A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410265#post410265][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 14:42[/b][/url]

Régen jártam már kórházban. Természetesen soha nem amiatt voltam ilyen intézmény vendége, mert nekem lett volna valamilyen nyavalyám. Nekem olyanjaim nincsenek. Ha gondom van, az vagy megoldódik magától, vagy nem oldódik meg sehogy. Hogy ez áldás vagy átok, arról vitatkozhatunk, de a helyzet akkor is ennyire egyszerű. Szóval ha ispotály környékén jártam valaha, az az esetek döntő részében azért volt, hogy vért szerezzek magamnak. Most nem erről van szó. Most a másik eshetőség okán vagyok itt: látogatóba jöttem. Igaz, nem akármilyenbe...
Késő éjjel lévén éppen csak az ügyeletes gyógyítók, ápolók tartózkodnak az épületben, a betegek pedig mélyen vagy épp kevésbé mélyen szunyókálnak. Langaléta alakom komótosan fordul be az egyik folyosóra, azonban most egészen másként festek, mint szoktam. Eleve alig látszom ki öltözékemből, amely nem más, mint egy orvosi ruha. Világos kékes-zöld póló és nadrág, fölötte fehér köpeny, számat fehér maszk fedi, fejemen műtőssapka, hosszú hajam összegumizva lóg ki alóla. Ami rajtam van, nem éppen gyógyítói egyenruha. Egészen pontosan egy varázstalan doktortól szereztem még a hetvenes évek táján. Így tehát meglehetősen ódivatú már, ahogy a kiegészítőként szolgáló sztetoszkóp úgyszintén. De mindez nem probléma, hiszen akadnak orvosok, akik mágusok és muglik közt egyaránt ténykednek, átjárva ide konzultációra, egyeztetésekre, az meg a varázslóknak pont nem fog szemet szúrni, melyik M. D. kollekciót viselem. Arra tehát tökéletesen elég álcám, hogy lazán sétálgathassak az ispotályban így a látogatási idő lejárta után. Egy részről olyan természetesen közlekedem, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy nem volna itt hivatalos dolgom; más részről kihasználom azon képességemet, hogy el tudom jelentékteleníteni kisugárzásomat; harmadrészről pedig... mégis ki volna annyira eszement, hogy leszólítson egy ilyen baljós, fura alakot?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410290#post410290][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 15:43[/b][/url]

Kutatón járom a folyosókat. Útbaigazítást nem kérek, hiszen nincs rá szükségem. Hamarosan megérzem a férfi illatát. A maszk nem igazán gátol a szaglásban, ezért hát mélyet lélegzem és megyek szépen az orrom után. Bájital és növénymérgezési osztály. Ez az. Egyik ajtó követi a másikat, mígnem odaérek az elé, amely mögött az illat alapján az aurort lelem. Vagy a vérét egy kádba öntve. Az előbbi változatban reménykedem, és nem hiába, mert ahogy fülelve megállok, rögvest hallom nehéz, keserű lélegzését, szíve lagymatag kalapálását. Fehér kezemet a kilincsre csúsztatom, és belépek.
Egy négyes kórterem, függönyökkel elválasztott ágyakkal, azonban Dwayne egy maga hever benne. Elcsigázottan sétálok beljebb, régi fényű szemeimet a haldoklóra szegezve, miközben elkezdek megszabadulni felesleges ruhadarabjaimtól. Kikötöm a maszkot, leoldom a sapkát, kihúzom a hajgumit, lekapom a sztetoszkópot, lekanyarítom a köpenyt és mindent odarakok egy oldalsó asztalra. A bő műtőspóló és műtősnadrág marad. Megragadom az ágy melletti szék háttámláját, közelebb helyezem Warrenhez, majd helyet foglalok rajta. Hosszú lábaim szétvetem és hanyagul letámasztok rájuk karjaimmal. Lesütött szemmel üldögélek egy darabig, majd felnézek a férfira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410312#post410312][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 16:28[/b][/url]

Látom a férfin, hogy csak félig van ébren, nem igazán van magánál. Az arckifejezéséből ítélve nem tudatosul benne, hogy valaki a szobába lépett, vagy éppen más valakit képzeleg a helyembe. Némán figyelem Őt, és mélyeket lélegzem, hogy teljes mértékben eszemnél maradjak, noha ez nem egészen könnyű, tekintve, hány helyről vérzik így vagy úgy az ágyon heverő auror. Lustán pislogva nézem, ahogy feltámaszkodik, hogy köpni tudjon, és amint ezután körbetekint, végre meglát engem. Ezzel egy időben viszont alaposan meg is rémül tőlem, és lelöki a tálat. Rezzenéstelenül szemlélem ezt az egész eseménysort, aztán a nem éppen szívderítő tócsát, amit persze nincs kedvem így a padlón hagyni. A következő mozdulatsoraim Dwaynenek úgy tetszhetnek, mintha a szoba egyik végéből a másikban teremnék és cikáznék, helyzetemet változtatva. Legvégül azonban ismét ott ülök az ágya mellett, pontosan úgy, ahogy eddig, csak éppen a padlóról eltűnt a mocsok, a vesetál pedig tisztán került hozzá vissza a párnára.
- Látogatóba jöttem. - felelek végül nyugodt, rekedtes hangomon.
- Pocsékul festesz. - nézek végig rajta, majd tekintek a szemébe, cinkosan elmosolyodva. Ez nem afféle kárörvendő kifejezés az ábrázatomon. Koránt sem. Hanem az a fajta, amely jelzi, nem vagyok hajlandó sajnálkozásba kezdeni az állapotát illetően, és nem fogok nekiállni keseregni, hogy milyen szörnyű ez az egész. Gondolom, teszik ezt eleget a szerettei meg Ő maga. Nekem úgysem stílusom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410452#post410452][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 19:39[/b][/url]

Kicsit összezavarom szerencsétlent a kis takarító akciómmal, ám úgy hiszem, ez semmiség ahhoz képest, amilyen kellemetlenségekben része volt a pár nap alatt, amit itt töltött eddig. Viszonylag hamar helyreáll persze, már amennyire a helyzetében erre képes.
- Igen, mindössze ennyi a gond... - susogom, tovább mosolyogva, ahogy elsorolja, szerinte miért festhet ilyen szörnyen. Szegény Warren van most olyan sápadt, mint én. A légzése fájdalmas, az egész teste verítékben ázik, itt-ott sebes, vagy vérzik, és úgy en bloc borzalmas állapotban van. Akarva-akaratlanul beugrik nekem a pestis, és az, ahogy évszázadokkal ezelőtt haldokoltam benne. Csak nekem nem jutott meleg ágy vagy tiszta ruha, csak az utca mocska és megannyi hörgő, kelésekkel tarkított betegtárs. Félreértés ne essék, egy percig sem gondolom, hogy Dwaynenek örülnie kéne, amiért Őt legalább gyógyítók kezelik és van fedél a feje felett. Ennek ugyanúgy megvannak a kínjai és ugyanolyan rémes. Aki haldoklik, az haldoklik. Itt nincs helye versengésnek.
- Mit mondanak? - bökök fejemmel a folyosó felé, üdén szétálló hajam finoman megrezzen. Mina említette, amit Ővelük közöltek az orvosok, azonban az eltérhet attól, amit a férfi tud. Különben utánaolvastam ám ennek a Krokodilkönnynek, és sajnos jól emlékeztem, miféle főzet ez. Alattomos, kegyetlen és bosszantóan hatásos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410489#post410489][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 20:38[/b][/url]

