A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=562867#post562867][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.14. 12:03[/b][/url]

Igyekezett semmilyen jelét sem mutatni kétségbeesésének, hiszen milyen auror lesz belőle, ha ennyitől megtörik? De bizony megtörik. A gyógyítók azonnal elvitték Vasilt, hogy ki tudja, mit műveljenek vele, a szőke pedig leroskadt egy folyosói székre. Lehajtja fejét, mindkét kezével hajába túr és érzi, hogy szétrobban a mellkasa, a szíve pedig sajgón lüktet. Ha bármi baja történik ennek a baromnak, abba biztos, hogy belehal egy része. Különös, hogy pont most, de egyszerűen csak rájön, hogy amennyire Mihael szereti Roxyt, ő annyira szerelmes Vasilba. Legördül egy könnycsepp az arcán, neki, a megtörhetetlen Michelle-nek és nem tud másra gondolni, csak a földön heverő fiúra.
Nem tudja, mennyi idő telik el, míg valaki egy kis kávét nyújt felé. Megtörli szemeit és felegyenesedve elfogadja, halk köszönömöt mormolva. Csak nézi az italt, de képtelen leerőltetni akár egyetlen kortyot is a torkán. Feláll és járkálni kezd, a körútjáról visszatérve pedig gyógyítók jönnek ki Vasiltól. Hirtelen kezd el rohanni és alig pár centire fékez le az egyik férfi előtt, aki megnyugtatóan elmosolyodik.
- Ne aggódjon, a méreg nem volt halálos, bemehet hozzá, de nagyon gyenge, nincs még teljesen magánál - a prefekta nyel egyet és bólint, majd félve csúsztatja remegő ujjait a kilincsre, hogy lenyomja azt. Belépve halkan zárja az ajtót és megtörten sétál Vasil ágya mellé. Nem kertelek, kifejezetten sz*rul néz ki, ahogy ott fekszik, túlélve egy erős mérget és a gyógyítók tortúráját.
Szinte azonnal megfogja a fiú kezét, összekulcsolja ujjaikat és apró puszit lehel rájuk. Maga alá húz egy széket, hogy le tudjon ülni kényelmesen és csak a navinést figyeli.
- Annyira sajnálom... - mondhatná, hogy megmondta, hogy előre tudta, hogy a szülei megátalkodott rohadékok... Mondhatná, hogy sejtette, hogy ezért nem akarta, hogy igyon belőle, hiszen itt a bizonyíték, de mégsem teszi. Hálát ad Merlinnek, hogy nem vették el tőle a párját és mindeközben bosszút esküszik. Ahogy a bizonyosság erősödik benne, hogy Vasillal minden rendben lesz, úgy forr benne egyre inkább a bosszúvágy. Soha életében nem érzett még ilyet, de tudja, hogy kit fog először megkeresni és tudja, előre tudja, mit fog tenni. Carla és Antoine napjai innentől kezdve meg vannak számlálva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=562872#post562872][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.14. 13:17[/b][/url]

Szívesen mondaná, hogy minden rendben, de semmi sincs rendben. Megpillantva a fiút összeszorul a szíve. Egyedül talán Mihael ilyen fontos a számára, senki más, ez pedig hatalmas szó, bár talán fogalma sincs Vasilnak arról, mennyire. Leül a székra és úgy kapaszkodik a navinés kezébe, mintha az lenne az utolsó esélye arra, hogy ne boruljon el az agya. Pedig el akar. Zúzni akar, tombolni, gyilkolni, bármit, csak revansot vehessen azokon, akik ezt tették. Az ébren lévő bolgár szavaitól megint könnybe lábadnak a szemei, mert végül is nő.
- Nem hagyhattam volna, hogy megidd, hiszen tudtam a fenébe is - idegesen szűri a szavakat fogai között, de mindhiába, képtelen palástolni indulatait és az őt elfogó bűntudatot. Egyszerűen csak valamelyik éjszaka ki kellett volna öntse a bort és megszabadulni az üvegtől. De megígérte magának, hogy nem veri át a fiút. Nem, neki nem fog többé hazudni.
- Most hogy mondod, baromira unom. Úgyhogy vigyázz magadra jobban - újabb finom puszi a fiú kezére, de ahogy az beszélni kezd a bosszúról, Michelle világos tekintete hirtelen sötétebbre vált. Akár azt is mondhatnánk, hogy vérszomjas íriszei nem rejtik a valót, ami ő igazán. Mert próbáljuk meg csak tagadni, hogy ő tisztességtelen, vad és bosszúálló, hogy hideg számításokat végez és megszerzi amit akar, hogy átgázol másokon. Ó igen, sokat változott, de most ismét a régi tűz csillan szemében, az a tűz, amivel Noel kedvéért leszámolt. Most újra ott lobog.
- Ne aggódj. Végre valahára bemocskolhatom a kezem - elereszti a gyenge kezet és felkel, hogy az ablakhoz sétálva bámulja a tájat. - Nem fogják megúszni és nincs az az ember, aki meg tudna állítani. Azt sem szabadott volna lenyelnem, amit velem és Mihaellel művelt, de tudod, beletörődtem és elfogadtam. Lenyeltem, mert nem tehettem mást - ekkor fordul meg, ijesztően csillan meg szeme, ahogy rávetül a bolgárra. - Most viszont eljött az ideje, hogy ismét meglátogassam őket. Ők hátulról támadnak, én pedig szemből fogok. És ki fo-gom zsi-ge-rel-ni ő-ket - szótagolva mondja a szavakat, ahogy visszaér Vasil ágyához. Ugyan Vasil kedvéért igyekezett kerülni a kések társaságát, most ismét combjára erősítve ott a tartó. Villám sebességgel kap elő egyet és hirtelen fordulva vágja bele az ablakkeret kellős közepébe. Nem az üvegbe, nem másba. Oda, ahol a helye van.
- Szívesen nyugtatnálak meg, hogy nem lesz semmi baj, de megfogadtam, hogy nem hazudok neked. Többé nem fognak téged bántani - hangja vészesen nyugodt, ahogy kiveszi a kést a keretből és jól megszokott módon forgatni kezdi kezében. - Az aurorok eddig sem tudtak elbánni velük, sosem bizonyítom be, hogy ők voltak. Lemossák a vádakat, eltussolják, mindig is ezt tették. Ha azt akarod, hogy valami biztosan bekövetkezzen, magadnak kell elintézned - ez is olyasmi, amit még annak idején alaposan az eszébe vésett. Nem bízhatja mindig másra a piszkos munkát és ugyan nem kérhetne ehhez partnert, fog. Nem mer belegondolni abba, mi fog történni, ha megtudják, Mihael boldog házasságban él és gyermeke lesz. Mit tennének Roxyval? És mit Mihaellel? Tud magára vigyázni, de a támadás sosem onnan érkezik, ahonnan számítunk rá. Az öccse előre megmondta. Tudta. Ő pedig nem hallgatott rá. Itt az ideje, hogy végre megtegye.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=563049#post563049][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.14. 22:39[/b][/url]

- Nem neked kellett volna leckéket venned - bosszúsan fújtat egyet, hiszen abszolút nem ért ezzel egyet. Vasil mindössze annyiban hibázott, hogy naivan hitt Carla és Antoine ártatlanságában, közben meg... És igen, hiába figyelmeztette őt Michelle, ki gondolná, hogy valaki képes ilyesmire? Még ha csak antipatikus is számomra a másik, ezért nem mérgezem meg! Merlin szakállára, ez abszolút nem vicces.
- Vasil, ez most komoly - a mosolynak még csak nyoma sincs az arcán. A szőke korántsem volt ilyen vidám, miközben vizsgálták és mindenféle beavatkozásokat végeztek a fiún, bár fogalma sincs, mi lehetett. Szóval ő nem röhögött valami jót. Most pedig érzi, ahogy a bosszú megmérgezi egész testét: bekerül a véráramba, minden egyes hajszálérbe beszivárog, most pedig csak ez hajtja. Olyan ez, mintha ő is mérget kapott volna, azonban sokkal fenyegetőbb és vészjóslóbb, mint amit ember elő tudna állítani. A félelem, a düh, a revans vágya keveredik most benne és képtelen uralni azt. Tudja, ha kilép ebből a szobából, valaminek a végére pontot fog tenni.
- Sose félts te engem, tudok magamra vigyázni - az ilyesmi nem hatja meg. Alapvetően nem a bolgár hibája az, ami most végbemegy a rellonos fejében, ahogyan az elhatározás másodpercről másodpercre szilárdabb lesz. - Mondd, te tényleg azt hiszed, hogy többet nem fordul majd elő? Úristen, annyira naiv vagy, nem hiszlek el! - idegesen túr bele a hajába. Mondja ki a valót? Hogy a szülei világ életükben mások meggyilkolásával és kínzásával foglalkoztak? Hogy tulajdonképpen azok az emberek, akik felnevelték, nem ismernek se istent, se embert? Belefáradt a győzködésbe.
Már épp szóra nyitná a száját, de az utolsó mondat egy apró mosolyt csal arára. Halvány, de mosoly. Mégsem az öröm, inkább a keserűség mosolya. Leül az ágy szélére, megfogja Vasil kezét és mélyen a szemébe néz.
- Lehet, hogy megint megteszik. Az is lehet, hogy a következő én, Mihael, vagy ne adja ég Roxanne lesz, aki az öcsém gyerekével várandós. Te bármikor felkelhetsz innen és kisétálhatsz az életemből, magad mögött hagyhatod azokat a mocsadékokat, de én soha. Nem tudok nyugodtan aludni, mert fogalmad sincs, mit éreztem akkor, mikor ott feküdtél a konyhapadlón és... - elfordítja tekintetét, arcát tenyereibe temeti. Képtelen a józan gondolkodásra, cselekednie kell. Nem teheti meg, hogy tétlenül várja, míg ez újra megtörténik, csak most nagyobb sikerrel. Nem. Ha élete végéig kísérteni is fogja, tudja, hogy csak akkor lesz vége, ha a szüleik a föld alatt vannak jó pár méterrel. Vagy még annyi se marad belőlük. Ezt viszont Vasil sohasem tudhatja meg. Felegyenesedik, megdörzsöli arcát és a navinés felé fordul.
- Megígérem, hogy nem lesz semmi baj. Vigyázok rád és magamra is. Ígérem. Viszont azt hiszem, ma éjjel szeretnék Mihaellel elutazni valahová. Emlékszel, hogy nem olyan rég, talán pár hónapja elutaztunk pár napra? Oda szeretnék menni. Békét akarok. Három nap múlva érted jövök és hazamegyünk, addigra rendbe fogok jönni - egy biztató mosolyt varázsol arcára, noha maga sem tudja, hogy csinálja. Íriszei fáradtan csillognak, semmi nyoma bennük annak, ami pár perccel korábban hajtotta. Egy csókot nyom a fiú homlokára és megszorítja a kezét, mielőtt felkelne, hogy kisétáljon a kórteremből.