A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Minden egyes Hold egy picivel jobban megviseli. Önsajnálatban és a sodort édeskés szagában elmerülve vészeli át a napokat, míg letaglózza a gerincében lüktető fájdalom. Undorodva támaszkodik már a sétapálcára, ami örök társává vált már a Telihold időszakára és csak reméli, hogy a jövőben is lekorlátozódik a használata erre az időszakra. Az igazság az, hogy szégyelli az állapotát. Szégyelli, hogy férfi létére tehetetlennek érzi magát minden percben, mert, mint hóhérja lebeg felette a tudat, hogy egy rossz mozdulat és teljesen lebénulhat. De mindezek mellett sem fogja feladni.
Reggel Kate első dolga volt, hogy feltöltse a rúnáját, amit Sebi végtelen megkönnyebbüléssel fogadott. A fájdalom lassan visszahúzódott, enyhe feszülés maradt csak, amit pedig már igényel a mindennapjaiban, annyira hozzászokott az elmúlt bő évtizedben. Óvatosan megmozgatta tagjait, majd végre ismét szabadon mozogva rejtette ismét sétapálcáját a szekrény mélyére. A Teliholdak másnapján mindig újjászületik, maga mögött hagyva a komor gondolatokat és a bűntudatát felélesztő vádakat, amit ködös elméje szül kétségbeesésében.
Anyjától búcsúzva érkezik pontosan, mint minden hónapban. Kedvesen üdvözli
a már jól ismert arcokat, van, akivel le is áll pár szó erejéig, majd nevetve indul tovább a kórteremig, ami csakis rá vár - üresen. Az ágyhoz sétálva, még itt is habozva veszi le a pólóját és fedi fel tetoválásait és legfőképp a gerince vonalán húzódó kötésrúnát. Egy kezén meg tudja számolni, hogy eddig hány embernek engedte látni az utóbbit, mégis még előttük is feszélyezve érzi magát, ha ismét erre kerül a sor. Szusszanva ül fel végül az ágyra, háttal az ajtóval, mint mindig, hogy végtelen türelmével várja a már jól ismert gyógyítóját.
- Jó reggelt, Erik - szólal meg, amint hallja maga mögött az ajtó halk kattanását. Hátra sem pillant, hisz biztos benne, hogy nem lehet más. - Kate kért, hogy tájékoztassalak, hogy megint tovább tartott a feltöltés, most tizenkilenc másodperccel. Hogy vannak a gyerekek? - kérdi kedvesen, karjai közben megfeszülnek, ahogy enyhén előre dőlve markol rá az ágy szélére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=833871#post833871][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2021.07.06. 19:34[/b][/url]

Minden egyes Hold egy picivel jobban megviseli. Önsajnálatban és a sodort édeskés szagában elmerülve vészeli át a napokat, míg letaglózza a gerincében lüktető fájdalom. Undorodva támaszkodik már a sétapálcára, ami örök társává vált már a Telihold időszakára és csak reméli, hogy a jövőben is lekorlátozódik a használata erre az időszakra. Az igazság az, hogy szégyelli az állapotát. Szégyelli, hogy férfi létére tehetetlennek érzi magát minden percben, mert, mint hóhérja lebeg felette a tudat, hogy egy rossz mozdulat és teljesen lebénulhat. De mindezek mellett sem fogja feladni.
Reggel Kate első dolga volt, hogy feltöltse a rúnáját, amit Sebi végtelen megkönnyebbüléssel fogadott. A fájdalom lassan visszahúzódott, enyhe feszülés maradt csak, amit pedig már igényel a mindennapjaiban, annyira hozzászokott az elmúlt bő évtizedben. Óvatosan megmozgatta tagjait, majd végre ismét szabadon mozogva rejtette ismét sétapálcáját a szekrény mélyére. A Teliholdak másnapján mindig újjászületik, maga mögött hagyva a komor gondolatokat és a bűntudatát felélesztő vádakat, amit ködös elméje szül kétségbeesésében.
Anyjától búcsúzva érkezik pontosan, mint minden hónapban. Kedvesen üdvözli
a már jól ismert arcokat, van, akivel le is áll pár szó erejéig, majd nevetve indul tovább a kórteremig, ami csakis rá vár - üresen. Az ágyhoz sétálva, még itt is habozva veszi le a pólóját és fedi fel tetoválásait és legfőképp a gerince vonalán húzódó kötésrúnát. Egy kezén meg tudja számolni, hogy eddig hány embernek engedte látni az utóbbit, mégis még előttük is feszélyezve érzi magát, ha ismét erre kerül a sor. Szusszanva ül fel végül az ágyra, háttal az ajtóval, mint mindig, hogy végtelen türelmével várja a már jól ismert gyógyítóját.
- Jó reggelt, Erik - szólal meg, amint hallja maga mögött az ajtó halk kattanását. Hátra sem pillant, hisz biztos benne, hogy nem lehet más. - Kate kért, hogy tájékoztassalak, hogy megint tovább tartott a feltöltés, most tizenkilenc másodperccel. Hogy vannak a gyerekek? - kérdi kedvesen, karjai közben megfeszülnek, ahogy enyhén előre dőlve markol rá az ágy szélére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=833896#post833896][b]Virginia Mayfair - 2021.07.06. 22:45[/b][/url]

Későeste találtak egy kisbabát a lépcsőn, senki se látta, hogy mikor és ki tette oda, de egyből értesítettek, hogy jöjjek. Én pedig jöttem. Nagyon vékonyan öltöztem, hogy gyorsan ki tudjak bontakozni a ruhámból, és a következő pillanatban már öleltem is magamhoz a csöppséget, aki órákon át fel-felsírt még. Aztán végre sikerült megnyugodnia. Evett is, tisztába is tettem. Ezek nem az én dolgaim, hivatalosan csak babusgatom és szeretgetem őket, de nincs is jobb annál, mint mikor tisztává válik egy baba. Szeretem a gyerekeket, minden hanggal, szaggal együtt. Viszont mindezzel együtt fáradt vagyok, de szeretnék, ha maradnék, így elmondják, hogy hol tudok pihenni, és szólnak, ha kellek. Gyorsan írok egy üzenetet Teonak, mármint FArkasházy úrnak, a főnökömnek, természetesen, akit nem szabad csak úgy "Teo"-nak vagy "Teodor"-nak hívnom. A bagoly elröppen, én meg engedelmesen indulok el azon az úton, amit elmagyaráztak nekem. És biztos vagyok benne, hogy egy ideig jól is haladok, de aztán...
egy hát. Meg egy férfi, aki Eriknek szólít, de ez a legkisebb probléma, mert az első, ami eszembe jut, az az, hogy a kedvéért akár Henk is leszek, komolyan, mert igen szépen kidolgozott háta van, és igazából egy félmeztelen férfi. Mikor láttam én olyat utoljára? Naaaagyon régen. Olyan régen, hogy már azt se tudom, hogy mi fán terem a férfi hát, vagy ölelés, vagy illat. Abban se vagyok lassan biztos, hogy voltam valaha férfival. De voltam, és nem szeretném egy ilyen kijelentéssel megbántani a volt vőlegényemet. Igen emlékezetes volt. Szerettem. DE huh, na neki nem ilyen háta volt, és fantáziálgatásaimban Farkasházy úrnak sem ilyen van. Inkább apukásabbnak képzelem, mert ha egyszer úgy alakul, akkor nem szeretnék csalódni.
Most azonban, kérem, hogy álljon meg a világ, mert Édes Merlin, hát mondtam már, hogy milyen szép a háta? Milyen szerencsés vagy te Erik, meg Kate is, de én is eléggé, hogy egy ilyen látványt élvezhetek ki. Vajon milyen a tapintása? Kemény? Puha? Erős és feszes, vagy ölelően könnyed. Egy lépés, kettő, és hopp, már mögötte is vagyok, hogy ujjaimat lassan végigsimítsam rajta. Kemény, és erős. Ő Merlinke, köszönöm. Tényleg köszönöm.
- Helló, azt hiszem, egyikünk eltévedt.
Habár lehet, hogy szóltak róla? Nem, ki van zárva, hogy fizetés helyett ő a jutalmam. Szükségem van a pénzre, de elfogadok egy szép hátú férfit is. A nagyi arra tanított, hogy ne legyek válogatós.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=834057#post834057][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2021.07.10. 15:18[/b][/url]

Sebi mindig is egy nyugodt ember volt. Már kisgyerekként is kiderült, hogy igen nagy az ingerküszöbe, ami azért lehetséges, mert nem hagyja magát eltéríteni a kitűzött céljaitól, legyen az egészen apró vagy horderejű, nem számít. A célok változhattak, átalakulhattak, de tekintete nem vesztette azt szem elől. Jöhettek nehézségek, megingások, jöhetett beteljesületlen szerelem, önazonossági kérdés… a listát bőven lehetne még sorolni, ám nyugalmából egyik sem tudta teljesen kibillenteni. Nem vesz a vállára felesleges plusz terhet, a már meglévő tetemes súly mellé, amit az évek során akarva-akaratlan aggatott magára. Megtanulta ezeket úgy cipelni, hogy ne roskadjon össze alatta és a titkaival együtt képes legyen egyenes háttal, egy jóravaló emberként mások szemébe nézni. Mindig is próbálta kihozni önmagából a legtöbbet és ezzel a tudattal mondhatott bárki bármit, tehettek, amit szerettek volna, nyugalma és elhivatottsága sziklaszilárd maradt. Egyes egyedül Reece volt képes megtörni ezt, de hónapok kemény munkája után felállt és sokkal erősebb lélekkel nézett szembe a világgal. Azóta is ő cipeli a férfi tettének súlyát, védelmezi, amiről valószínűleg sosem lesz fogalma a másiknak.
A mostani helyzetre viszont nem volt felkészülve. A vizsgáló az egyetlen hely, ahol titkainak és a cipelt terheknek egy részét maga elé pakolja és félmeztelen lélekkel és testtel várja a vizsgálatok végét. Itt szabadabb lehet, mint bárhol máshol, teljes bizalommal fordulva gyógyítója felé, akinek mély, karcos hangja helyett… egy vékony ujj puha érintésétől borzong meg. Erik sosem nyúl hozzá figyelmeztetés nélkül.
Teste megfeszül, kékjei kikerekednek, ahogy az érintéshez lágy, csilingelő női hang társul. Lélegzete benn reked, ahogy letolja magát az ágyról és hirtelen fordul a gyönyörű teremtés felé. A mozdulat kellemetlenül feszíti a hátát, de nem vesz róla tudomást. Nem úgy, mint Hugin és Munin, Odin hollói, akik eddig a jobb csípőjére varrt Yggdrasilon ágait befedve pihentek. Tollukat felborzolva szállnak el róla, csupaszon hagyva az így kiszáradtnak tűnő életfát. Röptük keresztezi az oldalára varrt rúnákat, majd a szíve fölött található Vegvísirt, hogy vállánál eltűnjenek a háta irányába. Mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed, keze megremeg maga mellett, míg kényszeredetten az orrnyergéhez nem emeli, hogy megdörzsölje azt. Reszketeg sóhajjal engedi le lassan, alkarjának közepén pedig megvillan Triskele, Odin szent jelképe.
- Igen... - válaszol kissé rekedt hangon megkésve, majd észbe kapva nyúl a pólójáért, hogyha a kibillent nyugalma nem is akar visszatérni, legalább a kötésrúnáját eltakarja, hátha az majd segít. - Elég gyakran járok ide, hogy ha elmondod, hogy mit keresel, talán tudok segíteni - kékjeit vezeti a nő arcára egy kedves mosoly kíséretében. A feszültsége és zavara kézzel tapintható, ám se a hangján, se az arcán nem látni belőle semmit. Azokból csak a segítőkészség olvasható ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=837561#post837561][b]Virginia Mayfair - 2021.10.01. 20:08[/b][/url]

Képtelen vagyok rá koncentrálni, mert az egyik pillanatban még határozottan a háta nyűgöz le, a következőben meg már a tetoválása, ami mozog. Egy komolyságra alkalmas felnőtt nő vagyok, aki azonban többnyire szeret gyermeki naivitással létezni a világban. Ennek eredményeként pedig elkerülhetetlen, hogy ne azzal foglalkozzak, ami magára vonzza a tekintetemet, ez pedig a tetoválása. El is felejtem hirtelen, hogy férfi, meg félmeztelen, és csak a repkedő madarakat figyelem. Meg aztán, tényleg az van, hogy nekem inkább a Teodorféle férfiak jönnek be, de meg kell hogy mondjam, nagyon elégedett vagyok azzal, hogy most láthattam egy ennyire szép férfit. A negatívuma, hogy eszembe jutatta, hány éve is nem voltam együtt senkivel. Mire is várok? Van egy férfi, aki bekattant nálam, de amúgy körül is nézhetnék. Csak nem akarok... sosem nézegettem az esélyes férfiakat. Annyira nem vagyok életképes szerintem, hogy az már művészet. Szép hát, repülő madarak, Virginia eszméletét veszti képletesen. Remek alapok a mai napra. Egy biztos, fáradt már nem vagyok.
- Aludni jöttem. Én is gyakran járok ide.
Vonom meg a vállam aprón, de azért a fene is essen belém, hát nő vagyok, és szeretném ezt kifejezésre is juttatni. Különben is, ez most nem olyan dolog, mert, ha esetleg egy férfi úgy dönt, hogy randevúra hívna, hát akkor már legalább az alapvető női jegyeim legyenek már meg. Mondjuk, hogy szépen állok, picit kijjebb tolom a cicijeimet, meg behúzom a hasam. Nem feltűnően, finoman adagolom a tény, hogy nő vagyok. Erről jut eszembe? Miért nem akar senki sem randizni velem?! Olyan elérhetetlennek tűnök? Elérhetetlennek, és nem foglaltnak, ahogy Jolika néni kifejtette legutóbb nekem, eléggé keresetlen nő vagyok, de ne aggódjak, mert vénkisasszonyokra is szükség van. Persze erre Bözsi néni reflektált, de aztán Jolika visszavágott, hogy ő legalább volt férjnél. Alig volt kínos. Viszont mégsem estem akkor kétségbe, de most? Jaj, most hirtelen nagyon szeretném, ha lenne valaki, akit érdeklek. Olyan bonyolult a női lélek, tudom, de ahh, nagyon tetszenek a tetoválásai.
- A gyerekeknél vagyok önkéntes. Azokat a kisbabákat és pici gyerekeket szeretgetem, akiket hosszú kórházi kezelésre ítéltek, vagy elhagytak. A babákat ölelgetni, simogatni szoktam, beszélgetni velük, a nagyobbaknak mesét is mondok. De igazából óvónő vagyok. Meg gyógyító.
Így olyan, mintha lenne életem? Nem, egyáltalán nem, így olyan, mintha csak a munkámnak élnék, de ha most hozzátenném, hogy szoktam bulizni, az kínos lenne, és hazudnék is. Olyat pedig nem szabad csinálni.
- És te? Modell vagy?
Valljuk be, ilyen alkattal az ember nehezen következtet másra. Oké, ez valószínűleg eléggé butus kérdés volt, de azért remélem nem néz teljesen őrültnek. Maximum egy picit, az meg belefér.