet valójában hazugságra épít, akkor el kell hinnie, hogy még képes igazi újságíróként viselkedni, aki felderíti és napvilágra hozza az igazságot. - Régi ügy, amit már akkoriban lezártak, de most megtaláltam ezt, és nem hagy nyugodni a tartalma - pillant le a könyvecskére, hogy azután visszacsúsztassa hűtlen táskájába. Nem akar többet elárulni, de olyan felszabadító érzés végre az igazat mondani. Félelem nélkül beszélni valakivel, akinek semmi köze kusza életéhez. Napról napra egyre jobban fojtogatja a valótlanság. Annyira erősen szorítja, hogy amikor már nem bírja, bezárkózik dolgozószobájába, lefedi bűbájokkal, majd addig ismételgeti az igazságot, s tettetésének okát, míg ki nem tisztul tüdeje, elméjével egyként.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842622#post842622][b]Rothstein Elektra - 2022.01.23. 09:40[/b][/url]

Felnyalábolja táskáját és maga elé szorítja amolyan védőfal gyanánt. Nem tart a férfitól, ahhoz nézete szerint túlságosan jólszituált, hogy belé kössön. Ezért sem rest szóra nyitni a száját. Annyira jó igazat mondania, hogy kihasznál minden adandó lehetőséget. - Nekem sincsenek - mondja válaszul tehát, s megelőzendő a félreértést folytatja - Amikor a férjem és a fiam meghalt, akkor nálam is megjelentek azok a keselyűk, akik miatt általános közutálat övez bennünket - megcsóválja fejét, mely rosszallásának egyértelmű jeleként értelmezhető - Szóval megértem - teszi még hozzá, majd kinyújtja kezét és fél lépést közelebb megy a férfihoz - Rothstein Elektra, egyébként - mutatkozik be és amennyiben a férfi viszonozza gesztusát, úgy röviden de határozottan megrázza a kezét, ha viszont nem akkor visszateszi táskájára. - Igen. Nálunk így nevezik azokat az ügyeket, amikről már mindenki lemondott - válaszol és örömmel konstatálja, hogy némi érdeklődést vél felfedezni a férfin a totális elutasítás helyett. Ezért tovább beszél úgy, hogy beleszövi ezt az aktuális ügyet is szavaiba - Köszönöm, rám is fér a siker. Az ilyen döglött aktákat ugyanis nem sokan merik felnyitni, mert sokszor olyasmit rejtenek, ami olyan köröket érint, amelyeknek nagy befolyása van. Nem vet jó fényt senkire, ha évek múltával rábizonyítanak egy lelkén közvetve száradó halálesetet -  meséli és szinte látszik rajta, hogy életre kel egész lénye - Nekem az célom, hogy ezt az ügyet lezárjam és az eddig rejtve tartott igazságot feltárjam. A kérdés ilyenkor mindig az: Hogyan? - fejezi be végül és magában valóban eltanakodik egy pillanatra az iménti kérdésen. Fogalma sincs miként fogjon hozzá. Van egy naplója, de a benne szereplő emberek köre számára túl zárt. Egy kapocsra volna szüksége, aki segít neki és bejuttatja. Inkognitóban, ha kell egy másik ember bőrében. Ehhez majd Zlatan segítségét kéri. Mark túl fontos számára. Nem sodorhatja veszélybe. Az aurorba úgy érzi kezd beleszeretni, pedig az ő helyzete sem épp könnyű. Hiszen lehet, hogy él és egyszer visszatér a neje. De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ugye? Nem. Nem lehet. Ezért tehát inkább a lányára és a munkára koncentrál. Közelébe kell kerülnie annak a személynek aki miatt a naplót egykor birtokló szépséges ifjú színésznő öngyilkos lett. Ez a legfőbb célja most. A szívnek az ő ügye várhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=843393#post843393][b]Rothstein Elektra - 2022.02.12. 12:47[/b][/url]

A férfi neve kellemes, s némiképp ismerősen cseng számára. Valahol talán már látta nyomtatásban, vagy halhatta. De honnan is rémlik? Tűnődik pár pillanatig, de nem ugrik be neki hirtelen semmi, így el is dönti, ott helyben, hogy utána fog nézni egy kicsit. Ujjgyakorlat lesz, erre akár fogadni merne. Sok mindent megtudott róla. Még kézfogása is beszédes. - Mi is csak gyarló emberek vagyunk, akiknek meg kell élniük valamiből. A bulvár pedig a legpiacképesebb irány a szakmában - magyarázza beletörődő arckifejezéssel. Sosem vonzotta, hogy mások jó vagy épp rossz sorsán csámcsogjon. Neki nem ment a pletyka gyártás, így nem is lett vagyonos sztárriporter. Ezért is kellett mindig takarékoskodnia és használ most egy olyan tűzhelyet, amit másodkézből kapott. - Ebben nem értek egyet. Az igazság felszabadít, megnyugvást ad vagy épp segíthet túljutni az élet nehézségein - osztja meg a férfival vélekedését. Tudja jól, hogy most valójában maga ellen beszél, de talán egyszer eljön a nap, amikor nem kell majd hazudnia. Megélheti az igazság kiderülésének katarktikus, mindent felülíró élményét. Ebben hisz. Ebben kell hinnie, hogy napról napra hitelesen játszhassa szerepét. - Igen. Vannak nyomaim. Ariadnéként fogom felgöngyölíteni a szálakat. Első lépésként mindig kutatok. Ebben az esetben végig fogom járni ennek a fiatal nőnek az útját. Megkeresek mindenkit, akit csak lehet. Informálódom...Tudja, az a legerősebb fegyver, amivel a magamfajta harcolhat - magyarázza átszellemült, őszinte elhivatottsággal - A szülők elvesztették a lányukat. Megölte magát, de ők nem tudják miért. Az én küldetésem, amire a lány maga választott ki engem, hogy igazságot szolgáltassak neki és válaszokat a családjának. Ezt fogom tenni... - beszél csendesen, mert tudja, tapasztalatból, hogy a mellettük fekvő lány hallhatja őket. Nem szeretné zavarni őt ott, ahol van gondolatban. Nem ez volt a szándéka akkor sem, amikor bejött hozzá. Így ha a férfi nem folytatja vele a beszélgetést, elbúcsúzik, majd minden jót kívánva távozik a kórteremből. Mielőtt kilépne az ajtón, még visszanéz az ágyban fekvő lányra és azt kívánja, találjon rá a kivezető útra elméje labirintusában. Térjen vissza, mert bármilyen nehéznek is tűnik, meg lehet bírkózni az élettel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872696#post872696][b]Rothstein Elektra - 2024.01.24. 21:33[/b][/url]

Teste szinte teljesen mozdulatlan, egyik keze a férfi kezén, a másik feje alá csúsztatva. Elnyomta az álom ültében a kórházi ágy mellett, egy széken. Hősnőnk sápadt, szemei alatt a fáradság stigmái sötétlenek. Kiengedett haja úgy terül szét hátán és vállán, akárha takaró volna. Immár lassan két napja annak, hogy itt van, s el nem hagyta hosszabb időre a helyiséget. Ostoba félreértés az, melynek folytán mindenki azt hiszi, hogy ő a beteg felesége. Ezért hagyják a korház dolgozói, hogy maradjon, s teheti mindezt úgy, hogy még az állapotáról is tájékoztatják. A vizit és a kötözés idejére kell csupán elhagynia az aurort. Vállalva a rizikót egyelőre nem világosított fel egy teremtett lelket sem a tévedésről. Bagolyban kapta a hírt a történtekről. A tollas jószág ismeretlen volt, éppúgy ahogy elsőre a kézírás. A tinta maszatos, a szavak képe zilált, tartalmuk megrázó. Elektra amint elolvasta a neki szánt sorokat ajkához kapta kezét, s könnyei megállíthatatlanul kezdtek leperegni éles vonású arcán. Azonnal rájött ki küldte az üzenetet. Hívták, s neki mennie kellett. Imola nagyszülős napjait töltötte, így a riporternő azonnal reagálhatott. Rohant ahogyan csak tudott, hogy ott lehessen amellett, aki egykor a legrosszabb napjain ugyanezt tette érte. Koránt sem kötelességből, hanem mert szíve vezérelte. Tudta jól, hogy a férfinak szüksége lesz rá, hogy ismerős arcokat lásson, amikor majd felébred. A lányai is jöttek amikor tudtak és maradtak míg lehetett, de elkerülték egymást. Talán jobb is így, mert nem örültek volna annak, ahogyan a dolgok most állnak. Feleségként mindent elmondtak Elektrának. A férje súlyos sérüléseket szenvedett, amikbe majdnem belehalt. Szerencsére a gyógyítók megmentették az életét. A gépek egyenletes csipogása volt az egyedüli hang ezen a késődélutáni órán, mely megnyugtatta összezavarodott, aggódó lelkét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872709#post872709][b]Rothstein Elektra - 2024.01.24. 22:55[/b][/url]

Lassan neszelt fel a nővér hangjára, majd elgémberedett tagjait fájdalmak közt bírva működésre igyekezett eleget tenni a kérésnek. Ekkor pillantotta meg az ismerős arcot, s hallotta meg a köszönést. Felkelt a székről legott, s már távozott is az áplónő legnagyobb örömére. Léptei suták voltak még pár pillanatig, de mire kiért az ajtón már éber volt és mozgékony, akár egy macska. - Szia! - viszonozza a jól megtermett férfi köszönését, majd rögtön fel is tűnt neki a Szerelők Gyöngyének felkötött karja - Mi történt veled? Kérlek mond, hogy nem az a mocskos kis féreg kalapáltatott meg a múltkori miatt! - fakad ki fojtott hangjában felháborodottsággal, ám színében ott bújkál némi bűntudat is, melyet szintén érez. Körbepillant ezután, majd fejével int, hogy sétáljanak egy kicsit, ha már ilyen szépen összejöttek. Ilyenkor úgy fél órát elvannak odabenn a gyógyítók. Belefér akár még egy kávé is az idejébe.- Egy szívemnek nagyon kedves emberre vigyázok és várom, hogy felébredjen - válaszolja menet közben, azonban beszédes szemei elárulják, hogy a szóban forgó személy iránt jóval többet érez annál, amit szavakká formált az imént. Nem szűnt meg szeretni Markot, mindazok ellenére sem, hogy elválásuk keserű méregpoharát az utolsó cseppig egyként kiitták. Hiába érezte át a férfi gyászát és fájdalmát, segíteni mégsem tudott neki. Mégis, látva most, ilyen állapotban hősnőnk egy csapásra megértette, mennyit is jelent számára mind a mai napig az auror. A kifürkészhetetlen végzet pedig újra összeszőtte életük fonalát itt, az Ispotály falai kzött. Csoda hát, ha oly elszántan mellette szeretne lenni? Ugyan dehogy. Vállalja még annak kockázatát is, hogy rájönnek titkára, csak azért, hogy a kezét foghassa. Lelke mélyén azt reméli, talán őt pillantja meg először Mark, amikor magához tér majd. Ebből merít erőt és kitartást amióta betette ide a lábát. Azonban most itt van újsütetű barátja, aki leköti figyelmét. Talán nem ártana, ha beavatná őt a helyzetbe, nehogy akaratán kívül lebuktassa. Egyelőre ennek ellenére inkább még hallgat egy kis ideig. Tekintetét viszont a szemein és arcvonásain tartja. Kivárja a megfelelő pillanatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872865#post872865][b]Rothstein Elektra - 2024.01.27. 20:50[/b][/url]

A választ hallva elhúzza száját, hangosan fújja ki a levegőt és bosszúsan rázza meg fejét. Többre, vagy másra nincs most ereje. Általában ilyenkor kikelne magából, hevesen reagálna. Szentségelne is talán. Azonban most minden idegszála arra rezdül, aki ott hever a betegágyon eszméletlenül. Energiája híján csupán ennyi jut a férfinak. Beérnie ezzel kell jelenleg. - Legalább van eszed és megnézetted magad - tesz bölcs megállapítást Elektra a kötésekre pillantva és megcsillan a rá jellemző csípősség hangjában. Ezután sétálnak csak tova. Útjuk egyenesen a kávé felé viszi őket. Szüksége is van rá hősnőnknek. - Presszó, dupla tejjel, cukror nélkül - pontosítja ízlését miután leült az egyik székre, haját a nadrágja zsebében lévő néhány csattal feje tetején kusza kontyba tűzve. Fáradt vonásai, kisírt szeme árulkodó, mégis felel a kérdésre. - Majdnem. Egy szerelem, amit a sors nem hagyott igazán beteljesedni. Múltkor meséltem neked arról az aurorról, akivel együtt dolgoztunk a Méhes ügyön. Nos, ő az ott benn. Az orvosok megmentették őt és a karját, de hogy mikor ébred fel azt nem tudják - letöröl kézfejével pár könnycseppet a szeme alól, s igyekszik megnyugodni. Utál mások előtt sírni. Gyengének és szánalmasnak érzi magát tőle. Talán mert ez is az igazság. Ezután inkább gyorsan beleiszik a közben megkapott fekete aranyba. Kellemes ahhoz képest, hogy automatás. - Engem? Bárhol. Csak kiáltsd a nevem és én máris jövök, mint Superman -tereli az iménti komor témát ezzel a kis humorral. Mosolya még kissé fakón is mutatósan terül el szép ívű ajkán. Tekintete élénkebb, arcszíne is kezd visszatérni. Cukra újra a helyén, ahogy lassan a világ rendje is megkerül, hála a kávénak. - Miért kerestél, mesélj? - kérdezi ezután, mialatt vékony, csontos ujjai közé fogja a félig üres műanyag poharat. Egyik lábát maga alá húzza, hogy szembe kerülhessen a Szerelők Gyöngyével. Ez lett a neve, főleg mivel igazából valahogy a hivatalos bemutatkozás más színben tűnik fel a legutóbbi éjszakájuk fényében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872891#post872891][b]Rothstein Elektra - 2024.01.27. 23:43[/b][/url]

Hálás a férfinak és nem csak a zsebkendőért, hanem a megértéséért is, amivel viseltetik a helyzet iránt. Hiszen hősnőnk jól emlékszik mit mondott az aurorokról. Ítélkezhetne felette, mégsem teszi, s ezt Elektra megint elkönyveli azon jó tulajdonságok sorába, amiket vezet elméjében róla. - Bonyolult ügy a miénk, annyi szent...Viszont ha nem volna a sorsnak terve még velünk, akkor most nem lennénk itt együtt, egy helyen és időben. Ebben hiszek, mindenek felett - mondja immár bizakodással telt, bársonyos hangon, hogy azután belekortyoljon kávéjába, s hagyja, hogy az életet leheljen belé. Tűnődik néhány pillanatig, majd komolyan néz fel a fölé magasodó férfira. - Azért lehetek mellette, mert mindenki azt hiszi, hogy a felesége vagyok...Félreértés volt, de bevallom nem bánom... -avatja be a Szerelők Gyöngyét, majd beszédes szemeivel kéri, tartsa meg a titkát. Nem szól semmit, úgy gondolja nem kellenek szavak ahhoz, hogy a vele szemben ülő megértse. Van szíve, aminek bzonyítékait a riporternő könnyen sorjázhatná. Bizalma töretlen benne még mindig. Ezután könnyedebb vizekre eveznek, s már mindkettejük kedve sokkal jobb, mint azt bármelyikük gondolta volna találkozásuk pillanatában. - Kémeim úgyis jelentik, hogy tényleg kipróbáltad-e, vigyázz! Rothstein Elektrának mindenhol van szeme és füle! - húzza végre a rá jellemző ravasz mosolyra ajkát, míg szemeiben is megcsillannak a vidámság meleg szikrái. Előttük jönnek-mennek az emberek. Fehér taláros gyógyíók, halvány, de vegyes színekbe öltözött ápolók, láthatóan aggódó látogatók. Néhányan megállnak az automatánál, vesznek valamit, majd mennek is hamar, vagy épp kettősükre pillantanak, de haladnak is tovább dolgaikra. Láthatóan nem keltenek ők itt nagy feltűnést. - Megígértem a múltkor, hogy segítek. Állom a szavam. Mindig - szólal meg azután, hogy figyelmesen végighallgatta Balázs beszámolóját. Elméje színes szélesvásznán közben pörögtek is a gondolatok a hallottakat leképezve. - Egy nő a szerelméért őrültségekre képes. Olyankor a józanész kikapcsol és csak az ösztön hajt. Nekem elhiheted - magyarázza nagy fokú átéléssel. Őszintesége süt róla, mint ahogyan az a tény is, hogy tényleg tudja milyen is az amiről beszélt. - Mit tudsz amúgy a nőről? A lakótársad bízik benne? Miért hiszed azt, hogy vaj van a füle mögött? Nem vagy előítéletes. Szóval megérzés? A sérüléseit okozhatta magának, hogy ezzel keltsen sajnálatot és tudjon a lakótársad közelébe férkőzni? Mi lenne az indítéka? Mit nyerne belőle? - teszi azt hősnőnk, amihez a legjobban ért. Kérdez. Tudakozódása godolatébresztés is egyben. Minden ügy megoldását így indítja. Köbejárja a témát. Felteszi a megfelelő kérdéseket, majd jön az anyaggyűjtés és végül a tények összegzése és az igazság feltárása. Ebben a legjobb, s ez vitán felül álló kijelentés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=873074#post873074][b]Rothstein Elektra - 2024.02.01. 22:10[/b][/url]

Megannyi trükk van tarsolyában, ám ezt a szituációt valóban a puszta véletlen szülte. Tudni akarta csupán, hogy az auror állapota miként alakult. Attól tartott egy a neje elvesztésével kapcsolatos őrültség vezette idáig a férfit. Elkeseredettségében vállalta a veszélyes rajtaütést, amiben túl vakmerően lépett fel, s lett áldozata a robbanásnak végül. Megérkezésekor csak annyit tudott, hogy életveszélyesen megsérült és itt fekszik. Tudta jól, hogy felvilágosítást csak a család kaphat, ezért félt, hogy semmit sem tud majd meg róla. Odalépve a felvételi pulthoz azonban a végzet vicce végett belőle lett Mark eltűntnek hitt felesége, s hősnőnk nem is hadakozhatott ellene. Azonnal bekísérte egy nővér a kórterembe. - Köszönöm - artikulálja hangtalan a hála egyetlen szavát, majd tovább iszogatja csontos ujjai közt tartott kávéját. Megkönnyebbülten tud figyelni eztán arra, hogy kedvét ne felhőzze temérdek aggodalma. Humorral fűszereződnek meg mindkettejük szavai, hogy végül a Szerelők Gyöngye meg is nevettesse. - Pihenj honvéd! - mondja vidám hangon, miközben ő is szalutál egyet gyorsan. Anyja ezt biztosan büszkén látná, hiszen katona család sarja. - Ezzel elkéstél - rázza meg fejét és folytatja - Egyvalakire vagyok veszélyes. Magamra, de szerintem ezt a múltkor már prezentáltam - reagál azután Balázs megjegyzésére még mindig szélesen mosolyogva  - Gondold csak végig! Szerintem én vagyok az egyetlen olyan oknyomozó riporter az országban, aki képes fejjel előre egy kukában landolni, akit aztán kurvának hisznek és aki ennek tetejébe még azzal is alszik, aki lekurvázta - számolja szabaddá tett kezén a felsoroltakat - Mindenzt egy és ugyanazon éjszaka. Mi ez ha nem önveszélyesség? Pótlékot kellene fizetnem magamnak, hogy kompenzáljam - tódítja teljesen komolynak tűnve, hogy aztán elvigyorodjon és vállát megvonja. Kisvártatva újabb apró kortyot vesz le poharának tartalmából. Ezt követően nagyon figyelmesen, nyitott elmével hallgatja végig a férfi válaszait, megjegyzéseit és elméleteit, s legfőképp kérését. - Kelleni fog a neve és bármi, amit még tudsz róla. A nemesi családok élete, általában nyitott könyv. A felszíne mindenképp. Ha valóban az ez a nő, akinek mondja magát, hamar a nyomára fogok bukkanni. Viszont a szimatom azt súgja valamibe istenesen beletenyerelt a lakótársad és piszok szerencsés, hogy te vagy neki - elemzi a helyzetet a rá jellemző csípős egyenességgel. Szókimondása az egyik védjegye. Lelkiismerete a másik, ami az ő hivatásában nem épp előnyös tulajdonság. - Mit is mondtál, hogy hívják őt? - tudakolja meg ezt is még, mert úgy emlékszik csak annyi hangzott el a nevezett lakótársról, hogy gyógyító. - Kelleni fog pár nap, de kiderítem amit csak tudok - ígéri meg legott, s hangja mellett beszédes szemei is ezt súgják. Rothstein Elektra tartja a szavát és a száját. Segíti és megóvja azokat, akik arra érdemesek. Azt pedig itt helyben elhatározza, hogy a lakótársra szintén szán majd néhány percet. Összefüggéseket keres, esetleges indítékot. Vannak még kapcsolatai és továbbra is birtokol bizonyos szintű hozzáférést adatbázisokhoz. Ekkor különös zajok ütik meg a fülét a folyosó végén lévő orvosi pihenő felől. Egy fehér taláros alak fut el előttük pár pillanattal később, ami nem jó ómen. Követi hát tekintetével a gyógyítót, s amikor az illető Mark szobjájában tűnik el egészen elsápad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=873109#post873109][b]Rothstein Elektra - 2024.02.02. 19:16[/b][/url]

Elodázó mosollyal reflektál csak arra a megállapításra, miszerint kalandos az élete. Meglehet valóban annak tűnik, azonban hatalmas árat fizetett egy-egy ilyen kalandért. Az egyik ilyen most egy ágyon fekszik nem messze tőlük. Tekintetén átsuhan egy kósza bánatfelhő, majd tova is tűnik legott. Kisvártatva megkapja a nevet, melynek hangzása valóban a férfi által említett nemzetekre jellemzőnek tűnik. Iránymutatásnak minden esetre remek ez a pár információ. Elektrának kiváló memóriaja van, így csak fejben jegyzetel. Hálás a sorsnak, hogy ezt a képességét is visszakapta, emlékeivel együtt. Kellett hozzá némi idő, de már épp úgy funkcionál, mint ominózus amnéziája előtt. - Törődsz vele, mert kedveled. Előttem nem kell ezért ám szabadkoznod. Kár is lenne a gőzért, mert úgysem tudnád nekem beadni a mesét, hogy te milyen egy álnok gonosztevő vagy - mosolyog a Szerelők Gyöngyére, majd elhangzik a lakótárs neve is, ami ismerősen cseng a riporternő számára. Elgondolkozik ezen, s be is villan neki valami róla. - Olvastam a barátom kórlapján a nevét. Illetve van egy fiatal lány, egy rezidens, aki minden nap bejár a "férjemhez". Tőle tudtam meg, hogy az aláírás tulajdonosa kezelte Markot, amikor behozták a balesete után - tart lélegzetvételnyi hatászünetet, majd folytatja - Ezek szerint a lakótársad mentette meg az életét - mosolyodik el összeillesztve a tényeket, akár egy puzzle darabkáit. Arcán egyszerre jelennek meg a hála és a büszkeség vonásai. Azonban olyan hirtelen tűnnek el, ahogyan felsejlettek. Elrohan a nővér, egyenesen a kórterembe, majd onnan vissza, hogy riassza az épp ügyeletes orvost. Minden olyan gyorsan történik, hogy Elektra először holtsápdtá válik a rémülettől, hogy esetleg valami baj van, majd még kétségeesettebb ábrázata lesz a hírtől, hogy végre megtörtént amire várt. Viszont ez azt is jelenti, ő hogy nem volt ott a szeretett férfival, amikor az magához tért! - Ne haragudj! -kiáltja tehát immár válla felett vissza, mivel azon nyomban ő is futásnak ered, hogy lássa Markot. Vajon miként fog reagálni a jelenlétére? Felismeri egyáltalán? Örülni fog, vagy elutasítja? Elméjén ezek a kérdések cikáznak át, ahogy bakancsba bűjtatott lábai alá gyűri a folyosó linóleimát. Lélekszakadva rohan célja felé. Végül beér a szobába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=873120#post873120][b]Rothstein Elektra - 2024.02.02. 21:26[/b][/url]

Reménnyel és félelemmel telve érkezett meg, s lépett be a szobába, ahol egy ápolónő máris rápirított, hogy nincs itt most helye. Mégis odament a szeretett férfihez és megfogta annak épségben lévő kezét. Érdes és meleg volt a bőre hősnőnk ujjai alatt, aki finoman simogatni kezdte, majd közel hajolt hozzá, amennyire az orvosi műszerek csövei azt lehetővé tették. - Kérlek Mark, ébredj fel...Elektra vagyok...Sajnálom...Még mindig szeretlek...Hiányzol... - suttogja bársonyos hangján, hogy azután, számolva az ápolónő rosszallásával egy lélegzet könnyűségű csókot adjon a szívének kedves férfi homlokára. Ezután arrébb tessékelik, de nem akaródzik számára az eltávolodás, így megáll az ágytól nem messze. Ebben a pillanatban törtet be a nevezett orvos, aki mondhatni egyenesen félrelöki őt az útból. Azonban hősnőnk ezt nem teszi szóvá, mert mivel figyelme az ágyon fekvőre irányul. Rezzenetlen strázsál mellette, s várja feleszmélését. Kisvártatva az auror valóban felébredni látszik, ám amint ez megtörtik jön a keserű igazság. A csoda oda. Könnyek szöknek hősnőnk szemébe, majd gördülnek végig éles vonású, sápadt arcán. Hiszen első szavaival Mark le is leplezi Elektrát, s tudatja mindenkivel, hogy nem a felesége. Ezzel pedig kiváló okot szolgáltat a gyógyítónak, hogy ugyan második nekifutásra, de az ápolónő segítségével a "feleséget" kiakolbólítsa. Tehetetlenségében felzokog, majd hagyja magát kivezetni. Az ápolónőbe azonban szorult némi jóindulat, mert csak annyit mond, hogy ha most szépen elmegy, akkor nem tesz erről senkinek jelentést. A gyógyítót pedig, ahogy ki is nyilvánította, nem érdekli ki is volt ő valójában. Szótlanul bólint erre, majd pálcájával magához hívva kabátját és kopott bőrtáskáját, azonnal hazaindul. Összetört szívvel sírja végig az utat, hogy azután toronyszobájába zárkózva vesse bele a kesergés helyett magát a nyomozásba, melyre a Szerelők Gyöngye felkérte.