Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=860227#post860227][b]Nagy Sándor - 2023.03.03. 19:12[/b][/url]

Megkopott bőrtáskájában cipelte a papírokat, kalapjához egy-egy ismerős arc láttán odakapott. Nem emelte meg, mint szokta, sietős volt most a dolguk, Budanekeresd pedig nyüzsgő városrész, bárkivel is összefuthat, és mire észhez tér az ember, már órák óta az utcákat járja és nem jut egyről a kettőre.
Ezért is döntött úgy, hogy a kalapemelés helyett - mely leginkább alkalmas a hosszas csevegések invitálására köztudottan - csak megérinti a kalap karimájának szélét. Ha más nem is, de a gesztus azért továbbra is fontos volt.
- Szedjük a lábunkat, jó lenne nyitásra ott lenni. Remélem lecserélték már a jó öreg Bánvölgyit. Szerintem még a nagy mágusháborút is megjárta az öreg, viszont mindig elaludt ügyintézés közben. Nem lehetett vele egyről a kettőre jutni. Szegényt már régen nyugdíjazni kellett volna! - Ha sietős léptei nem is, de kissé kapkodó levegővétele azért mutatta már korát. Sétapálcáját is alig érintette a földre, miközben kedvenc diákjának magyarázott.
Eddig nem túl hosszú tanári pályafutása egyik legjobb döntése volt, hogy a fiatal, ám annál eltökéltebb Danvers kisasszonyt tegye meg tanársegédévé. Azóta az egy év alatt kapcsolatuk kissé szorosabbra is fűződött, mondhatni cinkostársakká nőtte ki magát a diáklány.
- Elhoztál mindent, ahogy megbeszéltük, igaz? - Egyetlen hiba a gépezetben, egyetlen homokszem az óraszerkezetben és máris hónapokat csúsznak mindennel. A ködfoltos ordasoknak azonban nem biztos, hogy van még egy hónapuk.
Benyúlt keményre vasalt mellénye zsebébe, és ránézett az ezüstórájára. Minden rendben, még nyolc óra előtt vannak.
- A liftek arra vannak - mutatott a hatalmas aula másik oldalára. Megkerülte a középen nyíló és virágzó kis kertet és a pálcájával megérintette a hívógombot. - Jó reggelt Egervári Úr, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Parancsnok lett már a fiúból? Én mondom, egyszer még sokra viszi az a gyerek! - csevegett kedélyesen, mintha mindennapos vendég lenne a minisztériumban. Ha nem is minden nap, de azért elég gyakran megfordult. - A négyes szintre, legyen szíves. Ma is a Varászlény-Felügyeleti Főosztályra mennénk Danvers kisassonnyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=861375#post861375][b]Nagy Sándor - 2023.03.26. 21:23[/b][/url]

Oda sem figyelt most igazán a liftben lezajlott, nevezhetjük jóindulatúan társalgásnak. Egervári sosem volt bőbeszédű, folyton az az érzése támadt Sanyinak, mintha a liftesember egy szempillantás alatt köddé válna. Olykor pedig csak egyfajta velejéig hatoló gyűlöletet érzett. Ettől függetlenül a pár pillanatos csevegés egy kicsit mindig oldotta a hangulatát, de most Sanyi valamiért idegesebb volt a szokásosnál. Az a tipikus "kifutnak az időből" érzése támadt.
- Nem kell aggódni, tudom kezelni az öreget... - Egy aprócska mosoly is megjelent az arcán, szemében egyfajta fiatalokra jellemző csíny csillant a szemében, ahogyan benyitott az ismerős irodahelyiségbe.
Bánvölgyi azonban meglepő módon tényleg nyugdíjba kerülhetett, vagy nagyon jól használt fiatalítófőzetet ivott reggeli kávé helyett. Sokszor eltöprengett, milyen lehetett az arca a sok-sok redő alatt, amiket az évek egyre inkább rápakoltak.
- Szép jó reggelt, kedves... Ignácz úr! - olvasta le a névtábláról a megfelelő megszólítást. Szerette a nevükön nevezni az embereket, tudta, milyen személytelen tud lenni a huszonegyedik század és mindenkinek jól esett, ha látták az embert a gépezet mögött. Nem volt ebben semmi számítás, csupán a jóindulat.
- A ködfoltos ordasok áttelepítési ügyében érkeztünk. Nem tudom, átadta-e Bánvölgyi úr a leveleimet, amiket váltottunk. Egy bizonyítottan Ordas populáció bukkant fel nemrég a Balaton feletti környéken. A muglik már elkóborolt farkasokról cikkeznek és hajtóvadászatot intéznek ellenük. Szóval meghoztuk a beadványt, hogy... - nyúlt Autumn felé az előre elkészített papírokért, közben pedig abba sem hagyta a helyzet ismertetését - áttelepítsék a farkascsordát egy mágikus védelem alatt álló területre. Véleményem szerint a a visszatelepítés Svájcba lenne a legmegfelelőbb. Tudjuk, hogy a ködfoltos ordasok védettséget élveznek, úgyhogy íme kitöltve a 23.12-es beadvány, illetve a bizonyítékok az ordasok mágikusságáról. Egyesek képesek összekeverni őket átlagos farkasokkal...