Sajnálom kissé, hogy adja itt nekem az erős, szívós legényt. Előttem semmi szükség rá. Dehát ezt Ő pontosan tudja. Egy ideig csak reménykedem benne, hogy ez eszébe jut, mígnem kijelenti, hogy meg fog halni. Erre vártam. Mármint természetesen nem arra, hogy meghaljon, hanem hogy ellazuljon és ráébredjen, velem nem kell jópofiznia. Nekem nem kell előadnia, hogy minden rendben lesz és hogy meg fog gyógyulni. Hiszen nem ezt érzi. Nem hisz abban, hogy ezt túlélheti. Ez elvileg egy helytálló gondolat. Elvileg...
- Dwayne... - szólítom meg az aurort csöndesen, egészen finom, mégis szilárd hangon, miközben lesütöm szememet, és combjaim közé lógatott kezeimmel szórakozom. Fekete hajam arcom mellett lóg lefelé.
- Tudom, hogy sz*rul vagy, és hogy másra se vágysz, minthogy mindenki hagyjon békén, hadd vergődj kedved szerint, vagy pedig egyenesen arra, hogy akárhogy is, de legyen már vége ennek az egésznek... - vezetem fel együtt érzően, ám koránt sem érzelgősen a továbbiakat, hosszú ujjaimnak magyarázva, mígnem feltekintek ismét az ágyon fekvő betegre, egyenesen a szemébe nézve.
- De kérlek, figyelj most rám egy kicsit! Hallgass meg és semmit ne láss a szavaim mögé, mert semmi mást nem jelentenek, mint azt, amit kimondok. - bólintok nyomatékosan, miközben komolyan fénylő szemekkel figyelem a férfit.
- Megteszed ezt? - emelem meg sötét szemöldökömet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410533#post410533][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 22:13[/b][/url]

Pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem sok nagyobb félelme van az ágyon fekvő férfinek, mint hogy vámpírrá változtatják. Tudom, hogy hiába kedvel engem, ezt soha nem fogja igazán bevallani, már csak azért sem, mert megvan a véleménye a hozzám hasonló éjlényekről. Tudom. Éppen ezek miatt vágtam neki a mondandómnak úgy, ahogy. Persze, veheti mindezt csak ügyes taktikának, ám remélem, annyira kiismert már, hogy tudja, teljesen nyílt lapokkal játszom.
- Ha úgy akarod, összeszedem a holmimat és magadra hagylak; vagy ha szeretnéd, maradhatok még, beszélgethetünk, vagy csak simán szóval tartalak, hogy lefoglaljam a gondolataidat kicsit... - vonok vállat finoman, vázolva a lehetőségek első csoportját, áthatóan figyelve a nyomorúságos állapotban lévő aurort. Arcomon nyoma sincsen semmiféle viszolygásnak a köpései, a ramaty külseje és a sebei miatt, hiszen nincs is bennem egy szemernyi se. Ennek semmi köze ahhoz, hogy koromból adódóan több életre elég ocsmányságot tapasztaltam már. Nem erről van szó. Már halandóként sem rázott meg az ilyesmi. Eleve a középkorról beszélünk, de különben sem akadtam fenn soha az ilyen helyzeteken.
- Ha pedig úgy akarod... - folytatom az eshetőségek taglalását.
- Meggyógyítalak. - ejtem ki a szót egyszerűen, szinte csak lehelve, majd ráérősen pislogok egyet. Le sem veszem békés tekintetemet Dwayneről. Meghoztam a döntésemet. Talán már akkor megtettem, mikor Minától megtudtam, hogy az apja haldoklik. Lehet, azóta mindössze csak érleltem magamban az elhatározást.
- Adok Neked a véremből, ami kimossa a szervezetedből a mérget. - fejtem ki egy kicsit bővebben, mégis hogyan tervezem végrehajtani ezt, aztán  csak némán figyelem Warrent. Nem állok neki magyarázni meg nyugtatgatni, hogy nem, ezzel nem változtatom Őt vámpírrá és semmi hasonlót nem tervezek. Hiszen ezért tisztáztam az elején, hogy nyugodtan vegye szó szerint, amit mondok. Meggyógyítani akarom, nem átalakítani, sem a szolgámmá tenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410579#post410579][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 23:09[/b][/url]

Szólnia se kell, minden rezdülése azt sugallja, hogy nem akar egyedül lenni. Olyan gyámoltalannak, olyan óvni valónak hat így. Mint ilyenkor mindenki. Bennem pedig ezt látva, unos-untalan a segítő szándék üti fel fejét, zsigerből. Nem mondanám magam kifejezetten jó embernek és nincsen hatalmas szívem. Még ha lenne is, úgyse ver. És pontosan ez az. Az én érzelmeim egészen más szinten mozognak. Puszta ösztönök és gondolatok szintjén. Lélekről itt nem kell beszélni. A lényeg, hogy szeretem, ha a dolguk a helyükön vannak. Márpedig a dolgok akkor vannak a helyükön, ha optimálisan működnek. Ha megvívják a maguk küzdelmeit, ám a végén győztesen térhetnek haza és léphetnek tovább. Hogy tehetné meg ezt az, aki meghal? Nyugodjunk bele, mondván: így rendeltetett? Nem. Engem nem ebből a fából faragtak. Persze, hiszem, hogy minden úgy van, ahogy annak lennie kell. Éppen ezért ülök itt, és ajánlom segítségem a férfinak. Ennek is így kell lennie.
Figyelem a szavaim nyomán elképedő, egészen felélénkülő Warrent, és hebegő kérdéseire mindössze mélyet bólintok. Igen, képes vagyok meggyógyítani Őt. Tudom, nem túl közismert tény, hogy a vérünknek ilyen hatása van. Még a szakértők is inkább csak találgatni szoktak erről, annak tudatában, hogy az áldozataink nyakán ejtett seb hamar beforr. Arról viszont természetesen nem igen vannak ismereteik, mit tesz a vérünk azon kívül, hogy annak segítségével változtatjuk át a halandókat és hogy szolgákat is gyárthatunk belőlük vele. Ilyesmikre bőven akad tanulmányozható példa. De vajon hány halhatatlan volna olyan eszement, hogy a vérével hébe-hóba embereket gyógyítgasson?... Nos, azt hiszem, nem csak emiatt fognak rám csúnyán nézni a fajtársaim, ha valaha ismét találkozom bármelyikükkel.
Türelmes várakozón pislogok Dwaynere. Szívesen felelek neki, ha akad bármilyen kérdése. Állok rendelkezésére. Csak remélni merem, nem lesz olyan ostoba, mint egy ilyen helyzetben igen sokan lennének, és nem fog botor módon meghalni inkább, semmint elfogadja egy éjlény segítő jobbját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=411751#post411751][b]Adam Kensington - 2014.10.27. 23:47[/b][/url]

