A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Unott arccal húzogatja a nadrágja szárát az ispotályi ágyon ücsörögve, mintha ez a roppant kiváló elfoglaltság bármit is segítene jelenlegi kényelmetlen helyzetén. Amit tegyük hozzá, csakis saját magának köszönhet. Mi történt? Az kérem a tényállás, hogy Mihaelt beutalták, mert nem jelent meg a tíznapos quality check-en a főnöknél a.k.a Naizernél. Naizer pedig mit csinálhatott? Csak feltételezi, bár esélyesen így is történt, hogy az a görény leadta a forródrótot a feletteseinek, azok pedig kiküldték az ispotály fogdmegjeit, és behozták őt a jól megérdemelt helyére. Roppant hangulatemelő, ha őt kérdezzük.
Három napja sínylődik ebben a koszfészekben, de még nem talált menekülési útvonalat, pedig lelke rajta, kereste! Persze ezek a gorillák minden úton-módon akadályozzák, mert neki gyógyulnia kell, meg legyen jó, blablabla. Anyátok hátsóját nyalogatnátok ahelyett, hogy a tisztes, amnéziás polgárokba köttök bele! Vagy tudjátok mit? Kössetek a betonba!
Egy szó, mint száz, még a mugli Nők Lapja sem képes feldobni a pocsék hangulatát. Csak azt érte el, hogy ne akarjon nőgyógyász lenni soha a büdös életben. Michelle nagy vonalakban tájékoztatta már a szakirányairól, Beccától pedig agytágítást kapott a kviddicses részt illetően. Hát most azt is képes volt eldönteni, hogy hiába jó és szép a szexuális élet, nőket nem akar a kórteremben látni, ha egy mód van rá. Mindez köszönhetően a Nők Lapjának! Egyáltalán melyik elmebetegnek engedték meg, hogy behozza ezt az ócska szennylapot?
Szerencsére az anatómiakönyvei, és néhány regénye bejutott hozzá, illetőleg vele együtt, így van mit olvasson, mert másképp megdögölne az unalomtól. Ja és hát persze az emlékei sem jöttek vissza a szaglászástól meg a füleléstől, ahogy az a nagyokos javasolta. Az Exmemoriam beint újra és újra, hogy ebből bizony nem eszel, Mihael fiam. Ráadásul mára harangozták be Naizert látogatóba. Hozzá fogja vágni a gumipapucsát, az szent. Már készültségbe is helyezte maga mellé az ágyba, csak hogy ne kelljen majd nyújtózkodnia érte túl sokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580314#post580314][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.29. 20:06[/b][/url]

Unott arccal húzogatja a nadrágja szárát az ispotályi ágyon ücsörögve, mintha ez a roppant kiváló elfoglaltság bármit is segítene jelenlegi kényelmetlen helyzetén. Amit tegyük hozzá, csakis saját magának köszönhet. Mi történt? Az kérem a tényállás, hogy Mihaelt beutalták, mert nem jelent meg a tíznapos quality check-en a főnöknél a.k.a Naizernél. Naizer pedig mit csinálhatott? Csak feltételezi, bár esélyesen így is történt, hogy az a görény leadta a forródrótot a feletteseinek, azok pedig kiküldték az ispotály fogdmegjeit, és behozták őt a jól megérdemelt helyére. Roppant hangulatemelő, ha őt kérdezzük.
Három napja sínylődik ebben a koszfészekben, de még nem talált menekülési útvonalat, pedig lelke rajta, kereste! Persze ezek a gorillák minden úton-módon akadályozzák, mert neki gyógyulnia kell, meg legyen jó, blablabla. Anyátok hátsóját nyalogatnátok ahelyett, hogy a tisztes, amnéziás polgárokba köttök bele! Vagy tudjátok mit? Kössetek a betonba!
Egy szó, mint száz, még a mugli Nők Lapja sem képes feldobni a pocsék hangulatát. Csak azt érte el, hogy ne akarjon nőgyógyász lenni soha a büdös életben. Michelle nagy vonalakban tájékoztatta már a szakirányairól, Beccától pedig agytágítást kapott a kviddicses részt illetően. Hát most azt is képes volt eldönteni, hogy hiába jó és szép a szexuális élet, nőket nem akar a kórteremben látni, ha egy mód van rá. Mindez köszönhetően a Nők Lapjának! Egyáltalán melyik elmebetegnek engedték meg, hogy behozza ezt az ócska szennylapot?
Szerencsére az anatómiakönyvei, és néhány regénye bejutott hozzá, illetőleg vele együtt, így van mit olvasson, mert másképp megdögölne az unalomtól. Ja és hát persze az emlékei sem jöttek vissza a szaglászástól meg a füleléstől, ahogy az a nagyokos javasolta. Az Exmemoriam beint újra és újra, hogy ebből bizony nem eszel, Mihael fiam. Ráadásul mára harangozták be Naizert látogatóba. Hozzá fogja vágni a gumipapucsát, az szent. Már készültségbe is helyezte maga mellé az ágyba, csak hogy ne kelljen majd nyújtózkodnia érte túl sokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580355#post580355][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.03.29. 20:55[/b][/url]

Némi köhögés közepette lép ki az ispotály hopp-hálózatra kötött kandallójából a világos, fertőtlenítőszagtól bűzlő helyiségbe, majd némi nézelődés után megtalálja a pult mögött üldögélő boszorkát, akivel jövetele okait kell megosztania.
- Mihael Gérard Saint-Venant-hoz jöttem a neurológiai részlegre, előre bejelentett látogatóként - közli, elé tolva az igazolványát, mire a nő néhány másodperces pergamenlapozgatás után megajándékozza egy speciális beléptetőkártyával, amivel beengedik a zártosztályra is.
Megköszöni, majd gyors léptekkel maga mögött hagyja az előteret, s nekiindul, hogy megkeresse Mihael szobáját. Ha már ide juttatta, a minimum, hogy kárörvend rajta egy kicsit.
Gyakorlottan fordul be a megfelelő kanyarokban, s pillanatok alatt megleli a megfelelő szobát, ismerősként üdvözölve az ápolókat. Hármat koppant az ajtón - mindenre felkészülve, Mihael tuti, hogy nem fogja üres kézzel fogadni -, széles mosollyal üdvözölve az ágyon döglő rellonost.
- Szép napot, Mihael. Hoztam egy kis szuvenírt - köszönti vidáman, mellkasára hajítva az összetűzött iratokat, ugyanazok másolatát, amelyeket az előző találkozás végén adott a fiúnak.
Széket tol a srác ágya mellé, majd leül rá, s kényelmesen hátradől. Tekintete végigfut a berendezésen, megvizsgálva az anatómiakönyveket és a regényeket, s végül megállapodik Mihael arcán.
- Szólhatok, hogy adjanak egyszínű hálóruhát. Úgy emlékszem, azokat preferálja - élcelődik gátlástalanul a fiú nyomorult helyzetén, visszaidézve az első beszélgetésük alkalmával elhangzottakat. Nem sajnálja, cseppet sem - annyi lett volna a fiú feladata, hogy az irodájába dugja a képét egy tizenöt perces beszélgetésre, s ha már ez derogált neki, ne várjon részvétet Rubentől.
Arról nem is beszélve, hogy a tanár szólt előre, milyen következményekkel fog járni a lógás.
- Nem szoktam üres fenyegetőzésekkel élni, mint azt maga is láthatja - jegyzi meg. - A nyomkövető bűbájt is megkapta, mivel nem tartotta be az egyezségünk feltételeit; nem tudom, említették-e, amikor elvégezték a varázslatot - teszi még hozzá, ugyanis ez is benne volt a pakliban, s ha Ruben jól értesült, egy auror már elvégezte a bűbájt a nap folyamán. A megbízója nem volt elragadtatva tőle, hogy Ruben ezt elmulasztotta az első beszélgetés alkalmával, de mikor szépen lassan - hogy, hogy nem - a feleségére terelődött a szó, és nagy egyetértésben megvitatták, hogy milyen vérlázító, hogy mennyit költ, és a gyereknevelés egy kész rémálom, és ez az egész aurori munka olyan sokat kivesz az emberből, ráadásul senkiben nem lehet megbízni, még a kollégákban sem, pedig ebben a szakmában ez elengedhetetlen volna, de milyen jó, hogy ők legalább így megértik egymást, és igazából Ruben talán nem is csinálta rosszul, hogy tett egy ilyen bizalmi lépést a fiú felé...szóval kedélyes vállveregetések és egy fiktív jövőbeni kávézás ígéretével váltak el.
Azt senki nem vetheti Ruben szemére, hogy ne tudna hatni a körülötte lévő emberekre - valamilyen módon legalábbis.
Mihael esetében ez a mód talán kicsit agresszívebb, mint az átlagnál, a férfi azonban tisztában van vele, hogy nála nem sokra menne jól megválogatott szavakkal és a beszélgetés ügyes csavargatásával; neki a póráz kell a vezetéshez, nem a mézesmadzag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580371#post580371][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.29. 21:25[/b][/url]

Bosszús, irritált és legszívesebben megölné Naizert. Nem érti az egész cécót, hisz tud magára vigyázni, akkor miért olyan fontos, hogy kövessék minden rohadt lépését? Az ő szempontjából ez abszurd, már-már beteges viselkedés. De persze ezt hiába próbálná elmagyarázni a fenti nagyokosoknak, azok csak ahhoz értenek, hogyan kell valakire ráuszítani egy veszett pszichopatát, pardon, pszichiátert, vagy viselkedéselemzőt, vagy mit, csak hogy megkeserítsék a mindennapjait.
Epekedve várja a pillanatot, amikor Naizert belép majd az ajtón, ujjai minden kis neszre reflexszerűen mozdulnak a papucsért. És végre, végre valahára felhangzik a három koppanás, zöld utat kap a papucs megragadására, és amikor Naizer kinyitja az ajtót, elhajítja felé a gumiból preparált lövedéket. Sajnos az idiótának vannak reflexei, mert úgy tűnik, sérülés nélkül eljut az ágyáig, és még vissza is dobja egy köteg papírral. A férfi reakcióideje jól szuperál, noha edzésen már hetek óta nem volt, a terelői reflexek nem évülnek el egyik napról a másikra. Mielőtt becsapódna a papírköteg, szépen felfogja a landolást kézzel, aztán levágja maga mellé az ágyra. Gyilkos tekintetét ezután a nem kívánt látogatóra függeszti.
- Ehhez viszont mély lelki kötődés fűz. Az állítólagos nővérem hozta be, ha már egy rohadt surmó bezáratott a dilisek közé. Azt mondta, legközelebb hoz kenyérbe sütött reszelőt. - Ismét a jó öreg szarkazmus, se eleje, se vége. Ha megnyitottuk a csapot, abból bizony ömleni fog a víz, amíg el nem zárja egy gondos kéz.
- Említették. - Szándékosan kurtítja le a választ egyetlen szóra; elhatározta, hogy ha nem muszáj, nem beszél a szükségesnél többet ezzel a görénnyel. Akárhogy nézi, a szavai eddig csak bajt hoztak rá. Nem akar még több fogási pontot adni Naizernek, ráadásul tisztában van vele, mennyire kiszolgáltatott helyzetben van vele szemben. Se emlékek, se semmi, bármibe próbál belekapaszkodni, az kifolyik az ujjai közül, mert nem ismeri fel. Sajnos a visszaemlékezés hosszú és rögös lesz.
- Van egy tolla? - A mozdulataiból ítélve ki akarja tölteni a szuvenír lapokat, de a zártosztályon érthető okokból nem kap tollat. A végén még belevágná a saját nyaki ütőerébe. Bolond kezébe semmi önkárosító holmi nem való, még ha elvesztette az emlékezetét, akkor sem. Amennyiben Naizer ad neki írószert, tényleg nekiáll kitölteni a papírokat.
- Mikor enged vissza az iskolába? Be kell állnom kviddicsezni. - Annyira belemerül a kitöltésbe, hogy fel sem néz az írásból - már persze csak abban az esetben, ha nem a körmeivel kell levésse a szavakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580429#post580429][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.03.29. 22:16[/b][/url]

Igaza volt, már ami a kedves fogadtatást illeti - ahogy kinyitja az ajtót, egy papucs orvtámadásától kell megvédenie magát, de szerencsére sikerül arrébb lépnie, mielőtt a lábbeli képen törölné, s az ártalmatlanul hullik így a padlóra. Mihael szúrós pillantásaitól kísérve kerül beljebb a helyiségbe, hallgatva az epés választ.
- Hogy milyen emberek nem léteznek...bezárni egy ilyen jóravaló, kedves, ártalmatlan fiút? Görbüljek meg, ha értem - csóválja a fejét nagy sóhajtások közepette. Nem csak Mihael ért a szarkazmushoz.
- Egyébként sem a "dilisek" között van, nem a pszichiátriára utaltam be, hanem a neurológiára, lévén az emlékezete a probléma, és oda került, ahol amúgy is töltené az idejét, ha nem tesznek magával kivételt. A pszichiátria a következő lépcsőfok lesz, de ott ne számítson rá, hogy ilyen kellemes egyágyas szobát kap. - Csak úgy mellékesen jegyzi meg mindezt, nem fenyegetőzik - nem szokása az ilyesmi, puszta tényeket közöl és előre vetíti, hogy Mihael mire számíthat viselkedése függvényében.
Nem sok jóra, ha tartja a tendenciát, amit elkezdett.
A fiú szűkszavú, sokkal kevesebbet beszél, mint előzőleg; Ruben feltételezi, hogy nem akar még többet elárulni magáról, épp csak azt felejti el, hogy a kommunikáció hiánya is egyfajta kommunikáció; mindenből lehet következtetéseket levonni. A tanár azonban nem erőlteti a csevegést, csak némán figyel, megadva a szükséges teret a rellonos számára; még tekintetét is elfordítja pár pillanat elteltével, s helyette inkább az ablakon keresztül látható parkot kémleli, hallgatva az ispotály haloványan beszűrődő zajait.
Úgy tűnik azonban, valamennyire Mihael is belátja, hogy ez a helyzet nem lesz túl kedvező számára hosszútávon, úgyhogy a pergamenlapokért nyúl végre, s Ruben ismét felé fordul, majd átnyújtja a kért íróeszközt. Legnagyobb megelégedésére a srác nem fallikus szimbólumokat rajzol a hivatali papírokra - Ruben nem lepődne meg ezen sem -, hanem tényleg nekiáll kitölteni. Talán nem is lesz olyan nehéz dolguk, mint amire számított?
- Mikor áll készen arra, hogy kooperáljon a feltételekkel? - teszi fel a kérdést, pillantását Mihael arcán nyugtatva annak ellenére is, hogy a rellonos nem nézett rá. Nem készül egyébként feleslegesen sokáig az ispotályban tartani a fiút - az ápolóknak nem kellenek a plusz problémák, amiket okoz, és egyébként is biztos lenne pályázó a helyére.
- Biztos benne, hogy vissza akar állni kviddicsezni? Nem hiányzik, hogy még egy fejsérülés is rontsa az állapotát - jegyzi meg. Nehéz eldönteni a mimikájából, vajon komolyan gondolja-e a mondatot, vagy csak viccel, de az tény, hogy sosem volt a csapatsportok lelkes támogatója, a kviddics pedig többnyire csak untatja a mai napig is.
- A szabályokra emlékezett egyébként? Vagy újratanulta őket? - kíváncsiskodik, bár messzemenő következtetéseket ebből nem lehet levonni, egyszerűen csak érdekli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580634#post580634][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.30. 00:29[/b][/url]

- Van mi meggörbüljön? - Hajajj, gerinctelenségről kiselőadást tarthatnál, kisfiam, nem épp Naizerre kellene dobd az első követ. Nem is tudom, ki szegte meg már első adandó alkalommal a játékszabályokat. Persze szinte sosem ő a hibás. Az igazat megvallva nagyon ritkán fordul elő, hogy önszántából teret engedjen a bűntudatnak. Naizerrel kapcsolatban hajlik az "akkor is te vagy a hibás!" politikára.
- Pedig reméltem, hogy lefizethetem a portást. P***ba. - Megcsóválja a fejét jó látványosan, aztán az odadobott papírokkal kezd bíbelődni, de írószer híján muszáj kérnie a tetűtől egyet, hogy bármibe is belefoghasson.
Szorgosan körmöl, nagyon dolgozik, Naizernek minden alapja megvan azt hinni, hogy készül a papírhalom, ki lesz minden töltve szépen, pontosan. Mihael fel sem nézve válaszolgat most már sokkal kedélyesebben és nyugodtabban, mint eddig. Belemerült az alkotási fázisba, tudniillik, mert addig megvan, hogy beírta a nevét, meg az életkorát, de onnantól kezdve elkezdett rajzolni. Na most Mihael rajztehetsége nem túl kiemelkedő, és akkor még finoman fogalmaztam. Épp egy kövér pasát rajzol pálcika kivitelezésben a felügyelő úrnak. Szegény Maróti, ha látná, sőt, ha élne, most halna meg a szörnyülködéstől.
- Igazából bármikor, de tudja elég egyoldalúak a feltételeik. Nem tudok semmit önmagamról. Maguk honnan tudhatnák, hogy közveszélyes vagyok-e, vagy csak dühkezelési gondjaim vannak? Meg hát amelyik kutya ugat, az nem harap, nem igaz? Én nem tudom, ki vagyok, maguknak csak egy kupac irat jutott rólam az iskolai sz*rságaimmal, meg mittomén, sz'al... Nem, nem értem, mi a frásznak korlátoznak ennyit, de hogyne, készen állok. A nővérem szerint már 22 éve. - A végén győzedelmes arccal felegyenesedik és ránéz Naizerre a záróakkord erejéig. Teljesen elégedett a kis pasájával. Jó kisfiú, jó négyéves!
- Ahhoz előbb tudnunk kellene, milyen terelő vagyok, ugye? - Az ajkain felvilágló, sunyi vigyor szerint ki fogja ültetni egyszer Naizert az egyik edzőmeccsre, hadd szenvedjen, ha már muszájból találkozniuk kell, és egymás oxigénjét pazarolni olyan fölösleges dolgokra, mint a beszéd.
- Az ütéseimmel nem volt gond, a szabályokat meg újratanultam. De a reflexeim azt hiszem, erre álltak be. Úgy éreztem, ösztönös a mozgásom, jól fekszik a kezemben az ütő. Természetesen... Na, tessék, itt a paklija. Még alá is írtam, ne panaszkodjon. - A Naizer felé nyújtott köteg legtetején ott egy kövér pasa, a következő lapon autó, alatta megint pasa, de már az autóban ül, és ez így folytatódik tovább a hat-hetedik oldalig, ahol már csak egy paca van alá nagy betűkkel felírva: "A pasa feltrancsírozódott a fára. The End." , és Mihael aláírása. Az aláírás egyébként percre pontosan megegyezik a felvételi lapján szereplővel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580799#post580799][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.03.30. 16:08[/b][/url]

Mihael

- Ugyanmár. Még erkölcsi bizonyítványom is van - mosolyodik el ártatlanul, és valóban rendelkezik ilyen papírral, bár a kérdőív kitöltésekor erősen kellett uralkodnia a kitörni készülő röhögésen, annyira nevetséges volt a szöveg és a helyzet.
Nem mintha egyébként intellektusból nem lehetne az egészet megugrani.
 - Miért, ha csak dühkezelési gondjai lennének, hagynunk kellene, hogy randalírozzon a kastélyban? - vonja fel a szemöldökét, nem igazán érti a gondolatmenetet. - A lényeg mindenesetre az, hogy nem most kezdődtek a problémák a viselkedésével, ha gondolja, nagyon szívesen rendelkezésére bocsátom a fegyelmi problémáiról vezetett iskolai aktát. S mivel alapjáraton sem lehetett túl megbízhatónak nevezni ilyen téren, nem annyira meglepő, hogy intézkedéseket tesznek azért, hogy megelőzzék az előrelátható problémákat. Főleg, hogy most már okot is adott rá azzal, hogy még az előre megbeszélt ülésre sem jött el - vázolja a helyzetet a fiúnak ismét. Még ha nem is fogja belátni, hogy a lépés szükséges, arra a szintre talán eljut, hogy elfogadja.
- Azt viszont tartsa észben, hogy nem fogok futkosni maga után, ez egy egyszeri alkalom volt - figyelmezteti, nem kifejezetten elutasítóan, de kellő távolságtartással. Mihaelnek be kell látnia, hogy neki kell tenni a saját gyógyulásáért és érdekeiért, nem másoknak. Nem mintha olyan nagy teher lenne Ruben számára elmenni a kandallójáig - amely össze van kötve mind az ispotállyal, mind néhány fegyelmi intézménnyel és bírósági épülettel folyó ügyei miatt -, de nem szereti kiszolgálni mások igényeit, ha az számára nem jár semmi plusszal.
Látja, hogy a fiú rajzol - nagyon naivnak és félig vaknak kellene lennie ahhoz, hogy ezeket a kézmozdulatokat írásnak gondolja -, de nem zavartatja magát különösebben, mert ír is. Neki annyi elég, a többit pedig lepasszolhatja Mácsainak diagnosztikai céllal, elvégre ha Mihaelt valaki külön kérné rá, biztos nem kezdene firkálni.
- Nagyon borzalmasan béna nem lehet. Nem töltötte volna vele az idejét, ha úgy lenne - vonja meg a vállát. Nem kell hozzá túl komoly lélekelemzés, hogy ezt átlássa, ezért is közli a fiúval és nem tartja meg magának.
Közben elkészül a műalkotás, s egy meglehetősen elégedett Mihael nyújtja át a papírköteget.
- Köszönöm - veszi át a pakkot, tekintetével végigzongorázva az üresen hagyott helyeken, majd az apró képregényt is megszemléli. - Óh. Az emlékeivel együtt tizenöt évnyi értelmet is vesztett? Őszinte részvétem - élcelődik, visszafogva magát, hogy ne vonjon le messzemenő következtetéseket egyetlen hiperagresszív rajzból, s inkább más irányba tereli figyelmét. Van mire.
- Újratanulta a kviddiccsel járó összes agyament szabályt, de azt nem, hogy mi az anyja neve, vagy hol született? - ráncolja a homlokát, ahogy a fejében összeáll a kép. - Ennyit még én is tudok magáról, pedig higgye el, nem azzal foglalkozok üres perceimben, hogy a személyi adatait ismételgetem - jegyzi meg, s ezzel a lendülettel pótolja is a hiányzó pontokat. Eddig meggyőződése volt, hogy Mihael - legyen akármilyen frusztráló a viselkedése az emberek túlnyomó többségének - őszintén próbálkozik a javulással, az viszont, hogy ezt az apró lépést sem teszi meg, másról árulkodik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580809#post580809][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.30. 17:12[/b][/url]

"Nem tudom, azt is mire kaptad. Biztos nem arra két, kigúvadt, randa szemedre, te marha." mondja az arckifejezése harsány Times New Roman hetvenkettes, színváltós betűtípussal. Mostanra konkrét mérőeszközzel is megállapítható a Naizer iránt érzett antipátiája; sajnos nagyon hamar képes megutálni embereket a nagy büdös semmiért, vagyis de, rendelkezik indokkal: nem neki van igaza.
Nyitja a száját. Aztán becsukja. Aztán megint kinyitja. Megint bezárja. Mint egy halacska. Szeretne egy frappáns közbevágással pontot tenni az ügy végére, nyerni, ehelyett viszont csak a nyálát nyeli le. Nem fogják elengedni. Érzi a karmokat a húsába vájni, a láthatatlan kezeket a nyaka köré fonódni. Szinte fuldoklik tőle, gondolatban legalábbis mindenképpen. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy valahol mélyen, ott, ahová mindent lenyom és magába fojt, tudja, hogy jogos a nyaka köré tett póráz. Vállai elernyednek, az eddigi feszültség elszáll, a megadás minden jele felsejlik a testbeszédében, a szemkontaktust pedig kerüli, ahogy a beszédet is ezzel a kisebbfajta litániával kapcsolatban.
- Felfogtam... Felfogtam, tényleg. - Valami válaszfélét mégis röfögnie kellett, rajzolás és irattöltés ide vagy oda, és ennél értelmesebb vagy több nem jött ki belőle. Mit tehetne? Megértette, de nem tudja kezelni a helyzetet. Ott áll az egész előtt és... bámul. Játsszon a szabályok szerint? Mi vár rá ebben a játékban? Mit kell tennie? Amikor a szabályokra fittyet hányva azt tesz, ami neki tetszik, minden tiszta és érthető. Amikor más hozza a döntéseket és aszerint kellene játsszon, el van veszve. Nem tud Naizer szemébe nézni.
- Hát gondolom... Megtaláltam az iskolai jegyzeteimet is. Ezek alapján hülye sem voltam, csak valszeg lusta. A nővérem szerint jópárszor megbuktam, mert be sem mentem vizsgázni. - Beszél. Nem néz Naizerre, de beszél, beletemetkezve a nagy alkotásba. Nem mintha olyan nagy kifejtett erő szükségeltetne néhány remekbe kivitelezett pálcikarajzhoz, but still. Legalább már nem a durcás hallgatás vagy az agresszív dúlásfúlás van terítéken, hanem valami produktív és építő.
- Sajnos a rajzolás nem tartozik az erényeim közé. - Bezzeg sok minden más! A nőhajtás és a kviddics csak néhány a sok közül, és akkor van egy halom dolog, amit újra fel kell fedezzen. Van mit bepótoljon képességek és emlékek tekintetében.
Miközben Naizer lapozgatja az iratcsomót, törökülésbe rendezkedik az ágyon, majd nekidől a falnak, miután a párnáját a háta és a fal közé helyezte.
- Jah, hogy az... -Látszik az arcára kiülő zavarodottság és zárkózottság. Megint.- Hiába kérdeztem a nővéremet. Azt mondta, meghaltak, de ennél többet nem tudtam kihúzni belőle. Miért, mi volt a nevük? - Félrenéz, az éjjeliszekrényére helyezett anatómiakönyvet pörgeti fél kézzel, de semmiképp sem tekint a felvigyázó arcába. Amikor a szülei szóba jönnek, öklömnyire szorul a mellkasa. Minden egyes rohadt alkalommal. Nem biztos, hogy annyira behatóan akar foglalkozni velük, mint ahogy az elvárható lenne, és az igazat megvallva Michelle-t sem cseszegette különösebben a plusz információért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580872#post580872][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.03.30. 19:21[/b][/url]

Mihael

Mihael beszédes arckifejezése láttán csak elvigyorodik, de nem szól; pedig egyébként igazán semmi baj a moráljaival. Vannak - ez pedig sokkal több, mint amit Mihael elmondhat magáról, nemde?
És elérkezett. Elérkezett a pillanat. A pillanat, melyre mindannyian - vagy legalábbis a kastélylakók nagyon nagy része - vártunk: Mihael Gérard Saint-Venant képtelen megszólalni az őt ért kritikák kereszttüzében.
Nem lehet mondani, hogy Ruben ne élvezné a látványt, ahogy a fiú úgy tátog, mint konyhapadlóra vetett aranyhal, legyen ez bármilyen kicsinyes gondolat.
És akármilyen kellemetlenül is érinti ez a rellonost abban a pillanatban, akármilyen nehéz lenyelni a büszkeséget és a frusztrációt, mikor megteszi, szemmel látható a változás - mintha valaki fizikailag vette volna le róla a negatív érzések súlyát.
- Örömmel hallom - mosolyodik el, bár Mihael ezt nem láthatja, ugyanis nem hajlandó ránézni, de Rubent ez a legkevésbé sem zavarja. Elfordítja a székét, hogy oldalasan üljön a fiú ágya mellett, így ő sem nézi olyan direkt, egyenes módon a rellonost, miközben beszélnek; helyette félig a falon lógó Matisse-képet fixírozza, elvégre még az addiginál is kényelmetlenebb lenne Mihaelnek kerülni valaki pillantását úgy, hogy az ráadásul még nonstop bámul is.
A festmény pedig szép színes. Biztos úgy gondolták a termek dekorációjáért felelős medimágusok, hogy a vidám kompozíció biztosan segíteni fogja a depresszív realitás elfogadásában a neurológiai osztály lakóit.
- Esetleg felhasználhatná az emlékezetvesztést egy lehetőségként arra, hogy ne legyen így a továbbiakban. Most már úgysem emlékszik rá, hogy mi miatt dacolt az iskolai kötelezettségekkel, szóval akár tanulhatna rendesen is. Végtére is kapott egy teljesen új kezdetet, akár ki is használhatja - vonja meg a vállát. Ruben mindig remekül értett ahhoz, hogy a legnegatívabb helyezetekből is kihozza a maximumot, bár tisztában van vele, hogy az ilyen jellegű pozitivitás sokakat idegesít és nem segíti őket, úgyhogy tényleg csak futó felvetés a részéről.
Szinte kézzel foghatóan érzi, hogy megfigyelésével valami kellemetlen, a fiúban is tisztázatlan problémára tenyerelt - ez azonban olyan elefánt, amit nem tud megkerülni, még akkor sem, ha nem terápiát tart, csak megfigyeli Mihaelt. A fiú zárkózottá, nemtörődömmé válik, mintha mi sem volna normálisabb, mint titkolni a halott szülők identitását. Kicsit még meg is sajnálja - olyan elesettnek, zavarodottnak tűnik, ami cseppet sem emlékezteti az arrogáns punkra, aki besétált a hevenyészett irodájába két hete.
- Antoine Lucas és Carla Hester Saint-Venant. És Toulouse-ban született, január 24-én - válaszolja. Ennél persze sokkal többet tud a fiúról - csak azok alapján, amiket az iskolai iratok között talált, már többórás előadást tudna tartani.
- Ennyit mindenképpen jó, ha tud róluk - jegyzi meg, ám nem egészíti ki mindezt a további információkkal, azt a fiúra bízza. Ha nagyon szeretné, ennyi alapján megtalálhatja a többit, s talán még jót is tesz neki, ha van mire fókuszálnia; ha pedig nem érdeklődik eléggé, Ruben nem hajlandó tálcán nyújtani az információkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580977#post580977][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.30. 20:54[/b][/url]

Beadja a derekát, nincs más választása. Megpróbálni megpróbált ellenállni előbb szóban, majd tettekkel, de a fuccs az fuccs. Ez persze nem azt jelenti, hogy végleg feladta, csupán annyit tesz, hogy rá van kényszerítve a kreatív szabályszegésre, és hogy jelen helyzetben nincs lelkiereje visszapofázni, csak megadni magát. Még egy csatát vesztett. Ha jó tulajdonságot akarunk kihorgászni a sok rossz közül, akkor emeljük ki a szinte-soha-fel-nem-adást, ugyanis attól, hogy ismét vereséget szenvedett, nem ment el a harci kedve, lesz energiája egy újabb ütközetre következő alkalommal.
Ruben tanulással kapcsolatos megjegyzésére ugyan elhúzza a száját, de másként nem óhajtja kommentálni a tanácsot. Szörnyen sokat kell pótoljon, és napról napra több kérdés ötlik fel benne a múltjával kapcsolatban (a meglévő párszáz mellett), és lassan nem győzi észben tartani, mit kellene ASAP pótoljon, és mi ér rá. A tanulmányait fontosnak érzi, érdekesek is a kézhez kapott tananyagai, de attól még fúrja az oldalát a kíváncsiság, miért bukott ennyit, mik voltak a közvetett okai? Mert azt ő is fel tudta mérni, hogy nem hülye, de a saját miértjeire nem jött rá.
- Lehet, hogy megfogadom a tanácsát, de inkább nem ígérgetek, ha nem gond. Van egy olyan érzésem, hogy amilyen rosszul állok a szabályok betartásával, úgy az ígéretek teljesítése sem feltétlen az erősségem. - Egy futó pillanat erejéig belenéz a viselkedéselemző szemeibe, hogy aztán a mellkasán összekulcsolhassa szabaddá vált kezeit, és kedvére bezárkózhasson Naizer újabb vallató jellegű kérdésével a saját kis világába. A szülő-téma nem jó, nem hálás, rossz érzéseket vált ki belőle, kerülte volna, ha lehet, de muszáj volt felhozni. Muszáj, mert Naizernek ilyen rohadt nagy mázlija van, hogy beletenyerel abba, amibe nem kellene. A nevek egyáltalán nem csengenek ismerősen, de még csak meg sem mozgatják a fantáziáját. Helyettük továbbra is ott ül a mellkasán az a nyomasztó érzés, hogy nem _akar_ belefolyni a szülőkkel kapcsolatos témába. Talán Michelle komor, szorongó arckifejezése váltotta ezt ki belőle, talán a lány hangjában felfedezett düh, elkeseredettség, és a bizarr elégedettség, amikor a halálhírt közölte vele. Akárhogyan is, az ösztönei azt súgják, ha kinyitja ezt a Pandora szelencéjét, nem fog örülni az ott talált meglepetésnek.
- Azt tudja, hogyan haltak meg? - Elbámul Ruben feje mellett, de közben az arcára kiül a feszültség. Ajkai összepréselődnek egy másodpercre, az ujjai jobban belemarnak a karjaiba, semmint szükséges volna. Az ilyen halálhíreket és körülményeket nem mindenki tűri jól, de logikusan végigpörgetve a tényeket, neki semmi oka nem volna szorongani, csak hát... mégis, furcsa, hogy a nővére nem akarta sehogyan sem elárulni a részleteket. Megkérdezi hát ő magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=582155#post582155][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.04.02. 10:58[/b][/url]

Elmosolyodik a félig-meddig ígéretet hallva, mert bár valószínűleg be fog ez fuccsolni, azért annyit csak elért, hogy Mihael megpróbálja - ami azt is jelentené, hogy ha a tanulás leköti az energiáit, kevesebb lehetősége van összetűzésbe kerülni másokkal, vagy akár csak unalmában csinálni valami olyasmit, ami megszegi a feltételeket, ez pedig mindenkinek nagyon előnyös lenne.
- Nem kell megígérnie. Sőt, jobban szeretném, ha alapvetően nem ígérgetne, mert abból nem szokott semmi jó kisülni, és persze elég sok múlik a tanárokon minden ilyesminél, szóval nem csak a saját felelőssége. Nekem az is elég, ha megpróbálja produktív dolgokkal lefoglalni az idejét - jegyzi meg, mert végül is ez lenne a cél.
Nem kerüli el a figyelmét a reakció, amit a szülők említése kivált Mihaelből, még úgy is, hogy nem is emlékszik rájuk - azt viszont nem tudja eldönteni egyelőre, hogy magukkal a szülőkkel kapcsolatban merülnek fel benne ezek a kellemetlen érzések, vagy inkább a nem-tudás helyzete az, ami kiváltja belőle.
- Négy hónapja történhetett, a körülmények azonban nem tisztázottak. Az aurorok még folytatják a nyomozást, hogy kiderítsék a pontos okokat, de idegenkezűséget gyanítanak - válaszolja a fiúnak tárgyilagosan, hezitálás, vagy megakadás nélkül.
Meghalt valaki a családban és nem tudja, hogyan adja át szeretteinek? Nyaktól lefelé lebénult, de képtelen megosztani a szomorú hírt? Megcsalta párját, ám nem képes bevallani neki? Válassza Naizer Ruben Barnabást! Szörnyű hírek minőségi átadása 2006 óta.
Egy pillanatig eltöpreng, hogy kinyilvánítja részvétét, de végül úgy ítéli, Mihael számára ez szörnyen semmitmondó volna, még jobban, mint az átadott információ, így inkább nem teszi.
- Eszébe jut valami velük kapcsolatban? - pillant a tekintetét még mindig notóriusan kerülő fiúra. - Nem kell adatszerűnek lennie. Lehet csak egy érzés, akár testileg is, bármi reakció, amit kiváltanak önből. Az ilyesmi általában erősebb, mint az emlékezetvesztés - jegyzi meg. - Akár színt, vagy formát is adhat neki, ha úgy egyszerűbb. Még régebben volt egy páciensem, aki a csalódottságot hideg, szürke kőnek érezte a mellkasában. Ilyesmire gondolok. - Beszél, főleg azért, hogy Mihaelnek ne kelljen; senki nincs, aki képes volna félvállról venni a szülei gyilkosságát, még akkor sem, ha gyűlöli, vagy megveti őket. Nem akarja, hogy csend ereszkedjen közéjük, mert néhány kör után már legfeljebb kényszeredett szóváltás lenne a maximális eredmény, amit elérnének, és ha így válnak el az útjaik, Mihael biztosan nem fog eljönni a következő időpontjukra sem. Bár Ruben nem viseli annyira szívén a rellonos sorsát, hogy esetleges züllése különösebb terhet rójon a lelki békéjére - volt lehetősége megtapasztalni, hogy van, akinek semmi külső hatás nem elég, hogy eltérítse ettől az úttól - , de ha így hagyná a helyzetet, szakmailag felelősnek érezné magát.
Márpedig nem kell sok ülést kihagynia Mihaelnek, hogy lakat alá zárják valami kellemesen világos kórházi szárnyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=583020#post583020][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.04.03. 19:11[/b][/url]

Szörnyű érzés, amikor valaki megpróbál kimozdítani a komfortzónádból, és rád erőltetni a változást, ha akarod, ha nem. A tökéletesen kényelmes emberek nem viseltetnek túl nagy rokonszenvvel változásért könyörgő társaik iránt, sőt általában kézzel-lábbal hadakoznak az "új tervek" megvalósítása ellen. Azonban az alábbi, neurológiára beutalt példány akármennyire szidja és utálja Naizert, kénytelen lesz idővel belátni, hogy nem csak nem tud ellenállni a változás szelének, de a más perspektívából közelítő szakember egy, akár teljesen más fejlődési irányba is terelheti idővel. Mivel a dolog közepében van, csak egy hosszabb időintervallum elteltével észleli majd az apró különbségeket akár mentalitásban, akár habitusban, de észlelni fogja, de először el kell indítani magát a folyamatot. Naizer egyébként remek munkát végez, ami a gépezet berúgását illeti.
Csupán egy néma bólintással adja a másik tudtára, hogy megpróbál majd némi hasznosságot csempészni mihaszna hétköznapjaiba, és nem játszik majd iskolakerülőt. A puding próbája az evés, így hiába bólogat itt, ebben a percben olyan nagylelkűen, majd akkor derül ki, komolyan gondolta vagy sem, ha odakerül, hogy visszamenjen órákat látogatni. Ami viszont a szüleit illeti...
Elég az idegenkezűséget emlegetni, hogy egy embertől telhető tökéletesen normális reakciót produkáljon: tágra nyílnak a szemei a pillanatnyi döbbenettől, a mellkasát szorító erő pedig intenzívebben kezdi nyomni a bordáit. Szinte fuldoklik a szörnyű érzéstől. Pillanatokig nem tud mit mondani, hiába kérdezi Naizer, asszociál-e valamire a két emberrel kapcsolatban vagy sem. Végül nagyon vontatott és rekedtes hangon próbálja megfogalmazni a fejében feltolult gondolatok egy aprócska darabját.
- Mintha a mellkasomon térdelne valaki, és megpróbálná erővel betörni a bordáimat. Ha a reggelim után lennék, valószínűleg lehánynám magát... elnézést. - Végre beszéd közben Naizer felé fordítja a tekintetét és ha nem is végig, de próbálja állni a tekintetét. Csak az utolsó pár szóra fordul félre, és vesz egy mélyebb levegőt, hátha az csillapít a szörnyű nyomáson.
- Azt hiszem, nem akarok ezekhez az emlékekhez nyúlni egyhamar. - Jegyzi meg csendesen, mintha csak magának beszélne mindenféle hallgatóság nélkül. Tekintve az ő és a szülei viszonyát, cseppet sem meglepő, hogy emlékek nélkül is úgy fél tőlük, mint ördög a szentelt víztől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=586666#post586666][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.04.14. 17:06[/b][/url]

A fiú sokáig küzd a gondolatai szavakba öntésével, amit végül Ruben azzal tölt, hogy vagy Mihael arcát kutatja valamiféle reakció után, vagy a kórterem berendezésén pihenteti pillantását. A rájuk ereszkedő csend terhes, mégsem kényelmetlenül feszengést keltő; inkább a felkészülés és a várakozás némasága, erőgyűjtés az első lépések előtt.
S Mihael végül csak elindul, ha lassan is.
- Rögtön egy személyre asszociál? Nem valami van a mellkasán, hanem valaki térdel rajta, s szánt szándékkal próbál ártalmat okozni magának - reflektál a fiú szavaira, viszonozva a pillantását. Ez a mondat már azért is érdekes, mert Mihaelben csak maga az erős, szörnyen kellemetlen nyomás merül fel érzésként, az ezt körítő szavak már beékelt magyarázatként szolgálnak, legyenek tudatosak vagy sem.
- Az emlékei nincsenek olyan nyomtalanul eltörölve, mint ahogyan azt eddig hitte - jelenti ki. Erre már korábban is gyanakodott, hiszen az emberi emlékezet működésének tanulásával töltött fájdalmas órákról megmaradt tudásának ellentmondana az eshetőség, hogy minden eltűnjön. Ahhoz pedig, hogy a fiú ilyen természetességgel feltételezze az ártó szándékot másokról, egy életút keserű tapasztalatai kellenek. Valahol megvannak ezek a tapasztalatok, ha eredményük még most is ennyire kézzel fogható.
- Ezt észben tartom majd a további találkozóink megszervezésekor - jegyzi meg derűs hangnemben, némiképp enyhébb vizekre terelve a beszélgetést, hiszen alapvetően nem célja, hogy minden kényelmetlen érzést kihúzzon Mihaelből.
A reggeliről nem is beszélve.
Hagyja, hogy a beszélgetés kicsit kilépjen abból a mederből, amerre elindult; mélyebb vizekre eveztek, mint amire egyébként előzetesen számított, és Ruben nem is teljesen biztos benne, hogy a Mihaellel való jelenlegi kapcsolatuk elbírna-e még több őszinteséget. Igaz, hogy a képletes sebtapaszt érdemes egy rántással letépni, de az is, hogy ha ezt túl korán teszik meg, eredményként csak minden tiszta vér lesz megint.
- Nem is kell erőltetni; elég lesz akkor foglalkoznia velük, amikor már úgy érzi, készen áll rá - bólint egyetértően, bár tulajdonképpen inkább arra gondol, hogy elég lesz hozzányúlnia az emlékekhez, ha már rájön, soha nem lesz rá készen, mégis megpróbálná. Valahol örül egyébként, hogy mindez Mácsai feladata lesz, és nem az övé: Ruben személyisége nem teszi őt kifejezetten alkalmassá arra, hogy együttérzően támogatva kísérgesse végig a problémás kamaszokat traumájuk szörnyű állomásain. Ehhez nem elég...érzékeny.
- Azt hiszem, eleget kínoztam mára - jegyzi meg, vetve egy féloldalas pillantást a fiúra, akin még mindig szemmel látható, hogy szívesebben ugróiskolázna aknamezőn, minthogy akár bottal megpöckölje az érzéseinek az okát. - Úgyhogy ne is piszkáljuk tovább ezeket a dolgokat, inkább arról beszéljünk, mihez fog kezdeni, amikor visszamegy az iskolába. Mit tervez az esetleges óralátogatások és a kviddicsezés mellett? - teszi fel azt a kérdést, ami inkább tartozik már a munkaköréhez, elvégre nagyban attól függ, Mihael mennyire válik majd kezes báránnyá, hogy mennyire van leterhelve mentálisan és fizikailag. Ha eléggé lefárad és lefoglalják a napi teendők, nagyban csökken az esélye, hogy állapotának mások is kárát látják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=607192#post607192][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.07.06. 15:52[/b][/url]

Egyszerre frusztráló Naizer bámulása és az elméjét megrohamozó érzések. Tudja, hogy nem akarja megbolygatni a múltat- azt képtelen megmondani, honnan veszi ezt, csak biztos benne, hogy a Michelle arcán látott reakció, plusz ez a sarokba szorításra benne feltörő érzés egyáltalán nem jelent jót. Mit jót? Legszívesebben bevájná magát a földbe körömmel és nem jönne elő jövő karácsonyig. Szégyen a futás, de a rohadt életbe, nem hiányzik, hogy a nyomás összezúzza a mellkasát.
- Miért, mi más lenne képes nyomást gyakorolni rám? - Megütközve pillant Naizerre, mint aki egy hülyét lát az elmés professzor helyett. Voltaképp a feltételezés teljesen jogos- nem valamire, hanem valakire asszociált. Végig sem bírja gondolni- az agya egyik nagyon rossz tulajdonsága, hogy amint megszülte a számára kielégítőnek tűnő magyarázatot, elvet minden más alternatívát, sőt erővel kizárja, nehogy Mihael végiggondolhasson minden lehetőséget. Nem biztos, hogy idegenkezűség van a rossz érzései mögött, ő mégis ezt állapította meg azonnal.
Kényelmetlenül kezd feszengeni, mocorogni, pedig a kezelője csak kiejtette a száján azt a néhány szót: észben tartom majd, nincsenek olyan nyomtalanul eltörölve. Vagyis lenne esélye visszaszerezni őket. De akarja egyáltalán? Nem biztos benne.
Mélázás felé hajló gondolataiból Naizer távozást jelző prológusa rázza fel- másodpercek alatt rendezi vissza flegma, kimért arcvonásait az előbbi ijedt kisfiú mimikája helyére, hogy megfelelő hányavetiséggel válaszolhasson a kérdésre.
- Egyelőre semmit. Próbálok minél több időt tölteni az elvileg ismert emberek között. Más esélyem -legyünk őszinték- egyelőre nincs, hogy visszakapjak legalább egy-két emléket. De, ha ez nem jön be, még mindig felszedhetek egy-két nőt. - Elégedett vigyorral a képén dől hátra, mint aki jól végezte dolgát, és így is gondolja: ha nincs memóriája, egyszerűen csak azt kell tennie, amihez kedve van. Semmi egyebet. A szabados szellemét még egy Exmemoriam sem tudta eltüntetni.
Naizer további esetleges kérdéseire most már sokkalta készségesebben, de semmivel sem pofátlanabb stílusban felel, és a session végén még csak hozzá sem akarja vágni újfent a papucsát. Kár az anyagért, meg amúgy is, a dühe már rég alábbhagyott a kis intermezzo hatására. Nem marad más, mint kivárni azt a pár napot, míg kiszabadulhat ebből a büdös börtönből.