Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

Megkopott bőrtáskájában cipelte a papírokat, kalapjához egy-egy ismerős arc láttán odakapott. Nem emelte meg, mint szokta, sietős volt most a dolguk, Budanekeresd pedig nyüzsgő városrész, bárkivel is összefuthat, és mire észhez tér az ember, már órák óta az utcákat járja és nem jut egyről a kettőre.
Ezért is döntött úgy, hogy a kalapemelés helyett - mely leginkább alkalmas a hosszas csevegések invitálására köztudottan - csak megérinti a kalap karimájának szélét. Ha más nem is, de a gesztus azért továbbra is fontos volt.
- Szedjük a lábunkat, jó lenne nyitásra ott lenni. Remélem lecserélték már a jó öreg Bánvölgyit. Szerintem még a nagy mágusháborút is megjárta az öreg, viszont mindig elaludt ügyintézés közben. Nem lehetett vele egyről a kettőre jutni. Szegényt már régen nyugdíjazni kellett volna! - Ha sietős léptei nem is, de kissé kapkodó levegővétele azért mutatta már korát. Sétapálcáját is alig érintette a földre, miközben kedvenc diákjának magyarázott.
Eddig nem túl hosszú tanári pályafutása egyik legjobb döntése volt, hogy a fiatal, ám annál eltökéltebb Danvers kisasszonyt tegye meg tanársegédévé. Azóta az egy év alatt kapcsolatuk kissé szorosabbra is fűződött, mondhatni cinkostársakká nőtte ki magát a diáklány.
- Elhoztál mindent, ahogy megbeszéltük, igaz? - Egyetlen hiba a gépezetben, egyetlen homokszem az óraszerkezetben és máris hónapokat csúsznak mindennel. A ködfoltos ordasoknak azonban nem biztos, hogy van még egy hónapuk.
Benyúlt keményre vasalt mellénye zsebébe, és ránézett az ezüstórájára. Minden rendben, még nyolc óra előtt vannak.
- A liftek arra vannak - mutatott a hatalmas aula másik oldalára. Megkerülte a középen nyíló és virágzó kis kertet és a pálcájával megérintette a hívógombot. - Jó reggelt Egervári Úr, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Parancsnok lett már a fiúból? Én mondom, egyszer még sokra viszi az a gyerek! - csevegett kedélyesen, mintha mindennapos vendég lenne a minisztériumban. Ha nem is minden nap, de azért elég gyakran megfordult. - A négyes szintre, legyen szíves. Ma is a Varászlény-Felügyeleti Főosztályra mennénk Danvers kisassonnyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=860227#post860227][b]Nagy Sándor - 2023.03.03. 19:12[/b][/url]

Megkopott bőrtáskájában cipelte a papírokat, kalapjához egy-egy ismerős arc láttán odakapott. Nem emelte meg, mint szokta, sietős volt most a dolguk, Budanekeresd pedig nyüzsgő városrész, bárkivel is összefuthat, és mire észhez tér az ember, már órák óta az utcákat járja és nem jut egyről a kettőre.
Ezért is döntött úgy, hogy a kalapemelés helyett - mely leginkább alkalmas a hosszas csevegések invitálására köztudottan - csak megérinti a kalap karimájának szélét. Ha más nem is, de a gesztus azért továbbra is fontos volt.
- Szedjük a lábunkat, jó lenne nyitásra ott lenni. Remélem lecserélték már a jó öreg Bánvölgyit. Szerintem még a nagy mágusháborút is megjárta az öreg, viszont mindig elaludt ügyintézés közben. Nem lehetett vele egyről a kettőre jutni. Szegényt már régen nyugdíjazni kellett volna! - Ha sietős léptei nem is, de kissé kapkodó levegővétele azért mutatta már korát. Sétapálcáját is alig érintette a földre, miközben kedvenc diákjának magyarázott.
Eddig nem túl hosszú tanári pályafutása egyik legjobb döntése volt, hogy a fiatal, ám annál eltökéltebb Danvers kisasszonyt tegye meg tanársegédévé. Azóta az egy év alatt kapcsolatuk kissé szorosabbra is fűződött, mondhatni cinkostársakká nőtte ki magát a diáklány.
- Elhoztál mindent, ahogy megbeszéltük, igaz? - Egyetlen hiba a gépezetben, egyetlen homokszem az óraszerkezetben és máris hónapokat csúsznak mindennel. A ködfoltos ordasoknak azonban nem biztos, hogy van még egy hónapuk.
Benyúlt keményre vasalt mellénye zsebébe, és ránézett az ezüstórájára. Minden rendben, még nyolc óra előtt vannak.
- A liftek arra vannak - mutatott a hatalmas aula másik oldalára. Megkerülte a középen nyíló és virágzó kis kertet és a pálcájával megérintette a hívógombot. - Jó reggelt Egervári Úr, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Parancsnok lett már a fiúból? Én mondom, egyszer még sokra viszi az a gyerek! - csevegett kedélyesen, mintha mindennapos vendég lenne a minisztériumban. Ha nem is minden nap, de azért elég gyakran megfordult. - A négyes szintre, legyen szíves. Ma is a Varászlény-Felügyeleti Főosztályra mennénk Danvers kisassonnyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=860522#post860522][b]Autumn Rue Danvers - 2023.03.10. 23:02[/b][/url]

A reggeli készülődéskor talán idegesebb voltam, mint általában szoktam. Tudtam, hogy ez majd pluszba erősíteni fog a minisztérium döntésében, hogy ne vegyenek fel gyakornoknak, de nem tehettem mást. Azok a lények megérdemlik, hogy éljenek, és ne vadásszák le őket. Egyik állat se érdemelné meg a puskát, de ezért talán tudtam tenni. Épp ezért döntöttem úgy, hogy a legkomolyabban veszem.
Az alig pár napos nadrág anyaga minden lépésnél megfeszült a lábamon, ahogy követtem Nagy prof kapkodós lépteit. Egy pottal járó emberhez képest mindig meglepődtem milyen fürgék a lábai, de jelenleg minimum annyira eltökélt volt, mint én.
- Igen, az összes dokumentáció a táskámban van - jelentettem ki egy gyors bólintás mellett, próbálva nem letérni az útról, amit Sanyi kirajzolt nekem. Meglepően nehéz volt, feltéve, hogy még soha nem jártam a magyar minisztérium belsejében. Előtte már igen, de az egy másik történet.
- Jó reggelt Nagy Sándor úr! - köszönt a férfi grafitszürke hangon, amire ahelyett, hogy figyelmen kívül hagytam volna, még jól végig is mértem. Nem nézett ki a legjobban, de inkább az örök zsémbesség hagyott nyomot rajta, mint más hirtelen bekövetkező lelki törés. - Nem tudom, gondolom - nyomta meg a gombot egykedvűen, látszott rajta, hogy még ez a kis beszélgetés is megerőltető. Alig vártam, hogy kiszállhassunk a liftből.
Elindultunk a folyosón, de amint becsukódott a lift ajtaja visszanézve rámutattam. - Neki... áhh mindegy - legyintettem, inkább rá sem kérdezve. Sokkal fontosabb volt, ami ránk várt. Megálltunk egy pillanatra az ajtó előtt.
- Ne feledje, érzelemmentesen. Őket nem érdeklik az emóciók, csak a tények - emlékeztettem jól ismerve a férfit, és beléptünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=860881#post860881][b]Mesélő - 2023.03.17. 18:10[/b][/url]

Az ember néha rosszul választ pályát, aztán kezében a diplomáját szorongatva jön rá, hogy sosem fog megélni idealista álmaiból. Sárkányszakértővel és bestiakutatóval Dunát lehet rekeszteni, az állatorvosihoz nyúlszivű volt, a folyamatos publikáláshoz vagy labormunkához nincs idegzete. Így aztán kiköt valahol, ahova úgy érintőlegesen be tudják suvasztani és mégse hal éhen a fizetéséből.
Hát valahogy így került a Minisztériumhoz Gáspár, aki kora reggeli kávéját szorongással issza tejszín helyett. Az emberek megrémítik, elvégre ezért akart lényekkel foglalkozni, de annyira azért nem elhivatott, hogy egész életében nyomorogni akarjon. Az itt töltött hónapok megedzették valamelyest, bár a legboldogabb akkor lenne, ha sosem kellene többé szót váltania senkivel, főleg nem olyanokkal, akik meg vannak győződve róla, hogy nincs elég bestia ezen a Földön és okvetlen ki akarnak tenyészteni valami új rémséget. Vagy akik rajta kívánják levezetni a frusztrációjukat, olyan szabályok és törvények miatt, melyeket nem ő hozott (és melyekre az sem lesz hatással, ha valaki a feletteséért üvölt).
Amikor azt hallja, hogy kint megáll a lift, egészen halkan maga elé sziszeg néhány szitkot. Az ajtó - természetesen- kopogás nélkül van rányitva, csak úgy besétál egy nő és egy férfi. Szerencsére van annyi rutinja, hogy mire megláthatják, már udvarias érdeklődés üljön az arcán.
- Jó napot. Mit óhajtanak?-*Ez a hanghordozás jellemző a vevőszolgálaton dolgozókra, amiben a kedvesség árnyékában mindig meglapul a halovány remény, hogy a belépők csak eltévedtek és útbaigazítást szeretnének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=861375#post861375][b]Nagy Sándor - 2023.03.26. 21:23[/b][/url]

Oda sem figyelt most igazán a liftben lezajlott, nevezhetjük jóindulatúan társalgásnak. Egervári sosem volt bőbeszédű, folyton az az érzése támadt Sanyinak, mintha a liftesember egy szempillantás alatt köddé válna. Olykor pedig csak egyfajta velejéig hatoló gyűlöletet érzett. Ettől függetlenül a pár pillanatos csevegés egy kicsit mindig oldotta a hangulatát, de most Sanyi valamiért idegesebb volt a szokásosnál. Az a tipikus "kifutnak az időből" érzése támadt.
- Nem kell aggódni, tudom kezelni az öreget... - Egy aprócska mosoly is megjelent az arcán, szemében egyfajta fiatalokra jellemző csíny csillant a szemében, ahogyan benyitott az ismerős irodahelyiségbe.
Bánvölgyi azonban meglepő módon tényleg nyugdíjba kerülhetett, vagy nagyon jól használt fiatalítófőzetet ivott reggeli kávé helyett. Sokszor eltöprengett, milyen lehetett az arca a sok-sok redő alatt, amiket az évek egyre inkább rápakoltak.
- Szép jó reggelt, kedves... Ignácz úr! - olvasta le a névtábláról a megfelelő megszólítást. Szerette a nevükön nevezni az embereket, tudta, milyen személytelen tud lenni a huszonegyedik század és mindenkinek jól esett, ha látták az embert a gépezet mögött. Nem volt ebben semmi számítás, csupán a jóindulat.
- A ködfoltos ordasok áttelepítési ügyében érkeztünk. Nem tudom, átadta-e Bánvölgyi úr a leveleimet, amiket váltottunk. Egy bizonyítottan Ordas populáció bukkant fel nemrég a Balaton feletti környéken. A muglik már elkóborolt farkasokról cikkeznek és hajtóvadászatot intéznek ellenük. Szóval meghoztuk a beadványt, hogy... - nyúlt Autumn felé az előre elkészített papírokért, közben pedig abba sem hagyta a helyzet ismertetését - áttelepítsék a farkascsordát egy mágikus védelem alatt álló területre. Véleményem szerint a a visszatelepítés Svájcba lenne a legmegfelelőbb. Tudjuk, hogy a ködfoltos ordasok védettséget élveznek, úgyhogy íme kitöltve a 23.12-es beadvány, illetve a bizonyítékok az ordasok mágikusságáról. Egyesek képesek összekeverni őket átlagos farkasokkal...