36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sárközi Erik Levente
INAKTÍV


lucky strike
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 603
Írta: 2017. július 20. 15:50 | Link


hétköznap délelőtt, az irodád

Elgondolkodva nézem a kávém gőzén keresztül az asztalra felpakolt lábaim, a tollam bambán ütögetem a halántékomnak. Amikor kicsi voltam is rengeteget jártam ide, ahogy most is, meg könyörgöm, mindkét szülőm itt dolgozik, igazán nem vagyok idegen ebben a környezetben, még a takarítónőnek sem. Mondjuk még soha nem láttam itt takarítónőt, csak ilyen nagyon hivatalos embereket, aurorokat, minisztériumi alkalmazottakat, de egyik sem tűnt takarítónak. Szerintem manók mosnak fel, vagy van ilyen öntisztító bűbáj. Továbbra is a semmibe meredve kortyolok a papír pohár tartalmába. Farkas is itt van valahol, de most nincs kedvem Friendzoned szerepéhez, szóval inkább úgy teszek, mintha nem lennék most itt, vagy legalább nem tudnám, hogy dolgozik. Elhúzom szám, majd, végre, pislogva párat nyitom ki a mappám. Házi feladatot kaptam az apámtól, jó, igaz, hogy épp tanár volt, de akkor is. Milyen hülyeség ez már. Nem ismerem ezt az ügyet, egy magyar, már lezárt akta, kint laktunk, amikor épp aktuális volt.
Kérdőn megemelve szemöldököm nézek az asztal másik oldalán ülő hegyomlásra, majd vissza az első két oldalra.
- Ezt most vagy azért adtad, mert túl egyszerű és túl fogom komplikálni, vagy csak túl egyszerűnek tűnik - dünnyögve nézek megint rá, lerakom a poharam az asztalra, majd hátradőlök a fekete, bőrhuzatos széken. - Mindenkinek ilyen luxos irodája van, vagy csak az öregek kapnak ilyet? - körbe is fordulok a székkel, majd visszapakolom a lábaim. Legalább a cipőm levettem, szóval a koszos gumi helyett a felemás, sötét alapon sárga kicsi mangók - fehér fekete csíkok párosítást csodálhatja.
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2017. július 20. 18:03 | Link



Nincs az a helyszínre küldhető auror, aki kedveli a papírmunkát. Ez a kijelentés él mindenkibe, és ilyenkor én magam is hevesen bólogatok, pedig nem igaz, én nagyon is kedvelem a papírmunkát. Ami azt illeti, ilyenkor kiélhetem minden elfojtott kreativitásomat, és olyan átérezhető pontossággal írhatom le, hogy mi is történt, hogy az valami hihetetlen. Egy író veszett el bennem, csak nem elég mélyen. A legérzékletesebben az esetleges sérüléseket és vérfröccsenéseket tudom úgy átadni, hogy az olvasó azt gondolja, éppen most mázolják őket. Én szeretem ezt a részét, tényleg, de határozottan úgy fogom fel, mint valami fricskát. Ne már, hogy miután majdnem kinyírtak, még le is jelentsem az esetet. Kell ez a halálnak.
- Hm?
Felpillantok az engem nézőre, mert nagyon, de nagyon tud irritálni, ha ilyen közelről néznek, de nem szólnak hozzám. A több ember elég kicsi, hosszában is, szélességében is hozzám, a nejem szerencsés, hogy a kölykök inkább az ő magassága felé orientálódtak, mert különben piszok nagy babákkal kellett volna terhesnek lennie. Egyedül Kincső az, aki még meglepetést hozhat, de ő más génállománnyal dolgozik.
- Elsősorban azok, akiknek szemtelen kölykük van. Ha becsukom az ajtót, nem látják és nem hallják, hogy mi történik itt bent, szóval megnevelhetlek.
A szemüvegem felett pillantok rá, a szám groteszk mosolyba húzódik. Egyrészről a kijelentés felébreszt valamit, ami hiányzik, valamit, amiről nem beszélünk, másrészt pedig pontosan tudhatja, hogy ez nem komoly, hiszen képtelen lennék rá, hogy őket bántsam. De azért, hogy öregnek tart, az fáj, a kicsi szívem is egészen meghasad belé.
- Azért adtam, mert szerintem bűzlik. Elkészítettem hozzá a saját megoldásomat, de érdekel a tiéd.
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Erik Levente
INAKTÍV


lucky strike
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 603
Írta: 2017. július 20. 18:30 | Link


