A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=838329#post838329][b]Bossányi Karola - 2021.10.18. 21:17[/b][/url]

Bármennyire is nehéz volt a lelkem, nem hagyhattam Bencét egyedül egy ilyen helyzetben, nem tudtam volna megtenni, mert bármennyire is fájt az, amit tett, még mindig szerettem. A sürgető szavakra sem volt idő hezitálni, dönthettem, hogy vele jövök, vagy maradok, s egyértelmű volt az, hogy inkább én tartsak vele, mint a Szőke.
Mindvégig aggódtam érte, az Ispotályba érve máris rohantak vele, s egyedül maradtam a folyosón, tele kétségekkel, és halomnyi aggodalommal, hogy vajon mi történik Bencével, túléli-e.
Még igazán azt se tudtam, hogy miért eshetett össze, hiába léptem a pulthoz, az ott dolgozó nővérek nem sok információval tudtak ellátni, csak nyugtattak, hogy üljek és várjak, majd a Gyógyítók többet mondanak. Persze, nyugodjak is meg, mikor összeesett, s azóta magához se tért. Hogy lehetnék nyugodt?
Hosszú ideig csak mászkáltam a folyosón fel, s alá, próbáltam belesni a kezelő ajtaján, de sok mindent nem láttam. Csak az látszott, hogy az orvosok jó ideig hezitáltak, majd egy óra elteltével érkezett egy sötét kabátos férfi, aztán jóval később távozott.
A gyógyítókkal csak ekkor lehetett érdemben beszélni, azt mondták, hogy most már jobban lesz, s csak órák kérdése, míg magához nem tér.
Ez részben megnyugtató volt, egyfelől megkönnyebbülhettem, hogy Bence nincs életveszélyben, s hogy minden rendben lesz vele. Afelett viszont nem tudtam elsiklani, amiket hozzám vágott, s azt sem, ahogyan az tette.
Fáradtan ültem le a szobájában, ugyanabban a ruhában ücsörögtem órákon át,  néha mintha elnyomott volna az álom, de aztán minden neszre felriadtam. Nem Ő volt, mindig csak egy-egy nővér lépett be, s ellenőrizte az állapotát. Jól végezték a dolgukat, nagyon is figyeltek rá.
Órákkal később, elmerengve bámultam kifelé az ablakon, mikor ismét neszezésre kaptam fel a fejem, ám ezúttal a szobából érkezett a zaj, s úgy láttam, hogy Bence mozgolódik.
Felegyenesedve a fotelből, magam előtt összefűzött karokkal lépdeltem közelebb, s az ágya végében megállva rápillantottam. Arcomról leginkább a gyötrelem tükröződött, mely vegyült a fáradtsággal, s kisírt szemeimmel.
- Azt mondták, hogy rendbe fogsz jönni - mondtam szűkszavúan, s ridegen, mintha tényleg csak a tényeket közölném. Nem is tudtam, mi mást is mondhatnék, pontosabban de, mert még most is ott feszítette a mellkasomat az érzés, s igen is, számon akartam kérni, hogy mégis hogy tehette ezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=838366#post838366][b]Bossányi Karola - 2021.10.19. 09:47[/b][/url]

Látszott a viselkedésén, hogy még egy kicsit zavart, aztán ahogy elkaptam a pillantását, abból éreztem, hogy talán már emlékszik. Valószínűleg ő is tisztában van azzal, hogy mi történt, arcvonásai, első szava is erről árulkodott. Nem is értettem. Vajon mire is mondhatta azt, hogy kár? Arra, hogy az orvosok biztatóan beszéltek az állapotáról, vagy azért, mert most nem a Szőke állt az ágya mellett?
- Tényleg nem emlékszel? - higgadtan tettem fel kérdésemet, szemöldököm mégis úgy szökött feljebb, amiből Bence pontosan érezhette, hogy nincs minden rendben. Karjaimat még mindig magam előtt tartottam, védekezőn öleltek át, miközben tettem egy pár lépést, s megkerülve az ágyat, most mellette álltam meg. Látva, hogy messze a víz, a kezébe adtam a poharat, majd ahogy végzett, el is vettem tőle és visszatettem a pálca mellé.
- Semmi lényeges, nagyon jól sikerült a projektmunkád Lillával, kiválót kaptatok érte. Aztán megcsókoltad, nem, várj...először táncoltál vele, magadhoz húztad így jó szorosan, na és ekkor csókoltad meg - ahogy meséltem, még némi színészi játékot is belecsempésztem, mintha tényleg csak egy előadást mesélnék el neki. Hangom közönyösnek tűnhetett, de a tekintetem a valós érzelmeimről árulkodott. - Jajj, várj, majd elfelejtettem! Leszidtál, amiért késtem, meg sem kérdezted, hogy miért nézek ki ennyire pocsékul, de azért azt kiemelted hogy igen szarul festek. Ja, és még a tőlem kapott láncot is hozzám vágtad - foglaltam össze röviden is tömören, de a végén már nem játszott ott arcomon az a kis színpadias mosoly sem, elkomorultam, akárcsak a tekintetem.
- Ugyan, végül is, csak egy féltucat ember előtt aláztál meg - feleltem bocsánatkérésére, aztán el is fordítottam a fejem, mert a szemeimbe könnyek gyűltek, ahogy felidéződött bennem az előző este.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=838394#post838394][b]Bossányi Karola - 2021.10.20. 10:16[/b][/url]

- A Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotályban vagy, ide hoztak be, miután összeestél - válaszoltam Bence kérdésére, hogy mert látszott rajta még a zavarodottság, s hogy nem tudja, miért is került oda, ahová. Igazából én sem tudtam volna neki megmondani ezt, nekem a gyógyítok nem adtak pontos diagnózist, csak azt mondták, hogy rendbe fog jönni. Lehet, hogy rá kellett volna kérdeznem, de annyira fáradt voltam, hogy nem igazán tudtam értelmesen cselekedni, ráadásul először látni akartam, hogy tényleg rendben van-e. Mert bármi is történt, még mindig szerettem Őt, csak épp most nehéz volt a szívem, s nem is tudtam vele úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, hisz nagyon is sok minden történt.
Emiatt nem is tudtam igazán kedves lenni hozzá, biztosan érezte is rajtam a dühöt és a csalódottságot, de szerintem már ismert jól, és tudta, hogy ha megbánt, akkor tényleg megbántódom. Ennek hangot is adtam, legalábbis a szarkasztikus megjegyzéseimből biztosan érezte, hogy mennyire megsértett.
Még  mindig összefont kezekkel álltam előtte, csak annyi időre emeltem el a balomat, míg néhány arcomba tévedt hajszálat félresöpörtem. Közben próbáltam végig hallgatni a magyarázkodását, ami kicsit zavaros is volt. Ezt mondjuk nem csodáltam, a történtek után, még sem értettem igazán. Az egészből olyasmit szűrtem le, hogy fogalma sem volt arról, hogyan is keveredhetett Lillával ilyen helyzetbe, de nekem ez a történet valamiért sántított. Bármitől is lett rosszul, ilyen véletlenek nem történnek csak úgy.
- Jajj Bence, légyszíves csak ezt ne. Lehetnél mondjuk őszinte, és nyugodtan mondhatnád azt, hogy sokat voltatok együtt, megtetszett, sokat ittál és így alakult, de ezt ne, hogy nem tudod, miért történt, mert ilyen nem történik csak úgy - mondtam még mindig kicsit feszülten, s egy kicsit megingott a bizalmam Bencében. Bár azt mondta szeret, de azzal a hévvel, ahogy s amilyen szavakat hozzám vágott, abból egész mást éreztem.
Hiába kért bocsánatot tőlem, nekem ez nem ment ilyen könnyen, s a legjobban az zavart, hogy még csak normálisan meg sem tudtuk beszélni, mert máris hunyta le a szemét. Órákig feküdt itt, nekem kellett volna lehunynom a szemem, mert már régóta fönt voltam, és nagyon fáradtnak éreztem magam.
- Bence…itt nem csak a csókról van szó. Mert jó, megtörtént, tudom, hogy az elmúlt időszakban én is hisztisebb voltam a vizsgák miatt, és ennek Te ittad meg a levét, de ez elég volt ahhoz, hogy olyan stílusban beszélj velem, és olyan szavakat vágj hozzám? Ha láttad volna magad…én nem tudom, hogy mi történt velünk - sóhajtottam, s egy kis könnycseppet ki is töröltem a szemem sarkából, mert fáj az, hogy ez egyáltalán megtörténhetett közöttünk. Az viszont látszott, hogy ő fizikálisan nincs még jól, így hiába is vártam volna, hogy találjunk megoldást a problémára. Szakítani? Megfordult a fejemben, de talán nem ez lett volna a megoldás, csak épp fogalmam sem volt arról, hogy mennyire őszinte velem.
- Na mindegy, most pihenj. Szólok a húgodnak is, hogy itt vagy, nem akartam őt iderángatni az éjszakában, és a szüleidre sem akartam ráhozni a frászt - mondtam, s  kicsit próbáltam összekapni magam, zavartan simítottam ki újra pár hajszálat az arcomból.  - Megyek vissza a kastélyba, van szükséged valamire? Küldjek be Emmával valamit? - kérdően pillantottam rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=838404#post838404][b]Bossányi Karola - 2021.10.20. 15:22[/b][/url]

Azt mondta, hogy őszinte, hogy nem akart bántani, és ezt el kellett volna hinnem neki, mégis egy kicsit megingott a bizalmam irányába, s teljesen összezavarodtak a gondolataim. Eszembe jutott az, hogy féltékeny voltam a szőke miatt, de mikor szóvá tettem, Bence indulattal reagált, hisztisnek titulált, majd ott hagyott a teremnél. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy egy kis hülye liba vagyok, aki csak beképzeli magának a dolgokat, s hogy nincs abban semmi, ha ők ketten ennyit lógnak együtt a projektfeladat kapcsán. Tegnap este azonban, ahogy együtt láttam őket, összetörtem. Mert talán nekem volt igazam, mindvégig ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben Bence újra és újra elmondta, hogy sajnálja.
Talán komolyan is gondolta, de ettől bennem még sem szűnt meg a fájdalom, ugyanúgy csalódott voltam, s elárulva érezem magam. - Értem - szűkszavúan ennyit feleltem csak a szavaira, de jelen pillanatban ezzel semmit sem tudtam kezdeni. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is lesz ezután, de fáradt is voltam nagyon, hogy ezen gondolkodjak. Bencére is láthatóan bőven ráfért még a pihenés, s talán az sem ártott, ha most egy kicsit pihentettük ezt a témát.
- Jól van - bólintottam, közben összehúztam magamon a kabátot, mert menni készültem. - Lilla mentett meg, ő hívta ki a SÜVEG-et, én csak bekísértelek - ez volt a teljes igazság, bár nézőpont kérdése, végül is, én is elrohanhattam volna segítségért, de abban a helyzetben ott jobbnak láttam, ha vele maradok. - Jó pihenést Bence , most megyek - köszöntem el tőle, épp csak, hogy megemeltem a kezem egy röpke intésre, aztán elhagytam a szobáját, hogy visszatérjek a kastélyba.