A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847591#post847591][b]Adele Nadia Krise - 2022.06.12. 14:58[/b][/url]

Will
- Június -
The stress, oh boy

Már majdnem megdöbbent, mennyire normális minden az életében egy ideje. Már majdnem. Heti háromszor lejár Szalamantonba, mert a kalandpark projekt ugyan elindult élesben, megnyílt a vidámpark, de még mindig van mit csiszolni a részleteken, és az a rész, aminél egy pici, asszisztensi feladatkört kapott, folyamatos figyelmet igényel, hiszen havonta változik a tematika. Véget ért a megbeszélés, a projektvezetők kiosztották a feladatokat, az ütemtervet, megbeszélték, mi kell készen legyen a következő találkozóig... és a végén, ahogy az egész stressz lecsengett, kifelé menet a teremből, elterült, mint egy kultúrált leveli béka a parton. Se kép, se hang. Az még hagyján lett volna, de mikor magához tért, és az is leesett neki, hogy vérzik, a pánik teljesen eluralkodott rajta. Az egyik kolléganője hozta be az ispotályba kivizsgálásra, Willnek pedig rögtön szóltak, mert őt adta meg kontaktszemélynek.
Rémesen stresszes és folyamatosan dobol a lábával oda sem figyelve, de még a körmeit is rágná, ha nem lenne gondosan épített manikűr rajtuk, ami megakadályozza az agresszív rágcsálásban. Jobb híján egy hajtincsét tekergeti ugyanolyan intenzitással, míg a gyógyítóra, az eredményekre, és Willre vár. Odahaza olyan pocsék a kapcsolat már a szülei és közötte, hogy inkább kerül mindenfajta beszélgetési helyzetet. Persze ettől még meg fogják tudni, mi történt, de szeretné addig elodázni a dolgot, amíg csak lehet. Elég most azért aggódnia, hogy a baba ne menjen el a harmadik hónap előtt, mert abba nem kicsit hülyülne bele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847593#post847593][b]William Martin Krise - 2022.06.12. 15:43[/b][/url]

Türelmetlenül áll az egyik lábáról a másikra, amíg a lift fölötti táblán lomhán csökkenő számokat nézi. A műanyag kávéspoharat tartó kezével feljebb tolja a napszemüveget az orrán, ami a bal szeme alatti véraláfutást takarja. Apró csetepaté a munkahelyén, végeredményben semmi komoly - épp ezért nem is töltötte az idejét tegnap éjjel vagy ma reggel azzal, hogy eltüntesse. Majd délután, amikor kialudta és teleette magát és teljesen kitisztult, úgy gondolta, elég lesz foglalkoznia vele. Aztán befutott az üzenet.
Lenyűgöző, mennyire gyorsan kijózanodik az ember fia, ha harmincöt perce van rá, hogy összeszedje magát a kanapéról, lezuhanyozzon, felöltözzön és kandallóba szálljon.
Az ajtó halk csilingeléssel kinyílik előtte, belép a liftbe egy vele nagyjából egykorú férfi mellé. Ismét a kávéspohárral nyúl a számlap felé, hogy megnyomja a hatodik emelet szülészet gombját, az apró ledlámpa azonban már világít mellette. A tekintete összeakad a férfiével, az vérszegény, bajtársias félmosollyal viszonozza a pillantást. Kényelmetlen csönd szakad közéjük. Beleiszik a kávéjába.
A másodpercek csak nagyon lassan telnek el.
Hatodik emelet: szülészet és gyermekágyas osztály.
Maga elé engedi a férfit, ő nála lomhább léptekkel indul tovább a folyosón a kétszárnyú, üveges ajtóig. A pultnál készségesen bediktálja a nevét az élénklila egyenruhába öltözött, vidám nővérnek, gyors útbaigazítást és együttérző biccentést küvetően engedik útjára. Harminc... Harminckettő... A falakat mesefigurák festményei díszítik.
Az ajtót a vállával nyitja ki, még utolsót kortyol a kávéból, a poharat az ajtó melletti szemetesbe dobja, miközben belép.
   -  Hey.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847595#post847595][b]Adele Nadia Krise - 2022.06.12. 15:56[/b][/url]

Ide-oda cikázó tekintete az ajtóra rebben, aztán az ablakra, majd ismét az ajtóra, ahogy feltűnik mögötte a férje. Mindkét keze ökölbe szorult mostanra, és egymáshoz nyomódnak, hogy eltakarják a száját, a tényt, hogy rágcsálja az alsó ajkát. Már sebes. A pillantása minden, csak nem nyugodt, holott a lelkére kötötték, hogy próbáljon meg lecsillapodni, még semmi sem biztos, még hátravan az ultrahangos vizsgálat, mindjárt itt lesz a gyógyító. Igen, ez fél órával ez előtt volt, azóta vár. Vár valamire vagy valakire, aki majd őszintén a szemébe mondja a jó vagy a rossz hírt, csak mondjon valamit. De nem, nem, jó hírt, jót akar, hogy a gyereke megmaradt és nem rontott el megint mindent, amit lehetett.
Akarva-akaratlan felszakad egy nagyobb sóhaj a tüdejéből Will puszta látványára, a kezeit leengedi, de ez sem javít a totálisan szétesett benyomásán.
- Hy. - Automatikusan vált a férje a férje anyanyelvére. - Did I... Were you... - Keresi a szavakat, hogy valami értelmeset mondjon, talán automatikusan elnézést kérjen tőle, ha elrángatta valamitől, de nem bírja rávenni magát végül. A gyerek nem elnézéskérés tárgya, a gyerek prioritás, Willnek is, ha már pedálozik érte. Nem? Nem igaz?
- I don't know anything yet... It was just... I just collapsed, you know, and... I don't know, there was blood... and... - Na, hát nem túl koherens tekintve a helyzetet, és a kiborulásra való hajlamát. Az is dicséretes, hogy ennyire megőrizte a maradék önkontrollját egy esetleges vetélés árnyékában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847616#post847616][b]William Martin Krise - 2022.06.12. 21:58[/b][/url]

