A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Kezelés. Kínok.
Minden egyes nap, amikor Nándor végigbicegett a folyosókon az elmúlt három hét során, megfogadta magának, a jövőben sokkal körültekintőbb lesz akciói alkalmával. Még egyszer ilyen kínokat nem óhajt megélni saját meggondolatlansága miatt. Hetek óta kénytelen volt irodájában poshadni és jelentéseket bújni, miközben részlege egyik legforgalmasabb időszakát élte. Sorra szervezte meg a bevetéseket, de magát minden alkalommal ki kellett belőlük hagynia és ez félő, hogy lassan, de biztosan az idegeire is hatást gyakorolhat. Ezért is kezdte el terhelni sérült lábát, újabban már valódi otthonában is gyakrabban feltűnt, mert ott tömérdek helye van a pálcaforgatás gyakorlására. Ő ugyan felvetette a Minisztériumban is az ötletet, miszerint talán igény lenne egy afféle dühöngőre a feszültebb aurorok számára, szinte biztosra veszi, több értelme lenne, mint lélekbúvárhoz küldeni őket. Természetesen a válasz nem volt, mi mást várhatott volna, - őrüljön meg az ember vagy dögöljön bele.
Ma egyik utolsó kezelésére érkezett, a szokásosnál jóval később, de a szokásosnál több volt a teendője is. Járása már sokkal biztosabb, alig észrevehetően sántít, s azt sem minden lépésnél. Szíve szerint ugyan inkább távolodna attól a bizonyos rendelőtől, amely felé most olyan elszántan lépked. Fájni fog. Nagyon. Nem igazán tudná megmondani, az átok bekapásakor vagy a gyógyulási folyamat alatt szenvedett jobban.
- Jó estét! - Halk kopogást követően, választ sem várva nyit be a már jól ismert ajtón, s a mögött már jól ismert mészáros fogadja fáradt mosollyal.

***
Alig fél óra múlva, kissé szürke ábrázattal hagyja maga mögött a kínpadot, s bár még mindig élénken sajognak tagjai, melyeket megterhelt az erőlködés, azonban járása újra hibátlan. Egy kissé még talán kába is, ilyenkor mindig leül néhány percre, mielőtt tovább indulna. Igazság szerint, bent kellene maradnia estére, de ő aztán bizonyos, hogy nem fog egy kórházban maradni, ha nem az élete a tét, így inkább kínlódik még egy sort, majd valahogyan hazahopponál, onnantól meg már gondját tudják viselni. Leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, amíg kissé összeszedi magát, egy arra járó ifjú szanitéctől sikerül még egy kis fájdalomcsillapító szert is szereznie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=544625#post544625][b]Révay Nándor - 2015.11.18. 00:02[/b][/url]

Kezelés. Kínok.
Minden egyes nap, amikor Nándor végigbicegett a folyosókon az elmúlt három hét során, megfogadta magának, a jövőben sokkal körültekintőbb lesz akciói alkalmával. Még egyszer ilyen kínokat nem óhajt megélni saját meggondolatlansága miatt. Hetek óta kénytelen volt irodájában poshadni és jelentéseket bújni, miközben részlege egyik legforgalmasabb időszakát élte. Sorra szervezte meg a bevetéseket, de magát minden alkalommal ki kellett belőlük hagynia és ez félő, hogy lassan, de biztosan az idegeire is hatást gyakorolhat. Ezért is kezdte el terhelni sérült lábát, újabban már valódi otthonában is gyakrabban feltűnt, mert ott tömérdek helye van a pálcaforgatás gyakorlására. Ő ugyan felvetette a Minisztériumban is az ötletet, miszerint talán igény lenne egy afféle dühöngőre a feszültebb aurorok számára, szinte biztosra veszi, több értelme lenne, mint lélekbúvárhoz küldeni őket. Természetesen a válasz nem volt, mi mást várhatott volna, - őrüljön meg az ember vagy dögöljön bele.
Ma egyik utolsó kezelésére érkezett, a szokásosnál jóval később, de a szokásosnál több volt a teendője is. Járása már sokkal biztosabb, alig észrevehetően sántít, s azt sem minden lépésnél. Szíve szerint ugyan inkább távolodna attól a bizonyos rendelőtől, amely felé most olyan elszántan lépked. Fájni fog. Nagyon. Nem igazán tudná megmondani, az átok bekapásakor vagy a gyógyulási folyamat alatt szenvedett jobban.
- Jó estét! - Halk kopogást követően, választ sem várva nyit be a már jól ismert ajtón, s a mögött már jól ismert mészáros fogadja fáradt mosollyal.

***
Alig fél óra múlva, kissé szürke ábrázattal hagyja maga mögött a kínpadot, s bár még mindig élénken sajognak tagjai, melyeket megterhelt az erőlködés, azonban járása újra hibátlan. Egy kissé még talán kába is, ilyenkor mindig leül néhány percre, mielőtt tovább indulna. Igazság szerint, bent kellene maradnia estére, de ő aztán bizonyos, hogy nem fog egy kórházban maradni, ha nem az élete a tét, így inkább kínlódik még egy sort, majd valahogyan hazahopponál, onnantól meg már gondját tudják viselni. Leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, amíg kissé összeszedi magát, egy arra járó ifjú szanitéctől sikerül még egy kis fájdalomcsillapító szert is szereznie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=545254#post545254][b]Almásy Léna - 2015.11.19. 21:18[/b][/url]

Óvatosan húzta be maga mögött a kórterem ajtaját, nehogy felverje az odabent pihenőket édes álmukból. Munka után egyből az ispotály felé vette az irányt, hogy meglátogassa kedves excsibéjét, aki tényleges pehelysúlyú világbajnokként nyomja az ágyat odabent. Nos, amit látott, az egyáltalán nem derítette jókedvre. Sajnálatára talán nincsenek is szavak, de igyekezett nem kimutatni a lány előtt, mennyire lelombozza az állapota. Végignézni, ahogy valaki szó szerint elfogy a társadalom alkotta torz kép miatt... Ő maga soha sem volt a külsőségek rabja. Igen sokáig szürke kisegérként élt, öreglányos ruhákban járva és a reflektorfényt kerülve. Aztán jött Nicol és mindent megváltoztatott, nem csak a külsejét és a ruhatárát - megtanította nőként viselkedni, ezért pedig örökre hálás lesz a nőnek.
A kihalt folyosón sétálva összébbhúzta magán vékonyka ballonkabátját, kezeit szorosan összefonta maga előtt. Utálja az ispotályokat. Mindent egy furcsa aura leng körbe, amitől ő személy szerint falra tudna mászni. Semmi más emlék nem fűzi a helyhez, csak a rettegés és a fájdalom. Lépteit szaporábbra vette. Gondolatai Shay-en jártak, azon, hogy mennyire is közel járt az a lány a halálhoz, ráadásul ilyen pimaszul fiatalon. Látott már pár alattomos betegséget, de ilyen durva következményeket még nem tapasztalt. Életében a csontkollekció új értelmet nyert és nem, egyáltalán nem viccként vagy rosszmájú megjegyzésként.
Az elméjét elborító függöny mögül egy nagy tálcányi orvosságot cipelő gyógyító rángatta ki, akivel majdnem frontálisan összeütközött figyelmetlensége miatt. Sűrű, mégis élettelen hangvételű bocsánatkérések közepette kerülte ki a rosszalló pillantásokat lövellő boszorkányt, hogy aztán szemtől szembe találhassa magát a folyosón ücsörgő főnökével. Már épp megfordult volna a fejében, hogy Révay még a szabadidejében is kísérte, aztán ráfüggesztette barnáit a férfi cseppet sem bizalomgerjesztő arcára.
 - Jó estét, Parancsnok... vagy inkább jobbat - tette hozzá gyorsan. Ugyan kinek lehet jó estéje, ha azt éppen egy ilyen helyen kell eltöltenie? Mindamellett egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a férfi éppen az ő társaságát szeretné élvezni.
 - Jól van?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=545680#post545680][b]Révay Nándor - 2015.11.21. 00:52[/b][/url]

Rosszullét. Léna.
Széke most biztos támasztékot nyújt neki, legalább abban biztos lehet, amaz nem megy sehova. Hiába itta meg azonban azt az elixírt, gyomra ugyanúgy kavarog, ő maga pedig ugyanolyan kába. Ujjai ráfeszülnek az apró pohárra, észre sem veszi, de szinte összeroppantja. Most már értelmet nyer gyógyítója utasítása, aki korábban minden alkalommal figyelmeztette, egyen rendesen, mielőtt eljön kezelésre. Eddig mindig jó kisfiú volt, ám így a vége felé már ki figyel ilyesmire? Minél előbb túl akart esni az egészen, s most itt van, karnyújtásnyira attól, hogy kipakolja minden büszkeségét a fényesre vixolt padlóra, megannyi dögös szanitéc szeme láttára.Azt már nem... Így is elég lesz feldolgoznia a gondolatot, milyen szánalomra méltón festhet úgy ücsörögve itt, mint akit idesz*rtak, ülése szélét és a piciny üvegcsét szorongatva.
Már éppen sikerül elhatároznia, itt a pillanat, hogy felálljon és eloldalogjon, miközben sűrűn átkozza magát ostobasága miatt - meg természetesen a kezelőben tevékenykedő Báthory gyógyítót -, amikor lágy női hang üti meg a fülét. Léna. Hát persze, pontosan erre volt szüksége. Ha jobban nincs is, feléledő dühe visz némi színt az arcába.
 - Jó estét! - vakkantja oda kissé talán szárazabban, mint azt szándékozta, miközben fejében üvöltenek a gondolatok. Tudom, hogy átkozottul jó képű vagyok, de úgy nézek ki, mintha jól lennék??? - Nos... - igyekszik nyugodtnak hangzani -  a látszat ellenére, nem vagyok épp a legjobb formámban... - fejét az ajtó felé biccenti, utalván a nőnek, onnét támolygott ki percekkel korábban. Akármilyen bőrben van is, nem mulasztja el végigmérni Lénát, s mivel most nem az irodában vannak, talán most először, még csak nem is óvatoskodik. Észrevétlenül szusszan néhányat, próbálja lenyugtatni kavargó gyomrát...
 - De hamarosan elmúlik... - minden erejére szüksége van, hogy felkanalazza magát ültéből, Léna ebből keveset észlelhet, de olybá tűnhet, Nándor kissé karót-nyeltebb, mint általában. - És kegyed mit keres erre? Csak nem történt valami? - És én kimaradtam belőle...? Ezt már csak gondolatban teszi hozzá, miközben komoly arccal fürkészi az auror hölgyet. Már-már azt is lehetne gondolni hangszínéből, a férfi a nő épségéért aggódik. Állni egy helyben semmiképpen sem akar, így megindul lefelé a folyosón, egy pillantással igyekszik kitalálni, Léna vele tart-e vagy sem... bárhogy is, igyekszik az egyik falhoz közelebb húzódni, hátha szüksége lesz támasztékra. Talán nem volt a legjobb ötlet az elixírt is meginni, nehogy itt megártson..

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=545894#post545894][b]Almásy Léna - 2015.11.22. 08:28[/b][/url]

Szerencsére - illetve Révay úr büntetése miatt - elég rég nem kellett meglátogatnia az ispotályt komolyabb sérüléssel, de a gyötrő emlékek mindig megrohamozzák, akárhányszor is lépi át az épület küszöbét. A tehetetlen mozdulatlanság, a törött csontok, az ezernyi kék és fekete színben pompázó zúzódás és az a maró fájdalom, ami minden lélegzetvételét kísérte... Amikor még a helyszínen sötétedik el a világ és már az ispotályban ébredsz teljesen magatehetetlenül, na az a kemény és nem a kád széle.
Nem is lenne a nyomozónak való, ha nem vette volna észre Nándor egészségesnek nem mondható járásciklusát, ám annak miértjeit soha sem merte forszírozni. Már az is elég nagy előrehaladásnak számít, hogy a napi jelentések előtt nem áll ökölnyi görcsbe amúgy is összezsugorodott gyomra.
 - Én csak egy diákomat látogattam meg - vágta rá rögtön a kérdésére válaszát, igencsak meggondolatlanul. Elég sűrűn agyalt már azon, hogy vajon jól teszi-e hogy ilyen túlságosan is jó viszonyt ápol csibéivel és hogy megteheti-e azt, hogy tanárként ilyen közel engedje magához őket... Maga előtt összefont kezeit kibogozta, hogy aztán eltüntethesse azokat kabátja zsebeiben. Szemeit lesütötte itt-ott koszfoltos csizmájának orrára, ám a férfi átható pillantásai ettől függetlenül ugyanúgy perzselték ruhába bújtatott bőrét, mint korábban. Minden különösebb ok nélkül felfutó pulzusa s vérnyomása pirosra színezte fakó arcát. A férfi tekintetét kerülve nézte végig annak bravúros felállását,  segítő kezei végig készenlétben álltak mélyen a zsebekbe rejtve. Bizonytalan lépésekkel követte a férfit, mintegy hátvédként.
 - Ha esetleg tudok... - belekezdett mondandójába, de vetett egy gyors pillantást Nándor arcára és inkább elharapta a mondat végét. Egy ilyen büszke és életerős férfi számára talán a legnagyobb sértés lehet a Földön, ha egy gyenge nő sajnálatból - vagy sokkal inkább együttérzésből - felajánlja támogatását.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=546447#post546447][b]Révay Nándor - 2015.11.23. 22:49[/b][/url]

Maga sem érti, miért nem megy és könnyít magán, sokkal jobb lenne utána. Azonban a nő feltűnésével egyfajta csapdába került. Így marad a séta és a mély levegők sora. Minden kínja ellenére sem kerüli el figyelmét azonban Léna válasza kérdésére. Az arcán átsuhanó kifejezés legegyszerűbben úgy írható le, hogy "wtf???" Ezt követően azonban azonnal jeges gyanakvásba fordul át. A nő arcát halvány pír színezi, amelynek kiváltó okát most kivételesen nem saját jelenlétéből eredeztet. Elszólta magát??! Kissé piszkálja csőrét a dolog, de nem támad, kérdezősködik azonnal, hiszen éppenséggel mással van elfoglalva.
Hallja, amint Léna tétován felajánlja segítségét, de még azelőtt lő felé egy lesújtó pillantást, hogy befejezné a mondatát. Noha sértésnek éppenséggel nem veszi, hová lenne a tisztelet és a rettegés a beosztottaiból, ha bárki látná egy törékeny nőre támaszkodva. Persze, akár élhetne is a lehetőséggel, kihasználhatná kedvességét, hogy hóna alá kapja egy kis időre, csak az érzés kedvéért, aztán ki tudja...
 Szemeit lehunyja egy másodpercre, inkább elhessegeti a gondolatokat. Eddig sikerrel állt ellen a kísértésnek, nem lépett át bizonyos erkölcsi vonalakat a Minisztériumban. A kis gyakornokok, titkárnők és hasonlók pedig rendesen megnehezítik a dolgát, olykor enged egy kicsit a gyeplőn, de soha semmi konkrétat nem mond, nem kockáztat... itt nem.
 - Köszönöm... - ajkai alig nyílnak el, de azért jól hallható. Sokan gondolják róla, - természetesen azok, akik nem ismerik -  nem egyszerűen szigorú, de mondhatni bunkó is. Ha csak a nyomában lépkedő reszketeg kis vércsét is nézzük, látható rajta, mennyire tart tőle. Pedig a Révay neveltetés tökéletes, úriember, ha a szükség úgy kívánja, de minden esetben az etikett és protokoll híve.
 A mozgás mindenesetre most jót tesz neki, lassanként múlik az inger, gyomra már kevésbé háborog, s bármennyire nem akaródzik neki, muszáj lesz valamit ennie. Lépteit lelassítja annyira, hogy a nő melléje érhessen.
 - Merre tart? Én felkeresném a kantint, talán még nyitva van - megérti, ha nem akar a társaságában maradni, napközben is látja rajta, hogy kvázi bárhol szívesebben lenne, mint az irodájában, aktákat bújva. Az útválasztó ajtóhoz érve aztán megáll, várva Léna válaszát, amennyiben vele tart, úgy kinyitja neki az ajtót, hogy előre engedje, amennyiben nem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=546892#post546892][b]Almásy Léna - 2015.11.25. 00:20[/b][/url]

Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy aki kicsit is foglalkozik a munkájával és féli annak elveszítését, tart valamilyen szinten a kedves Parancsnok úrtól. Hiába a jómodor, hiába az etikett pontos betartása, a vasszigor és a maximalizmus mindig körbelengi a férfi szavait illetve tetteit és ezt minden egyes beosztott pontosan tudja. Talán éppen ez sikerének titka. Nem úgy, mint a viráglelkű aurorkisasszonynak, aki még mindig képes összerezzenni, mint gyenge hajtás a tavaszi szélben, ha indulattól hangos kritika illeti. S bár van benne tartás és női büszkeség, az önbizalomnak azonban hiányát szenvedi, bármennyit is fejlődött az utóbbi években.
Aprót biccentett. Tulajdonképpen nem is várt mást Nándortól, már-már csalódott volna benne, ha elfogadja segítő gesztusát. Ha fordított helyzetben lettek volna, nyilván ő is ugyanígy reagált volna, hiszen ki is ő valójában, hogy ilyen elvetemült felajánlásokkal éljen? Egy mezei beosztott, aki megrovásban büntetésben részesült, semmi egyéb oka nem volt szóba elegyedni oly' távolinak tűnő főnökével...
Tekintetét lesütve, a kellő távolságot kínosan megtartva követte a férfit, s szeme sarkából meg persze annak minden rezdülését is.
 - Igazából... - mondandóját délelőtt óta éhező gyomrának korgása szakította félbe - ... hazafelé indultam, de ha gondolja, akkor kereshetnénk valamit a közelben, mert a katin nem éppen emberbarát hely. Persze ha szereti a két napos szendvicseket...
Egy valamit nem vallana be nem hogy másnak, még magának sem: ha férfiakról van szó, szörnyen mazochista tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=546985#post546985][b]Révay Nándor - 2015.11.25. 16:45[/b][/url]

Léna.

Még sohasem evett az itteni kantinban, többnyire otthon eszik, vagy a törzshelyén. Az ispotályban sem maradt sosem a muszájnál tovább, tehát, amikor eszméletlen volt, mindaddig, amíg kezelését nem lehetett saját otthonában megoldani. Gőze sincs itt mit szolgálnak fel, mi a választék, de a kétnapos szendvicsek említése egyáltalán nem hozza lázba. Nem, valóban nem erre vágyik perpillanat. Miután agya feldolgozza az elszomorító tényt, miszerint egyhamar nem jut ételhez, s a csalódottságon is átrágja magát alig pár másodperc alatt, eljut tudatáig az ajánlat is.
 Halvány mosoly jelenik meg ajkain, ahogyan tekintete az ajtó kinyitása után ismét a nőre vándorol vissza. Talán szükségtelen fejével intenie Lénának, hogy övé az elsőbbség, majd formás kis hátsóját követve indulnak meg a kijárat felé. Meglepő számára, ami most történt, ezt nem várta, tekintve az ellenszenvet, amit érzett a nő felől áramolni a múltban. Nem hibáztathatja érte, hiszen valóban keménykezű és magasak az elvárásai a munkahelyen. Gyöngeséget és megértést nem szokása mutatni, hiszen azt könnyű kihasználni, visszaélni vele, ő pedig túl jól érzi magát jelenlegi beosztásában, ahhoz, hogy engedje magát hátba támadni. De itt és most nem érzi ezt az elutasítást, ami kissé furcsa. Netán a munkahelyi légkör az, ami táplálja beosztottja ellenérzését, s most, hogy nincsenek ott, úgy gondolja, nem kell a férfitől tartania? Meglehet.. Mindenesetre ez egy új helyzet, váratlan.
 - Nos, én magam nem vagyok túl járatos errefelé - hogy konkrétan merrefelé, az talán nem egészen egyértelmű, de valóban, ahova most kilépni készülnek, ott nem nagyon ismeri ki magát, többnyire távol tartja magát a mugli helyektől, s ahova tud, inkább hoppanál.

***

Nem egyszerű az út kifelé, hosszú perceknek tűnik, mire végre arcát friss, hideg levegő simogatja, s Budapest egyik kissé gyérebben kivilágított mellékutcájában találják magukat. Részéről nem tudja, merre tovább, így kénytelen lesz Lénára hagyatkozni, amihez nem fűlik túlságosan a foga, de az étel érdekében hajlandó rá. Az idő nagy részében keveset beszélt, leginkább csak azért, hogy kitöltse az időt, amíg végre sikerül valami konkrét helyen kilyukadniuk.
 - Szóval... merre tovább? - ha tippelnie kellene, kimennek majd a főútra, vagy valami olyasmire, s majd onnan haladnak tovább. Jelenleg inkább csöndes megfigyelőként ballag a nő mellett, miközben hallgatja gyomra halk mocorgását. Határozottan nem tett jót neki ez az iménti megpróbáltatás.

||Folytatás Budapest és Környéke||