A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=886638#post886638][b]Asteria Naya Saint-Venant - 2025.02.07. 12:17[/b][/url]

Jelenleg még újdonságként éli meg az új kapcsolatot, mivel huszonhat éve során a vőlegényén kívül nem volt párkapcsolata, csak futó kalandok. Jácint pedig még nem számít kapcsolatnak igazából, hisz a randizási fázisban vannak. Ettől függetlenül nem érzi úgy, hogy bárkinek is hazudnia kellene státuszáról, ha kérdeznék. Mondjuk erre a munkahelyük nem a legjobb hely, nagy a lebukás és pletyka veszélye most még.
- Hogy úgy... Mit kapok cserébe? Ingyen nem dolgozom - ártatlanul somolyog, de a tekintete egészen más gondolatokról árulkodik. Most, hogy kettesben maradtak, legszívesebben tenne róla, hogy Jácint a maradék néhány órában ne tudja kiverni őt a fejéből.
Mire épp lehunyná a szemét és megtenne egy mozdulatot a kezével a férfi karja felé, az ajtó nyílik, ők pedig szétrebbennek, mint a madarak, akiket megijesztettek. Egy lemondó szusszanás követi a mozdulatot, aztán Jácint elé tolja a cukrot, mintha még mindig nem lennének jóban. A pillantását is kerüli, de az érkező nővéreknek mosolyogva köszönt, miközben két korttyal eltünteti a kávéja maradékát.
- További jó pihenést! - szól ez mindenkinek, aki a konyhában tartózkodik, azt viszont nem tudja megállni, hogy ne nézzen fel a doktora szemébe, mikor mellette elhajolva berakja a mosogatóba bögréjét. Ezután kisétál az étkezőből és visszatér a munkához a maradék időre. A munkaidő lejártával egy üzenetet dob Jácintnak. Tündérmanó utca 14., alig várom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=887073#post887073][b]Salamon Gréta - 2025.02.17. 17:44[/b][/url]

Szokásos nap és felfordulás, mint mindig, leszámítva azt, hogy ezúttal egy csapat tizenévest hoztak, akik jó mókának tartották azt, hogy új bájitalt alkossanak. Ennek szörnyű hasfájás, hasmenés és kiütés lett a vége, még most is dolgoznak a laborban, hogy kiderüljön, milyen összetevők is voltak a főzetben, addig is, a kölykök kaptak ellátást, ellenbájitalt, ami enyhíti a fájdalmaikat és elmulasztja a bőrükön lévő keléseket. Gréti ezzel foglalkozott mostanáig, míg nem vissza nem hozták az egyik idős beteget, aki saját maga akart ártalmatlanítani egy átkozott tárgyat, s bizony, meg is lett annak az eredménye. Súlyos sérülésekkel került be egy héttel ezelőtt, de szerencsére a Doki szakszerűen ellátta, most pedig a kontroll miatt várakozik az egyik kezelőben. Doki viszont sehol, így Gréti keresi, részben emiatt, részben másért,  de nincs a kijelölt kezelőben sem, s a nővérek már kezdenek háborogni. Fura, ez nem jellemző a férfire, a lány ezért is igyekszik megtalálni őt, s bizony észre is veszi a folyosón felettesét. Első látásra sok minden nem lenne fura, viszont amikor Márti nővérrel is túlcsordul a nagy szeretet, az már enyhén gyanús.- Elnézést, elrabolnám a doktor urat konzultációra - szakítja félbe őket és a legközelebbi üres szobába be is tereli Kozákot. - Doki, beszélnünk kell, két dolog miatt is - kezd bele, de látja, hogy valami mintha nem stimmelne. - Jól vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=887193#post887193][b]Dr. Kozák Dávid - 2025.02.21. 20:14[/b][/url]

Ilyen lehet az, amikor beszívsz, de nem a levegőt vagy a héliumot. Hehehe...Jaj nagyon szép minden, még Mártika is, akit eddig észre sem vettem. A szeme gyönyörű, olyan mint aaaaa...jáde...Igen pont olyan! De állj! Honnan tudom én egyáltalán, hogy milyen a jáde színe? Mindegy. Megyek és meg is mondom neki gyorsan, még mielőtt elfelejtem. Oda is oldalgok hozzá és széles mosollyal, ragyogó tekintettel kezdem neki ecsetelni a felismerésemet. Észre sem veszem, hogy hülyének néz, pedig konkrétan ez történik. Már éppen ott tartanék, hogy randevúra hívom, amikor ezt Gréta csírájában elfojtja. Hát köszönjük... - Naa ez nem volt szép - toppantok morcos kisfiúként, amikor beérünk egy szobába. Körül se nézek, csak lezuttyanok az egyik székre. Összefonom a kezeimet a mellkasom előtt és hisztikézek tovább. - Hát én nem szeretnék, blööö - öltö rá nyelvet és elfordulok a székkel. Amikor rájövök, hogy tényleg forog, elkezdem hajtani magam és csak akkor állok meg, amikor róka rudi és családja befigyel, de akkor is heherészek, hányás helyett. - Egy kicsit most szédülök, de nem akarod kipróbálni? - kinyúlok a kezemmel Gréta felé és ha hagyja magát, az ölembe húzom és együtt kezdek el pörögni vele megint. Ha nem hagyja, hát olyan bánatos, barna, kisgugya szemekkel nézek rá, hogy olyat még sosem látott és kérlelni kezdem, míg be nem adja a derekát. Mondtam már, hogy mennyire tetszik a dereka? Olyan átfogni való, meg minden. Ez a gyügyital kombó teljesen kifordított magamból, ezért most aztán jól megmondom neki. - Tetszik a derekad. A szemed is, de a derekad és a bőröd, ja igen a bőröd, na az is tetszik! Gréta te szép vagy ám nagyon - nyomatom a kandúrbandit a magam esetlen de amúgy nem tolakodó, inkább vicces módján és ennek vagy egy köríves nyakleves, vagy valami egészen más lesz a vége. Még nem tudom melyik, de az biztos, hogy annyit tudok majd csak mondani rá, hogy: Hinnye bazmeg!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=887210#post887210][b]Salamon Gréta - 2025.02.22. 11:23[/b][/url]

- Nem volt szép? - vonja fel szemöldökeit és kérdően pillant a dokira, amint végre sikerül becsukni az ajtót a háta mögött. Végig néz a férfin, aki egyáltalán nem olyan, mint szokott lenni, valami nagyon furcsa zajlik, ebben egész biztos, hisz nem minden nap ölt rá egy felnőtt férfi nyelvet, pláne nem így. Dokinak már ismeri a humorát, szeret is, ahogy a konyakmeggyeit is, de ez most kissé bizarr, s Grétit egyáltalán nem deríti jobb kedvre, aggodalmasan figyeli, hogyan vált öt évessé a mentora. - Dávid! - szól a férfire, aki megpróbálja az ölébe húzni, ez is csak azért sikerül, mert váratlan mozdulat volt, Gréti viszont mindössze pár másodperc, s talán egy fél forgás elejéig ül a férfi ölében, mert lábával nyújtózik és igyekszik megállítani a forgást, hogy aztán ki is másszon a férfi öléből. - Merlinre, Te szívsz? Mit fogyasztasz és mióta? - aggodalmasan hajol bele a férfi aurájába, kezeivel a szék kartámláin támaszkodva, hogy alaposabban megfigyelje a férfi pupilláit, azokból viszont egyértelmű jeleket nem tud levonni. Jó pár drogot ismer - hála az öccsének - tapasztalta is azok hatásait, ez viszont egyikhez sem hasonlítható.
- Hogy én? - egy pillanatra meglepetten néz a dokira, kissé mintha össze is zavarná ez a sok bók, de aztán nyilvánvaló, hogy ezt is csak az a befolyásoltság mondathatja vele, mint amitől az előbb pörgött is azon a széken. - Merlinemre! - sóhajt, az aggodalom nem múlik el belőle, hiába is buknak elő a férfiból ezek a bókok. Korábban, vagy más szituációban még imponálna is neki, most viszont úgy véli, hogy mindez valami szer hatása lehet. - Örülök, hogy tetszem Dávid, Te is nagyon jóképű vagy, de Margitka féltékeny lesz - jegyzi meg, próbálja kicsit viccel oldani a szituációt, mert nem biztos benne, hogy az imént Margitkának udvarló férfi nem próbálkozna be bárki másnál is most, ilyen állapotban. Inkább mellé lép, egyik kezét a doki vállára helyezi, hátha ezzel lenyugtatja, s meggátolja a további izgő-mozgást, a másikat meg a homlokára csúsztatja. - Jesszus, Te lángolsz! Na jó…mit vettél be? És ha beteg vagy, miért jöttél be? - sóhajtva néz a férfire, a fejét is megcsóválja, hangjából érezheti a másik, hogy most bizony meg lett dorgálva. Még jó, hogy egy kezelőben vannak, minden steril eszköz a helyén, így Gréti odalép a szekrényhez, elveszi a lázmérőt, s már vissza is lép vele a dokihoz. - Nyisd ki szépen a szád - s már illeszti is be a hőmérőt, hogy pontos értéket kapjanak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=887698#post887698][b]Dr. Kozák Dávid - 2025.03.14. 09:21[/b][/url]

Most tényleg megkérdezte mit szívok? Azt feltételezi, hogy valamit szívok? Hát köszönjük! Méghogy én szívni? Még az orromat se sívtam azóta, hogy egyszer az anyukám akkorát lekevert érte, hogy a füleim körbeszaladtak a fejemen. Ja amúgy anyukám kemény nő, aki ismeri a repülő flip-flop papucs hatalmát. Ha dobta, mi dőltünk és nem a röhögéstől. Égetnivalóan rossz kölykök voltunk. Mondjuk én nem, de a testvéreim igen. Viszont anya az egyenlő bánásmód élharcosa. Még ma is mindenki kap a fejére, ha az asztalnál elkezd valamelyikünk hülyülni. Persze mindezt játékosan, mert az egyik bátyám kétszáz centi és kilóban is hasonló. Mindezt izomból. Na ő tuti szív valamit, na de én...- az orvosom szerint túl sok húst és gyerekkorom óta - adok választ némi fázis késéssel, meg egy angyali mosollyal. De hiába mert az én szépséges gyakornokom ádáz fúriaként néz rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Mikor néztem utoljára a szemébe? És akkor miért nem vettem észre mennyire szép? Na mindegy, lapozzunk, mert még mindig ott tartunk, hogy nem hisz nekem. Az igen! - Tényleg semmit. Esküszöm Drágám! - rajzolok X-et a szívem tájára, ahol újra nyár van, csupa virág hét határban...Ja, hogy ez meg egy dal szövege, amit nem is tudtam, hogy tudok...Hinnye bazmeg...- Mártika! Nem Margitka, ő nem szép, meg öreg is nagyon! - kelek ki magamból de ez csak kamaszos puffogásnak tűnhet, egyáltalán nem férfias agresszív kitörésnek. Kezére, amivel a homlokomat vizsgálta egész finoman sikerül ráfognom és úgy válaszolok neki, kicsit búgó hangon, mint valami szerelmes gerle. Ebből még baj lesz...- Két gyógybájitalt, mert benyeltem valami kórságot Édes, nincs bajom - kénytelen vagyok hagyni, hogy elmenjen a lázmérőért, de közben sikerül felkelnem a székből és mire visszaér már pont előtte állok egy kis magasságkülönbséggel felé hajolva. - Ha kapok zálogot érte - mondom fejet csóválva. Hogy ez honnan jött, na azt nem tudom és be sem jöt, mert már érzem is a lázmérőt a nyelvemen. Fujjj! - Összetöjöd a szivemet Gjéta, há nem éjdemejtem voljna meg egy kisz apjó zájogot? - beszélek a mérőtől idiótán sejpegve, amitől persze a mérés nem lesz valami hatékony. Ki is veszem a számból, majd leteszem a mellettünk lévő asztalra. Közben kissé zavaros tekintettel, de annál erősebben nézem az én édes kis gyakornokomat. - Mi a diagnózisa Doktornő? - kérdezem, miközben kezemmel egészen ügyesen megsimítom az arcát és még mindig egy kicsit bódultan imbolyogva, teszem a másik kezem a derekára. Igazából ezt az utóbbit azért csinálom, mert egy kicsit szédülök és nem akarok elzuhanni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=887888#post887888][b]Salamon Gréta - 2025.03.23. 19:15[/b][/url]

- Vöröshúst…- a válasz most nem elégíti ki, okkal merül fel benne egy pillanatra a kérdés, hogy vajon miféle anyagot vehetett be a férfi, bár nem gyanúsítaná ilyennel, mégis kénytelen erre következtetni abból, amit lát és érzékel. Még az is elkerüli a figyelmét, hogy a doki helyesbít Mártira Margitról, hisz míg a férfi csak csacsog - meglehetősen sokat magához képest - addig Gréta már pulzust mér a férfinél, majd lázat is, aminél már a férfi is közreműködik, egész pontosan ráfog Gréti vizsgálódó kezére. - Gyógybájitalt? - kérdez vissza, egyúttal gondolkodóba is esik, hisz attól ilyen tüneteket nem kéne produkálnia. Márpedig felettébb közvetlen lett a férfi, becézgeti és mintha még a gátlásait is elhagyta volna valahol, már-már kezd zavarba ejtő módon viselkedni. - Ezt csak meg kéne mérni - jegyzi meg, mert forrónak érzékeli azt a homlokot, s míg fordul egyet, a Doki már vele szemben áll.
- Zálogot, kapsz egy lázmérőt, oké? - mosolyodik el, s már csúsztatja is Dávid szájába. - Nem-nem, rossz fiú voltál - veszi fel a stílust, hazudna, ha azt mondaná, hogy úgy amúgy nem vicces a doki, még el is mosolyodik rajta, Dávid viszont nem sokáig tűri a lázmérőt, meg is szabadul tőle, Gréti közben fordul és megkukkantja a polcon lévő gyógyitalokat, de feltűnik neki, hogy az egyik dobozban van néhány más címkével feldíszített üvegcse. - Szerintem tudom már..- visszafordulva kezdené magyarázni, de Dávid keze az arcára téved, a másik meg a derekára, Gréti meg egészen zavarba jön ettől a közelségtől. - Ez..ez - el is akadnak a szavai egy másodperc erejéig, régen nagyon is vágyott erre a közelségre, még álmodott is a Dokival, csak aztán volt az a balatoni incidens. - Rossz gyógyitalt ittál, a bódítóból, amit súlyos átkok után adunk a fájdalomcsillapításra. Valaki bekeverte abba a dobozba… - mutogat a háta mögött a polcra zavarában, azután fogja meg Dávid mindkét kézfejét, arcáról lehúzza a férfi kezét, aztán Dávidba karol, hogy a kezelőágyhoz segítse. - Le kéne dőlnöd kicsit, néhány órára. Így nem dolgozhatsz - jegyzi meg közben, remélve, hogy a Doki is közreműködik.
- Néhány napra otthon is kellene maradnod, hogy jobban legyél, elkaptad ezt a kórságot - sóhajt, nem örül, hogy Dávid kidől, hisz sok a beteg, de így tényleg nem dolgozhat, mert a végén még felszed egy anyukát a váróban, vagy lefertőzi a betegeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=888398#post888398][b]Dr. Kozák Dávid - 2025.04.12. 07:45[/b][/url]

Két eltérő tulajdonságú szer kölcsönhatása fázisosan befolyásolhatja a szervezetet. Hát köszönjük...Mondjuk nálam ez a kis tankönyvből kiragadott passzus egész jól lekövethető. Basszus...Kezdődött az eufóriával, aztán jött a gátlások levetkőzése, bár ezzel még nem mehetnék el chippendale fiúnak egy klubba, de na, tőlem már ez is szokatlan. Most ott tartok, hogy szédülök, egyre jobban, ami miatt jó is, hogy Gréta kedves visszautasítás után az ágy felé vezet.  Fogom én még magam holnap szégyellni azért, ahogy viselkedtem. De koncentráljunk arra, hogy a térdem most vált cseppfolyóssá és kezd kicsúszni a lábam alólam. Hinnye bazmeg...- Kellett ez nekem - brekegem, ahogy szinte felesek a vizsgáló ágyra, majd igen férfiasan kiterülök rajta, mint kecskebéka a kamion alatt. Egy halom szánalom. Az igen! - Otthon? Jaaajj ne, ott olyan rossz, meg nem is látom a mosolyodat a reggeli kávé után - szuszogom és úgy érzem a világ összes szomorúsága és nyomorúsága rám szakadt hirtelen. Kiflibe hajlik a szám, a szemem ég és elfordítom a fejem, hogy legalább egy csipet méltóságom megmaradjon. Ezért gondolatban lepacsizok a pasi ösztöneimmel. Viszont íme, tessék nézni, itt a következő stáció, a teljes érzelmi káosz. Hát férfi az ilyen, hogy bőg, mint egy óvodás egy nő előtt, aki még tetszik is neki. Hoppá...Na jó igen. Tetszik Gréta. Mindig is tetszett, de aztán jött az ex a nem is volt szex, meg a Balaton és a végén a siralom. Mint valami ótvar ponyva! - Hát jó - nyögöm ki a kínok kínját túlélő hangján, ami inkább egy ázott kismacskáéra hasonlít. Merlin az égben! Gréta körbe fog röhögni ezek után és nyakamhoz a repedt pálcát, hogy egy életre elkönyvelt idiótának. Oh borzalom, ezt nem élem túl, holnapig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=888766#post888766][b]Salamon Gréta - 2025.05.03. 16:27[/b][/url]

Mosolyog Dávidra, ahogy felsegíti a kezelőasztalra, erre szükség is van, láthatóan a férfit kiütötte a vegyített gyógyszerek kombinációja. A megjegyzések ugyan jól esnek neki, de nem biztos abban, hogy nem-e csak az aktuális fejbéli zűrzavar hozza ezt, hisz a férfi a folyosón mással is flörtbe elegyedett. Az viszont már inkább aggasztja, ahogy a férfi mintha sírással küzdene, nem sűrűn tapasztalt ilyet. - Dávid, ez most a szer hatása, biztosan megzavarta a hormonjaidat - ki tudja, sosem tesztelték korábban, lehet, hogy túl nagy dózist adott be magának. - Figyelj csak, hazamész, kipihened magad, én meg munka után beugrom és rád nézek, hogy egyben vagy-e még, így áll az alku? - mosolyog a dokira, közben a biztonság kedvéért mér egy vérnyomást is, hogy ellenőrizze, változtak-e az értékek a szer hatására, majd előveszi a mobilját.
- Mi is a címed? Hívok neked egy taxit a Hopp társaságtól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=888807#post888807][b]Dr. Kozák Dávid - 2025.05.06. 20:02[/b][/url]

Mit tehettem volna ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Megmondtam a címem. Ennyi. Itt nem volt jó válasz. Totál kiütve feküdtem egy ágyon, a sírás határán, szemben a legnyakasabb és legszebb nővel, akit mostanság láttam. Remélem olyan szerencsés leszek, hogy ha holna felébredek, vagy mellettem fekszik, vagy ebből az egészből semmire sem fogok emlékezni. Nem tudom melyik lenne a jobb. Tényleg nem, mert az előbbi azt jelentené, hogy talán szánalomból aludt ott, vagy azt, hogy elvesztettem a kontrollt és letepertem, ami meg maga a pokol legmélyebb bugyra. Én nem ilyen vagyok. Szóval inkább a felejtés. - Hogy hozok így neked kávét holnap?... - kérdezem hüppögva, ahogy betuszkol a taxiba, amihez, hála az égnek egy hátsó folyosón vitt ki, ágyastól. Legalább nem égettem le még több ember előtt magam. Szóval miután tettünk egy halálos kitérőt balra, a taxi leparkolt a ház előtt, a sofőr meg volt olyan jó arc, hogy bekísért az ajtóig, hálából, hogy az igen erős és szó szerint mélyről jövő késztetésem ellenére nem hánytam tele a kocsiját. Hát köszönjük! Innen nem tudom milyen módon kerültem az ágyamba, de most ott vagyok, a karomon Franco, a mellkasomon Nero heveredett el, míg én a világomat nem tudva, valószínűleg ordenáré módon horkolva alszom. Elbűvölő látvány lehetek, mint egy modern csendélet. Van egy olyan érzésem, hogy Bazsi barátom és lakótársam vonszolt fel a szobámig. Holnap ezt meg fogom köszönni neki. Viszont addig teljes öntudatlanságban telik az idő. így ha Gréta be is tartotta amit ígért én azt átdurmolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=889069#post889069][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2025.06.02. 13:17[/b][/url]

A kórterem jellegzetes fertőtlenítő bájital illatát árasztja és már a folyosón is érezhető. A belépőt állandó, de az idő múlásához igazodó intenzitású fény fogadja. A szobában, ahol két ágy áll, most csak egyben fekszik valaki. Ez a fakó arcú, mozdulatlan alak nem más, mint hősnőnk. Fejét turbánszerű kötés fedi, kezei mellkasán pihennek összefonva. Három napja feküdt már egyfajta kómaszerű állapotban, amikor tegnap végre kinyototta a szemét. Akkor még csak néhány órát töltött ébren, de doktor Kozák már megbizonyosodott róla, hogy végtagjai, finommotorikája és beszéde nem szenvedte meg az operációt, amihez mágikus szike írónt használt. Gyorsan kellett cselekednie, mert a nagy mértékben kiboltosult ér elpattant a koponyacsont eltávolítása közben. Marfa kis híján a kezei alatt veszett, de a gyógyító előbb uralta a vérzést a mágia segítségével, majd a különleges eszközt és mugli eljárásokat kombinálva rendet tett a szép fejben. Bízott benne, hogy betege felépül, de tudta a szervezetnek ekkora trauma után időre van szüksége. Így folyamatos megfigyelés mellett nem esett kétségbe a kóma beáltától. A páciens kérése szerint a sikeres műtétet követően üzent a megadott egyetlen kontaktszemélynek. Saját hím oroszlán patrónusát küldte el a férfihoz, remélve az hamarosan meglátogatja betegét. Ugyani a család jelenléte az ilyen esetekben nagyon fontos a gyógyulási folyamatban. Három nap telt el és a nő felébredt. Ma pedig már sokkal éberebb, mint ébredése után volt. Délutánra fáradt csak el és hunyta le szemeit egy kicsit a vizit előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=889228#post889228][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2025.06.09. 16:33[/b][/url]

A patrónussal nem tudott mit kezdeni. Ismeretlen volt és teljességgel idegen számára az oroszlán, valaki olyan hangján szólalva meg, akinek legfeljebb a nevét hallotta korábban. Zserbó meg is ugatta a jelenést, bár elüldözni próbálni azt éppen annyira volt sikertelen próbálkozás, mint értelmetlen. Álmos a maga részéről nem is válaszolt. Nem tudta, mit mondhatna. Most sem tudja. Az a múlt heti beszélgetés, vagy inkább veszekedés - a jó ég tudja - csak arra volt jó, hogy régi, fájó emlékeket hozzon a felszínre. Napokig harag és bűntudat között ingadozott, elvégre ezek helyett ott lehetnének egymásnak, mint ahogy az régen volt, de mintha elveszítette volna őt valahol, valamikor, és észre se vette. Zenkőből Marfa lett, az erős, független nőből szentimentalista regények szenvedő hősnője, aki önként megy a halálba valami érthetetlen oknál fogva, fel sem mérve a lehetőségeit. Az volt az egésznek a csúcsa, amikor arra kérte, hogy majd vigyen liliomot a sírjára. Nem akar még egy sírt gondozni. Az az egy is sok, ami van. Pont elég volt végignézni, hogyan sorvad el az anyjuk minden gyógyítói próbálkozás ellenére is, mert valami olyat hozott létre a félresikerült varázslat. Talán jó lett volna beszélnie erről valakivel, de közben mégsem akart senkit terhelni, olyan végtelenül elbaszottnak érzi az egészet. Végül nem is megy be a kórterembe, hiába jött el idáig. Lezárni talán nem tudná, de úgy érzi, Marfa amúgy is kellőképpen egyértelművé tett már egy ideje sok mindent, és nem hisz benne, hogy ez csak erről a valamiről szólt, amivel képes volt szike alá feküdni. Valami megváltozott, ő pedig nem akarja ennek a súlyát is cipelni. Csak a főnővérrel beszél, hogy hagyják békén. Féltestvérek, ha épp el nem cserélték eleve a másikat a kórházban, mert ő biztosan Ohridszki, éppen annyira, mint amennyire Füst is. Marfáról ellenben már nem tudja, kicsoda. Hagy azért neki egy csokornyi magyar zergevirágot a birtokról, hogy tudja, hogy itt járt, de nincs mit mondania. Nem tudja, mennyi időre van szüksége megemészteni mindent, ami utóbb történt, de az biztos, hogy idő kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=892745#post892745][b]Dr. Adrian Black - 2026.01.27. 20:44[/b][/url]

Hosszas kérlelések, és egy kisebb tucat diploma árán, miszerint tudom használni, sikerült kiharcolnom az ispotály nőgyógyászati ügyelete számára egy legalább húsz éves ultrahang gépet - és ezt én úgy éltem meg, mintha legalább a Nobel díjat osztogatták volna nekem. Ennyi hercehurca után előre félek, mégis hogy fog majd reagálni a falu polgármestere, amikor beállítok hozzá a zseniális ötletemmel, miszerint Bogolyfalvának is szüksége van rá - lehetőleg egy újabbra.
Egy gyors, ellenben hatákony vizsgálat után a nőgyógyászati asztalon, ahol megbizonyosodtam arról, hogy nem áll fenn vérzés, valamint vettem le próbát egy esetleges fertőzésre is, ledobom kezeimről a kesztyűt, és miközben fiatal páciensem elhelyezkedik az ágyon, még vetek egy gyors pillantást a lapjára. Majd vissza is fordulok hozzá, vagyis helyet foglalok a kis kerekes székemen.
- Ez egy kicsit hideg lesz - figyelmeztetem, ahogy a géles tubusból a hasára nyomok egy adagot, közben félig felé fordítom a képernyőt, hogy amit én látok, ő is nézhesse.
- Szóval.. Itt a feje - miközben magyarázok, könnyedén siklik a szonda a hasán, hogy mutassam is, mi hol van - a háta, és végül a feneke. De ebben a korban még rengeteg helye van mozogni.
Miután ezt leszöheztük, kezem visszafordul a baba mellkasához, majd egy pár gombnyomás múlva a szívverés is tisztán hallhatóvá válik, hogy megnyugtassam a fiatal kismamát, minden rendben.
- Igaz, hogy ez a gép nem épp a legalkalmasabb erre, de köztünk varázslók és boszorkányok között elég nehezen megy még mindig a terhesség figyelése, úgyhogy ha itt van, szeretném részletesebben is megnézni a babát - igaz, hogy a második trimeszteri morfológiát huszonhárom hétig szokták megcsinálni, de abszolút fogalmam sincs róla, volt-e mugli orvosnál, aki tényleg figyelne erre, és ez a gép tényleg nem a legjobb hozzá, ellenben nem engedné a lelkiismeretem, hogy hogy csak így hazaengedjem.
- És egyértelműen kisfiúval van dolgunk - elmosolyodva állapítom meg ezt a tényt is, akkor is, ha már tudja, akkor is, ha nem, nem fogok itt full kussban ülni és mint egy megszállott bámulni a képernyőt anélkül, hogy bármiről is tájékoztatnám.
- Előfordult már többször is, hogy érezd ezeket a fájásokat, vagy most először?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=892758#post892758][b]Jókay Flóra - 2026.01.27. 23:29[/b][/url]

Dr. Black

Úgy érzem magam, mint akiben valami elromlott, de nem tudok maradéktalanul örülni. Látom az ismerőseimen, hogy majd kicsattannak a boldogságtól, én meg csak túlélni igyekszem ezt az egészet, azt várva, hogy mikor lesz már vége. Még mindig nem tudom, hogy mihez is kezdjek, pedig egyre közelebb van már a május, és vele együtt a szülés körölbelüli időpontja is. Félek attól is. A vizsgálat is amolyan muszáj, mert szúró fájdalmat éreztem, és eszem ágában sem volt Jonatánhoz fordulni segítségért. Mély levegőt veszek, fáradtan bólintva a figyelmeztetésre, hogy a gél hideg lesz. Ezzel együtt is meglep az érzés. Összerándulok, felsszisszenve, de azonnal meg is rázom a fejem.
- Minden rendben... csak meglepett - jelentem ki, és megpróbálok nem nagyon figyelni arra, amit mutat. Lelkesebb, mint én, ami valahol szomorú. Bár másképp lenne ez az egész. Igyekszem legalább illedelmesen mosolyogni.
- Uhm... - hümmögök bólintva arra, amit mond. Ő a szakképzett gyógyító, elhiszem, hogy amire szerinte szükség van, az valóban úgy is van. Nem igazán tudom, mit kezdjek a kezeimmel, zavartan csavargatom az ujjaimat, és inkább azt figyelem, semmint a képeket. Jonatán nem kér ebből. Én sem tenném, ha tehetném, de már nem igazán maradt sok választási lehetőségem. Még próbálok nem neveken gondolkodni véletlenül sem, pedig ahogy a képernyőre pillantok, mégis eszembe jutnak lehetőségek, és azt latolgatom, hogy hangzik a Jókay Ábris. Vagy inkább Zalán? Sóhajtok egyet, majd ismét megpróbálok mosolyt erőltetni az arcomra. Megpróbálom felidézni, éreztem-e korábban hasonlót. Addig is a fejemet ingatom tanácstalanul. - Talán... egyszer... nem is tudom. Nem tudom, hogy ez normális-e, de néha mintha nem is én lennék, vagy nem tudom. Disszociálok, azt hiszem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=892759#post892759][b]Dr. Adrian Black - 2026.01.28. 07:10[/b][/url]

A legtöbb kismama alig várja, hogy lássa a gyerekét, és amikor ez megtörténik, félreérthetelen megkönnyebbülés ül ki az arcukra. Így pedig elég hamar Miss Jókay egész lényére kiülő szorongás jeleit, bár erről arcom egyelőre nem árulkodik. A fejemben pedig átkapcsol valami, és bár továbbra is prioritást érez a növekvő csecsemő, igyekszem az anyjára is legalább annyi figyelmet szentelni. A szülés utáni depresszió nem játék, és igazán úgy érezném, a lelkiismeretemen szárad ha ennek nem járok a végére.
- Van bármi, amiről jó lenne, ha most beszélnénk, miközben nézzük a babát? - igaz nem vagyok pszichológus, és az én szakomon elhangzott tanácsok elenyészőek voltak, az összes kérdés közül, ami átfut az agyamon, ez tűnik a legnormálisabbnak. Annyit legalábbis tudok, hogy nem szabad direkt rákérdezni, hé tesó, miért szorongsz?
A képernyőt egyelőre nem fordítom el tőle, mert arra még nem sikerült rájönnöm, zavarja-e vagy sem, meg nekem is könnyebb így mindkettőjüket felmérni.  
Ay elhangzó gondolatai csak igazolják saját gyanúm, és kezdem úgy érezni, hogy a most megjelenő problémái inkább lelki eredetűek, mint fizikai.
Igazán be kéne iratkozzak valami terápiás képzésre is, mintha vonzanám az eltévedt lelkeket az utóbbi időben, Jonathán, majd kiedves kis páciensem.
- Sokan élnek át hasonló érzést stresszes helyzetekben, nem csinál semmit 'rosszul' - oké, egész jól haladunk, az érzései normalizálása egy jó lépés. - Itt biztonságban érezheti magát.
Egy gyors pillantás az arcára, majd vissza a kisfiúra.
- Ez az érzés mostanában jelent meg, vagy már korábban is ismerős volt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=892792#post892792][b]Jókay Flóra - 2026.01.28. 22:25[/b][/url]

Dr. Black

- Uh-uh... - Hümmögök, megrázva a fejem a kérdésre válaszul. Nem igazán szeretnék beszélgetni erről, mással sem, nemhogy az ügyeleten. Talán nem is tudnék, mert egy érdemi beszélgetéshez meg kellene tudnom fogalmazni, mit is érzek, erre viszont képtelennek érzem magam. Leginkább csak mintha valami fura ködben mozognék általában, mióta megtudtam, hogy babát várok. A családomat amúgy is kerülni próbálom, mert úgy érzem, nem támogatást kapnék, csak ítélkezést és elvárásokat, Jonatánt meg el se kell kerülnöm, elkerül ő magától is. Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy ezzel nem elrontom-e az egész életemet. Néha azt gondolom, hogy ha nem foglalkozom az egésszel, akkor előbb-utóbb megoldódik valahogyan. Akárhogyan. Mély levegőt veszek és igyekszem visszaerőltetni az arcomra legalább egy illedelmes mosolyt. Igyekszem nem figyelni a képernyőt, mert félek tőle, hogy még másképp fogom gondolni, mint most. Néha már így is vannak pillanatok, amikor elkalandoznak a gondolataim és elképzelem, milyen lenne, ha anya lennék. Egyáltalán milyen anya lennék? Nem akarnék olyan lenni, mint a sajátom, de nem érzem úgy, hogy mégis tudnám, milyen is szeretnék lenni. Tovább csavargatom az ujjaimat, aztán mégiscsak megfogalmazok hangosan is valamit, amivel küzdök egy ideje. Tudom, hogy nem ezt kérdezte, de mégis magyarázatnak érzem ezt arra, hogy nem tudok pontosan választ adni a kérdésére. Legalább elhangzik, hogy nem csinálok semmit rosszul, még ha úgy is érzem. Mert úgy érzem. Olyan, mintha elromlott volna bennem valami, és a testem teljesen külön életre kelt volna, eluralkodva az életemen is itt-ott, én meg csak vagyok ebbe bezárva. Ki tudja, talán csak most öltenek alakot az ELMÉ-ben töltött évek, hiszen ott dolgozom már mióta, és mondják, hogy ez elkerülhetetlenül nyomot hagy mindenkin. Elmosolyodom azért aprót szusszanva.
- Pedig... én tényleg nem tudom. Hónapokig azt hittem, hogy csak a munka miatt vagyok fáradt... hogy valami rosszat ettem, csak... - megtorpanok egy sóhaj erejéig, a gondolataimat összeszedni, bár nem sikerül különösebben. - ... tényleg nem... nem tudom. Nem akartam gondolni sem erre a lehetőségre, azt hiszem. Elnyomtam... és ha másokról van szó, olyan jól tudom, mit kell tenni és hogyan, de ha magamról... akkor hülyeségeket csinálok... - magyarázom, a végén sóhajtva egyet és az arcomat a tenyerembe rejtem egy hosszú pillanatra. Megvonom aztán a vállam zavartan. - Talán, de utóbb erősebb... én nem is tudom, mit szeretnék. Lehet, hogy csak örökbe kellene adnom...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=892844#post892844][b]Dr. Adrian Black - 2026.01.30. 14:53[/b][/url]

Igyekszem nem túl feltűnően figyelni őt, hiszen ha észrevenné, zavarba jönne, bezárkózna magába még mielőtt esélyem lenne még csak résnyire is nyitni a kaput, ami jelképesen köztünk áll. A babára is ugyanakkor kell figyelnem, a megfelelő méreteket nem elfelejteni, és a legapróbb jelet is észrevenni, ha van olyan.
Egyelőre nincs.
Tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos szinten túlreagálom a mentális egészséghez köthető problémákat. Szinte az egész gyerekkorom a nővérem láthatatlan szörnyével töltöttük, hármasban, kórházból ki, kórházba be, a jó pillanatok pedig elenyészően rövidek és ritkák voltak. Az életem során próbálom kordában tartani ezt az eszement paranoiát, de, azt hiszem, részben azért is lettem gyógyító, hogy pótoljak valamit, amit fiatalon nem tudtam megtenni. Amíg Miss Jókay hallgat, pár percig lamentálom magamban, megéri-e megszegni a feltételezz bizalmát, vagy annak hiányát. Tekintetem az ultrahang képernyőjére szegezve érzem az elmém csápjait, ahogy finoman körbeveszik őt, először tapogatózva, a másik legilimentori képességeit fiogtatva, csapdák után nézelődve, amig elárulhatnának.
Majd, ahogy szólásra nyitja a száját, szimpillantásra húzódnak is vissza, még mielőtt valóban betörtek volna a fejébe.
Türelmesen hallgatom végig, ahogy a megfelelő szavakat keresi gondolatai megfogalmazására. Belül, egy bizonyos szinten, szórakoztatónak találom, milyen rövid idő alatt volt egy ehhez rémesen hasonlító beszélgetésem valakivel, de, mégis mennyi lenne az esélye? Elenyésző.  
- Most még nem kell eldöntened semmit - futólag az arcára pillantok beszéd közben, mintegy ezzel is jelezve, hogy nem csak hallgatok rá, igyekszem meghallani is azt, amit mond. - De lehet jó lenne gy kicsit csak.. fellélegezned. Abból amit mondasz, úgy tűnik, mintha mindent egyedül próbálsz hordozni. Biztos nehéz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893021#post893021][b]Jókay Flóra - 2026.02.02. 21:27[/b][/url]

Dr. Black

Nehéz ez a csend. Otthon is soknak érzem, és nem tudom igazából, hogy kinek beszélhetnék. A bátyáimnak biztosan nem. Talán Nayának, bár egészen kínosnak érzem ennyi elhalasztott és lemondott találkozás után - még ha számszerűleg nem is olyan sok, mert ő is eléggé elfoglalt -, hogy most odaálljak elé és közöljem, hogy azért kerültem utóbb, mert terhes vagyok. Meglepetés. Kicsit el is kalandozok gondolatban, egymás után képzelve el a jobbnál jobb reakciókat egy ilyen hírre az ismerőseimtől és családtagjaimtól, amíg valamiért teljesen magától értetődőnek nem tűnik, hogy válaszoljak a kérdésére. Még akkor is, ha kifejezetten nehéz szavakat találni hirtelen. Nagyot sóhajtok végül. Lehet, hogy most nem kell eldöntenem semmit, de az időt nem tudom megállítani. Ha holnap nem is, de holnapután el kellene. A lakásomban semmi nem árulkodik arról, hogy várnék erre a gyerekre, és mégis neveken gondolkodom. Mintha még én sem tudnám mit akarok, és talán ez is a helyzet. Fogalmam sincs, szeretném-e, vagy jobban félek tőle. Kicsit talán azt is remélem, hogy Jonatán nem tűnik el ezek után az életemből, közben viszont abban sem vagyok biztos, hogy úgy minden után még akarom, hogy ott legyen.
- Azt hiszem... ez nem áll messze a valóságtól - mondom végül félig inkább magamnak, de kétlem, hogy ne hallaná ő is. Ismét csavargatni kezdem az ujjaimat. Tényleg jó lenne, ha a bátyáimmal legalább beszélhetnék- Legalább eggyel. Viszont ha ezt Ricsi is megtudja, márpedig esélyes, akkor abból katasztrófa lesz. - Akire amúgy számítanom kellene... vagy lehetne... , arra mégsem számíthatok, mert képtelen normális felnőtt módjára viselkedni... - foglalom össze végül a helyzetet, most inkább szomorúságot érezve az egész fölött. Nincs energiám haragudni. Inkább megpróbálok a jelen pillanatra koncentrálni. - Az normális, hogy még mindig émelygek? Nem kellett volna már elmúlnia mostanra?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893124#post893124][b]Dr. Adrian Black - 2026.02.05. 19:32[/b][/url]

A gyerekkel egyébként tényleg minden a legnagyobb rendben van. Nem látok rajta semmilyen olyan dolgok, ami további aggodalmakra adna okot, ami viszont fel kell vesse bennem azt a gyanút, hogy az ijfú kismama problémái inkább lelki eredetűek, mintsem fizikaiak. És bár nem az én dolgom kellene, hogy legyen, hogy a magánéletében járkáljak, meg nem is vagyok kellően képzett mindenféle tanácsokat adni, mégsem küldhetem el annyival, hogy menjen nyugodtan kismama, minden rendben lesz.
Csendben hallgatom végig, ahogy keresi a szavakat, majd nekem is szükségem van egy pár másodpercnyi időre, hogy megfelelően tudjam megfogalmazni a gondolataim.
- Egy gyerek érkezése mindenképp felforgatja az ember életét - lehet, hogy nem épp erre a megerősítésre van szüksége, de hazudni sem hazudhatok az amúgy egyértelmű tényekről. - Én harmincegy voltam, amikor megtudtam, hogy a barátnőm terhes, és hasonóan úgy éreztem, rám szakad az ég, mert nem pont így képzeltük el a közeli jövőt - valahogy úgy érzem, egy saját tapasztalat megosztása sokkal többet ér, mint egy pár üres mondat. Azokat megkaphatja a chatgpt-től is.
Abból, amit mond, arra következtetek, hogy a gyerek apjának vannak problémái a felnőtt kor terheivel, még akkor is, ha ezt így feltétlen nem mondja ki.
- Sokszor nekünk férfiaknak tényleg szükségünk van arra, hogy valaki fejbeverjen azzal a bizonyos tepsivel, hogy elkezdjünk tisztán gondolkozni - bátorítóan mosolygok rá.
- Az ultrhangon nekem minden normálisnak tűnik. Az émelygés lehet több faktorú, szegény étkezés, kimerültség, túlterheltség - sorolom fel kapásból a lehetőségeket, amiket, első ránézésre, mind kipipálhat. - Futtatunk még pár labortesztet, hogy megbizonyosodjunk arról, tényleg minden rendben van, de ha hosszabb ideje érzed úgy magad, lehet okos ötlet lenne egy pár napra befeküdnöd, monitorizálásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893207#post893207][b]Jókay Flóra - 2026.02.08. 14:13[/b][/url]

Dr. Black

Az ajkaimat összepréselve fújom ki a levegőt orron át, majd bólintok. Ezzel nem tudok vitatkozni. Úgy érzem, az enyémet ez a terhesség nem csak felforgatja. Olyan, mintha véget is érne ezzel. Mintha addig számolnék vissza, amikor mindent elveszítek, amibe még kapaszkodni tudok. Meglepetten pillantok rá a következő pillanatban. Azt hiszem, kedves, hogy megpróbál mondani valami bátorítót, vagy legalább kapcsolódó tapasztalatot, éppen csak a jövő említésétől is sírhatnékom támad. Kicsit sűrűbben pislogok, megpróbálva legyűrni a kényszert. Másoknak van olyan szerencséje, hogy nem rohan el felháborodottan a gyerekük apja, és tudom, hogy nem panaszkodhatok, mert a bátyáim megmondták, hogy ez lesz. Hogy csak szórakozásnak tekint. Még így sem akarom azonban, hogy esetleg a bátyáim letámadják, ezért jobb lenne, ha továbbra sem tudnának semmit, éppen csak ez akkora horderejű változás az életemben, hogy előbb-utóbb mégis kénytelenek lesznek megtudni. Fogalmam sincs, hogyan is mondhatnám el.
- Az lehet... - Szusszanok egyet, el is mosolyodva. Majdnem sikerül megnevettetnie, azt hiszem. Az a tepsi ráférne a bátyámra is, hátha helyrekattan benne valami. Talán Jonatánra is, de tulajdonképpen én sem vagyok biztos benne még mindig, hogy szeretném ezt a gyereket, és nem csodálom, ha ő sem akarja. Vajon most dolgozik? Nem akarok vele összefutni. Még a gondolatra is megrándul a szám széle.
- Uhm - veszem tudomásul, hogy minden jónak tűnik. - Az jó... nem? - kérdezem az ultrahangot illetően. Az émelygés kapcsán próbálok visszaemlékezni, hogy vajon abból a három felsorolt okból bármit ki tudnék-e zárni, de nem hiszem. Ott a doktori, a munka. Ismét tördelni kezdem az ujjaimat, bizonytalanul bólintva a szavaira. - Ühümm... csak lehetne... lehetne, hogy a bátyám ne tudja meg? Ármin... Jókay. Jókay Ármin - mondom ki, nagyot nyelve és könyörgő tekintettel pillantok rá. Ármin mondjuk még józan. Kevésbé türelmes, mint Vilmos, de Richárd a legrosszabb, és ha egyik tudja, előbb-utóbb a másik kettő is fogja. Vajon levettem a vészhelyzet esetén értesítendő személyek közül? Nem emlékszem, de remélem. - Ugye... erről nem kell tudnia... úgy értem, nem vészhelyzet. Nem kell értesíteni senkit... ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893245#post893245][b]Dr. Adrian Black - 2026.02.09. 07:12[/b][/url]

Nem tudom, miért csinálom ezt. Annyi lenne a dolgom, hogy elvégzem az ultrahangot, felírom a vizsgálatokat, és a következő  nőgyógyászati sürgősségig lefekszem aludni.
- Amikor igazán kilátástalan helyzetben éreztem magam az életem során - és volt már pár ilyen - mindig igyekeztem arra gondolni, hogy ez nem tarthat örökké. A szituáció, vagy az, hogy így érezzem magam - egy kicsit leeresztem a szondát, miközben beszélek. Igazán sajnálom, bármi történt is, és nagyon szívesen mondanám neki azt is, hogy minden rendben lesz, de ilyet nem mondhatok. Elvégre fogalmam sincs róla.  
Azt a mai nap egyik külön gyózelmének élem meg, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcára, igaz, ha még kicsit vérszegényt is.
Egy pár darab szalvétával letörlöm hasáról a gélt, utána még adok neki párat, hogy ő is megtörölhesse magát ott, ahol még érzi. Megrázom a fejem.
- Nem, mivel nem vagy életveszélyes helyzetben, és tudsz magadról döntéseket hozni, nem kell értesítenem senkit - egy kicsit távolabb csúszok a székkel az ágytól, hogy ha szeretne felülni, legyen helye. Egy pillanatra összeszorítom a szám, elgondolkozva azon, hogy mennyire éri meg nekem belemászni ebbe az egész családi drámába, ami az élete lehet, de arra a következtetésre jutok, hogy nem tudom megállni, hogy hallgassak. - Bízhatsz bennem, hogy tőlem biztosan nem fogja megtudni senki - összefonom ujjaim, megtámasztom kezem a térdemen, miközben őt nézem. - Nem ismerem a családod, és a helyzeted sem, de.. Jó lenne, ha nem egyedül vinnéd ezt az egészet. Sokszor elképzelünk egy reakciót adott szituációkra a családunktól, és kellemes meglepetés ér, amikor teljesen másképp reagálnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893301#post893301][b]Jókay Flóra - 2026.02.11. 11:47[/b][/url]

Dr. Black

Bizonytalanul bólogatok a biztató szavaira. Sosem voltam az a nagyon optimista természet, most pedig még annál is nehezebbnek érzem elhinni, hogy a helyükre kerülnek még a dolgok egyszer. Ez nem egy olyan változás egyébként sem, ami egyszer elmúlik, legfeljebb megszokom idővel. Értékelem azért, hogy megpróbál megnyugtatni. Az nem az ő hibája, hogy nem jár sikerrel. Valahogy befeszülök aztán attól is, ahogy letörli a gélt a hasamról, csak akkor fújom ki a levegőt, amikor már az én kezemben van a papírszalvéta. Szürreálisnak érzem ezt az egészet. Komolyan, mintha nem is az én testem lenne. Rákérdezek arra is aggódva, hogy ugye nem kell erről értesíteni a rokonaimat, mert nem vagyok biztos benne, hogy még mindig a bátyám-e a vészhelyzet esetén értesítendő kapcsolatom. Nem szeretném, ha becsörtetne ide vagy valami hülyeséget csinálna. Sőt, igazából nem is a vagy a jó kötőszó őt ismerve, hanem az és, csak a sorrend tetszőleges. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amint közli, hogy erre semmi szükség.
- Köszönöm. - Nem hálálkodom ezen túl sokat, csak egy félmosolyt erőltetek magamra. Mintha valami rosszban sántikáló gyerek lennék, akit tetten értek, és most szeretné, ha ezt nem kellene a szüleinek megtudni. Szusszanok egyet, majd rövidke, keserű nevetés tör ki belőlem, miközben megrázom a fejem. Olyasmi, mint valami csalódott horkanás, ahogy azt apa szokta.
- Hát... a bátyám vagy itt rendezne jelenetet, vagy még inkább itt is, aztán nekiesne Jonatánnak... nem Ármin, hanem a másik bátyám... de mindegy is. Csak hülye, és nekem meg nem hiányzik még több is ezen... - osztom meg végül, miszerint úgy vélem, nem igazán reagálnának másként, mint várom. Anyámról ne is beszéljünk, de Ricsi is csak az életemet tenné nehezebbé, amibe persze sosem gondol bele, mert sosem figyel senki másra igazán. Nem is értem, hogy lett ilyen, hacsak nem nyúlta le előle az összes empátiát Vilmos és Ármin. Ismét megrázom a fejem. - Talán... lenne mégis valaki. Saint... bocsánat, már Mérey... Naya? Nem tudom, hogy ma bent van-e, de ha összefut...sz vele... örülnék, ha vele beszélhetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893355#post893355][b]Dr. Adrian Black - 2026.02.13. 17:58[/b][/url]

- Igazán nincs mit - rázom meg fejem. Én a dolgom végzem, ezért vagyok itt, az ő életét meg nem veszélyezteti semmi, ezért tényleg nem kell értesítsek senkit. Miközben a testvéreiről mesél, majd megemlíti Jonathán nevét is, épp csak átszalad egy meglepett kifejezés az arcomon, mintha először nem egészen érteném, hogy jön ő most ide. De hamar összerakom a képet, elég kevés az esélye annak, hogy kedves barátom gyereket várjon egy nőtől, akitől nem szeretett volna, majd megjelenik az ügyeletben Jókay kisasszony, aki szintén gyerket vár egy teljesen random Jonathántól, akitől szintén nem szeretett volna. Teszek is egy gondolatbeli jegyzetet arról, hogy még faggasam majd (Jonathánt, nem Flórát) a dologról, mert az elhangzottak alapján a tanácsot, miszerint aludjon rá párat, igazán komolyan vette.
Jó párat aludhatott eddig rá.
- Elég rég volt már bármiféle izgalom ebben az ispotályban, mindenki nyugodt, mindenki higgadt - próbálom valamivel jobb kedvre deríteni, elvégre, az élet amúgy is elég szürke és egyhangú. Amúgy is rég volt már részem egy jó verekedésben, és még nem sikerült eldöntenem, melyik oldalt választanám, de ezt nem lenne túl professzionális megosztani vele.
És bár igazán nem ez a célom, rá kell jönnöm, hogy ebben a szituációban szó szerint semmivel nem vagyok jobb, mint azok a falusi nyugdíjasok, akiket igyekszem elkerülni a kisboltban.
Visszafojtom a véleményem arról, hogy közös ismerősünk valóban megérdemelne egy-két baráti pofont.
- Persze, mindenképp szólok neki - bólogatva erősítem meg, hogy amennyiben találkozom Mérey doktornővel, majd felé irányítom.
- Addig felkísérlek a szekcióra, és ha bármire van szükséged, akkor szólj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893569#post893569][b]Jókay Flóra - 2026.02.19. 22:48[/b][/url]

Dr. Black

- Az jó - dünnyögöm. Valahol mélyen örülök, hogy azért ennél a gyógyítónál kötöttem ki ma minden egyéb lehetőséget is figyelembe véve. Megnyugtat egy kicsit. Nem csak az, amit mond, hanem a kisugárzása is valahogy, azt hiszem. Úgy érzem, jó kezekben vagyok, és nem néz hülyének, pedig még én is annak érzem magam egyébként. Az izgalmakra gondolva nem is szeretném, ha a bátyám itt bukkanna fel, mert az igazság az, hogy sehol nem tud viselkedni. Itt is éppen úgy képes lenne ordítani és törni-zúzni, mint a kviddicspályán. Néha nem is értem, hogy lettünk mi testvérek. Sóhajtok egyet a gondolatra is, majd mégiscsak kimondok ezt-azt, még ha csak töredékeiben is. Honnan tudná úgyis a neveket bárhová kötni, nem igaz? Mennyi az esélye, hogy ismeri a férfit, aki a gyerekem apja. Vagy talán inkább... spermadonor, amekkora érdeklődést igazából mutat, bár valahol nem tudom különösebben elítélni, hiszen én sem repesek az örömtől. Mintha nem is én lennék, amikor megmozdul odabent a baba. Idegen az érzés. Le sem tudom írni. Semmiképpen nem érzek örömöt, se vágyat az anyaságra, amitől meg végsősoron rosszul is érzem magam. Kellene éreznem ilyesmit, nem? Talán igaza van a bátyámnak, és tényleg elromlott bennem valami, de nem tudom, hogy meg lehet-e javítani. Kidobom a papírtörlőt a szemetesbe, amint sikerül lekászálódnom nem túl elegánsan a vizsgálóágyról. Sosem volt meg bennem a balerinák kecsessége. Mindig látszott, hogy fiútestvérek mellett nőttem fel, velük játszottam inkább métát vagy éppen kviddicseztünk, de most egyszerűen csak bálnának érzem magam.
- Köszönöm - mondom aztán egy gyanúsan vérszegény mosollyal - legalábbis annak érzem -, és összeszedem a dolgaim is. Nem készültem pár napos maradásra, de majd megkérem Nayát, hogy hozzon be nekem pár dolgot. - Igazán hálás vagyok. Mindenért... - hangsúlyozom, és követem is, amerre mutatja az utat. Itt nem feltétlen ismerem ki magam egyedül amúgy sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893628#post893628][b]Lázárfi Izabell - 2026.02.22. 15:35[/b][/url]

Idegesen járkál fel-alá a folyosón, ha hosszúak lennének a körmei, akkor most bizonyosan azt rágcsálná. Hol a falra függesztett mágikus számlálót fürkészi, hol pedig a kórterem ajtaját, ahol Valentinát épp ellátják. Nem szokott türelmetlen lenni, ellenben most ezerrel pörölnek ujjai a karjain, ahogy átölelve magát, nyugtalanul szeli tovább cikázva a folyosót. Amikor este megjelent a budapesti lakásánál, nem is sejtette, hogy ott találja összekuporodva, eszméletlenül a lányt. Azon nyomban hívta a mentőszolgálatot, s máris küldött egy távbaglyot Szilveszternek, amibe röviden csak annyit írt, hogy Valentina a Fővárosi Ispotályban van, siess. - Mi a fenét csinálhattál Te lány? - mormolja halkan maga elé, Valentina az egyik legjobb barátnője, ezért is aggódik ennyire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=893630#post893630][b]Bársony Szilveszter - 2026.02.22. 16:38[/b][/url]

A napjaim mostanság nyugodtan telnek, hogy lement a február 14-ei hajtás. Akkor volt a testvéreim névnapja is, mert a szüleim nagyon kreatívan Bálintnak és Valentinának nevezték el őket - áldom az eget, hogy nálam még volt anny kreativitásuk, hogy Szilveszter legyek, és ne Valentin, mert akkor ünnepelhetnénk együtt, mint egy nagy boldog család.
Persze így is mindig köszöntöm őket, de egész más a család különcének lenni, akinek adtak saját névnapot. Meggyőződésem, hogy azért nem lett több testvérem, mert elfogytak a neves ünnepek.
Nem volt olyan rég, hogy együtt koccintottunk egyet az egészségükre, emiatt ért sokként Iza távbaglya.
A gyomrom gyakorlatilag liftezik az idegtől, magam sem tudom, hogy hogyan tudtam biztonságosan ide hoppanálni ilyen állapotban. Konkrétan halálra rémültem Iza rövid üzentét olvasva a legrosszabbtól kezdve minden átfutott az agyamon. Attól tartottam, hogy azért írt ilyen tömören, hogy még épp bőrrel ide tudjak érni. Amíg nem tudom, hogy mivel állok szemben, nem szólok a családnak, mert ez embertelen.
Lefehéredve, a szorongástól nagyokat nyelve sietek oda Izához, aki fel-alá járkál a folyosón.
- Iza! - Kiáltok utána messziről, és én magam is begyorsítom a lépteim, hogy hamarabb beérjem.
Mire odaérek a maradék vér is eltűnik az arcomból, megállok vele szemben, mélyen a szemébe nézek. Biccentek egyfajta köszönésként.
- H-hol van? Hogy van? Mi történt? - Egy listányi kérdést szegezek a nőnek reszkető hangon. Fogalmam sincs milyen válaszokat kapok, de nagyon remélem, hogy nem kell a legrosszabbra felkészülnöm.