A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896197#post896197][b]Reményi Tivadar - 2026.09.02. 19:18[/b][/url]

Nevezhetjük balesetnek is azon események láncolatát, melynek végeredményeképp jelenleg a Fővárosi Baleseti Ispotályban kénytelen tölteni pár napot. Azt hiszem, még soha életében nem volt ilyen levert, ami igazán nagy teljesítmény, tekintve hogy az elmúlt pár hónap finoman szólva is próbára tette. Ez persze meg is látszik rajta: hetek óta nem láthatta senki borostásan, ráadásul legalább tíz kilót elveszített az egyébként mérlegen szabad szemmel is jól látható súlyából. A legtöbb ruhája elkezdett lötyögni rajta, tekintetéből pedig mintha kiveszett volna az a játékosság, amivel mindig azonosították.
Kórtermének ajtaja mindig zárva van, tulajdonképpen a gyógyítón és néhány javason kívül senkivel sem hajlandó szóba állni, azt pedig külön kikötötte, ha esetleg valaki látni kívánná, eszükbe se jusson beengedni. Dühös? Tulajdonképpen igen. Csalódott? Tagadhatatlanul. Meg fog-e bocsátani? Na ez már egy nehezebb kérdés. Minekután Emma szervezésének köszönhetően két hónapig volt összezárva anyósával - aki Tivadart minden magusok legkártékonyabbikának és egyetlen szeme fénye elrablójának tekinti -, várható volt, hogy ez a helyzet előbb vagy utóbb eszkalálódik. A mama - illetve a felesége - iránti tiszteletből lenyelte az összes sértést, amit a fejéhez vágott az a vén sárkány. "Nincs stílusod, igazán adhatnál magadra, ha már a lányom ilyen elegáns." "Mondd csak, nem gondolkodtál még el azon, hogy a külsőd nem egy mackóra, hanem egy dagadt, járási nehézséggel küzdő haszonállatra hasonlít? Le kéne fogynod, láttad már az én Emmámat, milyen vékony és csinos?" Igazán megborotválkozhatnál, borzasztóan igénytelen, ahogy kinézel, ráadásul ápolatlan is. Amíg ebben a  házban laksz, sima legyen az arcod, akár a soha meg nem született unokám popsija." Ilyen és ehhez hasonló borzalmas dolgokat vágott a fejéhez az a nő. A tányérjára került étel valahogy mindig túl fűszeres lett, mondjuk ehetetlenül sós, borsos, de olyan is előfordult, hogy "véletlenül" a chili paprikát szórta egy adagja tetejére és nem a sima fűszerpaprikát. Nem mintha élő ember ennyi fűszerpaprikát tenne bármire is, dehát mindegy is. Emmának jószerével nem beszélt ezekről, nem akarta, hogy csalódnia kelljen benne, főleg nem azért, mert esetleg tiszteletlenül bánik az anyjával. De az utolsó, költözés előtti nap betelt a pohár. A heves szóváltás következtében egészen véletlenül hasbaszúrta az a fránya banya, aminek azonnali ispotályba szállítás lett a vége.
Hát itt tartunk most. Egyedül fekszik ebben a rideg, steril szobában és azon gondolkodik, hogy talán... talán a felesége így akart megszabadulni tőle. Két hónap az anyjával, aki tuálja, utána pedig érkezhetett a szó szerinti kegyelemdöfés. Ha szeretné, nem tette volna ezt vele, de nyilván már teljesen kihűlt a házasságuk és egy szemernyi részvét sem maradt a nőben. Halk kopogtatás rázza fel gondolataiból, mire morgós medveként mennydörgi vissza válaszát. - Mondtam már, hogy nem fogadok látogatókat - nem mintba ez bárkit visszatartana, főleg nem feleségét, aki kisvártatva belép az ajtón. Na tessék, már csak ő hiányzott. Karba teszi kezét és elfordítja tekintetét, egyenesen a másik oldalán lévő ablakon kívülre szegezve azt. Nincs kedve beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896215#post896215][b]Reményi Emma - 2026.09.02. 22:10[/b][/url]

Nem tudom megmondani, hogy hogyan jutottunk el idáig, sőt azt sem, hogy valaha felmerült-e bennem, hogy ez megtörténhet. Mindig azt gondoltam, hogy Tivadar türelme fogy majd el és fojtja meg az anyámat, méghozzá jogosan, én pedig az esetről, mint a vízfolyás kezdek majd el hazudni, hogy ne vigyék börtönbe. Ezt gondoltam, aztán tessék, papírokat tölthetek ki a férjem adataival, hallgathatom a gyógyítókat, és nézhetem a kritikus tekinteteket. Véletlen. Ezt a szót mondtam el mindenhol és mindenkinek és mégis, valahol mélyen én sem vagyok benne biztos, hogy anyám ezt nem szándékosan és teljesen tudatosan tette, csak azt számolta el, hogy egy kicsit már összébb ment. Még szerencse, fájt volna, ha konkrétan szíven szúrja, így is eléggé ijesztő volt a jelenet, ahogy ott áll, a hasában egy kés, amiről drámai lassúsággal hullik le egy véres húscafat. A vér a férjemé, a hús egy idős tyúké volt, melyből anyám a legjobb húslevesét főzi. El kell ismerni, az a leves fantasztikus, és nem kéne most erre gondolnom, de remélem, hogy azért megfőzte.
Végeláthatatlan papírhalmok kitöltését követően végre ott állok a kórterem előtt, ahova nem akarnak beengedni, mert a férjem így rendelte el, én viszont közlöm, hogy a pszichológusa vagyok és fel kell mérnem a traumáját, mire beérek talán felfogják, hogy nem valószínű az igazság, de addigra már bent vagyok, és tökéletes pontossággal végignézhetem, ahogy a férjem karba fonja a kezeit és elfordul. Bátor, nagyon bátor tett ez tőle. A kedvenc mustársága ruhámon még ott a vére, mivel éppen csak hazaértem a jelenet előtt és csak köszönni akartam nekik átöltözés előtt. Erre teljesen összerakott outfitben, magasarkú cipőben, ékszerekkel teleaggatva sétáltam be ide a férjemmel, egy belőle kiálló késsel, és az anyámmal, aki jött utánunk és elmondta, hogy véleménye szerint miért is Tivadar hibája az egész. Én pedig hazaküldtem. Ő hápogott, kritizálta azt is, hogy milyen mértékben vérzi össze a padlót, majd kisétált, mondván, hogy mi igencsak hálátlanok vagyunk. Most pedig itt állok, egyedül, és nézem, ahogy duzzog.
- Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy én az a fél vagyok, aki benned tartotta a kést, hogy ne vérezz el, nem az, aki beléd vágta vagy megforgatta vagy kihúzta volna. - végre kiléphetek a magassarkúból, ami hatalmas megkönnyebbülés és közelebb sétálok. Nem a székre ülök, hanem az ágyára, és megsimogatom a lábát. - Ma lett volna az utolsó este, olyan szépen kivédtél mindent, várható volt, hogy valami betalál. Arra nem gondoltam, hogy a frissen élezett kés lesz az, de végül is, igazam lett. - nem mintha ebben a helyzetben ez annyira jó lenne. - Élsz és csak egy egészen kicsi heg marad majd, azt ígérték. Nem ásnátok el a csatabárdot inkább? - ajánlom fel, miközben fel sem tűnik, hogy ez nem a legjobb kifejezés, hiszen anyám a bárdot elásta, tövig Tivadar pocakjában. - Tivi, kérlek, csak mondj valamit. - kérlelem kedvesen, remélve, hogy ez működik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896226#post896226][b]Reményi Tivadar - 2026.09.03. 10:20[/b][/url]

Bizonyára sokan duzzogásnak vagy felesleges sértettségnek definiálnák Tivadar viselkedését, azonban az elmúlt két hónap végigszenvedése után kíváncsi lenne arra, hogy volna-e bárki, aki hibáztatná. Méltóságában teljesen megalázva, majd végül egyenesen az ispotályba küldve elmondható, hogy mindene romokban hever. Az önbizalma, a mentális állapota, a fizikálisról nem is beszélve. Szarul néz ki, mondjuk ki.
A nő szavaira felhorkan, s csak azért nem fűz hozzá valami epés megjegyzést, mert megfogadta, hogy nem áll szóba vele. De persze tudna mit mondani: talán legyen hálás azért a késért, nem? Hát igen, a halálközeli élmények bizonyára összehozzák az embereket, de ez csak abban az esetben igaz, ha a halálközeli élmény okozója nem az ember anyósa. Szíve szerint felháborodna, dühöngene, kiabálna, de túlságosan fáradt, arról nem is beszélve, hogy fájdalomcsillapítók ide vagy oda, az ember egy hasszúrás után általában nem virgonckodik. Nincs ez másképp a férfival sem. A heg említésére sem fordítja a nő felé fejét, ellenben állkapcsa megfeszül. Milyen jó, hogy él, valószínűleg a kedves mama nem így gondolja.
- Elásni a csatabárdot? - a nő kérlelésére kénytelen megszólalni, azonban indulatait nem tudja kordában tartani. Olyannyira nem, hogy szemei szikrákat szórnak és erőt vesz magán, hogy lesöpörje lábáról felesége ujjait. A mozdulat ugyan fájdalmas, de szükségszerű. - Eszednél vagy? Az anyád leszúrt egy késsel. De tudod mit? Nem is ez fáj igazán. Döfhette volna a hátamba is, nem érdekel - fújtat egyet. - De az, hogy Te szótlanul tűrted a megaláztatásomat két hónapon keresztül, meg azt, hogy Bogiról kijelentse, hogy tulajdonképpen nem is létezik, mert nem vér szerinti, az számomra felfoghatatlan - az eset felidézésétől csak még dühösebbé válik, most már emelt hangon beszél, mert képtelen visszafogni magát. Az elmúlt hetek feszültsége ebben a pillanatban robban és nincs se isten, se ember, aki megállíthatná. Nem engedi Emmát szóhoz jutni, folytatja. - Mindezek után azt hiszed, hogy hajlandó vagyok kibékülni az anyáddal? Ne haragudj Emma, de teljesen el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy ezt valaha is megbocsátom neki. A lányunkról van szó. Hacsak nem értesz egyet azzal a sárkánnyal és tekinted úgy, hogy nem is az igazi gyermekünk, ugyebár - szinte köpködi a szavakat, biztos benne, hogy találnak és abban is, hogy fájnak. Annak idején végig Emma mellett volt, amikor kiderült, hogy nem lehet gyermekük. Soha nem fordult meg a fejében, hogy a témának bármely aspektusa miatt is veszekedés kerekedjen közöttük, azonban Bogi védelme számára mindennél fontosabb, ha kell, a házasságánál is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896228#post896228][b]Reményi Emma - 2026.09.03. 11:11[/b][/url]

Pillogok arra, hogy lesöpri a kezem, és sóhajtok is egyet, hogy talán nem ez volt a legjobb, amivel kezdhettem volna. Ez a két hónap az állandó középen állás, az, hogy mind a két félnek próbáltam kedvesen és nyugodtan kezelni a sértettségét, a drámáját és minden nyűgét elfárasztott. Bogi lelkét is próbáltam óvni, szóltam előre, hogy a nagyanyja biztos, hogy még intenzívebb lesz és, hogy az apja nem fogja tudni végig tolerálni majd. Extrán figyelmes voltam Tivadarral is, minden nap olyan ételek kerültek az asztalra, amiket imád, mert arra gondoltam, hogy az étel szeretete talán éppen az, ami segít ezt átvészelni. Kevesebbet ültünk kint együtt, mire én végeztem anyámmal, ő sokszor már bejött, hogy lefeküdjön. Ez a két hónap pokolian fárasztó volt, főleg mentálisan. Megmentettünk egy házasságot, juhú, de ezzel szépen veszélybe sodortuk a sajátunkat. Főleg én, azért, mert segíteni akartam, és mert anyám minden évvel egyre elviselhetetlenebb lesz.
- Lássuk be, nem volt szándékos döfés, csak pont egyszerre mozdultatok, rosszul. Vagy egy borzalmas perszóna, mert pontosan tudja, hogy a hasi elvérzés a legrosszabb, ami történhet az emberrel, hiszen a leghosszabb szenvedést okozza. - nem hiszem továbbra sem, hogy szándékos volt, hiszen éppen csirkét darabolt, csak túl intenzíven fordult, ennyi az egész. Pont rosszkor. Annak nem örülök, hogy Tivadar volt ott, de annak igen, hogy nem Bogi. - Hidd el, nem azért kértem tőled a sót, hogy megöljön, nem sejtettem, hogy egy ilyen eset megtörténhet. - tényleg nem. Álmomban sem gondoltam, hogy az anyám egyszer idáig jut. És tudom, hogy nem volt szándékos tőle, hogy bármennyire is fapofával nézett rá, ő is megijedt attól, ami történt.
- Nem tűrtem szótlanul. Ahogy beszéltem veled is, Bogival is, úgy vele is. Engem ugyanúgy megalázott, azóta kapok tőle sértéseket, hogy megtudta, hogy szeretlek és veled akarok lenni. De egyszerűen nem vagyok hajlandó felvenni tőle ezeket a dolgokat. Látja, hogy idegesít téged és élvezi, és minél idegesebb vagy, annál jobban csinálja. Apa halála óta egyre megkeseredettebb. - azelőtt se volt semmi, csakhogy vele ellentétben apa mindig jóságos volt. Nagyon szerette Bogit, és élete végére már teljesen elfelejtette, hogy ő nem a vér szerinti kisányunk, mindig újabb és újabb hasonlóságokat fedezett fel közte és köztünk, egyikünk vagy másikunk genetikáját emlegetve, boldogsággal, szeretettel. Tény, hogy amióta ő nincs, anyám rosszabb lett, pedig arról nem mi tehetünk, hogy apu elment.
Próbálom nyugodtan kezelni, szépen beszélni hozzá, és megértetni vele, hogy nem azt kérem, hogy a puszipajtija legyen, hanem, hogy ne foglalkozzon vele, és akkor elunja ezt is, legalábbis nagyon remélem, hogy megteszi. De az, amit utána mond teljesen megfagyasztja bennem a vért és közben olyan mérgessé tesz, hogy nem tudok gondolkozni, csak cselekedni, és dühből egy akkora pofont keverek le neki, amit valószínűleg mélységesen meg fogok bánni egy nap, de az nem a mostani nap lesz. A csattanás megdöbbent, hátrálásra késztet, felkelek az ágyról, és neki hátat fordítva ellépek az ágytól. - Tudod jól, hogy mennyire fájt, hogy nem szülhettem neked gyereket, hogy mennyire szeretem a lányunkat, és te mégis képes voltál ezt mondani? Mindig irigyeltem azt, hogy veled mennyire megtalálta a hangot, mindig vágytam rá, hogy én ne csak a rossz zsaru legyek, aki szabályokat alkot és megkövetel, de valakinek azt is kellett a francba is. De soha nem gondoltam volna, hogy te mást látsz, mint ami van. - nem fogok bocsánatot kérni, nem is sajnálom azt, amit tettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896229#post896229][b]Reményi Tivadar - 2026.09.03. 12:02[/b][/url]

- Hát megmondom az őszintét, én sem hittem volna, viszont azután, ahogy viselkedett, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez véletlen lett volna - megrázza fejét és nyomatékosítva nemtetszését mindkét kezével az ágyneműre csap. Na de várjunk csak, nem úgy volt, hogy nem áll szóba a feleségével? Tulajdonképpen mindegy is, mert az indulatai sokkal erősebbek, mint ezen elhatározása, így hát ott folytatják a vitát, ahol abbahagyták. - Jaj, hát beszéltél szegény öreg lelkével, látom annyira meghatotta, hogy az évtizedek óta tartó gyűlölete a leszúrásomban kulminálódott, pompás. Lehet, hogy Te ezt tudod kezelni, de két hónap folyamatos megalázás után nekem már nem megy a mosolygás - már érzi, hogy ajkán ki akar bukni valami borzasztóan meggondolatlan dolog. Olyasmi, ami kinyit majd egy ajtót, és azt túlontúl nehéz lesz visszazárniuk, ha egyáltalán van esélyük arra, hogy sikerüljön.
A pofon meglehetősen váratlanul éri, a lendülettel feje is megbillen, de egy mukkot sem szól. Csak figyeli ezt a vékony alakot, ahogy eltűnik ágya széléről és szándékai szerint helyrerakja Tivadart. Csakhogy ez az egész már eddig sem úgy sült el, ahogy a férfi akarta, most pedig már, hogy borult a bili és egyikük sem tud hideg fejjel gondolkodni, végleg el fog szabadulni a pokol.
- Óóó, teljesen felesleges ez a mártír szerep drágám, pontosan jól tudod, hogy soha, egyetlen pillanatig nemcsak hogy rossz szavam, de rossz gondolatom sem volt amiatt, hogy nem lehet közös gyermekünk. Soha nem hibáztattalak, csak az számított, hogy Te boldog légy és az, hogy találjunk megoldást arra, hogy kitöltsük azt az egyébként mindkettőnkben tátongó űrt, hogy nem lehet közös gyerekünk. De én Bogira mindig úgy tekintettem, mintha a szülőszobában rád fektetve pillantottam volna meg először és ezt te is pontosan tudod. Ellenben az anyád nem így látja, az elmúlt hetekben pedig, előttem legalábbis, nem mutattad jelét, hogy ebben ne értenél egyet vele - jól meggondoltan formálja a szavakat, a saját ügyefogyott, esetlen logikája pedig arra próbál rávilágítani, hogy a legnagyobb problémája az, hogy nem érezte, hogy a felesége kiállt volna akár érte, akár a lányukért. Azt soha nem lenne képes elvitatni tőle, hogy mennyire szereti, az azonban, ami idáig zajlott, nem mehet tovább. - Bogi ugyanúgy szeret Téged is. De ha esetleg arra céloznál, hogy nem vagyok megfelelő szülő, akkor újra szeretném kiemelni, hogy sokkal több gondolatban osztozol édesanyáddal, mint amennyit be mersz vallani magadnak. Hiszen borzasztó partit csináltál velem, aki mihaszna, semmirekellő, elviselhetetlen, ráadásul csapnivaló apa is. A férjet ki sem emelem, az nyilvánvalóan említésre sem méltó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896234#post896234][b]Reményi Emma - 2026.09.03. 14:51[/b][/url]

- És nem is kértem, hogy mosolyogj, annyit kértem, hogy engedd el a füled mellett, hogy kezd olyan rosszindulatú vén banya lenni, mint Jolika. - sőt, még nála is rosszabb, pedig aztán Jolánunk se teszi oda magát, hogy akár csak egy minimálissal is kedvesebbnek tűnjön. Sokkal inkább szereti szemtől szembe sértegetni az embereket. Viszont ezek után se lesz neki elég, és a pofontól még mindig égő tenyérrel, háttal neki érzem, hogy a düh engem is elönt. Hiába mozog bennem a levegő, hiába próbál szelíden, kedvesen közelíteni, egyszerűen képtelen vagyok lehiggadni. Annyira megbántott, annyira mérgessé tett, hogy legszívesebben kisétálnék a folyosón, de a férjem, szeretem és nem akarom, hogy azt érezze, hogy ez már csak a múlt, hogy a jelenben nincs semmi.
- És csak mert nyugodtan próbáltam beszélni vele, nem úgy támadva, ahogy ő teszi, máris azt a következtetést vonod le, hogy úgy gondolkozom mint ő? Én sosem bántottalak se szavakkal, se tettekkel. - nem érem, hogy miért ültette el saját magában a kételyt velem szemben, csak azért, mert én nem úgy viselkedem, mint ők. Az anyám és a férjem sokkal inkább lehetnének rokonok az azonos habitusuk okán, mint én és anyám, de úgy tűnik, hogy míg más lányok az apjuk után választanak férjet, nekem sikerült anyám után választani. Hihetetlenül bántó, hogy azt feltételezi, hogy én utálom a tényt, hogy ő a férjem. Érzem, ahogy elfut a méreg, és ettől könnyes szemekkel nézek rá, kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.
- Tudod mit mondanak arra, aki egyszer megcsal valakit egy másik emberrel? Hogy újra meg fogja tenni. Megcsaltalak valaha? Nem. Tettem megjegyzést rá, hogy másabb vagy, mint amikor hozzád mentem? Nem. Bántottalak valaha a súlyod miatt? Hogy úgy kerülöd a fodrászokat, mint a pestist? Hogy elhanyagolsz csak mert már nem működik közöttünk az intimitás? Nem, nem és nem. Sosem gondoltam, hogy rossz apa lennél, mindig úgy gondoltam, hogy te vagy a jobb szülő kettőnk közül, és azt is gondoltam, hogy te vagy a legjobb férj, akit kívánhatok. - az ablakhoz lépek, és tudom, tudom, ez egy ispotály és nem kéne ilyet csinálni, de muszáj. Magyarázza meg a világ az elememnek, hogy a vele járó függőséget egy egészségügyi intézményben ne hozza felszínre. Remegő kézzel veszek ki egy szál cigit, és meggyújtva, kihajolok az ablakon és mélyet szívok az egészből. - Te komolyan úgy gondolod, hogy megbántam, hogy a feleséged lettem? - kérdezem a párkányra ülve, csendesebben egy újabb mély slukk előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896236#post896236][b]Reményi Tivadar - 2026.09.03. 15:22[/b][/url]

- Nem vagyunk egyformák. Lehet, hogy neked ez működik, de én sohasem voltam az a fajta ember, aki tűri, ha a másikkal így bánnak, esetleg elengedi a füle mellett. Emlékszel, amikor az előkészítőben Bogit azzal csúfolták, hogy hogy állnak a fogai? Mielőtt bármit mondhattál volna, már bementem és eligazítottam a tanárokat, hogy legyenek kedvesek leállítani ezt az egészet. Azt gondoltam, jót teszek veled, velünk, ha nem szólok egy szót sem, de már nem bírom tovább - tényleg úgy hitte, hogyha tisztelettel, megértéssel, vagy ha ezekkel nem is, de legalább végtelennek látszó türelemmel viseltet, az majd megoldja a problémáikat, de már be kell látnia, hogy óriásit tévedett. A sarkára kellett volna állnia és megmondania, hogy fizessenek egy panziót, utazzanak el, költözzenek a híd alá, csak ne az anyósához. A kialakult helyzetben, ha csak részben is, de legalább annyira hibás.
- Ha szeretsz valakit, azt megvéded. Tudom, hogy sohasem voltál a hangos eszközök híve, viszont vannak helyzetek, amikor meg kell húzni egy bizonyos határt. Azt érzem, hogy ezt nem tetted meg akkor, amikor kellett volna. Talán tévedek, biztos nem hallottam mindent, ami kettőtök között elhangzott, de azon nem tudok segíteni, hogy azt érzem, egyedül maradtam egy olyan küzdelemben, ahol együtt kellett volna helytálljunk - széttárja karjait, mert igen, a tényekkel nem lehet vitatkozni, azok makacs dolgok. De az érzésekkel mi a helyzet? Emma is pontosan jól tudja, hogy ez a része nem úgy működik, hogy "nem kéne így érezned" és akkor a másik hopp, már meg is változott.
A nőt hallgatja és kesernyés mosoly ül ki arcára. Hát erről van itt szó, itt van az asztalon minden hibája, terítéken. Hogy nem jár fodrászhoz, hogy nem elég szálkás és kisportolt. A legjobban az lepi meg, hogy felesége úgy érzi, el van hanyagolva. Nos, ezek szerint itt az ideje, hogy a házasságukat is megbeszéljék: még a végén kiderül, hogy a halálközeli élmények valóban effektíven változtatnak meg dolgokat. - Tudod, Emma, ahogy ezeket felsorolod, rá kell jönnöm, hogy mi sohasem beszéltünk igazán nyíltan a házasságunkról, legalábbis nem az elmúlt években. Gondoltál arra, hogy szólj bármelyikért is? És az eszedbe jutott, hogy a távolságtartásod az, ami miatt már nem közeledek? Hogy hányszor húzódtál el tőlem, amikor hozzád akartam érni? Hogy már azt sem veszed észre, ha valamit jól csinálok? Hogy megszűntem férfinak érezni magam melletted? - a kérdéseket ugyanúgy teszi fel, ahogy a nő, sem él, sem bántás nem bújik meg mögöttük, ugyanolyan tények, mint bármi más, amit Emma korábban felsorolt. És igen, az a fegyver, amivel szúr, hogy sohasem szólt arról, ami zavarja, rá is igaz. Hagyták, hogy az életük és a házasságuk elmenjen mellettük, már nem együtt, hanem egymás mellett élnek, megoldandó problémákat látnak csak és nem szövetséget. De vajon mikor változott ez meg?
- Nem - a nő szemébe néz és láthatja Tivadar tekintetén, hogy őszintén csillan. - Nem hiszem, hogy megbántad. Azt hiszem, hogy csalódtál bennem és nem tudom, melyik a rosszabb - elmosolyodik, ám ebben a görbületben semmiféle vidámság nincs. Hátrahajtja fejét a párnáján és a plafonra szegezi a tekintetét. Most mitévők legyenek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896237#post896237][b]Reményi Emma - 2026.09.03. 15:56[/b][/url]

Ahogy hallgatom őt, összeszorul a szívem és a torkomban gombóc keletkezik. Az én módszerem mindig is a beszélgetés volt, a higgadt kérdésfeltétel, és az, hogy a másik fél maga határozza meg, hogy mi az, ami bántja őt. És itt sem cselekedtem másként. Nem voltam hangos, nem voltam olyan, aki erőteljesen formál véleményt. Az voltam, aki csak szép szóval próbált jobb belátásra bírni felnőtt embereket, meg egy kamaszlányt, aki pontosan tudja, hogy sem a nagyanyja, sem az apja nem könnyű természetű. - Határozottabbnak kellett volna lennem, amikor bántott téged. Nem kellett volna annyival elintéznem, hogy ha engem nem zavar, akkor nem értem, hogy őt miért. - én el tudom ismerni, ha hibáztam, és tudom, hogy itt nagyon sok hibát elkövettem. A családomat nem kellene egy megszokott folyamat szerint megoldanom, hiszen ők nem páciensek, akik megoldást akarnak találni, hanem rokonok, akik egyszerűen nem bírják jól csinálni az együtt élést.
- Ezt nem kezeltem valami jól, ugye? - sóhajtok egy mélyet, hiszen nagyon is látom, hogy hol hibáztam. Tényleg nem az a feleség voltam, akit ő megérdemelne egy ilyen helyzetben. Nekem a családomat kellett volna védenem, a férjemet és a gyerekemet, annyira próbáltam egyensúlyt tartani, hogy mindeközben minden összeomlott, csak nem látványosan, hanem belül. Az emberek belül megrepedtek, összetörtek. Ő is, én is, félek, hogy a lányunk is.
- És te gondoltál rá, hogy ezeket a dolgokat valaha is elmond? - hiszem amiket ő kimond, azok ugyanolyan súlyos dolgok, mint amiket én kimondok, és nem tudom, hogy ebben a pillanatban helyes dolog-e részletesen válaszolni, hiszen még csak el se tud vonulni, ha megsértem, tekintve, hogy szúrt sebbel fekszik az ágyban. Lepillantok a párkányra, egy ponton felpattogzott a festék, azt kezdem el kapargatni. - Én… aggódtam azon, hogy ha meglátsz ruha nélkül, rájössz, hogy megöregedtem, hogy már nem vagyok kívánatos neked. Hogy valójában az a baj és azért nem jön az ihlet, mert meglátod, ahogy mindenem megereszkedett, hogy talán ezzel kezdődtek a bajok, hogy nem csak sötétben voltunk együtt és ezt én okoztam. - hiába a smink, a szépen passzoló ruhák, a push up melltartó és az alakformáló, mindezek alatt nem vagyok már olyan, mint a házasságunk elején vagy közepén, jelenleg órákat töltök a tükör előtt, elszörnyülködve látom, hogy mit tett az idő, és magyarázom be magamnak, hogy soha többet nem lesz már olyan, hogy a férjem akarjon engem. Azt mondják, eljön ez is, amikor már csak lakótársak a házastársak.
- Én sosem gondoltam, hogy bármit is rosszul csinálnál, ezért is nem éreztem úgy, hogy bármit is ki kell emelni, hogy jól csinálod. Mivel járultam még hozzá, hogy megszűnj férfinak lenni? - zavar, hogy ez történt és tudni szeretném, hogy miért. Hogy mit csinálhattam volna másként, hogy jó legyen, hogy ezt az egészet megelőzzük. Nem tudom visszacsinálni, csak szeretném tudni, hogy hol rontottam el. Szeretném megérteni ezt az egészet. - Nem csalódtam benned. De elkezdtem gondolkozni azokon, amiket az anyám mondott. Hogy tényleg már nem érdekelt a kinézeted, hogy már nem is számított, hogy mit veszel fel, hogyan áll a hajad, mekkora a szakállad. Mintha már nem számított volna, hogy nekem tetszel-e, mintha már nem szeretted volna, hogy kívánatosnak lássalak. - én így is szeretem őt, ez nem szűnt meg, egyszerűen csak nem értem, hogy ő miért gondolta úgy, hogy erre már egyáltalán nincs szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896249#post896249][b]Reményi Tivadar - 2026.09.03. 22:37[/b][/url]

A nő szavai hallatán bűntudat kezdi mardosni bensőjét és tudja, hogy túl keményen fogalmazott. Nyilvánvaló, hogy semmi sem úgy alakult, ahogy kellett volna, de mindig kettőn áll a vásár, hiszen ebben a házasságban is ketten vannak, nem lehet minden Emma hibája. És nem is. - Ez igaz, de én sem álltam a sarkamra. Azt hittem, ha csendben tűrök, előbb-utóbb letelik az idő és átvészeljük, de ehelyett csak minden frusztrációmat felgyűjtöttem. Szólnom kellett volna - szomorúan elmosolyodik, ahogy a szavak elhagyják ajkait. Bár korábban lettek volna bölcsebbek, akkor most egyikük sem ebben a kórteremben állna. Bár igazság szerint, elhallgatva ezt a beszélgetést, talán épp ez kellett ahhoz, hogy végre szembenézzenek azzal, mit műveltek a saját házasságukkal. - Egyikünk sem kezelte jól - még csak hazudnia sem kell. Sóhajtva rázza meg fejét, mert bár egy kicsit úgy érezi, jó lenne ráverni a felelősséget Emmára, nem teheti meg. Nem is volna felnőttes, nem is volna korrekt.
- Fogalmam sem volt... hogyan kezdjek neki - tehetetlenül tárja szét karjait és hitetlenül nevetve beletúr hajába, amitől a hasán lévő seb kellemetlenül húzódni kezd. Talán át kellene gondolnia, mit és hogyan csinál. Ám nem tud fájdalmaival foglalkozni, mert felesége szavai teljesen hatalmukba kerítik és nem tudja levenni róla a szemét. - Emma, te vagy a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkoztam. Sohasem szerettem senkit annyira, mint téged. Ha ősz lesz a hajad és púp nő a hátadon én akkor is csodaszépnek foglak látni. Arról nem is beszélve, hogy én sem leszek már fiatalabb. Te kevésbé szeretsz azért, mert a fejem helyett a fülemben és az orromban nő a szőr? Vagy mert folyton nyavalygok, mert fáj valamim? Vagy mert a régen kemény bicepszem helyett most integetőizmok vannak? - most először hosszú idő óta, megjelenik az a huncut görbület, amit annyira lehet - nem, muszáj imádni benne. Nem akarja elbagatellizálni felesége aggodalmait és félelmeit, elvégre évek óta most először nyílnak így meg egymásnak. Mondjuk Tivadar el sem tudja képzelni, hogy a nő hogyan láthatja magát olyannak, mint amilyennek leírta.
- Nem tudom, hogy magyarázzam el. Már nem éreztem, hogy felnéznél rám, ahogy régen. Mindent megoldasz egyedül, talán észre sem veszed, de nem támaszkodsz rám, nem engeded el magad. Mintha már nem én nyújtanám a biztonságot, hanem megteremtetted volna magadnak, érted, hogy értem? - látszik rajta, hogy küszködik, mert fogalma sincs hogyan magyarázzon el egy olyan egyáltalán nem egzakt érzést, mint azt, hogy megszűnt férfinak lenni. Mert mi teszi a férfit? Mindenki számára más. Ő világ életében az akart lenni, aki átöleli feleségét, megvédi, biztonságban tartja - de nem kalitkában. Hagyja, hadd repüljön, valósítsa meg önmagát, de ne akarjon mindent egyedül elintézni, egyszerűen csak legyen... nő. Nem kell folyvást erősnek lennie, mellette nem. - Egyszerűen csak... nem éreztem úgy, hogyha most belőném a hajam, vagy felvennék egy öltönyt, akkor másképp néznél rám. Egy ideig igyekeztem, próbáltam elegáns lenni, olyan színeket hordani, amiket úgy szeretsz rajtam, aztán ezek az alkalmak elmaradoztak. De akkor sem szóltál. Már nem érintettél meg, nem túrtál a hajamba, nem simítottad meg az arcomat, már nem számított, milyen vagyok, mert sem szakállal, sem megborotválkozva nem kellettem - szomorú dolgok ezek. Ketten két malomban őröltek és még csak fogalmuk sem volt róla. Ha Tivadar csak megneszeli, hogy egy kis hajzselé megmentheti a házasságukat, egy raklapnyival vitt volna haza, hogy még álmában is vigyázzba álljanak a tincsei. Csak inget vett volna és öltönyt, ha ez megoldhatta volna, de nem oldotta. Mert mindketten attól féltek, hogy már nem kellenek a másiknak és elbújtak a csigaházukba. Bolondok!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896271#post896271][b]Reményi Emma - 2026.09.04. 19:38[/b][/url]

- A pszichológus és a legilimentor. Szép kis páros vagyunk. - a hangomban és a mosolyomban is ott a keserűség, hiszen olyan szépen és ügyesen oldottuk meg mindig az életet, úgy passzoltunk, hogy sokszor szavak sem kelettek. Egyetértettünk a háztartás, a karrier, a gyereknevelés terén, és mindig, mikor a Reiner család kitalált valamit, együtt védekeztünk, ha a minisztériumban adódtak gondok, együtt átbeszéltük. Két évtizedet romboltunk le alig két hónap alatt, holott minden eszközünk megvan arra, hogy ez soha ne történjen meg. Most pedig itt ülünk, ő az ágyon, szúrt sebbel, én az ablakpárkányon égő cigivel, és egyszerűen azt érzem, hogy minden mondattal egyre jobban elönt a fáradtság, mely valószínűleg a testem védekezése a legfájdalmasabb igazság ellen.
- Észre se vettem ezeket a változásokat. - vonom meg a vállam, hiszen anno sem a kinézetébe szerettem bele. Nem volt klasszikus férfi szépség, nem olyan, aki címlapokról lép le, mélyen a szemedbe néz, és azt mondja, felperzseli sivár életed minden szegletét. Én a humorába szerettem bele, abba, ahogy nevet és ahogyan vele tudok nevetni. Nem éreztem magam rosszul nem éreztem, hogy meg kell felelnem neki, hogy elfogadjon. Egyszerűen ott volt, élettel töltött meg, és amikor azt mondta, hogy át kellene gondolnom, hogy a jó ember felesége vagyok-e, akkor megtettem és rájöttem, hogy nem. Hogy én az ő felesége akarok lenni. - De abban a korban vagy, amikor a férfiak elgondolkoznak a húszéveseken. És láttam, hogy kiket tanítasz, hogy ők mennyire szépek, fiatalok, feszesek és azt gondoltam, hogy hogyan is lehetnék én ezek után versenyben. Féltem, hogy ha velem vagy, már nem rám gondolsz. - a női agy már csak ilyen. A szennylapok, címoldalon azzal, hogy hogyan hódítsd vissza, hogyan legyél ötven felett is bomba boszi, pedig azt támasztották alá, hogy ez megtörténhet. A munka, a gyerek, a háztartás és anyám mellett nem tudtam úgy tornázni, úgy mozogni, ahogy azok a lapok mondták, viszont bármennyire is vagyok tanult a lélek terén, én is elkövettem azt, amit a legtöbb nő tesz: elbizonytalanodtam egy pillanatra és belemagyaráztam mindent.
- Azelőtt építettem páncélt a fájdalom ellen, hogy egyáltalán valós okom lett volna fájdalmat feltételezni. Ellöktelek magamtól azzal, hogy nem hagytam, hogy a hagyományos nemi szerepeink megjelenjenek. Nőnek kellett volna maradnom, hogy te férfi maradhass. - azért, hogy ne érezze, hogy kevesebb vagyok, mint mások felesége, sok olyan dolgot csináltam, ami felesleges volt. SzMK szülő voltam, állandóan segítettem minden iskolai darabban, hiszen ott van a mi kislányunk is, folyamatosan jelmezeket és díszleteket készítettem, hogy ne mondhassa senki azt, hogy az ő felesége nem valami aktív, pedig hálás lehetne, hogy ilyen férje van. Hálás voltam, mindig, és vagyok most is.
- Nem akarom, hogy úgy nézz ki, ahogy nem érzed jól magad, én azt hittem, hogy boldog vagy. Bogival mindig nevettek, vicceltek, hangosak vagytok, mint mindig, és azt hittem, hogy te rendben vagy, hogy bennem romlott el valami. Halálosan féltem, hogy észreveszed, hogy már nem vagyok olyan, mint voltam, és elmész. Sőt, olykor azt gondoltam, hogy csak Bogi tart itt. - vannak férfiak, akik csak a gyerekeik miatt maradnak, és nem lettem volna meglepve, ha ő is ezért marad, hogy majd minden csak akkor változik meg, ha a lányunk már férjhez ment, mert akkor nem marad oka maradni, hiszen egy változókorban lévő nő nem éppen a legjobb partner a mindennapokban. - Szerinted meg tudjuk menteni a házasságunkat? - teszem fel a kérdést hosszú hallgatás után, egészen csendesen, nem motyogva, de talán kicsit remélve, hogy nem hallja meg mégsem, és talán akkor nem kell azt hallanom, hogy nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896420#post896420][b]Reményi Tivadar - 2026.09.07. 08:33[/b][/url]

El kell mosolyodnia erre a tényszerű kijelentésre, mert hát... Egy kissé ironikus, hogy épp az a férfi nem mondja el a gondolatait, aki láthatja bárki másét és épp az a nő nem érti az érzéseket, akinek a hivatása, hogy átlássa azok szövevényes kuszaságát. Ha igazán őszinte akar lenni, eltekintve a nem túl szép sebétől, kezdi egyre kevésbé tragikusnak látni a helyzetet, bár tény, hogy a nap még nem sütött ki a felhők mögött.
- Ahogyan én sem azokat, amikről Te beszélsz - hangja lágy, igyekszik rávilágítani, hogy bár érti és megérti felesége aggodalmait, mindeközben vegye észre azt is, mennyire szürreális ilyesmin gondolkodnia. Elvégre miért gondolkodna erről Tivadar másképp? - Tyűha - először csak ennyit tud mondani, arcára kiül a teljes döbbenet. Igyekszik ugyan palástolni, de szinte oválissá nyúlik fejszerkezete és szemeiben is ott csillog a hitetlenség. - Ha kapuzárási pánikom lenne, arról már tudnál. Sőt, arról már én is tudnék. Eszem ágában sincs valami hamvas huszonévesre cserélni az én gyönyörű, okos feleségem. Arról nem is beszélve, hogy milyen jövője lenne egy olyan kapcsolatnak? Kölcsönösen kihasználnánk egymást? Én a testéért, ő meg...? Na hát nincs pro érvem amellett, miért kezdene velem valami fiatal pipi. De nem is akarom, hogy kezdjen, nekem tökéletes a már meglévő tyúkanyóm, kell a fenének egy olyan madár, akinek még ott a tojáshéj a fenekén - elborzad, ahogy arra gondol, hogy mindent elölről kell kezdenie, ráadásul sohasem lenne része abban a szeretetben, összetartásban és megbecsültségben, amit Emmától kapott. És igazság szerint a legrosszabb még csak nem is ez lenne: valószínűleg minden nőben a feleségét keresné, de sohasem találná meg. Ahogy ez megfogalmazódik benne, rájön, hogy ideje ezt kimondania is. - Tudod... Ha bármilyen okból elveszítenélek, soha többé nem tudnék boldog lenni más mellett. Mert mindenkiben Téged keresnélek, de képtelen lennék megtalálni, mert belőled csak egy van - oldalra hajtja a fejét, mélyen Emma szemébe néz és elmosolyodik. Az ablakból beszűrődő fény mintha glóriát fonna barna haja köré, képtelen nem arra gondolni, mennyire szép.
- Valószínűleg nekem is van részem abban, hogy úgy érezted, a sarkadra kell állnod és a hónodig kell húzd a gatyát - mindig kettőn áll a vásár, sohasem hitt abban, hogy bármilyen emberi kapcsolat csak az egyik vagy csak a másik fél miatt megromlik. Ha nem is oroszlán, de valamennyi szerepe azért a férinak is kellett legyen ebben. - Verd ki ezt a badarságot a fejedből. Imádom a lányunkat, ő ad értelmet annak, hogy élünk. De nélküled semmi sem lehetne teljes. Egyetlen percig vagy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjalak. És most nagyon szívesen meg is ölelnélek, de ágyhoz vagyok szegezve - nos, bár a kés már nem áll ki a hasából, tulajdonképpen ez a hasonlat remekül mutatja be a tényt, hogy e pillanatban mozgásképtelen. Illetve ez így nem igaz, fel tudna ő kelni, de az ár-érték arány nem túl kecsegtető - sajnos még Emmát figyelmebe véve sem. Így hát kimondja, amit tenne, mert ha már nem mutathatja, legalább tudja a másik, hogy gondol rá.
- Ha feltételezzük, hogy szeretjük egymást és, hogy hajlandóak vagyunk mindketten energiát rakni bele... semmi kétségem - határozott a hangja, ám nyilván ott bujkál benne a feltett kérdés: te szeretnéd rendbe hozni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896433#post896433][b]Reményi Emma - 2026.09.07. 11:12[/b][/url]

Érzem, ahogy könnyek szöknek a szemembe attól, amit mond. Hogy gyönyörűnek és okosnak lát még most is, hogy nem lenne képes lecserélni, elölről kezdeni mindent valaki mással, és elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy nincs pro érve, hogy mit nyerne vele egy huszonéves lány.
- Humort, sebeket gyógyító öleléseket, mély beszélgetéseket, amik alatt egy egész doboz cigi eltűnik, egészséges szarkazmust, ami könnyebbé teszi a mindennapokat. Nagyon sokat nyerne veled bárki. - én tudom, hiszen sok-sok évvel ezelőtt igazi nyertes voltam, és ez pár hónappal ezelőttig ki is tartott. Ott elkezdődött valami, benne is, bennem is, amire anyám szúrása tette fel a pontot. Mélyen szívok a cigibe, mielőtt kihajolva a falon oltanám el. Nem dobom ki, mert ahhoz már sötét van és fáradt is vagyok, hogy az elemem segítségével egy kukába tökéletesen beletaláljak. Helyette egy zsepibe csomagolva, megemelve kicsit a csípőmet a farmerem zsebébe csúsztatom. Még mindig képes vagyok feszes farmert hordani, lehet, hogy tényleg van még bennem valami vonzó.
- Sosem akarnék mást, mert tudom, hogy te vagy az, akire mindig vágytam. Ha el kellene válnunk egymástól, akkor valószínűleg kutyákat kezdenék el örökbefogadni és várnám, hogy mikor találkozunk újra. - romantikus halált képzelek kettőnknek, eljön a nap, vének vagyunk, tele unokákkal, egy jó kis Karácsony után, egymásra nézünk és tudjuk, hogy utoljára fekszünk le életünkben aludni. Átöleljük egymást és elalszunk, aztán odaát csinálunk egy kávét, kiülünk a teraszra és folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk. Romantizált, de imádom.
- Óóó tényleg, leszúrt az anyám. - jut eszembe, hogy valójában azért is vagyunk itt, mert történt egy kis incidens. Felkelve, odasétálok az ágyhoz, visszaülök, most közelebb hozzá, hogy ne nagyon kelljen mozognia. Mélyen a szemébe nézek, hosszan, mielőtt egy halvány mosoly jelenne meg az ajkaimon. - Szeretlek, sosem volt olyan nap, hogy ne szerettelek volna. - nem tudom elképzelni az életemet nélküle, vele szeretnék tényleg megöregedni. - Fektessünk energiát. Elmúltunk ötven évesek, éljünk kicsit. Utazzunk, szeretkezzünk, dobjuk fel az életünket, mert szerintem kicsit beleöregedtünk a mindennapokba. Ne ezt a példát mutassuk Boginak. - javaslom még mindig közel hozzá, és ha benne van az ölelésbe, most akár csinálhatjuk is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896438#post896438][b]Reményi Tivadar - 2026.09.07. 13:06[/b][/url]

Hallgatja a nőt és érzi, hogy szíve és teste egyszerre melegszik meg. Ő nem látja magát ilyennek, nem ugyanazt a Tivadart látja a tükörben, mint akire most felesége tekint, s mint ahogyan tekint rá. Ha nem lenne igazi férfi, most elsírná magát a gyönyörtől, de szúrt seb ide, veszekedés oka, még nem jött el az ideje, hogy könnyekig hatódjon.
- A kutyatenyésztés, illetve kutyamenhely nyitása nem is rossz ötlet. Vagy egy kutyafarm. Képzeld el Bogi arcát, mikor meglátja a sok kis kölyköt - fültől fülig mosolya bizonyára Emmát is arra készteti majd, hogy megengedjen magának egy görbületet. - Ki tudja? Lehet a sok munka szakított el minket egymástól. Rengeteget tanítasz, ahogyan én is, állandóan tele vagyok tanoncokkal, nem is marad egymásra időnk - mindezt megfogalmazva már nem is olyan meglepő, hogy eltávolodtak egymástól. A Bagolykőről mindig is tudtak beszélgetni, ahogyan a diákságról is, ám ennek ellenére sohasem jött szóba, hogy mi van a sulin kívül. Mi van a munkán kívül. Mi van kettejükkel. És itt sajnos el kell vonatkoztasson Bogitól is, merthogy a családjuknak egy nagyon fontos része, ám házasságuknak már annál kevésbé.
- Óóó, tényleg, már én is majdnem elfelejtettem - kissé szarkasztikusan ismétli meg Emma szavait, de már érezhetően kevésbé frusztrált a dolog miatt. Próbálja úgy felfogni, hogy ez is olyasmi, amin pár év múlva rengeteget nevetnek majd, amikor Tivadar megjelenik a hab testén azzal az alig látható fehér csíkkal, mely a heget jelöli. Ám felesége nem hagyja, hogy sokáig elterelődjenek gondolatai, hiszen szorosan mellé ül és kimondja azokat a szavakat, amiket már olyan régen nem hallott tőle. És amit ő is érez a szívében. - Benne vagyok. Kezdhetnénk azzal, hogy elviszlek randizni, mit szólsz? Csak Te és én, egy jó üveg bor, amitől becsípünk, miközben leég a cigarettánk az erkélyen, aztán igyekszünk nem bolondot csinálni magunkból és szeretkezünk - remek tervnek tűnik, azt pedig majd a jövő eldönti, hogy sikerül-e megvalósítani. Kinyújtja kezét, hogy megsimítsa Emma arcát, szemeiben szeretet és szerelem parázslik, majd lassan, óvatosan kérleli ujjaival a nőt, hogy hajoljon oda hozzá, mert bizony itt az ideje, hogy végre úgy igazán megcsókolja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896441#post896441][b]Reményi Emma - 2026.09.07. 13:57[/b][/url]

- Szerintem nagyon imádná, és mi is. Talán meg kellene vennünk az egyik tanyát, ami Bogolyfalva határában van. Ha jól tudom kettő eladó az ötből. - vagy már csak azért se lenne rossz, mert akkor kicsit távolabb lennénk anyámtól. Nem igazságos és nem szép dolog persze, hiszen elmúlt hetven és szerintem valamennyire fiatalon tartja őt az a napi rutin, hogy megyek hozzá és megmutatja, hogy hogyan kell normálisan kinézni ennyi idősen. Számtalanszor kaptam már meg, hogy ő mindig ad magára, és meg farmerben járok. - Tudod, hogy mi a vicces? Az elején nem tudtam, hogy akarom-e, hogy egy helyen dolgozzunk. Féltem, hogy a sok együtt töltött idő megöli majd a kapcsolatunkat, hogy már nem fogunk tudni miről beszélgetni, és ehhez képest így is sikerült ide jutnunk. - kevés házaspár van a testületben, érdekes módon az jellemzőbb, hogy ha összeházasodnak, akkor lelépnek. Mi házasokként jöttünk, vannak, akik példaként említenek minket, és mégis, minden, amit ők látnak, csak a felszín, hiszen már meg sem érintjük egymást, pedig az asztalaink is szomszédosak. Ezeket mind újra meg kéne tennünk, hogy tényleg példaképek legyünk.
- Randizni. Milyen régen csináltunk mi olyat! - sóhajtok a gondolatra, de közben meg bennem elindul a vágy, hogy azonnal induljunk. Nem, tudom, hogy most nem szabad még, de hamarosan. Jó lenne, ha ezt a dolgot tényleg megcselekednénk, és visszatalálnánk egymáshoz. Vele fogom leélni az életem, de szeretném ezt úgy megtenni, hogy az a boldogság van közöttünk, ami az elmúlt éveket is jellemezte. Beszélgessünk és csináljunk olyan dolgokat, amiket mindketten szeretünk. - Nagyon tetszik a terv, alig várom, hogy ha bolondot is csinálunk magunkból, akkor is szeretkezzünk. - vagy legalábbis kísérletet tegyünk rá, hogy ez a dolog megy-e még közöttünk. Ha nem, akkor sem hiszem, hogy ez tragédiához vezetne, ha minden másban jók vagyunk együtt. Így elmosolyodva a simítására közelebb hajolok hozzá, és úgy igazán, mélyen viszonozzam a csókot, ahogy talán az első alkalommal tettem, nem törődve a világgal, azzal, hogy hol vagyunk, ki láthat és mi történhet. Ebbe a jelenetbe pedig be is gyalogol egy nővér, aki erősen köhögve robbant szét minket, mintha tinik lennénk. - A látogatási időnek vége. - közli szárazon, én pedig próbálom visszafojtani a kuncogásomat, ahogy elpirulva Tivadar felé fordulok. - Azt hiszem, mennem kell. Holnap találkozunk? - kérdezem, mintha lenne esélye innen meglépni.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=896443#post896443][b]Reményi Tivadar - 2026.09.07. 14:18[/b][/url]

- Miért is ne? Vágjunk bele valami újba - nem tehet mást, minthogy helyesel. Bár nem dúskálnak a pénzben, annyi megtakarításuk azért bőségesen akad, hogy megvegyenek egy falatnyi földterületet és felhúzzák rá álmaik házát. Ha már itt tartunk, mivel ismeri Zsoldos Tamást igen régről, talán jutányosabb áron meg is építi az álomházat. De nagyon előre szaladt... - Mindkettőnknek fontos a karrierje és imádjuk a diákokat. Semmi gond nincs azzal, hogyha a munkánk az életünk szerves része, egészen addig, míg a magánéletünk rovására nem megy - hirtelen milyen bölcs lett valaki. Mintha a próféta szólna belőle, úgy szónokol a tökéletes egyensúlyról, pedig a rengeteg okklumencia és legilimencia tanonc, a bejegyzések, a minisztériumi munkák mind-mind elszakították attól - vagy azoktól? -, akit szeret. Itt az ideje a sarkára állni.
- Igazság szerint már arra sem emlékszem, hogyan kell, de ne aggódj, kitalálom, amíg odajutunk! - vén róka ő már a szakmában, holmi randi nem foghat ki rajta! Bár azt meg kell jegyezze, hogy randi ide vagy oda, valóban nehezen tudná felidézni, hogyan kell elcsábítani valakit. Vajon virágot vinni ér vagy már túlontúl nyálas és klisés? No meg mi lehetne a tökéletes helyszín? Ő mondjuk egy eldugott, csinos kis faházra gondolna a Bükk közepén, jakuzzival, mesés kilátással... Óóó, igen, ez lesz, csak ne gyújtsanak fel semmit a nagy cigarettázás közepette. - Az előbbit könnyen teljesítem, sohasem voltam normális. Remélem nem bánod, ha ez ezután sem változik meg - elégedetten nyugtázza, hogy a cirógatás megteszi hatását és felesége ajka az övére tapad. Mire észbe kapna, hogy ő is előrehajolt - ami hasi sérülés esetén sem az álmos, sem az álmatlan könyv szerint nem jelent túl sok jót - és fájdalmai vannak, betoppan a nővér, hogy elszakítsa őket egymástól. Pedig épp kezdtek igazán belemelegedni ebbe a csókba, hm.
- Hacsak meg nem fogok szökni, akkor mindenképp. A kedves nővér úgysem hagyja, hogy messzire fussak.
- Nos, már meg ne bántódjon, de a hasi sérülése a legkisebb probléma a maga futva távozását illetően.
Tivadar szinte elhűl a szavak hallatán, miközben a hölgy elmosolyodik, hiszen láthatóan tréfál. - Drágám, engem itt inzultálnak, lekövéreznek, hallatlan. Siess vissza értem holnap és hízlalj még nagyobbra, ez tarthatatlan - mindhárman felnevetnek Tivadar sületlenségén, s még egy utolsó, gyors puszit váltanak Emmával, mielőtt a nő eltűnne az ajtó mögött. Vajon az normális, hogy már most hiányzik?