Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541173#post541173][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 00:21[/b][/url]

Csendesen, szinte mozdulatlanul figyelte a penna munkálatait a pergamenen, pulzusa azonban egyre feljebb szökött, ahogy közelítettek az ítélet felé.
Semmi másra nem vágyott, csak hogy Révay végre kimondja, mi az, amivel sújtani kívánja szegény fejét. Elbocsátás? Felfüggesztés? Mindkettő igazán szörnyen hangzott, de ha valami csoda folytán ennél enyhébb dologgal sikerül megúsznia a dolgot, összeteheti a két kezét és még akár lábat is csókolhat a már háta közepére kívánt főnökének.
Amikor Nándor végre a tárgyra tért, szíve már majd' kiugrott a helyéről. Ennyire talán még a záróvizsgájának eredményhirdetésénél sem izgult, s szívéről hatalmas kő esett le, ahogy fülét megütötte a megróvás szó. A tüdejébe szorult levegőt nagy sóhajjal együtt préselte ki magából, de megérzései azt súgták, ünnepelni még korai... és nem is csalódott magában. Az, ami a továbbá szócska után elhangzott nem igazán derítette mosolyra összepréselt ajkait. A próbaidő és a bevetésektől való eltiltás még nem is lett volna akkora büntetés számára, hisz' akkor csak és kizárólag a papírmunkájával kellett volna törődnie. A saját papírmunkájával. Nem máséval. Nagy pechjére viszont Révay itt nem fejezte be a mondandóját, hanem még a nyakába akasztott úgy öt tonnyányi súlyt is. Számára ez a szankció elég sok álmatlan, munkával eltöltött éjszakát jelentett, semmi mást. Hát, Almásy Léna, most aztán százszorosan kaptad vissza az elbliccelt munkát... Arról nem is beszélve, hogy eztán minden egyes nap kénytelen lesz a férfi személyét, ha csak rövid időre is, de szó nélkül elviselni.
 - Nincs - ó igen, lett volna mit hozzáfűznie, de úgy tartotta jónak, ha nem szól ellenvetéseiről. Lehet, hogy az ilyen mértékű terhelés embertelen, mégsem teheti meg, hogy pont a fegyelmin adjon hangot nemtetszésének. Az állása a tét végülis, semmi más.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541194#post541194][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 08:55[/b][/url]

Még egy utolsó aláírás...
Az asztalán álló feldolgozott irathalmazra dobta pennáját. Ujjai fájdalmas görcsbe rándultak már órákkal korábban és úgy érezte, szemei azon nyomban kifolynak a helyükről. Alig pár napja csak, hogy nyakába szakadt az egész Parancsnokság által termelt iratmennyiség, de már a kibukás szélére keveredett. Picinyke irodájában a megszokotthoz képest hatalmas rendetlenség uralkodott: minden irányban üres vagy félig teli kávéspoharak hevertek parlagon, a szegényes bútorzatot pedig belepték a már rendszerezett dokumentumok, amik vagy iktatásra, vagy arra vártak, hogy Léna Nándor kezébe adja őket. Félreértés ne essék, a maga karikás szemű valójában igenis hálás felettesének, hogy megtarthatta munkáját, a kiszabott büntetéssel azonban valahogy nem tudott megbékélni. Éjjelei és nappaljai teljesen összecsúsztak, már harmadszorra ocsúdott fel úgy két és fél órás pihenéséből, hogy fogalma sem volt, milyen napra is ébredt és a papírtornyon túl milyen elintéznivalói vannak aznapra.
Nyafogni lett volna kedve, hisztizni és visszakövetelni azt a munkakört, amiben már olyan otthonosan érezte magát. Fejben százszor is lejátszotta már, hogyan emel szót újdonsült feladatköre ellen, elvégre ez nem az ásó-kapa-nagyharang, kifogását nem kell örökre elhallgatnia, de ahányszor a férfi jeges tekintete elé jutott, inába szállt a bátorsága. Olyankor már nem fontos, hány mappát is visz haza feldolgozásra esténként...
Nem sokkal később ismét a rettegett irodaajtó előtt állt. Az óra nem sokkal korábban ütött négy egészet, ő pedig megjelent a beütemezett napi mennyiséggel... és egy kis plusszal. Fogalma sem volt róla, miért vagy hogyan, de amikor a szokásos indulás előtti adagot fogyasztotta, felötlött benne ez a parányi jószívű gesztus. Talán időközben rájött, hogy vezetőnek lenni nem éppen a leghálásabb munka dokumentálás terén és szívében együttérzés gyúlt, vagy egyszerűen csak simítani akart a kettejük közti surlódáson, fene se tudja, de rövidke, ám annál bravúrosabb kopogás után egy pohár frissen lefőtt kávéval és a gyűlölt dossziékkal sasszézott be a Parancsnok ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541384#post541384][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 17:52[/b][/url]

Gondolatban már otthon járt. Pontosabban a fürdőkádban, nyakig elmerülve a fahéjtól és narancstól illatozó forró vízben. Fáradt izmai olyankor maximálisan ellazulhatnak, csordultig megtelt feje pedig végre fellélegezhet egy kicsit. A nap fénypontja az a csekélyke kis idő, amit saját magára fordíthat, mielőtt nekiülne az éjszakai szórakozásnak. Pár évvel korábban még talán mindennemű fennakadás nélkül vette volna az akadályt, akkor még nem tudta, mit jelent élni. Ma már viszont nem csak halálosan untatja a papírmunka, de viseltes ízületei sem bírják már úgy az egész napos görnyedést, mint korábban.
Mást bezzeg bírnának...
Miután könyöke és - Révay úrénál bizonyosan nem kerekebb - hátsó fele segítségével belökte maga mögött az ajtót, ügyelve, hogy a kávét ki ne borítsa út közben, az asztalhoz lépdelt.
 - Jobbat, Uram - viszonozta egyből a köszönést, bár lehet, hogy nem éppen úgy, ahogy az adott protokoll szerint az elvárható lett volna. Nándornak nagy valószínűséggel amúgy is tökéletes napja lehetett, tekintve hogy szinte az összes nyomasztó és leterhelő munkáját a nyakába akasztotta. A "menj a búsba" arckifejezés Léna ábrzázatán tehát teljesen jogosnak tekinthető.
 - Hát... - a kezében lévő pohárra pislantott, majd letette azt a férfi elé - első körben hoztam kávét. Anélkül elég száraz és rágós lenne a történet.
Meleg, de fáradtságtól égő tekintetét a Parancsnokra szegezte. Az eddig nem tapasztalt különösebb él nélküli hangnem egy hajszálnyival bátrabbá tette fellépését. Ki tudja? Talán még a végén nem fagy meg a vér is az ereiben, ha Révayra gondol.
 - Van itt tiltott mágiahasználat, muglik veszélyeztetése, gyilkossági kísérlet és egy belső vizsgálat korrupciós ügyben - a pergameneket átpörgetve sorolta fel a főbb történéseket, végeztével pedig katonás rendbe összefogva nyújtotta át őket a férfinek.
 - Minden benne van. Vallomások, helyszíni leírások, jegyzőkönyvek és egyéb vizsgálati anyagok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541624#post541624][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 23:47[/b][/url]

Most komolyan. Melyik az a nő, aki ellen tudna állni egy finom masszázsnak a legformásabb hátsók legeslegformásabbikjának tulajdonosától? Naugye.
A köszönetnyilvánításra csak egy aprót biccentett, szája szegletébe pedig egy vérszegény mosoly költözött. Normális esetben, de legalábbis ha más emberről lenne szó, nem Révay Nándorról, már rég feloldódott volna. Kevéske erényei közé tartozik ugyanis, hogy könnyen integrálódik és teremt kapcsolatot másokkal. Alapvetően egy elég nyitott és közvetlen jellem, éppen ezért olyan nehéz számára ez az egész szituáció. Egyszerűen csak nem ehhez volt ezidáig hozzászokva. Mármint nyilván tisztelettel volt eddig is a rangban felette álló személyekhez, de ennyire még soha sem ügyelt arra, mit gondol vagy mond ki, elvégre soha sem lehet tudni, mikor üt be a krach.
A menü felsorolása és a papírok átpasszolása után lehuppant a felkínált székre. Jobb lábát átvetette a másikon, karjait pedig lazán az ölébe helyezte. Tökéletesen behelyezkedett a szokásos délutáni szeánszra, ahol közösen át szokták futni a főbb ügyek részleteit, a kivetnivalókat vagy netalántán a nyomozási eljárásokban vétett hibákat.
 - Ma desszert sajnos nincs az étlapon. Semmi érdekes nem történt ma, ha az általános tendenciához viszonyítunk - kijelentése ennél közönyösebb talán nem is lehetett volna. Soha sem titkolta, hogy a papírmunkát egyszerűen gyűlöli. Sokkal inkább vett volna közvetlenül részt az ügyek megoldásában, minthogy a jelentéseket olvasgassa és javítgassa munkaidőben, azonban a tudat, hogy még talán ebben a témakörben is elég jól elboldogul, megmelengette a szívét. Már a Parancsnok sem volt olyan kegyetlenül szőrösszívű, mint a legelején... talán tényleg megédesítette a napját azzal a két kanál cukorral, amit belepakolt a kávéjába.
 - Nincs. Maximum annyi, hogy a jelentések elég sok esetben hiányosak. Elég bosszantó dolog háromszor is elővenni ugyanazt az ügyet egymás után csak mert valaki nem képes normálisan elvégezni a feladatát - bukott ki belőle az egyszerű, de annál idegesítőbb észrevétel - De ezt gondolom maga is tudja. Bocsánat.
A továbbiakban szó nélkül pillogott felettesére, ahogy az helyeslően bólogatva szignózta gyors egymásutánban az oldalakat. Már kezdte kapisgálni, miért is van magától úgy elszállva a kedves Parancsnok úr. Azok a világítóan kék szemek...
 - Hm? - gyermeteg ábrándozásából fél pillanat alatt felocsúdott - Ühm... Jó, rendben. Akkor majd... holnap. Ugyanekkor.
Ezzel kibogozta összehajtogatott lábait és felpattant a kényelmes ülőalkalmatosságból. Még elmotyogott egy 'További szép napot, Parancsnok'-ot, aztán finom parfümcsíkot húzva maga után kiviharzott az irodából.
Úristen, Almásy Léna, fékezd a gondolataid.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662231#post662231][b]Almásy Léna - 2017.02.25. 10:00[/b][/url]

Leszegett fejjel, a papírhalmazát indokolatlanul szorítva magához, hatalmas léptekkel szlalomozott el a folyosón lézengő aurorok és hivatalnokok között. Igyekezett a lehető legkisebb feltűnést kelteni az incidens óta. Ha tehette, minden idejét terepen, vagy ha nagyon muszáj volt házon belül időznie, a sötét kis irodájában bezárkózva töltötte. Hetek teltek el a Parancsnok kínos látogatása óta, de a szégyen és a rettegés egyvelege, ami már az ébredését követő első másodpercben elárasztotta, egy hajszálnyit sem engedett. Mitől is lett volna jobb? A bujdosástól? Nándor tökéletes kizárásától? Bizony... Azóta semmifelé hajlandóságot nem mutatott arra, hogy esetlegesen saját maga lássa el napi, a férfihez fűződő teendőit. Bár a próbaideje és büntetése rég lejárt, minden délután megtartották a rendszeressé vált kis meetingjeiket a Parancsnok irodájában, ahol átnyálaztak az aznapi jelentéseket és nyomozati iratokat - mintha az olyan rettentően fontos volna. Most azonban igyekezett kibújni a munka ezen része alól, helyes kis gyakornokokkal küldözvén az aktákat, s ha véletlen kiszagolta Nándor jelenlétét az irodája környékén, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ilyenkor rendszerint tett egy sétát a Minisztérium környékén vagy elbújt a partvisok és felmosók közt a megtértágítózott szekrényben. Úristen. Mintha ötéves lenne és az apja elől rejtőzködne...
Az Isten szerelmére, Almásy Léna, harminc éves felnőtt nő vagy!
Szinte fellélegzett, amikor becsapta maga mögött a sötét kis lyuk ajtaját. Ledobta az asztalra a papírköteget, majd pálcát rántott és egy intéssel magára zárta az ajtót. Mintha ott sem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662530#post662530][b]Almásy Léna - 2017.02.25. 20:04[/b][/url]

Mielőtt visszatért volna saját irodájába, beküldte Nándorhoz az aznapi papíradagot egy csinos szőkével, aki nemrég érkezett a Parancsnokságra gyakorlatra. Még magának is félt bevallani, a féltékenység csak úgy mardosta, ahogy a kis csitri a tíz centis magassarkújában ellibegett a parancsnoki iroda felé, de tekintve, hogy a férfi sem kereste fel eddig, hogy nemtetszését kinyilvánítsa, így látta a legjobbnak.
Magára zárta az ajtót és lehuppant az íróasztal mögött elhelyezkedő székre. Kezébe automatikusan pennát vett, de hogy érdemben csináljon is valamit, na ahhoz semmi energiája nem maradt. Igen, a főnök elől bujkálni hasonlóan fárasztó elfoglaltság, mint a hányás. Az az állandó adrenalinlöket, akárhányszor valaki elhalad az ajtaja előtt... idegölő. Meg persze a tudat is, hogy előbb vagy utóbb, de át kell esniük az incidenst követő első, igazán kínos találkozón. S hogy felkészült-e már a Hiba volt az egész, felejtsük el! kezdetű párbeszédre? Nem igazán. Ezer meg egyszer lejátszódott már fejében az egész szituáció különböző végkimenetelekkel, mégis a legvalószínűbbnek azt tűnt, hogy Nándor soha többet nem akar majd vele nem hogy intim közelségben, de még csak egy légtérben sem tartózkodni. Ő pedig ezt tökéletesen meg is értené.
Meredten bámult az előtte heverő iratokra, de nem igazán jutott velük dűlőre. Egy előző napi erőszakos bűncselekmény helyszíni jegyzőkönyvei voltak azok, melyekből egy értelmes jelentést kellett volna összekaparnia, de hiába olvasta el újra és újra a papíron heverő szavakat, azok értelme egyszerűen nem jutott el ködös agyáig. Ellenben egyáltalán nem tudta elkerülni figyelmét a közeledő határozott léptek zaja, mely egy csapásra megszűnt az ajtaja elé érve. A következő pillanatban a kilincs előzetes kopogás nélkül indult meg lefelé, az ő szíve pedig ki akart ugrani a helyéről. Érezte, érezte odabenn a zsigereiben, hogy Nándor az. Nem kellett különösebb számításokat sem végeznie, mindenki tudta a Parancsnokságon, hogy ebben az időben mindig a főnök irodájában tartózkodik, mondhatni bérelt időpontja van, így ha valakinek elintéznivalója akadt vele, azt korábban megoldották.
Lélegzetét visszatartva függesztette sötét tekintetét a kilincsre. Egy pillanatig sem hitte, hogy a férfi feladja majd, s nem is csalódott megérzésében. A második sikertelen próbálkozás után kulcs csikordult a zárban, s ahogy Nándor kitárta az ajtót maga előtt, súlyos döbbenet ült ki az arcára. Hogy a fenébe...?
 - Öhmm... igen... - hirtelen köpni-nyelni nem tudott, a penna kicsúszott izzadt tenyeréből és hangosan koppant a mahagóni asztalon - Én...
Kétségbeesett pillantásokkal kísérte a férfi ajtózáró műveletét, szinte azonnal fel is pattant helyéről. Halvány milkalilája sem volt, mire számítson, ahogyan arról sem, hogy fog kievickélni ebből a szorult helyzetből.
 - Ezek... - hangja egy ijedt kisegér sipítozására emlékeztetett - Ezek a jelentéseim... amiket elküldtem. Én... azt hittem, hogy talán nem ak... mármint, hogy így lesz a legjobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662709#post662709][b]Almásy Léna - 2017.02.25. 23:58[/b][/url]

- Én csak... - nos, igen. A kérdésre, hogy miért is lenne ez a legjobb megoldás, még ő maga sem tud válaszolni. Nem a legjobb, hanem a legkönnyebb. A jó öreg szőnyeg alá mindent technika, ám ráfaragott, mert most nem hogy segített volna magán ezzel, de még inkább kényelmetlenebbé tette a szituációt.  Talán jobb lett volna másnap, vagy teljesen kipihenve az este fáradalmait, harmadnap rögtön felkeresni Nándort és tisztázni a helyzetet. Bárcsak lett volna annyi vér a pucájában...
A szúrós megjegyzésre csak ráharapott alsó ajka belsejére, s tekintetét lesütve lehuppant vissza a székére. Nem tudta, mit mondhatna. Nem helyes, amit tett, de őszintén szólva... ki csinálta volna másképp?
 - Igen, de... - Biztos volt benne, hogy Nándor nem fogja egy ilyen incidens miatt újból próbaidőre rakni, vagy ne adj Merlin, kirúgni, ugyanakkor nem lett volna szerencsés kifogásokat és ellenérveket felsorakoztatni. Mondhatta volna, hogy akármilyen élőlény képes volna elvinni pár papírt az irodáig, aminek van két keze és minimum két lába, de inkább csendben maradt. Túlságosan feszült volt a hangulat ahhoz, hogy magyarázkodásba kezdjen.
Miért? Miért, mint miért kerülte vagy miért, mint miért ütötte ki magát teljesen? Nem tudta, mire gondol a férfi, de hogy ebben az esetben a legilimencia eszközéhez nyúljon, az teljesen kizárt volt. Ujjai idegesen babráltak szoknyája szélével.
 - Azt hittem, látni sem bírsz... - nyögte ki végül - És megértem, ha ez tényleg így van. Ennek az egésznek nem... - egy pillanatra megakadt. Hazugság lenne azt mondani, hogy csak az alkohol miatt engedte magához ennyire közel a Parancsnokot. Hazugság lenne azt mondani, hogy józan ésszel nem tette volna meg. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem pirul el, akárhányszor eszébe jut az est kétségkívül pazar része... Nem hazudhatott - ...nem így kellett volna történnie. Sajnálom.
Kimondta hát, nincs visszaút. Barnáit Nándorra függesztette. Nem várt tulajdonképpen semmire, erre a bocsánatkérésre nem igazán lehet mit mondani, s legbelül már tudta, hogy ez amúgy is egy halott ügy. Csak egy pillanatnyi fellángolás a férfi részéről, semmi több.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662808#post662808][b]Almásy Léna - 2017.02.26. 12:17[/b][/url]

Sokáig keresgélte a szavakat, egyszerűen fogalma sem volt róla, mit is kellene mondania egy ilyen esemény után. Bocsánatot kellene kérnie, amiért túl sokat ivott? Vagy mert az ő szervezete nem olyan strapabíró, mint Nándoré? Végül csak kibökött valami harmatgyenge magyarázatot, és talán nem a tökéletes szavakat használta gondolatai, s érzései kifejezésére, de álmában sem gondolta volna, hogy a Parancsnok gyakorlatilag kiröhögi. Mit kellett volna mondania? Bocs, főnök, hogy majdnem az öledbe hánytam, aztán elaludtam a WC-t őrizve kvázi a saját gyomortartalmamban fetrengve, na de azért befejezzük, amit elkezdtünk? Elég abszurd. Bármennyire is szerette volna eltitkolni kialakulófélben lévő szimpátiáját a férfi iránt, testbeszéde elárulta. Kapcsolatuk valóban elég sokat fejlődött az első találkozásuk óta, már nem érezte feszélyezve magát, ha irodai körülmények között kettesben kellett maradnia Nándorral, sőt szinte jól esett neki annak kitüntető figyelme. Mindezek ellenére sosem gondolta, hogy lehetne ebből bármi más is, mint közvetlen munkaviszony... egészen addig az estéig. Képzelt már el ezt-azt, de egyáltalán nem hibáztatható érte, egy normálisan működő hormonháztartással és egészséges igényekkel bíró nő egyszerűen képtelen elmenni egy ilyen férfi mellett, főleg ha az ennyire érinthetetlennek tűnik. Naphosszat tudna mesélni, milyen heves, szinte már zavarbaejtően perverz gondolatokkal él néhány nőnemű beosztott a Parancsnokságon, természetesen Révay úrral a középpontban, ő azonban ilyenekre még csak gondolni sem mert. Egyrészt mert tudta, esélye sincs, másrészt pedig nem helyénvaló a munkaadóval összefeküdni. Legalábbis ezt diktálja a józan paraszti ész. De mint tudjuk, a kíváncsiság, na meg a magány elég nagy úr...
Oltári blama. Ha már nevén kell szólítsák ezt a szörnyű helyzetet, lehet így is. Ő azonban nem tudta viszonozni Nándor átfutó mosolyát. Arcára elég groteszk módon ült ki az összes benne tomboló érzelem és újfent nem tudta, mit is fűzzön hozzá a férfi kijelentéséhez. Az előző monológjával kétségkívül felsült, elég volt csak Nándor arcára pillantania és rögtön tudta, hol szúrta el katasztrófálisan az egész beszélgetést.
 - Nem. Nem fogja - jelentette ki végül a határozottól messze álló hangnemben - Ha gondolja, akár át is nézhetjük azokat az aktákat... már ha nem tette meg eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=663171#post663171][b]Almásy Léna - 2017.02.27. 12:53[/b][/url]

Gondolatainak nem véletlenül nem adott hangot; ne szólj szám, nem fáj fejem. Nem telt el két perc az előző orbitális bakija óta, nem volt szüksége még egy meggondolatlan kijelentésre, mellyel még többet ronthat helyzetén. Homlokát enyhén ráncolva pislogott vissza a férfire, abban a hiszemben, hogy tökéletes pókerarcot visel, pedig ha tudta volna, mi minden leolvasható ábrázatáról...
Sosem volt az a tömegből kitűnő egyén. Ha tehette, a falszínek különböző árnyalataiba öltözött, hogy ezzel is jobban beleolvadjon környezetébe és elkerülje a nagymenők figyelmét. Sem az iskolában, sem a munkahelyén nem örvendett túl nagy népszerűségnek, de nem is bánta, a harmadik és egyben legutolsó pofáraesése után pedig végképp nem. Szép csendben elrejtőzött a világ elől, pontosan úgy, mint most.
Szinte észre sem vette, úgy csapott át magázódásba. A kusza gondolatmenetet már ő maga sem tudta kibogozni, nem hogy szerencsétlen Nándor, aki próbálkozott több-kevesebb sikerrel oldani a szobában tömörülő feszültséget. A férfi megjegyzésére ajkai vérszegény mosolyra húzódtak. Nem egészen erre számított, hiszen ő azt hitte, Nándor mindent a régiben akar tudni, egészen hivatalosban. Pozitívan csalódott hát, és ahogy semmi mást, ezt sem tudta eltitkolni főnöke elől.
 - A hosszúorrú kolleginák jobban teszik, ha a saját dolgukkal foglalkoznak - mormogta maga elé. Jól emlékszik rá, az évek során milyen sületlenségeket hordtak össze a háta mögött és bár nem szólt miatta, nem védte meg magát, nem feledett el egyetlen egy szót sem. Arcán a bosszúság halvány árnyéka futott át, de ahogy Nándor továbbfűzte mondandóját, rögtön elvörösödött és kínjában felnevetett.
 - Jézusom, ezt én mondtam? - az este legfontosabb részeire kristálytisztán emlékszik, a maradék viszont egészen eddig a pillanatig homályba merült. Arca még inkább vörössé vált, ahogy az emlékfoszlányok lassan felsejlettek előtte - Ezt én mondtam.
Ha képes lett volna rá, elsápadt volna, de tekintve, hogy a fejébe toluló vér mennyisége jócskán meghaladta a normális állapotot, helyette inkább szájához emelte kezét és kínos vigyorát leplezve ajkait kezdte morzsolgatni. Szóval ilyen az, ha egy embert utólag szembesítenek részegsége következményeivel.
 - Ha még egyszer ilyen hagyná el a számat, egyszerűen csak iktass ki. Ez borzasztó...