   -  Was I shitfaced? Just to a certain extent - behúzza az ajtót maga után, a szemét lesütve veszi le a napszemüvegét és a pólója nyakára akasztja - Nah, it's all good, I came as I could.
Amíg ki nem nyitotta az ajtót, nem tudhatta, milyen hangulatban találja majd a lányt. A legutóbbi beszélgetésük után őszintén meglepte, hogy őt hívta ide - mindemellett számított rá, hogy egy táska, tányér vagy cipő repül majd a feje felé, amint belép.
Ehelyett azonban egy riadt szempár fogadja a steril-fehér kórházi ágyon és bocsánatkérő, pánikba esett hadarás. A sápadt arcon most nyoma sincs annak a gőgös kifejezésnek, amit legszívesebben ököllel törölne le róla. Csak egy tizennyolc éves lány, aki visszanéz rá.
Az anyjának kellene itt lennie most; ez az első gondolata. De Magda nincs itt.
Az ágyhoz sétál, valahová a lány csípőjével egymagasságban ül le a szélére, vele szemben. A kezét tenyérrel felfelé leejti a lány ölébe.
   -  Well, whatever happens, I'm sure it will be alright. And if not, we will figure it all out.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847620#post847620][b]Adele Nadia Krise - 2022.06.12. 23:54[/b][/url]

Talán még az is megriasztja, hogy Will egyik szeme alatt sötét karika éktelenkedik. Verekedés, vagy nekiment valakinek, leesett részegen és megütötte magát, vagy.... Azon kapja magát, hogy aggodalom suhan át az agyán. Hogy vajon mikor fog arra ébredni, hogy komoly baja lett? Lehet, csak a zilált lelkiállapota teszi, hogy most Will sérülése is maradandóbb nyomot hagy benne.
Szinte kapaszkodik abba a nemsokára az ölében landoló tenyérbe, mintha Will bármit is tehetne, hogy a gyermekük megmaradjon.
- I... I... I'm so glad you're here. - Valahol most szakad el a tűréshatára, és hagyja legördülni az első könnycseppeket az arcán, miközben figyelmen kívül hagyva az alapból közöttük feszülő idegenkedést vagy az előző konfliktust, átöleli Will nyakát, ha engedik. Önző. Szüksége van a nehéz helyzetben a legközelebbi támaszra, amit elér, de ha ez a gyereke apja, még jobb, mi több, tökéletes. A stressz és a fájdalom közelebb hozhatja őket.
- I don't want to let go of the baby... - De hiába nem szeretné, ha a természet közbeszólna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847621#post847621][b]William Martin Krise - 2022.06.13. 00:18[/b][/url]

Látja a pillanatot, amikor elszakad az utolsó cérnaszál. Először a lány hideg ujjai kulcsolódnak az övéi köré, majd Adél közelebb kászálódik hozzá az ágyon. Akadékoskodás nélkül vonja magához közelebb, hiszen mégis mi mást tehet a szerencsétlennel?
   - Well...
Legyen őszinte? Hazudjon neki? A teljes igazság az, bár ő maga nem gyógyító, amikor az az üzenet riasztotta, hogy a tíz hét körüli terhes felesége vérzéssel került ispotályba, magában egykedvűen elfogadta a megmásíthatatlan balsejtelmét. Nem véletlenül mondta neki többször, ne élje bele magát semmibe még, hiszen ennyire korán bármi megtörténhet; és lám, meg is történt. Tudja, hogy igazán komoly baj esetén ilyenkor semmit sem tehetnek, sem ők, sem pedig a gyógyítók, ez pedig, ha teljesen őszinte akar lenni, talán jobb is van így.
Inkább haljon el, mint hogy sérülten szülessen meg. Mindig ezt vallotta és most sem érzi másképp.
   -  Sometimes shit just, happens, you know. - felel neki csöndesen - Maybe it's fine. But they are pretty fragile and sometimes, well... just fade.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847623#post847623][b]Adele Nadia Krise - 2022.06.13. 02:28[/b][/url]

Hosszú pillanatokig kapaszkodik a férjébe, a jelenlegi egyetlen mentsvárába. Még, ha tudja is, hogy a baba lehet, már nincs velük, a remény aljas dolog- szeretné, ha nemsokára azt közölné a gyógyító, hogy még mindig terhes és harminc hét múlva megszülhet egy egészséges babát. Akár még azt is el tudná akkor hitetni magával, hogy ez a házasság, ez a kényszerállapot nem lesz egy egyoldalú megkeseredés, hanem boldog is lehet.
Az összekapaszkodásuknak végül pár perc múlva a gyógyító vet véget. Megértő, együttérző tekintettel néz végig a házaspáron, miközben magyarázni kezd, főleg Adélnak, de összességében mindkettejüknek inkább, végül sor kerül az ultrahangra is.
Úgy húsz perc múlva már a vizsgáló mennyezetét bámulja immár ismét az ágyon ülve. Az eredmény szerint a baba még mindig ép, egészséges és fejlődik, őt viszont két hét kényszerpihenőre ítélte a gyógyító. Semmi stressz, semmi megerőltetés, csak pihenés és odafigyelés a saját és a baba érdekében.
Még mindig kábultan bámul a fehér plafonra, de közben a most már normálisabb hőmérsékletű ujjai még mindig Will kezébe kapaszkodnak. Egy pillanatra sem akarta elengedni a vizsgálat alatt sem. Félt attól, amit hallhat, és a puszta tény, hogy kapaszkodhat valakibe, megnyugtatta. Most már lassan azért el tudja fordítani a fejét Will felé; a szemei környéke kicsit piros a pityergéstől, de már legalább nincs olyan kivert kutya ábrázata az ispotályos öltözékben.
- Régen voltam ennyire megkönnyebbült, mint most. - A hangján is érezni a pár oktávval felszabadultabb és boldogabb pusztán a tényektől. Persze a kockázat még ott van, de mellette a pozitívum is.
- Nem megyünk el enni valamit? Legközelebb az éhségtől fogok összeesni. - Ha már van ereje viccelődni, csillapodott a pánik is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847630#post847630][b]William Martin Krise - 2022.06.13. 11:49[/b][/url]

