36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. február 15. 22:16 | Link



Hosszas kényszerszabadságáról visszatérve nem igazán találja a helyét az irodában. Úgy érzi, gondolatai annyira élénken csaponganak a fejében, hogy talán még mások is hallják körülötte, ha épp nem látnak egyenesen a veséjébe. Jobbnak is látja, hogy felhúzza okklumenciája falait, és íróasztala mögé húzódva merüljön bele a megannyi papír átböngészésébe, amit számára ott hagytak. Vagy csupán ideiglenesen mások aktáinak tárolására használták volna az asztalát, hogy nem volt itt? Az első mappából szinte semmit nem ért, csupán összefüggéstelen nevek halmazával találja szembe magát értetlenül bámulva a géppel írt sorok rengetegét a papíron, amíg csak össze nem folyik szeme előtt az egész. Fáradt sóhajjal csukja be az említett aktát, egyelőre elnapolva a további próbálkozást, hogy megértse, mi is az az egész, és székén hátradőlve kihúzza a legfelső fiókot, hogy aztán gyors, határozott mozdulattal be is csukja szinte azonnal. Még az ott tárolt édesség látványa is sajátosan keserű szájízt hagy hátra. Egy hosszú pillanatra tenyerébe temeti az arcát, szemét lehunyva, hogy gondolatait rendezze, és csupán a léptek zajára emeli fel a fejét, hogy azzal szembesüljön, az egyik számára ismeretlen, gyakornoknak tűnő fiatal újonc valamit motyogva elemeli asztaláról a kupacot.
- Whatever - dünnyögi egy bólintás kíséretében a számára érthetetlen szavakra, vállát megvonva. Legalább úgy tűnik, mégsem ő felejtett el dolgokat, amiket nem kellett volna. Majd csak akad valami új, friss ügy, amibe beletemetkezhet nemsokára, kihallgatásokra járkálhat, aktákat töltögethet, jelentéseket írhat. Ó, hogy hiányzik az a rutin, ami mellett nincs ideje töprengeni az élet nagy és fontos kérdésein. Talán már most is van valami, csak körül kellene hozzá néznie. Kissé nehezére esik az asztalától elmozdulni, az valahogy biztonságos pontnak minősül ebben a percben, de mégis megteszi, kezeit zsebredugva, hátát kihúzva, mintha minden a régi lenne, és igyekszik nem tudomást venni semmiről sem, ami kicsit is zavarhatná, legyen szó arról, ahogy a titkárnő összesúgnak éppen, vagy ahogy a gyakornokok elslisszolnak mellette éppen. Nem is ismerik, biztos semmi köze ennek az egésznek hozzá. A folyosóra kiérve megkönnyebbülten fellélegzik azért, és lába elé bámulva indul útnak szórakozottan az egyik kihallgatóterem irányába, hátha talál valami érdekeset legalább.
Hozzászólásai ebben a témában

Kaisch Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. február 15. 22:36 | Link

Farkas bácsi


Nekem ehhez az egészhez nincs kedvem. A kritikus 14.-e után úgy semmihez. Zója is látja ezt, ezért is rángat el magával ide. Más esetben már alig lehetne féken tartani, ezt a nő is nagyon jól tudja, épp ezért olyan meglepő az, hogy némán bandukolok mellette, csak arra a hatalmas zacskóra összpontosítva, amiért cserébe eljöttem.
Szeretem a gumicukrot, de még én is érzem, hogy ez a mennyiség sok lesz, de nem érdekel. Ki se vagyok festve, a hajam is csak meg van fésülve, össze se kötöttem, és nem érdekelt az sem, hogy összepasszintsam a ruháimat, azt vettem fel, ami először a kezem ügyébe akadt, tehát elég kaotikus látványt nyújtok. Pontosan olyat, amit ilyenkor általában a nők szoktak.
A földet vizslatom, aprót bólintok, mikor közli velem, ő most bemegy azon az ajtón, én viszont nem kísérhetem be. Mintha érdekelne, miről fecsegnek odabent, úgyse értenék az egészből semmit. A hely komorsága sem zavar, pedig máskor kiakadnék azon, hogy mennyire uncsi itt minden, most csak arra tudok gondolni, hogy áruló vagyok, és nem esik jól, és fáj.
Leülök a földre, nem érdekel, hogy vannak-e székek, a falnak vetem a hátam, kinyitva a hatalmas papírzacskót. Tömöm magamba a kígyókat, a pillangókat meg a csillagokat, de még ezek is csak emlékeket csalnak elő, ami miatt már megint sírhatnékom támad.
Ma már rengetegszer eltört a mécses, és nagyon dühít, hogy én voltam az, aki mindent, de mindent elrontott.
- Áúcs - nyögök fel, mikor valamit érzek, sejtem, valaki lábát. Ez is fáj, de korántsem annyira, mint amennyire ott bent. Ez el fog múlni, az már nem biztos. Óvatosan pillantok fel, már fel vagyok készülve egy morcos alakra, aki miután kidühöngte magát, mert akadék vagyok, ki is vág innen, hogy a hidegben várakozzak.  
- Sajnálom, nem akartam útban lenni - motyogom, de meg sem mozdulok, tudom, hogy a hirtelenségem csak még nagyobb zűrt okozna, tapasztalat mondatja ezt velem. Bocsánatkérőn tekintek csak, de látom, hogy a férfi sincs valami jó passzban.
- Kér gumicukrot? - nyújtom felé a zacskót, ami egyébként eszembe se jutna, mert az az egyetlen dolog, amin nem vagyok hajlandó osztozni, most mégis... sorstársamnak érzem az idegent, így megkínálom, hátha könnyebb lesz tőle neki is. Ez persze nem igaz, nekem se könnyebb, de talán, ha sokszor mondogatom magamban, egyszer el is fogom hinni.
Hozzászólásai ebben a témában
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. február 15. 23:26 | Link



Gondolataiba merülve lépked egykedvűen, emlékeire hagyatkozva csupán, hiszen ismeri már a járást. A hosszú itt töltött évek után ki ne tudná becsukott szemmel is megtenni ezt az alig néhány méteres rövid kis sétát, ami egyik ajtótól a másikig vezet, de ahogy mondják, négy lába van a lónak, mégis megbotlik. Neki csak kettő, mégis sikerül belebotlania valamibe, amire nem emlékszik. Egész pontosan valakibe, mint kiderül, ahogy felpillant, hagyva tovaillanni a megválaszolatlanul maradt kérdéseit. Kissé meglepetten pislog a lányra, szemöldökét enyhén megemelve, hiszen nem szoktak sűrűn ücsörögni a folyosón emberek. Kihallgatásra váró tanú még esetleg lehet, ha nem bírja az amolyan váró funkcióval felruházott terem hangulatát, de talán inkább mégsem. Azt súgják a megérzései, hogy a lánynak nincs köze az éppen zajló ügyek egyikéhez sem. Nem fest valami jól, de nem látja rajta annak a bizonyos, jellegzetes zaklatottságnak a nyomait, amivel sűrűn találkozni szokott a becitált tanúknál. Még apátiára vagy sokkra utaló jeleket sem fedez fel, ahogy végignéz rajta. Nem hiszi magát tévedhetetlennek, főleg úgy nem, hogy figyelme ide-oda cikázik egy ideje, sok évnyi tapasztalatra építkezve azonban mégis biztosra veszi, hogy ha más nem, hát ösztönösen tudja, mikor kivel van dolga. Bármennyire is nincs jó bőrben a lány, sehogysem illeszkedik ebbe a környezetbe. Inkább egy pszichológusi rendelő erőterének illúzióját kelti benne, ahogy elnézi némán még egy pillanat erejéig, mielőtt végre megszólalna.
- Bocsánat, az én hibám. Nem néztem körül elég alaposan - kér elnézést, ha már egyszer majdnem átesett szegényen. Nem lehetett kellemes érzés. Akad is benne némi bűntudat, hogy mintha nem lenne elég mindaz, amivel gondja lehet - elég csak ránézni -, még ő is belerúg akaratlanul is. Amikor a zacskót felé nyújtja aztán a lány, ismét meglepetten pislog előbb a zacskóra, majd a lányra, végül megrázza a fejét, igyekezve valami semleges arckifejezést ölteni. Ez biztos valami kellemes szórakozás lehet a karmának, hogy felidéz részleteket neki folyamatosan a múltból, elérve, hogy megint jobban fájjon, amikor már kezdi úgy érezni, hogy lassan talán mégis képes lesz felejteni. Pillecukor, gumicukor, egyre megy.
- Nem, köszönöm - jelenti ki kissé elutasító hangnemben, és megáll egy pillanatra, eltöprengve azon, hogy talán túlságosan is gyorsan vágta rá ezt most a kérdésre, pedig a másik aztán végképp nem tehet róla, hogy a mozdulata mit idéz fel, és mit nem. - Nem igazán jó ötlet, hogy ilyesmit egyek - próbál szabadkozni aztán, hátha mégsem sikerült megbántani, aztán gondol egyet, fogja magát, és ahelyett, hogy tovább haladna a kihallgató felé, egyelőre elfeledkezve arról leül ő is a földre a lány mellé.
- Mit keres itt, ha megkérdezhetem? - kérdezi meg rövid ideig tartó csendes töprengést követően, egyelőre arról is megfeledkezve, hogy talán nem ártana bemutatkoznia, például. Csak jóval később jut eszébe, amitől enyhén rózsaszín árnyalatot ölt a füle, árulkodva ezzel a zavarról, amit egyébként igyekszik nem mutatni. - Farkas - mutatkozik be egész szenvtelen arcot vágva, leszámítva a szája  bal szegletében meghúzódó halvány, mosolyra hajazó görbületet, kezét nyújtva a lány felé. Vajon mikor kuszálódott így össze minden, hogy még az illemről is megfeledkezik?
Hozzászólásai ebben a témában

Kaisch Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. február 16. 21:53 | Link

Farkas bácsi



Egyáltalán nem érzem jól magam, csak mert találkoztam valakivel, aki ugyanolyan búval bélelt, mint amilyen én vagyok. Sőt, már azért is rosszul érzem magam, mert neki rossz kedve, és mindez biztos, hogy a hülye Valentin nap miatt van. Miért nem lehet eltörölni? Mennyivel kevesebb probléma lenne... érzések nélkül meg még annál is kevesebb, valahogy azokat még most se dobnám el, azért valahol mélyen rémlik, hogy voltak ott jók is.
- Miért, ennyire minden napos egy földön csövező diák erre? - még annak ellenére is, hogy az üresség teljesen felemészt, és hogy a mellkasom ki akar szakadni a helyéről, még annak ellenére is mosolyt csalok az arcomra, hátha ettől a férfinek is jobb kedve lesz. Én magam is utálok szomorkodni, azt meg még nehezebben viselem, ha valaki mellettem szintén az.
- Megértem... nekem sem az - suttogom, ennek ellenére mégis bekapva egy gilisztát. És most úgy érzem, tényleg megértem, mert... mintha ugyanazzal a problémával küzdenénk mi ketten. De az is lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, mert mégis csak könnyebb úgy szenvedni, hogy tudod... valaki más is, bármennyire undorító dolog is ez. Valahogy könnyebb úgy, ha érzed, a probléma nem csak sajátod, másokat is ugyanúgy megtalál.
- Zója, a... - most még azt sem tudom, hogy hivatkozzak a nőre, így aprót rázok a fejemen, mégse kéne csak úgy fecsegni, főleg nem ezen a helyen.
- szóval Zója ott van bent. Nála lakok, és mivel kis korú vagyok, nem hagy egyedül sose, most is el kellett kísérnem, mert nincs egy elérhető felnőtt, aki vigyázna rám - nem szépítek, az esetek többségében ez így is van. Leszámítva azt az aprócska mellékvágányt, amiről még a nőnek se kell tudnia, főleg nem, ha tényleg örökbe fogad. Majd utána ráérek kitálalni.
- Ráhel - mosolyogva fogok vele kezet, még kicsit talán jobban is érzem magam. Farkas roppant rokonszenves nekem, nem azzal indított, hogy mégis mi bajom van, mert ugyebár az lerí rólam, hogy van, és még csak gyerekként se kezel.
- Mondja csak, vannak most itt olyanok, akiket bekasztliztak? - hajolok kicsit oda, hogy a fülébe súghassam. Hangomban halványan ugyan, de felrémlik a kíváncsiság, és mintha az élet is kezdene visszatérni belém, ahogy már nem azon agyalok, mit csesztem el.
- Ez a világ legizgibb helye, esküszöm, én meg nem is kószálhatok - vágok egy grimaszt, mert el lehet képzelni, mekkora szenvedés ez most nekem.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2017. február 16. 21:54
Hozzászólásai ebben a témában
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. február 16. 22:45 | Link



