Fővárosi Mágikus Baleseti- és Rontáskúráló Ispotály
"Sziklakórház"




Történelmi áttekintés:

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Már nem számolja a napokat, nem tudja, hányadik alkalommal nem ment be az óráira azért, mert minden idejét az ispotály egyik külön szobájában tölti. Nem egy luxuslakosztály, de legalább egyedül vannak - többnyire - a férfival.
Kialvatlan, szemei alatt csúnya karikák mutatják, mennyit tudott aludni az utóbbi időben. Szinte semmit, főleg az elején nem, amikor South életveszélyes állapotban feküdt még a romániai ispotályban.
Most viszont, hogy áthozták ide, valamivel jobb a helyzet. Életben van és bár rengeteg vért vesztett, meg nagyjából nincs ép testrésze, küzd. A gyógyítók is mindent megtesznek annak érdekében, hogy felépüljön.
Annie most is itt ül az ágya melletti fotelban, lábait felhúzva pihen, kicsit néha lehunyja a szemét, szundít. Nem a legkényelmesebb, de nem érdekli. A hátfájás majd elmúlik, ráér akkor foglalkozni ezzel, amikor nem azzal kell szembenéznie, hogy az általa legjobban szeretett ember több helyen is fehér kötéssel fekszik a kórházi ágyon és ki tudja, mikor tér magához.
Eddig nem sokat tudtak beszélni. South nem volt annyira magánál, hogy beszélgetni tudjanak, vagy éppen egy percnél tovább figyelni tudjon. Azokban a rövid kis időszakokban viszont a lány mindig leszidta, amiért ekkora hülye.
Szemei hosszabb időre csukva maradnak, de ujjait a férfi mozdulatlan kézfejére fonja. Hüvelykujjával simogatja bőrét, hallgatja, ahogy a gépek egyhangú csipogással jelzik; életben marad.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Nehéz ez, mert meg kell küzdenie saját lelkiismeretével is miközben South ott fekszik nem valami fényes állapotban az ispotályban. Ott kellett volna lennie vele. Ehelyett elkezdték az előadást úgy, hogy a férfi nem jelent meg. Pedig megbeszélték, hogy ott lesz, megnézi őt és Csinszkát, aztán az este további fele alakul ahogy alakul.
Végül is így is lett. Alakult. Sárkánnyal és vérrel, majdnem halállal. Eleinte a gyógyítók nem sok reményt fűztek hozzá, a lyukas mellkasa nem éppen tűnt életképesnek. Aztán mégis valahogy összerakták, befoltozták, és ápolják.
Annie is ezen van. Ha nem is úgy, ahogy a nővérek teszik, de folyton ügyel a biztonságára és figyeli a gépeket. Ez mostanság az egyetlen nyugtató hang, amíg a férfi hangját nem hallhatja. Most csak vár és aggódik.
Napok óta az összes alvással töltött óra ebben a fotelban telik el. Végig fogja a kezét, de nincs rá sok reakció, elvétve talán. Pihennie kell, persze, de mégis örülne, ha legalább egyszer végre magához térne annyira, hogy mosolyogni lássa.
Kicsit elszundít, ekkor a simogatással is leáll. Kezét viszont nem húzza el, félálomban is fogja a kezét, és abban a pillanatban, hogy a másik ujja érinti a lány bőrét, szemei kinyílnak, South arcára pillant. Ráfog a kezére és feláll a fotelből, hogy miután haját hátrasöpörte, egy hosszú üdvözlőcsókot nyomjon homlokára.
- Jó reggelt Csipkerózsika - mosolyogva simít végig arcán szabad kezével. Boldogan néz le rá, ahogy mindig. Mindennek ellenére nagyon hálás, amiért túlélte a sárkányt és nem maradt ott. Ezek után ha ilyen helyekre akar menni, biztosan a nyakába kötheti kedvesét...

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Őszinte mosoly rajzolódik ki arcán. Örül, hogy South egyre többször ébred fel, ha csak néhány percre is. Anne is feküdt már ugyanebben az ispotályban néhány éve, neki a csigolyáit kellett összefoltozni, ami miatt hónapig fájdalmai voltak. El sem tudja képzelni, milyen lehet most a férfinak. Látszik rajta, hogy nehezen veszi a levegőt, és erre a lány el is húzza a száját.
Míg ő levegőt próbál venni, felül mellé az ágyra és ölébe veszi a kezét. Ha beszélgetni nem is tudnak, legalább megérintheti és foghatja a kezét. Finoman simogatja, gondosan ügyel arra, hogy úgy kezelje, akárcsak egy törékeny, drága holmit. Az kellene még, hogy ő okozzon neki fájdalmat...
- Ezt épp te mondod? - fejét ingatja, majd fújtat, hogy ez mégis milyen megállapítás. Nem épp annak kellene ezt megjegyeznie, aki ruha helyett kötést visel magán és körülbelül hullajelöltként néz ki.
- Egy igazi barom vagy - jegyzi meg ezt ma is, mert enélkül nem telhet el nap. Mégis hálás mosollyal pillant le rá, amiért legalább egyben van ez a barom.
- Fogalmad sincs róla, mit keresel ebben a szobában, ugye? Beszéltél már valakivel?
Az biztos, hogy az ő jelenlétében csak Csinszka jelent meg eddig, de ki tudja, amikor esetleg nem volt itt, járt-e bent más az ápolókon kívül.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]


Ha azon bukik el az utolsó éve, hogy South-ra vigyáz míg ő alszik, akkor bukjon. Nem érdekli. A fontossági sorrenden nem az az első, hogy minden órán ott legyen és ezzel magára hagyja a férfit.
Reméli, hogy lassacskán felépül, erősebb főzeteket kap és szépen felszívódnak a foltjai, a bordái összeforrnak. Már az is csoda, hogy bírja a lány általi strapát két percnél tovább. Ez most újdonság, és még körbe is néz, kezd tisztulni előtte a kép.
Annelie rossz társa lenne ha nem tudná, mit keres. South West nem lehetne itt, hacsak nem aurorokkal körülvett kórtermet kap. Ez azonban nincs így, és erre a gondolatra el is mosolyodik.
- Szuper, erre vártam, első akartam lenni - mosolyog rá, aztán testével jobban felé fordul, követi tekintetét, hogy tudja, mire vonatkozik a kérdés. Elhúzza a száját, és megrázza a fejét.
- Ismeretlen - válaszol végül, aztán megdörzsöli homlokát míg végiggondolja, mit is mondjon. - Máté meghalt a rezervátumban. Van egy jó akaród... Vagyis inkább valaki, aki ezért cserébe a segítségedet várja mikor felépülsz.
Ha South tud figyelni, láthatja a lány arcán, mennyire nincs ínyére a dolog. Vívódik is magában, nem tudja, mennyit kellene elmondania.
- A csajod intézett mindent. A szőke - vállat von amint ezt kimondja. Fogalma sincs, minek kellene neveznie a nőt azok után, ami volt köztük.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Na jó, talán nem ezzel kellett volna kezdenie. Szemei elkerekednek South mozzanatára és már nyomná vissza, amikor magától dől vissza a párnára. Nem kellene még erőltetnie a mozgást, de ezt már ő maga is tudja.
- Örülj neki, hogy elintézte, mert különben te most vagy halott lennél, vagy fegyenc - rosszallóan ingatja a fejét, amikor a férfi arcán nem hogy megkönnyebbülést, sokkal inkább neheztelést és haragot lát.
Annak Annelie sem örül, hogy Astrid felbukkant. Most először látta a nőt, és számára nem vált szimpatikussá a maga francia akcentusával és száraz tényközlésével. Aurorok... Viszont azt legalább így South is tudja, melyik szőke csajára gondol a sok közül, melyikre kell kiakadnia. Vagyis inkább kinek kell hálásnak lennie.
- Aha. Hogy karácsonyra várja a babát - olyan rezzenéstelen arccal mondja mindezt, hogy még saját maga is majdnem elhiszi. Aztán csak felsóhajt és megrázza a fejét. Nem mondott semmi konkrétat, éppen ezért nem is lehet nyugodt. Fogalma sincs mit akarhat a férfitól ezért cserébe, de nem sok jót néz ki a nőből.
- Majd bejön amikor jobban leszel. És ahhoz pihenned kell - halványan elmosolyodik, aztán az lében tartott kezét ajkához emeli. Nyom rá egy puszit, és arcához hajolva borostás bőrére is. Most kihasználja azt a néhány pillanatot, amíg belenézhet azokba a kék szemekbe. - Aludj csak. Én itt leszek amikor megint felébredsz.

South és Winter

East jobban készült erre a napra, mint maga Anne. Míg ő ráparázott az egészre, sógornője elintézte, hogy a magánklinikán gondoskodjanak róla amikor Sammy úgy dönt, unatkozik már odabent egyedül, megnézi magának a világot.
Nem mondhatni, hogy minden rendben ment közben, hosszú órák teltek el, a kisfiú teljesen kifárasztotta anyukáját, aki emiatt eszméletét is vesztette. Szerencsére a gyógyítók mindenre fel voltak készülve, Annelie jó ellátásban részesült és nem lett komolyabb gond a dologból.
A tegnapi nap folyamán lementek a vizsgálatok, az első együtt pihenés és most, túl egy adag bájitalon hármasban töltik a maradék kötelezően itt töltendő időt a kórteremben. Mindenből a legjobbat kapják, egy szava sem lehet a friss anyukának, de azért már szívesebben lenne otthon. Ahol valójában fogalma sincs róla, mit fog kezdeni az új helyzettel, de bízik benne, hogy megoldja.
- Hogy lehet ilyen világos a haja? - mosolyogva simít végig fia pici fején, aki az apukája karjaiban alszik már vagy fél órája. South volt az első, aki foghatta a csöppséget, Annie a születése után épp csak egy pillanatra látta a mellkasára fektetve. Onnantól semmire sem emlékszik az eszméletvesztés után, csak a kényelmetlen, itt-ott fájó érzésre, meg a világos kórteremre, ahonnan álmából ébredt.

South és Winter

Örül, hogy túl van a terhességen. A szülésen. Az ébredésen. Nem tudná megmondani, melyik volt a legrosszabb mind közül. Azt viszont kimondhatja, hogy minden megérte. Most, hogy Sammy világra jött és ott pihen az apja ölében, Annie úgy érzi, ő a legboldogabb a világon. Meg a legfáradtabb is, ezért nem is igényli, hogy nála aludjon a baba.
- Nem is a miénk - mosolyog férjére. Kihagyja azt, hogy tiszta olyan a pici arca, mint az övé, nincs ereje ezen gondolkodni, egy South agyfelhúzáshoz pedig egyáltalán nincs kedve.
Mióta ébren van vagy ötvenszer mondta el élete két férfiának, mennyire szereti őket. Bár nagyot változott az életük ezzel a csöppséggel, nem bánja egy percig sem.
- Az jó. Szerintem fordítva adtam rá a pelenkát - a sógornője pedig segíteni fog, amiben csak tud, ebben biztos. A férfinak pedig biztos jól jön, hogy az igazi családja részt vesz az életében - már ami a testvéreit illeti. Nagyon úgy néz ki, hogy most minden rendben van körülöttük.
- Nem is mondtad. Milyen volt kivárni? Mert átélni...és én még azt hittem a savas bájital kipróbálása a legfájdalmasabb... - halkan beszél, közben hol a fiát, hol South-ot nézi.

South és Winter

- Hülye - mosolyodik el az ötletet hallva. Azt hitte, a fia majd olyan hajjal születik, mint amilyennel a West gyerekek. Dús és fekete hajukkal a fiúk könnyedén összekeverhetőek Easttel. Ám a lényeg nem is a haja, hanem, hogy egészséges és ha minden jól megy, másnap reggel már haza is mehetnek.
Kételyei voltak az utolsó percig azt illetően, hogy jó döntés volt-e ez. Bár bízott South-ban, nem csodálta volna, ha meggondolja magát és inkább világgá megy, új életet kezd. Nem is hibáztatta volna érte. Szerencsére azt az apró gondolatot, ennek lehetőségét is elhessegette azzal, hogy ott volt végig, majd tovább, és most is.
- Rendben, a második gyereknél majd nem ájulok be - nyelvet ölt férjére, aztán elmosolyodik. Egyelőre az is kérdéses, ezzel az eggyel hogy fognak megbirkózni, nem még kettővel.
Nem szeretne változtatni a jelenlegi helyzeten, szívesen nézi őket így együtt, de hát ha Sammy anyát akar, akkor nincs mit tenni. Annie ajkába harap, nyújtja a kezét, majd visszahúzza, de végül szusszanva átveszi kisfiát. Magától jön minden, ahogy megfogja és karjába fekteti, aztán megpuszilja a fejét. Furcsa látnia a ráncos kis fejet, amit eddig csak képeken láthattak.
- Mikor mész dolgozni? - érdeklődi nagy valószínűséggel nem a babától. Egyelőre úgy tűnik, annyi elég volt neki, hogy anyukája magához vette, nem éhes és a pelus sem szorul cserére.

South és Winter

Nincs arra felkészülve, hogy egy éjjel-nappal csak síró gyereket tartson életben. Előre látja magát, ahogy az éjszaka közepén csoszog a lakásban ide-oda, South pedig majd nem tudja eldönteni, ki bőg jobban. Sam, vagy anyu. Talán el is költözik, foglal egy szobát a csárdában, hisz neki dolgoznia is kell a gyerekmeló mellett. Egyelőre azonban úgy tűnik, Annie szerencsés anyuka és a babájuk nem küzd hasfájással, vagy anyaelvonási tünetekkel. Már ahogy ezt egy egynapos gyerekről el lehet mondani.
- Nem akarom, hogy elmenj - húzza el a száját Annie. Kicsit sem örül, hogy a férjének vissza kell mennie dolgozni, de hát ha muszáj, akkor muszáj. A kicsiről a férfira pillant, akin nem lehet nem észrevenni a hirtelen megváltozott érzéseket.
- Figyelj... Ha nem érzed jól magad a faluban, kereshetünk más helyet. Nem számít, hol vagyunk együtt - ugyan nem beszélték meg igazán, mi a helyzet a csárdában, személyesen és pletykákból is tudja, mi folyik a háttérben ami miatt South olyan, amilyen. Az emberek borzasztóak tudnak lenni. Anélkül pocskondiázzák, hogy ismernék.
- Tényleg? Jó, majd kijavítom a hibákat - ölt újból nyelvet rá játékosan.

South

Westék nem engedik, hogy a családjukból bárki is olyan ellátást kapjon, ami nem méltó hozzájuk. Ez legalábbis East felfogása, amikor már abban a pillanatban intézi a dolgokat, amikor bátyja értesíti az esetről.
Annelie az intenzív osztályon fekszik még, súlyos sérülésekkel hozták be és látták el a gyógyítók. Állapota nem stabil, bármelyik pillanatban történhet olyasmi, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Most már el vannak szakítva egymástól, Laney a koraszülött intenzívre került, ő talán jobb állapotban van, mint anyukája.
Álmában valahol teljesen máshol jár, egy tengerparton, ahol minden meleg, fényes és nevetnek körülötte a gyerekek. Sammy már nagyobbacska, kergeti a kishúgát, aki apja karjaiba szaladva keres védelmet. Annie mosolyog, boldog. Bármit megtenne értük. És a film mintha végtelen vetítéssel menne, újra és újra ugyanez játszódik le tudatában.
Odakint nem csak South idegeskedik kicsi családjáért. East a gyerekeket a dadákra bízva ül a férfi mellett az első perctől kezdve. Néha a kezét szorongatja, néha pár percre magára hagyja, hogy a saját feje ne szakadjon szét testvére üvöltözésétől. A szidás és a feltételezések most nem segítenek, már csak az idő múlását várják.

South
East

Ujjait tördeli, néha azon kapja magát, hogy állkapcsa belefájdul a szorításba. Mély levegőket vesz a folyosó végén ácsorogva és várja, hogy a kávéautomata lassan kiadja a két kávét, amihez gondosan választott gombot. Valójában csak a zörgés az, amiért negyedjére is itt ácsorog, így legalább van, ami egy rövid időre kiszűri South hangoskodását a fejéből.
East messziről kerüli a kórházakat, a sok zokogástól hamar megfájdul a feje. Most viszont testvére a legfontosabb, ha kell, napokig is hallgatja ezt.
Csendben ül le mellé, már nyújtaná át az egyik kávét, de a csapás hirtelen éri és majdnem az ölébe borítja a forró italt. Pár másodpercig szótlanul, levegővétel nélkül nézi a férfit.
- Mindkettőtöknek vannak titkai - halkan beszél, tekintetével kikényszeríti, hogy bátyja a szemébe nézzen. - Ne hibáztasd azért, mert olyan, mint te, South. Tudtad, kit veszel el, tudta, kihez megy hozzá. Most inkább azon gondolkodj, mi lesz Winterrel, ha lecsukatod magad az ispotály tönkretételéért - higgadt a helyzethez képest, legalábbis annak tűnik. Elvégre az egyik, ha nem a legsikeresebb színésznő idehaza, begyakorolta már önmaga megjátszását.

South

Mondják akik ismerik, hogy milyen jó neki, mert belelát mások fejébe és mindig tudja, mi a valód véleményük, mit akarnak. Aki azonban igazán ismeri az tudja, hogy cseppet sem teszi boldoggá ez a hatalom.
Nem lenne kíváncsi testvére csapongására, a többi beteg és ideges rokon feszültségére, a gyógyítók kegyes hazugságaira. Csak kávézna a testvérével és reménykedne a legjobbakban, hisz mást nem nagyon tehet.
Legszívesebben megölelgetné, puszikkal halmozná el, mint kicsiként amikor még ezzel tényleg rendbe hozhatták a dolgokat. Most viszont csak megsimogatja a karját, ennyit tehet.
- Ne aggódj, nem emlékszik semmire. Már alszanak - figyelte közben az otthon történteket és most Sam az, akiért a legkevésbé kell aggódni.
- Nézd, a ti génjeiteket örökölve ennek a kislánynak sem lesz semmi baja. Erős és már abban a korban van, hogy jó esélye van a teljes gyógyulásra - biztatóan próbál valamit mondani Laneyről is, ezzel szépen kikerülve a tényt, hogy a gyerekekkel ellentétben a feleségéről nem sok jó hír szállingózik.
Mindeközben Annie úgy századjára látja ugyanazt a képsort, lepörgött már elégszer és unja. Annyira unja, hogy valami történik, mert a folyosón még nagyobb rohangálásra kapja fel a fejét őCsinszkasága. Gyógyítók rohannak a kórterembe, a hirtelen megugrott adrenalinszint szinte tapintható. Valami történik odabent és nem sok jóra lehet számítani.

Westek

North érkezése egy kicsit eltereli East figyelmét a kialakult káoszról, amibe belecsöppentek. Halvány mosollyal fogadja öccsüket, de az üdvözlő ölelés elmarad. A nő kezében megremeg a kávé, jobbnak látja letenni, mielőtt kiöntené.
Szótlanul figyeli a két férfi egymás közti csendes társalgását, de az események olyan gyorsan történnek, hogy néhány pillanattal később nem emlékszik semmire ebből a családi jelenetből.
- South! - próbálja visszahúzni bátyját a karjánál fogva, de ő erőfölényben van. Hiába siet utána, az ő fejébe beférkőznek a hangok, melyek egy igazi őrjöngős koncertként hatnak rá, a férfira pedig rácsukják az ajtót. Nem mehetnek be, most nem, baj van.

Odabent az idő megállni látszik, a tengerparti kép kiszürkül és elhalványodik. Elfogy a víz, a homokszemcsék, eltűnnek a családtagok. Egyedül marad, majd saját magát is elveszíti. Ott marad a semmiben egy nehéz érzéssel a mellkasán, levegőtlenül, mintha megbénították volna és víz alatt fuldokolna.
Az idő telik, felette gyógyítók kapkodnak. Újraélesztik, bűbájokkal és csövekkel próbálják visszahozni az életbe.
Mintha hallotta volna a nevét, mintha a férje parancsolt volna rá. Vagy csak álmodik? Máté lenne? Csak egy emlék a fejében. Hisz itt egyedül van. Kering a semmiben, de már oldódik a nyomás, újra tud lélegezni. Aztán elveszti érzékeit, belezuhan a mélybe, mint egy mély álomba.

Westek

- Reméljük - képtelen bármi mást mondani North-nak. Megfogja öccse karját, belekapaszkodik, mintha ettől bármi könnyebb lenne. De a férfi csak őt tartja meg, az éppen összetörő bátyjukat és az odabent haldokló feleségét nem.
Mintha megfagyna minden, hosszú ideig nem tudnak semmit, nem történik semmi. Végül ő érzi először a könnyebbséget, amikor a gyógyító gondolataiból értesül a nő állapotának stabilizálásról.

A kinti levegő már más. Mindhárman másfelé mennek, East vigyáz volt Sammyre. Mikor hazaér, már alszanak a gyerekek, így elég csak másnap szembesülnie a kisfiú kérdéseivel és aggodalmával. Legjobb tudomása szerint nyugtatja és figyeli South-ot, hogy amikor kell, menjen vele az ispotályba.
Másnap pedig végre Annelie-n kívül a kislányt is megnézhetik, aki jobban van, mint édesanyja. A gyógyítók szerint minden esélye megvan rá, hogy olyan egészséges legyen, mint bármelyik más gyerkőc. Már csak arra van szükség, hogy az anyukája is felépüljön, vagy legalább kikerüljön az intenzívről.
Egészen addig, amíg South egyszerre dühös és kétségbeesett, nem tud mit kezdeni vele, csak csendben támogatja. Talán ez is több, mint a semmi.

North

A kórházban töltött idő nagy része kiesett Annie-nek. Napokig az intenzíven volt, küzdöttek az életéért, miközben a koraszülöttek között a kislányáért folyt a harc. Valójában el sem tudja képzelni, mi történt körülötte ezekben a napokban, arra sem igazán emlékszik, milyen volt felébredni. Csak az érzés elevenedik fel benne újra és újra, az üresség érzete és a testébe nyilalló fájdalom minden egyes ponton.
Sok sérülést szerzett, melyeket a gyógyítók lassan majdnem rendbe is hoztak. Így, hogy bájital okozta a balesetet, sokkal nehezebb a gyógyulás.
Most a kórteremben üldögél az ablak előtt, karját figyeli és remegő ujját végighúzza az egyik hosszú égési sebhelyen. Nem tud nem arra gondolni, mit tett. Félpercenként az ajtó felé fordul abban reménykedve, hogy South jön azzal a hírrel, hogy Laney rendben van és végre találkozhat vele.
Letöröl egy könnycseppet arcáról, majd feláll és a párkánynak támaszkodik. alig van ereje, eltompítják a gyógyszerek és a fájdalomtól csak rövid ideig képes megállni a lábán. De ő sétálni akar, menni a gyerekeihez, karba venni a kislányt, megölelgetni Sammyt. Napok óta nem látta. Nem láthatta.
Az ablakban két virág keresi a napsugarakat, a hirtelen jött melegebb időre megörültek, erősebb színekben pompáznak, de leveleik már kezdenek fakulni. A nő előbb az éjjeliszekrényén hagyott pohárból megöntözi őket, majd ujjait finom simogató mozdulatokkal húzza végig a leveleken, akárcsak anyák az alvó gyerekeik arcán. Lassabban ugyan, mint jobb napjain, de szépen átad nekik egy kis energiát, mellyel új életre kapnak.
Mély levegőt vesz, talán ez több volt, mint amit a szervezete most elbír. Megteszi azt a pár lépést a fotelig, s lábait felhúzva visszatér előbbi tevékenységéhez. Az ajtót figyeli.

Tamás

Míg Annelie-nek a bestiákhoz, addig a gyerekeknek a betegségek összeszedésében van nagy gyakorlatuk. Alig, hogy újra elkezdődött az óvoda, Laney máris benyalt valamit, amihez nem elég az anyja képessége. Egy ideig működtek a gyógynövények, a pihenés és a gondoskodás, de egyik óráról a másikra sokkal rosszabb állapotba került. Van már rutinja ebben, mert hiába esznek sarat és nyalogatnak holdborjakat a kölykök, a közösségen valamiért mégis összeszedik a vírusokat. A rutin miatt félti ugyan a gyereket, de nem pánikszerűen veri a nővérpultot, hogy kezdjenek valamit a kislánnyal.
Míg Laneyt beviszi a vizsgálóba, Sammyt a játszósarokba ülteti színezni. Az orrára köti, hogy nehogy elmozduljon onnan, mindjárt jön vissza. Annelie nem azok közé az anyák közé tartozik, akik mindenben tökéletesek. Ő a szaranyák táborát erősíti, főleg két olyan temperamentumú gyerekkel, mint a két West.
Alig öt percet töltenek el a vizsgálóban, mire kilépnek az ajtón, a kisfiúnak nyoma sincs. Édesanyja hosszan felsóhajt és elgondolkodik. Legközelebb nyomkövetőt fog rakni a gyerekre...
Laney-vel az ölében indul Sam keresésére azt remélve, hogy nem jutott még túl messzire. Míg a kislány az anyukája vállán pihen és szívószállal szürcsöli a gyógyítótól kapott gyógyitalt, addig a testvére felfedezőúton jár. Hogy is lenne ez másként?

Tamás

- Hihetetlen a bátyád - mormogja az orra alatt Laney-nek címezve a bosszankodást. Nem tudna a két lurkó nélkül élni, de néha azt kívánja, az apjuknak jutna ki minden olyan tevékenység, ami idegeskedéssel jár. Két nehéz természetből lett egy még nehezebb Sammy formájában. A lánnyal könnyebb dolga van, ő mintha megkapta volna a testvére empátiáját és nyugalmát is...már amikor úgy gondolja, nyugis időszaka van.
Járkál a folyosókon, szól a nővéreknek, hogy ha látnának egy hatévest itt szaladgálni, akkor tudják, kihez kell visszavinni, de egyelőre nem leli a kóbor gyereket.
Benéz minden kórterembe, megnézi az asztalok alatt, de sehol nincs. Már azt sem tudja, melyik folyosón járt és melyiken nem, végső kétségbeesésében pedig az egyetlen folyosón ácsorgó férfihoz sétál.
- Elnézést - a háta mögül szólítja meg, ő pedig remélhetőleg észreveszi a mellkasát súroló nőt, karján a lányával. - Elnézést, én csak... Nem látott valahol egy kisfiút egyedül sétálgatni? Hat éves, nagyjából ekkora - jobbjával a saját derekáig mutat -, barna hajú, barna szemű...
Máskor eszébe sem jutna csak úgy odamenni egy idegenhez, főleg nem akkor, amikor látja, hogy épp dolga van. Különös helyzet ez, azt kívánja, bár ne is kellene ezzel zaklatnia másokat. Az mondjuk pont nem érdekli, ezek az emberek mit gondolnak róla, egyedül a fia épségéért aggódik. Végülis...a férfi annyira mégsem idegen, mert ahogy jobban megnézi, rájön, a faluban már látta többször is. Határozottan, de mit is? Virágot, vagy lufit osztott?

Tamás

Sammy az óvodában is szeret bújócskát játszani, illetve felfedezni a nagyvilágot. Két ilyen szülővel ez egyébként egyáltalán nem csoda, Annelie ugyanezt játszotta gyerekként. Önállósodott és nekiindult, amerre épp a kíváncsisága vitte. Az ő édesanyja azonban profibb volt ebben, az ispotályban soha nem hagyta el egy gyerekét sem.
A megkérdezett férfi nem tud több információval szolgálni, mint az eddig megkérdezettek, ezért Annie kezd kételkedni abban, hogy a fiának nincs láthatatlanná váló képessége. Felsóhajt, már megköszönné és menne tovább, amikor az ismerős idegen felajánlja a segítségét.
- Erre igazán semmi szükség, de köszönöm - lágyan elmosolyodik, Laney pedig nyöszörögve az anyja nyakába dugja az arcát. Ő is kezd fáradni, ezért jobb lenne minél előbb megtalálni a testvérét. - Önnek is megvan a maga dolga, ahogy látom - bök a fejével a kórterem ajtaja felé. Úgy emlékszik arra az időre, amikor Laney született, ő pedig mindenhol bekötözve feküdt az intenzíven, mintha csak tegnap lett volna. Azóta sokkal óvatosabban főzőcskéz a laborjában, főleg, mióta egyedül maradt a gyerekekkel. A kislány fejlődése helyrejött, szerencsére, és arra az eseményre már csak a nő arcán látható heg emlékezteti őt.