Csak nézzük és nézzük egymást a férfival, akinek a felmerülő gondolatai teljesen jogosak, a végül feltett kérdésére pedig számítottam. Sejtettem, hogy ez fogja leginkább érdekelni. Megértem, hogy nem bízik bennem. Mi oka lenne tenni? Igaz, átmentünk már pár dolgon, és eddig nem kellet csalódnia bennem, ez viszont még édes kevés. Ráadásul pont én akadnék fenn azon, hogy nem bízik bennem, amikor én magam senkiben nem bízom?
- Mert módomban áll és mert kedvem van hozzá. - adom meg őszinte, nyugodt hangú válaszomat. Semmi egyébről nincsen szó. Megtudtam, hogy haldoklik és arra gondoltam, ezen változtathatnék. Így hát eljöttem, hogy megtegyem. Azonban ez csak így jöhetett létre, hogy megkérni senki nem kért rá. Ha a lánya mondjuk megpróbált volna rávenni, hogy segítsek rajta valahogy, akkor valószínűleg most nem lennék itt. Hiszen a vérem azért van, hogy bennem áramolhasson. Hogy engem éltessen. Nem másokat. Nem a Föld lakosságát. Ha pl. be akarnának fogni, hogy a véremből készítsenek gyógyszereket, nem azért állnék ellen vagy válnék köddé, mert félnék a kísérletektől vagy mert irigy volnék, hanem az elv miatt. A vérem az enyém. Sokakból merítettem, ám akkor is az enyém. Én rendelkezem vele és csak engem szolgál. Ha én úgy döntök, kisegítek vele valakit, az az én dolgom. Erre senki nem utasíthat, még csak kéréssel vagy sugallattal sem. Ahhoz túl szabad lény vagyok. Csak úgy ajánlom fel és nyújtom ezt a segítséget bárkinek, ha az az én és csak az én gondolatom. Mint esetünkben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412412#post412412][b]Adam Kensington - 2014.10.28. 19:35[/b][/url]

Kérdések, amelyeket már ki tudja, hanyadszorra hallok. Mint minden mást azonban, ezt szintén elfogadtam. Elfogadtam az örök körforgást, az ismétlődést. A részemmé vált, és már kifejezetten szokatlan nélküle. Megkedveltem az állandóságot. Kénytelen voltam, hisz én magam is állandó vagyok.
- Áramlik bennem, amolyan csöndes folyóként. - fejezem ki magamat némileg költőien, dehát ennyi engedtessék meg nekem. Elmerengve, fürkészőn figyelem a férfit. Nem taglalom, miért van szükségem a véremre, meg hogy miért nem dobog a szívem, ha egyszer a vérem kering a testemben. Érdekes, hogy egy varázsló ilyen fantáziátlan, ám nem hiszem, hogy pont most tényleg ez érdekelné. Azt hiszem, inkább csak az időt húzza.
Némán figyelem, miként tornássza végül följebb magát, szenvedőn. Lágy fényű tekintetem le sem veszem róla. Akkor sem, mikor elrebegi azt az egyetlen, meggyötört szót, mintegy engedélyt adva. Pislogok még egyet lustán, majd bólintok és felemelkedem ültömből. A férfi fölé magasodok groteszk, műtőruhás alakomal, ágya mellett állva, és ahogy nézek rá lefelé, kitárom ajkaimat, amelyek között kivillannak előhívott szemfogaim. Odaemelem aztán a csuklómat a számhoz, és felhasítom rajta saját húsomat. Szusszanok egyet, majd megsebzett kezemet leengedem Dwaynehez, odanyújtva, kínálva neki.
- Elég pár korty. - susogom ki agyaraim között. Vérem íze bár nem különbözik akárki vérének ízétől, ha valaki megissza, olyan érzése támad, mintha kristálytiszta vizet ihatna végre, napok szomjúsága után. Hiába dús és mélyvörös, az élménye mégis éteri, könnyű, jóleső.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412455#post412455][b]Adam Kensington - 2014.10.28. 20:09[/b][/url]

Ó, te magasságos...
Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek, ahogy az úr közli, hogyan szereti, ha felszolgálják elé az italát. Csak most őrizzem meg azt az áldott, békés természetemet! Lehet, nem látszik rajtam, ám nem Warren az egyetlen a szobában, akinek a puszta létezés is nehezére esik. Amióta beléptem a kórterembe, a vére illata leng engem körbe és beteg teste svédasztalként kínálja magát. Mégsem csemegézem belőle, eszembe sem jut. Még fogaimat is visszatartottam ezidáig, ami koránt sem olyan könnyű, mint azt előadom. Csak éppen nem szeretek nyafogni, kényeskedni és hisztizni. Az ágyban üldögélő királykisasszonnyal ellentétben...
- Nincsen. - felelem végül csöndesen.
- Sajnálom. - búgom egészen lágyan, miközben feltárom ősi fényű szemeimet, amelyek a helyzettől immáron kissé bódultan csillognak. Pedig ma három pohár vérrel megittam otthon, mielőtt idejöttem. Hiszen tudtam, mi fogad majd. Azonban ahogy itt állok, kivont fogakkal, megsebzett csuklóval a csupa seb férfi fölött, nem vagyok egészen biztos benne, hogy tudom tartani nyugalmamat. Nem fogom bántani Dwaynet, nem erről van szó. Csak ha így folytatja, egy pillanat alatt sarkon fordulok és itt hagyom magára, hogy átgondolja szépen az életét, miközben én megdézsmálom kicsit az itteni vérkészletet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412484#post412484][b]Adam Kensington - 2014.10.28. 20:49[/b][/url]

Tekintetemmel szinte beleszugerálom a férfiba, hogy hajoljon csak szépen a csuklómra és kezdjen végre inni. Persze, nem alkalmazok delejezést rajta. Ha akarnék se tudnék csak így, hiszen egy idő után már rám sem néz. Gyűjti az erőt és az elszánást. Némán drukkolok.
Végül mindkét kezével megfogja csuklómat, és szájához húzza, vérembe kóstolva. Mélyről fújok egyet, lehunyva szemem egy pillanatra. Hiszen ilyesmit csak pár évtizedente, ha megengedek valakinek. Szóval ez nem egy szokványos élmény az én számomra sem. Feltárom aztán masszív csillogású tekintetemet, és lenézek a magán erőt vett, az életéért a csuklómat ízlelgető aurorra. Egyelőre még nem sokat érezhet a hatásból. Nem megy ez ennyire gyorsan egy ilyen súlyos betegségnél. Egyedül annyit tapasztalhat, hogy a szervezete örömmel fogadja adományomat. Nem fordul fel a gyomra, nem akarja kivetni magából. Eggyé válik vele. A vérévé válik a vérem.
- Jó. - lehelem aztán rekedtes hangomon, mikor úgy gondolom, elegendőt ivott. Tényleg mindössze egy vagy két korty szükséges. Apróbb sérülésekhez untig elég lenne pár csepp, egy haldokló számára viszont ez a megfelelő mennyiség. Várom, hogy Dwayne elengedje a csuklómat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412572#post412572][b]Adam Kensington - 2014.10.28. 22:34[/b][/url]

Nem kell kétszer mondanom. A férfi eltaszítja magától a kezemet, mintha legalábbis tűz forró lenne, és elém tárja véleményét az iménti tapasztalásról. Szóval undorító. Igen, a kellemesen zavarodott légzéséből és az izgatottan kalapáló szívéből pontosan ezt szűrtem le, ahogyan szemei csillogásából úgy szintén. Lenézek csuklómra, amelynek sebét hagytam beforrni abban a pillanatban, amint jeleztem Warrennek, hogy elég lesz. Kellett pár száz év, mire megtanultam szabályozni a regenerálódásomat. Hasznos kis tudás.
Sápadt kezemmel szórakozottan dörzsölöm meg azt a helyet, amiből a férfi az imént kóstolt, közben pedig visszaereszkedem a székre. Hegyes fogaim nem bújtak még vissza. Most már hova siettessem őket? Csuklómról feltekintek Dwaynere, komótosan mérve végig ágyon heverő alakját.
- Beletelhet egy-két órába. - tájékoztatom a lefolyásról, mély hangon szólva, agyaraim közt szűrve ki a szelíd szavakat. Egyelőre még előre dőlve ücsörgök mellette, combjaimon támasztva karjaimat, majd szépen hátradőlök, és hosszú, fehér kezeimet ölembe nyugtatom.
- Hunyhatsz egyet addig... - javaslom neki, hiszen most, hogy a vérem a szervezetébe került, megkezdi ott áldásos tevékenységét, és kimossa belőle a mérget, ami lassacskán felemésztette volna. Egyre jobban lesz, percről perce. Márpedig úgy jóval könnyebb tartalmasan pihenni, ha az ember nem vergődik kínok közt, a haláltusáját vívva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412925#post412925][b]Adam Kensington - 2014.10.29. 13:57[/b][/url]

Ahogyan gondolja. Minden esetre meg fogom várni, amíg felépül és kitalálhatjuk, hogyan tovább. Persze, akad tervem. Hiszen nem maradhat itt. Hogyan magyarázná ki, hogy a haldoklásából egy éjszaka alatt felgyógyult? Egyszerűbb utólag elsikálni.
Tömör hálájára mindössze bólintok egyet. Nem vártam még ennyit sem Tőle. Hiszen nem ezért csináltam. Meg nem is nagyvonalúságból vagy kegyességből, mint azt magában elkönyvelte. Hanem a már taglalt okokból. Azért, mert jól esik. Megértem, hogy ezt nem igazán fogja fel vagy hiszi el. Ám végül mégis amellett döntött, hogy rám bízza magát. Ezt pedig igen jól tette. Hiába, az élni akarás nagy úr.
Elpillantok az ajtó feletti óra felé. Kíváncsi vagyok, mennyi idő kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön. Maradok és várok. Ha akar, beszél hozzám, ha akar, alszik vagy csak relaxál, élvezve állapota javulását. Nekem mindegy. Békés üldögélésemnek annyi tesz csak keresztbe, hogy lépteket hallok közeledni odakint. Ekkor felemelkedem, és fejemmel arrafelé bökök, így jelezve a férfinak, hogy miért mozgolódom és egyúttal azt, hogy jobb lesz nyugton maradnia. Komótosan az egyik függöny mögé sétálok és mire a gyógyító elhalad az ablak előtt, bepillantva rajta, részemről már régen rejtve vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412942#post412942][b]Adam Kensington - 2014.10.29. 14:42[/b][/url]

Csak mulatón szusszanok egyet a függöny mögül az elbújásommal kapcsolatos kommentálására. Igen, sokak hisznek ilyeneket. Lehet, hogy menőbb lenne, mint ez. Dehát így is elég sok menő tulajdonságom van. Kellenek az ilyen kevésbé látványos dolgok. Amint a gyógyító elhaladt, elősétálok a rejtekemből, és kényelmesen visszaülök a székbe, figyelve, miként szabadul meg a férfi az infúziótól, egyúttal feltárva előttem egy szép, friss sebet. Pedig az imént már éppen visszahúzódtak a szemfogaim, most viszont megint előbújnak kicsit.
- Nem akarok. - susogom agyaraim közül, egyszerűen.
- Lehet, hogy ki kéne vinni Téged, miután rendbe jöttél. Hiszen... hogy magyarázod ki? - vetem fel ötletemet és érdeklődöm meg Tőle, van-e esetleg egyéb terve. Tőlem maradhat, ha meg tudja oldani. Ha viszont el akarna tűnni, együtt könnyebben kivitelezzük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412951#post412951][b]Adam Kensington - 2014.10.29. 15:07[/b][/url]

Hát ez egyre jobb lesz. Maszatolja, törli, keni a vérét mindenfelé, és hagyja lecsöpögni bőrén. Pillám megrezzen, ahogy figyelem, amit művel. Ez így nem igazán lesz jó. Egyelőre azonban nem teszem szóvá, csak mélyeket lélegzek.
- Van még egy bő órád kigondolni. - közlöm Vele mély hangon. Ha úgy érzi, elő tud állni valami hihető hazugsággal, felőlem rendben. Nekem édes mindegy. Akkor megvárom, amíg jól lesz, aztán lépek. Ugyan a kijuttatásra nekem van egy már-már klisészerű, ennél fogva pedig jól bevált és könnyedén kivitelezhető tervem, ám ha nem azt választja, hogy elhagyja az ispotályt, nem fogom most azzal szaporítani a szót, hogy részletezem ezt neki a nagy semmiért.
- Dwayne, megköszönném, ha nem véreznél össze mindent még jobban... - dünnyögöm végül ki tűhegyes szemfogaim közül, és nyelek egy nagyot, sűrűn pislogva párat, tekintetemben némi elvadult fénnyel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412965#post412965][b]Adam Kensington - 2014.10.29. 15:33[/b][/url]

Nem, hamarosan én fogom felnyalni a vérét mindenhonnan, aztán talán véletlenül a sérült karjára is eltévedek. Úgyhogy mielőtt ez bekövetkezne, csak megforgatom szemem az ég felé, egy lemondó sóhaj közepette, majd felkelek a székből, és megyek a holmimért.
- Járok egyet. - közlöm Vele, miközben öltözködöm.
- Jövök egy bő fél óra múlva. - adom meg érkezésem idejét lágy, monoton hangon, miközben összegumizom a hajamat, aztán felkötöm a sapkámat, egyenlőre csak nyakamra veszem a maszkomat, aztán felkapom a fehér köpenyt, felakasztom a sztetoszkópot és lépek az ajtóhoz. Visszanézek még Dwaynere, miközben a kilincsre csúsztatom a kezemet. Jobb lesz ez így. Legalább végre pihen talán egy keveset ahelyett, hogy izeg-mozog, meg csinálja a rendetlenséget.
Felhúzom a maszkot a szám elé, ezzel agyaraimat is eltakarva, majd kisétálok a folyosóra. Ráérősen indulok el felfelé az épületben, kisétálva végül a hegyből egy oldalsó ajtón, szívni egy kis friss levegőt, letekintve a városra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=412996#post412996][b]Adam Kensington - 2014.10.29. 16:29[/b][/url]

A beígért bő fél órát idekint töltöm, aztán indulok vissza a betegünkhöz, aki remélhetőleg már koránt sem olyan beteg. Csöndesen lépek a kórterembe, hiszen már a folyosóról hallottam mély, egyenletes légzését. Ismét megszabadulok a felesleges kiegészítőktől magamon, és leülök a székbe. Mozgásom nesztelen, jelenlétem feltűnésmentes. Noha olybá tűnik, a férfi most egyébként sem sok mindenre ébredne fel.
Kendőzetlenül, tanulmányozón fürkészem Őt, miközben békésen szunyókál. Néha oldalra biccentem fejem, máskor közelebb hajolok kissé, szemügyre véve felületi sérüléseinek gyógyulását. Egyre és egyre jobban fest. Viszont amilyen mélyen alszik, nem hinném, hogy pár órán belül felébredne, márpedig én nem maradhatok reggelig. Őrzöm még az álmát tehát jó ideig, aztán ahogy lassacskán hajnalodni kezd, összeszedem magam, hogy elinduljak.
Egyértelmű, hogy nem hagyhatok neki itt semmiféle üzenetet, hiszen valószínűleg az ápolók előbb találnák meg, minthogy Ő magához térne. Árulkodó nyomokról pedig szó sem lehet. Úgyhogy meggyőzöm magam, hogy nincsen szükség rá, hogy szerelmes levelet írjak neki. Ügyes fiú, rá fog jönni, miért kellett elmenjek, és nem hiszem, hogy gondot jelentene neki a helyzet megoldása az értetlen, hitetlenkedő gyógyítókkal. Igazából Ő csak egy beteg, aki csodálatos módon felépült. Nem kell neki tudnia, hogyan történhetett ez. A véremnek meg nincs kimutatható nyoma. Még ha tudnák is, mit kéne keresniük, valószínűleg nem találnák.
Vetek még egy pillantást a szundikáló aurorra, és kisétálok a kórteremből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470900#post470900][b]Adam Kensington - 2015.03.04. 20:17[/b][/url]

Régóta tervezem ezt. Igazából már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, azonban -érthető okokból- sokáig odáztam. Ki akartam várni, nem kockáztatni. Napjainkra megérett bennem az elhatározás és szerintem immáron minden kétséget kizáróan alkalmas vagyok. Amennyire csak az lehetek. Egyeztettem hát az ispotály vezetőségél és bár kifejezték érthető aggályaikat, végül az udvarias viselkedésem, a benyújtott ajánlóleveleim és az impozáns életrajzom nyomán természetesen úgy döntöttek, az esély jár és ha valóban olyan jónak bizonyulok, mint azt állítom magamról, akkor még akár főnyeremény is lehetek.
Kora este van. A Vörös Sün fogadó kandallóján át érkezem meg az ispotályba. Jártam már itt, utoljára pár hónappal ezelőtt Dwaynenél. Akkor ment végbe nála az a csodával határos gyógyulás, amihez nekem természetesen a világon semmi közöm. Legalábbis az auroron és rajtam kívül jobb, ha mindenki így tudja.
Egyenesen az eligazítópulthoz sétálok könnyed, bakancsos lépteimmel. Sápadt kezemben egy borítékot lógatok magam mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470963#post470963][b]Adam Kensington - 2015.03.04. 21:25[/b][/url]

Már éppen a pulthoz érnék, amikor egy közelgő ismerősre leszek figyelmes, akivel ezzel egyidejűleg történik egy kis baleset. Elpillantok az irányába. Az a bizonyos harcias kis boszorkány közelít felém a tanodából, kivont pálcával, amelyre le is eresztem pillantásom, majd ismét a nő arcára tekintek, miközben megszólít. Biccentek neki és figyelem, ahogy észbe kap és elteszi a fegyvert. Szembe fordulok vele, jócskán lenézve rá.
- Úgy hiszem, igen. - bólintok a kedves érdeklődésére, közben azért látom rajta a félszt. Nem annyira tőlem, sokkal inkább attól, hogy mégis mi a frászt keresek én itt. Megemelem kissé a kezemben lógatott borítékot, felmutatva azt.
- Gyakorlatra jöttem az ispotályba. - fedem fel előtte egyszerűen, mi az oka annak, hogy itt vagyok. A kórház pecsétjével ellátott, jellegzetes borítékban a vezetőség rendelkezése, engedélye található ezzel kapcsolatban.
- Egy olyan gyógyítót, orvost kéne találnom, akinek a szolgálatára lehetnék és aki foglalkozna velem. Központilag nem akartak erre senkit konkrétan kijelölni. Azt mondták, jöjjek el és beszéljem meg. - magyarázom tovább békés baritonomon, és ezzel átnyújtom a levelet Lorelainak, hogy olvassa csak el, ha gondolja. Ebben nagyjából az áll, amit elmondtam, csak nyilván hosszabban és hivatalosabban. Valamint mellékletként megtalálható a borítékban az adatlapom. Nevem, fajom, lakhelyem, ismereteim, képességeim. Ez egy hosszas dokumentum.
- Nyilvánvalóan csak esténként tudnék itt jelen lenni. Ajánlana valakit, akinek illik ehhez a beosztása és esetleg vállalna engem? - emelem meg sötét szemöldökömet. További részleteket nem fedek fel egyelőre. Sem a hátteremet ehhez, sem az indíttatást, se más egyebet. Legfeljebb, ha kérdez. Különben minek traktáljam? Nem szokásom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=471609#post471609][b]Adam Kensington - 2015.03.06. 20:41[/b][/url]

Enyhén sokkolom. Ismét. Most azonban -úgy tűnik- egy elég jó irányba. Ugyan ez még nem derül ki egyértelműen, hiszen szegény most egyelőre azon van, hogy ne haljon fulladásos halált a kávétól, meg hogy kicsit helyre tegye az érzéseit azzal kapcsolatban, mit keresek itt. Végül azonban egész gyorsan képes váltani és csaknem tárt karokkal fogad. Azt hiszem, jócskán megkönnyebbült, hogy nem a vérkészletekből jöttem lakmározni.
Szelíd vonásokkal bólintok, mikor közli, hogy nála a legjobb helyen járok. Ezt örömmel hallom. Visszaveszem tőle a levelet és farzsebembe süllyesztem. Szavaira ismét csak bólogatni tudok, hiszen a beosztás megbeszélése tényleg ráér és természetesen remekül hangzik, hogy máris belevetjük magunkat a gyógyításba. Számmal nem, de régi tekintetemmel viszonzom kedves, visszafogott kifejezését, és követem őt a folyosón.
- Mi a szakterülete? - kérdezek rá a kis nőnél, mert gondolom, van olyanja. Közben haladunk az ispotály jellegzetes közegében, amelybe árnyszerű alakommal és laza öltözetemmel vajmi kevéssé illek különben. Lehet, ad majd rám valamit személyzeti egyenruhát, hogy mégse így lófráljak.
- Egyébként... - kezdek neki valaminek csöndesen.
- ...a Minisztérium elutasította a javaslatomat. - árulom el neki lágy hangon, lepillantva rá magam mellé. Nem úgy tűnök, mint akit ez nagyon megrázna. Viszont gondoltam, ő örülne neki, ha megtudná. Végül is rövid ismeretségünk alatt eddig ez nyújtotta az egyetlen konfliktusforrást. Azt meg nem feltétlen kell tudnia, miért nem vagyok nekikeseredve amiatt, hogy nem jött össze a törvénymódosítás. Persze, ha rákérdezne, nem fogok mellébeszélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=475766#post475766][b]Adam Kensington - 2015.03.13. 21:31[/b][/url]

Sötét szemöldököm finoman megemelkedik, amikor elárulja a szakterületét. Bevallom, erre nem gondoltam volna. De nagyon tetszik. Hagyom, hogy ez a gondolat kiüljön régi fényű tekintetembe. Nem mondom, ha valami messze áll tőlem, az az ázsiai kultúrkör, ettől még azonban végtelenül tisztelem és elismerem, amit tesznek és képviselnek, akár a gyógyítás terén, akár más téren.
A képességét halványan sejtem, azonban ez egy olyan gyönge sugallat, hogy odáig sem jut el, hogy felvessem magamban. Megérzek ilyen dolgokat embereken, ráadásul éppen pár hete volt szerencsém egy hydromágust megvendégelni a házamban, szóval van viszonyítási alapom, ám ez tényleg csak annyira elég most, hogy ha bejelentené, hogy uralja a vizet, kicsit sem volnék meglepve.
Ugyan, nem akartam én lekenyerezni, csak úgy gondoltam, jobb eloszlatni azt az egyetlen zavaró tényezőt, ami köztünk feszül. Ahogy nézem, sikerrel jártam. Alig győz nem diadalittasan vigyorogni. Engem nem zavar. Szerencsére nem az én káromon örvend. Mármint nem csak hogy nem azon örvend, de nekem valójában nem is származik károm ebből az egészből, csak előnyöm. Bejöttek a terveim és a számításaim. Törvénymódosítás nem lett belőle, számomra azonban adódtak új lehetőségek a sok támogató nyomán. Épp, ahogy szerettem volna.
Besétálok a kis öltözőbe és átveszem a gyakornoki gúnyát, ami leginkább a muglik műtősruhájára emlékeztet. A lényeg végülis ugyanaz ebből a szempontból varázs és varázstalan világban is: a kényelem és a felismerhetőség. Ezeket meg mind remekül szolgálja ez a viselet.


Elrakom levetett holmijaimat és mire kijövök a kis helyiségből, a nő egy beosztással vár. Átnézem és hamar ráébredek, hogy valószínűleg ez a hölgyemény kell majd szárnyai alá vegyen. Egy hálás bólintással adom neki vissza, sokatmondóan nézve a szemébe, így adva tudtára, hogy a lényeget leszűrtem.
- Vállalna engem? - teszem hát fel a nagy kérdést kérőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=481601#post481601][b]Adam Kensington - 2015.03.24. 18:44[/b][/url]

Ennél több nem is kell. Igazából pusztán ennyit értettem az alatt, vállalna-e engem. Hogy hajlandó-e elkezdeni foglalkozni velem, bevezetni az alapokba. Aztán pedig meglátjuk. Nem vártam ígéretet és nagyra törő terveket. Mélyet bólintok hát, hogy tudomásul vettem. Nekem ez így teljesen megfelel. A kérdéseit pedig türelemmel várom. Kezeimet összekulcsolom hátam mögött és jócskán lefelé pislogok a kis nőre fekete hajam és sápadt arcom keretéből.
- A faji sajátosságaim azok, amelyeket első sorban kamatoztatni szeretnék a diagnosztizálásban. Ezért vagyok itt. - árulom el neki.
- Nyilvánvalóan nem ildomos közvetlenül részt vennem a gyógyításban, a segítségem viszont sokat jelenthet. Képes vagyok bármiféle szerkezet és varázslat nélkül megállapítani valakiről a szervezete sajátosságait, így a működésének hibáit is. Csakhogy a megfelelő tudás nélkül mindez nem tesz túl sokat. Viszont ha tisztában vagyok azzal, mit kell keressek, vagy mi az, amit felfedeztem, azzal rengeteget spórolhatok mind orvosoknak, mind betegeknek. - fejtem ki bőségesen álláspontomat és azt, mire szánnám magam itt az ispotályban. Mondhatjuk, hogy két lábon járó diagnosztikai eszköznek óhajtok szegődni. Nemes egyszerűséggel úgy képzelem, hogy némely esetekben felválthatnám a bonyolult vizsgálatokat. Érdeklődve várom, mit szól mindehhez.
A második kérdésére azonban eléggé felszökik a szemöldököm.
- Nem tud megölni. - felelem mély hangon.
- Meg se próbálja... - rázom meg a fejemet, a szemeit figyelve. Nem azért nézem ilyen merőn, hogy delejezést alkalmazzak rajta. Nem teszek ilyet. Csak akarom látni, hogy megértett. Hogy az eszébe véste. Nincsenek meg hozzá a képességei, sem az adottságai, vagy a háttere. Egy profi aurornak vagy egy elhivatott vámpírvadásznak menne. Másnak nem sok esélye van. Ha fiatal, tapasztalatlan halhatatlan lennék, akkor talán. De mint tudjuk, nem vagyok az. Úgyhogy nagyon rosszul járna, ha ilyesmire vállalkozna. Nem mintha odáig kéne jutnunk, hogy erre kényszerüljön és ha mégis... rém kedves, hogy úgy látszik, rögtön ezt a megoldást választaná. Ha csak nem tesztelni akart most ezzel. Titkon remélem, hogy de.
- Mondja, ezt minden gyakornoktól megkérdezi? - érdeklődöm ridegen.
Elbeszélgetünk még egy darabig ilyen kedvesen, aztán nekivágunk az ispotálynak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=549913#post549913][b]Adam Kensington - 2015.12.05. 22:20[/b][/url]

Bólogatok csupán, miközben lepillantok a visszakapott papírokra. Azt hiszem, Lorelai már megszokta, hogy nem vagyok valami bőbeszédű. Kérdezek, ha kell, közlök, ha kell, ám nem kenyerem sem a terjengés, sem a felesleges szóáradat. Úgy látom rajta, nem gond a számára. Az emberek eleinte furcsán veszik ezt, ám végeredményben megnyugtatja őket. Biztosak lehetnek benne, hogy nem fogom untatni vagy traktálni őket, és tőlük sem várom el, hogy szórakoztassanak, fecsegjenek nekem. Csak amennyi jól esik, amennyi szükséges. A gyógyítóval való viszonyomban pedig mindez talán még jobban jön. Ő beszél hozzám, magyaráz, én pedig figyelmesen hallgatok, teszem a dolgom és tájékoztatom, egyeztetek vele, amiről kell. Ennyi. Tiszta sor. Gördülékeny és könnyed munkamenet.
Az a bizonyos stressz engem elkerül, és nem csak azért, mert nincsen még túl sok önálló esetem. Hanem egyrészt azért, mert elég régóta élek már ahhoz, hogy túlságosan zavarhatna bármi, másrészt pedig egyszerűen ilyen alkat vagyok. Teszem a dolgom a legjobb tudásom szerint. Ha mégis bármi balul sül el, én tisztában vagyok vele, hogy nem rajtam múlt. Persze, még ott lehetne ekkor az a tényező, hogy attól függetlenül, hogy nem én tehetek róla, még sajnálhatom az illetőt meg a hozzátartozóit. Nálam azonban erről nincsen igazán szó. Lelkiismeretesen végzem a munkám, de nem török össze, ha egy pácienssel jelentős gond akad. Nyilván nem esik jól, ám ennél nagyobb hatása nincs rám, bármilyen hidegen is hangozzék ez.
Elvileg az okítóm sem az a betegekkel lelkizős fajta, viszont előfordulnak kivételek. Vannak kötődések. Most pedig pont olyasvalakit hoznak be, akiről tudom, hogy fontos Lorelai számára. Még ha előzetes ismereteim és megfigyeléseim nem is volnának, ahogyan reagál a tovarohanók válaszára, már abból kikövetkeztethetném ezt. Egy hosszú pillanatig még nézek utána, ahogy faképnél hagy, majd félreteszem papírjaimat és a nyomába eredek. Valahogy az az érzésem, jobb lesz vele tartanom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=616595#post616595][b]Adam Kensington - 2016.09.11. 11:48[/b][/url]

Már nem gyakorlaton vagyok itt. Néhány napja annak, hogy lehúztam az utolsó műszakomat. Kaptam egy oklevelet, papírt az itt szerzett tapasztalatokról és -ahogyan azt eredetileg is terveztük- azóta egyfajta tanácsadóként tevékenykedem az ispotályban. Ha valamilyen összetettebb tünetegyüttessel vagy ismeretlen betegséggel találják szemben magukat a gyógyítók, amiket nehezen térképeznek fel a mágikus vizsgálatokkal is, akkor engem hívnak.
Az imént segítettem be egy fiatal páciensnél. Csak meg kellett erősítsem a diagnózist, amit meg is tettem. Feladatomat elvégeztem bár, azért ilyenkor mindig végigmegyek a kórtermeken, hátha észreveszek valamit. Most is ezt az utamat járom. Rajtam a világos zöldes-kék, kényelmes egyenruha, amit ugyan nem lennék köteles viselni már, azonban jobban szeretem, ha a laikusok is látják, nem betegként, se nem látogatóként vagyok itt, hanem az ispotályt képviselem.
Ebben a szobában nem tapasztaltam semmi rendelleneset, szóval haladok tovább a következőbe. Míg mások, akik a kórház egyenruháját viselik, sietve, feszített tempóban járnak, addig én öltözékemet meghazudtolóan, lépteimet ráérős, légiesen veszem. Ragadozó mozgásomat máskor valamennyire árnyalják hétköznapi, amúgy is sötét együtteseim, azonban ebben a világos, bő, szimpla viseletben mindig jobban megmutatkozik az ember. Vagy esetemben a vámpír. Sokkal feltűnőbb az arcom, hajam, alkatom, mozdulataim. Nincs, ami elterelje a figyelmet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=616654#post616654][b]Adam Kensington - 2016.09.11. 18:19[/b][/url]

Egy vörös, bőrdzsekis lány ül a folyosón. Nem látogatóba jött. Már nincs is látogatási idő. Rosszul van. Segítségért tért be ide. Elvileg ez a legmegfelelőbb hely, gyakorlatilag nagyon kevesen dolgoznak ma este. Beletelik még jó pár percbe, amíg valaki egyáltalán észreveszi a gyógyítók közül. Mielőtt tehát belépnék a következő szobába, megállok és egyenesen ránézek. Tekintetünk találkozik, hiszen ő is épp engem figyelt. Odamegyek hozzá.
- Segíthetek? - ajánlom magamat, átugorva azt a kérdést, hogy rosszul van-e. Hiszen tudom, hogy rosszul van. Fáj a feje. Rémesen. Ezt persze nem a gondolataiból olvastam ki, hanem érzem rajta. A teste hőjeleinek erejéből és helyéből, a vér lüktetéséből és a kába tekintetből, ami szédülésre enged következtetnem. Nyilván kíméletesebb és fokozatosabb lett volna, ha máshogy szólítom meg és olyanokat is megérdeklődök, amire tudom a választ, azonban az ilyen helyzetekben szeretem a hasznosságot előnyben részesíteni.
Bő két lépés távolságból nézek rá lefelé és várom, mit felel. Látom rajta, hogy sejti, nem ember vagyok. Vannak, akik emiatt nem veszik szívesen a segítségemet. Ezt én tiszteletben tartom. Szerintem ostobaság, de ettől még tiszteletben tartom. Semmi értelme erőltetni. Mindig csak remélni merem, hogy az, akin tudnék segíteni, hagyja is, hogy megtegyem. Mint most. Ha nem, akkor nem. Nem én járok rosszabbul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=628062#post628062][b]Adam Kensington - 2016.10.14. 21:28[/b][/url]

Belső harcot vív, ám végül győz az az énje, amelyik a józan ész keretein belül elfogadja a segítséget. Elmondja nekem a panaszát, amit bár eddig is gondoltam, nem probléma, hogy megerősíti. Sejtem, hogy nem fog tudni követni engem, ha elvezetném egy vizsgálóba. Ezt én talán előbb tudom, mint ő, hiszen azért megpróbálja. De ráébred ő is, hogy ez nem fog összejönni. El kéne menjek szólni valakinek, hogy hozzunk hordágyat. Hiszen én sajnos nem tudom azt lebegtetni. Viszont látom a lányon, hogy nagyon nem lenne jó magára hagynom.
Sóhajtok egyet. Ez a sóhaj egy részt a némileg szorult helyzetnek szól, amit persze könnyen orvosolhatunk. Másrészt pedig annak, hogy kissé tartok a kedves páciens reakciójától azzal kapcsolatban, amit most tenni fogok, de ez legyen a legnagyobb gondom. Egyszerűen lehajolok hozzá, alá nyúlok és karjaimba veszem. Érezheti, hogy semmi megerőltető nincs nekem abban, hogy ölben vigyem.
Elsétálok vele a legközelebbi szobáig, ahol lefektetem a vizsgálóágyra. Az ücsörgés nem tesz jót. Miután kiengedtem őt karjaim közül, már fordulok is a szekrényhez, hogy előkeressem a megfelelő gyógyszert. Nem igazán szoktam egyedül ellátni a betegeket, de nem ez az első hasonló eset, hogy így alakul. Úgyhogy azt mondták a gyógyítok, tegyek ilyenkor belátásom szerint. Fel tudom mérni, elbírok-e a dologgal, vagy szükségem van segítségre. Most nem hinném, hogy kéne.
- Igya meg a főzetet, aztán legalább pár korty vizet! - tartom egyik kezemben a fiolát, a másikkal pedig segítek neki felülni. Csak amíg ezzel megvan. Utána pedig adom neki a pohár vizet. Ez utóbbi igazából csak azért kell, hogy semlegesítse a bájital ízét. Ha mind kész, hagyom visszadőlni. Egy perc és jobban lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=628413#post628413][b]Adam Kensington - 2016.10.15. 22:33[/b][/url]

A főzet, amit kapott, amilyen rémes ízű, annyira eredményes. Ha ezt a fejfájást valami megerőltető cselekvés vagy más behatás okozta, akkor vissza se fog jönni. Ha pedig ez egy alkati dolog és néha jelentkezik nála, akkor sem kell most egy ideig számítania rá. Még pár perc és az egész egy rossz emlék marad.
Bólintok csak neki egyet, a hálája nyomán. Éppen befejezem a gyógyszeres szekrény elrendezését, amikor a kérdése érkezik. Nem igazán látszik rajtam semmiféle neheztelés vagy sértődöttség, ahogy felé fordulok. Kaptam én már ezzel kapcsolatban hideget, meleget. De az ilyen nem túl tapintatos érdeklődésekhez különben is volt már pár évszázadom hozzászokni. Igen, tudom, mire utal.
- Igazából csak konzultáns vagyok itt. - tisztázom, hogy nem ez a hivatásom, nem ebből élek és nem töltöm majd' minden estémet az ispotályban. Nem mintha ez változtatna a jelenlétem furcsaságán.
- A képességeimnek köszönhetően nagyon meg tudom könnyíteni a diagnózisok felállítását. - magyarázom el, pontosan mi hasznomat látják a gyógyítók. Noha tudom, ezzel koránt sem adtam még választ az olyan fel nem tett kérdésekre, mint hogy mégis hogyan mer engem bárki a páciensek közelébe engedni és hogy én miért gondoltam, hogy jó ötlet ez. Nem szokásom olyasmire felelni, amiről nem érdeklődtek konkrétan. Ha megteszik, minden további nélkül felvilágosítom őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669679#post669679][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 19:52[/b][/url]

Dwayne
este | a fertőző osztályon | x


Sárkányhimlő járvány dúl. A legmegfelelőbb alkalom arra, hogy behívjanak engem segíteni az ispotályba. Hiszen egyik védővarázs sem nyújthat teljes biztonságot a bent dolgozó gyógyítóknak, azonban nekem mit sem árthat a betegség. Mikor elolvasom a karanténban lévő betegek listáját, kifejezetten örülök, hogy küldtek értem. Hiszen nem egy ismerősöm szerepel rajta, köztük bizony Dwayne is. Úgyhogy nem soká böngészgetem már a névsort. Indulok is a férfiak elkülönített termei felé.
Az fertőző osztály ajtaja előtt vigyázó ügyeletes végigpillant műtőruhás, nyurga valómon, majd kér, várjak egy kicsit, mert éppen kihoznak egy elhunytat. Utána bemehetek. Mély levegőt szívok magamba és lassan fújom ki, miközben hátrébb lépve bólintok. Nyilvánvalóan felmerül bennem, hogy akár barátom is lehet az. De ennek kicsi a százalékos esélye. Türelemmel várok, végül nyílik az ajtó. A lefedett testre nézek, amit hordágyon lebegtetnek ki. Ez nem Dwayne. Rögvest megállapítom. Érzem az illatát. Ez nem ő.
Belépek. Az ajtó záródik mögöttem. A legtöbb beteg alszik már. Hallom az ütemes szuszogásokat mind a több ágyas kórteremből, mind az elkülönített helyiségekből. Viszont annak, akit én keresek, a légzése nagyon is éber. Hamar ráismerek neszeire és már lépek is be a szobába. Az üres ágy nemrég még a már halott varázslóé volt. Ezek szerint nagyobb volt az a százalékos esély, mint ahogy képzeltem. Viszont szerencsére az auror ágya koránt sem üres. Közelebb sétálok és megállok fölötte.
- Dwayne - szólítom meg csöndesen, amolyan köszönés gyanánt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669728#post669728][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 21:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669753#post669753][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 23:32[/b][/url]

Istenem. Megszakadna a szívem meggyötört barátom láttán, ha még volna ennek a szervemnek bármilyen lényegi funkciója. De mintha azért így is éreznék valamit sajogni ott ebben a pillanatban. Főleg amiatt, ahogy rám néz, mikor meglát.
Szabadkozhatnék azért, amiért csak most jöttem, de úgy tűnik, sokkal jobban örül a látogatásomnak annál, semmint azzal foglalkozzon, hol voltam eddig. Mondjuk a válasz egyszerű, hiszen szimplán csak fogalmam sem volt róla, hogy itt van. Gyanús volt, hogy már jó pár napja nem láttam színét se, és éreztem ugyan vérkötelékünk nyomán, hogy nincsen épp a legjobb passzban, azonban ennél jobban nem vájkáltam. Megesik vele máskor is, hogy így vagy úgy kikészíti magát, így nem volt igazán okom a szokásosnál rosszabbra gondolni. Még jó, hogy most behívtak.
Közelebb vonom az ágya melletti széket és leülök rá. Eszembe jut, amikor hasonló helyzetben voltunk itt az ispotályban. Haldoklott és én a véremet adtam neki, hogy meggyógyuljon. Ilyesmit azonban csak pár évtizedente egyszer, ha teszek. Most már tehát nem igazán kell számolnia az ilyen természetű segítségemmel. Bár Dwayne valószínűleg nem is kérne belőle ismét, tekintettel azokra a bizonyos mellékhatásokra. Noha pont a mellékhatások miatt, talán már nem volna annyira ellenére. Viszont bevallani ezt úgyse vallaná be.
- Mit mondtak, meddig kell maradj? - kérdezem tőle, együttérzően pillantva végig rajta. A fertőzöttek névsorában feltüntettek néhány adatot, azonban azt nem, kit meddig szándékoznak bent tartani. Csak hogy ki mióta van itt. Barátomat elnézve, sajnos őt nem holnap fogják kiengedni.