36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 24 25 » Le | Téma száljai | Témaleírás
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2015. január 23. 12:28 | Link

Lorelai
"Elfelejtettem.mindent.és.mindenkit"
Riviera


Úgy nagyjából 3-4 napja sikerült baglyot váltanom a Fővárosi Ispotállyal a húgom ügyében. Ebbe a világért se akartam Ninát belerángatni, így a szobámból, vagyis a kastélyból üzentem nekik, hogy ha még nem dobták ki a cuccait, úgy odamennék átvenni azokat. Nem sok mindenről van szó tudomásom szerint, hacsak Ginny nem rejtegetett valami nagyon furcsa dolgot a bőre alatt. Péntek van, s alig múlik el dél, mire odaérek a korábban Szükségkórházként működő épületegyütteshez. A levélben értesítettek az eljárásról, hogy hogyan kell ide bejutni, kit kell megkérdezni, mit kell mondani, így hamarosan odaérek a recepcióhoz, vagy mi a csudához. Sötét színű, kényelmes farmer van rajtam, sötétkék inggel, mely precízen be van tűrve a nadrágba, egy fekete övvel átfogva, az egész tetején egy fekete, kissé szakadt bőrdzseki. Furcsa volt reggel belenézni a tükörbe s realizálni, hogy még mindig nem változott semmi, ugyanolyan megnyúlt a pofám, feketés a hajam és manó füleim vannak. Pompás. Pedig már jó ideje iszom azt a löttyöt, amit hetekkel ezelőtt felírtak a számomra azzal a biztos jeligével, hogy ez hamarosan helyre fogja hozni azt a bajos rontást, ami miatt a százfűléfőzet eredménye rám égett. De ez most lényegtelen, jelenleg itt állok a recepción, ahol egy rövid, szőke hajú mosolygós hölgy kérdezi jövetelem okát. Szépen elregélem neki, hogy egy halott rokonom tárgyait szeretném összeszedni. A névkártyája alapján Ivett a türelmemet kéri, feláll a kényelmesnek tűnő székből és egy hátulsó ajtón át eltűnik. Bizonyára megy szólni valakinek, esetleg megkér egy jártasabb kollégát, hogy kísérjen el abba az irányba, ahol megtalálom a motyóját. Ginny. Mélyet sóhajtok, majd eszembe jut, hogy ma még a cigarettát is elfelejtettem, holott ott nyugszik a zsebemben. Először csak legyünk ezen túl, aztán jöhet a füstölés.


appearance
Utoljára módosította:David Bennett, 2015. január 23. 12:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. február 5. 16:05 | Link

David Bennett

Újabb hosszú nap, az iskola gyengélkedőjéről egyből ide jöttem. Annak ellenére, hogy fáradt vagyok és hisztisnek kéne lennem, fel vagyok dobva. Mitől? Intenzív érzésektől, amik átjárnak, hiszen az egyik kedvenc betegem ma hazament. Részben örülök neki, hogy jól van, de az öreg, kissé flúgos mágus kicsit hiányozni is fog. Régóta volt már itt velünk, az egész személyzetet ismerte, a felét el is csábította. Ernő bácsitól való búcsú kellemes volt, útjára eresztettük az öreget és megfenyegettük, hogy ha a közeljövőben visszajön, nem csempészik majd neki senki töklevet, ő pedig roppant mód megijedt, mit ne mondjak.
Az unalmas papírmunka fölött merengek el az emlékekben, abban, mennyire keserédes ez az érzés. Hogy vajon az öregember, akinek elmondása szerint nincs már senkije, hogyan tudja így ujja köré csavarni az embereket? És ha egyszer már mindenki megkedvelte, hogy bír ilyen könnyen továbblépni? Érdekes dolog és jelenleg sokkal jobban leköt ezen morfondírozni, a pennáról a tinta csak csöpög a papírra, mert nem írok vele.
Aztán Ivett jön be, én pedig felkapom a fejem, figyelem, amit mond. Bólintok neki, hogy mindjárt megyek, elrakom a dolgokat a helyére, majd hazaviszem és megcsinálom éjjel. Egy rokon jött az elhunyt holmijaiért. Egy újabb lelki kaland az Ispotály falain belül, ezúttal kevésbé felemelő, kedves emlék.
- Jó napot. - Köszönök a férfinek, egy udvarias biccentés kíséretében, kimért vonalakkal pillantok végig rajta. Nem látok annyira sok gyászoló embert, inkább reménykedőt, de hiába nem néz ki úgy, mint aki készül telesírni a vállam, hiába nincs teljesen feketében. Szomorú.
- Lorelai Riviera vagyok, gyógyító, kérem kövessen. - Bemutatkozás, utasítás, könnyedén, mintha nekem olyan hihetetlenül könnyű lenne minden. Ez az egész. Pedig nem az, de annak a látszatát keltem, magabiztos vagyok, távolságtartó és így lesz a legjobb mindenkinek. Nem ismerem, őszinte, mély sajnálatra nem vagyok képes, a lesajnáló, szánakozó pillantásokból meg gondolom nem kicsit van elege.
- Megmondaná az elhunyt nevét? - Kérdezem, kell majd az övé is, de először az elhunyté. Jó, nem egyszerű. Nekem sem, de túl kell esni rajta, szóval megállok a kérdéses ajtó előtt és szembefordulok vele.
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2015. február 5. 16:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 4. 20:17 | Link

Lorelai K. Riviera

Régóta tervezem ezt. Igazából már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, azonban -érthető okokból- sokáig odáztam. Ki akartam várni, nem kockáztatni. Napjainkra megérett bennem az elhatározás és szerintem immáron minden kétséget kizáróan alkalmas vagyok. Amennyire csak az lehetek. Egyeztettem hát az ispotály vezetőségél és bár kifejezték érthető aggályaikat, végül az udvarias viselkedésem, a benyújtott ajánlóleveleim és az impozáns életrajzom nyomán természetesen úgy döntöttek, az esély jár és ha valóban olyan jónak bizonyulok, mint azt állítom magamról, akkor még akár főnyeremény is lehetek.
Kora este van. A Vörös Sün fogadó kandallóján át érkezem meg az ispotályba. Jártam már itt, utoljára pár hónappal ezelőtt Dwaynenél. Akkor ment végbe nála az a csodával határos gyógyulás, amihez nekem természetesen a világon semmi közöm. Legalábbis az auroron és rajtam kívül jobb, ha mindenki így tudja.
Egyenesen az eligazítópulthoz sétálok könnyed, bakancsos lépteimmel. Sápadt kezemben egy borítékot lógatok magam mellett.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. március 4. 20:50 | Link

Adam Kensington


Két állásban dolgozni fárasztó, de egyelőre úgy néz ki, egész jól helyt tudok állni. Kicsit büszke vagyok magamra, arra, hogy az életem minden területén jól haladok és azt hiszem, sikereket érek el, élek meg. Próbálok pozitív lenni, mindig is visszahúztak a borús, negatív gondolataim, legalábbis amennyire emlékszem.
Éppen van egy kis szünetem, nyugodtan ücsöröghetek és kávézhatok kicsit, ezek azok a pillanatok, amiért megéri bejönni. Ami segít, hogy végigcsináljam a napot zokszó vagy elgyötörtség nélkül. Pár perc kikapcsolás, pihenés, egy bögre finom kávé, ami feltölt és felpörget. Kellemesen kavargatom, még nem akarom meginni a maradékot. Van egy igen kedves betegem, akivel sokat beszélgetek mostanában és úgy gondoltam, az ágya mellett fogyasztom majd el.
Amint úgy érzem, kész vagyok kilépni a kis nyugalmas helyiségből a külvilágba, már fel is kapom a kávém és becsukom a magazint, amit szórakozás gyanánt olvasgattam. Ideje visszatérni a pörgésbe, azonban ahogy haladok a folyosón, egy magas alakra leszek figyelmes. Épp azt nézem, nehogy fellökjek valamit a lábammal, és ahogy felpillantok, meglátom az arcát.
Nem kell sok, hogy felismerjem, ki ő, megtorpanva elvesztem a koncentrációm, a bögrém kiesik a kezemből, hamar arra kell koncentrálnom, hogy elkapjam, a kávé sem ömlik ki mind. Előveszem a pálcám és egy gyors Evapores-szel eltüntetem a kilöttyent kávét, hogy ne hagyjak koszt magam után, de nem késlekedek tovább, mert a végén még csak úgy elillan, akit láttam.
- Ada... Mr. Kensington! - Szólítom meg, ahogy gyors léptekkel közelítek hozzá. Upsz, pálcával a kezemben. Kicsit lehetek csak fenyegető, szóval inkább elteszem, mielőtt azt hiszi, hogy itt rá akarok támadni és ki akarom csinálni. Bár azt inkább hydromágiával tenném, de nincs rá okom. Igazából tök kellemetlenül érzem magam az egésztől, szóval gyorsan megköszörülöm a torkom, kissé idegesen kezdem el kaparászni a bögrém fülét.
- Segíthetek? - Kérdezem, hátha... nem is tudom, hozzám jött. Ki máshoz jött volna? Miért van itt, te jó ég? Csak nem azért, mert az őrült tervét készül megvalósítani és... a mi vérkészletünk... ne. Az nem lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 4. 21:25 | Link

Lorelai K. Riviera

Már éppen a pulthoz érnék, amikor egy közelgő ismerősre leszek figyelmes, akivel ezzel egyidejűleg történik egy kis baleset. Elpillantok az irányába. Az a bizonyos harcias kis boszorkány közelít felém a tanodából, kivont pálcával, amelyre le is eresztem pillantásom, majd ismét a nő arcára tekintek, miközben megszólít. Biccentek neki és figyelem, ahogy észbe kap és elteszi a fegyvert. Szembe fordulok vele, jócskán lenézve rá.
- Úgy hiszem, igen. - bólintok a kedves érdeklődésére, közben azért látom rajta a félszt. Nem annyira tőlem, sokkal inkább attól, hogy mégis mi a frászt keresek én itt. Megemelem kissé a kezemben lógatott borítékot, felmutatva azt.
- Gyakorlatra jöttem az ispotályba. - fedem fel előtte egyszerűen, mi az oka annak, hogy itt vagyok. A kórház pecsétjével ellátott, jellegzetes borítékban a vezetőség rendelkezése, engedélye található ezzel kapcsolatban.
- Egy olyan gyógyítót, orvost kéne találnom, akinek a szolgálatára lehetnék és aki foglalkozna velem. Központilag nem akartak erre senkit konkrétan kijelölni. Azt mondták, jöjjek el és beszéljem meg. - magyarázom tovább békés baritonomon, és ezzel átnyújtom a levelet Lorelainak, hogy olvassa csak el, ha gondolja. Ebben nagyjából az áll, amit elmondtam, csak nyilván hosszabban és hivatalosabban. Valamint mellékletként megtalálható a borítékban az adatlapom. Nevem, fajom, lakhelyem, ismereteim, képességeim. Ez egy hosszas dokumentum.
- Nyilvánvalóan csak esténként tudnék itt jelen lenni. Ajánlana valakit, akinek illik ehhez a beosztása és esetleg vállalna engem? - emelem meg sötét szemöldökömet. További részleteket nem fedek fel egyelőre. Sem a hátteremet ehhez, sem az indíttatást, se más egyebet. Legfeljebb, ha kérdez. Különben minek traktáljam? Nem szokásom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. március 4. 21:53 | Link

Adam Kensington


Látom rajta, amikor felé vágtatok, hogy tudja, ki vagyok. Benne is olyan élénken él a legutóbbi találkozásunk, mint bennem. Ó, igen, nem volt valami kellemes, utána hazamenni sem. Sok dolog maradt bennem ennek ellenére is, amit nem tudtam elmondani neki. Mert nem láttam értelmét. És most sápadt arcára felnézve, bögrém piszkálva kérdem, segíthetek-e.
- Miben? - Kérdem érdeklődően, ő pedig megválaszolja a kérdést, én pedig kicsit megszédülök, azt hiszem. Nagy szemekkel pislogok rá, meglehetősen értetlenül. Mármint... gyakorlatra jött az ispotályba? Mielőtt még elnyílna a szám, gyorsan befogom egy kis kávéval. Igaz majdnem félrenyelek, amikor folytatja és részletezi. Lerakom a pultra a bögrém és elveszem az orrom alá tolt levelet. Adam szavait hallgatva bontom ki finoman, és olvasgatom némileg összevont szemöldökkel.
- Szóval, ühm... - Keresem a szavakat, de nem igazán találom. Gyorsan össze kéne szednem magam. Szóval nem azért van itt, mert végre legálisan vihet a vérkészletünkből. Nem, nem azért jött, hogy megkeserítse az életünk, hanem ellenkezőleg. Furcsa tekintettel pillantok fel rá, fürkészem kicsit fakó arcát, érzem, ahogy lassan ellágyulnak a vonásaim.
- Ma éjjel én vagyok az ügyelet vezetője, szóval azt hiszem a legjobb embernél jár. - Ez azért van így, mert a mai éjjel lazának ígérkezik, és én vagyok a rangidős gyógyító. Kicsit abszurd, de a friss gyógyítóknak is jó sok gyakorlatot kell csinálniuk tanulmányaik alatt, ide pedig tényleg csak a legjobbak jutnak el. Alsó ajkam rágcsálva olvasom el a levelet, majd visszarakom a borítékba és visszanyújtom neki, hátha még valahol mutogatnia kell majd.
 - A beosztását majd megbeszéljük, de ha nem bánja, ma gyógyítanánk. - Mosolygok rá féloldalasan. Pontosan tudom, hogy én vagyok az egyik, akinek legtöbb esti-éjszakai műszakja van a gyengélkedő miatt. Elveszem a kávésbögrém és igyekszem összeszedni a szétesett önmagam.
- Jöjjön velem. - Villantok rá még egy visszafogott, kissé tartózkodó mosolyt, mielőtt elindulnék az ispotály jellegzetes illatú, hosszú folyosóján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 6. 20:41 | Link

Lorelai K. Riviera

Enyhén sokkolom. Ismét. Most azonban -úgy tűnik- egy elég jó irányba. Ugyan ez még nem derül ki egyértelműen, hiszen szegény most egyelőre azon van, hogy ne haljon fulladásos halált a kávétól, meg hogy kicsit helyre tegye az érzéseit azzal kapcsolatban, mit keresek itt. Végül azonban egész gyorsan képes váltani és csaknem tárt karokkal fogad. Azt hiszem, jócskán megkönnyebbült, hogy nem a vérkészletekből jöttem lakmározni.
Szelíd vonásokkal bólintok, mikor közli, hogy nála a legjobb helyen járok. Ezt örömmel hallom. Visszaveszem tőle a levelet és farzsebembe süllyesztem. Szavaira ismét csak bólogatni tudok, hiszen a beosztás megbeszélése tényleg ráér és természetesen remekül hangzik, hogy máris belevetjük magunkat a gyógyításba. Számmal nem, de régi tekintetemmel viszonzom kedves, visszafogott kifejezését, és követem őt a folyosón.
- Mi a szakterülete? - kérdezek rá a kis nőnél, mert gondolom, van olyanja. Közben haladunk az ispotály jellegzetes közegében, amelybe árnyszerű alakommal és laza öltözetemmel vajmi kevéssé illek különben. Lehet, ad majd rám valamit személyzeti egyenruhát, hogy mégse így lófráljak.
- Egyébként... - kezdek neki valaminek csöndesen.
- ...a Minisztérium elutasította a javaslatomat. - árulom el neki lágy hangon, lepillantva rá magam mellé. Nem úgy tűnök, mint akit ez nagyon megrázna. Viszont gondoltam, ő örülne neki, ha megtudná. Végül is rövid ismeretségünk alatt eddig ez nyújtotta az egyetlen konfliktusforrást. Azt meg nem feltétlen kell tudnia, miért nem vagyok nekikeseredve amiatt, hogy nem jött össze a törvénymódosítás. Persze, ha rákérdezne, nem fogok mellébeszélni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. március 13. 18:36 | Link

Adam Kensington

Csendesen bólogat, nem szól semmit, csak bólogat. Jó, látom, nem egy szószátyár, de ezt már amúgy is tudtam róla. És még mindig jobb, mintha egy fecsegő, hiperaktív kislány lenne, mert akkor záros határidőn belül komolyan vissza kéne fognom magam vele szemben. Viszont tényleg a legjobb helyen jár, megkérem, hogy jöjjön velem, miközben végigvezetem az Ispotály jellegzetes folyosóin és talán kicsit izgulok. Vagy kicsit lelkes vagyok.
Annyira furcsa érzés itt sétálni vele. Szerintem ő is érzi, hogy kicsit meg kell szokni, hogy nem a fejét akarom, amiért a vérkészleteinkre pályázik. Még akkor is, ha még mindig próbálkozik, most már nem tehetem meg neki, hogy a kórház közepén Xénát játszva leterítem és elkezdem pofozni. Még akkor is, ha neki valószínűleg cseppet sem fájna, az én lelkecském kicsit megnyugtatná talán. Valakin mégiscsak le kell vezetni a feszültséget, nemde?
- Keleti gyógyítási technikák. Egy évfolyamot Magyarországon tanultam, utána pedig Japánban képeztem magam. - Igen, tudom, hogy sokan nem hisznek a mágikus körökben, a varázsporokban, amiket gyártanak, a ráolvasásokban és a gyógyító pontokban, a chakrában... de ha mágia létezik, ez hogyan ne létezhetne? Miért nem olyan elfogadott és közismert formája?
Azt is hozzátehetném, hogy a hydromágiás gyógyítással kísérletezem, ha nem lenne eszem. A kórházban sosem beszélek ilyesmiről, meg úgy általában nem is szokásom. Nem tartom olyan hihetetlen titokban, mint kéne, valószínűleg. Mégsem szeretek róla mindenhol csevegni, hogy miket csinálok én a pincémben...
Aztán felkapom a fejem, amikor ismét megszólal, egy pillanatig értetlenül nézek rá. Hm, olybá tűnik, égető szükségét érezte, hogy ezt elmondja nekem, még ha nem is egy olyan csevegős típus.
- Ha ezzel szeretne lekenyerezni még az elején, Mr. Kensington, nem fog összejönni. - Ennek ellenére nem bírom tartani a hivatalos arcom, halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Hogy ne örülnék neki? Csak a sérthetetlenség és biztosság látszatát fenn kell tartani. Majd otthon szolidan megnyugodva ünnepelgetem, hogy a Minisztériumban értelmes, döntésképes emberek ülnek. Egy jó pont nektek odafent, srácok.
- Parancsoljon. - Mondom, miközben egy szekrény előtt megtorpanok, és adok neki váltóruhát, hogy ne az utcai holmijaiban mászkáljon. Ezek abszolút sterilek és nem baj, ha összekoszolódik. - Itt átöltözhet nyugodtan. - Mondom, miközben kinyitom a szemben lévő ajtót, ami a gyakornokok öltözője. Nem nagy helyiség, nem is luxus, de legalább egy kis privát érzetet ad, nem pedig olyan, mintha nagyközönség előtt öltözne az ember. Hogy mennyi ideig öltöztem ilyen helyeken...
Amíg Adam öltözik, addig eltűnök egy percre, hogy előkerítsem a beosztást. Persze, nem úgy megy, hogy azt választ, akit szeretne, mert el is kell őt vállalni, de legalább hadd nézze meg.
- És itt pedig a beosztás. - Mondom, miközben odanyújtom neki, de tökéletesen nyugodt vagyok, mert tudom, mit fog látni. Hiszen a leggyakoribb név az éjszakai órákban, sötétedés után nem más, mint a Riviera.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 13. 21:31 | Link

Lorelai K. Riviera

Sötét szemöldököm finoman megemelkedik, amikor elárulja a szakterületét. Bevallom, erre nem gondoltam volna. De nagyon tetszik. Hagyom, hogy ez a gondolat kiüljön régi fényű tekintetembe. Nem mondom, ha valami messze áll tőlem, az az ázsiai kultúrkör, ettől még azonban végtelenül tisztelem és elismerem, amit tesznek és képviselnek, akár a gyógyítás terén, akár más téren.
A képességét halványan sejtem, azonban ez egy olyan gyönge sugallat, hogy odáig sem jut el, hogy felvessem magamban. Megérzek ilyen dolgokat embereken, ráadásul éppen pár hete volt szerencsém egy hydromágust megvendégelni a házamban, szóval van viszonyítási alapom, ám ez tényleg csak annyira elég most, hogy ha bejelentené, hogy uralja a vizet, kicsit sem volnék meglepve.
Ugyan, nem akartam én lekenyerezni, csak úgy gondoltam, jobb eloszlatni azt az egyetlen zavaró tényezőt, ami köztünk feszül. Ahogy nézem, sikerrel jártam. Alig győz nem diadalittasan vigyorogni. Engem nem zavar. Szerencsére nem az én káromon örvend. Mármint nem csak hogy nem azon örvend, de nekem valójában nem is származik károm ebből az egészből, csak előnyöm. Bejöttek a terveim és a számításaim. Törvénymódosítás nem lett belőle, számomra azonban adódtak új lehetőségek a sok támogató nyomán. Épp, ahogy szerettem volna.
Besétálok a kis öltözőbe és átveszem a gyakornoki gúnyát, ami leginkább a muglik műtősruhájára emlékeztet. A lényeg végülis ugyanaz ebből a szempontból varázs és varázstalan világban is: a kényelem és a felismerhetőség. Ezeket meg mind remekül szolgálja ez a viselet. Elrakom levetett holmijaimat és mire kijövök a kis helyiségből, a nő egy beosztással vár. Átnézem és hamar ráébredek, hogy valószínűleg ez a hölgyemény kell majd szárnyai alá vegyen. Egy hálás bólintással adom neki vissza, sokatmondóan nézve a szemébe, így adva tudtára, hogy a lényeget leszűrtem.
- Vállalna engem? - teszem hát fel a nagy kérdést kérőn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. március 23. 21:32 | Link

Adam Kensington


Megvárom, amíg átöltözik a mi kis újoncunk. A gyakorlat nem azt jelenti, hogy itt lesz gyógyító, és azt sem, hogy velünk egyenrangú munkát csinálhat, amíg nem veszik fel teljes értékű állásban. De nem akarom ilyesmikkel elrontani a kedvét. Egyáltalán nem, sőt, soha, senki kedvét nem akarom elvenni a gyógyítástól. Sokkal inkább csendesen örülök tovább, hogy vannak még emberek, akik ilyenre akarják szánni az életüket. Én nem voltam teljesen tisztában azzal, mivel jár ez a hivatás, amikor tanulni kezdtem. De aztán már nem voltam képes feladni, visszafordulni. Talán ha annak idején tudom, mennyire, mennyiszer félre kell raknom magamat, az egómat emiatt, talán egészen mást választok. Talán.
Amint Adam kész van, az orra alá tolom a beosztást, várom, hogy gyorsan áttanulmányozza. Látom az arcán a felismerést, noha mimikája nem beszédes, ha eléggé figyel, a tekintetében gyakran jelennek meg dolgok. Összefont karokkal dőlök neki finoman az egyik falnak és amikor visszanyújtja, elveszem a beosztást.
- Ilyesmit nem ígérhetek, Mister Kensington. Csupán annyit, hogy megpróbálhatjuk. - Nem, én nem teszek elhamarkodott ígéreteket, többé nem. Az a lényeg, hogy megpróbálom a szárnyaim alá venni. Próbálok neki segíteni, átadni a tudást, amit én magam is kaptam a tanítóimtól. Olyan értékeket közvetíteni, amit megérteni is nehéz, nemhogy átadni másnak. Már most kicsit összeszorul a szívem, ha arra gondolok, talán nem vagyok alkalmas rá. Minden esetre, ahogy azt mondtam Adamnek is, megpróbáljuk. De még mennyire.
- Viszont van egy pár kérdésem. - Teszem hozzá azonnal, tekintve, hogy nekem lesz a felelősségem minden, amit itt csinál, ha tényleg elvállalom őt. Még mindig furcsa kettősséggel tölt el ez a gondolat - részben izgatottsággal, részben borsódzik tőle a hátam. Nem tudom, van valami a helyzetben, ami olyan abszurddá teszi, hogy néha azt gondolom, álmodok. Akkor módszeresen, gondolatban felpofozom magam, hogy visszakoncentráljak a helyzetre, ahogy most is.
- A faji sajátosságai mennyiben segítik majd a munkáját? - Maradunk szigorúan a magázódásnál, a munkahelyen így csinálom. Bár ő tegeződő, harcias nőnek ismert meg, nem az az általános, mindennapi oldalam. Van még sok másik, de a legtöbbet igyekszem rejtegetni az emberek elől, részben tudatosan, részben pedig akaratlanul is. De ezzel még nincs vége a faggatózásnak. Körbetekintek, van-e valaki a közelben, és amikor megbizonyosodom róla, hogy más nem hall minket. Ha velem akar dolgozni, bíznia kell bennem, és nekem tudnom kell még valamit mindenképpen. Komoly vonásokkal, kemény tekintettel pillantok szemibe, miközben felteszem a kérdésem.
- Ha rosszul sülnek el a dolgok, hogyan tudom megölni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 24. 18:44 | Link

Lorelai K. Riviera

Ennél több nem is kell. Igazából pusztán ennyit értettem az alatt, vállalna-e engem. Hogy hajlandó-e elkezdeni foglalkozni velem, bevezetni az alapokba. Aztán pedig meglátjuk. Nem vártam ígéretet és nagyra törő terveket. Mélyet bólintok hát, hogy tudomásul vettem. Nekem ez így teljesen megfelel. A kérdéseit pedig türelemmel várom. Kezeimet összekulcsolom hátam mögött és jócskán lefelé pislogok a kis nőre fekete hajam és sápadt arcom keretéből.
- A faji sajátosságaim azok, amelyeket első sorban kamatoztatni szeretnék a diagnosztizálásban. Ezért vagyok itt. - árulom el neki.
- Nyilvánvalóan nem ildomos közvetlenül részt vennem a gyógyításban, a segítségem viszont sokat jelenthet. Képes vagyok bármiféle szerkezet és varázslat nélkül megállapítani valakiről a szervezete sajátosságait, így a működésének hibáit is. Csakhogy a megfelelő tudás nélkül mindez nem tesz túl sokat. Viszont ha tisztában vagyok azzal, mit kell keressek, vagy mi az, amit felfedeztem, azzal rengeteget spórolhatok mind orvosoknak, mind betegeknek. - fejtem ki bőségesen álláspontomat és azt, mire szánnám magam itt az ispotályban. Mondhatjuk, hogy két lábon járó diagnosztikai eszköznek óhajtok szegődni. Nemes egyszerűséggel úgy képzelem, hogy némely esetekben felválthatnám a bonyolult vizsgálatokat. Érdeklődve várom, mit szól mindehhez.
A második kérdésére azonban eléggé felszökik a szemöldököm.
- Nem tud megölni. - felelem mély hangon.
- Meg se próbálja... - rázom meg a fejemet, a szemeit figyelve. Nem azért nézem ilyen merőn, hogy delejezést alkalmazzak rajta. Nem teszek ilyet. Csak akarom látni, hogy megértett. Hogy az eszébe véste. Nincsenek meg hozzá a képességei, sem az adottságai, vagy a háttere. Egy profi aurornak vagy egy elhivatott vámpírvadásznak menne. Másnak nem sok esélye van. Ha fiatal, tapasztalatlan halhatatlan lennék, akkor talán. De mint tudjuk, nem vagyok az. Úgyhogy nagyon rosszul járna, ha ilyesmire vállalkozna. Nem mintha odáig kéne jutnunk, hogy erre kényszerüljön és ha mégis... rém kedves, hogy úgy látszik, rögtön ezt a megoldást választaná. Ha csak nem tesztelni akart most ezzel. Titkon remélem, hogy de.
- Mondja, ezt minden gyakornoktól megkérdezi? - érdeklődöm ridegen.
Elbeszélgetünk még egy darabig ilyen kedvesen, aztán nekivágunk az ispotálynak.
Utoljára módosította:Adam Kensington, 2015. szeptember 23. 12:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sjölander-Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. augusztus 29. 22:30 | Link

Lorelai K. Riviera
hajnali fél hat, VAV után

Kinyitja a szemét, majd be is csukja, közben pedig mindössze annyit sikerül szempillái között kipillantva megállapítania, hogy minden fényes és fehér, akárhol is van éppen. Ijesztő. Ismét kinyitja a szemét résnyire, de a kép csak nem változik. Határtalan fehér felületet lát maga előtt és fényt, de minél tovább próbálja nyitva tartani a szemét, annál elviselhetőbbé válik és arra is rájön, hogy tulajdonképpen fekszik és a mennyezetet bámulja hosszú percek óta, mintha csak a mennyek kapuja lenne, bár neki se lesz oda bejárása, ezzel tisztában van. Meg akkora szerencséje sem, vagy éppen pech, nézőpont kérdése. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de ez az egyszerű, természetes kis mozdulat is fájdalommal jár. Mi a fene történt egyáltalán? Nem igazán tudja, hogy került ide, de még azt sem, hogy pontosan hol van. A hálószoba mennyezete nem kifejezetten így néz ki, azt kizárja. De akkor mégis hol a fenében van. Ismét lehunyja a szemét, megpróbál visszaemlékezni bármire, amiből rájöhet, hol van, esetleg megmagyarázza, mit keres itt. Az rémlik, hogy az este úgy érezte, levegő kell. Levegő, szabadság, adrenalin. Repülni indult. Határozottan emlékszik arra, hogy elővette a seprűjét, pedig már nem is tudja, mióta nem ült rajta. Talán az utolsó rellonos kviddicsedzés volt a neves alkalom, amikor még repült vele, mielőtt még a dobozába került volna hosszú időre. Sötét volt, erre is emlékszik, felhős égbolt, hűvös levegő, időnként hirtelen felerősödő őszi szél, ő meg csak úgy repülni indult vakon, mert az eddigi intenzív dühe most mintha már önmaga ellen fordult volna a világ helyett. Egyéb nem jut eszébe, hiába próbálkozik. Összekuszálódnak a dolgok. Rémlenek töredékek, de összekuszálódnak már és nem sokat bír kihámozni belőlük. Valami reccsen. Darabokra törik. Fa. Határozottan olyan a hang, mint amikor fa zúzódik darabokra. Sebesség. Zuhanás. Rossz álom. Ez csak rossz álom lehet. Hirtelen nyitja ki a szemét abban a reményben, hogy elmúlik ez a kusza kavalkád, de a hangok továbbra is ott zúgnak a fejében. Rémülten veszi tudomásul, hogy kezét képtelen emelni, amikor homlokához kapná automatikusan a jobbját. Valami baj van.
- Ell? - szólal meg, bár hangja inkább krákogás csak, alig érteni rendesen még ezt a rövid szótagot is.
Utoljára módosította:Axel Sjölander-Wayne, 2015. augusztus 29. 23:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. augusztus 30. 15:42 | Link

Axel Sjölander-Wayne

Murphy törvényei tökéletesen működnek. Elég egy nyugodt, elcsigázott gondolat tőlem, miszerint egész békés a mai éjszakai műszakom és máris minden a feje tetejére áll. Nem mintha annyira bánnám, szeretek segíteni és jobb, mint unatkozni, de valahol sajnálom az összes beteget. Azt hittem, túlléptem már minden ilyesmin, hogy sikerült felülemelkednem a gyermeteg érzéseimen és teljesen a hatékonyságra koncentrálni. De nem, még nem vagyok tökéletes, még erősödnöm kell hozzá.
Még rá akarok nézni mindenkire, akit éjszaka hoztak be, mielőtt hazamegyek. Túl lelkiismeretes vagyok, tudom, de ez az én egyik szokásom. Éppen elhaladnék az egyik névtelen beteg mellett, mert nincs még mindig ébren, amikor meghallom a halk hangot magam mögül. Visszafordulok, leeresztem barna tekintetem az ágyra, nézem, ahogy keres valamit szemeivel. Tudom mit érez. Fél, kétségbeesett, össze van zavarodva. Keres bárkit, bármit, amibe most belekapaszkodhat, egy biztos pontot. Nagyot sóhajtok.
- Jó reggelt - lépek közelebb az ágyához, hogy lásson engem. - Lorelai Riviera vagyok, gyógyító. Kérem, próbáljon meg nem mozogni.
A legjobb lesz, ha most nem ficánkol sehová. Közben kénytelen vagyok elvégezni a gyors vizsgálatokat. Meghallgatom a légzését, a szívét, megnézem a pupilla reflexet, megkérdem, hány ujjamat mutatom neki. Szokásos, rutin dolog, de úgy tűnik, nincsen agyi károsodása így első blikkre. Az jó hír, eddig még nem volt alkalmam ezt leellenőrizni nála. Egyelőre nem akarok az emlékeiben turkálni, szóval fel sem hozom a balesetet. Ha esetleg nem emlékszik, pánikba esik, ezt pedig még nem akarom.
- A Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotályban van éppen, jó kezekben, ne aggódjon - nyugtatom őt, amennyire egyelőre tőlem telik, de ez annyira sablon szöveg és annyiszor elmondtam már. Nem tudom, szerintem érződik rajta, hogy ismét, ugyanaz a monoton nyugtatgatás, amit már olyan régóta csinálok. Talán kicsit lelkesebbnek kéne lennem és tényleg szívvel-lélekkel csinálni, de az túl sok lehetőséget adna nekem a hibázásra. Az pedig nem opció.
- Hogy hívják? - úgy döntök, ez az a kérdés, amit mégis fel kell tennem neki, csak hogy tudjam, hogy szólítsam őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sjölander-Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. augusztus 30. 18:25 | Link

Lorelai K. Riviera

Tegnap még VAV-ot írt, hogy ősztől jelentkezhessen aurorképzésre. Vagy az tegnap előtt volt? Fogalma sincs tulajdonképpen, hogy milyen nap van ma, lehet, hogy nem is tegnap előtt volt, hanem sokkal régebben, vagy éppen csak pár órája, ez a fény nem árulja el még a napszakot sem, sajnos. Azt sem tudja, hol van. Talán van itt valaki, aki válaszolhatna a kérdéseire. Kimondja az első nevet, ami eszébe jut, reménykedve, hogy a fiú itt lehet mégis valahol a közelben, de nem érkezik válasz, pedig hallja, hogy mozgás van. Valaki itt lépked, majd megáll. Lehetséges, hogy visszafordul éppen, de nem tudja biztosan. Talán haragszik valamiért, azért nem válaszol? A szíve hevesebben ver, de lehunyja a szemét és megpróbál megnyugodni, amikor mégis megszólal valaki. Ezt a hangot ismeri. Nem kell kutakodnia, azonnal tudja, hogy ez a ragálytan tanárnő. Bár nem volt alkalma közelebbről megismerni, de hallotta már a hangját az iskolában, nem is egyszer, a név pedig csak megerősíti az igazában. Ismét kinyitja a szemét, és kérdőn emeli a nőre zöld tekintetét, ha már közelebb merészkedik hozzá, hiszen a fel sem tett kérdéseire még mindig nem tudja a választ, csak annyival van tisztában, hogy kihez is van szerencséje. Ennyi erővel azonban nem csak a gyengélkedőn lehet, esetleg az ispotályban, hanem a nő kísérleti laboratóriumában is, ha netán van olyanja. Már összeszedi az erejét, hogy ismét nekifusson a beszédnek, hátha most inkább lesz érthető és kevésbé egy egy éppen kiszenvedő állat halálhörgésére emlékeztető, amikor mégiscsak megtudja, hol van. A Baleseti és Rontáskúráló Ispotályban, a Fővárosban. Nem kicsit messze Bogolyfalvától. Ide meg hogy került? Felteszi magának a kérdést, de nem tudja a választ. Ennyire messze elrepült volna? Nem emlékszik. Egyáltalán nem emlékszik még arra sem, merre indult, arra még kevésbé, merre járt, és hogy mi történt aztán, az végképp teljes homály. A válasz nélkül maradó kérdései folyamatosan gyűlnek, ami nyomasztó és idegesítő is, egyre inkább összezavarodik.
- Axel - nyögi ki a nevét, ha már kérdezi a nő - Sebastian... Sjölander... Wayne - több részlet is lesz belőle, mire sikerül a teljes nevét közölni, de úgy érzi, egyetlen keresztnév mégiscsak kevés.
- Mi... mi történt? Miért... vagyok itt? - kérdezi aztán, mert úgy érzi, megnyugtató lenne tudni a választ, több kérdésétől is megszabadulhatna, szinte biztos ebben.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. augusztus 30. 18:46 | Link

Axel Sjölander-Wayne

Ahogy meghallom, hogy ébredezik, a fiú mellé lépek. Mintha ismerős lenne az arca, de nem hagyott bennem mély nyomot, nem jut eszembe, hol találkoztam már vele. Talán egyszer már volt valamiért itt, az ispotályban, ki tudja. De azért megragadom az alkalmat, bemutatkozom neki, és elmondom, hol van. Ahogy minden egyes alkalommal teszem, ilyen helyzetekben. Aztán megkérdezem a nevét is, hátha az még könnyedén megy neki. Majd később jön egy nővérke és feljegyzi az összes adatot, amit tud magáról, de most még nem fárasztom ilyesmivel. Pihennie kell, szóval nem is akarom nagyon felzaklatni.
- Üdv, Axel - szakítok helyből a szokásommal, miszerint mindig magázódok, hátha ez kicsit megnyugtatóbb számára. És próbálok vele nagyon kedves lenni meg figyelmes, az az első pár perc a legijesztőbb az ember számára. Főleg, hogy nemsokára talán elkezdi érezni a tompa fájdalmat is, amin nem tudunk jobban segíteni.
- Hát rendben - sóhajtok, amikor arról kérdez, hogy került ide. Én nem akartam egyből ezzel kezdeni, de érthető, ha kíváncsi. Egy laza mozdulattal elveszem a kórlapot, ami az ágyánál pihen, belelapozok.
- Az éjjel hozták be, az ispotálytól nem messze találták meg ájultan. Egy törött seprű volt maga mellett, több csontja is eltörött, zúzódásai voltak, illetve egy belső vérzése, ezeket már mind kezeltük, de tudja, nem könnyítette meg a dolgunkat - olvasom fel neki monoton hangon, mi történt, aztán a végén hozzáteszem a véleményem is egy sóhaj kíséretében. Hoppá, én tegezni akartam, de nem megy. Hűvös a pillantásom, nem szánakozó, apró mosolyom pedig távolságtartó, ahogy rápillantok. Sajnos én vagyok jelenleg az egyetlen, aki segíteni tud neki. Rosszul járt. Lerakom a lapot, vissza a helyére, majd közelebb hajolok a másikhoz, szigorú tekintettel pillantok rá.
- Mr. Sjölander, igazán elmondhatná, mi a fenét gondolt. Árulja el kérem, mi vitte rá arra, hogy éjszaka repdessen? Akár pár mugli is megláthatta magát, annak pedig lesznek következményei - szemrehányóan jegyzem meg neki. Nem mintha annyira kedvem lenne hozzá, mert nem vagyok az anyja. De mindkettőnknek jobb lenne, ha legközelebb nem csinálna ilyesmit és nem itt kötne ki, ilyen állapotban.
- Esetleg valaki, akit értesíthetek? - egy könnyed, csevegő kérdés még a végére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sjölander-Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. augusztus 31. 13:14 | Link

Lorelai K. Riviera

Emlékszik a nevére, bár egyben elmondani kissé nehezére esik, de megszakításokkal csak sikerül. Úgy érzi, lassan visszatér a hangja, ezzel egyidejűleg viszont valami tompa fájdalmat is elkezd érezni. Nem vészes, de még ha lesz is erősebb, nem tervez visítva könyörögni morfiumért, ezt már most eldönti. A nő legalább ismerős, kvázi, mert hiszen az iskolában tanár, lehet, hogy a gyengélkedőn is összefuthattak volna, ha úgy van szerencséje. Talán még választ is ad a kérdéseire, például arra, hogy mi történt. Nem tűnik túlságosan lelkesnek, amikor tényleg felteszi neki a kérdést. Hirtelen még ijesztő is lesz, elvégre Axelnek elképzelése sincs róla, hogy jutott ide és ha ennyire nem mondaná el önként és dalolva a nő, csak kényszerből válaszol, ha már hozzá intézte a kérdését, akkor az cseppet sem lehet valami jó dolog. Megpróbálhatna még mindig az emlékeiben kutatni, hátha magától is rájön, de nem igazán rémlik a már bevillant részleteken túl semmi sem.
- Óóó - nem futja többre, értelmesebb válaszra. A sötétben biztos nekiment valaminek, amire nem figyelt. Nagyszerű. A szerzett sérülésekre már nem is emlékszik a beszámoló végére, inkább a kellemetlen érzés marad meg, amit azok említése előidézni képes. Vállveregetést érdemelne, tudja ő is, vagy egyenesen tapsot, hogy ennyire szépen elintézte magát. A repülésnek már a gondolatától is elfogja valami eddig ismeretlen félelem és itt fekszik, mozogni sem bír. Mégis hány törést szedhetett össze? Inkább nem kérdez rá.
- Sjölander-Wayne - javítja ki automatikusan a nevét, közben meg a mennyezetet bámulja. Tessék, már le is hordják. Nem gondolkodott tisztán, egyáltalán nem is gondolkodott, de nem kezd neki magyarázni a bizonyítványát. Szabadulni szeretne innen hirtelen, vagy legalább az oldalára fordulni, de még az sem megy, az imént közölték, hogy ha lehet, ne mozogjon.
- Nem tudom. Levegő kellett - válaszolja kissé félvállról, de a pontos választ még ő sem tudja. Egy ideje már így is olyan, mint a bolygó hollandi, nem találja a helyét, folyton tesz valami marhaságot, vagy túlgondolja a dolgokat, vagy nem gondolkodik, a lényeg, hogy sehogy se jó semmi. Elliot is biztos haragudni fog, a szülei... velük kezdődött minden, de az anyja sem fog repesni örömében, Annie sem. Már el is kezdi fogalmazgatni magában, hogyan is magyarázza meg ezt, ám a kérdés felriasztja és a félkész mondatok összekuszálódnak.
- Értesíteni? Van. A párom, Ell. Elliot Sjölander-Wayne - válaszol végül úgy döntve, hogy az anyjának és a testvéreinek éppen elég, ha megbirkóznak az apja halálával, ezzel mégsem kell felzaklatni őket. Elliot-ról nem tudja, hogy mennyire fog haragudni, szóba áll-e majd vele egyáltalán, ha értesítik, hol is van és miért, de legalább tudjon róla.
- Mikor mehetek haza? - kérdezi aztán még gyorsan attól tartva, hogy mindjárt egyedül marad, mert igenis fontosnak érezni tudni, hogy mennyi ideig számítson itt tartózkodni.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 25. 20:40 | Link

Riviera gyógyító
- hétfőn reggel nyolc órakor -

Egy hete a professzora bejelentette a gyakorlati nap végén, hogy tekintettel a megnövekedett létszámukra, szétválasztja a csoportot, hogy eredményesebb oktatást folytathasson, és a diákok is alaposabb képzést kapjanak. Egy részüket áthelyezteti egy magyarországi tanárnőhöz, másik részük nála folytatja a képzését. Természetesen az eddigi gyakorlatuk ettől még nem válik semmissé, csak ezután más keze alatt fognak tanulni- nagyjából így hangzottak a professzortól kapott búcsúszavak. Mihael és még néhány kollégája, egy osztrák és egy szlovén diák, átkerültek egy bizonyos Lorelai K. Riviera felügyelete alá, aki "állítólag" hozzáértő szakember, legalább olyan jó, mint Reinerd professzor. Majd kiderül.
Reggel hét ötvenkor már a fogadó kandallóján átlépve érkezik az ispotály recepciójánál ücsörgő szívélyes hölgyhöz. Tömören, pontosan közli, mi a látogatása célja, kicsoda, és milyen gyógyítót keres. Riviera persze nem poroszkál egész nap a recepció környékén várva, hogy feltűnjön ideje korán az egyik leendő diákja (miért is jött volna a többiekkel, ha idő előtt benyalhatja magát a nőnél), úgy hogy kénytelen pár percet álldogálni, míg előkerítik a gyógyítót. Biztos kapott már levelet a professzortól, hogy új gyakornokai lesznek, sőt elvileg magától ment bele a dologba, márhogy a professzor úgy adta elő nekik a történetet. Most majd kiderül, mennyi volt az igazság a vén bakkecske meséjében.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2015. szeptember 25. 20:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. szeptember 26. 11:24 | Link

Axel Sjölander-Wayne


Na jó, nem tudom, pontosan miért foglalkozom vele ennyire. Nem szoktam így beleásni magam a motivációkba, nem szoktam tanácsokat osztani, vagy bíráskodni. Ennek egyszerű az oka, nekem nem ez a feladatom. Nem vagyok auror, sem bíró, de még csak az anyja sem. De a válasza egyszerűen felháborító. Érzem, ahogy megfeszülnek a vonásaim, ahogy próbálom visszafogni őket, hogy ne legyen túl hűvös és ellenszenves a megjelenésem. De nem állom meg, hogy ne válaszoljak neki őszintén.
- Remek, ez esetben, Mr. Sjölander-Wayne, legközelebb menjen ki az udvarra és szívjon egy kis friss levegőt, és ne csináljon hülyeséget, hogy aztán velünk rakassa össze magát - mert ez arcátlanság, így szólna a mondat vége, amit már tényleg nem engedek meg magamban. Így is folyamatosan az jár a fejemben, hogy nem kéne, ezt nem kéne. Nem úgy vagyok itt, mint Lorelai Riviera, hanem gyógyítói minőségemben és ez bizonyos viselkedési normákat követel meg tőlem. De annyira felháborító ez a hozzáállás. Persze, kell egy kis levegő, talán részeg is, vagy csak megrészegült valamitől, éjszaka repül, megláthatják a muglik... idáig nem az én gondom. De attól kezdve, hogy összetöri magát, és itt köt ki az ispotályban, máris az én felelősségem. Átrakja a terhet a vállamra. Oké, megcsinálta ezt, és most az én feladatom, hogy helyrehozzam, tőlem várja el mindenki, hogy normális életet élhessen újra. És ez annyira, de annyira nem fair. Ennek ellenére megállom, hogy ne tegyek rá több megjegyzést, inkább értesítendő személy után kérdezek.
- El-li-ot... - motyogom, miközben leírom a nevet, aztán rápillantok. - Rendben, amint módunkban áll, küldünk neki baglyot.
Próbálom, nagyon próbálom úgy csinálni, hogy a véleményem ne látszódjon meg a viselkedésemen, de nem teljesen sikerül. Kicsit távolságtartóbb vagyok vele, mint eddig voltam és nem tehetek róla. Annyira objektív akarok maradni, úgy kezelni, mint a többi beteget, annyira nagyon... de be kell ismernem, hogy nekem is vannak korlátaim. Hogy nem tudom úgy sajnálni őt, mint egy szerencsétlent, aki saját akaratán kívül lett baleset áldozata. Aki nem magának csinálta ezt.
- Még pár napig mindenképpen boldogítani fog minket, de szerintem az egy hét is lesz - saccolgatom, mert minden attól függ, milyen ütemben gyógyul majd. De ennyivel nem lenne megelégedve, ő valami időpontot várt, meddig kell itt feküdnie és bámulnia a plafont. Valóban súlyosak a sérülései, de már túl van az életveszélyes állapoton, most már csak lábadoznia kell, csontokat forrasztgatni, zúzódásokat gyógyítani, erősödni kicsit.
- Szüksége van még valamire, Mr. Sjölander-Wayne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. szeptember 26. 11:43 | Link

Mihael G. Saint-Venant


Nem olyan régóta ismerem Reinerd professzort, de természetesen belementem, hogy átvegyem pár tanoncát. Főleg olyanokat, akiknek java részt itt Magyarországon van dolga, úgy tudja, az egyik diák még a Bagolykőre is jár. Reggel időben érkezek, szokás szerint az elsők között vagyok itt. Nem azért, mert annyira pedáns vagyok, csak nem szeretem váratni a betegeket, és két állást csinálni egyszerre nem annyira könnyű. Tulajdonképpen hármat. De hála istennek a gyengélkedőn nem vagyok egyedül, így az nem foglal le annyira.
Még csak jegyzetelek kicsit, a következő órámra készülök és közben egy almát eszegetek, ami reggeliként funkcionál. Nyugodt vagyok, hiszem még van időm, de a kopogás megzavar. Az egyik tanoncom előbb megérkezett? Nohát. Akkor ma korábban kezdek, és már meg is indulok a recepció felé, ahol a kedves kis nebuló vár. Igazából, tekintve, hogy Reinerd professzor kezei alatt nevelkedtek, kicsit magas elvárásokat támasztok feléjük, de ez nem jelenti azt, hogy szabad kezet kapnak majd elsőre.
- Szép reggelt, Mr. ... - a kezemben lévő irattartóról gyorsan lelesem a nevét. - ... Mr. Saint-Venant.
Amint ezt kimondtam, nyújtom is neki a kezem, de sajnos nem mosolygok és nem barátkozom. Mindenkinek jobb lesz így, a legtöbben azt hiszik, hogy a gyógyító tanoncok mentorálása csak teher nekem, pedig amúgy egészen szeretem csinálni. Csak nem vagyok velük kedves vagy engedékeny.
- Csodálkozom, hogy előbb érkezett, de ha ezzel szeretne jó fényt vetni magára, akkor már most szólok, hogy nálam nem fog működni. Az első napokban csak megfigyelni fognak, szokják az új környezetet, és amit mondok maguknak, azt az eszükbe vésik - gondolom jó lesz, ha előre vetítem, mire számíthat így az elején. Szeretek nyílt lapokkal játszani és azt is értékelem, ha mások is így állnak hozzám. Egyenesen, és megmondják, mit akarnak, mi a gondjuk. Bár szerintem elég rám nézni, és elég egyértelmű, hogy ilyen ember vagyok. Remélhetőleg nem kell mindent a szájukba rágni majd és talpraesettek lesznek. A recepcióshoz fordulok és gyorsan aláírok egy nyilatkozatot arról, hogy egyelőre még az én felelősségem, bármit csinálnak itt a jómadarak.
- És ha már ilyen korán érkezett, biztosan van ideje megkeresni a büfét és hozni nekem egy kávét, ugye? - villantok felé egy mosolyt és már el is sétálok mellette, hogy leülhessek és olvasgassak még egy kicsit, a többiekre várva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. október 14. 23:37 | Link

MesMes ^^

Eljött a nap… a nap, mikor az életem újabb fordulóponthoz ért. Számát már nem tudom, de talán még meg tudnám számolni a két kezemen az alkalmakat. Elvileg veszítenivalóm nincs ezzel az egésszel, de ha sikerül, akkor nyerni nagyot nyerhetek. Izgatottan, és félve ücsörögtem a kórteremben, miközben pálcámat forgattam a kezemben. Ismerős már a hely, viszont egy lehetőség miatt vagyok itt, amit a kontrollokat végző orvos ajánlott fel. Kaptam az alkalmon, de a végső döntést nehezen hoztam meg. Nem azért, mert ne akarnám a hallásomat, csak ennyi idő után eléggé… furcsa lesz, hogy mind a két fülem jó lehet, és tökéletesen hallhatok. Most… legalább látok, mikor bent vagyok az ispotályban, és nem kell attól tartanom, hogy felborítok valamit. A bezártság érzés is elfogott valamennyire, de kevésbé annyira, mint az iskolában. Pár órája már itt vagyok, felvették az adatokat, meg mindenféle előkészületeket is megtettek, de igazából nem figyeltem egyik ápolóra sem, csak elfoglaltam a szoba sarkában, az ablakhoz legközelebbi ágyat, és kész. Anyu, meg Zsombicc már elment, majd később visszajönnek, apa meg… őt be sem engedték, a legnagyobb örömömre. Nem tett volna jót a lelkemnek, ha itt lófrál és idegeskedik, meg a képét se akarom látni továbbra sem. Viszont kezdtem rosszul is érezni magam, az idegességgel párosítva meg nem a legjobb dolog. Letettem a pálcámat a szekrényre, és az ajtó felé fordulva vártam, hogy valaki jöjjön végre, és essünk túl azon a beavatkozáson. Aminek eredménye remélem, hogy pozitív lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2015. október 21. 22:28 | Link

Dwayne Warren és bárki, akárki
előzmények

- Neked is Domestos kéne, nem kötszer... - az orrom alatt mormogom, miközben sebtiben igyekszem kitalálni, hogy mi legyen. Van egy félig eszméleténél lévő erősen sebesült aurorom, egy szétroncsolódott kocsim és én. Oké, először is Dwayne problémakörét kell megoldanom. Egy villámgyors kábítóátkot küldök rá, majd óvatosan behelyezem a kocsi hátsó ülésére. Terveim szerint egyébként stabil oldalfekvésben a motorháztetőn akartam hagyni, mondván ne mozgassuk, mert ki tudja, mi baja lehet, de elég morbid lenne így eljutni az ispotályig...
Azt nem is mondom, hogy a látványa ettől függetlenül megrémiszt. Nem mintha bókolni akarnék, de irdatlan sz*rul néz ki és, ha egyszer ezt kiheveri, kitekeri a nyakam. De erre most nem gondolhatok. Hála a jó égnek mindig Dwayne nadrágjában van a kulcs, így könnyedén megtalálom és be is indítom a kocsit, aminek a szélvédőjén nem látok ki. És nyugodtan mondjátok, hogy kapcsoljam be az ablaktörlőt, csak vegyétek számításba, hogy a) az is tropa és b) ezt az üveget isten se mossa le ebben a formában, így a behorpadt és véres üvegen keresztül kell tájékozódnom. Tiszta sor, hogy esélytelen.
Felzúg a motor, én az oldalablakot leengedem és indulhatunk is. Annyit szeretnék elmondani, hogy a vezetési stílusom egyedi, nem véletlenül nincs jogsim. Szóval beletaposok a gázba és éles kanyarral tűnök el a semmiben, miközben a rádió magához tér. Kapaszkodjatok meg valamiben, tudjátok mi szól? Highway to hell. Irónia? Az élet iróniája? ÁH, DEHOGY. Szóval Dwayne eszméletlen testével, a törött Volvoval, az ACDC örökérvényű slágerével és az én ablakon kihajló fejemmel száguldunk egyenesen a Fővárosi Ispotály felé.
- I'm on the hiiiiighway to heeeell! - még üvöltöm is a dalszöveget, minden mindegy alapon, mikor valami balf*sz bevág elém. - Takarodjál már innen, hát nem tudsz vezetni te csökött agyú barom! Sebesültet szállítok, ne csak nézzél ember, lássál is! - még mutogatok is, majd ismét visszakapcsolódok a számba és üvöltöm tovább. Teljesen átlagos életkép így késő este. A célhoz érkezve - nehogy elhajtsak véletlenül mellette - satuféket nyomok és ki is pattanok a kocsiból. Az épületbe rohanok, hogy elkapjak bárkit, akárkit, aki segíteni tudna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. október 21. 22:37 | Link

A WTF különítmény tagjainak


Szokványos esti műszak az ispotály baleseti részlegére beosztott gyakornokoknak. Szokásos negyvennyolc órázás, ha át akarsz menni az első évi gyakornokságon anélkül, hogy megvágnának és átkerülj egy szintekkel alantasabb, gyengébb programba. Mihael némileg idegesen, sajgó vállal rója a folyosót, miután az egyik beteg lehányta az ápolónőjét és még neki állt feljebb, hogy pocsék itt a vacsora. Meg a rohadt édes mamáját, egyen akkor otthon. Kedve lett volna felírni a mappájába, hogy „Nem igényel további fájdalomcsillapító főzetet”. Anyáddal szórakozz, köcsög, ne a gyógyítókkal és a tanoncokkal!
Hatalmas slunggal fújja ki a levegőt, miközben az öt perce szerzett kávéja maradékát gurítja le, majd a műanyag poharat a szemetes kosárba. Mindez a recepción történik, visszajött újabb kartotékokat összeszedni, csak hogy a túrája második fázisának megkezdésében csúnyán megakadályozza egy érdekes bökkenő: megjelenik a színen Nina. Láthatóan úgy viselkedik, mint valami félőrült, de legalábbis a sietségtől átlagnál szaporább lélegzete és a nem túl nyugodt arckifejezése erre enged következtetni. A recepció nyomja be nála a padlóféket, ő meg annyira hihetetlenül értetlen fejjel néz rá röpke négy lépés távolságból, mintha Törpilla rumbázott volna be azon a bejáraton.
- Téged meg mi az istenátka lelt? - Nem kell ide köszönés, csak a határozott kérdés. Nem úgy néz ki, mint aki látogatni jött látogatási időn kívül. Ha pedig olyan súlyos baja volna, mint a legtöbb ide kerülő szerencsétlennek, hordágyon hozták volna be. A kérdés tehát adott.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2015. október 21. 22:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2015. október 21. 22:52 | Link

Segíthetek Mihael

Már hogy ne lennék ideges? Lefékezve első dolgom, hogy berontsak az épületbe és mihamarabbi segítséget kérjek. Már püfölném a recepció asztalát, hogy embert ide, de kettő megtermettet, vagy tudja isten haragja, mit szokás ilyenkor mondani, mikor Misi hangja üti meg a fülemet. Oldalirányba perdülök és rárontok Mihaelre, egy pillanatra megölelem, aztán rájövök, hogy ennek nincs itt az ideje, így elhúzódom tőle és rögtön hadarni kezdek.
- Mi csak iszogattunk Dwayne-nel, aztán feltettem egy tök bugyuta kérdést, rámosolyogtam és erre leugrott a háztetőről, de én azt hittem nem fog, mert a "mi történne ha" nem azt jelenti, hogy tegye meg. Persze tudom, hogy nem kéne felelőtlenül mosolyognom mindenkire, de úristen Misi csinálj már valamit, mert tiszta vér és ott fekszik a kocsiban és meg fog halni! - totálisan kétségbeesve mutogatok az ajtó felé, hogy menjen már és csináljon valamit. Őszintén szólva egy hangya is lehetne a kezelőorvosa a férfinak, annyira nem érdekel, csak gyógyítsa meg. Tulajdonképen kitaszigálom onnan Mihaelt, egyenesen az autóhoz, hogy lássa, a probléma itt hever.
- Ugye tudsz neki segíteni? - reménykedve nézek rá. Oké, ez csak két emelet, de kevesebbe is haltak már bele. Mi lesz, ha nem tér magához? Mi lesz, ha itt meghal? Akkor én gyilkoltam meg? De magától ugrott! Ajj, istenem, nagyon félek, nem lehet baja! Viszont az tuti, hogy benevezem Darwin-díjra, ha balul ütnének ki a dolgok. Legalább ennyit hadd kapjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. október 21. 23:19 | Link

A WTF különítmény tagjainak


Nem tudja hova tenni ezt a kerge tyúk viselkedést. Mármint oké, Nina nő, tudjuk, a nők hülyék, őrültek, eszeveszett dolgokat tudnak művelni, csak nem pont egy ispotályban kellene ezt csinálni. Ezt a... mit is? Ideje sincs reagálni, Nina szabályosan ráveti magát, rácsimpaszkodik és hadarva magyarázni kezd.
- Vácsi, csihadj már! Na! - Közben a figyelme egy részét elkülöníti a probléma elemzésére: Dwayne, ivás, ugrás, háztető, mi lenne ha, mosolygás... Pár másodperc alatt összerakja a részleteket, ez az arcára is gyönyörűen kiül, a tetteiben úgyszintén látszik. Az előbbi puszit feledve megragadja Nina karját és arrébb vonszolja a recepciótól.
- Te megbűvölted őt? - Nem is lehetne ennél megrovóbb a hangja, de egy rezignált sóhajnál többet nem pazarol a dologra. Most égetőbb Warrent rendbe hozni. Francba, az a hülye auror, miért nem vigyáz ezzel a két lábon járó bombával...
Mielőtt bárhová is kirángatnák a kandallós kijáraton át, int két ott lebzselő ápolónak, hogy jöjjenek ők is, kellhet a segítség. És valóban, a kocsihoz érve egyre biztosabb benne, hogy jól döntött a két gorillát magával hozva.
- Ób***meg... -A szörnyülködés első hangjai a kinyúlt, nyomdafestéket nem tűrő állapotú Dwayne láttán. - Oké, fiúk, csináljátok. - Az ápolók helyet kérnek, ő hátrébb húzza Ninát. Jöhet a kötelező procedúra, stabilizálni a beteget a lehető legalaposabban... és egyúttal kiszedni a kocsiból. Ez egy nagyjából két-három perces munka, ráolvasni a stabilizáláshoz szükséges bűbájt, kilebegtetni a kocsiból, aztán pedig bevinni a sürgősségi részre.
Úgy negyedóra múlva már az ügyeletes gyógyító is velük van, Dwayne-t vizsgálja, éppen a pupilláiba világít bele. Koponya- és bordarepedés, a jobb kar összes csontja eltört, ugyanígy a vállcsontja sem úszta meg ép bőrrel. Összességében, rohadt redvául fest a helyzet és sok Pótcsont rapidra lesz szükség a foltozáshoz. És a belső vérzést még nem zárták ki. Míg a vizsgálat zajlik, Ninát megkérik, hogy kint várakozzon. Mihael Dwayne pulzusát méri, az orvos pedig már a bájitalokat keveri ki a megfelelő adagokban.
- Hát ez egy sz*r mélyrepülés volt, öcsém. Biztos cuki angyal lenne belőle... - Inkább a gyógyítónak intézte a szavait, mint holmi nagyon elmés diagnózist. Viszont Dwayne-be valahogy bele kellene pumpálni a fájdalomcsillapító főzetet...
- Hé... Aurorok királya. Magadnál vagy? - A gyógyító a háttérben méltatlankodva szól rá, hogy udvariasabban és emberközpontúbban, legyen szíves!- Jó már... Mr. Warren, tudatánál van? Úgy érzi, képes nyelni? Meg kellene innia egy adag fájdalomcsillapítót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. október 21. 23:38 | Link

Mihael Gérard Saint-Venant (és a távolban Egerszegi Nina Viktória)



Az Aurorok királya pedig semmit sem fog fel abból, ami körülötte történik. Az utolsó elmosódott emlékképe, ahogy Nina pálcát szegez a homlokának, melynek nyomán a világ kellemesen puha és befogadó lesz, sötét és kényelmes. Akár egy jókora, tápláló anyaméh.
Anyaméh, ami jócskán a sebességkorlátozás fölött száguld, miközben az ő öntudatlan teste a hátsó ülésen hever. A feje teteje többször az ajtónak ütődik, az pedig Nina isteni sugallata, hogy az oldalára borítva kényszerítette be az autóba: ez a mozdulat óvja meg attól, hogy a pár kilométeres út alatt belefulladjon a saját hányadékába.
Mindent összevetve különben volt már rosszabbul is.
   -  Haggyá'...
Nyögésként szakad fel belőle az egyetlen szó, a bal kezét, ahol Mihael a pulzusával babrál, erőtlenül megrántja, hogy elhessegesse a gyógyítót az arcától, aki otrombán a pofájába világít. Erővel fordítja oldalra a fejét, többször összeszorítja majd kinyitja a szemeit, a légzése szaporábbá válik.
   -  Miapics...
Igazából meg sem hallja Mihael kérdését, ha hallaná, akkor is csak a fejét rázná meg. A jelenlegi véralkoholszintjét figyelembe véve azt sem venné észre, ha leszakadt volna a lába, a fájdalomcsillapítót tehát kizárt, hogy benyelje. Ugyanezen oknál fogva dönti el zavart elméje, hogy ő márpedig most fel fog ülni, ha tetszik, ha nem.
  
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2015. október 22. 14:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2015. október 22. 14:27 | Link

Segíthetek Mihael
(és a távolban Dwayne Warren)

Nagyon nehéz nem eldobni az agyvelőmet, mikor ilyen kritikus helyzetben találom magam, mint egy vérző félig hulla, meg ispotály, meg zúzott kocsi. Meg én, egy iciri-picirit becsiccsentve. Mert ugyan azt mondtam, hogy ez elszállt, az idáig vezető utam leírásából egészen világosan kiderül, hogy nem, nagyon nem. Erre a tényre csak ráerősít, hogy le se tojtam a vernyákoló Piroska mamát az ablakban, sőt, ha elég gyors a reakcióidőm, még egy betondarabot is utána hajítok. Azt hiszem, ez nem a mi napunk.
- Igen! Vagyis nem, vagyis hát igen, de én nem mondtam neki, hogy ugorjon le, ez egy állat! - csak egy nagyon kevés választ el attól, hogy el ne röhögjem magam. Mert azért mindent összefoglalva annyira abszurd és vicces ez a jelenet, hogy az nem igaz. Valójában tényleg, ez iszonyatosan humoros, leugrott egy tetőről. Áháháháhááá, leugrott egy tetőről! Érted, fogta magát és nekiment a korlátnak és bámm, így leugrott. Oké, azt hiszem elvesztettem a maradék józan eszemet is.
Magam is kimegyek a kocsihoz, természetesen és rá kell jönnöm, hogy komoly a baj, ha Mihael így reagál. Innentől kezdődik meg a hosszan tartó várakozás. Dwayne a kórteremben, én a folyosón. Szinte már romantikusnak mondható ez az idilli este, csak jobban örültem volna, ha ezt bizonyos kereteken belül zongorázhatjuk le. És keretek alatt nem egy tömbház és a föld között húzódó két emeletet értem, mielőtt valaki azt hinné...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. október 22. 16:43 | Link

A WTF különítmény tagjainak


Reménytelen. Ez a tag megfürdött a saját mocskában, bűzlik, mint egy pöcegödör, és ha szondát nyomnának a szájába fújásra, felgyújtaná a puszta leheletével. Lemondóan rázza meg a fejét, majd fordul vissza a gyógyító feletteséhez, miközben eltávolodik Dwayne alakjától. Halkan váltanak pár szót, a fiú röviden közli az abszolút nyilvánvalót: a betegük erősen illuminált, semmire sem fognak jutni vele. A gyógyító döntést hoz: Mihaelt kiküldi Ninához, ő maga pedig Warrent veszi kezelésbe. Az ajtó halkan csukódik a tanonc mögött, miközben felettese éppen józanító bűbájt olvas a lassan éledező aurorra. Innentől kezdve esélyesen ki fognak szűrődni még nyöszörgések, netán üvöltés a szobából, ha Dwayne rájön, hogy épp a csontjait forrasztják, és hangot szeretne adni nemtetszésének. Minden törött darabkát sikeresen össze tud forrasztani a gyógyító, kivéve a szilánkosra törött karját, amiből könnyebb eltüntetni az összes csontroncsot, és újat növeszteni, mint foltozgatni. Első lépésben tehát kijózanította Dwayne-t, várt valamennyit, hogy amaz képessé váljon az érthető szavak formálására, tehát tényleg tudatára ébredjen, aztán bele kellett diktálja a fájdalomcsillapító főzetet (megjegyzés: erősebb fajta bájitalról beszélünk, főként tompító hatással, tekintettel a sok törésre, a józanodás utáni fájdalomérzet felerősödésére, és a gyógyítási folyamat okozta fájdalmakra), és végül nekilátott a csontforrasztásnak. Egy nagyjából tíz perces folyamatos munkát követően elérkezik az auror ripityára törött karjához, melyből a csontokat egy jól irányzott pálcamozdulattal melegebb éghajlatra küldi, mintha soha nem is képezték volna a szervezet részét. Idegesítően udvarias hangon közli Dwayne-nel, hogy ismét bájitalt kell nyelnie, méghozzá Pótcsont Rapidot, hogy új csontokat növesszen az éjszaka folyamán, továbbá bent fogják tartani megfigyelésre és további vizsgálatokra még úgy két-három napig. Addig sehová sem mozdul, míg meg nem itatta az aurorral a gyógyfőzetet, csak utána mondja el a további apróságokat, mint hogy milyen időközönként fogják ellenőrizni az ápolók, mikor kaphat ismét fájdalomcsillapító főzetet, és a reggeli vizitet is szóba hozza. Az egész folyamat úgy fél órát vesz igénybe, ezután a gyógyító kitartást és jó éjszakát kívánva távozik a szobából.

Eközben odakint a Ninával maradt Mihael kiérkezéskor behúzta maga mögött az ajtót, ügyelve rá, hogy tényleg becsukja, ne csak behajtsa a tákolmányt.
- Gyere, kapsz egy kávét. A gyógyító összeforrasztja a csontjait, kijózanítja -ami rád is rád fér- és ad neki bájitalt. Addig téged is emberformájúvá kellene tennünk. - Nyugodt hangot erőltet magára, megfelelően határozott, ugyanakkor együtt érző testtartást és -beszédet alkalmaz, hogy hatást érjen el Ninánál. Nem úgy fest, mint aki tényleg magánál van, elemében. Finoman megfogja a kezénél és terelgetni kezdi a legközelebbi széksor irányába, majd öt percre magára hagyja, hogy kávét hozzon neki, visszaérkezéskor végül leül mellé és átnyújtja a papírpoharat.
- A vélamágia erős, még akkor is, ha félvér vagy. Ha azt mondod valakinek, álljon fél lábra, megteszi. Ha nem mondtad, hogy ugorjon, akkor miért tette meg? Mégis úgy érthette... Mindegy. A lényeg, hogy vigyázz az erőddel. Feltéve, hogy nem megleckéztetni akartad. - Kifújja a bent rekedt levegőt, összébb húzza magán a fehér köpenyt.
- Ha összelegózták, bemehetsz hozzá, de ne terheld le semmiképpen. Még pár napig biztos bent tartják, nehogy vérömleny keletkezzen a fejében, vagy bármi más, előre nem látható szövődmény. Látogatni lehet, de látogatási időben... összetört kocsik nélkül.- Ez az a pont, amikor prüszkölve felröhög, mert beúszott a fejébe a rommá tört kocsi látványa. Hát ez... Ha elképzeli, hogy ezzel jöttek át Budapesten, és egyetlen mugli rendőr sem állította meg őket, marha nagy szerencséje volt Ninának. Talán ez is egy vélamágiás extra.
A fél óra leteltével nyílik az ajtó, a gyógyító biccent feléjük, Ninához lép egy rövid beszélgetés erejéig, de csak lényegi dolgokat kérdez: rokon-e, barátnő-e, közben az állapotát méri fel szemmel, röviden vázolja Dwayne állapotát. Megnyugtató hangnemet használ, a végén pedig engedélyt ad egy rövid vizitre a nőnek, s amint távozott, Mihael hátba lapogatja.
- Na, menj, kanalazd össze. És bocsánatot is kérhetnél. Miattad ugrott. - Ezzel rávillantja a lehető legcsúfosabb vigyorát keverve egy adag barátságossággal, megvárja, míg a lány bemegy, s azzal ő is megy a dolgára. Egyelőre. Vissza kell még majd nézzen Warrenhez, de csak majd. Egyelőre jól lesz.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2015. október 22. 16:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. október 22. 18:40 | Link

Gyarmathi Mihály Ádám

Hiába varázslók, az egészségügy bürokráciája nem kevéssé tart sok ideig, mint a mugli intézményekben. Felvették a fiú adatait, és bár talán nem tartana normális esetben ilyen sokáig, hogy az előkészületeket megtegyék, de át kellett hozatni egy másik teremből a varázstárgyat, ami az elemi mágusok erejét árnyékolja a beavatkozás idejére. Ehhez a felelős gyógyítónak alá kellett írnia a leltári papírokat, hogy nyomon követhető legyen, hol jár éppen a varázstárgy, melyik teremben, hol kell majd keresni, mikor legközelebbi alkalommal szükség lesz rá.
Szemüveges, szigorú kontyba fogott hajú, a negyvenes éveinek elején járó hölgy lép ki a teremből, egyenesen Ádám felé indulva. Arcán biztató, de nem émelyítően kedves mosoly ül, miközben int a fiúnak.
- Jó napot, Sarkadi Adrienn vagyok, a gyógyítód. Minden elkészült, gyere velem, kérlek.
Már menet közben magyarázni kezd Ádámnak.
- A varázslat végrehajtása sok időbe telik majd, míg neked végig mozdulatlannak kell lenned, így az a bevett gyakorlat, hogy elaltatunk előtte. Eddig a leghosszabb ilyen típusú beavatkozás két és fél óra volt, de mire felébredsz, épp hallással teszed majd.
Kinyitja Ádám előtt az ajtót, hogy a fiú léphessen elsőként a helyiségbe. Meglepő módon az egyáltalán nem hajaz a mugli kórházak steril fehérségére, a beltér színei otthonos bézs és barna színek. Egyedül a műtőasztal ténye teszi tagadhatatlanná, hogy hol is vannak, de még az sem a rideg fém, inkább egy magasított, keménymatracú ágyra hajaz, vagy egy masszázságyra, amelynek végén egy rögzített párna segíti, hogy az abban fekvő kitámaszthassa a fejét. Az ágy ezen része mellett egy szék áll, valószínűleg a gyógyító ott foglal majd helyet, hogy a varázslatot zavartalanul elvégezhesse. Két ápoló tesz-vesz még benn rajtuk kívül.
- Fontos tudnod, hogy nem fogsz rögtön mindent hallani, miután felébredsz. Ilyenkor az az eljárás, hogy egy fokozatosan gyengülő varázslatot helyezünk fel a fül köré, hogy a szervezetednek és neked is legyen időd hozzászokni a korábbiaktól eltérő hangérzékeléshez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. október 23. 19:38 | Link

MesMes ^^

A terem ajtaja nyílt, a gyógyító hölgy már az ágyamnál is volt, és beszélni is kezdett. Figyeltem az ajkait, hogy tökéletesen megértsem a mondandóját. Így történt meg az is, hogy nagyot nyeltem, mikor meg kellett volna indulni. Még mindig féltem, de egy életem és egy halálom alapon indultam meg, miután eltettem a pálcámat. Üdvözölni én is üdvözöltem, mikor kellett, de a nevemet nyilván tudja, az így ki is maradt. Tartottam vele a lépést, végig figyelve előre, meg az arcát is Sarkadi doktornőnek, de egyszer nem vágtam közbe semmivel sem. Se kérdéssel, semmivel. Az altatás nem hangzott a legjobban, de ha azt vesszük, hogy ezzel a hallásomat visszakapom, akkor igazán kibírom a pár órás dolgot. Elvégre éjszakai is alszok, nem? Közben megérkeztünk a műtőbe, de mikor szétnéztem, egyáltalán nem olyan volt, mint ahogyan azt képzeltem. Valahogy a muglik által használt lebegett a szemeim előtt, de kellemeset csalódtam. A műtőasztal is inkább egy ágynak hatott, de azért nem kellene ilyen a szobámba.
– Félek egy kicsit… Nem éppen a legkellemesebb emlékek fűznek a kórházakhoz meg az ispotályokhoz, de bízom magukban. Érezni fogok valamit? Már mint fájdalmat az altatás alatt, vagy olyan lesz, mintha lefeküdtem volna pihenni? A bűbáj mennyi idő alatt tűnik majd el teljesen? –muszáj volt ezeket a kérdéseket feltennem, mert szeretek tisztában lenni a dolgokkal, mielőtt belevágok. Közben felfeküdtem az asztalra, próbáltam a legkényelmesebb pozíciót megtalálni, hogy később se mozduljak meg. Soha nem voltam mesterséges elaltatás részese, nem tudom, hogy akkor mozdulok-e vagy sem. Ha megkaptam a válaszaimat, a hallókészüléket is kivettem a fülemből, hogy azzal már ne kelljen foglalkozni a gyógyítónak. Ha még kértek valamit, vagy kérdeztek, arra válaszoltam, de amint nekikezdhettünk az egésznek, csak a mennyezetet néztem, és reménykedtem, hogy nem gyújtom majd fel a helyet. Bár hallottam, hogy van valami varázstárgyuk, amivel elnyomhatják az erőmet, de… mindegy. Bízom bennük, s ez a lényeg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. október 24. 02:57 | Link

Gyarmathi Mihály Ádám

A fiú szavaira szélesedik a gyógyító arcán pihenő mosoly, ám érdekes módon az arca még ettől a gesztustól sem lesz harsány. Van a jelenlétében és kisugárzásában valami rendkívül megnyugtató, csendes összeszedettség, amely miatt az ember hajlamos elhinni, hogy mindig mindent tökéletesen kézben tart.
- Természetes, hogy félsz kicsit. A legtöbben így éreznek. Meglátod, utána már nem is fogod érteni, hogy miért is aggódtál annyira. Nem fogsz fájdalmat érezni, sem előtte, sem közben és utána sem. Minden bűbáj teljesen fájdalommentes, amit végrehajtunk majd. Igen, mintha lefeküdnél aludni.
Miután Ádám felfekszik az asztalra, óvatos, gyengéd mozdulatokkal eligazgatja a fejét, hogy a fiú nyaka pont az megemelt párnázott rész ívére essen, ezáltal jobban ki legyen támasztva, stabilan.
- A műtét után felhelyezett bűbáj két napig lesz fenn, ezalatt fokozatosan gyengülni fog a hatása, végül teljesen elmúlik. Ez elég idő ahhoz, hogy kellemetlenségek nélkül szokj hozzá az új, kiterjedt érzékeléshez. Készen állsz?
Amennyiben Ádám válasza a kérdésre igen, dallamos hangon elmormolja a varázsigét, a fiúra pedig jótékony sötétség és pihentető álom hull.

A "beavatkozás", már ha lehet ezt annak nevezni, nem egészen két óráig tart, ami alatt a gyógyító hosszú, kelta eredetű mágikus szöveget, mantrát mormol. Összesen háromszor áll meg, valószínűleg a varázslat szempontjából a szükséges stratégiai pontokon, ott van alkalma inni egy korty vizet, hogy ne száradjon ki a szája. Ezt követően folytatja. Önmagában nem tűnik olyan bonyolultnak, mint egy mugli műtét, nem dolgoznak precíziós mozdulatokkal, furcsa műszerekkel. Ellenben rengeteget kivesz a varázslóból, aki elvégzi a műveletet. Adrienn is kifejezetten kimerül a végére, fáradtan dől hátra a székében, miután végeznek.
Az utólagos varázslatot, amiről szó volt, nem is ő, hanem az egyik ápoló helyezi fel, aztán ők azok is, akik Ádámot ellebegtetik a szomszédos kórterem ágyába, hogy ott tovább pihenhessen egészen addig, amíg az altatás (amely még egy óráig hat) véget nem ér. Addig Adriennek is van ideje elintézni a papírmunkát, megmosnia az arcát, pihenni egy kicsit az intenzív mágiahasználatot követően. Összességében, mire Ádám felébred, már ismét viszonylag összeszedetten ül az ágya mellett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 24 25 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek