36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. október 8. 11:25 | Link

Tamás
× mégis mi történhet még velünk? × KARSA ×

Szeretem a rutint. Az biztonságot ad ezekben a bizonytalan időkben. Mégis váratlan fordulatot vett a reggel néhány nappal ezelőtt. Szokásos körömet futottam, majd betértem a Patronumba. Szokásos, fekete duplaeszpresszó, egy pult végéből kiragadott aznapi újsággal. Érmecsilingelés, fizetés. Újabb érme a befőttesüvegbe, ami akkor a menhely támogatására kérte fel a kedves fieztő vendéget. Ezért helyezték a pultra. Boldog mosollyal fordítottam hátat a pult mögött álló személyzetnek, s a baseball sapkát éppen arcomba húztam volna, amikor elkaptam egy női tekintetet. Egy szőke, középkorú, körülbelül velem egyidős boszorkány lehetett, aki szőke haja ellenére – hiszen ez a szín minden, csak nem zsáner –, szemeivel egy pillanatra meggyőzni látszott arról, hogy ideje lenne más nőkkel is beszélgetni, nem csak Zsófival. Illetve, arról sem ártana ennyi idő eltelte után leszokni, hogy Elektrához beszélek, amikor egyedül vagyok a szobámban. Mégsem szólítottam meg az ismeretlen nőt. Egy sármos mosolyt küldtem felé, igazítottam a sapka siltjén, majd távoztam a kávézóból. A hűs őszi szellő kellemesen bizsergette végig futástól kimerült testemet, s felmelegedésre vágyva kortyoltam nagyot a kávéból. Csábító forrósággal égette meg torkomat, hogy aztán a levegőt kifújva emeljem arcom elé az újságot. De egy férfinak mentem véletlenül. Morcos volt és goromba. Én mosolyogva, udvariasan kértem elnézést. Nem tudtam megnézni teljesen a mai nap főbb hírét. Megpördültem tengelyem körül és bocsánatkérőn fejet hajtva mormoltam el egy „elnézést”. Néhány jókedélyű lépés után találtam egy szimpatikus padot, ami felé céltudatosan indultam. Még egy ismerős. Bumm! Az újság már szinte üvöltött ujjaim szorításában, hogy olvassam, de csak csitítva dugtam hátam mögé, miközben elcsacsogtam az ismerős mestertanonc sráccal. Órájára nézett. Elköszönt és ott hagyott. Nyugalommal szívemben sóhajtottam és dobtam le magam végül a padra, hogy egy újabb korty kávé után magam elé vegyem az újságot. Lábamat által vetettem a másikon, jobb könyököm a pad támláját nyomta. A hírlap csörgése még sosem lassult le ennyire, ahogyan tekintetem elvesztette fényét, szívemet torkomban, majd fejemben véltem hallani, a kávét pedig kiejtettem ujjaim szorításából. Felpattantam. A papír a porban landolt, amin vérszerűn, s szívfacsaró lassúsággal terjedt szét a fekete kávé… „Rothstein Elektra válságos állapotban!”

×××

Őszre jellemző, szélfútta illat lebegi körül megfagyott testemet, ahogyan szövetkabátom zsebébe dugott kézzel, a kórházi ágy lábánál állva figyelem az előttem fekvő nőt. Arcom egyelőre rezzenéstelen, processzálom a látványt. Napok óta próbálok bejutni. De mivel Karsa nem rokona Elektrának, sőt még ismerősének is alig nevezhető, ezért nem szerettek volna beengedni hozzá. Most is csak annyi volt a szerencsém, hogy ma valamiért a „kórházi látogatás világnapja” lehet, mert annyian vannak odalent, a pultnál, hogy nekem csak egy nagyobb „én voltam itt hamarabb” veszekedést kellett kihasználnom, és a tömeg mögött elsuhanva tovább állnom. Így nagy nehezen megtaláltam Őt. Fejemet oldalra döntöm, szemeim egyre nedvesebben csillognak a betegesen mesterséges fényben. Könnyezésem érkeztével egyre nagyobbakat kell nyelnem, ajkaim görbülnek. Fejem zsong. Figyelem soványságát leginkább jelző, kitüremkedő kulcscsontját, majd beesett, sápadt arcára kerülnek fakókék szemeim.
A rohadt életbe – suttogom a semmibe, miközben lehajtom fejemet és lassacskán eltörik az a bizonyos mécses. Próbálom visszafojtani; egyre mélyebb levegővételekkel szabotálom a sírást, azonban amikor újra feltekintek rá, egy kövér könnycsepp gurul végig kimerültmód ráncos Karsa-vonásaim között. Idegesen túrok vörös tincseim közé, majd teszek néhány lépést a tipikusan „kórházszín” falak felé. Alig bírom visszafogni magam, hogy ne verjek ököllel belé. A kétségbeesés okozta fájdalmas düh egyre jobban terjed szét a szívem felé száguldó vérben, ezért ujjaimmal először homlokomba marok, majd orrnyergemre csípve dőlök az ablakpárkánynak. Lábaimat keresztezem magam előtt, szabad kezemmel – ami nem orromat szorítja – átkarolom felsőtestem, hogy azon támasszam meg az orrnyeregre csavarodott kéz könyökét. Mi jöhet még?
Hozzászólásai ebben a témában

Hansági Tamás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 75
Írta: 2021. október 8. 12:00 | Link

Karsa
Ide s tova két hónapja van kómában unokahúga. Ma pedig hősünk a soros ügyeletes, aki vigyázza mély álmát. Így nevezik maguk között. Álom. Hősünk kétkedi, hogy csak ennyi volna. Elektra olyan mintha folyamatosan sorvadna, pedig mesterségesen táplálják. Szülei ezt vagy nem látják vagy nem akarnak róla tudomást venni. Lányuk talán örökre így marad. Ennek ellenére Tamás segít. A család az család. Elvitte Imolát az előkészítőbe, ahol egész héten a haloweenre készülnek. A kicsi lánynak nagyon hiányzik az anyja, de hihetetlenül okos. Megértette, hogy beteg. Ezért nem lehet vele. A sajtótól pedig Robi bácsi és Iza néni teljes hírzárlatot kért és kapott. Egy cikk számolt be a hírről, hogy válságos az állapota. Azóta pedig egy másik, ami megerősítette ezt az elsőt. Így nem kell egyiküknek sem minden nap azzal szembesülniük, hogy még a csapból is Elda állapota folyik. Elég a valóságban látni ezt a néma és mozdulatlan alakot, aki talán már nem is él igazán.
Hűvös az idő, de a napnak még van némi melege. Ezért csak egy vastagabb dzseki, alatta favágóing és farmer képezi Tamás öltözékét. Méretes kezében egy kávét hoz befelé. Nem magának. Eldának. Érezze az ismerős illatokat. Ezt kérték. Hősünk teljesíti a kérést. Udvariasságában is morgós baritonján köszönti az őt már messziről megismerő ápolónőket a pultnál, aztán öles léptekkel halad tovább. Meg sem áll a 99-es korteremig. Lendületesem nyit be a szobába. Ismeri a járást meg a látványt, de hirtelen megáll. Valami nem olyan, mint szokott.  Mindig köszön a rokonnak, csakhogy most ez elmarad. Egy vadidegen áll az ágya mellett. Magas, hórihorgas, vörös hajú alak. Elegáns. Tamásnak lilája sincs ki lehet. Élből vált át védelmezőbe, pedig látja, hogy a másik férfi megtörtnek tűnik. - Kicsoda maga? - kérdezi gyanakvón, mert azt feltételezi, hogy egy pletykára éhes firkász valahogy csak bejutott és most még egy jót csámcsog a látványon, mielőtt eladná a történetet. Rokona mesélt hasonló keselyűkről. Zoli halála után is voltak körülötte hasonlók. Méregetve az ismeretlent sétál oda az ágy másik oldalára, majd leteszi a kávét az éjjeliszekrényre. Jellegzetes fahéjas illat tölti be tőle azonnal a tetet, kiszorítva a kórházak jellegzetes aromáját.
Hozzászólásai ebben a témában

"...A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg..."
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. október 8. 13:36 | Link

Tamás
× mégis mi történhet még velünk? × KARSA ×

Érzem, ahogyan csigolyáim megroppannak a teher miatt, amit az utóbbi hónapok történései hagytak vállaimon. Ujjaim már ajkaimat csípik össze, miközben szemem alatti karikáim mintha egyre csak sötétednének. Figyelem a szinte élettelennek ható testet, és a sírás visszafojtása végett most két hatalmas levegőért könyörgő nyögés hagyja el ajkaimat. Arcom eltorzul a szomorúságtól, s ajkaim végül remegve görbülnek, és keserves, ám halk sírásba kezdek. Nem merek közelebb menni. Nem akarok hozzáérni. Félek, hogy jéghideg testet érintenek ujjaim. S a látvány már magában olyan megrázó, hogy soha nem fogom tudni kitörölni emlékeim közül. Nagyot nyelek, miközben félhangosan szívok egyet orromon, hogy tenyeremmel a könnyeket tüntessem el szemeimből, amikor hallom a nyíló ajtó zaját. Megilletődve tekintek annak irányába, ahol egy kisebb hegyomlással találkozik tekintetem. A zavartság azonban gyorsan vált vissza a szomorúságba; legalábbis egy kevésbé drámai verzióba. Amolyan szomorkásan aggódó ismerősnek tűnhetek a nem avatott szemeknek. Valójában annyira elveszítettem a valósággal a kapcsolatot, hogy visszafordulok bárminemű köszönés nélkül Elektra felé, és egy jó ideig – amíg a kérdést nem hallom – bámulom őt. Nem tudom nem magamat okolni minden miatt, ami mostanság történt. Egy szörnyeteg vagyok. Mindenkivel meg kell szakítanom a kapcsolatot, elutazni messzire, és soha vissza nem térni. Önző dolog volt Bogolyfalvára jönni. Undorodom magamtól. A gondolattól perzselni kezd a bőröm, legszívesebben lekaparnám magamról, de… szólnak hozzám. Felkapom a fejem, és megcsóválom a fejem. Már majdnem kicsúszik a számon, hogy „én? senki”. Ám megemberelem magam egy kis idő után.
Egy aggódó ismerős – felelem a sírástól meggyötört, karcos hangon, majd kicsit megköszörülöm a torkom. – Ez az őszi nátha… – teszem hozzá, majd közelebb lépek az óriásforma férfihez. – Petrovics Karsa. Az Eridon házvezető-helyettese. A szerkesztőségben sokszor összefutottunk – magyarázom meg, elvégre ettől a férfitól nem szívesen kérek egy maflást a jelenlegi, gyenge fizikai állapotban. – Ön pedig? – érdeklődök egy halvány, ám valódinak tűnő megjátszott mosollyal.
Hozzászólásai ebben a témában

Hansági Tamás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 75
Írta: 2021. október 8. 15:27 | Link

Karsa

Furcsa ez az alak. Ennyit állapít meg hegyomlásnyi és jelenleg egy hasáb fa emocionális képességével rendelkező hősünk, ahogy a választ várva, karjait széles mellkasa előtt összefonva, zöldjeivel végignéz vézna férfitársán. Eldának sok ismerőse van, a munkája miatt. Nem mesélt igaz róluk, de egy újságírót többen ismerősüknek mondanak, a cikkei miatt. Ott él a köztudatban, akkor is, ha az arcát kevesen ismerik. - Hansági Tamás - nyújtja erős, széles tenyerét ki rokona teste felett, hogy kezet fogjon a látogatóval. Aztán eszébe jut, hogy jobb, ha tisztázza a jogát is az ittlétre. - Elektra unokabátyja vagyok - teszi hozzá és most nem ül le az ágy mellé mint szokott. Úgy strázsál, mint valami testőr. - A tanodából küldték? - kérdezi egy hosszabb szünet után, miközben még mindig mozdulatlanul és kimérten figyeli a vörös férfit. Náthás megjegyzésén utólag gondolkozik el és arra jut, hogy a pasas vagy gyenge mint a harmat mert így betörőlkőzött a nyavalyával, vagy gyenge, mint a harmat, mert sírdogált. Nem. Nem nézi le az utóbbi miatt. Vannak, akik így mások úgy vezetik le érzéseiket. A maga részéről ő faragott, alkotott. Soha olyan csodás bútorokat nem csinált, mint amikor bánatos volt. - Ráomlott egy épület. Majdnem ottmaradt. De ez benne volt az iskolai újságban is asszem. Szegényre nagyon rájár a rúd egy ideje. Tudja a maga elődjével járt. Azzal a pasassal, aki megölte magát. Az unokahúgom nem volt önmaga. Nem is csoda...Meghalt a férje, a fia és akkor még az az ürge is fűbe harapott. Olyan nekem, mintha a testvérem volna és most itt fekszik - beszél kemény baritonján, csak a mozdulat, amivel lehajolva óvatosan megsimogatja a nő fakó arcát, jelzi azt, hogy ebben a hatalmas testben legalább akkora szív is van, mint a termete. Elektra nem reagál semmire. Hosszú, fekete pillái meg sem rezzennek és a levegőt is olyan felületes monotonitással veszi, amilyet a vegetatív idegrendszer diktál tüdeje számára. Az viszont ettől még lehet, hogy hall és érez, bár ebben Tamás erősen kételkedik. Racionális agya nehezen hinné el, hogy fejébe zárva ott van és azon munkálkodik, hogy valahogy visszatérjen hozzájuk.
Hozzászólásai ebben a témában

"...A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg..."
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. október 10. 14:13 | Link

Tamás
× mégis mi történhet még velünk? × KARSA ×

Ijesztő ez az alak. Fut át a gondolat koponyámban, ahogyan végig mérem a félóriásnak tűnő férfit. Azonban most jobban megvizsgálni vagy esetlegesen találgatni arra, hogy ki is lehet – vagy még rosszabb; összeesküvés-elméleteket kezdenék gyártani – nincsen erőm. Nincsen lelki- és fizikális erőm sem ahhoz, hogy a jelenből kilépjek. Beszippantott. A látvány, ahogyan a törékeny test a lehető legsebezhetőbb állapotában fekszik az ágyban. A kórház szag. A végtelen tehetetlenség. Érzem, ahogyan fülem sípolni kezd, ezért szemeimet még egy pillanatra összeszorítom, mielőtt megfognám a felém nyújtott jobbot. Finoman szorítom. Nem akarok én is erőt méregetni, hiszen abban most bizonyára alul maradnék. Talán amúgy is. Hansági Tamás. Biccentek, miközben valamiféle emlékfoszlány előbújik a neve hallatán. Ő volna az asztalos? Mintha láttam vagy hallottam volna már felőle. Noha ez most legkevésbé sem mozgat. Elhessegetem a gondolatot olyan gyorsan, mint ahogyan a sejtés belebújt koponyámba. Unokabáty. Szentimentális vagyok, s ettől jégveremmé vált mellkasomban aprócska fény gyullad; Elektra egy darabjával állok szemben. Figyelem a kedveskedő mozdulatot, amivel végig simítja a nő arcát, majd nagyot nyelve emelem élettelen szempáromat a férfira.     A kérdésre először csak fejet csóválok, végül visszalépkedek az ablakhoz.
Nem – kezdem félhangosan. – Vagyis nem teljesen – köszörülöm meg torkom, hogy erőt adhassak hangomnak, majd folytatom. – Mindannyiunkat megrázott a hír, de nem parancsra érkeztem. Csupán kíváncsi voltam, hogy milyen állapotban van – emelem kékjeimet a pihegő nőre. Nem bírom ezt a látványt. Minden porcikám azt üvölti, hogy bárcsak tudnék valamit tenni. Ez a tehetetlenség felemészt. Meg fogok bolondulni. Nagyot nyelve, tekintetem le sem emelve Elektráról hallgatom, hogy mi is történt pontosan. Hazudnom kell. Mégsem mondhatom, hogy csak egy mondatot olvastam az újságból és kezdtem be-belopakodni a kórházba. Miért akarna bármit is Petrovics Karsa Rothstein Elektrától, ugye... Kissé remegő jobb kezem emelem rőt borostáim elé.
Miért ment az épületbe? – kérdem félve, s óvatosan Tamásra tekintek.
Hozzászólásai ebben a témában

Hansági Tamás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 75
Írta: 2021. október 10. 18:28 | Link

Karsa

Nem lepi meg a válasz, ahogy a kézfogás rövid erőtlensége sem igazán. Erre számított. Hórihorgas alak. Csupa csont és ideges szikárság. Mégis feltűnik Tamásnak, hogy milyen elszánt együttérzéssel vizslatja Elektrát. Unokahúgában van valami, amitől az emberek vagy nagyon megkedvelik, vagy nagyon megutálják. A stílusa. Az önfejű vakmerősége. A mérhetetlen igazságérzete és az a megátalkodottan csípős nyelve. A szíve? Azt csak kevesen tudják mekkora. Nem látszik rajta. Ebben a családban talán csak Robi bácsi az, akiről lerí, hogy milyen ember. Iza néni is inkább hideg fejű és taktikus, pedig a jóság ott van benne, mélyen a katonás felszín alatt. - A szülei és a lánya bizakodnak, az orvosok, ahogy hallom, biztosan semmit sem tudnak. Szerintem meg, ha valami csoda nem történik, akkor Eldának már nem sokáig kell kávét hozogatnunk - mondja ki őszintén azt, amit a Rothsteinek nem akarnak. Félnek. Nem alaptalanul. A halál már szinte olyan az ő portájukon, mint egy fűzfa. Szomorúan gubbaszt, arra várva, hogy újabb sírt ássanak gyökere alá. Szomorú sóhaj szakad ki a széles mellkas alól. Hősünk tekintete végigfut a vele szemben állón és elgondolkozik. Már így is elég sok dolgot elmondott a tanoda küldöttének. Túl sokat. De legyen ez a legnagyobb öröme ennek a veres képű rókának, ha elpletykálja. A kérdése viszont váratlanul éri Tamást. Összevonja dús szemöldökét és pillantása hirtelen túlságosan is hasonlóvá válik a mellette mozdulatlanul fekvő rokonáéra. A genetika csodája. Ugyanaz az érzés és gondolat, más-más szemekben. - Összetört bakeliteket találtak a romok között. Foreigner, Bryan Adams, Nickelback, Whitesnake, meg Scorpions. Egy dobozra valót. Amikor a rádiót a műhelyem mellé költöztették, a kedvenceit ottfelejtették. Azt gyanítják azokért ment vissza - húzza el száját a hegyomlásnyi családtag, amiből azonnal látszik, hogy nagy butaságnak tartja, amit Elektra csinált. Felelőtlen lett mióta eltemették Hegedüsht. Bár mindig is nagy becsben tartotta a lemezeit. Igaz is az, hogy semmi sem szól olyan jól, mint a bakelit. De bemenni értük egy lezárt épületbe, amire a "bontásra vár" táblát is kitették. Tömény hülyeség volt. Aztán tessék! Nesze neked! Itt a következménye.
 
Hozzászólásai ebben a témában

"...A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg..."
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. október 10. 20:49 | Link

Tamás
× mégis mi történhet még velünk? × KARSA ×

Mérhetetlenül aggódom. És ezen a belülről felemésztő érzésen Tamás válasza sem segít igazán. Sőt. Most úgy érzem, hogy egy szorosan megkötött, szögesdrótokkal teli nyakkendőt kötöttek nyakam köré, s a gombóc – ami a még bennem maradt sírás maradványa – egyre elviselhetetlenebbül fojtogat. Izzadni kezdek. Mint aki ájulás szélén van. Nem érdekel, hogyan mutatkozok most a férfi előtt. A fejemben sokkal nagyobb a káosz, mint ahogyan kívülről látszik. Pedig az sem éppen egy egészséges ember képét festi, amilyen összeszakadtan állok most az ablak mellett. Érzem a kívülről jövő hűvösséget, ami szinte átharapja az ablaküveget, ezért látványosan kiráz a hideg. És közben mégis felgyullad a testem. Tamás nem hisz a felépülésében. Újra Elektrára tekintek. Igaza lehet? Meglehet, hogy elveszítem őt örökre? Csak távolról akarom őt nézni. Mindig távolról voltam boldogabb. Onnan nézni őt, ahogyan boldog és valakivel maga mellett nevelheti Imolát... fájdalmas, ám mégis erre vágyom. Amennyiben ő is. De úgy néz ki, hogy talán soha nem tudom meg. Az idők végezetéig abban a tudatban kell lennem, hogy lehetett volna másképpen. Maradhattam volna a seggemen, nem pörögtem volna túl ezt a Karsa-dolgot sem. Otthon kellene lennem. „Otthon”, a Mennydörgő utcában. Tanulmányoznom a jelentéseket, és összekötni a pontokat. Ahogyan Elektra és Zsófi tette hónapokon át. Ők csodák. Én egy kész katasztrófa. Az életem egy katasztrófa. Mérgező vagyok. Egy gennyesen bűzlő seb. Hegedüsh Marcell vagyok, kiáltanám a levegőbe, és legyen, aminek lennie kell, de...
...mégsem teszem. Mélyet szippantok a fertőtlenítő bűbáj illatából, majd betegesen remegő kékjeimet Tamásra emelem. – Azért reméljük, hogy nem magának lesz igaza – engedek meg egy fájdalmas mosolygrimaszt.
A történet, miszerint a bakeliteket szerette volna összeszedni a szerkesztőség régi épületében, borsóméretűre szűkíti össze gyomromat. A felsorolt zenekarok mindegyike emlékeket robbant felszínre agyamban, amire csak alig láthatóan megrázom a fejem, hogy kihulljanak belőle. – Mindegyik megsemmisült? – kérdem, mintha csak a lemezek érdekelnének. Furcsán hangozhat. Pedig... csak azért kérdezem, hogy újra be tudjam szerezni neki azokat. – Mármint... mindegy. Felejtse el – lépek közelebb az ágyhoz, miközben csak arra vágyom, hogy néhány percet kettesben tudjak tölteni a nővel. – A szülők nem nagyon járnak be?
Hozzászólásai ebben a témában

Hansági Tamás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 75
Írta: 2021. október 10. 21:36 | Link

Karsa

Minek iszik, aki nem bírja? Kérdezhetné, de nem teszi. A másik fél pont úgy fest, mint aki menten össze akar zuhanni és már attól kiveri a víz, hogy egy kórházi szobában ácsorog. Miért ő jött, ha rosszul viseli az ilyen helyzeteket? Tamás sosem értette az ilyen "nézzünk szembe a félelmeinkkel, hogy legyűrjük őket" indíttatású fazonokat. Amit nem vesz be a gyomra, azt nem csinálja. Ennyi. Pont. Nem kell mindenkinek Superman-nak lennie, bár Elektra biztosan imádná. Az a kék piros hős most vajon meg tudná menteni a helyzetet? A bűbájosnak ma épp nem mondható bútorasztalos szerint biztosan nem, de ha így lenne, az összes bútorát megcsinálná a legnemesebb fából, ingyen és bérmentve. - Ne higgye, hogy én nem azt akarom, hogy újra jégkémet tömve a fejünkbe üljünk a nappalijában, vagy csitítgassam, amikor éppen be akarja valakinek verni az orrát. Az unokahúgom. Szeretem. De, ahogy ő szokta mondani, a tények makacs dolgok és az az igazság, hogy rosszul áll a szénája - beszél úgy, mintha ez a férfi bármit is tudhatna arról, milyen is az igazi Elda. A munkahelyén biztosan másként viselkedett, mint a négy fal között a szeretteivel. Ez a Karsa száz százalék, hogy csak azt a Rothstein Elektrát ismerte, aki tárgyilagos, eszes és akinek bársonyos hangja megszínesíti az estéket. - Egy ideig el lehetne puzzle-özgetni a darabokkal - vonja meg vállát, mert nem igazán érti a kérdést. A híresség tulajdona a halála után lesz értékes, de a rokona még életben van. Hősünk egyre kevésbé érti ezt a pasast. Ha katasztrófa turista, akkor miért nézi úgy, mintha...ez kattan be nála, de gyorsan elhessegeti a gondolatot mert újabb furcsa kérdést kap a másik férfitől. - Dehogynem! Az apja minden nap itt van, és az anyja is bejön, amikor csak tud. Váltjuk egymást - csóválja meg busa fejét Tamás, aztán hirtelen kivágódik az ajtó és betoppan egy nővér. Nem az az Ursula fajta, és nem is Brünhilda, hanem egy csinoska, akire jó ránézni és olyan bájosan ragyogó. - Bocsásson meg Hansági úr, de az édesanyja keresi telefonon - csicsergi úgy, mint akit nem zavar, hogy éppen kvázi virrasztást rendezett ez a két férfi idebent, a beteg ágya felett. Hősünkbe, akárcsak a bölcs tölgyfába, belecsap a villámként nyilalló felismerés. Neki kellett volna hírt adnia unokahúga állapotáról. Megígérte, de ez a látogató dolog kizökkentette. Baltával faragott vonásai megkeményednek és minden további szó nélkül törtet ki az ápolónő nyomában. Úgy van vele, hogy ha addig nem ártott Elektrának a férfi, míg ő meg nem érkezett, akkor ezután sem fog, mivel tudja, hogy bármikor visszatérhet.  
Hozzászólásai ebben a témában

"...A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg..."
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2021. október 10. 23:23 | Link

Ébredés - Karsa (Az meg kicsoda?)


Hiába próbálta, az ajtó nem nyílt. Rugdosta, kilincsét tépve rángatta, vállal taszította, öklével dörömbölt rajta, de a zár nem engedett. Vérvörös, fényesre polírozott falap volt csupán, mégsem tudott bejutni mögé, pedig talán ott rejlett szabadulásának útja. Sorra véve az ezernyi szobát, járta végig számtalanszor emlékei labirintusát. Újra és újra szembesült a jó és rossz élmények filmszerű képeivel, de egyik sem volt más, mint elfuserált zsákutca. Derengő félhomály vette körül, s az idő fogalma megszűnt létezni. Talán vele együtt. Meglehet ez a pokol, ahol folyton folyvást kering az elkárhozott lélek, s csak kívülállóként szemlélhet mindent, ami szép volt? Elborzadva igyekezett kivetni gondolatai homlokteréből ezt a szörnyű felismerést hősnőnk. - Az nem lehet, hogy nincs innen kiút! - ejtette ki hangosan az ellenvetést, hogy igazzá tegye és belé kapaszkodhasson. Hangja visszhangot vetett a semmiben. Hajába túrt, fejét rázta, hogy azután csak nézze a kegyetlen nyílászárót. Elkeseredett. Többször is sírt, könyörögve legalább, akkor már egy gyors és fájdalommentes teljes elmúlásért. Azonban úgy tűnt, valóban ez a hely a végzete. Aztán egyszer csak meghallott valamit. Olyan volt, akár a kontakthibás fülhallgatón át fülébe szűrődő zene. Foszlányok amik, szinte teljesen érthetetlenek és annyira halkak, hogy még a lélegzetét is vissza kellett tartania, hogy eljussanak hozzá. Aztán megint csend lett. Mély, sötét némaság borult rá, nyomasztva lelkét. Lekuporodott az ajtó elé és térdeit átfogva kezdte ringatni magát. Egyedül volt. Kezdte feladni a Reményt. - Anya, mi a baj? Miért ülsz a földön? - szólította meg fia, mire Elektra szíve majdnem megállt. Odakapott és felnézett a beszéd forrása felé. A félhomályból előbb kirajzolódott Peti, majd Zoli alakja. - Elfáradtam kicsim, ennyi az egész...De mondd...Ti tényleg itt vagytok, vagy a képzeletem játszik velem? - peregtek ki Elektra ajkán a szavak, s koppannak közte és szerettei közt a légben - Nem az számít, hanem csak az, hogy kijuss innen - nyújtotta felé kezét férje, hogy felsegítse a padlóról. Hősnőnk nem merte megfogni. Sötét, kifejező, s immár könnyben úszó szemeivel fürkészte csupán a két szeretett alakot. Remegve nyúlt Zoli felé mégis, miután a férfi azzal a lágy és bölcs mosolyával kérlelte. Nem kellettek szavak, hogy tudja érezni fogja erejét, mintha valóságos volna. - Megint nagyot hibáztam - suttogja kisvártatva maga elé, ahogy elindulnak a labirintus közepébe vezető úton - Tudod ezt szerettem benned mindig, hogy nem szégyellted bevallani, ha valamit elvétettél - fordult felé férje - Semmi baj anya, apával mindig segítünk neked - teszi hozzá bíztatóan mosolyogva fia, mire oda is érnek egy ragyogó, fehér fénnyel övezett ajtó elé, ami szinte pulzál és hívogatja hősnőnket - Most menj Szerelmem és tudd, az Élet maga a Remény - nyomja le az ezüst kilincset Zoli, hogy azután finoman odavezesse a feltáruló rés elé szeretett feleségét. Elektra még egyszer visszatekint rájuk válla felett. Arcán könnyek csorognak le, majd előre szegi fejét és átlép az ismeretlenbe.

~~~~

Különös ez a hűvös mozdulatlanság. Szemhéján át is látni véli a metsző, hideg fényt. Érzékeny dobhártyáját bántják a hangok, melyek szavakká állnak össze. Értelmük még homályba vész. Minden olyan éles és bántó. Semminek nincs súlya. Testét sem érzi, csak egy késztetést, hogy megmozduljon. Hogyan kell azt? Pillái rezdülnek. Alig láthatón. Ennyi nem elég. Most megint megpróbálja. Megemelkedik a sötét szálak sora és beereszt némi világosságot. Túl sok! Ez fáj! Minden sejtje tiltakozva kiált. Visszazárul szeme, mint a kagylóhéj. Muszáj kinyitnia egyszer. Csináld! Egyre erősebb a belső kényszer. Lélektükrei feltárulnak. Először csak a gyötrő fényár ostromolja, fehér ködfátyolként, majd lassan tisztul a kép és élesedik a látvány. Most az ajkain a sor, hogy elnyíljanak. Elsőre csak kettéválik a fakón is szépívű száj, de torkát egy árva hang sem hagyja el még. Megpillant egy idegent. Tekintetében tükröződik a fel nem ismerés ijesztő üressége. - Ki...kicsoda...Ma...maga? - tépődnek hangszálai, ahogy kínlódva mozdulnak meg a hónapok óta tartó teljes, moccanatlanság után. Érdes ez a két nehezen kiejtett, halk szó. Szinte síron túli. Nem az a finom, mély és puha bársony, ami oly jellemző Rothstein Elektrára. Egészen más, ahogyan talán ő sem ugyanaz többé.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. október 11. 00:15 | Link

Eldám
× mégis mi történhet még velünk? × KARSA ×

Túllőttem a célon. De nem tudom tartani a kontrollt. Ehhez nagy lélek jelenlét kellene, azonban sajnos az jelenleg nem kivitelezhető. Itt van egy idegen, akit mégsem tudok Miatta idegenként kezelni. Megnyaltam ahhoz képest, hogy „csak az iskolából és a szerkesztőségből ismerjük egymást”. Talán látja, talán nem. Érdekel?  A legkevésbé sem. Vannak pillanatok, amikor egyszerűen túlvisz a szívem. Túlvisznek az érzeteim. És elfelejtem, hogy ki vagyok. Karsa? Nem. Hegedüsh? Az sem. Egy kapott testben élő valaki vagyok, aki tisztában van a kötelezettségeivel, de nem tudja, hogyan kezelje őket. Tudna beszélni. Tudna látványosan érezni. Egyiket sem teheti meg igazán. Elfojtott frusztráció. Elfojtott igazság. Nézem őt és nem tudom, hogy mitévő legyek. Nem ezt érdemli Ő. Nem ezt érdemli a kapcsolatunk. Nem is a családja. Nem a gyermeke. Senki nem érdemel ilyet. Némán bólintok Tamás szavaira, és én válok innentől szobanövénnyé. Azt hittem, hogy érdemes... a magasztosabb cél. Merlinre! Nincsen itt Nála magasztosabb. Szar az egész. Legörbül ajkam egy undorszerű grimaszba. Nem Tőled. Magamtól. A helyzettől. Lehet, hogy megbolondultam. Nem lenne csoda. Fejemet, majd állkapcsomat markolva szólalnék fel, amikor Tamáshoz megérkezik a nővér. A helyzetből kizökkenve húzom ki magam zavaromban, majd biccentek arra a semmire, amiben a férfi ott hagyott engem. Egy ideig várok. Egyedül... kettesben maradtunk. Nézem a számomra oly’ kedves vonásokat. Úgy, mintha először lenne erre alkalmam. A hamvas bőr, a vörösből színtelenné vált ajkak. A sötét pillák és haj. A szemeit nem látom. Miért nem látom? Miért nem? A szemeidet akarom, Elda. Látni, hogy szeretsz, ismersz. Tudod, hogy ez mennyire fájó. Közelebb lépek. Mélyet szippantok a levegőből, majd fölé hajolok. Végig simítom sötét tincseit, majd egy csókot lehelek homlokára. Finoman, mégis hosszan. Addig tartom rajta ajkaimat, amíg egy kövér könnycsepp le nem hullik Karsa arcán. Ekkor mintha a levegővétel más ritmust venne; valami evilágit. Kezem még mindig a hajzuhatag tetején, s közben látom, ahogyan megrebeg szemhéja. Alul működő szívem érez valamit, amit eddig nem volt ott. Mintha valami volna ott, amit eddig nem éreztem. Az elvesztést feloldó csomó? Talán. Felnyitja szemeit, én pedig ösztönösen szaladok az ajtó felé, hogy minden bátorságomat összeszedjem; én nem vagyok arra jogosult, hogy itt legyek. Kidobnak. Nem érdekel. Kicsapom az ajtót.
Nővért! Ápolót! Orvost! – kezdem, majd megköszörülöm a torkom. – Felébredt! – kiáltom már teljes hangomból, ahogyan a szinte üres folyosón végig nézek. Majd jön valaki; szaladok vissza az ágy mellé, hogy könnyes szemekkel figyeljem őt, amikor meglátom a szempárt. Nem lát. Nem ismer. Mi történik? Az üresség fájdalmasan mar testembe, hogy aztán értetlenül álljak, szó nélkül fölötte, amíg a megérkező nővér ki nem tessékel a kórteremből. Lassan hátrálok. Körülállják őt néhánan, én pedig a nem létezés fájdalmában elhagyom az ispotályt.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek