A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=510567#post510567][b]Axel Sjölander-Wayne - 2015.08.29. 22:30[/b][/url]

Lorelai K. Riviera
hajnali fél hat, VAV után

Kinyitja a szemét, majd be is csukja, közben pedig mindössze annyit sikerül szempillái között kipillantva megállapítania, hogy minden fényes és fehér, akárhol is van éppen. Ijesztő. Ismét kinyitja a szemét résnyire, de a kép csak nem változik. Határtalan fehér felületet lát maga előtt és fényt, de minél tovább próbálja nyitva tartani a szemét, annál elviselhetőbbé válik és arra is rájön, hogy tulajdonképpen fekszik és a mennyezetet bámulja hosszú percek óta, mintha csak a mennyek kapuja lenne, bár neki se lesz oda bejárása, ezzel tisztában van. Meg akkora szerencséje sem, vagy éppen pech, nézőpont kérdése. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de ez az egyszerű, természetes kis mozdulat is fájdalommal jár. Mi a fene történt egyáltalán? Nem igazán tudja, hogy került ide, de még azt sem, hogy pontosan hol van. A hálószoba mennyezete nem kifejezetten így néz ki, azt kizárja. De akkor mégis hol a fenében van. Ismét lehunyja a szemét, megpróbál visszaemlékezni bármire, amiből rájöhet, hol van, esetleg megmagyarázza, mit keres itt. Az rémlik, hogy az este úgy érezte, levegő kell. Levegő, szabadság, adrenalin. Repülni indult. Határozottan emlékszik arra, hogy elővette a seprűjét, pedig már nem is tudja, mióta nem ült rajta. Talán az utolsó rellonos kviddicsedzés volt a neves alkalom, amikor még repült vele, mielőtt még a dobozába került volna hosszú időre. Sötét volt, erre is emlékszik, felhős égbolt, hűvös levegő, időnként hirtelen felerősödő őszi szél, ő meg csak úgy repülni indult vakon, mert az eddigi intenzív dühe most mintha már önmaga ellen fordult volna a világ helyett. Egyéb nem jut eszébe, hiába próbálkozik. Összekuszálódnak a dolgok. Rémlenek töredékek, de összekuszálódnak már és nem sokat bír kihámozni belőlük. Valami reccsen. Darabokra törik. Fa. Határozottan olyan a hang, mint amikor fa zúzódik darabokra. Sebesség. Zuhanás. Rossz álom. Ez csak rossz álom lehet. Hirtelen nyitja ki a szemét abban a reményben, hogy elmúlik ez a kusza kavalkád, de a hangok továbbra is ott zúgnak a fejében. Rémülten veszi tudomásul, hogy kezét képtelen emelni, amikor homlokához kapná automatikusan a jobbját. Valami baj van.
- Ell? - szólal meg, bár hangja inkább krákogás csak, alig érteni rendesen még ezt a rövid szótagot is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=510864#post510864][b]Axel Sjölander-Wayne - 2015.08.30. 18:25[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

Tegnap még VAV-ot írt, hogy ősztől jelentkezhessen aurorképzésre. Vagy az tegnap előtt volt? Fogalma sincs tulajdonképpen, hogy milyen nap van ma, lehet, hogy nem is tegnap előtt volt, hanem sokkal régebben, vagy éppen csak pár órája, ez a fény nem árulja el még a napszakot sem, sajnos. Azt sem tudja, hol van. Talán van itt valaki, aki válaszolhatna a kérdéseire. Kimondja az első nevet, ami eszébe jut, reménykedve, hogy a fiú itt lehet mégis valahol a közelben, de nem érkezik válasz, pedig hallja, hogy mozgás van. Valaki itt lépked, majd megáll. Lehetséges, hogy visszafordul éppen, de nem tudja biztosan. Talán haragszik valamiért, azért nem válaszol? A szíve hevesebben ver, de lehunyja a szemét és megpróbál megnyugodni, amikor mégis megszólal valaki. Ezt a hangot ismeri. Nem kell kutakodnia, azonnal tudja, hogy ez a ragálytan tanárnő. Bár nem volt alkalma közelebbről megismerni, de hallotta már a hangját az iskolában, nem is egyszer, a név pedig csak megerősíti az igazában. Ismét kinyitja a szemét, és kérdőn emeli a nőre zöld tekintetét, ha már közelebb merészkedik hozzá, hiszen a fel sem tett kérdéseire még mindig nem tudja a választ, csak annyival van tisztában, hogy kihez is van szerencséje. Ennyi erővel azonban nem csak a gyengélkedőn lehet, esetleg az ispotályban, hanem a nő kísérleti laboratóriumában is, ha netán van olyanja. Már összeszedi az erejét, hogy ismét nekifusson a beszédnek, hátha most inkább lesz érthető és kevésbé egy egy éppen kiszenvedő állat halálhörgésére emlékeztető, amikor mégiscsak megtudja, hol van. A Baleseti és Rontáskúráló Ispotályban, a Fővárosban. Nem kicsit messze Bogolyfalvától. Ide meg hogy került? Felteszi magának a kérdést, de nem tudja a választ. Ennyire messze elrepült volna? Nem emlékszik. Egyáltalán nem emlékszik még arra sem, merre indult, arra még kevésbé, merre járt, és hogy mi történt aztán, az végképp teljes homály. A válasz nélkül maradó kérdései folyamatosan gyűlnek, ami nyomasztó és idegesítő is, egyre inkább összezavarodik.
- Axel - nyögi ki a nevét, ha már kérdezi a nő - Sebastian... Sjölander... Wayne - több részlet is lesz belőle, mire sikerül a teljes nevét közölni, de úgy érzi, egyetlen keresztnév mégiscsak kevés.
- Mi... mi történt? Miért... vagyok itt? - kérdezi aztán, mert úgy érzi, megnyugtató lenne tudni a választ, több kérdésétől is megszabadulhatna, szinte biztos ebben.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=511411#post511411][b]Axel Sjölander-Wayne - 2015.08.31. 13:14[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

Emlékszik a nevére, bár egyben elmondani kissé nehezére esik, de megszakításokkal csak sikerül. Úgy érzi, lassan visszatér a hangja, ezzel egyidejűleg viszont valami tompa fájdalmat is elkezd érezni. Nem vészes, de még ha lesz is erősebb, nem tervez visítva könyörögni morfiumért, ezt már most eldönti. A nő legalább ismerős, kvázi, mert hiszen az iskolában tanár, lehet, hogy a gyengélkedőn is összefuthattak volna, ha úgy van szerencséje. Talán még választ is ad a kérdéseire, például arra, hogy mi történt. Nem tűnik túlságosan lelkesnek, amikor tényleg felteszi neki a kérdést. Hirtelen még ijesztő is lesz, elvégre Axelnek elképzelése sincs róla, hogy jutott ide és ha ennyire nem mondaná el önként és dalolva a nő, csak kényszerből válaszol, ha már hozzá intézte a kérdését, akkor az cseppet sem lehet valami jó dolog. Megpróbálhatna még mindig az emlékeiben kutatni, hátha magától is rájön, de nem igazán rémlik a már bevillant részleteken túl semmi sem.
- Óóó - nem futja többre, értelmesebb válaszra. A sötétben biztos nekiment valaminek, amire nem figyelt. Nagyszerű. A szerzett sérülésekre már nem is emlékszik a beszámoló végére, inkább a kellemetlen érzés marad meg, amit azok említése előidézni képes. Vállveregetést érdemelne, tudja ő is, vagy egyenesen tapsot, hogy ennyire szépen elintézte magát. A repülésnek már a gondolatától is elfogja valami eddig ismeretlen félelem és itt fekszik, mozogni sem bír. Mégis hány törést szedhetett össze? Inkább nem kérdez rá.
- Sjölander-Wayne - javítja ki automatikusan a nevét, közben meg a mennyezetet bámulja. Tessék, már le is hordják. Nem gondolkodott tisztán, egyáltalán nem is gondolkodott, de nem kezd neki magyarázni a bizonyítványát. Szabadulni szeretne innen hirtelen, vagy legalább az oldalára fordulni, de még az sem megy, az imént közölték, hogy ha lehet, ne mozogjon.
- Nem tudom. Levegő kellett - válaszolja kissé félvállról, de a pontos választ még ő sem tudja. Egy ideje már így is olyan, mint a bolygó hollandi, nem találja a helyét, folyton tesz valami marhaságot, vagy túlgondolja a dolgokat, vagy nem gondolkodik, a lényeg, hogy sehogy se jó semmi. Elliot is biztos haragudni fog, a szülei... velük kezdődött minden, de az anyja sem fog repesni örömében, Annie sem. Már el is kezdi fogalmazgatni magában, hogyan is magyarázza meg ezt, ám a kérdés felriasztja és a félkész mondatok összekuszálódnak.
- Értesíteni? Van. A párom, Ell. Elliot Sjölander-Wayne - válaszol végül úgy döntve, hogy az anyjának és a testvéreinek éppen elég, ha megbirkóznak az apja halálával, ezzel mégsem kell felzaklatni őket. Elliot-ról nem tudja, hogy mennyire fog haragudni, szóba áll-e majd vele egyáltalán, ha értesítik, hol is van és miért, de legalább tudjon róla.
- Mikor mehetek haza? - kérdezi aztán még gyorsan attól tartva, hogy mindjárt egyedül marad, mert igenis fontosnak érezni tudni, hogy mennyi ideig számítson itt tartózkodni.