- Hm? - egy pillanatig elég értetlenül pislogok rá, eléggé ki tud zökkenteni a gondolatmenetemből, amikor visszakérdeznek. - Ugye tisztában vagy azzal, hogy nem gondolom komolyan ezt az öregezést? - összeráncolva homlokom támasztom a toll végét a halántékomnak, néha tényleg nem vagyok biztos abban, hogy érti a roppant farcs humorérzékem. Pedig komolyan, nincs bennem semmi rosszindulat, ha a családomról van szó, azt általában másokon élem ki.
- Ha becsukod az ajtót? - egyik szemöldököm megindul felfelé, az arcomon szétterül az a surmó mosoly, amit már jól ismerhet. Beteg gondolat, tudom tudom, a pokol tüzén fogok égni, a nagyanyám is mindig ezt mondja. Vagyis nem konkrétan rám mert rólam nem tudja, de az olyanokra, mint én, vérfarkasokra, más orientáltságúakra... Akkor én most kétszer fogok elégni, vagy mi?
- Ó, tényleg? Bele tetted? - érdeklődve lapozok hátrébb, keresem az apám kézírását, vagy legalább valamit, amiben felismerem őt. Mindig segít tudnom mások álláspontját is, egyrészt kitölti a fejemben az űröket, megad egy irányt, másrészt viszont azt is szemlélteti, miben ne gondolkodjak.
- Magyarország olyan... Átlagos. Tiszta nyugodt Kanadához képest - ezzel nem azt akarom mondani, hogy vissza akarok menni, soha nem is akartam visszamenni. Ott hagytunk valamit, és sokáig gondolkodtam azon, hogy mit. Most, hogy tudom, azt kívánom inkább ne tudnám. Szeretem a családom, szeretem Doriánt is, ettől függetlenül még mindig nem tudok ugyan úgy nézni rá, mint előtte. Nem tudom megmondani, hogy mi lett másabb, de valami határozottan másabb lett, ahogy én is változtam az ő szemében amikor megharaptak, vagy amikor kiolvasta a fejemből, hogy meleg vagyok. Így megy ez. Előhúzok egy lapot a mappából, majd olvasni kezdem azt, néha aláhúzva, néha kihúzva dolgokat a szövegben. Nem mondom, hogy profi lennék, van még mit fejlődnöm, tanulnom, óha, de még mennyi, viszont helyzeti előnyből indulok az évfolyamtársaimhoz képest. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy minimum három évvel fiatalabb vagyok a többi akadémistánál.
- Allergiás vagyok a fűre - igen, ez is napirendi pont volt. - Már a farkasölő fűre - összeszorítva ajkaim nézek megint rá. Jó, biztos eddig is tudta, valahogy mindent tud, de ad némi megnyugvást, hogy ezt így kimondtam. - Az a cucc az alapja az egész bájital mizériának.
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2017. július 20. 23:10 | Link



- Nem igazán, most nagyon szomorú vagyok, mindig nagyon szomorú leszek, igazából folyton nagyon szomorú vagyok.
Olyan mélyet sóhajtok, hogy attól félek, beleremeg vagy szakad az egész minisztérium. Nem gondolom komolyan, bár van benne realitás, hiszen a nagyobbik gyerekem is húsz éves már, én pedig jó ideje dolgoztam már, mire ő megfogant, így pedig határozottan öregnek tűnök, még h nem is érzem magam idősnek, ehhez persze hozzátesz az, hogy a feleségem vagy tizenöt évet letagadhat, folyton pörög, meg érzelmi hullámai vannak, így nekem meg lépést kell tartanom vele.
- Bolond vagy!
Emelem fel egy pillanatig a hangomat, valami nagyon idióta módon, a szó közepén, ráadásul olyan furcsán vékonyodik a hangom, hogy még nevetek is mellé. Sokan azt hiszik, hogy nem vagyok képes erre, hogy nem tudok nevetni, vagy ha meg is teszem, akkor csakis iróniából, pedig ez egyáltalán nem igaz. Elvégre mi van most otthon? Van két kutyánk, két macskánk, egy lopott pávánk, és amikor nagyon unatkozom, eladó kölyökkecskéket nézegetek, mert meg akarom venni Dzsamalt, de még nem találtam olyan fejűt, akit Dzsamalnak hívhatnék. Persze olyat se, akit Dzsúliónak, mert ha nem is szívesen, de egy Dzsúlióba még beleegyeznék. Ha nagyon nincs más opció, ha nagyon nem találom Dzsamalt. De azért persze remélem, meglelem.
- Most nem, most azt akarom, hogy tőlem teljesen függetlenül gondolkozz.
Nem mondom ki, hogy „éld bele magad”, pedig ez lenne a cél, de hogyan mondhatom én a saját gyerekemnek, hogy ha már ő is vérfarkas, mondja el, hogy mit csinálna. Fejben is borzalmas a gondolat, hát még akkor, éppen ezért nem is gondolom azt, hogy ezt nekem ki kellene mondanom. A gondolat pedig, hogy tudja, miért jöttünk vissza, még mindig megrémít, mert tudom, hogy másként tekint rám, érzem, hogy másabban viselkedik, ez ösztönös. Reméltem, hogy Alexandra megtisztel a bizalmával olyan szinten, hogy nem adja tovább, nem azért mert szégyellem, amit tettem, hanem mert pont ezt a fajta változást akartam elkerülni. Reméltem, hogy a lányom és köztem letisztáz valamit ennek feltárása, de tudtam, hogy a nejem elhidegülne, és azt is, hogy Levente másként tekintene rám. Egy gyilkossal élnek együtt, még ha véletlen halál is volt, meghalt, és bár az összes közül ez a legrémesebb, ha a többi is kiderülne, tudom, hogy teljesen elveszíteném őket. Már most is néha úgy érzem, mintha csak egy árny lennék, ha ez egyszer kitudódik, ha Lexa olyannak is elmondja, aki továbbadja, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy árnyékká válok, hiszen bizonyítékot hamisítottam, gyilkoltam, és rezzenéstelen arccal kínoztam embereket, korra, nemre való tekintet nélkül. Nem beszéltük meg, soha nem mondta ki, hogy tudja, és én sem, hogy tudom, hogy tudja, de érezhetően megváltozott köztünk a légkör. Megváltoztunk, ettől is.
- Hogy mi?
Az első mondatnál nevetni akarok, és azt mondani, hogy az jó nagy szívás, de ahogy hozzáteszi, hogy milyen fűre is, arcom groteszk fintorba vált a kezdeti mosolyból. Ezt baj, ez piszok nagy baj.
- A mai orvoslás nem tart ott, hogy más megoldást nyújtson, nem? Keresnünk kell mást, biztos van más mód is erre. Ha nincs, akkor keresünk valakit, aki talál, ne aggódj, meg fogom oldani.
Mondom határozottan, és így is gondolom, bár be kell vallanom, fogalmam sincs, hogyan.
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Erik Levente
INAKTÍV


lucky strike
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 603
Írta: 2017. július 21. 15:23 | Link


- De még legalább kétszer ennyit fogsz élni, ez olyan mintha Kincső mondaná nekem, hogy öreg vagyok - értetlenül ráncolom össze homlokom, tényleg nem tudom, hogy ez miért probléma. Vagy miért lehetne probléma. Az apák furák.
- Hűha, hát... Mindenképp egy beteg kinézetű személyt keresünk... Olyat, mint ahogy én kinézek előtte - beesett arc, karikás szemek, azt se tartom kizártnak, hogy fogyott - nem túl látványosan, de valamennyire biztos. - Biztos zavarodott, nem hiszem, hogy pontos fogalma lenne arról, hogy mi történik vele - nyelek, érzem, ahogy kiszárad a szám. Még elég fiatal, és ez nem épp egy kellemes dolog, főleg, amikor elkezdődik. Bárhogy is nézzük, az első a legrosszabb. Összeráncolva kezdek el gondolkozni, próbálom beleélni magam a helyzetébe. Nagyon gyerek voltam még, amikor megharaptak, nem igazán éreztem a teljes súlyát, ezért nem is akartam távol tartani magam a családomtól, se senkitől. - Elsőre azt mondanám, hogy emberek között van. De - és ez egy elhúzott, kicsit erősebb de - ha tudja magáról, hogy veszélyes... Szerintem tudja, akkor elzárkózott valahova - kortyolok a kávémból, egy kicsit még a számban tartom, mielőtt lenyelném, lényegében azért, mert belemerülök az előttem álló profilba, és elfelejtek nyelni. - Ami koránt sem jó. Nincs honnan szereznie bájitalt, szerintem azt se tudja, mikor kéne szedje, vagy kell-e szedje, és ha emberek kerülnek a közelébe, aminek nagy az esélye, akkor tudjuk, hogy mi fog történni - nem akarom kimondani. Velem is történt már meg, hogy nem vettem be, és bár szívesen nyilatkoznék milyen volt, egy légypiszoknyira sem emlékszem abból a teliholdamból. Vele meg nem is beszéltünk róla, valamiért nem is merek beszélni vele róla. Ez is egy olyan dolog, ami itt van köztünk, és nem tárgyaljuk ki, mert egyszerűen nem. Elhúzva szám szusszantok egyet, beletúrok a hajamba, homlokom megtámasztom a tenyerem élén, lehunyom szemeim.
- Gyerek vagyok, és érzem, hogy beteg vagyok, hova megyek? - lényegében csak magamnak dünnyögök, nekem tényleg szokott segíteni, ha hangosan is felteszem a kérdést, nem csak elméleti síkon hagyom. - Félek egyedül - ezt rá is firkálom a lap szélére, megdörzsölöm a halántékom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzek némi szimpátiát iránta még így látatlanban is. - Viszont érzem, hogy bántani fogok valakit... Egy köztes helyre mehet...ek - hosszan kifújva a levegőt nyitom ki ismét a szemeim. - Én turista ösvények mentén keresném, de tényleg bárhol lehet - megrázva fejem tárom kicsit szét kezeim, ezt nem tudom behatárolni.
- Annyira nem vészes, hogy ne hasson, csak rosszul érzem magam tőle. Gondolom - biztos hat, kell hatnia, mert eddig még egyszer sem vesztettem el magam. De ha így lenne sem emlékeznék rá, ugyebár. This is what i call shit. - Hogy oldanád meg? - az arcom egy savanyú fintorba fut, ez nem olyan, amit el tudna intézni.
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2017. július 30. 15:44 | Link



- Minden rendben?
Azt hiszem ez egy jogos kérdés, mert ha valaki, ő pontosan tudja, hogy milyen az, amikor én ironizálok. Az egész családom tudja, a legtöbb alkalommal Lexa is, csak nagyon ritkán borul be ettől, most mégis olyan, mintha magyarázkodnia kellene. Hát, de miért kellene? Tökéletesen tisztában vagyok a korommal, tudom az erősségeimet és a gyengeségeimet is. Tudom azt is, hogy ennyi idősen már nem lenne célszerű terepre küldeniük, és hogy ez az iroda igazából csak szemszúrásnak van. Mert bizony ebben a korban az ember inkább tanácsadó, vagy csak a legkomolyabb esetekben száll ki, de én sokszor egész apró kis alkalmakkor is ott vagyok, mintha a jövő nemzedéke elég selejtes lenne. De talán csak régen volt hősi halottja a cégnek, mondjuk nem feltétlenül biztos, hogy rajtam kellene gyakorolniuk.
- Szóval egy átlagos tizenéves?
A múltkor voltam bent a Bagolykőbe, mert valami aláírás hiányzott valami faluba lejárós papírról, amit nem is értek, hogy miért nem írtam alá, vagy ha aláírtam már egyszer, akkor miért nem jó. Nem is érdekes, szóval, ahogy mentem a folyosón, mindenhol furcsa arcokat láttam. A srácok egyik fele azt se tudta, hogy hol van, és riadtan nézelődött körbe, a másik felét meg nem is érdekelte, hogy hol van, olyan lassan pislogtak, hogy én közben öregedtem még egy évet. Régen voltam már tizenéves, de azért biztos vagyok benne, hogy ennél több élet volt anno bennem.
- Ha nem tudja, hogy szednie kell, vagy, hogy mikor kellene szednie, akkor nem is biztos, hogy szedi? Úgy sokkal veszélyesebb. Főleg, ha emberek között van.
Ez nem is nagyon tetszik nekem, érezhető is. Egy kiskölyökről van szó, a fene se akarja, hogy baja essen, és bár mások nem nagyon tudják megérteni ezt, én ismerem milyen az, amikor az ember gyereke ennek a hálátlan kórnak van kitéve. Nem szeretem azt, amikor fiatalkorú van előtérben egy ügynél, azt meg főleg nem, amikor látványosan nem az ő hibája, de őt akarják büntetni. Levente betegsége engem is nagyon sok mindenre megtanított. Egyfelől gyűlölöm a helyzetet, gyűlölöm magam, amiért nem tudok neki segíteni, és gyűlölöm, hogy a gyerekemnek fájdalmai vannak, amit nem tudok kitartó kutatással sem megoldani. Évtizedek óta a farkasölőfű a lehető legnagyobb segítség, amit a vérfarkasoknak nyújtani tudnak a mágusok.
- Turistaösvények… végül is, ott egyszerre vannak és nincsenek emberek. Biztonságban vagyok, de mégsem okozok kárt. Ha pedig menni akarok valahova, akkor célirányba vagyok. Nem rossz Levi, nem rossz.
A másik viszont nagyon nem jó, mert ha annyi védelem sincs, mint amennyit a főzet nyújt, akkor veszélyesebb lesz minden, így sem örültek neki, hogy ő megy a fiával, hogy ez az egész családon belül van, inkább küldtek volna ki valakit vele, aki érzelmileg független. Persze, logikus, mert ő nem lenne képes ártani a fiának, de eddig a főzet egy védőfal volt a tiszta tudatra, azonban, ha az sincs, Leventére kimondhatják azt, hogy veszélyesebb, mint amire áldásukat adták.
- Valahogy… nem tudom, de valahogy meg fogom oldani. A fiam vagy.
Nem azért mondom, mert azt hiszem, hogy nem tudja, hanem azért, mert ezzel akarom nyomatékosítani, hogy képes lennék bármit, tényleg bármit – talán fogalma sincs, hogy mennyi mindent – megtenni érte. Nem tudom, hogy ebből speciel hogyan fogunk kijönni, de mi Sárköziék vagyunk, ki kell jönnünk belőle.
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Erik Levente
INAKTÍV


lucky strike
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 603
Írta: 2017. augusztus 4. 18:27 | Link


- Igen, gondolom? Miért, nincs? - összeráncolva homlokom nézek fel rá megint. Szerintem az ilyeneket hamarabb tudja, mint én, elvégre szokott járkálni a fejemben, lapozgatni, hallgatózni, vagy mit tudom én, hogy megy ez, és ha valami nem jó, akkor azt csak észreveszi... nem?
- Nekem ez a tippem, de - egy kis megszakítás, lényegében teljesen mindegy, kimondom-e vagy sem, mert ugyan ott vagyok mindkettővel - így is úgy is tudja, mire gondolok - nem biztos, hogy teljesen obiektív tudok lenni ebben az ügyben. Ne haragudj - elhúzom szám, igen, ez az egyik ok, amiért nem engednek terepre, a szeszélyesség mellett. Vérfarkasnak lenni szar, és nem csak egy "úgyis szeded a bájitalt, nem lehet probléma" dolog. De, lehet probléma. És van is probléma.
- Ha nem szeded, akkor nem is engednek emberek közé, mert konkrétan egy állat vagy. Egy vérszomjas állat, nincs emberi kontroll, nincs emberi tudat, nincs benne semmi, ami megkülönböztetné - tőletek. Az emberektől. A farkas falkában él, társas élőlény, szüksége van a párjára, a családtagjaira, és keresi őket. Ahogy munkálkodik benne a vérszomj is, a vadászat utáni vágy, és ha nem teheti meg, ha be van zárva, akkor jobb híján magát kezdi el vadászni. A gondolattól kiráz a hideg, feláll a szőr a karomon, mire kényelmetlenül elfintorodom, és meg is dörzsölöm a területet.  
- Apa, nem arról van szó hogy nem fogom szedni, vagy nem tudom szedni - megrázom fejem, miközben becsukom a mappát, az asztalra rakom, és újra az ölembe vonom a papír poharat, mindkét kezemmel tartva azt. Egy újabb átvett szokás. Borzalmas vagyok.
- Csak nem vagyok tőle annyira jól, mint kéne, de ettől még hat, nem löki ki a vérem - megvonogatom vállaim, miközben hátra hajtom fejem, és az egyszínű plafont kezdem bámulni.
- Különben is, van elég más dolog, ami miatt fájhat a fejed - gondolok itt a csodálatos húgomra. Nem, még mindig nem változott különösebben a véleményem róla, függetlenül attól, hogy hajlandó vagyok egész testvériesen viselkedni vele. Ugyanúgy lelökött a lépcsőn, ugyanúgy nem tolerálom amit művel, és még mindig úgy tartom, hogy valamit fog csinálni. Mindig csinál valamit, amivel rontja a családunk nevét, csak idő kérdése. Nem tud megváltozni, bármennyire is szeretné fenntartani ezt a látszatot.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek