Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=660241#post660241][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.15. 22:36[/b][/url]

Nekem ehhez az egészhez nincs kedvem. A kritikus 14.-e után úgy semmihez. Zója is látja ezt, ezért is rángat el magával ide. Más esetben már alig lehetne féken tartani, ezt a nő is nagyon jól tudja, épp ezért olyan meglepő az, hogy némán bandukolok mellette, csak arra a hatalmas zacskóra összpontosítva, amiért cserébe eljöttem.
Szeretem a gumicukrot, de még én is érzem, hogy ez a mennyiség sok lesz, de nem érdekel. Ki se vagyok festve, a hajam is csak meg van fésülve, össze se kötöttem, és nem érdekelt az sem, hogy összepasszintsam a ruháimat, azt vettem fel, ami először a kezem ügyébe akadt, tehát elég kaotikus látványt nyújtok. Pontosan olyat, amit ilyenkor általában a nők szoktak.
A földet vizslatom, aprót bólintok, mikor közli velem, ő most bemegy azon az ajtón, én viszont nem kísérhetem be. Mintha érdekelne, miről fecsegnek odabent, úgyse értenék az egészből semmit. A hely komorsága sem zavar, pedig máskor kiakadnék azon, hogy mennyire uncsi itt minden, most csak arra tudok gondolni, hogy áruló vagyok, és nem esik jól, és fáj.
Leülök a földre, nem érdekel, hogy vannak-e székek, a falnak vetem a hátam, kinyitva a hatalmas papírzacskót. Tömöm magamba a kígyókat, a pillangókat meg a csillagokat, de még ezek is csak emlékeket csalnak elő, ami miatt már megint sírhatnékom támad.
Ma már rengetegszer eltört a mécses, és nagyon dühít, hogy én voltam az, aki mindent, de mindent elrontott.
- Áúcs - nyögök fel, mikor valamit érzek, sejtem, valaki lábát. Ez is fáj, de korántsem annyira, mint amennyire ott bent. Ez el fog múlni, az már nem biztos. Óvatosan pillantok fel, már fel vagyok készülve egy morcos alakra, aki miután kidühöngte magát, mert akadék vagyok, ki is vág innen, hogy a hidegben várakozzak.  
- Sajnálom, nem akartam útban lenni - motyogom, de meg sem mozdulok, tudom, hogy a hirtelenségem csak még nagyobb zűrt okozna, tapasztalat mondatja ezt velem. Bocsánatkérőn tekintek csak, de látom, hogy a férfi sincs valami jó passzban.
- Kér gumicukrot? - nyújtom felé a zacskót, ami egyébként eszembe se jutna, mert az az egyetlen dolog, amin nem vagyok hajlandó osztozni, most mégis... sorstársamnak érzem az idegent, így megkínálom, hátha könnyebb lesz tőle neki is. Ez persze nem igaz, nekem se könnyebb, de talán, ha sokszor mondogatom magamban, egyszer el is fogom hinni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=660383#post660383][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.16. 21:53[/b][/url]

Egyáltalán nem érzem jól magam, csak mert találkoztam valakivel, aki ugyanolyan búval bélelt, mint amilyen én vagyok. Sőt, már azért is rosszul érzem magam, mert neki rossz kedve, és mindez biztos, hogy a hülye Valentin nap miatt van. Miért nem lehet eltörölni? Mennyivel kevesebb probléma lenne... érzések nélkül meg még annál is kevesebb, valahogy azokat még most se dobnám el, azért valahol mélyen rémlik, hogy voltak ott jók is.
- Miért, ennyire minden napos egy földön csövező diák erre? - még annak ellenére is, hogy az üresség teljesen felemészt, és hogy a mellkasom ki akar szakadni a helyéről, még annak ellenére is mosolyt csalok az arcomra, hátha ettől a férfinek is jobb kedve lesz. Én magam is utálok szomorkodni, azt meg még nehezebben viselem, ha valaki mellettem szintén az.
- Megértem... nekem sem az - suttogom, ennek ellenére mégis bekapva egy gilisztát. És most úgy érzem, tényleg megértem, mert... mintha ugyanazzal a problémával küzdenénk mi ketten. De az is lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, mert mégis csak könnyebb úgy szenvedni, hogy tudod... valaki más is, bármennyire undorító dolog is ez. Valahogy könnyebb úgy, ha érzed, a probléma nem csak sajátod, másokat is ugyanúgy megtalál.
