Fővárosi Mágikus Baleseti- és Rontáskúráló Ispotály"Sziklakórház"
Történelmi áttekintés:A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.
Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.
A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.
A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe. A hely jelentősége ma: Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.
Érdekességek: Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát. Dwayne Warren munkája
|
|
|
South
Westék nem engedik, hogy a családjukból bárki is olyan ellátást kapjon, ami nem méltó hozzájuk. Ez legalábbis East felfogása, amikor már abban a pillanatban intézi a dolgokat, amikor bátyja értesíti az esetről. Annelie az intenzív osztályon fekszik még, súlyos sérülésekkel hozták be és látták el a gyógyítók. Állapota nem stabil, bármelyik pillanatban történhet olyasmi, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Most már el vannak szakítva egymástól, Laney a koraszülött intenzívre került, ő talán jobb állapotban van, mint anyukája. Álmában valahol teljesen máshol jár, egy tengerparton, ahol minden meleg, fényes és nevetnek körülötte a gyerekek. Sammy már nagyobbacska, kergeti a kishúgát, aki apja karjaiba szaladva keres védelmet. Annie mosolyog, boldog. Bármit megtenne értük. És a film mintha végtelen vetítéssel menne, újra és újra ugyanez játszódik le tudatában. Odakint nem csak South idegeskedik kicsi családjáért. East a gyerekeket a dadákra bízva ül a férfi mellett az első perctől kezdve. Néha a kezét szorongatja, néha pár percre magára hagyja, hogy a saját feje ne szakadjon szét testvére üvöltözésétől. A szidás és a feltételezések most nem segítenek, már csak az idő múlását várják.
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
 bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2019. február 6. 21:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=749014#post749014][b]Annelie West - 2019.02.06. 21:42[/b][/url] SouthWesték nem engedik, hogy a családjukból bárki is olyan ellátást kapjon, ami nem méltó hozzájuk. Ez legalábbis East felfogása, amikor már abban a pillanatban intézi a dolgokat, amikor bátyja értesíti az esetről. Annelie az intenzív osztályon fekszik még, súlyos sérülésekkel hozták be és látták el a gyógyítók. Állapota nem stabil, bármelyik pillanatban történhet olyasmi, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Most már el vannak szakítva egymástól, Laney a koraszülött intenzívre került, ő talán jobb állapotban van, mint anyukája. Álmában valahol teljesen máshol jár, egy tengerparton, ahol minden meleg, fényes és nevetnek körülötte a gyerekek. Sammy már nagyobbacska, kergeti a kishúgát, aki apja karjaiba szaladva keres védelmet. Annie mosolyog, boldog. Bármit megtenne értük. És a film mintha végtelen vetítéssel menne, újra és újra ugyanez játszódik le tudatában. Odakint nem csak South idegeskedik kicsi családjáért. East a gyerekeket a dadákra bízva ül a férfi mellett az első perctől kezdve. Néha a kezét szorongatja, néha pár percre magára hagyja, hogy a saját feje ne szakadjon szét testvére üvöltözésétől. A szidás és a feltételezések most nem segítenek, már csak az idő múlását várják.
|
|
|
|
South West INAKTÍV
 Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2019. február 10. 22:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=749598#post749598][b]South West - 2019.02.10. 22:58[/b][/url] E A S T, a bizonytalanság katlanjában Nem tudta. Nem értette. Nem értette, mi történik éppen a családjával. Pár órával azelőtt még ott állt a megszeppent fiával az erdőben, miközben feleségeott feküdt eszméletlenül a karjában. Úgy érezte magát, mint azon az estén. Mikor North szemébe nézett és ő elutasította. Mikor menekülni kényszerült. Akkor sem emlékezett minden részletre. Most sem tudta eldönteni, hogyan jutottak el az ispotályba. Emlékezett arra, hogy a gyógyítók feléjük rohannak, hogy be akart menni, de a nővérek kiküldték. És emlékezett Eastre, aki egy pár perccel ezelőtt még itt volt vele a folyosón. Újra és újra lejátszódott a jelenet. A helyszín, amiről nem tudott. Az a bájital labor a saját lakásukban. A konyhájuk alatt. Elfogta a düh. A minden elsöprő harag, mikor erre gondolt. Törni és zúzni akart. Átkot szórni bárkire, aki hozzászólna. Aztán egyik pillanatról a másikra esett a kétségbeesés mély gödrébe. Vajon túlélheti? Annie? És mi lesz a kislányával? Hisz még egy pillantást sem vethetett rá! Látnia kellett volna! Hisz pár évvel ezelőtt könnyen kiszúrta volna a jeleket, melyek levezettek volna a pincébe. De a bogolyfalvi élet óvatlanná tette. Nem érdemli meg ezt az életet, és most még fájdalmasabb ezzel szembesülni. Felmordult és a jobb kezével a mellette lévő székre csapott. Olyan erővel, hogy belezsibbadt a karja is. A végén még ki fogják tiltani az ispotályból.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
 bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2019. február 12. 06:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=749665#post749665][b]Annelie West - 2019.02.12. 06:25[/b][/url] SouthEastUjjait tördeli, néha azon kapja magát, hogy állkapcsa belefájdul a szorításba. Mély levegőket vesz a folyosó végén ácsorogva és várja, hogy a kávéautomata lassan kiadja a két kávét, amihez gondosan választott gombot. Valójában csak a zörgés az, amiért negyedjére is itt ácsorog, így legalább van, ami egy rövid időre kiszűri South hangoskodását a fejéből. East messziről kerüli a kórházakat, a sok zokogástól hamar megfájdul a feje. Most viszont testvére a legfontosabb, ha kell, napokig is hallgatja ezt. Csendben ül le mellé, már nyújtaná át az egyik kávét, de a csapás hirtelen éri és majdnem az ölébe borítja a forró italt. Pár másodpercig szótlanul, levegővétel nélkül nézi a férfit. - Mindkettőtöknek vannak titkai - halkan beszél, tekintetével kikényszeríti, hogy bátyja a szemébe nézzen. - Ne hibáztasd azért, mert olyan, mint te, South. Tudtad, kit veszel el, tudta, kihez megy hozzá. Most inkább azon gondolkodj, mi lesz Winterrel, ha lecsukatod magad az ispotály tönkretételéért - higgadt a helyzethez képest, legalábbis annak tűnik. Elvégre az egyik, ha nem a legsikeresebb színésznő idehaza, begyakorolta már önmaga megjátszását.
|
|
|
|
South West INAKTÍV
 Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2019. február 17. 21:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=750243#post750243][b]South West - 2019.02.17. 21:59[/b][/url] E A S T, a bizonytalanság katlanjában Fájt, mert úgy érezte magát, elárulták. Mert tudta, hogy figyelmetlen volt. És ez a figyelmetlenség most akár Annie és a kislánya életébe is kerülhet akár. Nem szólt semmit, csak felmordult East nyugodt megjegyzésére. Ha nyugodt maradt volna, belátta volna, hogy húgának igaza volt. De mióta itt vannak, képtelen volt megőrizni a hidegvérét, amit éveken keresztül olyan könnyedén fenntartott. Ez most más volt. Félt. Talán elmondhatta, hogy soha életében nem félt még ennyire. Hogy elveszti azt, ami a világon a legfontosabb. A családját. Azokat, akikhez ő tartozott, és akik hozzá tartoztak. - Tudom. - A térdére könyökölt és a tenyerét figyelte. Bőre piroslott a szék nyoma mentén. Remegett. Egészen észrevétlenül, de remegett a keze. Beletúrt a hajába, miközben élesen szívta be a levegőt az orrán és hátradőlt a kényelmetlen, műanyag széken. Felnézett húgára, és a kávéért nyúlt. - Köszönöm... - ...hogy itt vagy velem. Elég volt gondolatban befejeznie a mondatot. East tudta, hogy a férfi nem a szavak embere. - Hogy van Sam? - Nem emlékezett rá, mikor váltak el egymástól. Az erdőben még biztonságba helyezte, de nem tudta, mikor került Easthez. Vagy milyen lehetett neki az anyját eszméletlenül látnia.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
 bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2019. február 17. 22:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=750248#post750248][b]Annelie West - 2019.02.17. 22:26[/b][/url] SouthMondják akik ismerik, hogy milyen jó neki, mert belelát mások fejébe és mindig tudja, mi a valód véleményük, mit akarnak. Aki azonban igazán ismeri az tudja, hogy cseppet sem teszi boldoggá ez a hatalom. Nem lenne kíváncsi testvére csapongására, a többi beteg és ideges rokon feszültségére, a gyógyítók kegyes hazugságaira. Csak kávézna a testvérével és reménykedne a legjobbakban, hisz mást nem nagyon tehet. Legszívesebben megölelgetné, puszikkal halmozná el, mint kicsiként amikor még ezzel tényleg rendbe hozhatták a dolgokat. Most viszont csak megsimogatja a karját, ennyit tehet. - Ne aggódj, nem emlékszik semmire. Már alszanak - figyelte közben az otthon történteket és most Sam az, akiért a legkevésbé kell aggódni. - Nézd, a ti génjeiteket örökölve ennek a kislánynak sem lesz semmi baja. Erős és már abban a korban van, hogy jó esélye van a teljes gyógyulásra - biztatóan próbál valamit mondani Laneyről is, ezzel szépen kikerülve a tényt, hogy a gyerekekkel ellentétben a feleségéről nem sok jó hír szállingózik. Mindeközben Annie úgy századjára látja ugyanazt a képsort, lepörgött már elégszer és unja. Annyira unja, hogy valami történik, mert a folyosón még nagyobb rohangálásra kapja fel a fejét őCsinszkasága. Gyógyítók rohannak a kórterembe, a hirtelen megugrott adrenalinszint szinte tapintható. Valami történik odabent és nem sok jóra lehet számítani.
|
|
|
|
North West INAKTÍV
 Drámakiráály offline RPG hsz: 119 Összes hsz: 707
|
Írta: 2019. február 18. 17:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=750308#post750308][b]North West - 2019.02.18. 17:48[/b][/url] Kávézó WestekMostanában sokat utaztam, sokat voltam külföldön, ugyan a legnagyobb projekt az egész évben az Excalibur volt, nem titok, hogy készülök egy még nagyobbra, amit hamarosan véghez is viszek, így érthető, miért is tűntem el annyira, hanyagoltam el családi kötelékeimet, azonban ez alól már nem lehetett kibújni. South őrült asszonya magára robbantotta a konyhát ezzel élebe sodorva lányát és saját magát is. Nem mondom ki, de ostobának tartom, majd ha jobban lesz, kettőnk között ezt a véleményemet is kifejtem neki, ám South biztos nincs olyan állapotban, hogy ilyen gondolatmeneteket higgadtan kezelni tudjon. Egyedül jövök, Scarnak valami dolga van, meg amúgy is jobb ha nem tartózkodik az ispotály környékén, a végén még elkap valamit. Én is emiatt vettem be egy csomó c vitamint meg minden nyenyerét, biztos ami biztos szinten. A recepción megkérdezem, hogy hol a nő szobája, így keveredés nélkül, könnyedén elérek odáig, s South illetve Csinn sincsennek távol, ott kávéznak közel az ajtóhoz. Felhúzom kicsit a kötésem felső részét amolyan szokásból, majd odaintek nekik. - Hogy vagy? - kérdem csendesen kezemet nyújtva Southnak, hogy lekezeljünk, ahogy férfiak szoktak. Biztos vagyok benne, hogy a nő és a kölyök rosszul, máskülönben a vidámparkban tartanánk a West családi gyűlést, nem egy rohadtul püdös ispotály folyosóján. Ám abban is biztos vagyok, hogy fivérem is van olyan rosszul mint ők. Képe olyan rémes, mint valami rágógumi, amin áthaladt a huszonnegyedik autó is, mert odatapadt a betonhoz. Testtartása görnyed és nyomorult és Csinszka sem tündököl úgy, ahogy szokott, inkább mint egy kifakult, kopott csillag, akinek elfogyott a fénye. Remek jelek. Igazán remekek.
|
 #burzsuj #jégangyalka # legjobb tul.:East öccse
|
|
|
South West INAKTÍV
 Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2019. február 18. 18:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=750320#post750320][b]South West - 2019.02.18. 18:53[/b][/url] A C S A L Á D, a bizonytalanság katlanjában Elvette Easttől a kávét, de nem ivott bele. a kezében tartotta és a gőzén keresztül át figyelte a saját tükörképét a fekete lében. Bólintott. Jobb, ha Sam nem emlékszik ezekre. Szerette volna, ha neki egészséges gyerekkora lenne, nem úgy, mint nekik. Ám ha Annie most... Megrázta a fejét és felnézett a közeledő léptekre. Felóshajott, és kezet nyújtott öccsének. Az fordult meg a fejében, hogy tényleg komoly, ha még ő is betette a lábát az ispotályba. Ritkán látta őt. Pedg miatta jött vissza. Miatta és East miatt. Épp nyitotta a száját, hogy válaszoljon a kérdésre, de nem jött ki hang a torkán. Mit is mondhatna ilyenkor? Hogy jól? Hogy túléli? Ő igen. Ő biztosan. De ha a családja nem... Abba egy része ő is belehalna. A fejét rázta csak válaszként, majd a North mögött feléjük futó gyógyítókat figyelte. Azt hitte, remélte, hogy elfutnak mellettük, tovább, akár egy másik szárnyba. De ők abba akórterembe törtek be, amit éppen el kellett volna kerülniük. - Mi történik? - Öccsét kikerülve indult el az ajtó felé. Léptei súlyosan koppantak a fertőtlenített csempén. - Mi történik!? - Az ajtó felé indult, ahova eddig nem engedték be. Ami mögött ott feküdt a felesége. Félrelökött pár embert, hogy bejusson. A nő körül ott álltak a gyógyítok, alig láta tőlük az arcát. - Annie! - Valaki megkérte, hogy menjen el, de ő csak távoli zajként hallotta a mondatot. Felesége sápadt arcát figyelte, rajta azokkal a sérülésekkel. - Annelie! - Mintha ráparancsolt volna. Rákiáltott volna, mint rá gyerekként, mikor apja magához hívta. Azzal a hangsúllyal, aminek nem lehetett nemet mondani.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
 bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2019. február 24. 15:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=750837#post750837][b]Annelie West - 2019.02.24. 15:58[/b][/url] WestekNorth érkezése egy kicsit eltereli East figyelmét a kialakult káoszról, amibe belecsöppentek. Halvány mosollyal fogadja öccsüket, de az üdvözlő ölelés elmarad. A nő kezében megremeg a kávé, jobbnak látja letenni, mielőtt kiöntené. Szótlanul figyeli a két férfi egymás közti csendes társalgását, de az események olyan gyorsan történnek, hogy néhány pillanattal később nem emlékszik semmire ebből a családi jelenetből. - South! - próbálja visszahúzni bátyját a karjánál fogva, de ő erőfölényben van. Hiába siet utána, az ő fejébe beférkőznek a hangok, melyek egy igazi őrjöngős koncertként hatnak rá, a férfira pedig rácsukják az ajtót. Nem mehetnek be, most nem, baj van. Odabent az idő megállni látszik, a tengerparti kép kiszürkül és elhalványodik. Elfogy a víz, a homokszemcsék, eltűnnek a családtagok. Egyedül marad, majd saját magát is elveszíti. Ott marad a semmiben egy nehéz érzéssel a mellkasán, levegőtlenül, mintha megbénították volna és víz alatt fuldokolna. Az idő telik, felette gyógyítók kapkodnak. Újraélesztik, bűbájokkal és csövekkel próbálják visszahozni az életbe. Mintha hallotta volna a nevét, mintha a férje parancsolt volna rá. Vagy csak álmodik? Máté lenne? Csak egy emlék a fejében. Hisz itt egyedül van. Kering a semmiben, de már oldódik a nyomás, újra tud lélegezni. Aztán elveszti érzékeit, belezuhan a mélybe, mint egy mély álomba.
|
|
|
|
North West INAKTÍV
 Drámakiráály offline RPG hsz: 119 Összes hsz: 707
|
Írta: 2019. március 5. 18:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=751340#post751340][b]North West - 2019.03.05. 18:54[/b][/url] már nem Kávézó WestekTársalgásunk bátyámmal rövidebbre sikerült mint a tiszavirág élete. Az orvosok és ispotályi dolgozok megjelenése rémülettel tölt el, ám semmiképpen sem reagálok olyan intenzíven, mint a másik két West. South azonnal beront, kávéját épp csak, hogy el tudom venni tőle, hogy ne öntse nyakon vele az egyik ápolónőt, s aztán jobbnak látom, ha East után is nyúlok, mielőtt valami baja lesz. Szelíden megfogom a derekánál fogva és remélhetőleg viszonylagos nyugodtsággal vezetem vissza oda, ahol az előbb még hárman álltunk. South már nincs a folyosón, ahogy senki más se, mindenki betömörült a szobába, s a becsukódó ajtó utolsó pár centién még kiszökött a férfi kiáltása. - Valamiben ütött akkor az apjára is - állapítom meg savanyúan, mert bizony felismerem a hanghordozást, még ha ezt nálam ritkán is vették elő, a SOUTH WEST! ezzel a hangsúllyal iszonyatmód az elmémbe égett az évek során. - A kislány jobban van mint az anyja? - fordulok halkan East felé, belekortyolva valamelyikük kávéjába. Ő tényleg áldozat. Az a szerencsétlen, aprócska gyermek, aki még világát sem tudja, ő az, akiért valóban sajog a szívem. Aki odabenn van, által az ajtó mögött, az iránt csak dühöt érzek, mert volt ennyire felelőtlen. Ha magára nem is gondolt, legalább a kölyökre a hasában, vagy Southra, aki mindig is érzelgős volt, az anyjánál is jobban. Ökölbe szorul a kezem, pusztán csak azért nem kívánom halálát, mert abba a fivérem is belerokkanna. Egyedül csak ezért.
|
 #burzsuj #jégangyalka # legjobb tul.:East öccse
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
 bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2019. március 10. 20:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=751665#post751665][b]Annelie West - 2019.03.10. 20:48[/b][/url] Westek- Reméljük - képtelen bármi mást mondani North-nak. Megfogja öccse karját, belekapaszkodik, mintha ettől bármi könnyebb lenne. De a férfi csak őt tartja meg, az éppen összetörő bátyjukat és az odabent haldokló feleségét nem. Mintha megfagyna minden, hosszú ideig nem tudnak semmit, nem történik semmi. Végül ő érzi először a könnyebbséget, amikor a gyógyító gondolataiból értesül a nő állapotának stabilizálásról. A kinti levegő már más. Mindhárman másfelé mennek, East vigyáz volt Sammyre. Mikor hazaér, már alszanak a gyerekek, így elég csak másnap szembesülnie a kisfiú kérdéseivel és aggodalmával. Legjobb tudomása szerint nyugtatja és figyeli South-ot, hogy amikor kell, menjen vele az ispotályba. Másnap pedig végre Annelie-n kívül a kislányt is megnézhetik, aki jobban van, mint édesanyja. A gyógyítók szerint minden esélye megvan rá, hogy olyan egészséges legyen, mint bármelyik más gyerkőc. Már csak arra van szükség, hogy az anyukája is felépüljön, vagy legalább kikerüljön az intenzívről. Egészen addig, amíg South egyszerre dühös és kétségbeesett, nem tud mit kezdeni vele, csak csendben támogatja. Talán ez is több, mint a semmi.
|
|
|
|