Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

A tegnap este után illendő lenne megköszönnöm Balázsnak, hogy hazavitt, meg hogy egyáltalán a helyszínen maradt, ami Daniról nem mondható el. Minden részletre emlékszem, még a beszélgetésünkre is, ez pedig a történtek fényében elég szép teljesítmény. A gyomrom még mindig nem az igazi, de legalább már ki tudom húzni magam, ez is valami. Mivel a férfit nem találom otthon - amit gondolhattam volna, elvégre tíz órakor az emberek többsége már dolgozik -, így nem teketóriázom sokáig, elhatározom, hogy elbattyogok a Minisztériumba. Emlékszem, hogy néhány hónapja még Dwayne-hez is sokszor bementem, no meg Lénához, elég kevés ember van, akit még nem ismerek, maximum az újak. Mármint az Auror Parancsnokságról, a többi osztályról együttvéve nem találkoztam annyi emberrel, mint amennyivel a rend őrei közül.
Egy hosszú, sötét csőfarmerben és fehér ingben, valamint egy telitalpú, öt centis saruban érkezem meg. Egyáltalán nem látszik rajtam, hogy múlt éjjel mi történt, ami őszintén szólva hatalmas szerencse. Kezem továbbra is bekötve, mert még mindig fáj egy kissé és így könnyebb a dolog, azonban egyéb változás nem vehető észre rajtam.
A recepcióhoz érve köszönök és megkérdezem, hogy melyik osztályon találom Balázst, a jól ismert férfi pedig kedvesen igazít útba. Őszintén szólva a Minisztérium - a látszat ellenére - nem átjáróház, ha nem ismernének már jól, valószínűleg idelent megvárhatnám a férfit, már amennyiben hajlandó beszélni velem. Ilyenkor örülök, hogy ezen már rég túl vagyunk. A második szintre érve már nincs nehéz dolgom, gyorsan igazodom el és találom meg Balázs szobáját - wáoh, menő -, majd kopogok be az ajtaján. Mivel nem tudja, hogy én vagyok, így esélyesen megkapom az engedélyt a belépésre, ez esetben pedig becsukom az ajtót magam mögött. Meglepetééééés!
- Szia. Nagyon zavarok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=607847#post607847][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.07.10. 11:02[/b][/url]

A tegnap este után illendő lenne megköszönnöm Balázsnak, hogy hazavitt, meg hogy egyáltalán a helyszínen maradt, ami Daniról nem mondható el. Minden részletre emlékszem, még a beszélgetésünkre is, ez pedig a történtek fényében elég szép teljesítmény. A gyomrom még mindig nem az igazi, de legalább már ki tudom húzni magam, ez is valami. Mivel a férfit nem találom otthon - amit gondolhattam volna, elvégre tíz órakor az emberek többsége már dolgozik -, így nem teketóriázom sokáig, elhatározom, hogy elbattyogok a Minisztériumba. Emlékszem, hogy néhány hónapja még Dwayne-hez is sokszor bementem, no meg Lénához, elég kevés ember van, akit még nem ismerek, maximum az újak. Mármint az Auror Parancsnokságról, a többi osztályról együttvéve nem találkoztam annyi emberrel, mint amennyivel a rend őrei közül.
Egy hosszú, sötét csőfarmerben és fehér ingben, valamint egy telitalpú, öt centis saruban érkezem meg. Egyáltalán nem látszik rajtam, hogy múlt éjjel mi történt, ami őszintén szólva hatalmas szerencse. Kezem továbbra is bekötve, mert még mindig fáj egy kissé és így könnyebb a dolog, azonban egyéb változás nem vehető észre rajtam.
A recepcióhoz érve köszönök és megkérdezem, hogy melyik osztályon találom Balázst, a jól ismert férfi pedig kedvesen igazít útba. Őszintén szólva a Minisztérium - a látszat ellenére - nem átjáróház, ha nem ismernének már jól, valószínűleg idelent megvárhatnám a férfit, már amennyiben hajlandó beszélni velem. Ilyenkor örülök, hogy ezen már rég túl vagyunk. A második szintre érve már nincs nehéz dolgom, gyorsan igazodom el és találom meg Balázs szobáját - wáoh, menő -, majd kopogok be az ajtaján. Mivel nem tudja, hogy én vagyok, így esélyesen megkapom az engedélyt a belépésre, ez esetben pedig becsukom az ajtót magam mögött. Meglepetééééés!
- Szia. Nagyon zavarok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=607996#post607996][b]Farkas Balázs - 2016.07.11. 10:13[/b][/url]

Székéből felegyenesedve némán pakol össze az irodában, de nem arról van szó, hogy elmegy. Ez a sok papír és emlékeztető cetli elsokasodott asztala környékén, ezeket dobálja bele egymás után a falnál álló fémkukába, ami lassacskán megtelik a fölösleges iratoktól. Még csak fél tizenegy felé járhat az idő - ezt nem tudja pontosan, a falon lévő óra ugyanis hetek óta megállt és csak arra vár, hogy egy kedves karbantartó vagy maga az auror megszerelje, mindössze egy pálcamozdulatába kerülne, azonban még nem sikerült időt szakítania rá. Az utóbbi pár napban amúgy is több olyan dolog történt, aminek nem kellett volna.
A távol tartja magát Ninától egy pár hétig projekt már rögtön a balesetet követő napon megbukik. Mikor végigsimít az asztala felületén és visszaül székébe, az első gondolata a hazamenetel lenne, hisz ma igazából csak egy papírért jött be, ami pár perce a kuka mélyén landolt, mert valójában nem is volt fontos. Hátradől a széken és lehunyja szemeit, hallgatja a beszűrődő hangokat; kollégái ide-oda futkosását, valaki kávét kér. Ekkor rápillant a maga bögréjére és szomorúan kell konstatálnia, hogy sajátja bizony már rég kihűlt. Visszanyeli a káromkodást és ahelyett, hogy megmelegítené az italt, maga elé veszi az egyik közelben lévő lapot és nekiáll még egyszer elolvasni azt. Miért is nem megy már haza?
Kopogás után a bejövetelre engedélyt ad, de nem pillant fel az egyébként nem valami érdekes lapból. Szemei csak átfutják a sorokat, fel azonban nem fogják az olvasottakat. Kezébe veszi a kávéját és már épp kezdené a szokásos "holnapra meglesz főnök.." beszédet, mikor az illető megszólal, a bögre pedig kis híján a földön végzi. Hitetlenkedve emeli fel fejét, azt hiszi rosszul hallott az előbb, Nina azonban tényleg itt van. Szóval ennyit arról, hogy pár napig nem találkoznak.
- Mit keresel itt? - szemei összeszűkülnek, úgy méregeti az előtte állót, mintha az bármelyik pillanatban ismét összeeshetne. Hangja kicsit sem barátságos, inkább az a hivatalos fajta, pont olyan közömbös, mint megismerkedésük környékén, mikor még semmit nem tudott róla, de szerette volna megismerni. Hát most csak távol akarja tudni magától, nehogy megint valami történjen vele. A kerámia talpa halkan koppan az asztal tetején, az eddig tanulmányozott lap kisiklik a kezéből. Pislog párat végignézve a nőn, majd elkapja a fejét és inkább feláll, hogy tovább rendezgesse asztalát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=608045#post608045][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.07.11. 16:26[/b][/url]

Ooooké, nem azt vártam, hogy virágcsokrokkal és bonbonnal fogadjon, de jól esett volna, ha mondjuk kapok egy mosolyt. Vagy egy kedves köszönést. Ez az egy kérdés nagyjából felért azzal, hogy menjek oda, ahová ő elképzel és, mielőtt félreértésekbe bonyolódnánk, nem egy szép, napos helyre küldene, ahová utánam jön és leéljük az életünket. Mondjuk az Antarktisz tökéletes lenne, mert sose jönne utánam és legalább halálra fagynék. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok blokkolják a rendszert, ami segítene abban, hogy válaszoljak, mondjuk akármit. Még az "ég kék" is jobb lenne, mint az a szótlanság, amibe döbbenetemben kénytelen vagyok burkolózni.
Csak figyelem, ahogy pakolászik és tulajdonképpen rám sem néz. Mi a fene folyik itt? Meg van ez húzatva, vagy mi van? A kezdeti értetlenséget némi tehetetlen düh kezdi felváltani, de úgy vagyok vele, biztosan van magyarázata a viselkedésének.
- Csak meg akartam köszönni, hogy tegnap hazavittél - ugyanolyan normálisan beszélek, mintha az előbbi jeges fuvallat nem ért volna arculcsapásként és rendesen beszélt volna velem. Ha nem veszem magamra, talán ő is beleun. Azonban nem tudom megállni, hogy valamilyen módon ne hozzam szóba a faragatlanságát, ami az utóbbi időben nem volt rá jellemző. Bár lenne tippem, hogy mit rontottam el, de fogalmam sincs! Elvégre látott Danival, de kihívott, azt hiszem elég nyilvánvalóan megbeszéltük a dolgot, ott tartott a karjában, hazasegített, minden teljesen rendben volt. De akkor hol a gubanc?
- Van valami baj?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=608170#post608170][b]Farkas Balázs - 2016.07.11. 22:07[/b][/url]

Teljesen össze van zavarodva, nem érti miért lett ilyen hirtelen társasága. Az egyik pillanatban még azt az érdektelen lapot tanulmányozza, a másikban pedig a félvéla áll az ajtaja előtt, bent a szobában. Zavara szerencsére nem ül ki arcára, pedig az lenne az igazán szép eset; ha Nina látná, hogy nem teljesen a jelenléte miatt van ez a frusztráció, inkább a jelenlétének oka miatt. Tegnap hazavitte, bekötötte a kezét, aztán kivételesen csendben váltak el egymástól, ma meg ismét találkoznak. Ez pedig így nagyon nincs jól.
- Evidens volt, valószínűleg bárki más is megtette volna - csak az a féreg nem, ezt már azonban csak magában teszi hozzá. Danira még mindig nagyon haragszik, valószínűleg a fiú még most sem tudja az ütés pontos okát, csak benne is felment a pumpa és ütni akart. De nem ment neki. Abbahagyja egy pillanatra a pakolást, végignéz a szemében ugyanolyan rendetlen asztalán, majd egy morgással kísért sóhaj után felnéz. A kérdés váratlanul éri, ellenben a látszat ellenére ügyesen válaszol - avagy kerüli ki a választ. - Fáj még a kezed?
Mutatóujjával az említett testrész felé bök, megkerüli az asztalát és egy pillanatig ismét egészen közel kerül a nőhöz. Orrát rögtön megcsapja a kellemes és annyira szeretett illat, de ahogy asztala elejének dől és így eltávolodik tőle, már nem érzi annyira intenzíven. Bárcsak... Szívesen előrébb hajolna, közelebb lépne hozzá és rámosolyogna, azzal viszont összedőlne minden. Nem akarja megbántani, de azt sem, hogy miatta sérüljön.
- Miért jöttél be? - ezúttal sokkal barátságosabban pillant rá, de hangja nem változik. Ha most hagyja neki, ha nem viselkedik így, talán valahogy ismét meg fog ismétlődni, azt pedig utálná. Már így is nagyon hibásnak érzi magát, hogy tegnap nem az eszére hallgatott, kihívta az utcára és elindított valamit, amiben végül a nő sérült. - Nem csak köszönetet akartál mondani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=610570#post610570][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.08.01. 10:16[/b][/url]

Úgy érzem, mintha üvegszilánkokon kéne közlekednem. Balázs annyira különös, nyoma sincs a férfiban annak a megszokott könnyedségnek, ahogy élcelődik velem és pillanatok alatt az agyamra megy. Hiányolom? Azt hiszem, igen.
- Nem. A bárki más ott hagyott az utcán - egy halvány mosoly ível ajkaimra, noha eléggé zavar, hogy Balázs egy pillantásra sem méltat. Ezek szerint elrontottam valamit. Tán marasztalnom kellett volna tegnap? Nem, az egyikünk sem lett volna jó, enélkül is az eseményeken kattogtam, bár az auror valószínűleg nem. Még mindig kicsit kínosan érzem magam amiatt, ami történt, most azonban még annyi előnyöm sincs, hogy csavargathassam a hajam a hátam mögött. Merthogy nem ér le a derekamig, ahogyan eddig, pusztán a vállamig. Beharapom alsó ajkam.
A kérdésem kényesebb, mint hiszem, mert ő azonnal terel. Egy pillanatra lehajtom a fejem és elszámolok magamban tízig, hogy ne akadjak ki. Mert igen, még sírni is képes lennék ebben a pillanatban, azt meg egyikünk sem szeretné, én legalábbis semmiképp. Jelen állás szerint őt baromira nem hatná meg, így még felesleges is lenne.
- Egy kicsit, de rendben leszek - bólintok egyet, válaszom egészen halk ahhoz képest, hogy csak ketten vagyunk a helyiségben. Figyelem, ahogy közelebb jön, de csalódottan kell tudomásul vennem, hogy nem hozzám, pusztán az asztalát kerüli meg. Oké, még ez az iroda is jól áll neki, be kell ismernem. Meg minden. És ahogy egyre inkább tudatosul a tény, hogy nekem mindenhogy kell Balázs, ő akkor fúj visszavonulót. Az én büszkeségem meg ugye nagyobb, minthogy csak úgy felkínáljam magam. Oltári.
A kérdésre magamhoz térek révületemből és először nem értem, mire céloz. Még a bővítés sem teszi egyértelművé. Miért is jöttem? Én csak azért, hogy köszönetet mondjak. Buta, buta Nina, látni akartad. Nézek rá és fogalmam sincs, hogyan fogalmazhatnám ezt meg értelmesen és nyáltól mentesen. Végül úgy döntök, mindent felteszek erre az egy lapra. Ha kikosaraz, nos... Ritkán fordult elő eddigi életem folyamán, de talán ezt is túlélem majd. - Látni akartalak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=610578#post610578][b]Farkas Balázs - 2016.08.01. 11:26[/b][/url]

Tulajdonképpen nagyon jól megy neki ez a játék, a vártnál is könnyebben tudja hozni ezt az elutasító embert, akit ki tudja honnan bányászott elő magából. Ninával pont hogy nagyon rég kellett így viselkednie, de talán soha nem is mutatkozott előtte ilyen közömbös arccal, de ha ez az ára, hogy legközelebb ne kerüljenek olyan helyzetbe, ám legyen. Inkább kelljen látnia ezt az arcot, minthogy a nő könnyeit törölgesse. Ninát nem akarja sírni látni egyáltalán, a saját hülyeségéből adódóan meg pláne nem. Azon valahogy nem tudna olyan könnyen tovább lendülni, az csak arra késztetné, hogy közelebb kerüljön hozzá. Hihetetlen, mikre nem képesek a könnyek.
- Ne haragudj miatta, de ha hátraesel, most egész biztosan nem lennél itt - vesz egy mély lélegzetet, magában felidézi a tegnap este történteket. Nina olyan közel volt a járdaszegélyhez, és bármennyire volt este, akármikor jöhetett volna egy busz vagy egy motoros, és akkor... Nem. Akkor már inkább a keze fájjon és álljon itt előtte, mert biztosan nem látszik, de most örül a jelenlétének. Eddig ugyan nem akarta látni, távolságot akart kettejük közé és leredukálni találkozásaik számát, ebben a pillanatban viszont nagyon is örül, hogy láthatja Ninát. Tudja, hogy jól van a körülményekhez képest, bejött hozzá, hogy köszönetet mondjon az előző napiért, és hogy... Mi? Gondolatmenetét a nő szavai szakítják meg, amire úgy kapja fel a fejét, mintha nem hinne neki. Összeráncolja homlokát, közben az asztalára ül, így némileg alacsonyabban van már, mint a nő.
- Hát most láthatsz - ajka halvány mosolyra húzódik, kezeit kitárja egy pillanatra, majd azok tompán puffannak egyet a combján. Nem tudja, mi mást kellene még mondania egy ilyen helyzetben. Mondjuk szívesen magához vonná, karjai közé szorítaná és megcsókolná, de akkor nem lenne értelme ennek a közömbösségnek, amibe akaratlanul is egyre jobban belemerül, pedig észre sem veszi. És ez lesz a veszte. Ez a flegma, bunkó viselkedés, ami nála megszokott, de valahogy mégsem ugyanaz, ezt pedig Nina is érzi. Teljesen máshogy viselkednek, pedig lehetnének boldogok is, egészen könnyedén. - Biztosan minden rendben?
Először csak előredől az asztalán ülve, majd feláll és ismét Nina fölé magasodik. Ahogy közelebb kerül hozzá, érzi a nő finom illatát, egy pillanatra meg is torpan, tekintetét a másikéba fúrja. Pulzusa meglódul az ismerős barnák láttán, tesz egy lépést a nő felé, megáll. Kivár nagyon sokáig, azonban nem hagyja, hogy a nő cselekedjen, egy bocsánatkérő mosollyal az arcán végül elfordul. Hihetetlen ez a férfi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=610598#post610598][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.08.01. 18:32[/b][/url]

Nem értem, mi értelme van ennek a színjátéknak. Egész eddig nem voltam közömbös számára, tegnap este is csak azért jött, hogy tisztázza a Lilla körüli félreértést és smároljunk egy kiadósat. Teljesen széthullott, mikor megsérültem, hazavitt, bekötötte a kezem, minden teljesen normális volt. Aztán bejövök hozzá és, mintha egy idegennel beszélnék. Csak az kattog a fejemben, hogy miért? Azt állítja, hogy nincs baja, de mindketten tudjuk, hogy hazudik.
- Tudom, ezért nem is panaszkodom, volt már rosszabb is - megvonom a vállam, mint akit nem érdekel, merthát tényleg nem érdekel. A bokámat már csak csavarok tartják össze, négyszer volt műtve, egy rándulás igazából annyit tesz, mint egy szúnyogcsípés. De persze Balázs minderről nem tud, mert sosem beszéltünk róla. Nem is ismerjük egymást, ha már itt tartunk és mégis, minden rezdüléséből tudom, mikor őszinte és mikor nem. Azt nem tudom, ő hasonlóan van-e, tőlem a magam része is elég nagy dolog. Ha jobban meggondolom, a világon a legjobban Dwayne-t ismerem, aki tényleg nem tud hülyére venni. Vagy én vagyok túl jó, vagy ő képtelen átverni engem, tulajdonképpen teljesen mindegy.
A következő mondat végleg sokkol. Hát most láthatsz. Bár ne látnálak! Gombóc keletkezik a torkomban, hiszen kimondtam az igazságot, végre megtudta, hogy nem csak valami hülye indok, hanem egy egészen idióta indok miatt vagyok itt: miatta. És lepereg róla. Azt hiszem, nehéz lenne mindezt fokozni. Érzem, hogyha most meg kell szólalnom, akkor azzal együtt nemcsak szavak, de könnyek is járnak majd, így nyelek egyet és kérdésére csak egy biccentéssel felelek.
Fojtogató dolog, ahogy érzed, a sírás marokra fogja a torkodat és döngeti a kapukat, hogy kiereszd végre. Tombolni akar, marja a nyelőcsöved, a levegőáramlás lassúvá és nehézkessé válik. És ekkor közelebb lép. Mintha csak tudnám, hogy most fogja megforgatni a kést a szívemben, mégsem mozdulok. Földbe gyökerezett lábbal várom, hogy odalépjen hozzám, képtelen vagyok levenni róla a tekintetem, amikor viszont egy karnyújtásnyira kerül, elfordul. A lehető legjobb pillanatban teszi mindezt, mert egy könnycsepp elszabadul. Olyan gyorsan törlöm le, hogy Balázs meg se sejtse, hogy ez megtörtént.
- Hát... Akkor nem is zavarlak tovább - halkan beszélek, de semmi sem hallatszik ki a hangomból. Összepréselem ajkaimat és lazán fordítok neki hátat, csak én érzem, mennyire görcsös ez a mozdulat. Nos, láttam. Ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=610626#post610626][b]Farkas Balázs - 2016.08.01. 23:13[/b][/url]

A nő szavaira lassan megemelkedik mindkét szemöldöke, jobb keze ökölbe szorul az asztalán. Volt már rosszabb. Kétkedve pillant fel, mint aki tényleg nem hisz a fülének, és így vár megerősítést az elhangzottakra. A tudat, hogy az elmúlt fél évben talán senki nem okozott neki nagyobb sérülést nem igazán nyugtatja meg, már alapból attól is ideges lesz, ha valakivel kapcsolatban akár csak a bántalmazás gondolata is felmerül. Épp ezért nem érti, hogy Ninát ki, hogyan és miért bántotta, na meg mikor. Ha nem játszaná ezt az idegesítő szerepet, talán még vissza is kérdezne erre, most azonban viszont csak a két kis barna bozont kúszik feljebb a homlokán, ezzel jelezve, hogy nem érti. Ugyan ki akarna neki ártani?
Először még nem tűnt annyira nagy butaságnak közelebb lépni a nőhöz, amikor azonban tekintetük találkozik és csak fél méter választja el őket egymástól, hirtelen nagyon nem tudja, mihez kellene kezdenie. Azt hitte majd képes lesz kikerülni őt, és meg sem kell torpannia, ahogy most teszi. Egészen pontosan fogalmazva a nő szépsége készteti megállásra, és itt most szó nincs a vélaságról. Tudja és akarja is értékelni a szépet, Nina közelében pedig épp elég időt töltött már ahhoz, hogy akár egy pillantás is elég legyen hozzá, hogy az történjen, ami éppen történik. Halvány mosolya az arcára fagy, a feltett kérdése csak úgy elillan közöttük. Nem szabad. Bármennyire is akarja, tudja nagyon jól, hogy azzal csak felborítana mindent és jól ellentmondana magának, így tehát kényszeríti magát, hogy elforduljon. Mosolya egy pillanatra kiszélesedik, majd teljesen lefagy az arcáról.
- Viszlát, Egerszegi kisasszony - a megnevezés egészen akaratlanul csúszik ki a száján, még maga is meglepődik rajta. Elfordulva megkerüli azt asztalát és annak az egyik oldalára érve torpan meg ismét, vet még egy pillantást a neki hátat fordító nőre, majd elkapja a tekintetét. Egészen azt ajtócsukódásig ebben a pozícióban marad, és csak azután mozdul, hogy Nina elhagyta a helyiséget. Ökle hangos csattanással találkozik az asztal lapjával, a fa fölé görnyed, szemeit lehunyja. Ezt is elszúrta.