A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Tehát a halál ideje este tíz óra.
Rezignáltan ül az ágyán, a hátát a párnának támasztva, amíg a személyzet a szemközti betegre ráteríti a fehér lepedőt. A lepedőt gyűrkészi, tudja, hogy nem kellene odanéznie, mégis, az ilyesmi olyan, akár egy lángoló vonatszerencsétlenség: muszáj bámulnia.
Egyszer majd őt is így fogják takargatni. Vagy előbb, vagy utóbb. Ugyanígy tolják majd ki a szobából és ugyanígy, csak egy félig megoldott keresztrejtvény marad utána, illetve egy siófoki képeslap, könyvjelzőként csúsztatva egy rongyosra olvasott könyv lapjai közé. Őt egy ideje már nem rázza meg a halál, annak a fizikai megnyilvánulásai. Ám, ami utána következik... a csönd.
Az kiborító.
Hamarosan teljesen egyedül marad. Tüsszent egyet - rutinosan már nem használja a kezét, így a haminc centis lángcsóva a levegőben oszlik szét. A mellkasát szorítva hanyatlik vissza.
Csönd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669430#post669430][b]Dwayne Warren - 2017.03.22. 19:42[/b][/url]

Tehát a halál ideje este tíz óra.
Rezignáltan ül az ágyán, a hátát a párnának támasztva, amíg a személyzet a szemközti betegre ráteríti a fehér lepedőt. A lepedőt gyűrkészi, tudja, hogy nem kellene odanéznie, mégis, az ilyesmi olyan, akár egy lángoló vonatszerencsétlenség: muszáj bámulnia.
Egyszer majd őt is így fogják takargatni. Vagy előbb, vagy utóbb. Ugyanígy tolják majd ki a szobából és ugyanígy, csak egy félig megoldott keresztrejtvény marad utána, illetve egy siófoki képeslap, könyvjelzőként csúsztatva egy rongyosra olvasott könyv lapjai közé. Őt egy ideje már nem rázza meg a halál, annak a fizikai megnyilvánulásai. Ám, ami utána következik... a csönd.
Az kiborító.
Hamarosan teljesen egyedül marad. Tüsszent egyet - rutinosan már nem használja a kezét, így a haminc centis lángcsóva a levegőben oszlik szét. A mellkasát szorítva hanyatlik vissza.
Csönd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669679#post669679][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 19:52[/b][/url]

Dwayne
este | a fertőző osztályon | x


Sárkányhimlő járvány dúl. A legmegfelelőbb alkalom arra, hogy behívjanak engem segíteni az ispotályba. Hiszen egyik védővarázs sem nyújthat teljes biztonságot a bent dolgozó gyógyítóknak, azonban nekem mit sem árthat a betegség. Mikor elolvasom a karanténban lévő betegek listáját, kifejezetten örülök, hogy küldtek értem. Hiszen nem egy ismerősöm szerepel rajta, köztük bizony Dwayne is. Úgyhogy nem soká böngészgetem már a névsort. Indulok is a férfiak elkülönített termei felé.
Az fertőző osztály ajtaja előtt vigyázó ügyeletes végigpillant műtőruhás, nyurga valómon, majd kér, várjak egy kicsit, mert éppen kihoznak egy elhunytat. Utána bemehetek. Mély levegőt szívok magamba és lassan fújom ki, miközben hátrébb lépve bólintok. Nyilvánvalóan felmerül bennem, hogy akár barátom is lehet az. De ennek kicsi a százalékos esélye. Türelemmel várok, végül nyílik az ajtó. A lefedett testre nézek, amit hordágyon lebegtetnek ki. Ez nem Dwayne. Rögvest megállapítom. Érzem az illatát. Ez nem ő.
Belépek. Az ajtó záródik mögöttem. A legtöbb beteg alszik már. Hallom az ütemes szuszogásokat mind a több ágyas kórteremből, mind az elkülönített helyiségekből. Viszont annak, akit én keresek, a légzése nagyon is éber. Hamar ráismerek neszeire és már lépek is be a szobába. Az üres ágy nemrég még a már halott varázslóé volt. Ezek szerint nagyobb volt az a százalékos esély, mint ahogy képzeltem. Viszont szerencsére az auror ágya koránt sem üres. Közelebb sétálok és megállok fölötte.
- Dwayne - szólítom meg csöndesen, amolyan köszönés gyanánt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669732#post669732][b]Dwayne Warren - 2017.03.23. 22:02[/b][/url]

A saját, sípoló légzését hallgatja, miközben a léptek elhalnak a folyosón. Kinyúl a pálcájáért a szekrényre, hogy tompítson a neonszínű fényen, majd hagyja, hogy a keze visszahulljon a takaróra. Lejjebb csúszik a párnán, ökölbe szorítja a kezeit, hogy megfékezze az ösztönt, ami agresszív, csontig hatoló vakarózásra késztetné. Mindkét karján a kötéseket már átáztatta a genny és a savós vér.
Az ajtó nyitódására fölpillant, nem számítva semmire. Cserepes ajkai azonban azonnal elnyílnak, ahogy felismeri a betévedőt, már pusztán az árnyékáról, amit az alakja vet a padlón.
A világon egyetlenegy személy van, akinek a puszta megjelenése is nyomban megváltoztatja a hangulatát, nagyjából olyasmi fizikai tüneteket produkálva benne, mint a kutyákban, amikor a gazdájuk megjelenik. Ez pedig független minden tudatosságtól, őszinte derű. Az ember ugyebár, ha például kapcsolatban él valakivel, ne adj' Isten szerelmes, a pozitív érzésbe mindig negatív is vegyül: féltékenység, félelem, agresszió. Ha azonban az embernek olyasmi barátja van, mint a műtősruhás vámpír... nos, ezek hiányoznak. Ez pedig nagyszerű.
   -  Jó, hogy itt vagy. - ismét felül az ágyán - Meg fogok őrülni itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669753#post669753][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 23:32[/b][/url]

Istenem. Megszakadna a szívem meggyötört barátom láttán, ha még volna ennek a szervemnek bármilyen lényegi funkciója. De mintha azért így is éreznék valamit sajogni ott ebben a pillanatban. Főleg amiatt, ahogy rám néz, mikor meglát.
Szabadkozhatnék azért, amiért csak most jöttem, de úgy tűnik, sokkal jobban örül a látogatásomnak annál, semmint azzal foglalkozzon, hol voltam eddig. Mondjuk a válasz egyszerű, hiszen szimplán csak fogalmam sem volt róla, hogy itt van. Gyanús volt, hogy már jó pár napja nem láttam színét se, és éreztem ugyan vérkötelékünk nyomán, hogy nincsen épp a legjobb passzban, azonban ennél jobban nem vájkáltam. Megesik vele máskor is, hogy így vagy úgy kikészíti magát, így nem volt igazán okom a szokásosnál rosszabbra gondolni. Még jó, hogy most behívtak.
Közelebb vonom az ágya melletti széket és leülök rá. Eszembe jut, amikor hasonló helyzetben voltunk itt az ispotályban. Haldoklott és én a véremet adtam neki, hogy meggyógyuljon. Ilyesmit azonban csak pár évtizedente egyszer, ha teszek. Most már tehát nem igazán kell számolnia az ilyen természetű segítségemmel. Bár Dwayne valószínűleg nem is kérne belőle ismét, tekintettel azokra a bizonyos mellékhatásokra. Noha pont a mellékhatások miatt, talán már nem volna annyira ellenére. Viszont bevallani ezt úgyse vallaná be.
- Mit mondtak, meddig kell maradj? - kérdezem tőle, együttérzően pillantva végig rajta. A fertőzöttek névsorában feltüntettek néhány adatot, azonban azt nem, kit meddig szándékoznak bent tartani. Csak hogy ki mióta van itt. Barátomat elnézve, sajnos őt nem holnap fogják kiengedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669755#post669755][b]Dwayne Warren - 2017.03.23. 23:51[/b][/url]

Felsebesedett ujjait, aminek körme alatt összegyűlt az alvadt vér, összekulcsolja az ölében. A viszketést enyhítő krém keményre száradt a bőrén, az arcán darabosra reped, ahogy elhúzza a száját, ami akár valami mosoly is lehetne. Kívülről tényleg ocsmányul fest: a bőre szürkészöld, elvakart kelésekkel fedett, a gyógyír elmaszatolt, fehér pöttyökként tarkítja tovább. A foltos géz a könyökéig ér. Délután átkötözték egyszer, a sebek ugyanis elfertőződtek, zölden váladékozni kezdtek, erős, hényingert keltő szaggal. Azóta igyekszik megállni a vakarózást.
   -  Ha nem jön ki több hólyag, onnantól két hét. De hamarabb el akarok menni. Kenegetni magam ezzel a szarral otthon is megy. És ott nincs ilyen...
A tekintete elréved a a szemközti ágy felé.  A gyűrött lepedőn, úgy képzeli, még mindig ott lehet a nem olyan rég még ott fekvő bőrének párája. Az ajkát kezdi rágcsálni.
   -  Nem akarok álmomban megfulladni a nyálamban, mint az ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=670183#post670183][b]Adam Kensington - 2017.03.25. 21:29[/b][/url]

Kell egy kis idő, mire rájövök, hogy azon kívül, hogy nem kellemes barátomat így látni, miért is kavar fel ez az egész helyzet. Ugyanis felkavar. Nehezen tudom hová tenni, ám ahogy az elhunytra terelődik a szó, belém hasít. Pedig olyan nyilvánvaló. Furcsa, hogy csak most értem meg. Hiszen emlegették is, hogy a bárányhimlő sok szempontból nagyon hasonlít a pestisre. Igen. A pestis. A kór, amiben haldokoltam. A Fekete Halál, amely sorra szedte áldozatait, és én holttesteik közt jártam London utcáit, míg magam is a sokaságba nem roskadtam. Lesütött szemmel adom át magam egyetlen hosszú pillanatra ennek a meghatározó emléknek, aztán a háttérbe tolom, hagyva ott lappangani.
- Szólok pár jó szót az érdekedben - ígérem meg Dwaynenek. Hogy mennyire járok sikerrel, azt majd meglátjuk. Ám amennyiben kezességet vállalok érte, valószínűleg hagyják majd távozni hamarabb. Ezzel nem kis feladatot vállalok, de már megszoktam ezt az auror mellett.
- Hozzak neked valamit? - kérdezem meg tőle, hiszen akár hogy engednek is nekem, azért még biztosan bent kell lennie jó pár napig. Mivel pedig még a gyógyítók is minimálisan érintkeznek most a betegekkel, nem hogy a látogatók, így a bent fekvők ellátmánya az ispotály készleteire korlátozódik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=670530#post670530][b]Dwayne Warren - 2017.03.26. 22:30[/b][/url]

Amíg Adam a múlton révedezik, ő rekedten köhögni kezd, halovány füst távozik, mintha csak dohányozna. A hólyagok így szakadnak fel, azt mondták. Mióta azonban ez a jelenség már nem jelent közvetlen tűzveszélyt, nem esik kifejezetten pánikba. Csak a szíve dobban néhány hevesebbet.
   -  Kösz.
A tenyerét fájó mellkasára szorítja, nyel néhányat. Sokkal rosszabbul né ki valójában, mint ahogy érzi magát, a sebek, pikkelyek, dudorok, ázott kötések és a zöldes bőrszín ellenére érzésre a kór leginkább makacs influenzához hasonlít. Azt pedig otthon, a saját hálószobájában is kiheverhetné, ha a közvetlen fertőzésveszély már elmúlt. És különben is...
   -  Zója is itt van. A fiamra meg valamelyik elmebeteg ismerőse vigyáz gondolom. Sz'al nem fekhetek itt sokáig.
Megvan a véleménye a nő barátairól és barátnőiről. Amennyire teheti, távol marad tőlük, azonban az eddigiek alapján a legtöbb - a szemében - dilettáns idióta. Mindenesetre ezt az érvet nyilván csak kifogásként hozza fel, nem valószínű, hogy tényleg akár hetekre magához venné a gyerekét, amíg annak anyja kórházban van. Ez elég abszurd.
   -  Twixet - felel néhány pillanatnyi mélázást követően - De inkább maradj egy kicsit, jó? Csak... mesélj valamit vagy nem t'om.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=670736#post670736][b]Adam Kensington - 2017.03.27. 21:42[/b][/url]

Bólintok. Igen, láttam Zóját is a betegek listáján. Ha végeztem itt barátomnál, úgyis indulok a női részleg felé és mindenképpen elidőzök majd nála is.
Dwayne igazán jól adja elő a felelősségteljes apát, aki ki akarja menteni a gyerekét a rá vigyázó fenevadak karmaiból. Ha nem ismerném őt, talán még el is hinném neki. Vagy nem. Így viszont pontosan tudom, hogy ez sokkal inkább csak arra megy ki, hogy Zója ismerőseit szapulhassa, közben pedig még több okot találjon magának mihamarabb elhagyni az ispotályt. Mondhatnánk erre, hogy kellemest a hasznossal, csak nehéz eldönteni, ebből melyik melyik.
Rendben, hozok majd neki Twixet. Majd. Nem most terveztem elugrani érte. Mindenképpen maradok még, viszont az némi fejtörést okoz, mit meséljek barátomnak. Mi az, ami egyáltalán érdekelheti? Azt reméltem, csöndben hallgathatom majd a panaszkodását. Arra nem számítottam, hogy nekem kell majd beszélnem. De érthető, el akarja terelni a gondolatait. Lássuk, mivel szolgálhatok... nem hiszem, hogy az nagyon lekötné, hogy lett egy új gyakornokunk a ketyerekereskedésben. Az sem igazán, hogy milyen zenéken dolgozom, vagy milyen könyveket olvastam. Járni meg túl sok helyen jártam az elmúlt napokban is, mint általában. Nehéz lenne kiemelni egyet. Ráadásul minden valószínűség szerint ezek a közegek nem túl izgalmasak az aurornak.
- Kíráról levették a rontást, ami a zavart okozta az elméjében - mesélem hát el neki ezt, amit úgyse nagyon mesélek el senki másnak. Hiszen miért tenném? Nem szokásom magamról és az életemben zajló dolgokról beszélni a körülöttem lévőknek. Ha valakivel lelkizni szoktam, az Dwayne. Ami különben -így belegondolva- igazán érdekes. De ez már csak így van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=670743#post670743][b]Dwayne Warren - 2017.03.27. 21:55[/b][/url]

Kissé elfordul, hogy a párnát puhára püfölje a háta mögött - ezzel össze is keni annak hófehér huzatát -, majd egy mordulással dől vissa.
Ahogy meglátta a férfit az ajtóban, valójában tényleg panaszkodni szeretett volna. Előtte nem kell megjátszania magát: Adam látta már a legrosszabb, de még annál is rosszabb arcát is. Hányt már a padlójára, amikor szerelmi bánat gyötörte, verekedett vele, amikor frusztrált volt, de bámulta is vele a csillagokat éjszakákon át, amikor minden rendben volt. Adam nem legilimentor, mégis többet tud az amerikairól, mint akár a tulajdon anyja.
Ám jelenleg egy dolog van, ami miatt panaszkodni szeretne, ami nem a betegség. Vagy méginkább, beszélne róla - és mégsem. Most nem. Még nem.
Majd, ha eljön az ideje.
Inkább most az ő köre jön a hallgatásban.
   -  Ahh... oh...
Kíra. Nem sok alkalma volt kapcsolatba kerülni vele, azonban mindegyik borzalmas volt. Olyan nagy ívben kerülte el a nőt, mint egy elütött állatot a járdán. Az ajkába harap. Kissé összeráncolja a homlokát.
   -  Akkor amiatt volt ilyen... - száraz vértől mocskos mutatóujját a halántékához érinti - ketyós?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=670764#post670764][b]Adam Kensington - 2017.03.27. 23:02[/b][/url]

Direkt fogalmaztam ilyen finoman Kíra eddigi állapotát illetően, hiszen nekem nagyon fontos ő és nem szeretek nyers kifejezésekkel élni vele kapcsolatban. Azonban arra fel voltam készülve, hogy barátom már nem lesz ilyen tapintatos. Ez pedig rendjén van így. Bólintok a kérdésére.
- Igen. Alapvetően is egy elég színes és kiszámíthatatlan egyéniség, de azért nem ennyire, mint amennyire a rontás miatt volt - magyarázom, és lesütöm a szemem, elrévedve kicsit. Visszaemlékszem a beszélgetésünkre a lánnyal. Amikor megvitattuk, tényleg kell-e ez a beavatkozás. Ő attól félt, hogy elveszíti önmagát, én meg attól, hogy úgy már esetleg nem is akar majd velem lenni. Hiszen én már így ismertem meg. Ilyen kettyósan. És ő így szeretett meg engem. Lássuk be, aggodalmam jogos volt. Kevés épeszű ember tart ki egy vámpír mellett úgy, hogy nem a szolgája, megszállottja. Hiszen én állok az időben, míg egy halandónak telik az élete és minél több mindent akar elérni, amiben egy ilyen túlzottan biztos pont csak hátráltatja. Tartok tőle, a lánynál is eljön majd a pillanat, mikor egy célt talál magának, vagy egyszerűen csak tovább akar lépni. Azonban ezen kár rágnom magam. Örülök, amíg velem. Márpedig velem van.
-  Mondjuk ezzel nem lett volna gond, csak elég sok baja volt emiatt. Nyomasztó érzések, sötét képzelgések, amiket nem tudott megkülönböztetni a valóságtól - tárom Dwayne elé, mi is jelentette a fő problémát és mi az, ami miatt végül élt ezzel a lehetőséggel, hogy egy gyógyító megszabadítsa ettől a rontástól, ami egy átkozott ereklyéről került rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=670916#post670916][b]Dwayne Warren - 2017.03.28. 20:42[/b][/url]

Mozgológik kissé, a háta teljesen megmerevedett a napok óta tartó fekvéstől. Részben, mert aktív és nyughatatlan ember, részben azonban, mert így a negyvenhez közeledve tényleg öregszik. Talán még nem kellene, ám az életmódja és a szakmája okán is olyan, mint a versenylovak: jóval az idejük előtt használódnak és halnak el.
   -  Ja. Hallottam ilyenről. Mint a poszt-traumás- stressz.
Az állánlévő egyik kiötést vakargatja, azoknak a keveseknek az egyikét, amit még nem kapart sebesre és épp nem fedi a fehér tinktúra. Poszt-traumás stressz. Ilyen szavakat sem hallani gyakran tőle, azonban sajnos ezzel a kifejezéssel közeli ismerősök már. A világ messze túl sok ígéretes fiatalt veszít évente emiatt - ő pedig élete során összesen két, viszonylag közeli barátot. A szakmájában a PTSD egyenlő egy közel halálos ítélettel, jobban óvakodnak tőle, mint a pestistől.
Ő maga alkatilag kevésbé érzékeny rá. De ki tudja - lehet, hogy egy nap szintén leugrik a Szabadság- hídról a rémálmai miatt, mint már előtte annyian.
   -  De milyen akkor, amikor normális? Úgy értem... - ismét az ajkára harap, nem fejezi be a mondatot - Ti most együtt vagytok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=671172#post671172][b]Adam Kensington - 2017.03.29. 23:25[/b][/url]

Bár tényleg nem mondható mindennapinak, hogy ilyen kifejezéseket halljak az aurortól, azonban szakmájából adódik, hogy számára ez nem is annyira szokatlan vagy bonyolult szóösszetétel. Különben pedig érdekes hasonlat. Valóban olyan, mint a PTSD. Csak ezt szerencsére fel lehet oldani egy mágikus beavatkozással. Más kérdés, hogy utána sem egyszerű, hiszen a páciensnek ép ésszel kell feldolgoznia mindazt, amin addig átment. Vagy így utólag megpróbálni megbocsájtani magának azért, hogy ilyen helyzetbe hozta magát. Hiszen Kíra magát okolja ezért. Próbálom ezt kiverni a fejéből és támaszául szolgálok ezekben a bizarr időkben, amelyeket most átél. Szerencsére legtöbbször hagyja is, hogy így tegyek.
Odanyúlok és megfogom barátom kezét, hogy fejezze be a sebe vakargatását. Szemöldököm megemelve adok nyomatékot mozdulatomnak, majd elengedem őt, készen arra, hogy megint közbelépjek, ha kell. Tudom, hogy amint kilépek majd ezen az ajtón, ismét úgy teszi tönkre magát, ahogy csak akarja, de amíg itt vagyok mellette, akkor sem hagyhatom.
- Szerencsére nem túlzottan más. Csak nem annyira szeszélyes és mindenképpen kevesebbet szenved - próbálom röviden összefoglalni ezt az összetett kérdést, ami a kedves elmeállapotát illeti. Ez a mostani Kíra már nem eszement őrült, hanem csak kellemesen bolond. Bár valószínűleg még így is sokaknak az idegeire megy. Az enyémekre viszont biztos nem.
Következő kérdésére nem reagálok egyből. Nézem még őt egy pár pillanatig, majd finoman bólogatok. Együtt vagyunk, igen. Nyugodtan mondhatjuk ezt. De szerintem barátomnak is említettem már, hogy nem vagyok oda a címkékért. Hiszen főleg az én halhatatlan életemben nehezen helytállóak. De ha hétköznapi értelemben vesszük, akkor igazából már évek óta együtt vagyunk a lánnyal. Csak éppen nem vagyunk tipikus pár. Nincsenek ígéretek, nincsen elkötelezettség, nincsen számonkérés, nincs nagy felhajtás, nincs fennen hirdetés, nincs sülve-főve együtt levés, nincsenek nagy szavak, nincsenek elvárások. Csak vagyunk, úgy, ahogy vagyunk. Ahogy pedig vagyunk, az teljes, igaz és tökéletes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=672087#post672087][b]Dwayne Warren - 2017.04.02. 21:47[/b][/url]

Ahogy Adam a karja után nyúl, ő egész testében rázkódik meg. Még mindig. Ennyi a kanapén csöndben eltöltött év után, de még mindig nem hunyt ki belőle a vámpírokkal szembeni iszonyat. Hiába hagyja, hogy Adam rendszeresen a véréből igyon - ez furcsa mód már nem is kérdés, hanem egyfajta néma megegyezés közöttük -, a jéghideg ujjakat és az agyarakat a mai napig képtelen volt megszokni. Ez pedig valószínűleg sosem fog megváltozni.
Szótlanul néz farkasszemet vele, végül a keze lehanyatlik, abbahagyja a bőre megmaradt hámrétegének kapargatását.
Szerencsére nem túlzottan más. Tehát nem lett elviselhetőbb, mint korábban és bizonyára a hangja sem mélyült majdnem másfél oktávot ahhoz, hogy a füle számára nem bántó tartományba kerüljön. Azonban most visszanyeli a véleményét. Kutyamód billenti oldalra a fejét, ahogy Adam válaszul bólint egyet.
Együtt vannak.
Adam és a lány.
Idő kérdése, amíg hárman lesznek a kanapén. Majd ketten... amikor ő idővel már nem lesz szívesen látott többé.
   -  Jó lány. Kíra. Meg minden.
Oldalvást elnéz a férfi mellett, a szavak mérsékelt meggyőződéssel csengenek. Idő kérdése.
De az az idő még nem most jött el. Adam itt van vele. Kissé feljebb csúszik a párnán.
   -  Betörtem a kocsim szélvédőjét. Képzeld, jött egy ökör, el sem hiszem, amikor...
... és csak mondja és mondja. A szemközti faliórán lassan folynak a percek, a résnyire nyitott ajtón át a folyosóról betóduló erős fény úgy vetül a szemközti, üresen maradt ágyra, mint egy menyasszonyi fátyol.