Egy ideje a tényleges ünnepekről is megfeledkezik, nem csak az olyan kitalált, de a kereskedelemnek kifejezetten hasznos alkalmakról, mint a Valentin-nap. Meglehetősen összefolytak a napok egy rémesen kaotikus nagy masszává, de talán nem is baj, hogy még ezek is nem bolygatják egyébként roppant ingatagnak bizonyuló, pillanatnyilag majdhogy nem is létező lelki békéjét. Anélkül is akad éppen elég ok, hogy letört legyen, habár nem mondhatni, hogy ne próbálkozna legalább kezdeni valamit a helyzettel. A haladat még nem látszik, de legalább Zóját rendszeresen látogatja, hogy aztán hosszas hallgatásokkal teletűzdelve meséljen erről vagy arról, mikor mi kerül elő éppen egy-egy kérdés nyomán. Most is igyekszik legalább úgy tenni, mintha pusztán fáradt lenne az elmúlt hetekben tapasztalt álmatlanságtól - a kényszerpihenőt is arra hivatkozva kapta -, és a kérdés hallatán szája szeglete úgy görbül felfelé, mint valami ősöreg mesélőnek, aki már sok mindent látott a világból, olyat is, amit el sem hinnének neki.
- Nem feltétlen, de ezek a falak sok mindent láttak már. Nem is hinné, miket mesélhetnének - válaszolja, majd ha már elhárította az ajánlatot, lemondva a felkínált  rágcsálnivalóról, úgy dönt, leül a lány mellé. Jobb dolga amúgy sincs. Munkája épp nem akad, hiszen az ügyeket, amiket hátrahagyott, már mind lezárták eddig, az újakba pedig még nem ütötte bele az orrát. Amíg valami egészen friss nem érkezik, fölöslegesnek is érzi, hogy nagyon bele akarjon mászni bármibe is, így legfeljebb csak lézengene. Már ennek tudatában is a társaságot választja, talán addig is sikerül megfeledkeznie erről-arról, és nem gondolni olyasmire, amire a legkevésbé sincsen szüksége.
- Egy Zóját én is ismerek. Jó pszichológus... meg ember - állapítja meg némileg szórakozottan, amint végighallgatja a lány szavait. Amennyi mindent végighallgat tőle az a nő, nagy szó, hogy sose köt bele semmibe, nem minősíti, nem tesz megjegyzéseket. Tudja, hogy egy pszichológusnak nem is illik, de valahogy mégis várta eleinte, hogy na, most, mindjárt, erre lassan már azt érzi, hogy kezd megbízni benne. Közben, mintha csak otthon lenne, lazán előre nyújtja a padlón a lábait, keresztezve egymáson a bokáit, kezeit ölébe ejtve.
- Örvendek, kedves Ráhel. - Egy pillanatra a lány felé is fordul egy futó mosoly árnyával arcán, aztán a kérdést hallva megvonja a vállát.
- Nem tudom. Egész hosszú ideje ma vagyok itt újra először, de ha van kedve, megnézhetjük - ajánlja fel. Végtére is úgyis szétnézni indult, most az már igazán nem oszt, nem szoroz, hogy azt a sétát egyedül teszi-e meg, vagy közben a lány sem unatkozik. - Azt hiszem, hagynunk kellene azért egy cetlit, hogy nem az ufók raboltak el - vált teljesen váratlanul tegezésre, és feltápászkodva keresgélni kezd a zsebében, egyelőre nem sok sikerrel. - Vagy inkább küldünk neki egy üzenetet az első alkalommal, amikor papír kerül a kezem ügyébe, és talán még váltságdíjat is kérek, mondjuk egy vödör kávét.
Hozzászólásai ebben a témában

Kaisch Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. február 19. 19:14 | Link

Farkas bácsi


- Hát meséljen. Ahogy nézem, maga is tökre ráér, és én is... addig meg legalább nem szomorkodunk. Tudja, lehet, hogy ez így most nem látszik rajtam, de nekem hatalmas dolog, hogy egy igazi aurorral találkoztam, szerintem ők a legmenőbbek, kicsit rosszul is érzem magam, amiért nem megy annyira a lelkesedés, amennyire azt szeretném - tör el belőlem megint az őszinteségi roham, ami egyébként nagy hibám. Ezt valamiért mégis jobban szeretem, mint hazudni, abból, hogy őszintén nyilvánulok meg, még sose kerekedett akkora galiba, mint abból, mikor hazudni próbáltam. Az szerintem nem egy járható út, és a tévhitekkel ellentétben, csak ideiglenesen szünteti meg a problémát, de aztán még nagyobbakat szül, amikből nagyon nehéz lesz kikecmeregni.
- Ugyanazt a Zóját ismerjük - vigyorodok el, talán most már a csepp lelkesedés is kiül az arcomra, amit pusztán a tény okoz, hogy van egy közös ismerősünk. Úgy máris nem tűnik annyira idegennek, vagyis hát... egyből lenyomozhatóbb, ami némi megkönnyebbüléssel tölt el, na nem mintha bármire is gyanakodnom kéne, lerí róla, hogy nem egy csendesen szunyhadó pszichopata, de manapság már semmiben nem lehet biztos az ember lánya.
- Hogy lett neked Farkas a neved? Ez annyira... furcsa, viszont tök egyedi - váltok én is tegeződésre, de annyira most nem zavar, ha meg Farkast igen, majd úgyis szóvá teszi. Mindenesetre, most elég lazának tűnik. Simán levetődött ide mellém, kivívva ezzel a pár közelünkben elhaladó ember furcsa pillantását, és még csak ez sem zavarja. Tökre nem így képzeltem el egy aurort, és ez most kellemes csalódás.
- Ez most komoly? - pislogok rá hitetlenül, némileg meg is szeppenek, és az ajkamba kell harapnom, hogy visszafogjam magam, nem akarom őt elriasztani a lelkesedéssel. Mégis úgy pattanok fel, mint akit ágyúból lőttek ki.
- Jujjj menjünk - indulnék is meg, már megint nem gondolkodva, de szerencsére a férfi megteszi ezt helyettem.
- Ez jó ötlet, és a vödör kávé pont megfelelő fizetség értem - biccentek vigyorogva, ez tényleg egy szellemes megjegyzés volt, még elismerően is pillantok fel rá.
- Sokkal jobban nézel ki most, nem olyan szürkén, mint azok a régi képek - halkan ejtem ki a szavakat, de tudatnom kell vele, hogy nem csak belém tűnik úgy, hogy kezd visszaszállingózni az élet.
Hozzászólásai ebben a témában
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. február 21. 21:02 | Link



A lába elé pislogva nevetősen szusszan, még egy tünékeny félmosoly is megjelenik szája szegletében - csupa szarkazmus önmagával szemben -, hiszen valóban ráér. Semmi dolga. Mint valami haszontalan bútordarab, amit óvatosan kerülget most mindenki, nehogy recsegve-ropogva szétessen, amint ráraknak valamit. Cseppet sem tetszik neki ez az állapot. Ki kell lépnie belőle, akárhogyan is, de muszáj. Munka kell ismét, elfoglaltság reggeltől estig, és akkor rendben lesz minden, amint a szőnyeg alá seperheti gondjai nagy részét, ahogyan eddig is tette.
Ez mindenképp hízelgő - állapítja meg végül, helyet foglalva közben a lány mellett a földön. Kissé meglepetten pillant rá aztán az egyértelmű kijelentés hallatán, miszerint ugyanazt a Zóját ismerik. Nem egy gyakori név, az biztos, de azért lehet még egy-kettő belőle hatmillió lakossal számolva is egy ekkora országban.
Mácsai? - kérdez rá a biztonság kedvéért, szemöldökét kérdőn vonva fel, egyelőre el is feledkezve róla, hogy olyasmiről volt szó, miszerint mesél a lánynak, mi minden történt már ezek között a falak között. A nevét illető kérdésre vállat von aztán, és lassan, egész lassan kezd felengedni a tartása ebben a beszélgetésben, ha másért nem, hát amolyan mindegy már alapon. Még a padlón is viszonylag kényelmesen helyezkedik el, nem zavartatva magát, bármennyire is útban van éppen bárkinek, aki erre halad el.
Apám a megmondhatója, de ősmagyar név, és néha arra gyanakszom, hogy hatékony kínzóeszköznek szánták, annyira egyedi - válaszolja megvonva a vállát. Roxfortban ki se tudták mondani, hát átkeresztelték Wolfinak, és voltak mindig kellemetlen alakok, akik vonyítani kezdtek a közelében, főleg telehold környékén, meg hülye kérdésekkel bombázták. – A Ráhel mit jelent? Hangzásra héber eredetűnek tűnik, vagy nem az? – érdeklődik már ő is a lány neve iránt.
Persze. Úgy nézek én ki, mint aki félrebeszél? Csúnya tüdőgyulladásom volt, de már nincs is lázam – jegyzi meg, miközben a tenyerét a homlokának nyomja, hogy ellenőrizze állítása igazát, aztán meg zsebre dugja a kezeit, hogy papír után keresgéljen - hiába.
Te is szereted a kávét? Nagyszerű, akkor ebben egyetértünk. Az első alkalommal küldünk Zójának egy levelet, addig meg erre. - Szétnéz az irányt illetően, majd int a lánynak, hogy kövesse, és már meg is előre egyenesen, amíg csak a kihallgatótermekig nem érnek. – Erre tartják a kihallgatásokat... és itt van is valaki - dünnyög, belesve az egyik ajtón túlra a kis ablakon. – Van kedved találgatni, miért van itt? Szerintem... lássuk csak... megpróbálta kirabolni a Mágusbankot, de túl hamar elkapták a koboldok -  mélázik el félhangosan. – Egyszer behoztak egy alakot, aki azzal fenyegette a koboldokat, hogy rájuk szabadít egy padlásszörnyet. Gondold el, mennyire beijedhettek. Röhögőgörcstől fetrenghettek szerencsétlenek, a pasiról meg kiderült, hogy valami szer hatása alatt volt - mesél, hátát a falnak támasztva, majd nem s bírja ki kuncogás nélkül a végére.
Utoljára módosította:Kelemen Farkas, 2017. március 2. 23:54
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. március 1. 19:38 | Link

Farkas bácsi


Na, azért csak elmosolyodik, még ha egy kicsit is, és talán egyetlen kósza pillanatra, de megteszi. Ami jó, ez az önsajnáltatás, meg a sebnyalogatás igazából eleinte még jól is esett. Kicsit hagyni, hogy fájjon, mert az ilyen tapasztalatok is kellenek, de meg kell tanulni túllépni rajtuk.
- Én is az leszek majd - ennyire nyíltan még sose közöltem, most is csak halkan teszem. Pedig emlékeszem, mennyire ódzkodtam tőle, mert mennyire veszélyes, de akkor még a kviddicsről is ezt hittem, és miután a seprűre ültem, tudtam valamiért, hogy csak akkor veszélyes, ha hagyom kicsúszni az irányítást a kezeim közül. Az első meccsem volt, bár jó lett volna, ha győzünk, mégis inkább az lebegett a szemem előtt, hogy sértetlenül szálljak le... az pedig sikerült. Talán, mire arra kerül a sor, már ez is menni fog, vagy más, amiben tényleg megtalálom a helyem.
- Igen, meg is súgok valamit... - bizalmasan hajolok hozzá kicsit közelebb, mert tényleg súgni szeretném, itt fogalmam sincs, mekkora füle van a falaknak.
- Hamarosan a lánya leszek... örökbe fogad - Farkas szavaiból ítélve, jóban vannak, így talán Zója se fogja levenni a fejem, hogy idő előtt eljárt a szám. Ugyanakkor mégis egy aurorról van szó, előbb utóbbi úgyis megtudná, én meg nem szeretném, ha úgy érezné, ezen a napon hülyét csináltam belőle, mert tény... az könnyebb lenne, csak nem valami egyenes. És látszólag ő is bízik bennem valamennyire, az ilyesmit pedig nem szabad eljátszani.
- Szerintem nagyon menő. Mármint... na jó, nem kezdek el poénkodni - harapok az ajkamba, mert hirtelen jut eszembe nagyon sok, de szerintem már mindet hallotta, és megbántani se szeretném.
- Ahhh... bárány, és még szerencse, hogy sokan ezzel nem foglalkoznak, mert egyből rájönnének, mennyire illik hozzám - forgatom meg a szemem, mert valóban báránylelkű vagyok, és ennél jobb nevem nem is lehetne, most mégis kicsit kellemetlenül érzem magam miatta, megint annyira gyámolatlannak hatok itt a sok ember között, akik már Isten tudja, mit megéltek... én meg sokszor még a saját árnyékomtól is összerezzenek.
- Arra még nem találtak fel bájitalt? Én azt hittem, már minden betegséget könnyen gyógyítanak - hümmögök, miközben én is feltápászkodom, mert hogy túrázni megyünk. Próbálom ám visszafojtani a lelkesedést, és nem arra gondolni, Farkasnak ebből mekkora baja lehet.
- Igen, csak nem ihatok... szóval ez olyan hétpecsétes titok, oké? - mosolygok rá, Zója egyelőre kifejezetten tiltja. Mármint a rendes kávét, a tejessel nincs gond, azt szabad, és amit egyébként nem tud, az nem is fáj neki.
Nekem bezzeg pipiskednem kell, hogy lássam a bent lévő alakot, nem törpeméretre tervezték ezeket az ablakokat.
- Ezt miből gondolod? - halkan kérdezem, mintha attól félnék, a bent lévők is meghallják, de így elsőre én abból a férfiből bármit kinézek.
- Milyen az a padlásszörny? - arról én még sose hallottam, úgyhogy megint társamnak szentelem a figyelmem.
Hozzászólásai ebben a témában
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. március 3. 02:53 | Link



Elismeréssel adózik az elhatározásnak, futó mosolya is ezt tükrözi, miközben bólogat. Aurornak lenni végtére is nemes hivatás, habár ő most pillanatnyilag inkább nyomasztónak érzi, de azt is tudja, hogy ez nem magát a szakmát minősíti, pusztán csak személyes ellenérzés a jelenlegi helyzet iránt. Majd elmúlik, remélhetőleg. Érdeklődve emeli meg aztán a szemöldökét, amikor a lány bizalmat tanusítva iránta közelebb hajol, majd egy meglepett ó hanggal reagál először is a megosztott titokra.
– Nahát. Igazán szerencsés vagy, egy ilyen anyával csak az lehet az ember - válaszolja. Talán még szemernyi irigységet is érezne, ha nem nyomná el minden érzését a benne lakó üresség, még a legerősebbeknek is csak tompa árnyékát hagyva. Zója mégiscsak főnyeremény, amennyit látott belőle eddigi beszélgetéseik alkalmával, az égvilágon semmiben nem hasonlít Teklára. Alig észrevehetően szusszant, ahogy eszébe jut a saját anyja. Szembe kellene néznie vele, de még mindig folyamatosan elnapolja azt a látogatást. Próbál rákészülni lelkileg arra a viharra, amely ebből következhet, de sehogysem érzi, hogy sikerülne, hát eddig még minden alkalommal meggondolta magát, másik alkalomra hagyva az egészet.
– Hát a Piroska és a Farkas meg társai már mind megvoltak, vonyítottak is utánam már, kaptam farkasölőfüvet ajándékba... az összképen a fogaim sem segítenek hú de sokat, ami azt illeti. Ja és hívtak már Farkitól Wolfiig mindenféleképpen, talán a Wuf volt a kedvencem, különösebben újat aligha lehet már mondani nekem - válaszolja fejét csóválva egy röpke pillanatra, miközben számbaveszi az egyes emlékeit, és néhányat bölcsen nem is említ, tekintve a nem éppen még érzekeny lelkű fiatalok fülének való jellegüket. Nem óhajt lelki traumát okozni, ha már választhat.
– Neked is úgy bodorodik netán a hajad, mint a bárányok gyapja szokott? - kérdezi meg, noha érzi, hogy ez meglehetősen béna megállapítás a részéről, semmint szórakoztató. Rá is tér inkább, hogy rövidre fogva megmagyarázza, miért is kénytelen éppen felfedezni maga is, mi a helyzet az intézményben, azon belül is ezen az emeleten, majd megvonja a vállát a kérdés hallatán.
– Dehogynem. Mindenre van, csak éppen allergiásnak bizonyultam az összetevők egyikére, úgyhogy gyógynövényteát kaptam és egy hosszú kényszerpihenőt, hogy ne lábon hordjam ki az egészet - feleli. Persze ez csak az igazság töredéke, hiszen ez a két hónapból három hétig tartott, a többiben inkább a levertség, étvágytalanság és állandó fáradtság volt a gond. Szerencsére már jobb, vagy legalábbis már azt kezdte érezni, hogy ha nem mozdul ki, be fog csavarodni, így itt van. Feltápászkodik közben a földről, igyekezve megoldást találni, hogyan is tudassák Zójával, hogy Ráhel nem fog bajba kerülni, mert nem egyedül kószált el.
Kihallgató tiszti becsületszavamra - válaszolja, igyekezve nagyon is meggyőzőnek lenni. Nem fogja továbbadni a titkot, abban a lány biztos lehet. – De azért még megkérdezném, hogy van valami egészségügyi oka is, például búgócsiga leszel tőle turbó fokozaton, vagy csak Zója szigorú nevelési elvei nem engedik? - veti fel, hiszen nem árt tudni, mielőtt még valami baj lesz abból, hogy ő nagyon okosan kitalálta ezt a legyen kávé a váltságdíj dolgot. Az első kihallgató ajtaja előtt állva aztán máris találgatásba kezd, nagylelkűen tárva fel az első eszébe ötlő lehetőséget, bármekkora ökörség is.
– Hát - szólal meg némi töprengés után, miután Ráhel rákérdez, beszéd közben állát vakargatva kitartóan. – Nem is tudom. Elég kétségbeesettnek tűnik innen nézve, olyannak, aki ilyesmire is képes, és rémesen ideges, tördeli az ujjait, remeg a keze, talán ő is valami szeren van, és most jelentkeznek az elvonási tünetek... de egyébként csak tippeltem. Ezeket mindig kérdésekből tudom meg, ha nincs már eleve benne az aktában. Az is lehet, hogy illetékteleneknek fedte fel a világunkat... vagy... tulajdonképpen bármit elkövethetett - fejti ki, majd rátér a padlásszörnyre is. – Az egy rémesen ronda, lusta, tohonya bestia, ami viszonylag ártalmatlan, és nem tudom, hogy ki az, akit meg lehetne vele fenyegetni. A ragyáit én sem szívesen kapnám el, amilyen rondán fest némelyik, de azért azzal fenyegetőzni... hát ahhoz nagyon el kell szállnia valakinek. Ki is derült, hogy valami kísérleti bűbájtól volt beállva az illető... hm, lehet, hogy ez az ürge meg épp azokkal kereskedik. Ki tudja. Amennyire remeg, tényleg elvonási tünet is lehet éppenséggel, de lássuk a következőt - mondja, intve a lánynak, hogy kövesse, majd pár lépéssel odébb megáll egy újabb ajtó előtt. Ajkait lebiggyesztve veszi tudomásul, hogy ez a terem bizony üres, így már csak a harmadiknál találgathatnak, ahol épp egy nő ücsörög bent olyan mereven, mint valami viaszbábu Madam Tussaud panoptikumából. – Szerinted ő mit kereshet itt? Van ötleted? - veti fel a kérdést, engedve, hogy ezúttal a lány találgasson előbb.
Utoljára módosította:Kelemen Farkas, 2017. március 3. 11:54
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. március 6. 21:28 | Link

Farkas
leszel a barátom? *-*


- Csak félek, hogy galiba lesz belőle. Zójának már van családja, és bár Mináékkal jól kijövök, az apjukkal már kevésbé. Ismered Dwaynet? - kérdem sóhajtva, mert ha ismeri, akkor talán megérti az aggodalmam. Az a férfi eddig se szívesen látott ott, és félek attól, ami ezután lesz, esélyem nem lesz elkerülni.
- Nagyon szeretheted őt... hallani a hangodon - pislogok rá megszeppenve, mert ő morcos, és neki megy így... nekem meg talán sose fog. Én másképp mutatom ki neki, mert csak úgy vagyok képes, na meg, úton útfélen hajlamos vagyok elrebegni, mennyire jó embernek tartom, de hogy magának a nőnek ilyet mondjak... még sose jött ez a számra, pedig kéne.
- Én a helyedben tuti elhitettem volna velük, hogy teliholdkor átváltozok - vigyorodok el, annál viccesebb visszavágás nem is lehetne, és akkor ők is megtudják, miért nem szabad másokat szekálni. Sose értettem, mások mit élveznek abban, hogy bántanak valakit. Még csak bele se gondolnak, hogy milyen érzés lehet, vagy mit indítanak el ezzel.
- Jézusom, azt azért nem - nevetek fel, magam elé képzelve a képet. Én meg a bodor haj... valószínűleg zsákot húznék a fejemre, vagy nemes egyszerűséggel nem járnék emberek közé. Még így képzeletben is borzalmas, abba már bele se gondolok inkább, milyen lenne, ha tényleg olyan lenne.
- Túlságosan báránylelkű vagyok. Szinte  mindentől félek, és ha bántanak, vagy mást bántanak a közelemben, vagy csak úgy szólnak hozzám, elsírom magam. Nem tudok porcelánarcot mutatni a világ felé, és túlságosan is képes vagyok megbízni bárkiben. Közben meg... folyton meg kell menteni a hátsóm, hát... - vállat vonok, hisz ez elég kiábrándító lehet, még csak rá se nézek Farkasra, mert igazából még szégyellem is emiatt magam. Sokkal könnyebb lenne, ha csak egy kicsit is bátrabb lennék, vagy nem tudom, de én ilyen vagyok, és ha változtatni próbálnék, lehet, nem bírnék utána tükörbe nézni.
- Nem tűnsz úgy, mint aki ettől boldog lenne. Én mit nem adnék annyi lustizásért - igen, most rajtam a sor, hogy irigykedjek. Persze csak a lustizós részt venném át, a fájdalmakat nem, és most még rosszul is érzem magam, mert erre nem gondoltam.
- Sajnálom, biztos nem lehetett annyira jó, mint amennyire elsőnek hangzik - húzom el a szám, miközben gyorsan korrigálok is. Nem akarom megbántani az ártatlan fecsegésemmel, mert tudom, hogy képes lennék rá. Sokszor nem is figyelek arra, mik hagyják el a szám.
- Ááá, az nem ér semmit. Kisujj eskü - nyújtom is felé a sajátom, halálosan komoly arccal. Eddig még senki nem nézett hülyének emiatt, talán mert annyira látszik az arcomon, hogy nem viccelek. Pedig de, meg végül is ez az én vizsgám. Nessa is átment rajta, mikor csak nevetett, és nem azt mondta, mekkora hülye vagyok.
- Nem, csupán tizenöt évesen még nem szabad... meg ha káromkodok, kimossa a számat... de tényleg... először én is azt hittem, hogy csak viccel, de fuuu, nagyon rossz íze van a szappannak - nevetek halkan, a fejem is megrázom, mert a franc hitte volna, hogy ő ezt tényleg komolyan gondolta. De hát megérdemeltem, és ő is tudta, hogy csak kíváncsiság volt. És meglépte.
És jön az izgi része. Végig a bent lévőt nézem, miközben Farkas szavait hallgatom, s bár csak némán, de egyet értek vele.
- Milyen kérdéseket szoktál feltenni? Vannak már kimondottan olyanok, amikben biztos vagy, hogy azzal megtöröd? Vagy egyáltalán hogy tudjátok őket megtörni? - a hangomban is csak az izgatottság van jelen, eszem ágában sincs leplezni, hogy én ezt mennyire élvezem. Még Alec se mutatott nekem ilyet, csak mesélt, az meg mégis más.
- Én tuti, megijednék tőle... - az elmondottak alapján legalább is, és ha már félek, gond nélkül teszek meg bármit. Azt hiszem, ezt az auror dolgot nem ártana még egy kicsit átgondolni. Nem hiszem jelenleg, hogy sok hasznomat vennék.
Megijedek a nő láttán, az arcom is elfehéredik kicsit, mert ilyennel se sűrűn találkoztam, de aztán csak sikerül túllépnem ezen, úgyhogy oldalra döntött fejjel nézem.
- A férje halálfaló, vagy ex-halálfaló. Benne volt valami balhéban, és sikerült elmenekülnie. Behozták őt, hátha ki tudnak szedni belőle valamit, de úgy tűnik, vagy nem lett beavatva, vagy annyira erős a családi kötelék, hogy inkább lecsukatja magát... Vagy épp a nő volt az, aki megmérgezett valakit, és nem tűnik úgy, hogy annyira meghatná... - halkan beszélek, idő közben már farkas szemet nézve a bent ülővel. Észrevett, és én csak állom a tekintetét.
- Nem kérdezhetjük meg tőle? Van egy olyan érzésem, hogy egyik felvetésem sem helyt álló - ez a nő meg túl érdekes ahhoz, hogy csak átlibbenjek rajta, mint az előző delikvensen. És igen, ebben a pillanatban felejtem el, hogy igazából semmi keresnivalóm nincs itt.
Hozzászólásai ebben a témában
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. március 10. 21:27 | Link


semmi akadálya Cheesy

– Warren? Volt szerencsém találkozni vele, de különösebben nem - válaszolja, elgondolkodva csóválva a fejét szavai mellé. Tavaly kellőképpen sokat tartózkodott a Bagolykőben, hogy az iskola defenzorával is összefuthasson, azt azonban nem állítaná, hogy ismeri, így különösebben nem is tudna róla mit mondani.
– Kedvelem. Szoktam vele beszélgetni néha, és nagyon rendes - szólal meg röpke pillanatnyi hallgatás után. Meg türelmes, teszi hozzá gondolatban, de inkább nem taglalja a részleteket, miért is kedveli jobban Zóját, mint a parancsnokság kirendelt pszichológusát, aki folyamatosan noszogatta, hogy beszéljen már erről vagy arról. Csak rosszabbul érezte magát minden beszélgetés után, mint előtte.
– Erre sosem gondoltam. Azt hiszem, nem érdekeltek annyira, hogy ijesztgessem őket, de ha még valaki hasonlóan kreatív lesz, kipróbálom - jegyzi meg, és a kép, ami megjelenik lelki szemei előtt, futó mosolyt rajzol szája szegletébe. Már csak egy ilyen kór hiányozna a nyakába, hogy teljes legyen a kép, de még anélkül is el lehetne hinni, ha azt veszi, hogy tud kinézni akár csak két egymást követő álmatlan éjszaka után is. Érdeklődve hallgatja a magyarázatot aztán, miért is találó a lány neve, hiszen a bodrokat ő sem látja azért, akárhogy nézi is.
– Értem. Hát ha megnyugtat, én nem ettem meg még senkit. Nem mondom, hogy vegetáriánus lennék, az azért túlzás, de válogatós vagyok, és a bárányt épp nem szeretem - válaszolja végül, egész komoly képet vágva a szavai mellé, és ha már felkelt, zsebre is dugja a kezeit, majd megvonja a vállát.
– Unatkozom, ha sokáig nincs mit csinálnom. Kiolvastam a könyveim felét, meg ennyi filmet életemben nem néztem még, azt hiszem, de nem túl érdekes azért. Téged nem untat a semmittevés? - érdeklődik, majd pillanatokon belül elkerekedett szemmel bámul a felé tartott kisujjra, beletelik fél percbe is, mire végre kihúzza a zsebéből a kezét, és ám legyen, kisujjeskü. Rá is bólint, ha már ez most így felülírja az aurori becsületszavát, de végtére is csak olyan lehet ez is, mint a cserkészbecsszó. Biztosabb minden másnál.
– Hm, hm - tűnődik el aztán a friss információ hallatán, hiszen talán mégsem kellene kávét adni a lánynak, ha Zója úgy ítélte, hogy nem. Még az állát is megvakargatja cipője orra elé bámulva közben, ahogy a lehetőségeket latolgatja. - Na és azért is morcos lenne, ha sok-sok tejjel kapod a kávét? Vagy tudod, mit? Szerezhetünk neked forrócsokit is. Ha máshol nem, hát az irodámban akad az is - ajánl kompromisszumot, talán meg tudnak egyezni valami ilyen köztes lehetőségben is, ami mindenkinek jó lesz. Ráhel nem pörög fel véletlenül sem, az ő feje is a helyén marad, ha Zója rajtakapná, és még a lelkiismerete sem fogja rágni, hogy ugyan mit művel már. A szappan említésére csak a száját húzza el, még elképzelni is rossz, milyen íze lehet, de a gondolatait végül gyorsan eltereli az egyes számú kihallgatandó alany, akiről kitalálni igyekszik, mit is keres itt.
– Hát mindenfélét. Kicsoda, honnan jött, mi köze az ügyhöz... általában ezek a kérdések adják magukat. Sokszor keresztkérdéseim vannak, ha látom, hogy valami sántít, vagy ha olyan az illető testbeszéde. Meg szeretem a zárt kérdéseket, tudod, amikre igen vagy nem a válasz, vagy egy-két szó. Úgy nem lehet körbemagyarázni meg csűrni-csavarni a dolgokat - magyarázza a lánynak, hogyan is szokott kérdezni, habár ez tényleg mindig esetenként változik. – Megtörni... van akinek az a specialitása, hogy a frászt hozza az emberekre, és a félénkebben még azt is bevallják, amit nem tettek.
Lassan továbbállnak, újabb kihallgatótermet és újabb kihallgatandó embert találva, ezúttal egy nőt. Némán hallgatja végig a lány elképzeléseit, bólogatva közben, ahogy töpreng a maga verzióján, igyekezve a hallott szavakra éppúgy figyelni, mint a fejében kavargó gondolatokra.
– Nem rossz, tetszik ez a mérgezős teória - állapítja meg, majd hümmögve néz körül. - Nem akarok belekontárkodni valaki más munkájába, de az is megfelel, ha megkérdezünk egy kollégát, hogy miért hozták be? Közben pedig megismerhetsz néhány aurort is még, ó, és tényleg írunk Zójának.
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. március 17. 20:40 | Link

Farkas


- Szerintem, örülhetsz neki, nem egy kellemes jelenség - sóhajtok fel, aprót rázva a fejemen. Gyanítom, az a nap sem fog bekövetkezni, mikor mi dűlőre jutunk, bár én azzal is beérnem, ha pusztán csak megtűrne és levegőnek nézne, az lenne mindenkinek a legkönnyebb.
- Több mint rendes, ő az a fajta ember, akiből több kéne - legalább is az én véleményem ez, és próbálok is úgy élni, hogy legalább megközelítőleg hasonlítsak rá, hogy ne hozzak rá szégyent.
- Szólj előtte, azt látni akarom - vigyorodok el, aztán gondolok csak bele, hogy lehet, még én is megijednék, valljuk be, nagy esély van rá, tekintve, hogy sokszor még a saját árnyékomtól is.
- Most nem tudom, hogy megnyugodnom kéne, vagy megsértődni - mosolyogva ingatom a fejem, jelezve, hogy csak viccnek szántam. Tény, ebben az állapotban korántsem lehetek ínycsiklandó, na meg lehet amúgy se. Meg hát... a zabálni való korszakom is elmúlt, hála égnek, így már Berta néninek is csak ritkán jut eszébe az arcomat csipkedni. Azzal mindig az őrületbe kergetett, és hát... azért fájt is.
- Én már azt se tudom, az mi, vagy hogyan kell. Mióta a kastélyba kerültem, arra nincs időm, hogy végiggondoljam azt, ami velem történik, ami talán jobb is, mert hamar összeroppannék. Most meg van a balhé az apámmal, az örökbefogadási mizéria, a prefiskedés, a színjátszó, és igazából vizsgázni is le szeretnék, szóval... - és csak az alap dolgokat soroltam fel, azokat nem, maik random bukkannak rám, beszínezve a napjaim, és az őrületbe kergetve ezzel.
- Én csak egyetlen ilyen napot szeretnék, amikor csak úgy kikapcsolom az agyam, és vagyok... szóval irigyellek - ezt így hosszas megfontolás után döntöttem el. Bár a betegség részét átugornám, nem szeretek beteg lenni, de egy ilyen nyugis időszak annyira rám is ráférne. Aztán még csak elsős vagyok.  
- Mondd már meg nekem, miért van az, ha Zója neve említésbe kerül, senki nem mer velem tilosban járni? Nem mintha gáz lenne, sőt azt hiszem tök felelős viselkedés, hogy inkább kompromisszumot kötsz, csak... ha nem mondtam volna, hogy Zója nem engedi, tuti kaptam volna rendeset is, ugye? - nem, korántsem akarom a bűnbe vinni, tényleg csak érdekel. A cukrászdát megértem, ott féltik az állásukat, Zója meg simán csaphatna balhét, mert "még gyerek vagyok", na de Farkas...
- A forrócsokit is nagyon szeretem - biztosítom mosolyogva arról, hogy nekem az is tökéletesen megfelel, nem fogok levágni emiatt egy hisztit.
- És ha csak úgy csendben marad? Mármint tényleg nem szól egy szót se, csak ül előtted mereven, pókerarccal, akkor mit csinálsz? - pislogok rá, mert szerintem ilyen egyszerűen meg lehet úszni egy vallatást, már ha elég kemény és kitartó az illető, meg profi volt csendkirályban. Bár az agyam egy része azért tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű, mégis szeretném azt hinni, hogy de.
Meglátva a nőt, pedig még nekem is eszembe jutnak lehetséges okok. Be kell vallanom, ez veszett jó játék, mégis kicsit rosszul érzem magam, elvégre, akiről szól, az nem vehet benne részt, így meg olyan, mintha kibeszélnénk a háta mögött.
- Persze... nagyon kíváncsi vagyok. Nézd, mintha nem is érdekelné, hol van és miért. Én ilyet még sose láttam - tényleg annyira merev az a nő, hogy kezdek valami elismerésfélét érezni, nekem ez sose menne, én nem tudnék ott ilyen nyugodtan ülni, főleg annak tudatában, hogy tettem valamit, ami miatt ott kell ülnöm.
- De figyu, neked ebből nem lesz bajod? Tudod... nem biztos, hogy itt lehetek ám - aggódva nézek detektív társamra, mert nem szeretném, ha miattam kerülne bajba. Korántsem vagyok biztos abban, hogy nekem ezeket szabad látnom.
Hozzászólásai ebben a témában
Kelemen Farkas
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Illúziómágus, Auror


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 534
Írta: 2017. március 20. 22:31 | Link



Egy apró, lemondó szusszanással veszi tudomásul a hallottakat. Nem tud mit hozzáfűzni, ahogy arra is csak egyetértően bólogatni tud szavak helyett, hogy több olyan ember kellene, mint Zója. A beceneveket is gyorsan letárgyalják aztán, gondosan megjegyzi magának a vérfarkasos ötletet, a bárány kapcsán tett megjegyzését illetően pedig meghagyja a lehetőséget a lánynak, hogy eldöntse, hogy áll vele.
– Nos ebben az esetben cserélhetnénk - válaszolja elmosolyodva. Neki igenis hiányzik az elfoglaltság, az, hogy ki se lásson igazán az akták mögül, mert olyankor valahogy nagyobb rendben van a világ. A dolgok közepében tudja különös módon, hogy mi hol van, mit mikor kell befejezni, és sokkalta tevékenyebb és összeszedettebb, mint egyébként bármikor is lenni tud, ha túl sok a lehetőség előtte. A kávé kapcsán aztán ő is elgondolkodik, de a kérdésre válaszul először is a fejét rázza meg.
– Nem Zója miatt van - közli, majd szemét forgatva vállat von. – Na jó, miatta is, de csak egy kicsit. Nem szeretnék vele összetűzésbe kerülni, de sokkal inkább azért van, mert még ráérsz, főleg arra a kávéra, ahogy azt én inni szoktam - folytatja a magyarázatot, de úgy tűnik, a győzködés fölösleges, a forrócsoki is megfelel a lánynak. Remek. Akkor még a végén lepasszolja neki az egész készletet, ha szereti. Egy kis ajándék. Jó lesz az. Kicsit el is mosolyodik a gondolatra, de a mosolya aztán hamar eltűnik, ahogy belevetik magukat a kihallgatótermek felfedezésébe, na meg annak részletezésébe, hogy vajon ki miért is van itt.
– Hát... ha egyáltalán nem szól semmit, akkor segítséget kérek pszichológustól, legilimentortól, attól függ, mi a helyzet. Van olyan is, hogy bájitallal bírunk szóra embereket, de eddig relatíve kevés olyan esetet tudnék mondani például, hogy sehogysem sikerült volna szóra bírni valakit - válaszolja némi töprengés után. A lezáratlan ügyekből természetesen néhány ilyen is van, az is előfordult már, hogy meghalt tanú, olyankor meg végképp nehéz szóra bírni, de ilyesmiket azért talán inkább már nem mesél Ráhelnek.
– Hát én nem először. Az is lehet egyébként, hogy valami olyat látott, ami sokkolta. Kérdések nélkül mindig csak találgatni lehet végül is - gondolkodik hangosan, miközben még mindig az ajtó túloldalán ülő alakot nézi, majd a lány kérdése hallatán megrázza a fejét.
Hát... nem mondom, gyakornoknak talán kicsit fiatalnak tűnsz, de azért még nem kirívóan - közli, végigmérve a lányt, ahogy felé fordul. – Vagy csak kapsz egy kis szakmai bepillantást éppen az életbe, hogy el tudd dönteni, tényleg auror szeretnél-e lenni. Na mit szólsz? Megfelel valamelyik, vagy gondolkodjak másik magyarázaton, ha valakinek kérdése támad? - kérdezi magabiztosan mosolyodva el, majd kezét zsebredugva indul el máris a folyosón abba az irányba, ahonnan jöttek, egyenesen az irodája felé. – Na gyere, kapsz forrócsokit, írunk Zójának, meg kerítünk egy aurort, aki tud bármit is, és meglátjuk, merre tovább.
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2017. március 22. 08:18 | Link

Farkas


- Biztos, hogy nem bírnád az életem - nevetek fel keserűen. Tény, nagyon jó lenne, még csak egy napra is, de ez nem olyasmi, amit nyugodtan lepasszolhatsz másnak. Pedig néha megtenném, néha meg nem adnám semmi pénzért, de a kamaszkor azt hiszem, ilyen.
- Szeretem ezt. Óvnátok a széltől is, de nem hinném, hogy Zója elől bármit el lehetne titkolni. Biztosra veszem, hogy ő teljesen tisztában van azzal, hogy iszok, egyszerűen csak várja, hogy én terítsem ki a lapokat. Sose von kérdőre, egyszerűen úgy forgatja a szálakat, hogy esélyed se legyen más, csak színt vallani, szerintem neki is vallatónak kéne lennie, nagyon durva - ráadásul én meg is fogadtam, hogy nem titkolózok előtte. Lényegében pedig nem is, csak nem azonnal mesélek el dolgokat, meg hát... tényleg van amiről még nekem sem kell tudnom - hiába voltam jelen -, nemhogy neki. Az pedig még a fejem zugában sem létezik, minimálisan gondolok rá, nehogy egy legilimentorba fussak, mert akkor aztán cseszhetem.
- Ha kevés van, akkor van... majd elmeséled? - vigyorodok el, hozzátéve a varázsszócskát, mert nem is kérhetem tőle azt, hogy most azonnal avasson be ilyen titkos dolgokba, lehet, hogy már így is többet mondott a kelleténél. Hiába annyira izgalmas ez, nem akarom, hogy baja legyen abból, hogy nekem mesél.
- Nem tűnik sokkosnak. Én úgy látom, nagyon is tisztában van vele, miért van itt. De ha sokkos is, akkor jól elrejti. Látnál engem, mikor pókot látok - na az sokk a javából, az a fajta, amikor annyira sikítanál, de még azt se tudsz, és csak bámulod, és imádkozol, hogy még véletlenül se mozduljon meg, mert itt halsz szörnyet.
- Tudod... Arlennel, ha olyan kérdést tettek fel, csak mosolyogtunk, és hagytuk, hogy mindenki magának válaszoljon rá. Ez beválik. Egyébként, amíg téged nem rúgnak ki innen, engem ez a része nem érdekel - vállat vonok. Nem szoktam olyanokon görcsölni, hogy más mit gondol, vagy hisz, az az ő dolga.
- Szuper - ez a felállás így nagyon tetszik. Csak aztán nem lesz belőle semmi, mert Zójának nem kell írnunk. Félúton belebotlunk ugyanis, én meg őszinte fancsali képet vágok. Próbálom rábeszélni, hogy menjen még vissza, csak egy kicsit, mert Farkassal nekünk komoly dolgunk van, de nem hat rá. Nem kicsi szívfájdalommal búcsúzok el az új barátomtól, és hagyom magam mögött ezt a helyet.

// Köszönöm *-* //
Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2017. április 2. 12:58
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek