Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=691850#post691850][b]Sárközi Erik Levente - 2017.07.20. 15:50[/b][/url]

Elgondolkodva nézem a kávém gőzén keresztül az asztalra felpakolt lábaim, a tollam bambán ütögetem a halántékomnak. Amikor kicsi voltam is rengeteget jártam ide, ahogy most is, meg könyörgöm, mindkét szülőm itt dolgozik, igazán nem vagyok idegen ebben a környezetben, még a takarítónőnek sem. Mondjuk még soha nem láttam itt takarítónőt, csak ilyen nagyon hivatalos embereket, aurorokat, minisztériumi alkalmazottakat, de egyik sem tűnt takarítónak. Szerintem manók mosnak fel, vagy van ilyen öntisztító bűbáj. Továbbra is a semmibe meredve kortyolok a papír pohár tartalmába. Farkas is itt van valahol, de most nincs kedvem Friendzoned szerepéhez, szóval inkább úgy teszek, mintha nem lennék most itt, vagy legalább nem tudnám, hogy dolgozik. Elhúzom szám, majd, végre, pislogva párat nyitom ki a mappám. Házi feladatot kaptam az apámtól, jó, igaz, hogy épp tanár volt, de akkor is. Milyen hülyeség ez már. Nem ismerem ezt az ügyet, egy magyar, már lezárt akta, kint laktunk, amikor épp aktuális volt.
Kérdőn megemelve szemöldököm nézek az asztal másik oldalán ülő hegyomlásra, majd vissza az első két oldalra.
- Ezt most vagy azért adtad, mert túl egyszerű és túl fogom komplikálni, vagy csak túl egyszerűnek tűnik - dünnyögve nézek megint rá, lerakom a poharam az asztalra, majd hátradőlök a fekete, bőrhuzatos széken. - Mindenkinek ilyen luxos irodája van, vagy csak az öregek kapnak ilyet? - körbe is fordulok a székkel, majd visszapakolom a lábaim. Legalább a cipőm levettem, szóval a koszos gumi helyett a felemás, sötét alapon sárga kicsi mangók - fehér fekete csíkok párosítást csodálhatja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=691951#post691951][b]Sárközi Erik Levente - 2017.07.20. 18:30[/b][/url]

- Hm? - egy pillanatig elég értetlenül pislogok rá, eléggé ki tud zökkenteni a gondolatmenetemből, amikor visszakérdeznek. - Ugye tisztában vagy azzal, hogy nem gondolom komolyan ezt az öregezést? - összeráncolva homlokom támasztom a toll végét a halántékomnak, néha tényleg nem vagyok biztos abban, hogy érti a roppant farcs humorérzékem. Pedig komolyan, nincs bennem semmi rosszindulat, ha a családomról van szó, azt általában másokon élem ki.
- Ha becsukod az ajtót? - egyik szemöldököm megindul felfelé, az arcomon szétterül az a surmó mosoly, amit már jól ismerhet. Beteg gondolat, tudom tudom, a pokol tüzén fogok égni, a nagyanyám is mindig ezt mondja. Vagyis nem konkrétan rám mert rólam nem tudja, de az olyanokra, mint én, vérfarkasokra, más orientáltságúakra... Akkor én most kétszer fogok elégni, vagy mi?
- Ó, tényleg? Bele tetted? - érdeklődve lapozok hátrébb, keresem az apám kézírását, vagy legalább valamit, amiben felismerem őt. Mindig segít tudnom mások álláspontját is, egyrészt kitölti a fejemben az űröket, megad egy irányt, másrészt viszont azt is szemlélteti, miben ne gondolkodjak.
- Magyarország olyan... Átlagos. Tiszta nyugodt Kanadához képest - ezzel nem azt akarom mondani, hogy vissza akarok menni, soha nem is akartam visszamenni. Ott hagytunk valamit, és sokáig gondolkodtam azon, hogy mit. Most, hogy tudom, azt kívánom inkább ne tudnám. Szeretem a családom, szeretem Doriánt is, ettől függetlenül még mindig nem tudok ugyan úgy nézni rá, mint előtte. Nem tudom megmondani, hogy mi lett másabb, de valami határozottan másabb lett, ahogy én is változtam az ő szemében amikor megharaptak, vagy amikor kiolvasta a fejemből, hogy meleg vagyok. Így megy ez. Előhúzok egy lapot a mappából, majd olvasni kezdem azt, néha aláhúzva, néha kihúzva dolgokat a szövegben. Nem mondom, hogy profi lennék, van még mit fejlődnöm, tanulnom, óha, de még mennyi, viszont helyzeti előnyből indulok az évfolyamtársaimhoz képest. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy minimum három évvel fiatalabb vagyok a többi akadémistánál.
- Allergiás vagyok a fűre - igen, ez is napirendi pont volt. - Már a farkasölő fűre - összeszorítva ajkaim nézek megint rá. Jó, biztos eddig is tudta, valahogy mindent tud, de ad némi megnyugvást, hogy ezt így kimondtam. - Az a cucc az alapja az egész bájital mizériának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=692069#post692069][b]Sárközi Erik Levente - 2017.07.21. 15:23[/b][/url]

- De még legalább kétszer ennyit fogsz élni, ez olyan mintha Kincső mondaná nekem, hogy öreg vagyok - értetlenül ráncolom össze homlokom, tényleg nem tudom, hogy ez miért probléma. Vagy miért lehetne probléma. Az apák furák.
- Hűha, hát... Mindenképp egy beteg kinézetű személyt keresünk... Olyat, mint ahogy én kinézek előtte - beesett arc, karikás szemek, azt se tartom kizártnak, hogy fogyott - nem túl látványosan, de valamennyire biztos. - Biztos zavarodott, nem hiszem, hogy pontos fogalma lenne arról, hogy mi történik vele - nyelek, érzem, ahogy kiszárad a szám. Még elég fiatal, és ez nem épp egy kellemes dolog, főleg, amikor elkezdődik. Bárhogy is nézzük, az első a legrosszabb. Összeráncolva kezdek el gondolkozni, próbálom beleélni magam a helyzetébe. Nagyon gyerek voltam még, amikor megharaptak, nem igazán éreztem a teljes súlyát, ezért nem is akartam távol tartani magam a családomtól, se senkitől. - Elsőre azt mondanám, hogy emberek között van. De - és ez egy elhúzott, kicsit erősebb de - ha tudja magáról, hogy veszélyes... Szerintem tudja, akkor elzárkózott valahova - kortyolok a kávémból, egy kicsit még a számban tartom, mielőtt lenyelném, lényegében azért, mert belemerülök az előttem álló profilba, és elfelejtek nyelni. - Ami koránt sem jó. Nincs honnan szereznie bájitalt, szerintem azt se tudja, mikor kéne szedje, vagy kell-e szedje, és ha emberek kerülnek a közelébe, aminek nagy az esélye, akkor tudjuk, hogy mi fog történni - nem akarom kimondani. Velem is történt már meg, hogy nem vettem be, és bár szívesen nyilatkoznék milyen volt, egy légypiszoknyira sem emlékszem abból a teliholdamból. Vele meg nem is beszéltünk róla, valamiért nem is merek beszélni vele róla. Ez is egy olyan dolog, ami itt van köztünk, és nem tárgyaljuk ki, mert egyszerűen nem. Elhúzva szám szusszantok egyet, beletúrok a hajamba, homlokom megtámasztom a tenyerem élén, lehunyom szemeim.
- Gyerek vagyok, és érzem, hogy beteg vagyok, hova megyek? - lényegében csak magamnak dünnyögök, nekem tényleg szokott segíteni, ha hangosan is felteszem a kérdést, nem csak elméleti síkon hagyom. - Félek egyedül - ezt rá is firkálom a lap szélére, megdörzsölöm a halántékom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzek némi szimpátiát iránta még így látatlanban is. - Viszont érzem, hogy bántani fogok valakit... Egy köztes helyre mehet...ek - hosszan kifújva a levegőt nyitom ki ismét a szemeim. - Én turista ösvények mentén keresném, de tényleg bárhol lehet - megrázva fejem tárom kicsit szét kezeim, ezt nem tudom behatárolni.
- Annyira nem vészes, hogy ne hasson, csak rosszul érzem magam tőle. Gondolom - biztos hat, kell hatnia, mert eddig még egyszer sem vesztettem el magam. De ha így lenne sem emlékeznék rá, ugyebár. This is what i call shit. - Hogy oldanád meg? - az arcom egy savanyú fintorba fut, ez nem olyan, amit el tudna intézni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=694140#post694140][b]Sárközi Erik Levente - 2017.08.04. 18:27[/b][/url]

- Igen, gondolom? Miért, nincs? - összeráncolva homlokom nézek fel rá megint. Szerintem az ilyeneket hamarabb tudja, mint én, elvégre szokott járkálni a fejemben, lapozgatni, hallgatózni, vagy mit tudom én, hogy megy ez, és ha valami nem jó, akkor azt csak észreveszi... nem?
- Nekem ez a tippem, de - egy kis megszakítás, lényegében teljesen mindegy, kimondom-e vagy sem, mert ugyan ott vagyok mindkettővel - így is úgy is tudja, mire gondolok - nem biztos, hogy teljesen obiektív tudok lenni ebben az ügyben. Ne haragudj - elhúzom szám, igen, ez az egyik ok, amiért nem engednek terepre, a szeszélyesség mellett. Vérfarkasnak lenni szar, és nem csak egy "úgyis szeded a bájitalt, nem lehet probléma" dolog. De, lehet probléma. És van is probléma.
- Ha nem szeded, akkor nem is engednek emberek közé, mert konkrétan egy állat vagy. Egy vérszomjas állat, nincs emberi kontroll, nincs emberi tudat, nincs benne semmi, ami megkülönböztetné - tőletek. Az emberektől. A farkas falkában él, társas élőlény, szüksége van a párjára, a családtagjaira, és keresi őket. Ahogy munkálkodik benne a vérszomj is, a vadászat utáni vágy, és ha nem teheti meg, ha be van zárva, akkor jobb híján magát kezdi el vadászni. A gondolattól kiráz a hideg, feláll a szőr a karomon, mire kényelmetlenül elfintorodom, és meg is dörzsölöm a területet.  
- Apa, nem arról van szó hogy nem fogom szedni, vagy nem tudom szedni - megrázom fejem, miközben becsukom a mappát, az asztalra rakom, és újra az ölembe vonom a papír poharat, mindkét kezemmel tartva azt. Egy újabb átvett szokás. Borzalmas vagyok.
- Csak nem vagyok tőle annyira jól, mint kéne, de ettől még hat, nem löki ki a vérem - megvonogatom vállaim, miközben hátra hajtom fejem, és az egyszínű plafont kezdem bámulni.
- Különben is, van elég más dolog, ami miatt fájhat a fejed - gondolok itt a csodálatos húgomra. Nem, még mindig nem változott különösebben a véleményem róla, függetlenül attól, hogy hajlandó vagyok egész testvériesen viselkedni vele. Ugyanúgy lelökött a lépcsőn, ugyanúgy nem tolerálom amit művel, és még mindig úgy tartom, hogy valamit fog csinálni. Mindig csinál valamit, amivel rontja a családunk nevét, csak idő kérdése. Nem tud megváltozni, bármennyire is szeretné fenntartani ezt a látszatot.