Legszívesebben bárhol máshol lenne, mint itt. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a doppler vérfagyasztó csöndjét hallja, ami a szobára szakad, és érzi a tenyerében elhűlő ujjakat. A nagyapja mellett asszisztensként számtalanszor fogta idegen nők kezét, akik névtelenül és arctalanul is úgy kapaszkodtak belé, mintha tőle várnák a megváltást. Ahol az apa nem volt elég bátor, hogy jelen legyen, ott ő vette át a helyüket és ő volt az, akire a riadt tekintet először rebbent, amikor elhangzott a keserű ítélet. Megszokta már. Azonban a kínos másodpercekben olyankor mindig visszanyúlhatott a megnyugtató tényig, hogy ha a kórterem ajtaja majd becsukódik mögötte, ez az egész ismét nem az ő problémája lesz.
És ezt most először nem mondhatja el. Ha ennek vége, Adél, aki olyan elveszetten simul hozzá, nem megy majd sehová.
Ez pedig mélyen pánikba ejti őt.
Amikor az ajtó kinyílik, lefejti magáról a lány karjait, hogy távolabb húzódjon az ágyon, Adél keze azonban megállítja ebben. A gyógyító szavai kettejükhöz szólnak, ő azonban passzívan a cipőit bámulja. Csak esnének végre túl rajta! Nem kíváncsi a felesleges udvariassági körökre. Csak mondja ki, amit ki kell, majd pedig hagyja magukra őket.
Akkor is a padlót nézi, amikor a gyógyító az ultrahangot készíti elő. Csak hallgatja amit csinál, már oda sem kell néznie hozzá. A semmivel össze nem téveszthető, sistergő hangra iszonyodva hunyja be a szemét, Adél hűvös kezének érintésére koncentrál inkább, hiszen úgyis tudja, mi következik. Minden bizonnyal csönd. Ha egy magzat elhal, nincs mit tenni. Néha még jelei sincsenek, csak ez az egy: a csönd.
A csönd azonban csak rövid másodpercekre telepszik közéjük, mielőtt szapora, ütemes pulzálásba váltana. Ő akkor emeli fel a fejét először és fújja ki a levegőt hosszú idő után.
Look at you go, little guy.

   -  Azt elhiszem.
Félmosollyal ő az, aki elengedi a lány kezét, hogy még mindig az ágy szélén ülve lehajoljon Adél táskájáért és feltegye kettejük közé. A gyógyító röviden eltöprengett rajta, hogy benntartsa-e a lányt,végül azonban a hazaengedése mellett döntött. Maradjon ágyban, ne mozogjon, maradjon pozitív és reménykedjen a legjobbakban.
   -  Hazaviszlek és szerzek valami ebédet. Arra gondoltam, rendelhetnénk valamit, vagy... - elhallgat, összevonja a szemöldökét - mármint attól függ, hová akarsz hazamenni. Szólhatok anyádnak is. De nem nagyon kellene járkálnod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847633#post847633][b]Adele Nadia Krise - 2022.06.13. 17:39[/b][/url]

Nem mondhatni, hogy a stressz teljesen elpárolgott belőle. A teste izmai még mindig feszültek, a válla feljebb húzódott és beállt, de az arcizmai már ellágyultak. A megkönnyebbülés és a síráskényszer ízes egyvelege keveredik benne. Még az otthon keserű emlékeztetője sem tudja egyelőre kizökkenteni ebből az állapotból.
- Hazamenni... Bogolyfalvára? - Nagy babaszemek pislognak fel Willre csipetnyi szándékossággal. Nem akar hazamenni Hévízre, másfelől eszébe jutott az is, hogy a védtelen helyzetben talán Will végre figyel majd rá. Rá és a babára. Bizsereg az ujja hegye az agya egy szegletével szinkronban, hogy ha rövid időre is, de a jelenlegi támaszát magához láncolja.
- Jó lenne elszakadni egy kicsit a protokolltól... - Nem hiányzik a szülei megrovó fejmosása. Biztos benne, hogy hozzávágnának mindent, miért nem vigyáz jobban a gyerekre, miért vállalt asszisztensi pozíciót terhesen, felelőtlen, stb stb.
- Will? ... Last time... I was too hasty... judgemental. It's clear know, what did you want to tell, but... let's wait until the baby is born, okay? They have to be a bit older to switch homes constantly. Can we wait until then? - A bocsánatkérési készsége van még hova fejlődjön, ami azt illeti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847634#post847634][b]William Martin Krise - 2022.06.13. 18:03[/b][/url]

Bólint - persze, hogy Bogolyfalvára. Talán amiatt ötlött fel benne reflexként ez, mert a legutóbbi alkalommal is oda vitte a lányt, akkor jóval összetörtebb, de egyáltalán nem kevésbé védtelen állapotban. Az akkori, két hétnyi együttélésüknek azonban fizikai erőszak vetett véget, erre emlékeztetnie kell magát most. Lehet Adélnak mégis az lenne a legjobb, ha hazavinné az anyjához, ott teljes kényelemben és biztonságban lenne, olyan emberek között, akik... szeretik?
Belebámul a lány mérgező kutyaszemeibe.
   -  Végül is a vendégszoba még mindig ott van, de megkaphatod a hálót is, ha maradnál.
Nem fogja kimondani. Kizárt, hogy verbálisan megerősítse, hogy ő akarja azt, hogy ha már így alakult ez az istenverése, Adél szem előtt maradjon egy ideig. Maga sem tudja pontosan, miért - hiszen még mindig nem biztos benne, hogy vagy a gyerek, vagy pedig a anyja fontos számára, de ha jobban belegondol...
   -  Wait with what exactly? - kérdez vissza homlokráncolva. A hirtelen nyelvváltás tompa fejfájásra kényszeríti a még mindig aznapos agyát - The divorce?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847635#post847635][b]Adele Nadia Krise - 2022.06.13. 18:47[/b][/url]

Elkezd helyezkedni az ágyon, hogy szembefordulhasson Willel, feltérdelve. Kissé megmozgatja a nyakát, érzi ahogy húzódnak az izmai. Emlékszik a borra, a rajtuk elterülő Júliára, a takaró súlyára a testén, a hűvös házra, a kandalló melegére... a falapnak csapódó fejére és az agyrázkódására.
- Never really got to call that house my home. Maybe it's time to change this. - Lágy mosoly terül szét az arcán, és végre a vállaiban is enyhül a feszültség.
- That too... and with the whole dividing their time between us? I mean... while they are still young, it would be nice to give them comfort at least. Love. It's not necessary to make them grow up too fast, right? We could be together until they can understand the whole situation and stuff. - Megkeresi Will kezét, de nem fűzi össze az ujjaikat, inkább csak szoros közelségben nyugtatja a saját ujjait, kettősüket bámulva kissé elmélázva.
- Just have to change, and ready to go. - Még óvatosan mozdul, emlékszik a hasi görcsökre, úgy hogy lassan áll fel, hogy a paraván mögött áthúzza a kórházi ruhát a sajátjára. A mozdulatai óvatosak, amikor már nem látja Willt az elválasztó mögött állva, de egy perc múlva ismét a fehér (és varázslattal megtisztított) ruhájában van, útra készen.
- And we definitely should treat your pretty eye as well. - Hamiskás mosolya megint a kedves, cdintalan közeledő lányé, nem az őrjöngő perszónáé. Ha mindig ilyen lenne a hangulat közöttük, békében lezajlott volna az eddigi pár hónapjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=847637#post847637][b]William Martin Krise - 2022.06.13. 19:14[/b][/url]

Amilyen hevességgel adta be a válási kérelmét, legalább annyira vált passzívvá az utóbbi hetekben. Nem titkolta egy percig sem a lány előtt: a gyerek híre mindent megváltoztatott és a végletekig komplikálta a kapcsolatukat. Ha akarná, most is elválhatna tőle, semmi sem akadályozza meg benne. Azonban, a válási procedúrájuk negyed-ötödnapján az ügyvédjével folytatott beszélgetés rávilágított a súlyos valóságra: ha elhelyezési perre kerülne a sor, nincs az a családjogi bíró, aki az ő javára döntene és nála helyezné el a gyerekét.
Ha szeretne apa lenni, hangzott a tárgyilagos, de baráti tanács, akkor békejobbot kell nyújtania a feleségének. Legalább egy időre, legalább addig, amíg a büntetése ténylegesen lejár és ismét szabad emberré válik.
Szótlanul nézi, amint a lány óvatosan a paravánig sétál, majd eltűnik mögötte.
   -  Let's probably wait a bit before all this - ad kitérő választ. Kíváncsian belenyúl a táskába, amíg a lány szedelőzködik és ezt nem láthatja - and let's figure out what to do when it's here and breathing. 'Till then, I am not going anywhere.
Kihúzza a kezét a táskából, összekulcsolja a másikkal az ölében. Csak egy röpke pillanatra, de ismét eszébe jut, hogy mennyire könnyen véget vethetne a kényelmetlen szituációnak. Pléne most, amikor Adél terhessége már eleve gyenge lábakon áll. Még csak nem is gyanakodna senki, legfeljebb sajnálkoznának, a nagyanyja pedig ezek után nem mondhatná neki, hogy nem igyekezett örökösügyben. Őszintén, még csak mérget sem kellene kevernie hozzá, bőven elég lenne, hogy meglazítja a lépcső korlátjának csavarjait. Csak egy perc: volt, nincs.
Egész testében megrázkódik. Fölpillant az előlépő lányra, a sötétségét diplomatikus mosoly mögé rejti, miközben a táskájával a kezében ő is feláll és kinyújtja felé a kezét.
   -  Let's get you home, Cieito.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850086#post850086][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 00:50[/b][/url]

Will
- Július 25-e, reggel -

Valamikor hajnalban végül hatni kezdett az altató, és a görcsök is csillapodtak annyira, hogy ne akarjon üvölteni, bár addig sem tette. Nagyon-nagyon kimerült az egésztől, úgy érezte, nem lesz vége és Noah is Szonja után megy. Igazából úgy aludt el, hogy kínozta a bizonytalanság, mi lesz a kisfiával, mert a gyógyítók csak nyugtatták, hogy mindent megtesznek, még időben jöttek be. Arra sem volt ereje, hogy Willt kiparancsolja a kórterméből, de amennyire meg tudta állapítani, a férje végül be sem jött, addig biztos nem, amíg tudatánál volt. Csak aztán látták a gyógyítók, hogy nem bír lenyugodni, a vérnyomása is az egekben lüktetett, lépni kellett az ügyben.
Mostanra elütötte az óra a tízet is. A folyosókon már lecsengtek a reggeli vizitek félig-meddig, nála is jártak, míg aludt, de ebből semmit sem érzékelt. Az első dolog, ami elkezdi kirángatni az álmából, az a gyomra korgása, de amiből már sejti, hogy az álom és a valóság peremvidékéig felkúszott a tudata, az az arcát melengető, undorítóan meleg napsugár. Rosszul húzták be a sötétítőket, és Budapesten a reggeli napfény máris orbitálisan meleg tud lenni.
Nyüsszenve próbál megfordulni, de csak a fejére van ereje, utána kezdi kinyitogatni a szemeit, hogy tisztuljon a kép és megpróbálja belőni, hol van és mi történt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850087#post850087][b]William Martin Krise - 2022.07.28. 01:02[/b][/url]

Úgy reggel hét táján, amikor a nyaka már elgémberedett a kényelmetlen, világosszürke kanapé karfáján és az agyára ment a csipogás, önállósította magát és addig nyomkodta a lány ágya mellé tolt magzati szívmonitor képernyőjét, hogy kikapcsolta azt. Fél órával később, amikor ismét elszenderedett volna, a vizit alatt kapta meg emiatt a neki kijáró lebaszást a  műszakot felvevő gyógyító nőtől és a baráti fenyegetést, hogy amennyiben nem tartja távol az ujjait a műszereiktől, a biztonságiakkal fogják kipenderíteni a szobából. A szerkezet azóta némára állítva, de rendületlenül villog az egyre világosodó kórteremben.
A kanapét bizonyára gyerekekre, de semmiképp sem alvásra tervezték, így a lábait maga előtt kinyújtva, összefont karokkal, a tarkóját a falnak döntve szendereg rajta. A feje pár percenként lebillen, ő olyankor összerándul és felriad, néha morcosan mormog valamit, ettől függetlenül azonban nyugodt marad. A nyöszörgés azonban felébreszti a felületes álmából, mint minden korábbi zaj az ágy irányából. Nyűgösen fojt el egy ásítást és borzong végig.
   -  'mornin.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850088#post850088][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 01:14[/b][/url]

Eltelik jópár másodperc, mire képes felfogni, hogy nem a szobájában van, nem is Hévizen, nem Joannánál. Nem kell különösebben matasson a memóriájában, hogy a tegnap este-ma hajnal képei visszatérjenek. Az eddigi ködös hangulata gyors zuhanáson megy keresztül a visszatérő emlékképek hatására, viszont a vérnyomása csak egy lomha rándulást produkál minderre, nem indul felfelé ismét.
Lassan a kanapén meghúzódó férje felé kalandozik a tekintete, hogy megállapodjon, de pillanatokig szó nélkül hagyja a köszöntését. Nem biztos benne, hogy egyáltalán akar-e beszélni vele, de Noah gondolata felülírja az idegenkedését és begubózási szándékát, miután tudatosul az agyában, hogy vérzett, és ha egyik otthonában sincs, esélyesen ispotályba került.
- Hogy van? - A hangja kissé rekedtes, kiszáradt az alvás alatt, de érthetően beszél Valószínűleg az is hamar leesik Willnek, kire kíváncsi elsősorban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850089#post850089][b]William Martin Krise - 2022.07.28. 01:25[/b][/url]

Lustán kinyújtóztatja a tagjait, egy szenvedő sóhaj is felszakad belőle közben. A tenyereivel megdörzsöli a szemeit, majd az ujjai a hajába kúsznak, néhány pillanatig még nyűgösen a fején tartja a kezeit, csak aztán áll fel a kanapéról. A pólóját, ami éjjel még maszatos volt az elkent vértől, időközben egy jószívű nővér kitisztította neki.
   -  Noah?
Közelebb sétál az ágyhoz. A mozdulatai még mindig darabosak az elgémberedettségtől, az arca pedig sápadt a kialvatlanságtól, mindent összevetve azonban így is jobb bőrben van, mint a lány. Közelebb érve először elővigyázatosan elpillant a bezárt ajtó felé, majd a kezével a lány felé fordítja a monitort. Valahol a gép alján vékony, átlátszó üvegszálak tekeregnek Adél takarója felé, hogy eltűnjenek alatta.
   -  Kicsit zaklatott még. Nem volt a legjobb éjszakája.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850090#post850090][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 01:30[/b][/url]

Lassú bólintással jelzi, hogy igen, a fiúkra gondol, ki másra is gondolna? Jelenleg a saját nyűgjei és Noah a legfontosabbak számára, ez nem is kérdés. Will iránt még mindig elsősorban a hideg ellenszenvet érzi a tegnapi/mai fiaskó után.
Hallhatóan fellélegzik már attól, hogy a monitoron némán, de ott a kis, dobogó szívet jelző ikon, ritmikusan lüktetve. Ezek szerint még mindig dobog a pici szíve. A fia nagyobb kűzdő, mint gondolta volna. Minden önteltségével együtt számára nem kérdés, kire hasonlít a gyerekük már most.
- De jól lesz? - Közben megköszörüli a torkát, de nem néz Willre. Ha őszinte akar lenni, látni se szeretné szíve szerint, de azt is tudja, hogy jelenleg kiszolgáltatott, és ha információt akar Noahról, itt van hozzá az ember, aki megadhatja, még ha legszívesebben kiutasítaná a szobából is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850092#post850092][b]William Martin Krise - 2022.07.28. 11:27[/b][/url]

A lányról ő is a villanó fényekre néz inkább. A feleségének nem kell kimondania, anélkül is érzi a felé áradó ellenszenvet és, hogy teljesen őszinte legyen, ő is ezerszer inkább lett volna máshol ma éjjel, mint ezen az átkozott kanapén. De összeköti őket a törvény, ő pedig akaratlanul is felelősséget érez emiatt a kettő miatt, akkor is, ha Adél szíve szerint leköpné. Baby, get in line.
   -  Nem, Adél, nem lesz jól. Vagy nem valószínű.
Mielőtt vissza-visszaaludt, volt ideje végiggondolni, mit mond majd neki. Adél tanúja volt az eseményeknek, azonban a későbbi beszélgetésnek közte és a gyógyító közt már nem. Pedig itt álltak fölötte, mint egy szelet hús fölött, ő ugyanígy, nyűgösen de beletörődve nézte hol a villanást, hol a takaró alatti domborulatot, végül pedig megrázta a fejét: az ő teste, az ő döntése.
   -  Több idő kellene neki. De nincs elég ideje. Akkor lenne biztonságban, ha megszületne, de az még túl korai, ő pedig nem elég erős. És én azon gondolkodtam, tudod... - mély levegő -, hogy talán okosabb lenne elengedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850093#post850093][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 12:05[/b][/url]

Hallhatóan hangosabban és szaporábban kezd pityegni a pulzusát jelző készülék mutatója. Elég csak elmondani az igazságot, és az agya máris kezd megborulni a kétségbeesés feltámadó hulláma alatt.
Először csak tétován megingatja a fejét tagadólag jobbról balra, majd balról jobbra, aztán a bensőjében dúló horror is elkezd kirajzolódni az arcára. Végül összeszedi magát, és a szabad kezével, ami nincs bedrótozva, kinyúl Will felé.
- Ne engedd el! Nem lehet! Will, kérlek... Könyörgök, hogy ne engedd el Noaht! - Könnyek gyűlnek a szemébe, rimánkodóvá válik a hangja. Foggal-körömmel meg akarja tartani a gyereket, és pont Will engedné el ilyen hamar? Hiszen még nost indult növekedésnek igazán!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850094#post850094][b]William Martin Krise - 2022.07.28. 12:52[/b][/url]

Látja a lassan felkúszó pánikot. Túlságosan ismerős látvény, gyomorforgató és lélekölő. Ellép a monitor árnyékából, a sötétítő függöny résén át betóduló napfénytől hunyorogva ül le az ágy szélére és nyúl a lány hűvös keze után. És ilyenkor mindegy, hogy alig órákkal korábban még egymás torkának ugrottak, Adél elveszett és szüksége van rá, neki pedig kötelessége támasznak lenni. Mert a családnak ez a dolga.
   -  Én nem fogok csinálni semmit. Egyedül neked van jogod dönteni. - szögezi le nyomatékosan, mielőtt Adélt maguk alá temetnék a rémképei és a hisztéria. Megkeresi a lány tekintetét, összekulcsolt ujjaikat pedig lefekteti mellé a takaróra - De Adél, tizenkilenc vagy. Annyi gyereked vagy gyerekünk lehet, amennyit akarunk. Ez most rossz, de nincs vége a világnak. Bármikor újra lehet kezdeni és rá is lehet készülni rendesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850107#post850107][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 20:11[/b][/url]

Lassacskán elönti a mellkasát egy hideg, szívbemarkoló érzés, egy gondolat: Will képes lenne új babaprojektbe fogni és Noahért nem megtenni mindent. Voltaképp akkor mi számít neki? Noah, vagy egy akármilyen gyerek? De az egész amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is illan csak az utána maradt rossz szájízt nehéz elhessegetnie, sőt egyáltalán nem is megy.
A pulzusszáma továbbra is nyugtalan, de próbálja uralni a gyerek érdekében, amennyire bírja. A szabad keze Will ujjaival fonódik össze, a tekintete üvegesen mered a mennyezetre, az arca kifejezéstelenné válik a pillanatnyi pánik lecsengése után.
- Noah nem egy házi feladat, amit elölről kezdhetünk, mert hibáztunk, vagy nem tetszett a külalakja. Szonjából sem lesz több. Képtelen vagyok egy újrakezdhető projektként tekinteni rá. - Nagyon csendesen beszél, főleg azért, mert a szavakra való koncentrálás segít összeszedni a szétesett gondolatai egy részét.
- Mennyi esélye lenne, ha most kivennék belőlem? És, ha még maradhat, mennyi ideig bírja idebent? - Végre Willre irányítja a szemeit. Ijesztő gyorsasággal tisztult ki a tekintete, szabályosan hétköznapinak tűnik, nem ködösíti el a kétségbeesés, de a mániákusság szikrája még mindig ott villog benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850109#post850109][b]William Martin Krise - 2022.07.28. 20:28[/b][/url]

Mindenki szerencséjére Adél nem mondja ki a mardosó kétségeit, mert olyan választ kapna, amire nincsenek kész. William nem érezte a magzat mozgolódását, nem viselte el a kényelmetlenséget és a fájdalmat, így nem hangolódott rá úgy, mint a lány. Így ha nem is eldobható a fia, akinek a gondolatához már hozzászokott az eltelt hónapok alatt, nem is egyszeri és megismételhetetlen számára. Egyelőre csak egy absztrakt, kusza gondolat, ami ha szertefoszlik, majd a helyébe lép egy új.
   -  Én nem úgy értem. Hanem...
A szabad kezével megdörzsöli a homlokát. A mozdulat nyűgös és türelmetlen, azonban erőszakkal nyeli vissza az akadékoskodását.
   -  Most még nem lenne esélye élni. Két vagy három hét múlva már talán igen, de akkor is, ki tudja, mi lesz vele. Kap egy, nem tudom, agyvérzést vagy rosszabb és öregkorodig gondoskodhatunk valakiről, aki fel sem ismer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850111#post850111][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 20:39[/b][/url]

- Hanem, hogy van még időnk, és fiatal, tapasztalatlan vagyok, tudom, de... Minduntalan arra gondolok, hogy rólad sem mondtak le, és itt vagy. Úgy, ahogy, de itt vagy. Nem lettél ágyhoz kötött, értelmi sérült, és tudom, igen! A nagyapád keze volt a dologban, de... ha minden másban képes is lennél hazudni nekem, ebben az egyben nem. Hogy mik az esélyek, és mit tehetünk érte. Még mindig hiszek benned ebben. Hogy segíthetnél neki... - Végre hajlandó normálisan és összeszedetten beszélni a férjével a tegnap este óta, és mi tagadás, van a dolognak egy olyan felhangja is, hogy ha Will már elrontotta, hozza is rendbe, de ezt vagy kiérzi a férje belőle, vagy nem. Megpróbálta elég gondosan átcsomagolni motivációnak.
Azért az arca megvonaglik az agyvérzés és az esetleges ágyhoz kötöttség említésére. Olyan képek ezek, amik jelen pillanatban teljesen idegenek az elméleti ideáljaitól. Még mindig abban hisz, hogy minden rendben lesz.
- Will... Próbáljuk meg a következő három hetet. Értettem, mit mondtál, és nem tudok vitába szállni vele, de... ha még kibír velünk ennyi időt, és utána koraszülött lesz... Szemen köpném magam, ha nem adnék neki esélyt, érted? Felfogtam, hogy lehet, beteg lesz, és bármi történhet, de nem hagyhatom magára. Most egyedül csak mi vagyunk neki. - Milyen édes hazugság, önámítás. Valójában a férje megoldása volna a racionális, ésszerű döntés. Amit ő művel, az emberi roncsot is csinálhat belőle, és katasztrófát a házasságukból, mindez pedig a mániákus ragaszkodás eredménye, hogy képtelen lemondani bizonyos dolgokról, személyekről.
De hát hogy is engedhetné el ilyen könnyen a fiát, mikor már érzi a rúgásait, és a szentimentális énjét, a hormonoktól megborított agyát már totálisan a kisujja köré csavarta a gyerek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850116#post850116][b]William Martin Krise - 2022.07.28. 21:20[/b][/url]

Adél szemébe néz, azonban ezen a ponton ő az, aki hamarabb félrepillant. Először le, az összekulcsolt ujjaikra maga mellett és a ké hazug platinagyűrűre, majd ismét a monitoron pluzáró pixelszívre. Azt gondol, és úgy vergődik az önsajnálatában, ahogy akar, csapkodhatja magát a földhöz vitatkozva azon, hogy a házasságuk sosem volt valódi, de az elől nem menekülhet el, hogy az eredménye igenis az. Az apja bezzeg akadékoskodás nélkül vállalta a felelősséget nála majd' tíz évvel fiatalabban, sőt, még Adél is, legyen bármennyire gyerek a szemében, megbarátkozott az anyasággal. Csak ő húzza magát kelletlenül, elvégre...
   -  Én nem tudok rajta segíteni. Mert nincs min segíteni. Neki nincs baja, neked sincs bajod, csak az egész úgy... nem akar működni.
Hazudna, ha azt mondaná, mindent ért azzal kapcsolatban, ami a feleségével történik. Nem szülészorvos, hivatalosan csak afféle kíváncsiskodó laikus, aki aggasztóan sok preparátummal dolgozott a karrierje során. Azt tudja, mert rákérdezett, hogy a fia láthatóan nem fejlődik kimutatható rendellenességgel, Adél szintén a helyzetéhez képest ép, csak a kettejük együttműködése nem az.
Szusszan egyet.
   -  Csak azt ígérd meg, hogy bármi lesz, nem fogsz hülyeséget csinálni, rendben? Mármint. Magaddal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=850124#post850124][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.28. 22:49[/b][/url]

Már megint az elutasítás, és ezúttal még csak haragudni sem tud érte. Nem akar működni. Mint ahogy nagyjából semmi nem működött az életében eddig, ami emberi kapcsolatokról szólt. A vagyon adott volt, az iskola úgy-ahogy sétagalopp, de az emberek valahogy mindig párhuzamosak voltak vele. A gőg és a presztízs sokat segített kontroll alatt tartani az évek alatt felhalmozódott csalódottságát, de Will olyan fal volt, ami lerombolta ezt benne és meztelenné tette a saját szociális fogyatékosságaival szemben. És ettől csak még dühösebb és keserűbb tud lenni.
- Miféle hülyeséget művelnék mégis? - Végül szelíden elhúzza az ujjait Will keze fogásából, hogy átvesse a szemei felett a karján, fáradtan, megviselten.
- De megígérem. Te meg menj haza aludni egyet. Borzalmasan festesz. - Megcsuklik a hangja a sírós kuncogástól, bár maga sem érti, mi olyan nevetséges. Inkább sírni szeretne, de most az egyszer közönség nélkül.
Ahogy Will feláll és szedelőzködni kezd különösebb ellenkezés nélkül, nem néz felé, csak akkor ereszti le a karját ismét, amikor az ajtó hallhatóan becsukódott a férje mögött.
Halk csuklásokkal indítja útjára a könnyeit, hogy aztán fél órán keresztül itassa az egereket kisebb-nagyobb megszakításokkal. Borzasztó belegondolni, hogy másodjára is a sikertelenség szélére került, és ezt nem lehet most már a genetika számlájára írni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851289#post851289][b]Wass Abigél - 2022.08.18. 17:28[/b][/url]

- Oh, szóval most már alattomos is! Remek, hát vegye csak el akármelyik libát, ha azt feltételezi, hogy akár egyetlen könnycseppet is hullajtanék Önért, akkor elszámította magát! - pedig sírna, mi több, zokogna. A szíve belehalna a ténybe, hogy Benedek, aki sohasem akart nősülni, végül elvenne valakit, aki nem egyszerűen nem Abigél, de még csak nem is hasonlít rá. Szinte ténylegesen érzi a szívébe nyilalló fájdalmat, ám mielőtt lenne ideje arra, hogy ezt beazonosítsa, a hasa kezd rémesen nyilallni.
Fogalma sincs mi történik, kétségbeesik, de nem tudja, mit tegyen. Egy anya, aki nem kívánt terhességétől meg akart szabadulni, ám lelke mélyén ragaszkodott magzatához, miképp élheti meg annak elvesztését? Ez a kettősség vezette őt idáig és most megfizet mindazért, amit tett és gondolt. Mindenütt vér, állhatatlan fájdalom és sötétség, csak Benedek üvöltését hallja. Hívják a Süveget. Vérzik. Ezek az utolsó, elméjében visszhangzó gondolatok azok, amik még pár másodpercig magánál tartják, mielőtt végleg feladná a harcot. Egyedül belsője üvölti szüntelenül: nem akarom.

- - - o - o - o - o - o - o - o - - -
Az elkerülhetetlen végül tényleg utolérte Abigélt: amire annyira vágyott, amiért imádkozott éjjelente és, ami mégis legborzalmasabb rémálmainak egyike volt, bekövetkezett. Benedek, az ég tudja, hogyan, de épségben hoppanált az ispotályhoz, ahol azonnal átvették tőle a nőt, állapota kritikus volt. Nem telt el sok idő, de rengeteg vért vesztett, s ezen a ponton már nem az volt a cél, hogy a babát megmentsék, hanem az, hogy az anyát. A magzat, mely megszületett ugyan, sohasem érhette meg, hogy testébe kerüljön az éltető oxigén: halott volt. Hogy mióta? A gyógyítók nem tudták megmondani, csak azt, hogy egy ideje már nem lehettek a gyermeknek életfunkciói. A számtalan okoknak csupán egyike a hiányos étrend és a kevés alvás, a legfőbb probléma a rengeteg stressz volt. Az eszméletlenül heverő nő lassan tér magához, pillái meg-megrebbennek. Mozogni nem igazán tud, de nem is akar, bántja szemét a fény. Halkan nyöszörög, mielőtt ráébredne a valóságra és értetlenül, némiképp kétségbeesetten néz körbe.
- Hol vagyok? - nem tud felülni, mintha minden tagját az ágyhoz szíjazták volna. Rémes érzés hasít tudatába, szürkéskék íriszei riadtan keresnek valakit, hogy végül megállapodjanak a férfin. - Benedek! Benedek, hol vagyok? - hangja elcsuklik, kezét nagy nehézségek árán emeli meg. Keresi azt, ami nincs. Koordinálatlanul zuhan hasára, mellyel valami nem stimmel. Mi történt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851291#post851291][b]Ballay Benedek - 2022.08.18. 17:57[/b][/url]

Ha bárki megkérdezné, hogy hogyan, nem tudnék rá válaszolni. Nem csak most, valószínűleg a jövőben sem. A vér olyan intenzíven lüktetett a fülömben, hogy elnyomta agyam zakatolását is, és már csak két szó lebegett a szemem előtt: Abigél vérzik.
Mindegy, hogy hogyan, mindegy, hogy mennyire, de a nő, akit szeretek, vért veszít. Akkor is, ha csak a rózsa szúrja meg, és akkor is, ha a gyermekét veszíti el. Előbbinél ott a játék, ahogy finom ujját ajkaimhoz húzva, az apró pontra csókot nyomok, de mit teszek akkor, amikor a testéből ennyi vér távozik? Futok, hoppanálok, ordítok...iszok. Elteltek percek, majd órák, mire visszahozták, és élt, én pedig, mint egy kisgyerek, zokogva hajtottam fejem az ágyára. Olyan ártatlannak tűnt, olyan angyalinak, olyan vétlennek. Vétkes volt ő, olyan nagyon sok mindenben, hogy a nap hátralevő része is kevés lenne minden elsorolására, most mégsem ezt látom. Életben van, de súlyos ára van ennek, és én nem tudtam megmenteni. Nem érdekelnek a racionális, orvosi, ám közérthető nyelven megfogalmazott magyarázatok, mely szerint a gyermek már halott volt, csak a tény érdekel, hogy nem tudtam elkapni őt.
Iszom. A Whiskey-t nehéz lenne megmondani mennyi galleon árán szereztem meg, egy segédápoló műszakja végén megsajnált, és hozott egy üveggel. Lassan fogy, de mivel nem ettem ma még, használ, tompít, kikapcsol. Valóban? Ugyan. Egyetlen mozdulata is elég, hogy olyan élénk legyek, mint aki nem járt jó úton afelé, hogy alkoholmérgezést kapjon. Odaugrok hozzá, fáradtan csókolok tenyerébe.
- Drágám, kedvesem, bocsáss meg nekem. El akartalak kapni, meg akartalak menteni titeket... de elkéstem. Annyira sajnálom, én annyira siettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851294#post851294][b]Wass Abigél - 2022.08.18. 18:50[/b][/url]

A tehetetlenségnél nincs borzasztóbb dolog a világon, márpedig e percben Abigél teljes mértékben tehetetlen. Már nincs ráhatása arra, ami vele történt: sem a gyermek fejlődésére, sem a vetélésre, ami tulajdonképpen halva szülést jelentett. Csak az üresség érzése maradt meg, amikor tudod, hogy valami hiányzik belőled, amikor egy részedet kiszakítják. Ezt érzi a gyermek, mikor elveszíti a szüleit, a feleség, amikor eltemeti férjét és az anya, aki sohasem találkozhat a benne nőtt magzattal. Olyasfajta üresség ez, amelyre nem lehet szavakat találni, s olyan fájdalom, amelyet nem írnak le annak fizikai kísérői.
- Hol van a kisbabám? - könnybe lábadnak szemei, érzi, hogy a sírás fojtogatja, hirtelen nagyon is ébren van, ám cseppet sem érdekli a kín, mely testét rázza. Ujjai utat találnak Benedek kezébe, az a kevés erő, ami van bennük, belesűrűsödik ennek a szorításnak aligha nevezhető kétségbeesett kapaszkodásba. Légzése szakadozóvá válik. - Hol van a kisbabám? - nem tud mást tenni, csak megismételni a kérdését. Olyan kegyetlen és szívtelen volt, mindvégig erre a percre vágyott, azt hitte, ez talán megnyugvást hozhat szívének, mely mindez idáig Benedekért dobogott, ám rá kell jönnie, hogy az a gyermek semmiről sem tehetett. És szerette, bizony nagyon szerette. És csak ő tehet arról, hogy nincs vele, csak ő tehet arról, hogy elveszítette, mert önző volt, bosszúszomjas és elutasító. - A kisbabámat akarom - a könnyek záporként zúdulnak le arcán, s ebben a pillanatban előbukkan belőle az a gyermek, amely sohasem élhetett igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851295#post851295][b]Ballay Benedek - 2022.08.18. 19:02[/b][/url]

- Elment, Abby.
Halkan mondom ki, de  csak annyira halkan, hogy ő hallja, nem akarom megkímélni, mert véleményem szerint az sokkal rosszabb, mint őszintének lenni vele, sokkal aljasabb lépés. Tudnia kell, hogy gyászolhasson, hogy ne csalódjon kétszer. Egyszerűen azt akartam, hogy tudja. Hogy megértse, hogy mi történik, mert Abigél okos, erős, olyan, akit úgy kell kezelni, ahogy ő akarja. És gyerekes, pimasz, csúfolódó, arrogáns és bántó is. De mindig van egy oldal, amihez jobban húz, és én azt szeretném, ha ebben a pillanatban a veszteségét komolyan vennék.
- Megkértem őket, hogy megnézhesd, ha szeretnéd.
Szólalok meg végül csendesen. Ellenkeztek velem, én sem láttam, nem is akartam, terveim szerint akkor sem látom, ha élve születik. Távol akartam tartani magam tőle, az életétől, de én igazán aggódtam érte, mert szeretem őt. Idegesen az órámra pillantok, hihetetlen, hogy az a gyökér nincs itt, a felesége mellett, ahol a helye lenne. A lábam rugózik, az arcom meg-megrándul, keveredik bennem a mérhetetlen fájdalommal, és azzal, hogy nem tudok rajta segíteni.
- Szóltam neki.
Vallom be végül csendesen, de a nevét nem mondom ki, undorodom tőle, és minden perccel nő az undorom. Be akarom verni a képét, úgy, hogy ezt sose felejtse el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=851297#post851297][b]Wass Abigél - 2022.08.18. 19:15[/b][/url]

- Az én hibám - nyögi válaszul, ám több hirtelen nem jön ki a torkán. Muszáj nyelnie, még annak ellenére is, hogy tudja, a gombócot képtelen eltüntetni. Összeszedi minden erejét és sírástól rekedtes hangon folytatja. - Olyan bűntudatom volt miatta... Mert... szeretlek... És nem akartam a gyereket, én... - muszáj levegőért kapnia, hiszen kimondja azt, ami miatt a leginkább undorodik saját magától. - ...én azt akartam, hogy haljon meg, hogy ne szülessen meg. Nem akartam őt, mert téged akartalak és önző voltam, minden éjjel azért imádkoztam, hogy elveszítsem, de most, hogy nincs velem, képtelen vagyok elviselni a hiányát - mélyről jövő, kínkeserves zokogás szakad fel belőle, vékony teste beleremeg minden egyes rohamba, ami feltör belőle. De muszáj volt meggyónnia, hogy mindenről ő tehet, ő az oka annak, hogy a gyermeke nem él. Minden csakis az ő hibája.
- Nem vagyok... nem vagyok rá képes - szabad kezét arcához kapja és próbálja eltakarni szégyenét. Szemét törli meg, orrát, s befogja száját, ha érzi, hogy kiabálni akarna. Csakhogy valami még mindig nincs rendben. Borzasztóan fáj mindene, ez vajon normális?
Nem tudja, hogyan fogalmazza meg, ám nincs is rá lehetősége, mert elhangzik a végzetes mondat, amit sohasem akart hallani. Elkerekednek szemei és kétségbeesetten próbál felülni az ágyban. - Ne engedd a közelembe, nem akarom látni - szavai riadtak, s láthatóan teljesen őszinték. Ahogyan a fájdalomtól eltorzult rezdülései is. - Benedek, nagyon fáj, valami nem jó - visszahanyatlik és hasához kap. Vajon az lenne a gond, hogy nem kapott elég fájdalomcsillapítót? Bármit megtenne, hogy ezt elmulasszák, akármit. És megint ez a különös érzés, mintha... folyna belőle valami. Valami baj van.