A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Harmincöt óra.
A jégkockát lassan forgatja a szájában, néha lenyeli az abból kioldódott, fájdalomcsillapító bájitallal elkevert vizet. Fölpillant az ajtó fölött lógó analóg órára, majd egy nyögéssel visszafekteti az arcát a párnájára.
A bal oldalán fekszik, az arca mellett kórházi vesetállal, amibe, mivel komolyabb mozgásokra nem képes, a szájába gyűlő váladékokat kiköpheti. Jobbját a feje alatt tartja a nyirkos párnán. Ahogy a méreg okozta dühkitöréseit is pánikrohamait megfelelő szedatív szerekkel ellensúlyozták és már nem fenyegetett az ellenállásának veszélye, a fél oldala szabadságát már megadták neki. Balja azonban továbbra is az ágy keretéhez rögzítve pihen mellette. Ha fájdalma van, mocorogni és forgolódni kezd, akkor pedig félő lenne, hogy kirántja a kézfeje bőrébe vezetett infúziós felszerelést- Jelenleg pedig ez az egyetlen, ami életben és viszonylag stabilan tartja őt.
Laposakat pislog, majd a jégkockát a tálba köpi, melynek tartalma émelyítően rózsaszín. Megnedvesíti az alsó ajkát, a szabad kezével megigazítja a feje alatt a párnáját, ahogy azonban a fejét felemeli, a teste görcsösen összerándul. Nyöszörögve szorítja a tenyerét a hasára, összébb húzza magát, amíg a szervein végighullámzó fájdalom ismét alább nem hagy.
Tudja, hogy vérzik belül. Mindenki tudja, ahogy azt is, hogy ez egyre, de egyre csak rosszabb lesz.
Izzadt homlokát a párnába törli ismét. Érzi, hogy a világoskék kórházi pizsama nyirkos rajta, ettől fázni és reszketni kezd. A félig elfüggönyözött szobában, ahol a négy ágy közül egyedül az övé foglalt, nagyon lassan telik az idő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=407288#post407288][b]Dwayne Warren - 2014.10.21. 16:41[/b][/url]

Harmincöt óra.
A jégkockát lassan forgatja a szájában, néha lenyeli az abból kioldódott, fájdalomcsillapító bájitallal elkevert vizet. Fölpillant az ajtó fölött lógó analóg órára, majd egy nyögéssel visszafekteti az arcát a párnájára.
A bal oldalán fekszik, az arca mellett kórházi vesetállal, amibe, mivel komolyabb mozgásokra nem képes, a szájába gyűlő váladékokat kiköpheti. Jobbját a feje alatt tartja a nyirkos párnán. Ahogy a méreg okozta dühkitöréseit is pánikrohamait megfelelő szedatív szerekkel ellensúlyozták és már nem fenyegetett az ellenállásának veszélye, a fél oldala szabadságát már megadták neki. Balja azonban továbbra is az ágy keretéhez rögzítve pihen mellette. Ha fájdalma van, mocorogni és forgolódni kezd, akkor pedig félő lenne, hogy kirántja a kézfeje bőrébe vezetett infúziós felszerelést- Jelenleg pedig ez az egyetlen, ami életben és viszonylag stabilan tartja őt.
Laposakat pislog, majd a jégkockát a tálba köpi, melynek tartalma émelyítően rózsaszín. Megnedvesíti az alsó ajkát, a szabad kezével megigazítja a feje alatt a párnáját, ahogy azonban a fejét felemeli, a teste görcsösen összerándul. Nyöszörögve szorítja a tenyerét a hasára, összébb húzza magát, amíg a szervein végighullámzó fájdalom ismét alább nem hagy.
Tudja, hogy vérzik belül. Mindenki tudja, ahogy azt is, hogy ez egyre, de egyre csak rosszabb lesz.
Izzadt homlokát a párnába törli ismét. Érzi, hogy a világoskék kórházi pizsama nyirkos rajta, ettől fázni és reszketni kezd. A félig elfüggönyözött szobában, ahol a négy ágy közül egyedül az övé foglalt, nagyon lassan telik az idő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=407641#post407641][b]Almásy Léna - 2014.10.21. 22:18[/b][/url]

Akárhogyan is próbálkoztam, nem tudtam lenyelni azt a hatalmas gombócot, ami a torkomban nőtt. Idegesen, a szám szélét harapdálva dülöngéltem egyik lábamról a másikra, miközben a recepciós kikereste a kórterem számát. Annak a kórteremnek a számát, ahová azt az embert vitték, akiről eddig tudni sem akartam.
Nem tagadom, elég rendesen összezavart az utolsó találkozásunk, mert a szívem ment szembe az eszem akaratával és nagyon is úgy tűnt, hogy az előbbi fogja megnyerni ezt az amúgy egyáltalán nem egyszerű csatát. Utálok kétségek közt lenni, ezért inkább megpróbáltam tudomást sem venni a problémáimról - ez körülbelül naponta pár másodperc erejéig sikerült - és nemes egyszerűséggel visszatértem Indonéziába. Így legalább nem tudtam több oltári baromságot elkövetni.
Sietős léptekkel indultam meg a mérgezési osztály felé, ahogy a recepciós kibökte az információkat; Anton nem tájékoztatott félre, mint ahogyan azt reméltem... Az üzenetet megkapva nem volt kérdés, hogy mit fogok tenni, csak nem éppen a legegyszerűbb dolog a szeretteinkhez rohanni, ha a világ másik felének is kötelességgel tartozunk. Valósággal élőhalottá váltam, amíg a szabadsági kérelmem elbírálták. Folyamatosan csak az zakatolt az agyamban, hogy mi lesz, ha elkések. Hogy mi lesz, ha nem tudom már elmondani neki, amit szeretnék. Hogy mi lesz, ha nem lesz többé...
Hangtalanul nyitottam be a szobába, rettegve attól, hogy mit találok odabent. Felkészülni egyáltalán nem tudtam semmire sem, a levél, amit kaptam igazán szűkszavúan volt megfogalmazva, így csak reménykedtem benne, hogy nem túlságosan nagy a baj.
 - Dwayne!
Az ágya mellé léptem, még a lélegzetem is visszafojtottam. Egyáltalán nem nézett ki valami jól.
Semmit sem tudtam az állapotáról, nem az volt az első, hogy orvost keressek. Én csak látni akartam. Látni akartam a két szememmel, hogy életben van. Holmi méreg nem győzheti le.
Dwayne Warren, nem hagyhatsz itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=407653#post407653][b]Dwayne Warren - 2014.10.21. 22:36[/b][/url]

Ismét megemeli a fejét, a vállára támaszkodik, egy újabb adag véres nyálat köp a vesetálba. Ez nem annyira vészes, nyugtatták meg még órákkal ezelőtt, az oldalára fordították, hogy mégse fulladjon bele. Azóta ebben a helyzetben van.
Visszahanyatlik a párnára, a szabad keze élével megdörzsöli kivörösödött szemeit, majd letörli a homlokát. Ha nem tesz hirtelen mozdulatokat, az érzés belül leginkább nagyon erős, letargikus influenzához hasonlít, nehezebb pillanataiban szalmonellához. A hányáscsillapító, ami az agyát is megfelelően tompítja azonban, egyelőre a korábbi állapotban tartja.
Az ajtó nyikorgása, majd halk léptek. Eleget feküdt az ispotály különböző ágyaiban, hogy meg tudja különböztetni a gyógyítók gumitalpú cipőinek hangját a látogatókétól. A kezét visszaejti az arca mellé a párnára, először csak a fél szemét nyitja ki. Elmosódott alapot lát közelíteni, vékonyat, magasat. Pislog néhányat, kissé elfordítja a fejét, hogy fölnézhessen rá.
A haj. Az arc. A bőrének a színe. Megmozgatja az infúzióval lekötött kezének ujjait, leveszi a szemét a nőről. Nagyon rekedten szólal meg:
   -  Ellenőrizni akarod, hogy tényleg meghalok-e, vagy csak újabb kamu?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=407675#post407675][b]Almásy Léna - 2014.10.21. 23:01[/b][/url]

Láttam már egy párszor sebesülten, ágyhoz kötve, ez valahogy mégis más volt. Nem borították hatalmas sebek a fejét, karját, akármilyét, mégis sokkal, de sokkal rosszabbul nézett ki, mint máskor.
Megijesztett.
Lehuppantam az ágy melletti székre, közben le sem vettem a szemem az arcáról. Leperegtek előttem azok a szép, illetve kínos pillanatok, amit együtt éltünk meg... A gombóc egyre nagyobb lett a torkomban.
 - Nem fogsz meghalni.
Minden egyes szót hangsúlyosan, megnyomva ejtettem ki, kicsit már úgy tűnhetett, hogy ezzel magamat akarom meggyőzni. Hinni akartam, hogy megint olyan lesz minden, mint régen, sőt még talán jobb is. Az ember ilyenkor másba nem tud kapaszkodni, csak a szép pillanatokba és csak remélhet, remélhet folyamatosan.
 - Erős vagy és meg fogjuk oldani. Együtt.
Csalás vagy nem csalás, nem számított ott akkor semmi sem. Bátortalanul nyúltam a kikötözött karja után, hogy megfoghassam a kezét és végigsimíthassak rajta, már ha hagyja egyáltalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=407753#post407753][b]Dwayne Warren - 2014.10.22. 10:53[/b][/url]

A jobbját visszahúzza a feje alá, ezzel megtámasztva az arcát, hogy láthassa a nőt. Összekócolódott, csapzott haja a szemébe hull. A kéz megnyugtató érintésére behunyja a szemét, bár először láthatóan összerezzen tőle. Az elmúlt nap eseményei paranoiás bizalmatlanságot ébresztettek benne a felé matató ujjak iránt.
Ám Léna nem akarja bántani. Nem igyekszik tűt döfni a vénájába, lenyomni valamit a torkán, ahogy a személyzet, akikkel az idejét köteles eltölteni. Ez pedig jó. Csukott szemmel élvezi az övéhez képest hűvös kéz simítását.
   -  Mér' vagy itt?
Egy mély, szakadozott levegővétel után nyögi ki az ésszerű kérdést. Hunyorogva nyitja ki a szemét. Az elválásuk közel sem volt... baráti. Felrémlik előtte a nő dühtől csillogó szemeinek emléke ott a Budanekeresdi lakásának szemetes nappalijában. Ahogy Léna mögött becsapódott az ajtó, ő már teljesen biztos volt benne, hogy nem látja többé, ha mégis, már semmi sem lesz olyan, mént régen. Olyan jó. A jobb keze ujjai az infúzió csövét kezdik babrálni.
Vérszegényen vigyorodik el.
   -  Remélem nem te keverted a cuccot a kávémba... bár sejtettem, hogy kemény a női bosszú, de ennyire... értettem volna abból is, ha felgyújtod a cuccaim vagy valami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=415448#post415448][b]Almásy Léna - 2014.11.02. 11:13[/b][/url]

Csak néztem Őt, csak néztem és mindent elfelejtettem egy kis időre, ami a közelmúltban történt. Az arcomról az aggodalom és a szeretet hullámzó vegyesét lehetett leolvasni. Csak nem akartam elveszíteni, ennyi az egész.
 - Mert itt a helyem, azért.
Igen, elmenekültem megint a problémák elől, mondhatni gyáva nyúllá lettem, de mentségemre szóljon, hogy ezt a helyzetet más nők is valahogy így reagálnák le. Vagy mondjuk rosszabbul… de én nem az a típus vagyok.
Ajkaimat egy apró sóhaj hagyta el. Szívesen végigsimítottam volna az arcán nem-lesz-semmi-baj mondókát skandálva, de inkább csak gyengéden megszorítottam a kezét.
 - Minek nézel te engem?
Egy pillanat alatt megváltozott az arckifejezésem, a tekintetemből ijedtség sugárzott. Át sem gondoltam az egész történetet így egyben, de igaza volt… nyilvánvalóan én lehetek az elsőszámú gyanúsított az ügyben. Nyomozó fejjel már tudtam, hogy szinte semmim sincs, amivel rácáfolhatnék a feltételezésre.
 - Sosem bántanálak, remélem tudod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=415490#post415490][b]Dwayne Warren - 2014.11.02. 11:53[/b][/url]

Hosszan pislog kettőt, majd a szemét végül elszakítja a nő szokatlanul napbarnított arcáról. Az ujjai tétován babrálnak a lepedő szélén Léna óvón szorító ujjai alatt. A szája szélét rágja, nehézkesen vesz levegőt, majd fújja ki ismét. Az arcát feljebb fordítja a párnán.
Mert itt a helyem, azért. A lénye egy része helyeselne, könyörögne, hogy maradjon vele addig, amíg véget nem ér ez az egész, vagy így, vagy úgy. Elvégre szüksége van rá, ezt le sem tagadhatná. A másik része azonban - az, amelyik ebben a helyzetben is racionálisan dönt - egészen mást súg neki. Lénának nem kellene itt lennie. Senkinek sem kellene végignéznie ezt.
Nem tudja, nem akarja.
   -  Annak, aminek te nézel engem.
A hangja rekedt és elhaló, nem néz Lénára, a lepedő gyűrődéseit bámulja, mintha semmi érdekesebb sem lenne azoknál. Ismét mély levegőt vesz, megnedvesíti az alsó ajkát.
   -  Én is ezt mondtam neked. Mégse hitted el, hát... - nyel egyet, a kezét pedig elhúzza a nőétől - csak menj el. Simán. Menj innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=415518#post415518][b]Almásy Léna - 2014.11.02. 12:22[/b][/url]

Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki. Annyi minden megbeszélnivalónk lett volna - legalábbis szerintem -, de ezeknek akkor és ott nem volt helyük. Ott nem a sérelmeket kellett volna megbeszélni, valahogy mégis afelé sodródtunk és én ezt nem akartam. Nem akartam, hogy esetleg az utolsó beszélgetésünk, az utolsó perceink így teljenek.
De hiába. Ezt elrontottam.
 - Ezt ne. Most ne. Kérlek...
Képes vagyok ilyen totális hangulat- és nézőpontváltásra. Eddig tökéletesen megbántva éreztem magam és nem is akartam tudni róla, most meg olyan vagyok, mint egy meghunyászkodó, szemeivel könyörgő kiskutya. Más ne akarjon kiigazodni rajtam, amikor én magam sem tudok.
Pislogtam, bámultam Dwayne beesett, gyötrött arcát és nem akartam tudomást venni a kéréséről, vagy inkább utasításáról.
 - Nem... - hangom megremegett - Nem megyek el. Én itt akarok lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=415562#post415562][b]Dwayne Warren - 2014.11.02. 13:00[/b][/url]

Az infúziós kezével megmarkolja a lepedő szélét, a vállán ránt egyet, hogy a takarót szenvedve feljebb erőltesse magán, végül eltakarva gézzel fedett csuklóját. Behunyja a szemét, az ellentétes kezét kihúzza az arca alól, hogy a kézfejével megtörölje a homlokát, az alkarját a szemén hagyja eztán.
   -  Nem akarlak látni.
Dehogynem.
   -  Csak menj innen, jó?
Kérlek, maradj.
Hirtelen vesz mély levegőt, a váladék, ami a torkában gyűlt, egyszerre a tüdejére szalad. Görcsösen köhögve könyököl föl, a vesetálat egy ügyetlen rándulással kiborítja maga mellé, az nagyot csattan a padlón, visszataszító tartalma az ágy széléről lefolyik mellé.
Nem akarja, hogy ezt végignézze. Jobb, ha ezt senki sem látja, pláne nem ő. Ha racionálisan végiggondolhatná a helyzetét, biztosan máshogy döntene, ám most ez az egyetlen, amire gondolni tud. Csak ne lássa így senki se.
   -  Menj innen. Most. - a hangja már már agresszív, szaporán hunyorogva bámul föl a nőre - Mondtam valamit. Menj!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=415596#post415596][b]Almásy Léna - 2014.11.02. 13:55[/b][/url]

Összepréseltem az ajkaimat, próbáltam visszaszorítani az elkeseredettségem és a feltörni vágyó sírást. Nem is tudom, mit vártam a múltkori után... Az kezeimet az ölembe ejtettem és rájuk bámultam. Így könnyebb volt.
 - Én csak...
Minden egyes kijelentése ostorcsapás volt a számomra. Mintha arcon csapott volna újra és újra, és újra.
Az események egy pillanat alatt felgyorsultak. Azonnal felpattantam, ahogy köhögni kezdett és leverte az ágytálat. Felugrottam, hogy segíthessek, ügyetlen mozdulatokkal kaptam a mindenféle váladékkal szennyezett tál után.
Azután már nem szóltam egy szót sem. Először csak egy könnycsepp csusszant ki a szorításmból, aztán egy újabb, a végén pedig csak úgy záporoztak. A torkom teljesen elszorult, küszködtem a sírással, ahogy leraktam a tálat mellé az ágyra.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felkaptam a táskám, amit előtte a szék lábához helyeztem és kiviharoztam a szobából a sérelemmel vegyült szerelmemmel együtt.