A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842078#post842078][b]Rothstein Elektra - 2022.01.11. 19:50[/b][/url]

Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842149#post842149][b]Rónaky Erik - 2022.01.13. 11:20[/b][/url]

Minden napnak megvan a maga állandósága. Ugyanakkor kelni, ugyanakkor dolgozni menni. Változatos, mégis hasonló ételeket fogyasztani. A munka végén pedig az út mindig ugyan oda vezet vissza: Az ispotályba. A nap legjobb része, amikor tudom, hogy hamarosan újra láthatom a húgom, beszélhetek hozzá, megérinthetem a kezét. Vele lenni, amíg csak engedik, majd elköszönni, hazamenni, lemosni magamról a nap mocskát, aludni, és végül újrakezdeni mindent. Ennyi az életem, évek óta. Elfogadtam, és nem is kívánok változtatni rajta. A munkám az életem, a szerelmem. A családom pedig az, akihez éppen tartok. Akinek el kell mondanom, hogy a minap elvitték azokat a dolgokat, melyeket elajándékozott volna, hogy megcsináltam az alapot, amit kért, hogy a pénzt odaadtam az előkészítőnek. Mindent megtettem, amit szeretett volna ő is megtenni a tizenhetedik születésnapján. Sok mindent kell megbeszélnünk egymással, és éppen ezért lep meg, hogy nincs egyedül, de nem is ápolókkal van, amikor belépek a szobájába.
- Elnézést, segíthetek?
Hangomra nyugalmat erőltetek, ami fontos, hogy én magam is lenyugodjak. Az elején, az első néhány hétben sokan mondták, hogy ez egy átmeneti állapot. Ők vigasztalni próbáltak. Ellentétben azzal, amit legutóbb az orvosa mondott. Annak az esélye, hogy kitalál onnan, ahol van, minimális, és ha meg is történik, katasztrofális következményei lehetnek. Viszont nem szenved, és talán hallja is azt, amit mondok, így hát, képtelen vagyok megtenni azt, hogy kimondom, érjen végre véget a földi élete. Néha, váratlan pillanatokban úgy érzem, hogy ott van velem, átkarolja a vállam, figyeli az életem, és segíti, hogy másmilyen legyen. Nem hiszem, hogy tetszene neki, amit lát, és nem is hibáztatom ezért. De nekem rendben van így, és ezt egy makacs tinédzser lelke sem változtathatja meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842154#post842154][b]Rothstein Elektra - 2022.01.13. 13:49[/b][/url]

Olykor önnön képzelete űz játékot az emberrel. Néha egyenesen holtat idéz, hogy ezáltal korbácsoljon fel érzéseket, s keltsen életre elfeledettnek hitt emlékeket. Puhán ér a fiatal lán hajához, ami a fényben, mintha lángolna. Törékeny, békés, akárha csupán pihenne. Hősnőnk teljesen belevész a kettősüket körül ölelő, éteri csendbe. Fogalma sincs, hogy kicsoda, mit sem számít, hiszen az sokkal fontosabb, amit mellette átél. Ugyanígy feküdt nemrég, pár kórteremmel arrébb. Bezárva saját elméje labirintusába. Vajon tényleg a férje és a fia vezették ki onnan? Vagy saját erejének manifesztálódása volt két elhunyt szerette? Akkor sem értette, ahogy most sem, hogy miért és miképp jutott vissza az életbe. Még néha manapság is elmereng ezen, próbálva magyarázatot találni, sikertelen. Talán vannak olyan kérdések, amikre nem is kell válaszokat kapnia. Ezt nehéz megszoknia. Pedig tudja, hogy elég volna egyszerűen csak elfogadnia a történteket. Ebből a gondolatmenetből zökkenti ki a mögötte megszólaló hang. Újabb deja vu hulláma gerjed lényében. Férje hallja, s ahogy megfordul, a másodperc tört részéig őt is látja az érkezőben. Rádöbben azonban, még idejében, hogy a vele szemben álló férfi egy másik idegen. Szemeiben különös fény csillan a benne időközben gyűlt könnyek mellett. - Bocsásson meg, csak nyitva maradt az ajtó...- kezd bársonyos, kissé rekedt hangon beszélni - Megláttam őt idebenn, ahogy be akartam csukni, és eszembe jutott, hogy milyen volt, ugyanitt lenni... - magyarázza visszanézve a fiatal lányra - Egek, miket beszélek! - rázza meg fejét, amitől sötét fürtjein táncolni kezd a fény - Sajnálom én csak, annyit mondtam neki, hogy van kiút. Tudom, mert nekem sikerült megtalálnom - szorulnak össze vékony, hosszú ujjai ősöreg táskája pántján, miközben szép ívű ajkát szomorkás mosolyra íveli. Ezután csak áll némán, mert nem tudja mit mondhatna még a vele szembenállónak, akiről azt sem tudja hozzátartozó-e vagy épp a lány orvosa, civil öltözetben. Hősnőnket felzaklatta ez a néhány perc. Talán jobban, mint az a rövidke találkozás Zsófiával és Otíliával. Nehéz titkát egymagának kell cipelnie. Döntése szép lassan belülről emészti majd el azt, akit egykor Rothstein Elektra Imeldának hívtak. Bárcsak beszélhetne. Elmondhatná az egészet, de nem lehet. Senki sem tudhatja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842192#post842192][b]Rónaky Erik - 2022.01.14. 07:54[/b][/url]

A hosszú, szürke szövetkabát zsebeinek mélyére rejtem a kezeimet, ilyenkor nincs nálam táska, felesleges, hiszen minden, amire szükségem van, elfér a belsőzsebemben is, így nincs mibe kapaszkodnom úgymond. Nem kedvelem, ha idegenek lépnek be a privát életterembe, és a húgom szobája mindenképpen ide tartozik, de mégsem kívánok udvariatlan lenni. Az eset után ezt a helyet nagyon sok ember ellepte, voltak gyógyítók és nővérek is, azonban sok firkász és katasztrófa turista volt, akiket szívből gyűlölök a mai napig, és éppen miattuk van elhatalmasodó rossz érzésem, ha olyan ember van itt, akit nem ismerek.
- Értem asszonyom.
Még egy aprót biccentek is, a hirtelen jött feszültséget már megtanultam testi cselekedetekkel levezetni. Az ujjaim ökölbe rándulása, majd hirtelen kiengedése és kényszerítése, hogy nyitott tenyérrel maradjak, illetve a biccentés és fejrázás is ilyenek. A hangom nyugodt, semleges, a kellemes tónusba azonban némi rideg profizmus vegyül. Nem ellene szól, gyerekkorom óta ilyen a hangom.
- Mennyi időt töltött ott, mielőtt kijutott?
Van egy reális oldalam, az, aki érti és elfogadja a tényt, hogy a húgának az a legjobb, ha többé nem kel fel, sőt, talán az lenne a legjobb, ha nem kényszerítené maradásra, míg egy másik fél minden kis morzsában kapaszkodót vél felfedezni, legyen az bármennyire is banális. Másnak is sikerült, ez egy jel. Az volna? Abba bele se gondolva, hogy mit okozna neki, ha felkelne, hogy milyen lenne, egyelőre csak abba kapaszkodom, hogy másnak is sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842204#post842204][b]Rothstein Elektra - 2022.01.14. 13:47[/b][/url]

Kijózanító erejű a mozdulat melyeket észrevesz. Apróság csupán, de beszédes az, ahogy a férfi fejét mozdítja. Kimért és visszafogott hanghordozása egyként összecseng vele. Hősnőnk rádöbben, betolakodó vált belőle. Szándéka szerint menekülne, de valami mégis itt tartja, több lépésre az érkezőtől. Visszapillant a lányra, majd a vele szemben álló arcára vet fürkésző pillantást. Ennyi is elég, hogy megállapítsa, rokoni szálak fűzhetik őket össze. Erre bizonyság számára a két idegen hasonló vonallal metszett orra és állkapcsa. További vizsgálódásának a férfi kérdése vet véget. - Csupán nagyjából két hónapig voltam saját elmém labirintusába zárva - kezd felelni és kezeit leengedi maga mellé. Végre beszélhet valakivel anélkül, hogy hazudnia kellene. A szavak, akár a friss levegő úgy esnek most neki. - Életem legkülönösebb élménye volt, ha az ilyesmi annak nevezhető - folytatja révedőn, mialatt megeleveníti magában azt a furcsa, álomszerű helyet, ahol emléki közt sorjázott a kiutat keresve. A vörös ajtót, ami mögé, ma már szinte biztosan tudja, hogy a Hegével kapcsolatos emlékeit rejtette, hogy biztonságban legyenek. Derengő fényű folyosók jelennek meg lelki szemei előtt. Ajtók és fojtott hangú neszezés sejlik elé, s vet visszhangot koponyájában. Sötét lélektükrei mélyén örvénylenek érzései - Tudja, rám omlott egy épület. A holmimért mentem be, hogy elhozzam, de ki már nem jutottam - fedi fel azokat a részleteket, amikre egyfelől emlékszik, másfelől elmesélték neki a szülei. Egy dolog veszett el memóriájából mondhatni végleg és az a baleset konkrét pillanata. Valójában az a néhány perc, ami azt a fura hangot követte, amire odabenn, a lemezeket keresve felneszelt. - Ő mióta van itt? - tereli vissza gondolatait azzal, amihez még mindig a legjobban ért elméletileg. Kérdez tehát, hogy visszazökkenjen ebből a meglehetősen inkompetens lelkiállapotból, a rá jellemzően határozott és céltudatos viselkedésbe. Nem ragadhat a múltban. Nem kószálhat annak a labirintusnak a folyosóin most, hogy visszatért az életbe. Rengeteg feladat vár rá még, amiket eltervezett. Ott a lánya nevelése, a képregénye és az a szomorú, döglött akta. Az öngyilkos színésznő naplója.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842215#post842215][b]Rónaky Erik - 2022.01.14. 20:10[/b][/url]

Két hónap... A második hónapban még mindenki reménykedett. Ha csupán két hónapja lenne ilyen állapotban, talán még mindig aggódnék, de nem két hónapja volt, és nem is négy, bár a kettő környékén van valahol a kritikus határ, de olyan régen volt már, hogy én magam már nem emlékszem arra, hogy milyen is volt az. Mi történt a második hónapban. A családom, a szüleim, a nejem temetésén túl éjjel és nappal is azon a roskatag széken ültem, és könyörögtem, kértem Stellát, hogy ébredjen fel, hogy jöjjön vissza, és mindent megígértem neki, hogy jobban vigyázok rá, mint bármire, hogy ő a legdrágább kincsem. Emlékszem mozzanatokra, érzésekre, tévesnek hitt megmozdulásokra. Akkoriban mindent a gyógyulás jeleként érzékeltem.
- Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt.
Hiszen, ha most ránézek, nem gondolnám, hogy bármi is történt volna vele, a kezei, lábai épek, az arca nem roncsolódott, a beszéde tiszta, érthető, mozgásában, koordinációs képességeiben rendben van. Az eset bár sajnálatos, ha sajnálatomat fejezném ki, nem lenne valós, hiszen nincs mit sajnálni, inkább a szerencséjét szeretném kiemelni, hiszen valóban az, mintha nagyon erősen megdolgozott volna az őrangyala annak érdekében, hogy folytassa földi életét. Stelláé is sokat dolgozott, de nem volt elég erős, és egy pillanattal előbb adta fel.
- Ezerötszáznyolcvannégy napja.
Napokban a rák túlélők és az alkoholizmussal küzdők számolnak, nem azok, akiknek a szerettük kórházban fekszik. Négy év, négy hónap és egyetlen nap. Ennyi ideje van itt a húgom, mégsem vagyok képes évekkel és hónapokkal válaszolni, az én számaim sokkal inkább darabszámok. Mikor egy-egy időhatárt megszabunk, akkor sem éveket és hónapokat írok fel, hanem napokat, mert a dátumok kiesnek, de a napok sosem. A napokra rendkívül jól emlékszem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842218#post842218][b]Rothstein Elektra - 2022.01.14. 20:53[/b][/url]

"Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt". Ez a mondat annyira szépen hangzik. Olyan pozitívan, amennyire csak az adott helyzetben lehetséges. Pontosan úgy, mintha csak az egyik orvosa mondta volna bíztatás gyanánt. Hősnőnk szép ívű ajka megrándul. - Mondja ezt a lelkemnek - ejti ki szomorúan megjegyzését, amit nem képes magában tartani. Elpillant az ablak felé, hogy inkább a hóval fedett fát lássa, majd folytatja - Néha azt kívánom, bárcsak ne ébredtem volna fel, de tudom akkor önző volnék. A családom ezt a keveset is megszenvedte - beszél egyre elfúlóbb, sötét tónusú hangon, ezért inkább elhallgat. Nem tudja befejezni gondolatmenetét. Túl fájdalmas elképzelnie min mentek keresztül a számára fontos emberek. Illetve abba, mit állhat ki a vele szemben álló, az ágyban fekvő lány miatt, nap nap után. Kisvártatva a férfi válaszol korábbi kérdésére, s bár ne mondta volna ki a napok számát, amit rokona itt töltött - Megkövetem önt, uram és tisztelem az erejéért. Mert ez nagyon hosszú idő - néz vissza az idegenre és legördül egy könnycsepp az arcán. Érzelmei még mindig sokkal labilisabbak, mint régen. Akkor sem volt a nyugalom szobra, vagy épp passzívnak mondható jellem. Manapság pedig még inkább el tudják ragadni az emóciói. - Most biztosan szánalmasnak tart - töröli meg kapkodva arcát kézfejével, hogy azután egy fanyar szépségű mosollyal odázza el ezt a banális helyzetet - Nem szoktam ennyire inkompetensen viselkedni. Úgy lehet ez még a kóma utóhatása - magyarázkodik, majd egy kicsit közelebb lép, hogy ha már így esett bemutatkozhasson. Azonban nem veszi észre, hogy táskája pántja épp most adta meg magát az idő vasfogának. Nem csoda. Férjétől kapta sok éve, s hordta magával mindenhova. A táska tehát olyan gyorsan zuhan le és csattan a padlón, hogy érkezése sincs utánakapni. Tartalma kiömlik a padlóra. Ott hever pénztárcája, kopott jegyzettömbje, rádiós belépője, bicskája, képregénye első nyomata és egy kis szaténnal fedett, aranyozott fedlapú napló mind kettejük között. - Fenébe! - szentségel kétségbeesetten, majd ajka elé kapja a kezét, s lehajolva próbálja menteni a menthető. Mióta kijött a rehabilitációról kétbalkezesebb lett. Ennyit arról, hogy viszonylag sértetlen. Régen simán elkapta volna a lefelé csúszó táskáját, olyan jó reflexekkel rendelkezett. Erre most már nem képes és csupán remélni meri, hogy ahogy az emlékei, egyszer ügyessége is vissza fog térni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842219#post842219][b]Rónaky Erik - 2022.01.14. 21:30[/b][/url]

Újabb biccentés. Racionális ember lévén, vagy talán mert a családom súlyos árat fizetett, és a mai napig nem tudja senki, hogy pontosan miért is, de nekem a lélek az nem eléggé kézzelfogható. Nem voltam mindig ilyen, életem jelentős részében vidám és optimista voltam, egy ideje, egészen pontosan ezerötszáznyolcvannégy napja inkább olyan vagyok, mint egy gép. Munka és létfenntartás, vagyis evés, ivás, sport, alvás. Ez az öt dolog van csak szem előtt, más-más időráfordítással.
- Nem tiszteletre méltó, hogy életben tartok valakit, akinek a legveszélyesebb az ébredés.
Mert az agyi károsodás már garantált, hiszen évek teltek el, és ha fel is kelne, újra járna, beszélne, akkor is kimaradt számos év az életéből. Nem úgy, ahogy a konzervatív családokban élőké, ő konkrétan tizenhárom éves gyerekként hunyta le a szemeit, izgatottan várva a felvételi levelét, a pálcavásárlást, hogy már csak egyetlen év és jön a "nagy iskola", és ha most kinyitná, felnőttként kellene helyt állnia. Én az ő korában vettem feleségül Karint, és pontosan tudom, hogy mit jelentett számunkra az a néhány év, amit a Bagolykő falai között tudhattunk. Szívtelen lennék? Nem. Nekem minden érzésem és minden szeretetem rá koncentrál.
- Az emberek érzései a sajátjai. Mindenki másképp fejezi ki magát.
Én a csenddel. Onnan tudtam, hogy a feleségem tökéletes választás, hogy a csendet élveztem vele a leginkább. Egy légtérben, mindenki a maga dolgával foglalkozva, féltékenység, gyanakvás, háborúskodás nélkül, megkérdőjelezhetetlen bizalommal és kapcsolattal. Vele lenni maga volt a tökély, és éppen ezért, ez az, amit a legjobban szeretek is. A csendet. Feltételezve, hogy távozni kíván, ahogy elindul, illedelmesen arrébb lépek az ajtóból, elvégre mégis, ez a szoba két ember intimszférája, ám mielőtt még elérné a kijáratot, a táska megadja magát, mintegy felfedve a lényegét.
- Engedje meg.
Leguggolva a kezembe veszek pár dolgot, köztük egy igazolványt is, amire elhúzom a számat. Firkászok. Gyűlölöm őket, mindig is utáltam mindet. Szólni mégsem szólok, csak visszaadom neki, ahogy a naplót is.
- Úgy tűnik, ez még mindig divatban van, a nejemnek is ilyen naplója van.
A házasság tagadhatatlan ténye a gyűrű az ujjamon, amit még Karin húzott az ujjamra, és amit azóta se vettem le. Tizenhét éves korom óta házas vagyok, és a mai napig annak is tekintem magam, függetlenül a helyzetünktől. Amikor úgy néz ki, hogy minden megvan, felemelkedem, és arrébb lépek az útjából. Elvégre váratlanul indult el, de elindult, furcsa lenne, ha ott állnék az ajtóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842221#post842221][b]Rothstein Elektra - 2022.01.14. 22:11[/b][/url]

Csendbe burkolódzik, amit csupán a férfi kellemesen búgó hangján kiejtett szavai törnek meg olykor. A vele szembenálló, bár vitathatatlan joga lenne hozzá, nem akolbólította ki a kórteremből, s nem is ítélkezett felette. Ezzel hősnőnk érdeklődését, mondhatni felkeltette. Ezért immár figyelmesen hallgatja őt, s próbál koncentrálni, hogy arcából és mozdulataiból olvashasson. Így most tanult tudását felelevenítve, komolyan elemezni kezdi. Tekintetét kifürkészhetetlennek látja, szemei be nem kategorizálható árnyalattal rendelkeznek. Beszéde bár nem bő, mégis választékosnak hat Elektra fülének. Amikor úgy tűnt elmondott mindent, akkor szerette volna megtudni a nevét, ám megtörtént a baleset. Táskája leesett. Mindketten lehajoltak és a holmik felszedése közben a férfi elhúzta a száját rádiós belépője láttán. Szóvá nem tette, de egyértelműbb jel volt arckifejezése bármilyen frázisnál. Elvéve tőle azonban hősnőnk nem sütötte le szemét. Sosem szégyellte hivatását, s ezen nem ma fog változtatni, annak ellenére sem, hogy rosszul esett neki a férfi reakciója. Emberből vannak a riporterek is, ám ezt sokan szeretik elfelejteni. Könnyebb démoni lényekként tekinteni rájuk. Tudja jól, hogy ez így van, csak néha ez egy arculcsapással felérő emlékeztető. - Az egyik esetem áldozatáé volt - szólal meg miközben kezébe veszi a naplót, s ujjain megérzi a selyem hűvösségét - Oknyomozó riporter...vagyok - ejti ki bizonytalanul az utolsó szót. Olykor úgy hiszi már nincs jogalapja azt állítani, hogy felderít eseteket. Azonban ha valóban vissza szeretné kapni az életét, melyet valójában hazugságra épít, akkor el kell hinnie, hogy még képes igazi újságíróként viselkedni, aki felderíti és napvilágra hozza az igazságot. - Régi ügy, amit már akkoriban lezártak, de most megtaláltam ezt, és nem hagy nyugodni a tartalma - pillant le a könyvecskére, hogy azután visszacsúsztassa hűtlen táskájába. Nem akar többet elárulni, de olyan felszabadító érzés végre az igazat mondani. Félelem nélkül beszélni valakivel, akinek semmi köze kusza életéhez. Napról napra egyre jobban fojtogatja a valótlanság. Annyira erősen szorítja, hogy amikor már nem bírja, bezárkózik dolgozószobájába, lefedi bűbájokkal, majd addig ismételgeti az igazságot, s tettetésének okát, míg ki nem tisztul tüdeje, elméjével egyként.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842473#post842473][b]Rónaky Erik - 2022.01.20. 12:30[/b][/url]

- Nincsenek jó tapasztalataim a riporterekkel.
Valószínűleg nem is lesznek soha, hiszen hogyan is lehetnének, mivel a ragadozók a halott és kómában lévő szeretteimet úgy fotózták körbe, mintha vásári látványosságok lennének. Az ilyenek miatt az emberben kialakul a szakma és a benne dolgozók iránt a rossz érzés, de ez általános és nem személyes. Egyikük nevét sem tudom, nem is akarom. A banki alkalmazottakat sem szeretik sokan, ennek is megvan a maga oka. Ez már csak ilyen, mondják.
- Döglött akta?
Akárcsak a családom gyilkosának kiléte, egy ideig engem is minden nyom lázba hozott, egy ideig az aurorok mindent megtettek, hogy megtalálják. Fél évig. Fél évig nagyon aktívak voltak. Aztán már csak akkor, ha kérdeztem, majd akkor sem. A gyilkos vagy gyilkosok kiléte ugyanolyan homályba vesző, mint maga az indíték. Én pedig egyedül maradtam a világban, a munkámmal és az élet és halál között lebegő húgommal. Van, akihez beszélhetek, de nincs, aki válaszokat ad. És ha lenne is, nem tudom, hogy ennyi év távlatából lenne-e értelme. A családomat nem hozhatja vissza, Stellát nem hiszem, hogy elengedném. El kellene, tudom, de nem megy. Képtelen vagyok rá.
Most is, ahogy rá pillantok, tudom, hogy a vonásaim ellágyulnak. Ártatlan arcát látva csak az az egy gondolat van bennem, hogy képtelen vagyok az ő jelenlétében kemény lenni. Felnőtt. Az én kicsi, kíváncsi, kajla kishúgom felnőtté vált, és ki tudja, lehet, hogy nem is tud róla. Zavartan köhintek egyet, ahogy a nő felé pillantok, és próbálom az érzelmek egészét eltüntetni, amíg jelen van.
- Sok sikert kívánok a nyomozásához. Vissza nem hozhatja, de méltó lezárást adhat neki.
Nekem is ezt kellene, de nem, még nem. Talán sosem leszek egészen egyben ahhoz, hogy őt elengedjem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=842622#post842622][b]Rothstein Elektra - 2022.01.23. 09:40[/b][/url]

Felnyalábolja táskáját és maga elé szorítja amolyan védőfal gyanánt. Nem tart a férfitól, ahhoz nézete szerint túlságosan jólszituált, hogy belé kössön. Ezért sem rest szóra nyitni a száját. Annyira jó igazat mondania, hogy kihasznál minden adandó lehetőséget. - Nekem sincsenek - mondja válaszul tehát, s megelőzendő a félreértést folytatja - Amikor a férjem és a fiam meghalt, akkor nálam is megjelentek azok a keselyűk, akik miatt általános közutálat övez bennünket - megcsóválja fejét, mely rosszallásának egyértelmű jeleként értelmezhető - Szóval megértem - teszi még hozzá, majd kinyújtja kezét és fél lépést közelebb megy a férfihoz - Rothstein Elektra, egyébként - mutatkozik be és amennyiben a férfi viszonozza gesztusát, úgy röviden de határozottan megrázza a kezét, ha viszont nem akkor visszateszi táskájára. - Igen. Nálunk így nevezik azokat az ügyeket, amikről már mindenki lemondott - válaszol és örömmel konstatálja, hogy némi érdeklődést vél felfedezni a férfin a totális elutasítás helyett. Ezért tovább beszél úgy, hogy beleszövi ezt az aktuális ügyet is szavaiba - Köszönöm, rám is fér a siker. Az ilyen döglött aktákat ugyanis nem sokan merik felnyitni, mert sokszor olyasmit rejtenek, ami olyan köröket érint, amelyeknek nagy befolyása van. Nem vet jó fényt senkire, ha évek múltával rábizonyítanak egy lelkén közvetve száradó halálesetet -  meséli és szinte látszik rajta, hogy életre kel egész lénye - Nekem az célom, hogy ezt az ügyet lezárjam és az eddig rejtve tartott igazságot feltárjam. A kérdés ilyenkor mindig az: Hogyan? - fejezi be végül és magában valóban eltanakodik egy pillanatra az iménti kérdésen. Fogalma sincs miként fogjon hozzá. Van egy naplója, de a benne szereplő emberek köre számára túl zárt. Egy kapocsra volna szüksége, aki segít neki és bejuttatja. Inkognitóban, ha kell egy másik ember bőrében. Ehhez majd Zlatan segítségét kéri. Mark túl fontos számára. Nem sodorhatja veszélybe. Az aurorba úgy érzi kezd beleszeretni, pedig az ő helyzete sem épp könnyű. Hiszen lehet, hogy él és egyszer visszatér a neje. De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ugye? Nem. Nem lehet. Ezért tehát inkább a lányára és a munkára koncentrál. Közelébe kell kerülnie annak a személynek aki miatt a naplót egykor birtokló szépséges ifjú színésznő öngyilkos lett. Ez a legfőbb célja most. A szívnek az ő ügye várhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=843328#post843328][b]Rónaky Erik - 2022.02.09. 17:43[/b][/url]

- Rónaky Erik.
Természetesen viszonzom a kézfogást, ennek az apró és sokak szerint jelentéktelen, vagy éppen túlértékelt gesztusnak van az egyik legnagyobb ereje a világban, csak éppen az emberek nem tudják, vagy nem akarják megérteni. Minden a kézfogásokon múlik, a kapcsolatok alapja, melyek előrevihetnek az életben. Milgram elmélete szerint, noha ő maga sosem használta ezt így, a világban élő emberek legfeljebb hat kézfogásra vannak egymástól, így lett a hat kézfogás elmélet, amit mint már említettem, Milgram sosem használt így, de mégis az ő nevéhez köthetünk. Ha az ember szán egy kis időt a kapcsolatai feltérképezésére, rájöhet, hogy ez nem ostobaság. Én magam például tudom, hogy kettő kézfogásra vagyok egy afrikai benszülött törzs főnökétől, és szintén kettőre Putyintól, vagy éppen a pápától, habár utóbbihoz valószínűleg egy hosszabb úton kéne elindulnom.
- Őszintén sajnálom a családját, ezek szerint a sajátjuk iránt sincsenek tisztelettel.
Mert valljuk be, nincs lelkük. Tudom, hogy van különbség újságíró és újságíró között, de jelen pillanatban csak azt tudom biztosan megállapítani, hogy azoknak, akiket ennyire hajt az információközlés, akik gátlástalanul átmennek mindenen és mindenkin, egyáltalán nincsenek érzéseik, hiszen nem számít nekik senki és semmi.
- Azt mondják, hogy vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Azt hiszem, ezek az esetek is ilyenek.
Egy ideig én is nagyon akartam tudni, hogy mi történt, hogy ki tette, miért tette, majd az évek egyre csak teltek, és végül azon kaptam magam, hogy a maslow-i piramis aljának nagy részét, az evést, ivást, alvást megvalósítom, eljárok dolgozni, és a napom legszebb időszaka akkor kezdődik, amikor átlépem ezt a küszöböt, és a húgommal lehetek.
- És hogyan? Gondolom már vannak nyomai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=843393#post843393][b]Rothstein Elektra - 2022.02.12. 12:47[/b][/url]

A férfi neve kellemes, s némiképp ismerősen cseng számára. Valahol talán már látta nyomtatásban, vagy halhatta. De honnan is rémlik? Tűnődik pár pillanatig, de nem ugrik be neki hirtelen semmi, így el is dönti, ott helyben, hogy utána fog nézni egy kicsit. Ujjgyakorlat lesz, erre akár fogadni merne. Sok mindent megtudott róla. Még kézfogása is beszédes. - Mi is csak gyarló emberek vagyunk, akiknek meg kell élniük valamiből. A bulvár pedig a legpiacképesebb irány a szakmában - magyarázza beletörődő arckifejezéssel. Sosem vonzotta, hogy mások jó vagy épp rossz sorsán csámcsogjon. Neki nem ment a pletyka gyártás, így nem is lett vagyonos sztárriporter. Ezért is kellett mindig takarékoskodnia és használ most egy olyan tűzhelyet, amit másodkézből kapott. - Ebben nem értek egyet. Az igazság felszabadít, megnyugvást ad vagy épp segíthet túljutni az élet nehézségein - osztja meg a férfival vélekedését. Tudja jól, hogy most valójában maga ellen beszél, de talán egyszer eljön a nap, amikor nem kell majd hazudnia. Megélheti az igazság kiderülésének katarktikus, mindent felülíró élményét. Ebben hisz. Ebben kell hinnie, hogy napról napra hitelesen játszhassa szerepét. - Igen. Vannak nyomaim. Ariadnéként fogom felgöngyölíteni a szálakat. Első lépésként mindig kutatok. Ebben az esetben végig fogom járni ennek a fiatal nőnek az útját. Megkeresek mindenkit, akit csak lehet. Informálódom...Tudja, az a legerősebb fegyver, amivel a magamfajta harcolhat - magyarázza átszellemült, őszinte elhivatottsággal - A szülők elvesztették a lányukat. Megölte magát, de ők nem tudják miért. Az én küldetésem, amire a lány maga választott ki engem, hogy igazságot szolgáltassak neki és válaszokat a családjának. Ezt fogom tenni... - beszél csendesen, mert tudja, tapasztalatból, hogy a mellettük fekvő lány hallhatja őket. Nem szeretné zavarni őt ott, ahol van gondolatban. Nem ez volt a szándéka akkor sem, amikor bejött hozzá. Így ha a férfi nem folytatja vele a beszélgetést, elbúcsúzik, majd minden jót kívánva távozik a kórteremből. Mielőtt kilépne az ajtón, még visszanéz az ágyban fekvő lányra és azt kívánja, találjon rá a kivezető útra elméje labirintusában. Térjen vissza, mert bármilyen nehéznek is tűnik, meg lehet bírkózni az élettel.