- Zója, a... - most még azt sem tudom, hogy hivatkozzak a nőre, így aprót rázok a fejemen, mégse kéne csak úgy fecsegni, főleg nem ezen a helyen.
- szóval Zója ott van bent. Nála lakok, és mivel kis korú vagyok, nem hagy egyedül sose, most is el kellett kísérnem, mert nincs egy elérhető felnőtt, aki vigyázna rám - nem szépítek, az esetek többségében ez így is van. Leszámítva azt az aprócska mellékvágányt, amiről még a nőnek se kell tudnia, főleg nem, ha tényleg örökbe fogad. Majd utána ráérek kitálalni.
- Ráhel - mosolyogva fogok vele kezet, még kicsit talán jobban is érzem magam. Farkas roppant rokonszenves nekem, nem azzal indított, hogy mégis mi bajom van, mert ugyebár az lerí rólam, hogy van, és még csak gyerekként se kezel.
- Mondja csak, vannak most itt olyanok, akiket bekasztliztak? - hajolok kicsit oda, hogy a fülébe súghassam. Hangomban halványan ugyan, de felrémlik a kíváncsiság, és mintha az élet is kezdene visszatérni belém, ahogy már nem azon agyalok, mit csesztem el.
- Ez a világ legizgibb helye, esküszöm, én meg nem is kószálhatok - vágok egy grimaszt, mert el lehet képzelni, mekkora szenvedés ez most nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=660944#post660944][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.19. 19:14[/b][/url]

- Hát meséljen. Ahogy nézem, maga is tökre ráér, és én is... addig meg legalább nem szomorkodunk. Tudja, lehet, hogy ez így most nem látszik rajtam, de nekem hatalmas dolog, hogy egy igazi aurorral találkoztam, szerintem ők a legmenőbbek, kicsit rosszul is érzem magam, amiért nem megy annyira a lelkesedés, amennyire azt szeretném - tör el belőlem megint az őszinteségi roham, ami egyébként nagy hibám. Ezt valamiért mégis jobban szeretem, mint hazudni, abból, hogy őszintén nyilvánulok meg, még sose kerekedett akkora galiba, mint abból, mikor hazudni próbáltam. Az szerintem nem egy járható út, és a tévhitekkel ellentétben, csak ideiglenesen szünteti meg a problémát, de aztán még nagyobbakat szül, amikből nagyon nehéz lesz kikecmeregni.
- Ugyanazt a Zóját ismerjük - vigyorodok el, talán most már a csepp lelkesedés is kiül az arcomra, amit pusztán a tény okoz, hogy van egy közös ismerősünk. Úgy máris nem tűnik annyira idegennek, vagyis hát... egyből lenyomozhatóbb, ami némi megkönnyebbüléssel tölt el, na nem mintha bármire is gyanakodnom kéne, lerí róla, hogy nem egy csendesen szunyhadó pszichopata, de manapság már semmiben nem lehet biztos az ember lánya.
- Hogy lett neked Farkas a neved? Ez annyira... furcsa, viszont tök egyedi - váltok én is tegeződésre, de annyira most nem zavar, ha meg Farkast igen, majd úgyis szóvá teszi. Mindenesetre, most elég lazának tűnik. Simán levetődött ide mellém, kivívva ezzel a pár közelünkben elhaladó ember furcsa pillantását, és még csak ez sem zavarja. Tökre nem így képzeltem el egy aurort, és ez most kellemes csalódás.
- Ez most komoly? - pislogok rá hitetlenül, némileg meg is szeppenek, és az ajkamba kell harapnom, hogy visszafogjam magam, nem akarom őt elriasztani a lelkesedéssel. Mégis úgy pattanok fel, mint akit ágyúból lőttek ki.
- Jujjj menjünk - indulnék is meg, már megint nem gondolkodva, de szerencsére a férfi megteszi ezt helyettem.
- Ez jó ötlet, és a vödör kávé pont megfelelő fizetség értem - biccentek vigyorogva, ez tényleg egy szellemes megjegyzés volt, még elismerően is pillantok fel rá.
- Sokkal jobban nézel ki most, nem olyan szürkén, mint azok a régi képek - halkan ejtem ki a szavakat, de tudatnom kell vele, hogy nem csak belém tűnik úgy, hogy kezd visszaszállingózni az élet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=663851#post663851][b]Mácsai Ráhel - 2017.03.01. 19:38[/b][/url]

Na, azért csak elmosolyodik, még ha egy kicsit is, és talán egyetlen kósza pillanatra, de megteszi. Ami jó, ez az önsajnáltatás, meg a sebnyalogatás igazából eleinte még jól is esett. Kicsit hagyni, hogy fájjon, mert az ilyen tapasztalatok is kellenek, de meg kell tanulni túllépni rajtuk.
- Én is az leszek majd - ennyire nyíltan még sose közöltem, most is csak halkan teszem. Pedig emlékeszem, mennyire ódzkodtam tőle, mert mennyire veszélyes, de akkor még a kviddicsről is ezt hittem, és miután a seprűre ültem, tudtam valamiért, hogy csak akkor veszélyes, ha hagyom kicsúszni az irányítást a kezeim közül. Az első meccsem volt, bár jó lett volna, ha győzünk, mégis inkább az lebegett a szemem előtt, hogy sértetlenül szálljak le... az pedig sikerült. Talán, mire arra kerül a sor, már ez is menni fog, vagy más, amiben tényleg megtalálom a helyem.
- Igen, meg is súgok valamit... - bizalmasan hajolok hozzá kicsit közelebb, mert tényleg súgni szeretném, itt fogalmam sincs, mekkora füle van a falaknak.
- Hamarosan a lánya leszek... örökbe fogad - Farkas szavaiból ítélve, jóban vannak, így talán Zója se fogja levenni a fejem, hogy idő előtt eljárt a szám. Ugyanakkor mégis egy aurorról van szó, előbb utóbbi úgyis megtudná, én meg nem szeretném, ha úgy érezné, ezen a napon hülyét csináltam belőle, mert tény... az könnyebb lenne, csak nem valami egyenes. És látszólag ő is bízik bennem valamennyire, az ilyesmit pedig nem szabad eljátszani.
- Szerintem nagyon menő. Mármint... na jó, nem kezdek el poénkodni - harapok az ajkamba, mert hirtelen jut eszembe nagyon sok, de szerintem már mindet hallotta, és megbántani se szeretném.
- Ahhh... bárány, és még szerencse, hogy sokan ezzel nem foglalkoznak, mert egyből rájönnének, mennyire illik hozzám - forgatom meg a szemem, mert valóban báránylelkű vagyok, és ennél jobb nevem nem is lehetne, most mégis kicsit kellemetlenül érzem magam miatta, megint annyira gyámolatlannak hatok itt a sok ember között, akik már Isten tudja, mit megéltek... én meg sokszor még a saját árnyékomtól is összerezzenek.
- Arra még nem találtak fel bájitalt? Én azt hittem, már minden betegséget könnyen gyógyítanak - hümmögök, miközben én is feltápászkodom, mert hogy túrázni megyünk. Próbálom ám visszafojtani a lelkesedést, és nem arra gondolni, Farkasnak ebből mekkora baja lehet.
- Igen, csak nem ihatok... szóval ez olyan hétpecsétes titok, oké? - mosolygok rá, Zója egyelőre kifejezetten tiltja. Mármint a rendes kávét, a tejessel nincs gond, azt szabad, és amit egyébként nem tud, az nem is fáj neki.
Nekem bezzeg pipiskednem kell, hogy lássam a bent lévő alakot, nem törpeméretre tervezték ezeket az ablakokat.
- Ezt miből gondolod? - halkan kérdezem, mintha attól félnék, a bent lévők is meghallják, de így elsőre én abból a férfiből bármit kinézek.
- Milyen az a padlásszörny? - arról én még sose hallottam, úgyhogy megint társamnak szentelem a figyelmem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=665000#post665000][b]Mácsai Ráhel - 2017.03.06. 21:28[/b][/url]

- Csak félek, hogy galiba lesz belőle. Zójának már van családja, és bár Mináékkal jól kijövök, az apjukkal már kevésbé. Ismered Dwaynet? - kérdem sóhajtva, mert ha ismeri, akkor talán megérti az aggodalmam. Az a férfi eddig se szívesen látott ott, és félek attól, ami ezután lesz, esélyem nem lesz elkerülni.
- Nagyon szeretheted őt... hallani a hangodon - pislogok rá megszeppenve, mert ő morcos, és neki megy így... nekem meg talán sose fog. Én másképp mutatom ki neki, mert csak úgy vagyok képes, na meg, úton útfélen hajlamos vagyok elrebegni, mennyire jó embernek tartom, de hogy magának a nőnek ilyet mondjak... még sose jött ez a számra, pedig kéne.
- Én a helyedben tuti elhitettem volna velük, hogy teliholdkor átváltozok - vigyorodok el, annál viccesebb visszavágás nem is lehetne, és akkor ők is megtudják, miért nem szabad másokat szekálni. Sose értettem, mások mit élveznek abban, hogy bántanak valakit. Még csak bele se gondolnak, hogy milyen érzés lehet, vagy mit indítanak el ezzel.
- Jézusom, azt azért nem - nevetek fel, magam elé képzelve a képet. Én meg a bodor haj... valószínűleg zsákot húznék a fejemre, vagy nemes egyszerűséggel nem járnék emberek közé. Még így képzeletben is borzalmas, abba már bele se gondolok inkább, milyen lenne, ha tényleg olyan lenne.
- Túlságosan báránylelkű vagyok. Szinte  mindentől félek, és ha bántanak, vagy mást bántanak a közelemben, vagy csak úgy szólnak hozzám, elsírom magam. Nem tudok porcelánarcot mutatni a világ felé, és túlságosan is képes vagyok megbízni bárkiben. Közben meg... folyton meg kell menteni a hátsóm, hát... - vállat vonok, hisz ez elég kiábrándító lehet, még csak rá se nézek Farkasra, mert igazából még szégyellem is emiatt magam. Sokkal könnyebb lenne, ha csak egy kicsit is bátrabb lennék, vagy nem tudom, de én ilyen vagyok, és ha változtatni próbálnék, lehet, nem bírnék utána tükörbe nézni.
- Nem tűnsz úgy, mint aki ettől boldog lenne. Én mit nem adnék annyi lustizásért - igen, most rajtam a sor, hogy irigykedjek. Persze csak a lustizós részt venném át, a fájdalmakat nem, és most még rosszul is érzem magam, mert erre nem gondoltam.
- Sajnálom, biztos nem lehetett annyira jó, mint amennyire elsőnek hangzik - húzom el a szám, miközben gyorsan korrigálok is. Nem akarom megbántani az ártatlan fecsegésemmel, mert tudom, hogy képes lennék rá. Sokszor nem is figyelek arra, mik hagyják el a szám.
- Ááá, az nem ér semmit. Kisujj eskü - nyújtom is felé a sajátom, halálosan komoly arccal. Eddig még senki nem nézett hülyének emiatt, talán mert annyira látszik az arcomon, hogy nem viccelek. Pedig de, meg végül is ez az én vizsgám. Nessa is átment rajta, mikor csak nevetett, és nem azt mondta, mekkora hülye vagyok.
- Nem, csupán tizenöt évesen még nem szabad... meg ha káromkodok, kimossa a számat... de tényleg... először én is azt hittem, hogy csak viccel, de fuuu, nagyon rossz íze van a szappannak - nevetek halkan, a fejem is megrázom, mert a franc hitte volna, hogy ő ezt tényleg komolyan gondolta. De hát megérdemeltem, és ő is tudta, hogy csak kíváncsiság volt. És meglépte.
És jön az izgi része. Végig a bent lévőt nézem, miközben Farkas szavait hallgatom, s bár csak némán, de egyet értek vele.
- Milyen kérdéseket szoktál feltenni? Vannak már kimondottan olyanok, amikben biztos vagy, hogy azzal megtöröd? Vagy egyáltalán hogy tudjátok őket megtörni? - a hangomban is csak az izgatottság van jelen, eszem ágában sincs leplezni, hogy én ezt mennyire élvezem. Még Alec se mutatott nekem ilyet, csak mesélt, az meg mégis más.
- Én tuti, megijednék tőle... - az elmondottak alapján legalább is, és ha már félek, gond nélkül teszek meg bármit. Azt hiszem, ezt az auror dolgot nem ártana még egy kicsit átgondolni. Nem hiszem jelenleg, hogy sok hasznomat vennék.
Megijedek a nő láttán, az arcom is elfehéredik kicsit, mert ilyennel se sűrűn találkoztam, de aztán csak sikerül túllépnem ezen, úgyhogy oldalra döntött fejjel nézem.
- A férje halálfaló, vagy ex-halálfaló. Benne volt valami balhéban, és sikerült elmenekülnie. Behozták őt, hátha ki tudnak szedni belőle valamit, de úgy tűnik, vagy nem lett beavatva, vagy annyira erős a családi kötelék, hogy inkább lecsukatja magát... Vagy épp a nő volt az, aki megmérgezett valakit, és nem tűnik úgy, hogy annyira meghatná... - halkan beszélek, idő közben már farkas szemet nézve a bent ülővel. Észrevett, és én csak állom a tekintetét.
- Nem kérdezhetjük meg tőle? Van egy olyan érzésem, hogy egyik felvetésem sem helyt álló - ez a nő meg túl érdekes ahhoz, hogy csak átlibbenjek rajta, mint az előző delikvensen. És igen, ebben a pillanatban felejtem el, hogy igazából semmi keresnivalóm nincs itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=668192#post668192][b]Mácsai Ráhel - 2017.03.17. 20:40[/b][/url]

- Szerintem, örülhetsz neki, nem egy kellemes jelenség - sóhajtok fel, aprót rázva a fejemen. Gyanítom, az a nap sem fog bekövetkezni, mikor mi dűlőre jutunk, bár én azzal is beérnem, ha pusztán csak megtűrne és levegőnek nézne, az lenne mindenkinek a legkönnyebb.
- Több mint rendes, ő az a fajta ember, akiből több kéne - legalább is az én véleményem ez, és próbálok is úgy élni, hogy legalább megközelítőleg hasonlítsak rá, hogy ne hozzak rá szégyent.
- Szólj előtte, azt látni akarom - vigyorodok el, aztán gondolok csak bele, hogy lehet, még én is megijednék, valljuk be, nagy esély van rá, tekintve, hogy sokszor még a saját árnyékomtól is.
- Most nem tudom, hogy megnyugodnom kéne, vagy megsértődni - mosolyogva ingatom a fejem, jelezve, hogy csak viccnek szántam. Tény, ebben az állapotban korántsem lehetek ínycsiklandó, na meg lehet amúgy se. Meg hát... a zabálni való korszakom is elmúlt, hála égnek, így már Berta néninek is csak ritkán jut eszébe az arcomat csipkedni. Azzal mindig az őrületbe kergetett, és hát... azért fájt is.
- Én már azt se tudom, az mi, vagy hogyan kell. Mióta a kastélyba kerültem, arra nincs időm, hogy végiggondoljam azt, ami velem történik, ami talán jobb is, mert hamar összeroppannék. Most meg van a balhé az apámmal, az örökbefogadási mizéria, a prefiskedés, a színjátszó, és igazából vizsgázni is le szeretnék, szóval... - és csak az alap dolgokat soroltam fel, azokat nem, maik random bukkannak rám, beszínezve a napjaim, és az őrületbe kergetve ezzel.
- Én csak egyetlen ilyen napot szeretnék, amikor csak úgy kikapcsolom az agyam, és vagyok... szóval irigyellek - ezt így hosszas megfontolás után döntöttem el. Bár a betegség részét átugornám, nem szeretek beteg lenni, de egy ilyen nyugis időszak annyira rám is ráférne. Aztán még csak elsős vagyok.  
- Mondd már meg nekem, miért van az, ha Zója neve említésbe kerül, senki nem mer velem tilosban járni? Nem mintha gáz lenne, sőt azt hiszem tök felelős viselkedés, hogy inkább kompromisszumot kötsz, csak... ha nem mondtam volna, hogy Zója nem engedi, tuti kaptam volna rendeset is, ugye? - nem, korántsem akarom a bűnbe vinni, tényleg csak érdekel. A cukrászdát megértem, ott féltik az állásukat, Zója meg simán csaphatna balhét, mert "még gyerek vagyok", na de Farkas...
- A forrócsokit is nagyon szeretem - biztosítom mosolyogva arról, hogy nekem az is tökéletesen megfelel, nem fogok levágni emiatt egy hisztit.
- És ha csak úgy csendben marad? Mármint tényleg nem szól egy szót se, csak ül előtted mereven, pókerarccal, akkor mit csinálsz? - pislogok rá, mert szerintem ilyen egyszerűen meg lehet úszni egy vallatást, már ha elég kemény és kitartó az illető, meg profi volt csendkirályban. Bár az agyam egy része azért tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű, mégis szeretném azt hinni, hogy de.
Meglátva a nőt, pedig még nekem is eszembe jutnak lehetséges okok. Be kell vallanom, ez veszett jó játék, mégis kicsit rosszul érzem magam, elvégre, akiről szól, az nem vehet benne részt, így meg olyan, mintha kibeszélnénk a háta mögött.
- Persze... nagyon kíváncsi vagyok. Nézd, mintha nem is érdekelné, hol van és miért. Én ilyet még sose láttam - tényleg annyira merev az a nő, hogy kezdek valami elismerésfélét érezni, nekem ez sose menne, én nem tudnék ott ilyen nyugodtan ülni, főleg annak tudatában, hogy tettem valamit, ami miatt ott kell ülnöm.
- De figyu, neked ebből nem lesz bajod? Tudod... nem biztos, hogy itt lehetek ám - aggódva nézek detektív társamra, mert nem szeretném, ha miattam kerülne bajba. Korántsem vagyok biztos abban, hogy nekem ezeket szabad látnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=669343#post669343][b]Mácsai Ráhel - 2017.03.22. 08:18[/b][/url]

- Biztos, hogy nem bírnád az életem - nevetek fel keserűen. Tény, nagyon jó lenne, még csak egy napra is, de ez nem olyasmi, amit nyugodtan lepasszolhatsz másnak. Pedig néha megtenném, néha meg nem adnám semmi pénzért, de a kamaszkor azt hiszem, ilyen.
- Szeretem ezt. Óvnátok a széltől is, de nem hinném, hogy Zója elől bármit el lehetne titkolni. Biztosra veszem, hogy ő teljesen tisztában van azzal, hogy iszok, egyszerűen csak várja, hogy én terítsem ki a lapokat. Sose von kérdőre, egyszerűen úgy forgatja a szálakat, hogy esélyed se legyen más, csak színt vallani, szerintem neki is vallatónak kéne lennie, nagyon durva - ráadásul én meg is fogadtam, hogy nem titkolózok előtte. Lényegében pedig nem is, csak nem azonnal mesélek el dolgokat, meg hát... tényleg van amiről még nekem sem kell tudnom - hiába voltam jelen -, nemhogy neki. Az pedig még a fejem zugában sem létezik, minimálisan gondolok rá, nehogy egy legilimentorba fussak, mert akkor aztán cseszhetem.
- Ha kevés van, akkor van... majd elmeséled? - vigyorodok el, hozzátéve a varázsszócskát, mert nem is kérhetem tőle azt, hogy most azonnal avasson be ilyen titkos dolgokba, lehet, hogy már így is többet mondott a kelleténél. Hiába annyira izgalmas ez, nem akarom, hogy baja legyen abból, hogy nekem mesél.
- Nem tűnik sokkosnak. Én úgy látom, nagyon is tisztában van vele, miért van itt. De ha sokkos is, akkor jól elrejti. Látnál engem, mikor pókot látok - na az sokk a javából, az a fajta, amikor annyira sikítanál, de még azt se tudsz, és csak bámulod, és imádkozol, hogy még véletlenül se mozduljon meg, mert itt halsz szörnyet.
- Tudod... Arlennel, ha olyan kérdést tettek fel, csak mosolyogtunk, és hagytuk, hogy mindenki magának válaszoljon rá. Ez beválik. Egyébként, amíg téged nem rúgnak ki innen, engem ez a része nem érdekel - vállat vonok. Nem szoktam olyanokon görcsölni, hogy más mit gondol, vagy hisz, az az ő dolga.
- Szuper - ez a felállás így nagyon tetszik. Csak aztán nem lesz belőle semmi, mert Zójának nem kell írnunk. Félúton belebotlunk ugyanis, én meg őszinte fancsali képet vágok. Próbálom rábeszélni, hogy menjen még vissza, csak egy kicsit, mert Farkassal nekünk komoly dolgunk van, de nem hat rá. Nem kicsi szívfájdalommal búcsúzok el az új barátomtól, és hagyom magam mögött ezt a helyet.

// Köszönöm *-* //