A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Régóta tervezem ezt. Igazából már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, azonban -érthető okokból- sokáig odáztam. Ki akartam várni, nem kockáztatni. Napjainkra megérett bennem az elhatározás és szerintem immáron minden kétséget kizáróan alkalmas vagyok. Amennyire csak az lehetek. Egyeztettem hát az ispotály vezetőségél és bár kifejezték érthető aggályaikat, végül az udvarias viselkedésem, a benyújtott ajánlóleveleim és az impozáns életrajzom nyomán természetesen úgy döntöttek, az esély jár és ha valóban olyan jónak bizonyulok, mint azt állítom magamról, akkor még akár főnyeremény is lehetek.
Kora este van. A Vörös Sün fogadó kandallóján át érkezem meg az ispotályba. Jártam már itt, utoljára pár hónappal ezelőtt Dwaynenél. Akkor ment végbe nála az a csodával határos gyógyulás, amihez nekem természetesen a világon semmi közöm. Legalábbis az auroron és rajtam kívül jobb, ha mindenki így tudja.
Egyenesen az eligazítópulthoz sétálok könnyed, bakancsos lépteimmel. Sápadt kezemben egy borítékot lógatok magam mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470900#post470900][b]Adam Kensington - 2015.03.04. 20:17[/b][/url]

Régóta tervezem ezt. Igazából már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, azonban -érthető okokból- sokáig odáztam. Ki akartam várni, nem kockáztatni. Napjainkra megérett bennem az elhatározás és szerintem immáron minden kétséget kizáróan alkalmas vagyok. Amennyire csak az lehetek. Egyeztettem hát az ispotály vezetőségél és bár kifejezték érthető aggályaikat, végül az udvarias viselkedésem, a benyújtott ajánlóleveleim és az impozáns életrajzom nyomán természetesen úgy döntöttek, az esély jár és ha valóban olyan jónak bizonyulok, mint azt állítom magamról, akkor még akár főnyeremény is lehetek.
Kora este van. A Vörös Sün fogadó kandallóján át érkezem meg az ispotályba. Jártam már itt, utoljára pár hónappal ezelőtt Dwaynenél. Akkor ment végbe nála az a csodával határos gyógyulás, amihez nekem természetesen a világon semmi közöm. Legalábbis az auroron és rajtam kívül jobb, ha mindenki így tudja.
Egyenesen az eligazítópulthoz sétálok könnyed, bakancsos lépteimmel. Sápadt kezemben egy borítékot lógatok magam mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470933#post470933][b]Lorelai K. Riviera - 2015.03.04. 20:50[/b][/url]

Két állásban dolgozni fárasztó, de egyelőre úgy néz ki, egész jól helyt tudok állni. Kicsit büszke vagyok magamra, arra, hogy az életem minden területén jól haladok és azt hiszem, sikereket érek el, élek meg. Próbálok pozitív lenni, mindig is visszahúztak a borús, negatív gondolataim, legalábbis amennyire emlékszem.
Éppen van egy kis szünetem, nyugodtan ücsöröghetek és kávézhatok kicsit, ezek azok a pillanatok, amiért megéri bejönni. Ami segít, hogy végigcsináljam a napot zokszó vagy elgyötörtség nélkül. Pár perc kikapcsolás, pihenés, egy bögre finom kávé, ami feltölt és felpörget. Kellemesen kavargatom, még nem akarom meginni a maradékot. Van egy igen kedves betegem, akivel sokat beszélgetek mostanában és úgy gondoltam, az ágya mellett fogyasztom majd el.
Amint úgy érzem, kész vagyok kilépni a kis nyugalmas helyiségből a külvilágba, már fel is kapom a kávém és becsukom a magazint, amit szórakozás gyanánt olvasgattam. Ideje visszatérni a pörgésbe, azonban ahogy haladok a folyosón, egy magas alakra leszek figyelmes. Épp azt nézem, nehogy fellökjek valamit a lábammal, és ahogy felpillantok, meglátom az arcát.
Nem kell sok, hogy felismerjem, ki ő, megtorpanva elvesztem a koncentrációm, a bögrém kiesik a kezemből, hamar arra kell koncentrálnom, hogy elkapjam, a kávé sem ömlik ki mind. Előveszem a pálcám és egy gyors Evapores-szel eltüntetem a kilöttyent kávét, hogy ne hagyjak koszt magam után, de nem késlekedek tovább, mert a végén még csak úgy elillan, akit láttam.
- Ada... Mr. Kensington! - Szólítom meg, ahogy gyors léptekkel közelítek hozzá. Upsz, pálcával a kezemben. Kicsit lehetek csak fenyegető, szóval inkább elteszem, mielőtt azt hiszi, hogy itt rá akarok támadni és ki akarom csinálni. Bár azt inkább hydromágiával tenném, de nincs rá okom. Igazából tök kellemetlenül érzem magam az egésztől, szóval gyorsan megköszörülöm a torkom, kissé idegesen kezdem el kaparászni a bögrém fülét.
- Segíthetek? - Kérdezem, hátha... nem is tudom, hozzám jött. Ki máshoz jött volna? Miért van itt, te jó ég? Csak nem azért, mert az őrült tervét készül megvalósítani és... a mi vérkészletünk... ne. Az nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470963#post470963][b]Adam Kensington - 2015.03.04. 21:25[/b][/url]

Már éppen a pulthoz érnék, amikor egy közelgő ismerősre leszek figyelmes, akivel ezzel egyidejűleg történik egy kis baleset. Elpillantok az irányába. Az a bizonyos harcias kis boszorkány közelít felém a tanodából, kivont pálcával, amelyre le is eresztem pillantásom, majd ismét a nő arcára tekintek, miközben megszólít. Biccentek neki és figyelem, ahogy észbe kap és elteszi a fegyvert. Szembe fordulok vele, jócskán lenézve rá.
- Úgy hiszem, igen. - bólintok a kedves érdeklődésére, közben azért látom rajta a félszt. Nem annyira tőlem, sokkal inkább attól, hogy mégis mi a frászt keresek én itt. Megemelem kissé a kezemben lógatott borítékot, felmutatva azt.
- Gyakorlatra jöttem az ispotályba. - fedem fel előtte egyszerűen, mi az oka annak, hogy itt vagyok. A kórház pecsétjével ellátott, jellegzetes borítékban a vezetőség rendelkezése, engedélye található ezzel kapcsolatban.
- Egy olyan gyógyítót, orvost kéne találnom, akinek a szolgálatára lehetnék és aki foglalkozna velem. Központilag nem akartak erre senkit konkrétan kijelölni. Azt mondták, jöjjek el és beszéljem meg. - magyarázom tovább békés baritonomon, és ezzel átnyújtom a levelet Lorelainak, hogy olvassa csak el, ha gondolja. Ebben nagyjából az áll, amit elmondtam, csak nyilván hosszabban és hivatalosabban. Valamint mellékletként megtalálható a borítékban az adatlapom. Nevem, fajom, lakhelyem, ismereteim, képességeim. Ez egy hosszas dokumentum.
- Nyilvánvalóan csak esténként tudnék itt jelen lenni. Ajánlana valakit, akinek illik ehhez a beosztása és esetleg vállalna engem? - emelem meg sötét szemöldökömet. További részleteket nem fedek fel egyelőre. Sem a hátteremet ehhez, sem az indíttatást, se más egyebet. Legfeljebb, ha kérdez. Különben minek traktáljam? Nem szokásom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470978#post470978][b]Lorelai K. Riviera - 2015.03.04. 21:53[/b][/url]

Látom rajta, amikor felé vágtatok, hogy tudja, ki vagyok. Benne is olyan élénken él a legutóbbi találkozásunk, mint bennem. Ó, igen, nem volt valami kellemes, utána hazamenni sem. Sok dolog maradt bennem ennek ellenére is, amit nem tudtam elmondani neki. Mert nem láttam értelmét. És most sápadt arcára felnézve, bögrém piszkálva kérdem, segíthetek-e.
- Miben? - Kérdem érdeklődően, ő pedig megválaszolja a kérdést, én pedig kicsit megszédülök, azt hiszem. Nagy szemekkel pislogok rá, meglehetősen értetlenül. Mármint... gyakorlatra jött az ispotályba? Mielőtt még elnyílna a szám, gyorsan befogom egy kis kávéval. Igaz majdnem félrenyelek, amikor folytatja és részletezi. Lerakom a pultra a bögrém és elveszem az orrom alá tolt levelet. Adam szavait hallgatva bontom ki finoman, és olvasgatom némileg összevont szemöldökkel.
- Szóval, ühm... - Keresem a szavakat, de nem igazán találom. Gyorsan össze kéne szednem magam. Szóval nem azért van itt, mert végre legálisan vihet a vérkészletünkből. Nem, nem azért jött, hogy megkeserítse az életünk, hanem ellenkezőleg. Furcsa tekintettel pillantok fel rá, fürkészem kicsit fakó arcát, érzem, ahogy lassan ellágyulnak a vonásaim.
- Ma éjjel én vagyok az ügyelet vezetője, szóval azt hiszem a legjobb embernél jár. - Ez azért van így, mert a mai éjjel lazának ígérkezik, és én vagyok a rangidős gyógyító. Kicsit abszurd, de a friss gyógyítóknak is jó sok gyakorlatot kell csinálniuk tanulmányaik alatt, ide pedig tényleg csak a legjobbak jutnak el. Alsó ajkam rágcsálva olvasom el a levelet, majd visszarakom a borítékba és visszanyújtom neki, hátha még valahol mutogatnia kell majd.
 - A beosztását majd megbeszéljük, de ha nem bánja, ma gyógyítanánk. - Mosolygok rá féloldalasan. Pontosan tudom, hogy én vagyok az egyik, akinek legtöbb esti-éjszakai műszakja van a gyengélkedő miatt. Elveszem a kávésbögrém és igyekszem összeszedni a szétesett önmagam.
- Jöjjön velem. - Villantok rá még egy visszafogott, kissé tartózkodó mosolyt, mielőtt elindulnék az ispotály jellegzetes illatú, hosszú folyosóján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=471609#post471609][b]Adam Kensington - 2015.03.06. 20:41[/b][/url]

Enyhén sokkolom. Ismét. Most azonban -úgy tűnik- egy elég jó irányba. Ugyan ez még nem derül ki egyértelműen, hiszen szegény most egyelőre azon van, hogy ne haljon fulladásos halált a kávétól, meg hogy kicsit helyre tegye az érzéseit azzal kapcsolatban, mit keresek itt. Végül azonban egész gyorsan képes váltani és csaknem tárt karokkal fogad. Azt hiszem, jócskán megkönnyebbült, hogy nem a vérkészletekből jöttem lakmározni.
Szelíd vonásokkal bólintok, mikor közli, hogy nála a legjobb helyen járok. Ezt örömmel hallom. Visszaveszem tőle a levelet és farzsebembe süllyesztem. Szavaira ismét csak bólogatni tudok, hiszen a beosztás megbeszélése tényleg ráér és természetesen remekül hangzik, hogy máris belevetjük magunkat a gyógyításba. Számmal nem, de régi tekintetemmel viszonzom kedves, visszafogott kifejezését, és követem őt a folyosón.
- Mi a szakterülete? - kérdezek rá a kis nőnél, mert gondolom, van olyanja. Közben haladunk az ispotály jellegzetes közegében, amelybe árnyszerű alakommal és laza öltözetemmel vajmi kevéssé illek különben. Lehet, ad majd rám valamit személyzeti egyenruhát, hogy mégse így lófráljak.
- Egyébként... - kezdek neki valaminek csöndesen.
- ...a Minisztérium elutasította a javaslatomat. - árulom el neki lágy hangon, lepillantva rá magam mellé. Nem úgy tűnök, mint akit ez nagyon megrázna. Viszont gondoltam, ő örülne neki, ha megtudná. Végül is rövid ismeretségünk alatt eddig ez nyújtotta az egyetlen konfliktusforrást. Azt meg nem feltétlen kell tudnia, miért nem vagyok nekikeseredve amiatt, hogy nem jött össze a törvénymódosítás. Persze, ha rákérdezne, nem fogok mellébeszélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=475656#post475656][b]Lorelai K. Riviera - 2015.03.13. 18:36[/b][/url]

Csendesen bólogat, nem szól semmit, csak bólogat. Jó, látom, nem egy szószátyár, de ezt már amúgy is tudtam róla. És még mindig jobb, mintha egy fecsegő, hiperaktív kislány lenne, mert akkor záros határidőn belül komolyan vissza kéne fognom magam vele szemben. Viszont tényleg a legjobb helyen jár, megkérem, hogy jöjjön velem, miközben végigvezetem az Ispotály jellegzetes folyosóin és talán kicsit izgulok. Vagy kicsit lelkes vagyok.
Annyira furcsa érzés itt sétálni vele. Szerintem ő is érzi, hogy kicsit meg kell szokni, hogy nem a fejét akarom, amiért a vérkészleteinkre pályázik. Még akkor is, ha még mindig próbálkozik, most már nem tehetem meg neki, hogy a kórház közepén Xénát játszva leterítem és elkezdem pofozni. Még akkor is, ha neki valószínűleg cseppet sem fájna, az én lelkecském kicsit megnyugtatná talán. Valakin mégiscsak le kell vezetni a feszültséget, nemde?
- Keleti gyógyítási technikák. Egy évfolyamot Magyarországon tanultam, utána pedig Japánban képeztem magam. - Igen, tudom, hogy sokan nem hisznek a mágikus körökben, a varázsporokban, amiket gyártanak, a ráolvasásokban és a gyógyító pontokban, a chakrában... de ha mágia létezik, ez hogyan ne létezhetne? Miért nem olyan elfogadott és közismert formája?
Azt is hozzátehetném, hogy a hydromágiás gyógyítással kísérletezem, ha nem lenne eszem. A kórházban sosem beszélek ilyesmiről, meg úgy általában nem is szokásom. Nem tartom olyan hihetetlen titokban, mint kéne, valószínűleg. Mégsem szeretek róla mindenhol csevegni, hogy miket csinálok én a pincémben...
Aztán felkapom a fejem, amikor ismét megszólal, egy pillanatig értetlenül nézek rá. Hm, olybá tűnik, égető szükségét érezte, hogy ezt elmondja nekem, még ha nem is egy olyan csevegős típus.
- Ha ezzel szeretne lekenyerezni még az elején, Mr. Kensington, nem fog összejönni. - Ennek ellenére nem bírom tartani a hivatalos arcom, halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Hogy ne örülnék neki? Csak a sérthetetlenség és biztosság látszatát fenn kell tartani. Majd otthon szolidan megnyugodva ünnepelgetem, hogy a Minisztériumban értelmes, döntésképes emberek ülnek. Egy jó pont nektek odafent, srácok.
- Parancsoljon. - Mondom, miközben egy szekrény előtt megtorpanok, és adok neki váltóruhát, hogy ne az utcai holmijaiban mászkáljon. Ezek abszolút sterilek és nem baj, ha összekoszolódik. - Itt átöltözhet nyugodtan. - Mondom, miközben kinyitom a szemben lévő ajtót, ami a gyakornokok öltözője. Nem nagy helyiség, nem is luxus, de legalább egy kis privát érzetet ad, nem pedig olyan, mintha nagyközönség előtt öltözne az ember. Hogy mennyi ideig öltöztem ilyen helyeken...
Amíg Adam öltözik, addig eltűnök egy percre, hogy előkerítsem a beosztást. Persze, nem úgy megy, hogy azt választ, akit szeretne, mert el is kell őt vállalni, de legalább hadd nézze meg.
- És itt pedig a beosztás. - Mondom, miközben odanyújtom neki, de tökéletesen nyugodt vagyok, mert tudom, mit fog látni. Hiszen a leggyakoribb név az éjszakai órákban, sötétedés után nem más, mint a Riviera.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=475766#post475766][b]Adam Kensington - 2015.03.13. 21:31[/b][/url]

Sötét szemöldököm finoman megemelkedik, amikor elárulja a szakterületét. Bevallom, erre nem gondoltam volna. De nagyon tetszik. Hagyom, hogy ez a gondolat kiüljön régi fényű tekintetembe. Nem mondom, ha valami messze áll tőlem, az az ázsiai kultúrkör, ettől még azonban végtelenül tisztelem és elismerem, amit tesznek és képviselnek, akár a gyógyítás terén, akár más téren.
A képességét halványan sejtem, azonban ez egy olyan gyönge sugallat, hogy odáig sem jut el, hogy felvessem magamban. Megérzek ilyen dolgokat embereken, ráadásul éppen pár hete volt szerencsém egy hydromágust megvendégelni a házamban, szóval van viszonyítási alapom, ám ez tényleg csak annyira elég most, hogy ha bejelentené, hogy uralja a vizet, kicsit sem volnék meglepve.
Ugyan, nem akartam én lekenyerezni, csak úgy gondoltam, jobb eloszlatni azt az egyetlen zavaró tényezőt, ami köztünk feszül. Ahogy nézem, sikerrel jártam. Alig győz nem diadalittasan vigyorogni. Engem nem zavar. Szerencsére nem az én káromon örvend. Mármint nem csak hogy nem azon örvend, de nekem valójában nem is származik károm ebből az egészből, csak előnyöm. Bejöttek a terveim és a számításaim. Törvénymódosítás nem lett belőle, számomra azonban adódtak új lehetőségek a sok támogató nyomán. Épp, ahogy szerettem volna.
Besétálok a kis öltözőbe és átveszem a gyakornoki gúnyát, ami leginkább a muglik műtősruhájára emlékeztet. A lényeg végülis ugyanaz ebből a szempontból varázs és varázstalan világban is: a kényelem és a felismerhetőség. Ezeket meg mind remekül szolgálja ez a viselet.


Elrakom levetett holmijaimat és mire kijövök a kis helyiségből, a nő egy beosztással vár. Átnézem és hamar ráébredek, hogy valószínűleg ez a hölgyemény kell majd szárnyai alá vegyen. Egy hálás bólintással adom neki vissza, sokatmondóan nézve a szemébe, így adva tudtára, hogy a lényeget leszűrtem.
- Vállalna engem? - teszem hát fel a nagy kérdést kérőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=481298#post481298][b]Lorelai K. Riviera - 2015.03.23. 21:32[/b][/url]

Megvárom, amíg átöltözik a mi kis újoncunk. A gyakorlat nem azt jelenti, hogy itt lesz gyógyító, és azt sem, hogy velünk egyenrangú munkát csinálhat, amíg nem veszik fel teljes értékű állásban. De nem akarom ilyesmikkel elrontani a kedvét. Egyáltalán nem, sőt, soha, senki kedvét nem akarom elvenni a gyógyítástól. Sokkal inkább csendesen örülök tovább, hogy vannak még emberek, akik ilyenre akarják szánni az életüket. Én nem voltam teljesen tisztában azzal, mivel jár ez a hivatás, amikor tanulni kezdtem. De aztán már nem voltam képes feladni, visszafordulni. Talán ha annak idején tudom, mennyire, mennyiszer félre kell raknom magamat, az egómat emiatt, talán egészen mást választok. Talán.
Amint Adam kész van, az orra alá tolom a beosztást, várom, hogy gyorsan áttanulmányozza. Látom az arcán a felismerést, noha mimikája nem beszédes, ha eléggé figyel, a tekintetében gyakran jelennek meg dolgok. Összefont karokkal dőlök neki finoman az egyik falnak és amikor visszanyújtja, elveszem a beosztást.
- Ilyesmit nem ígérhetek, Mister Kensington. Csupán annyit, hogy megpróbálhatjuk. - Nem, én nem teszek elhamarkodott ígéreteket, többé nem. Az a lényeg, hogy megpróbálom a szárnyaim alá venni. Próbálok neki segíteni, átadni a tudást, amit én magam is kaptam a tanítóimtól. Olyan értékeket közvetíteni, amit megérteni is nehéz, nemhogy átadni másnak. Már most kicsit összeszorul a szívem, ha arra gondolok, talán nem vagyok alkalmas rá. Minden esetre, ahogy azt mondtam Adamnek is, megpróbáljuk. De még mennyire.
- Viszont van egy pár kérdésem. - Teszem hozzá azonnal, tekintve, hogy nekem lesz a felelősségem minden, amit itt csinál, ha tényleg elvállalom őt. Még mindig furcsa kettősséggel tölt el ez a gondolat - részben izgatottsággal, részben borsódzik tőle a hátam. Nem tudom, van valami a helyzetben, ami olyan abszurddá teszi, hogy néha azt gondolom, álmodok. Akkor módszeresen, gondolatban felpofozom magam, hogy visszakoncentráljak a helyzetre, ahogy most is.
- A faji sajátosságai mennyiben segítik majd a munkáját? - Maradunk szigorúan a magázódásnál, a munkahelyen így csinálom. Bár ő tegeződő, harcias nőnek ismert meg, nem az az általános, mindennapi oldalam. Van még sok másik, de a legtöbbet igyekszem rejtegetni az emberek elől, részben tudatosan, részben pedig akaratlanul is. De ezzel még nincs vége a faggatózásnak. Körbetekintek, van-e valaki a közelben, és amikor megbizonyosodom róla, hogy más nem hall minket. Ha velem akar dolgozni, bíznia kell bennem, és nekem tudnom kell még valamit mindenképpen. Komoly vonásokkal, kemény tekintettel pillantok szemibe, miközben felteszem a kérdésem.
- Ha rosszul sülnek el a dolgok, hogyan tudom megölni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=481601#post481601][b]Adam Kensington - 2015.03.24. 18:44[/b][/url]

Ennél több nem is kell. Igazából pusztán ennyit értettem az alatt, vállalna-e engem. Hogy hajlandó-e elkezdeni foglalkozni velem, bevezetni az alapokba. Aztán pedig meglátjuk. Nem vártam ígéretet és nagyra törő terveket. Mélyet bólintok hát, hogy tudomásul vettem. Nekem ez így teljesen megfelel. A kérdéseit pedig türelemmel várom. Kezeimet összekulcsolom hátam mögött és jócskán lefelé pislogok a kis nőre fekete hajam és sápadt arcom keretéből.
- A faji sajátosságaim azok, amelyeket első sorban kamatoztatni szeretnék a diagnosztizálásban. Ezért vagyok itt. - árulom el neki.
- Nyilvánvalóan nem ildomos közvetlenül részt vennem a gyógyításban, a segítségem viszont sokat jelenthet. Képes vagyok bármiféle szerkezet és varázslat nélkül megállapítani valakiről a szervezete sajátosságait, így a működésének hibáit is. Csakhogy a megfelelő tudás nélkül mindez nem tesz túl sokat. Viszont ha tisztában vagyok azzal, mit kell keressek, vagy mi az, amit felfedeztem, azzal rengeteget spórolhatok mind orvosoknak, mind betegeknek. - fejtem ki bőségesen álláspontomat és azt, mire szánnám magam itt az ispotályban. Mondhatjuk, hogy két lábon járó diagnosztikai eszköznek óhajtok szegődni. Nemes egyszerűséggel úgy képzelem, hogy némely esetekben felválthatnám a bonyolult vizsgálatokat. Érdeklődve várom, mit szól mindehhez.
A második kérdésére azonban eléggé felszökik a szemöldököm.
- Nem tud megölni. - felelem mély hangon.
- Meg se próbálja... - rázom meg a fejemet, a szemeit figyelve. Nem azért nézem ilyen merőn, hogy delejezést alkalmazzak rajta. Nem teszek ilyet. Csak akarom látni, hogy megértett. Hogy az eszébe véste. Nincsenek meg hozzá a képességei, sem az adottságai, vagy a háttere. Egy profi aurornak vagy egy elhivatott vámpírvadásznak menne. Másnak nem sok esélye van. Ha fiatal, tapasztalatlan halhatatlan lennék, akkor talán. De mint tudjuk, nem vagyok az. Úgyhogy nagyon rosszul járna, ha ilyesmire vállalkozna. Nem mintha odáig kéne jutnunk, hogy erre kényszerüljön és ha mégis... rém kedves, hogy úgy látszik, rögtön ezt a megoldást választaná. Ha csak nem tesztelni akart most ezzel. Titkon remélem, hogy de.
- Mondja, ezt minden gyakornoktól megkérdezi? - érdeklődöm ridegen.
Elbeszélgetünk még egy darabig ilyen kedvesen, aztán nekivágunk az ispotálynak.