A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Bárcián, Bárcián. Miért vagy te Bárcián? És főleg miért kell tönkretedd magad? Bő fél órája röppent be a gólya alakú patrónus az irodámba és közölte velem, hogy a gazdasági igazgatónkat baleset érte és néhány napig most nem fog tudni munkába állni. Elrendeztem hát a dolgaimat, és már indultam volna szólni a tanáriba a kollegáknak, hogy el kell mennem, ám út közben rájöttem, hogy vasárnap délután van. Mindegy, azért ha már odamentem, megnéztem, van-e bent valaki. Volt is, így megejthettem az eltervezett közlést. Meg akkor már beszállhattam az ott lévő kandallóba. Ritkán közlekedem a hopphálózaton át, azonban ha sietek valahová, nem lenne kifizetődő seprűre pattannom.
Megérkezem a fővárosi ispotályba és a pulthoz sétálok. Elmondom az ott tüsténkedő boszorkánynak, kit is keresek, ő pedig hamar útbaigazít. Mindez kedves tőle, de végül csak eltévedek. Régen jártam itt szerencsére. Leszólítok hát egy ápolót és kérek némi segítséget. Ő pedig elkísér ahhoz a gyógyítóhoz, aki üzent nekem. Lekezelek vele, elmondva, hogy megkaptam a patrónusát és szeretnék bemenni Béres úrhoz, ha lehet. Arról nem állok neki faggatni, mi történt vele és milyen az állapota. Ezeket úgyis csak hozzátartozónak adhatja ki. Az orvos megengedi, hogy benézzek hozzá, szóval az egyik ápoló meg is érdeklődi a férfit, fogad-e látogatót, aztán már hamarosan tér is vissza az igenlő válasszal. Szóval besétálok kollégámhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631011#post631011][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.26. 22:44[/b][/url]

Bárcián, Bárcián. Miért vagy te Bárcián? És főleg miért kell tönkretedd magad? Bő fél órája röppent be a gólya alakú patrónus az irodámba és közölte velem, hogy a gazdasági igazgatónkat baleset érte és néhány napig most nem fog tudni munkába állni. Elrendeztem hát a dolgaimat, és már indultam volna szólni a tanáriba a kollegáknak, hogy el kell mennem, ám út közben rájöttem, hogy vasárnap délután van. Mindegy, azért ha már odamentem, megnéztem, van-e bent valaki. Volt is, így megejthettem az eltervezett közlést. Meg akkor már beszállhattam az ott lévő kandallóba. Ritkán közlekedem a hopphálózaton át, azonban ha sietek valahová, nem lenne kifizetődő seprűre pattannom.
Megérkezem a fővárosi ispotályba és a pulthoz sétálok. Elmondom az ott tüsténkedő boszorkánynak, kit is keresek, ő pedig hamar útbaigazít. Mindez kedves tőle, de végül csak eltévedek. Régen jártam itt szerencsére. Leszólítok hát egy ápolót és kérek némi segítséget. Ő pedig elkísér ahhoz a gyógyítóhoz, aki üzent nekem. Lekezelek vele, elmondva, hogy megkaptam a patrónusát és szeretnék bemenni Béres úrhoz, ha lehet. Arról nem állok neki faggatni, mi történt vele és milyen az állapota. Ezeket úgyis csak hozzátartozónak adhatja ki. Az orvos megengedi, hogy benézzek hozzá, szóval az egyik ápoló meg is érdeklődi a férfit, fogad-e látogatót, aztán már hamarosan tér is vissza az igenlő válasszal. Szóval besétálok kollégámhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631067#post631067][b]Béres Bárcián - 2016.10.27. 01:39[/b][/url]

Hogy mi történik akkor, amikor az ember feje raftingolás közben összetalálkozik egy hatalmas kővel? Az bizony fáj. S mi történik akkor, hogyha elég lendületesen találkozik össze azzal a kővel? Akkor az nagyon fáj, a többit pedig már a mellékelt ábra mutatja. Az ábra pedig nem más, mint Berci egy kórteremben. A szemöldöke felett egy kisebb, ám mélynek tűnő vágás található, amely a sok gyógyító bűbájnak köszönhetően már szépen forr befelé. Ami idegesítő, az egyáltalán nem a seb, inkább ami mögötte van. Mármint szó szerint. Benne, abban az ostoba kobakjában, ami sosem úgy működik mint ahogyan kellene, most azonban végképp nem. Olyan erős agyrázkódást sikerült összeszednie, hogy gyakorlatilag fel sem tud állni heveny szédülés nélkül, pár lépés után pedig már a hányinger kerülgeti. Egyébként pedig folyamatosan fáj és sajog, főleg hogyha bármilyen arcot vág a fapofán kívül, tehát az alvást leszámítva gyakorlatilag folyamatosan.
A nővérek nagyon remekül gondját viselik, napi kétszer pedig még egy-egy igazi gyógyító is benéz hozzá. Kicsit ugyan idegesíti, hogy nem mehet ki még a mosdóra sem, mert nem engedik, most már azonban egészen megbarátkozott az ágytál gondolatával. Sok látogatója nincs, de ez nem is okoz számára különösebb fejtörést (haha), ugyanis gyakran erősen félrebeszél a fejsérülése következtében.
A bal karja helyén található mágikus műkar most az éjjeliszekrényén fekszik, mert a nővérek úgy döntöttek, hogy az evésen kívül úgysem csinálhat semmi olyat, ami miatt szüksége lenne rá, szóval ennyi erővel nyugodtan le is csatolhatja. Ezer éve nem csinált ilyet, a kastélyban általában alvás közben is rajta van, és nagyon fura érzés. Bénának érzi magát, kiszolgáltatottnak. A nevetséges pedig az, hogy még csak nem is az aktuális problémája miatt.
Mikor meghallja, hogy látogatója érkezett, először nagyon meglepődik. Nem igazán tudja elképzelni, hogy ki lehet az - az édesanyja most ment el nem olyan régen, hál' Istennek. Majdnem egy órás, sírással-jajjgatással és megfenyítéssel tarkított monológot tartott neki arról, hogy miért kell azonnal befejeznie az extrém sportok űzését. Előhozott mindent, még egy finom kis érzelmi zsarolást is, az örökzöld "Egyszer már majdnem elveszítettelek, nem teheted ezt meg velem többé"-t. Nagy szerencse, hogy egy agyrázkódásos nyugimágussal beszélt, így Bercinek csak kétszer támadt kedve útközben elhagyni a kórtermet, de egyszer sem tette meg. Hogy őt kihozzák a béketűrésből, ahhoz már minimum oklevél kell, anyukának azonban már ügyesen kifejlesztett módszerei vannak az ilyesmire.
Szóval a lényeg annyi, hogy nem számít Kriszpinre. Főként arra nem, hogy első reakciója lesz személyesen is eljönni hozzá, a saját két szép szemével is megvizsgálni a hogylétét. Mikor közlik vele, hogy ki érkezett hozzá, a karját azért gyorsan egy nővér segítségével visszateszi, habár Kriszpin így is látni fogja a különbséget az átlagos kinézetéhez képest, hiszen sem kesztyű, sem ing vagy hosszabb ujjú póló nincsen rajta, amely eltakarhatná.
- Cső - mosolyodik el végül a belépő férfi látványára, bár ezt hamar meg is bánja, mert amint felölti a vonatkozó arckifejezést, rémesen megfájdul a feje. Gyorsan le is olvasztja az arcáról mosolyát, majd kíváncsian mered Kriszpinre. A szóhasználata kicsit szokatlan, valamiért az utóbbi pár órában nagyon szimpatizál ezzel a - tőle teljesen egzotikusnak mondható - szókészlettel.
- Köszi, hogy eljöttél. Nem számítottam rád - mondja, csodálkozását nem igazán leplezve, miközben  várja, hogy kedves főnöke is mondjon végre valamit. Nyilván nem akar némán ácsorogni, ha már itt van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631547#post631547][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.28. 21:41[/b][/url]

Belépvén a többágyas helyiségbe, körbepillantok és már megyek is arra, amerre a javasasszony mutatja. Közben gyorsan megköszönöm neki a segítséget. Egyre szélesedő mosollyal haladok a pórul járt férfi felé, akin közben jól végigtekintek. Észreveszem műkarját, ami eddig fedve volt előttem. Magamban meg is lepődök rajta és már éppen azt hinném, hogy ennyire súlyos volt a baleset, ám ekkor eszembe jut a kesztyű. Megnyugszom tehát, hogy ez nem új szerzemény. Meglepődésemből azonban semmi nem látszik rajtam. Köszönhető ez annak, hogy az ilyen és efféle gondolatmenetek valahol olyan mélyen játszódnak le bennem, hogy sokszor még magam sem tudok róla. Mindig inkább a jelenre, az adott helyzetre figyelek.
- Helló! - vigyorodom el a furcsa köszönésen, miközben odaérek.
- Szóltak, hogy történt veled valami. Tartottam tőle, hogy mondjuk kiraboltak és nálad volt az iskola fél vagyona. Úgyhogy siettem, ahogy tudtam. - regélem el neki ezt a szemen szedett hazugságot, pimasz derűvel. Aztán körbenézek, le tudok-e valahova ülni, hogy ne magasodjak itt szegény betegünk fölé. Hamar ráakadok egy székre, amit odahúzok magamnak az ágya mellé.
- Nem maradok ám soká. Gondolom, pihenned kell. - nyugtatom meg efelől. Ne kelljen már még ilyenkor is a főnökével foglalkoznia! Tudom persze, hogy ha nem munkáról van szó, barátjaként vagy legalábbis valami hasonlóként tekint rám. De nem kell, hogy most bármilyen szinten a eszébe juttassam a teendőit.
- Mi történt? - pillantok együtt érzően a fejére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=633907#post633907][b]Béres Bárcián - 2016.11.03. 22:35[/b][/url]

Reflexből jönne a reakció, hogy kissé hitetlenül felvonja a szemöldökét a férfi válaszára, ennek azonban most el kell maradnia, mert minden ilyesmi fájdalommal jár most számára. Helyette inkább hümmög egyet Kriszpin állítására, de a választ sem tudja megállni.
- Ennyire azért nem vagyok kezdő - mondja, ezt pedig természetesen arra érti, hogy nem szokása az iskola kasszájával csak úgy mindenfelé rohangálni. De ezt nyilvánvalóan az igazgató is tudja.
Egy halovány, ám határozott mosollyal figyeli, ahogyan a férfi kényelembe helyezi magát az általa szerzett széken. Még mindig kicsit meg van lepve, amiért itt látja a kollégát, ám tulajdonképpen örül a jelenlétének. Az igazság az, hogy agyrázkódást kapni rémesen unalmas. Nem sokban különbözik a dolog mugli formájától - nem csinálhatsz semmit, ami a gyógyítók szerint megerőlteti a fejedet. Na mármost, a gyógyítók szerint ebbe a kategóriába elég rengeteg dolog beletartozik. Az olvasástól kezdve a tévézésen keresztül (mintha lenne ebben az ispotályban tévé...) a gondolkodásig bezárólag tulajdonképpen minden. Már az is skandalum, ha csak erősen koncentrálsz valamire. Két dolgot tehetsz... Alszol, vagy csukott szemmel pihensz. Vagy ha esetleg látogatód érkezik, arra a rövid időre _esetleg és _talán társaloghatsz vele kicsit, de csak azért, hogy addig se egyen meg a penész.
Ez pedig akár hetekig is eltarthat, és ugyan fellelhető némi enyhülés és engedékenység az idő előrehaladtával, azért nem árt óvatosnak lenni. Az pedig elképesztően unalmas. Kriszpin viszont végre valami üde színfolt ebben a monotonitásban, Berci pedig ezt próbálja (nem igazán egyértelműen) tudtára adni, amikor válaszol neki, miután a férfi kifejti, hogy nem marad soká.
- Ráérsz, dögunalom itt - feleli egyszerűen, miközben kicsit feljebb ül az ágyban, megigazítva a háta mögött a párnát, hogy ülve is kényelmesebb legyen. A végét kicsit halkabban, afféle bizalmas stílusban mondja, hogy az ápolók ne hallják meg. Még a végén kidobják, akkor pedig aztán megnézheti magát... Mehet haza az anyukájához.
- Beborultam raftingolás közben, és összehaverkodtam egy kaviccsal - magyarázza, ám egyáltalán nem szándékosan kicsinyíti a kő méreteit és érdemét, egyszerűen csak ez a szó jön a szájára. Hamar rá is jön a hibára, így gyorsan javít:
- Inkább szikla volt. Kicsit hülyéket beszélek, rá se ránts. - Erről is a sérülés tehet, állítólag teljesen normális. Szerencsére csak ritkán csinálja, és akkor is csak kisebbeket téveszt, mint ahogyan most is. Kicsit megvonja a vállát, miközben egy "ez van" arckifejezéssel lesi a főnökét.
- Bocsi, nem akartam nektek keresztbe tenni - szabadkozik még egy sort, nem mintha sok értelme lenne. Valószínűleg legalább egy hétig meg kell oldaniuk az életet nélküle. Bár esélyes, hogy ez nem Hajninak és Kriszpinnek lesz rossz, hanem csakis neki, amikor majd visszatér. Felgyülemlik a teendő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=634695#post634695][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.05. 14:23[/b][/url]

Az elején még kicsit szokatlan a férfi beszédstílusa és a használt szavai, de hamar elfogadom, hogy most egy ilyesféle különös, ütött-kopott Bárciánnal kell társalogjak. Nem jelent problémát. Arcomon apró mosollyal hallgatom, és amikor a balesetét taglalja, megráncolom kissé orromat. Ez nem hangzik kellemesen. És bár tudom, hogy a kavics alatt egy sokkal nagyobb kődarabot ért, ebben meg is erősít engem. Bólogatok csak. Nincs gond, értek én mindent.
- Ezúttal elnézem. De legközelebb nem fogok bedőlni az ilyen "megsérültem sportolás közben" meséknek. Ha szabadságra szeretnél menni, mondd azt! Emiatt nem kell direkt vízbe borulni. - rázom a fejem, folytatva a humorizálást. De végül egy mosolygó fújtatással úgy döntök, leállok lassan a jópofáskodással. Arra ott vannak a bohócdoktorok. Bár kétlem, hogy itt a fővárosi ispotályban lennének.
- Hozzak be neked valamit? - pillantok el az ágya mellett lévő éjjeliszekrény felé. Látom, járt már nála valaki és ellátta ezzel-azzal. De ettől még hiányt szenvedhet bármi olyanban, amit a látogatója nem hozott és amit ő pedig nem akart kérni tőle. Idefele inkább siettem, hogy mielőbb beérjek. Csak néhány összegzést meg pár pennát tudtam volna magamhoz venni. Azonban nem hiszem, hogy bármelyik túlzottan kedvére való lett volna.
Körbenézek a kórteremben. Egyetlen javasasszony van most itt, az is egy másik beteggel foglalatoskodik. Felkelek a székből és az ágy végéhez megyek, ahová fel van akasztva a férfi kórlapja.
- Szabad? - kérdezem meg tőle. A gyógyítók nem örülnek neki, ha a látogatók ezeket a dokumentumokat olvasgatják. Viszont nekem csak az számít, Bárciánnak nem gond-e. Ő róla van szó végülis. Ha nem akarja, hogy belenézzek, nem fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=637256#post637256][b]Béres Bárcián - 2016.11.09. 23:06[/b][/url]

Az igazgató humoros válaszára önkéntelenül is vigyor húzódik a férfi arcára, aki ezt az arckifejezést záros időn belül csúnyán meg is bánja, mert még a feje is belesajdul. Morcos kisfiúéhoz hasonlít a tekintete, miközben elégedetlenül nyomja a párnáját az arcába finoman, majd Kriszpinre néz.
- Még vigyorogni sem tudok - panaszolja el bosszankodva. Tényleg marha idegesítő ez az állapot, és bár őt nemigen lehet kihozni a sodrából, most kifejezetten érezhető rajta az elégedetlenség. A mondatot azonban hamar megbánja, elvégre örül Kriszpin jelenlétének, úgyhogy esze ágában nincsen panaszkodással elrontani a dolgot. Úgyhogy inkább lakatot tesz a szájára, a férfi kedves felajánlását hallva pedig hálásan elmosolyodik. Éppen csak annyira, hogy különösebb problémát azért ne jelentsen a dolog.
- Köszönöm, van mindenem. Anyukám ellátott rendesen -  vonja meg a vállát kicsit, mintha nem érezné magát egyébként elég szerencsésnek, hogy még ennyi idősen is rögtön pattan és jön segíteni az édesanyja, hogyha bajban van. Igazán szép tőle, és Berci tényleg nagyon értékeli, még ha emellé el is kell viselnie a végeláthatatlan monológokat.
Aztán Kriszpin a kórlapjára szeretne vetni egy pillantást, amelyről előbb azonban nagyon udvariasan érdeklődik. Nem mintha lenne bármi érdekes benne, igazából tényleg csak pár adat. Alacsony a vérnyomása a nyugimágia miatt, kapott pár öltést a szemöldökére, kicsit lassúak a neurológiai reakciói... Igazából semmi extra.
- Persze, csak nyugodtan. Nincsen benne semmi érdekes - mondja a férfinek, miközben érdeklődve lesi, hogy végül fog-e számára bármiféle újdonságot jelenteni a kórlap, és esetleg meglepődik-e valamin, vagy unottan továbblapoz és másik tárgyra tér. Az utóbbi valószínűbb, dehát ki tudja.
- Egyébként ha történik bent bármi sürgős, írj ám nyugodtan. Nem vagyok azért teljesen életképtelen - mondja, és igazából a lelke mélyén még örülne is egy kicsit ha dolgozhatna, még ha egyébként nem is szabad. Jó lenne valami izgalom, márpedig a mostani állapotokhoz képest még a munka is kifejezetten izgalmas.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=637853#post637853][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.11. 20:10[/b][/url]

Mosolyogva emelem meg a szemöldököm, amikor kiderül, hogy az édesanyja volt az, aki ellátta mindenféle jóval. Az anyák már csak ilyenek. Az enyém is mindig tejben-vajban füröszt. Nincs mit tenni, örökké a gyereke leszek. Az ő édes kisfia. Nem nagyon hadakozom ez ellen.
Az engedély után odaballagok hát az ágy végébe és magamhoz veszem beteglapot. Aprókat bólogatva olvasom végig. Tényleg nincsen benne semmi kirívó vagy bármi aggasztó. Vissza is akasztom szépen a helyére.
- Igazad van. A neved a legérdekesebb rajta - véleményezem elmosolyodva.
- Úgy lesz - bólintok egy nagyot Bárcián ajánlatára azt illetően, hogy sürgős ügyben nyugodtan küldjünk neki baglyot. A válaszomat pedig nem viccnek szántam. Komolyan mondtam. Bár tény és való, mindezt abban a reményben tettem, hogy ilyesmire nem kerül sor. Különben pedig csak meg akartam spórolni magunknak némi szóadogatást, amelynek keretében én közöltem volna vele, hogy felejtse el, pihennie kell; mire ő azt mondta volna, hogy ez tényleg nem fáradtság neki és legalább van mivel töltenie az időt; erre én hárítottam volna, mire ő tovább erősködött volna és a többi és a többi. Noha kettőnk természetét ismerve az első kör után valamelyikünk talán engedett volna a másiknak, de ezt most már nem fogjuk megtudni.
- Üzensz valakinek valamit? - érdeklődöm meg, átadjak-e bármit a tanodabelieknek. Közben ismét elfoglalom a helyemet mellette a széken. Gondolom, a fontos dolgokat úgyis megküldi bagolyban az érintetteknek, de hátha van, amiért nem ragadna külön pennát, viszont ha már itt az alkalom, szeretné tudatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=639992#post639992][b]Béres Bárcián - 2016.11.17. 19:48[/b][/url]

Gyorsan és könnyen olvassa le Kriszpin arcáról, hogy mi járhat a fejében. Pillanatnyilag ez nem annyira bonyolult, még a beütött kobakjával is megy neki. Hát igen, az anyukák már csak ilyenek, főleg a fiús anyukák. Mindent a pici kisfiúért, aki ugyan már egyáltalán nem kicsi, sőt fiúnak is inkább férfi... De ez az élet rendje.
- Jó, hát lássuk be, a többinek nem is volt sok esélye ellene... - utal arra, hogy a neve igazán egzotikumnak számít, de persze ezt biztosan nem a vele szemben álló férfinek kell magyaráznia.
Őszintén elgondolkodik rajta, mit üzenhetne az iskolában tartózkodóknak. Kapásból két dolog is eszébe jut, bár mindkettő viszonylag komolytalan. Legyen, azért mégiscsak elmondja, ha már így felajánlotta a férfi a segítségét. Igaz, a világért sem akarná feleslegesen ugráltatni... Dehát na, ő kezdte!
- Hm, végül is lenne itt két dolog. Ha összefutsz Hajnival, kérlek mondd meg neki, hogy ne járjon rá a dugicsokimra, amíg nem vagyok ott. Rubennek pedig azt üzenem, hogy tartsa a szemét a Szentmihályi fiún. Fogja érteni, hogy mire gondolok - mondja, a részleteket direkt kihagyva. Nem akarja szegény gyerek múltját az igazgató előtt teregetni, direkt csendben intézték el a múltkor a kis ügyet, amelynek során a fiú belógott Izabellához a szobájába és üvöltöztek egymással úgy, hogy zengett az egész Levita.
- Köszönöm - mondja hálásan, tekintetét Kriszpinére szegezve, csak hogy tudtára adja ezzel azt is, nem csak azért hálás, amiért átadja az üzeneteit, hanem azért is, hogy egyáltalán itt van és gondolt rá. Meglepően kedves vele már a kezdetektől, és lehet hogy ez számára teljesen természetes, de ha valaki, hát Berci tudja, hogy a legtöbb embernél ez nem alap.

Kicsit még csevegnek, aztán Kriszpin úgy dönt, itt az ideje, hogy induljon. Elköszönnek egymástól addig is, amíg Bárcián újra visszatérhet majd a kastélyba, és hogy míg ez megtörténik, az eddig megszokott módon vánszoroghassanak a napok.