A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Két napig nem kellett az Ispotály közelébe kerülnöm, ilyenkor pedig mindig új embernek érzem magam. Nem csak a kötelességtudat vezérel a mai reggelen, hanem még kedvem is van visszatérni. Iszonyat hosszú idő óta kialudtam magam, senki nem szívta le az agyam. Eddig egyáltalán nem éreztem a mindennapi teendőimet tehernek, de egy-két nap pihenés jól esett. Kisimultan érek be reggel az ispotályba, hogy átnézzem, miről maradtam le addig, amíg nem voltam itt.
Ruganyos, lelkes léptekkel sétálok a baleseti felé, pár kórlappal a kezemben és érzem, ahogy mindenki engem bámul. Legalábbis minden dolgozó. Valószínűleg, mert nem szoktam ilyen lenni. Még egy igazán hülye dal is megy egész reggel a fejemben és nem is akarom elfelejteni, magamban énekelgetem, hogy pont olyan energikusan és jókedvvel kezdjem a vizitet, ahogyan már nagyon rég nem tettem. Az első pár ágynál nagyon jól megy is a dolog, bár kicsit nehezen megy a nevek megjegyzése, és mintha szétszórtabb lennék a szokásosnál, de akkor sem tudok nem arra a számra koncentrálni.
Csak akkor marad abba, amikor rájövök, hogy ki is fekszik - nem fekszik - ebben a teremben. Nehéz lenne nem felismerni, ahogy találkozik a tekintetünk.
- Hova készülsz...? - kérdezem tőle türelmesen, kicsit sem kedvesen érdeklődve, miközben ismét beleolvasok a lapjába. Megemelem a szemöldököm, majd újra rápillantok. Körülbelül fél percig fogalmam sincs, hogy most mi a fene van. Húúúha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=540823#post540823][b]Lorelai K. Riviera - 2015.11.08. 23:31[/b][/url]

Két napig nem kellett az Ispotály közelébe kerülnöm, ilyenkor pedig mindig új embernek érzem magam. Nem csak a kötelességtudat vezérel a mai reggelen, hanem még kedvem is van visszatérni. Iszonyat hosszú idő óta kialudtam magam, senki nem szívta le az agyam. Eddig egyáltalán nem éreztem a mindennapi teendőimet tehernek, de egy-két nap pihenés jól esett. Kisimultan érek be reggel az ispotályba, hogy átnézzem, miről maradtam le addig, amíg nem voltam itt.
Ruganyos, lelkes léptekkel sétálok a baleseti felé, pár kórlappal a kezemben és érzem, ahogy mindenki engem bámul. Legalábbis minden dolgozó. Valószínűleg, mert nem szoktam ilyen lenni. Még egy igazán hülye dal is megy egész reggel a fejemben és nem is akarom elfelejteni, magamban énekelgetem, hogy pont olyan energikusan és jókedvvel kezdjem a vizitet, ahogyan már nagyon rég nem tettem. Az első pár ágynál nagyon jól megy is a dolog, bár kicsit nehezen megy a nevek megjegyzése, és mintha szétszórtabb lennék a szokásosnál, de akkor sem tudok nem arra a számra koncentrálni.
Csak akkor marad abba, amikor rájövök, hogy ki is fekszik - nem fekszik - ebben a teremben. Nehéz lenne nem felismerni, ahogy találkozik a tekintetünk.
- Hova készülsz...? - kérdezem tőle türelmesen, kicsit sem kedvesen érdeklődve, miközben ismét beleolvasok a lapjába. Megemelem a szemöldököm, majd újra rápillantok. Körülbelül fél percig fogalmam sincs, hogy most mi a fene van. Húúúha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=540828#post540828][b]Dwayne Warren - 2015.11.08. 23:48[/b][/url]

Valószínűleg a kapott nyugtató főzetek hatásaként - amit kénytelenek voltak beadni neki a kezelés alatt, hogy mérsékeljék a kapálózását - az egész éjjelt felületesen, de végigaludta. A négy személyes kórteremben, melyet külön az auroroknak tartanak fenn az övén kívül egyetlen ágy foglalt az ablak mellett, ám az érzése alapján a pasi (csaj?) nem a napokban fog távozni az intézményből: a testét egybefüggő kötés fedi, mindössze a szemeinek és a szájának hagyva réseket, olyanná téve őt, mint egy összegubancolódott guriga vécépapírt.
Reggel hat környékén eszmél föl, mikor az első látogatók mocorogni kezdenek az üvegezett ajtó túloldalán. Nyűgösen fordítja oldalra a fejét a párnán, a jobb válla, karja és en block teljes törzse tompa fájdalma későn tolul az agyába. Nem először növesztik vissza a csontjait, az érzés tehát, az a makacs, feszítő, csavaró fájdalom már nem újdonság számára. Ingerülten dörzsöli meg a szemeit, fájón felnyög, miközben felül, a takaró az ölébe hullik, kábultan csodálkozik rá, hogy gondos kezek az éjszaka folyamán világoskék kórházi pizsamába öltöztették.
Na most kellene egy cigi.
Csupasz lába először megcsúszik a kőpadlón, fojtott szitkozódással tántorodik meg, majd ballag az ajtó mellett sorakozó fém szekrényekhez. Jobb karját puha gézszalagokkal szorosan a törzséhez kötözték, hogy biztosítsák a mozdulatlanságát, így a baljával nyitja fel a nyikorgó ajtót majd kezd matatni a beledobált holmija között. A ruhái, melyet összevérzett, egy kis zacskóban az iratai és a kocsikulcsa, mellette pedig...
Hol a cigim?
Az ajtónak háttal állva húzza ki a szekrányből a nadrágját, fejjel lefelé fordítva rázni kezdi. Aprópénz, rágó és csokipapír hull a padlóra és gurul szerteszét... Lori pedig erre az életképre érkezik.
   -  Ööö... - megrezzen a hangra, a nadrágját ledobja a padlóra, a pólóját cibálja ki a kupacból - Ki cigizni oszt' el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=541357#post541357][b]Lorelai K. Riviera - 2015.11.10. 15:19[/b][/url]

Dwayne Warren

Én tökre nem gondoltam semmi rosszra, azt hittem csak kutakodik a cuccai között - bármelyik beteg megteheti nyugodt szívvel. De abban a pillanatban, hogy látom, Dwayne pontosan úgy viselkedik, mintha rajtakapták volna valamin, egyértelmű lesz a helyzet. Egy kisgyerekre emlékeztet, aki éppen plusz egy csokival többet próbál kicsenni a konyhából, mint ami megvan engedve neki és ezzel nagyon is tisztában van. Az őőzés ideje alatt pedig mérlegel, hogy most mit is kéne csinálnia. Nekem meg felelősségteljesen kéne viselkednem, de most éppen csak arra tudok gondolni, hogy leugrott egy francos épület tetejéről.
- Mindketten tudjuk, hogy még nem mehetsz el - próbálkozok vele kedvesen, hátha az bejön ez alkalommal. Ráadásul ahogy nézem, Michael pont bent volt az ispotályban, amikor behozták, én pedig nem. Ami azt jelenti, más keze alatt dolgozott. Ami feltételezhet bármiféle katasztrófát. Nem mintha nem bíznék a gyógyítótársaimban, inkább csak abban kételkedem hogyan tudják kezelni a Saint-Venant fiút, mert nem egyszerű eset.
- Mi dolgod lenne? - kérdem, egyezkedésre (látszólag) készen, hátha tényleg valami életbevágó dolog miatt kell elmennie. Mondjuk holnap lesz az esküvője. Akkor elengedném... talán.
De még mindig nem tudom kiverni a fejemből azt az egy gondolatot. Sóhajtva ülök le, mert úgy kényelmesebben érzem magam. Pedig általában szeretek ácsorogni, de hátha ezért majd ő is le szeretne ülni és nem menni sehova. Azt úgysem hagynám, de igyekszem békésen intézni.
- Ugye tudod, hogy pszichológust kéne hívnom hozzád? Szerintem egyikünknek sincs kedve hozzá, szóval beszélgessünk - ajánlom fel végül, várakozón pillantva rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=544014#post544014][b]Dwayne Warren - 2015.11.16. 16:01[/b][/url]

Mindketten tudjuk, hogy nem mehetsz el. Felhorkan a hallottakra, ugyanis mindketten tudják, hogy próbáljon csak az útjába állni bárki, ha egyszer abba a kemény fejébe veszi, hogy lelép. Márpedig ez tudvalevőleg hamarosan meg fog történni, Dwayne ugyanis, ha létezik ilyen kategória, pocsék páciens. Makacs, önfejű, egyenesen hisztis, ha pedig úgy tartja kedve, akár egy öreg szamár, behúzza a kéziféket és onnantól kezdve az Isten se diktálja bele a főzeteket vagy veszi rá bármilyen együttműködésre. Mondhatni hálásak lehetnek neki azért, amiért ezt az egy éjszakát itt töltötte.
No nem mintha a nyugtató bájitalok hatására lett volna bármi más választása.
Egy felbontott doboz cigaretta pottyan a padlóra, ő azonnal utána hajol, az addig rázogatott, vérfoltos farmernadrágja kiesik a kezéből, ahogy megszédül a mozdulatra.
Ja igen. Nem kéne elfelejtenie, hogy nem rég leesett egy tetőről.
   -  Semmi bajom se sincsen. Se.
A cigarettát felmarkolja a padlóról, óvatosan egyenesedik föl, hiszen így, hogy a jobbját szorosan a mellkasához rögzítették a csontnövesztés idejére, azzal nem egyensúlyozhat. Összesen kétszer tántorodik meg a mozdulatban, míg visszaballag az ágyhoz és szinte engedelmesen ül le ő is a szélére. A szabad keze azonban már a dobozkával ügyködik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=544321#post544321][b]Lorelai K. Riviera - 2015.11.17. 15:14[/b][/url]

Dwayne Warren

Komolyan, nevetgélni lenne kedvem, amikor meghallom a horkantását. Annyira egyértelmű a helyzet, hogy mit akar ezzel közölni. Meg az is, hogy mennyire szemben állunk egymással. Ő mindenképp el akar menni, én mindenképpen itt akarom tartani. Nem csak úgy kötelességből, de elég nagy hülyeség volna csak úgy elmenni most. Főleg, hogy... szóval hogy ilyesmi történt vele. Nem történt vele. Leugrott egy tetőről.
Ahogy lehajol a cigijéért, látom, ahogy megszédül. Nem, nem kéne még ficánkolnia és egyhamar rá fog jönni ő is, most nem éppen erre koncentrálok.
- Én ilyet nem is állítottam - mondom neki, mert nem áll szándékomban veszekedni vele. Tök értelmetlen most vitázni, inkább csak leülök az ágyára és egy kis beszélgetésre invitálom. Látom rajta, hogy fáj neki a mozgás. Figyelmeztetném rá szívesen, hogy ha elmegy és nem vigyáz magára, akkor egyhamar vissza fog kerülni, és akkor nem tudja majd érvényesíteni az akaratát valószínűleg.
Egy kis ideig csak szemem sarkából pillantok rá, ahogy mellettem ül. Aztán kissé tétován a térdére rakom a kezem, hogy a cigarettája helyett rám figyeljen.
- És, hogyan tovább? Ha most hazamész, mi lesz? Lesz valaki, aki naponta háromszor visz be neked kaját? Aki ellenőrzi a kötéseid? Ad neked fájdalomcsillapítót? Figyel arra, hogy pihenj?
A végére már én magam is feleslegesnek érzem a kérdéseimet, szóval sóhajtok egyet. És már megint, már megint az agyamba férkőzik az a gondolat, az a hülyeség, az az apró tény, ami egészen más megvilágításba helyez mindent.
- Dwayne, te leugrottál egy háztetőről tegnap. Maradj itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=544324#post544324][b]Dwayne Warren - 2015.11.17. 15:25[/b][/url]

A jobb keze lényegében holt súlyként lóg rajta, számottevő csontok híján mozgatni se tudja, a lüktető fájdalom azonban nem engedi, hogy teljesen megfeledkezzen róla. A balja azonban kettő helyett is suta: hiába forgatja a dobozt a kezében, képtelen felnyitni a rafinált fedőt. Mélyeket lélegzik, a szeme összeszűkül az összpontosítástól, majd csakhamar a feje is belefájdul.
Hősiesség ide vagy oda, ő s tudja, hogy nincs jól. Mi több, szívesen összegömbölyödne a takarók alatt és hagyná, hogy ágytálat cseréljenek alatta, ha addig se kell megmozdulnia. A férfi önbecsülés azonban nem enged ilyesmit - a hozzá hasonlók legfeljebb a pólójukba törlik a vért, megrázzák magukat és mennek tovább, mintha semmi se történt volna. Őt erre tanították. Ő ebben szocializálódott.
Dwayne Warren nem lehet gyönge.
   -  Hát a pizzafutár hoz kaját, a kötések meg...
A doboz kiesik a kezéből, ahogy megrezzen a nő érintésére, majd lepottyan az ágy mellé. Mélyen szusszan egyet, végül szánni való mivolta felett egyszerűen... elröhögi magát.
majd azonnal felszisszen, ahogy a fájdalom a bordáiba hatol.
   -  Nem ugrottam. Inkább... estem. És túléltem - fölpillant a nőre - Nem akartam megdögleni vagy ilyenek. Kösz jól vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=548266#post548266][b]Lorelai K. Riviera - 2015.11.30. 18:17[/b][/url]

Türelmesen hallgatom a férfi mondanivalóját. Vonalait figyelem türelmesen. Látszik rajta, hogy fájdalom járja át folyamatosan, mozdulatai nyomán folyamatosan. A nevetés is legalább akkora kínnal tölti el, engem pedig legalább akkora aggodalommal. Nem rajtam nevet, legalábbis ez bennem fel sem merül. És nem is jókedvében. Valahogy ez a nevetés sokkal, de sokkal vészjóslóbb számomra, mint egy drámai kiborulás.
- Ennek örülök. Nem volna jó, ha megdöglenél - jegyzem meg szinte mellékesen, miközben felállok mellőle, leguggolva veszem fel helyette a cigarettásdobozt. Rendben, csak nyugodtan dohányozzon kicsit, érezze magát komfortosan. Úgyis itt fog tölteni még egy kevéske időt.
- De ha nem így van, akkor... hogyan történt? - kérdezem, és közben minden értetlenségem kiül az arcomra. Komolyan nem tudom akkor, mi a francot keresett azon a tetőn. Azt sem, hogyan eshetett le csak úgy. Minek ment olyan közel a peremhez? Komolyan azt hiszi, hogy bekajálom ezt?
Nyugi, Lori, ne bántsd.
- Alkudjunk. Maradj itt még, én pedig engedek hozzád látogatókat. Aztán ha hazamész, talán még meg is látogatlak. Mit szólsz? - kérdezem végül, visszafogott, picikét ingerült mosollyal ajkaimon. Nem akarok vele veszekedni meg harcolni, de ha muszáj, akkor muszáj. Ha más nem, szólok Adamnek. Soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer örülni fogok neki, hogy egy vámpír császkál az ispotályban.