Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.
Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá. A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:
ilyennek láthatják a minisztériumot a muglikígy néz ki a valóságbanBejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető
Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni. EMELETEK, OSZTÁLYOK: KATT
Földszint:
- Recepció
- Biztonsági Őrszolgálat
1. szint: Miniszteri Hivatal:
- Mágiaügyi miniszter
- Miniszteri Hivatal államtitkára
- Miniszteri tanácsos
- Miniszteri Titkárság
2. szint: Varázsbűn-üldözési Főosztály:
- Auror Parancsnokság
- Varázsbűn-üldözési Kommandó
- Végrehajtási Szolgálat
- Hamis Védővarázsok és Önvédelmi Eszközök Felkutatása és Elkobzása Ügyosztály
- Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztály
- Varázshasználati Főosztály
- Mágiai Vizsgahivatal
- Tárgybűvölésügyi Ellenőrző és Nyilvántartó Hivatal
- Animágus Nyilvántartó Iroda
3. szint: Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztálya:
- Varázsbaj-elhárító Osztag
- Amneziátor Parancsnokság
- Muglimagyarázat Szerkesztő Bizottság
- Félrevezetési Ügyosztály
- Mágus-Mugli Kapcsolatok Hivatala
4. szint: Varázslény-Felügyeleti Főosztály:
- Bestia tagozat
- Mágus-Kentaur Kapcsolatok Hivatala
- Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság
- Vérfarkas Nyilvántartó- és Befogó Egység
- Sárkányügyi Kutató- és Ellenőrző Központ
- Értelmes Lény tagozat
- Mágus-Kobold Kapcsolatok Hivatala
- Házimanók Áttelepítése Részleg
- Vérfarkassegítő Iroda
- Szellem tagozat
- Kártevőügyi Tanácsadó Iroda
5. szint: Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya:
- Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
- Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
6. szint: Mágikus Közlekedésügyi Főosztály:
- Hop Hálózati Felügyelet
- Seprű-ellenőrzési Hivatal
- Zsupszkulcs Felügyelet
- Hoppanálási Vizsgaközpont
- Mágusszövetség Magyarországi Hivatala
7. szint: Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztály:
- Magyar Kviddicsliga Központi Irodája
- Bizarr Találmányok Szabadalmi Hivatala
8. szint: Tárgyalótermek
9. szint: Igazságügyi és Belügyi Főosztály
- Belső-ellenőrzési ügyosztály
- Gazdasági Ügyekért Felelős Iroda
- Igazságügyi Hivatal
- Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
- Jogszabály-előkészítésért és Jogalkotásért Felelős Bizottság
Alagsor: Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály
Dwayne Warren munkája
|
|
|
Almásy Léna Auror- parancsnokság késő délután Az ajkába harap, lenéz az összekulcsolt ujjaira... majd vissza a nőre. A parancsnokságon mindössze lézengetek már, ahogy a nyomozók hivatalos munkaideje letelt, az állomány nagy része már az otthona felé tart a jeges, latyakos úton. Néhány asztallal arrébb a kommandó további tagjai ügyködnek, többnyire magánügyeiket intézve a minisztérium pénzén és idején, a takarító személyzet egy tagja sorban végigjár az asztalok között, hogy egy pálcaintéssel kiürítse a szemeteseket, magában dúdolgatva egy hamis , nyolcvanas évekbeli dalt. Más már nincs itt. Csak ők. És ők ketten. Az asztalán ül, ismét az ujjaira néz, amik hűvösen kapcsolódnak egymáshoz egy kifogyófélben lévő tollat szorítva. Az egyenruhájára már ráférne egy kiadós mosás, állapítja meg, ahogy a szeme a térdénél sötétlő, valószínűleg hamufoltra téved, ám ezt az információt azonnal el is felejti, amint megfogalmazta. Léna személyes holmijai egymás után puffannak a dobozban. Kénytelen fölnézni rá. A háta és a haja - ennyi jut neki belőle. - Te kérted vagy parancs? Hosszú percek óta ez az első mondata hozzá, halkan és rekedten. Nem hülye. Ha pakol, akkor megy - ám azt nem tudja, hová, miért és mennyi időre.
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 6. 11:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=461946#post461946][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 11:42[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság késő délután Az ajkába harap, lenéz az összekulcsolt ujjaira... majd vissza a nőre. A parancsnokságon mindössze lézengetek már, ahogy a nyomozók hivatalos munkaideje letelt, az állomány nagy része már az otthona felé tart a jeges, latyakos úton. Néhány asztallal arrébb a kommandó további tagjai ügyködnek, többnyire magánügyeiket intézve a minisztérium pénzén és idején, a takarító személyzet egy tagja sorban végigjár az asztalok között, hogy egy pálcaintéssel kiürítse a szemeteseket, magában dúdolgatva egy hamis , nyolcvanas évekbeli dalt. Más már nincs itt. Csak ők. És ők ketten. Az asztalán ül, ismét az ujjaira néz, amik hűvösen kapcsolódnak egymáshoz egy kifogyófélben lévő tollat szorítva. Az egyenruhájára már ráférne egy kiadós mosás, állapítja meg, ahogy a szeme a térdénél sötétlő, valószínűleg hamufoltra téved, ám ezt az információt azonnal el is felejti, amint megfogalmazta. Léna személyes holmijai egymás után puffannak a dobozban. Kénytelen fölnézni rá. A háta és a haja - ennyi jut neki belőle. - Te kérted vagy parancs? Hosszú percek óta ez az első mondata hozzá, halkan és rekedten. Nem hülye. Ha pakol, akkor megy - ám azt nem tudja, hová, miért és mennyi időre.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 6. 16:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=461998#post461998][b]Almásy Léna - 2015.02.06. 16:04[/b][/url] DwayneParancsnokságÚjra és újra elismételte magának, mindenkinek így lesz a legjobb. Dwayne gyerekének lesz apja, senkinek sem kell senkitől sem rettegnie, nincs több sértődés, nincs több szemrehányás. Mindenki teszi a dolgát és lassan, de biztosan továbblép majd. Legalábbis ebben reménykedett, hogy egyszer majd talán rá tud úgy nézni a férfire, hogy ne fájjon neki. Ne fájjon egyikjüknek sem. Akarva-akaratlanul is Konstantin mosolya kúszott a gondolatai közé, az a meglepő mennyiségű törődés, amit tőle kapott az utóbbi időben. Mindenkinek így lesz a legjobb, mégsem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz összeszednie a holmiját. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem Dwayne jelenlétében teszi ezt meg, csak gyorsan beledobál mindent egy papírdobozba és kiviharzik onnan, de hiába várta a megfelel alkalmat, nem jött el. Az utolsó munkanapját töltötte a Kommandó teljesjogú tagjaként és ez a tény kegyetlenül megviselte, de ez talán a szükséges rossz volt a megnyugvás érdekében. A vaskos, cukiságokkal telerajzolt jegyzettömb is puffant a dobozban, pár könyv tetején. Magán érezte a férfi perzselő pillantásait, mégsem fordult felé teljesen, csak egy ártalmatlan pillantást vetett rá. - Én kértem. Holnaptól tartalék leszek. Hangja határozottan csengett, mégis megtalálható volt benne egy hajszálnyi bánat. Kétes érzések kavarodtak benne az áthelyezéssel kapcsolatban, örült is meg nem is, mindenesetre abban nem kételkedett, hogy ezúttal jól döntött.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 6. 16:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462008#post462008][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 16:40[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság
A tollat tovább forgatja a kezében, végül egy szusszanással dobja le az asztalra. A karjaival ellöki magát, hogy talpra álljon, ám egyelőre nem lép közelebb. Nézi, ahogy a személyes tárgyak tovább hullanak a dobozba, ő pedig akaratlanul pillanatra válla fölé, ahová korábban a megannyi fényképet, cikket és egyebeket tűzte fel, amire munka közben jól esett ránézni. A képek napokkal korábban eltűntek már. Mert így helyes. - Tartalék... karriert akartál csinálni, nem? Élesen kérdez vissza, olyan hangon, amit az elfojtott rimánkodás tesz keménnyé. Léna képes volt Indonéziába utazni a kiképzés miatt, most pedig visszaülne Bogolyfalvára aktákat tologatni...? Tudja ő, mit jelent a tartalékos- jelző: elfeledett, félretett lúzer, egy istenverte falu életunt helytartója. Nem hiszi el, hogy komolyan ez az, amire vágyik, pláne azok után, amin már eddig keresztülment. Hacsak. - Ne csináld... kérlek - a hangja bizonytalanabb és halkabb lesz, ismét hátrapillant, mielőtt folytatja - Tudom, hogy dühös vagy rám és tökre igazad van. De helyrehozom. Ezért nem kell elmenned. Kérlek.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 6. 17:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462017#post462017][b]Almásy Léna - 2015.02.06. 17:20[/b][/url] DwayneParancsnokságBelerakta a dobozba maradék három aktát is az asztal tetejéről, beleejtett még párat abból a csodálatos mugli találmányból is, amit golyóstollnak neveznek, majd ráhajtogatta a doboz tetejét annak tartalmára. Már csak a fiókok maradtak, aztán az érzékeny búcsú a helytől és ennek is vége. - Akartam. Hogy mennyi mindent akart világ életében! Ezer meg ezer dolgot, hiszen ő is álmokat és vágyakat szövögetett, mint minden fiatal csitri, aztán pár elhasalás elég volt hozzá, hogy nagy részükről lemondjon. Képes volt elmenni Indonéziába kiképzésre, képes volt megcsinálni, bekerülni és mindig is szerette csinálni. Egyszerűen csak a körülmények változtak meg, egyikük sem tudott kellőképpen odafigyelni a saját feladatára úgy, hogy közben egymás auráját bomlasztották a jelenlétükkel. Éppen ezért valakinek muszáj volt lépni. - Dwayne.... - fáradtan ejtette ki a férfi nevét kicserepesedett ajkain, leereszkedett talán utoljára a székére - Azt hittem, ezt az egészet már megbeszéltük. A lépcsházas eset után napokig nem szóltak egymáshoz, azóta is csak tőmondatokban, csak a legfontosabb dolgokról kommunikáltak még akkor is, ha éppen hátukat egymásnak vetve kellett megállniuk a helyüket terepen. - El kell mennem, ezt te is tudod. Ez így nem jó senkinek sem, nem akarom, hogy miattam elmarasztaljanak téged.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 6. 17:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462022#post462022][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 17:36[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság - Nem, nem beszéltük meg. Semmit se beszéltünk meg. Köti az ebet a karóhoz, hiszen miért ne tenné: neki már nincs vesztenivalója ebben a helyzetben. A lépcsőházas eset semmi sem volt, ezt tudja ő is, talán tudja Léna is és különben bárki, aki cseppet is ismeri a helyzetüket. Akkor a folyosón ő sem látta értelmét annak, hogy érvelni, vagy netalán könyörögni kezdjen - mert hiszen azt is megtette volna, az önbecsülését pedig boldogan lehúzza a vécén, ha bármit is segít. Összefonja a karjait maga előtt, ami pótcselekvés csupán. Az ujjaiból ismét kifut a vér, ő tanácstalanul lépdel előre- hátra, mintha nem tudná eldönteni, közelebb menjen vagy ne. De nem menni sokkal egyszerűbb. - Akkor adj egy kis időt, jó? Ennyit kérek csak. Időt - vált nyomban alkudozásra, látva, hogy Léna talán most először nem fog asztalt borítani rá, ha megszólal. Eddig ő hagyott teret és időt neki, hadd gondolja át a történteket és hadd rendezze el magában, mi az, amit szeretne. És őszintén kétli, hogy az ez lenne. - Rendeződik a helyzet, pár hét vagy nem t'om és átmegyek és megdumáljuk rendesen. Mert ez így te is tudod, hogy nem oké.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 6. 18:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462033#post462033][b]Almásy Léna - 2015.02.06. 18:10[/b][/url] DwayneParancsnokság - Nem voltam elég egyértelmű? Kérdőn pillantott a férfire. Lényének egy része meg akart maradni a szeretett fél mellett, a másik pedig levegőért és nyugalomért ordított. Végig és még akkor ott is úgy érezte, a nyugvást kereső lénye az erősebb. Belefáradt már a folyamatos veszekedésekbe, féltékenységi jelenetekbe és ami azt illeti, a bizalma egyáltalán nem a régi. Azt hitte, hogy majd működni fog ismét, de a zöld szemű szörny feléledt mogyoróbarna íriszei alatt és azt onnan sehogy máshogy nem tudja kiölni, csak ha elengedi a múltat. Teljesen. - Itt végeztem, Dwayne. Nem fogom visszacsinálni, még ha fejre állsz, akkor sem... Az egész talán abból adódott, hogy egyáltalán nem passzoltak egymáshoz soha, még ha az a bizonyos kémia jól is működött közöttük. Egyetlen percét sem bánta meg a kapcsolatnak, még azt sem, amikor a rakparton ismét visszamászott a már amúgy is halálra ítélt kapcsoltba. Szeret és szeret szeretve lenni, de ez ilyen feltételek mellett nem működhet többé. Zója és a gyerek mindig ott lebegne közöttük, mint egy hatalmas, ledönthetetlen fal. - Látod, ez a baj. Hogy úgy gondolod, rendeződni fog minden. De nem fog. Tekintetét elszakítva a férfiról a fiók foggantyújához nyúlt. Feltett szándéka volt még mindig, hogy összepakolja a cuccát és eltűnjön a sötét budapesti éjszakában.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 6. 19:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462074#post462074][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 19:51[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság Szíve szerint visszaszólna, sőt, ráordítana, ha tehetné: nem voltál egyértelmű, te rohadt liba, csak sírtál elrohantál és meg se próbáltál meghallgatni és egyáltalán megérteni, mi az, amin én keresztülmegyek. Szerinted akartam ezt az egészet? Szerinted felüdülés nekem, hogy lesz egy gyerekem, akit nem akartam, akkor, amikor a legkevésbé alkalmas? És tényleg el tudod képzelni rólam, hogy akarattal bántottalak volna? Igen, ezt kéne mondania. Meg kéne ragadnia a vállát és közvetlen közelről az arcába kiabálni, hogy Léna is érezze, ebben a helyzetben nem ő az egyetlen áldozat. - És ha lemondok a gyerekről? Nem lesz közöm hozzá. Akkor? Hosszabb töprengés után pillant föl rá, hogy végignézze, ahogy már a fiókokkal matat. Ötletszerű feltételezés, mindössze egy kósza gondolat, még ő sem biztos abban, mennyi a valóságtartalma és, hogy az elhatározásból valaha születhetnek-e konkrét tettek. Ám, ha racionálisak maradunk, ő pedig maradéktalanul az: választási helyzetben számára nem lenne kérdés, hová húz. A nőhöz, akivel másfél évet szinte együtt élt, vagy egy félig kifejlett magzathoz, akihez a vér köti, ám semmi több.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 7. 13:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462240#post462240][b]Almásy Léna - 2015.02.07. 13:04[/b][/url] DwayneSenki sem mondta, legfőképpen ő nem, hogy Dwayne helyzete könnyű. Mindenki követ el hibákat, olyan hibákat, amik - mint például az esetükben - fatális következményeket okozhatnak, éppen ezért valahol fel volt készülve a lehető legrosszabbra is. Nagyon rosszul érintette maga a gyerek ténye, becsapottnak érezte magát és tényleg, először bele sem gondolt, hogy a férfi is ugyanúgy csapdában van, ahogy ő. Tulajdonképpen be lettek zárva egy helyzetbe, ahonnan ő, mint sértett nő így vonult ki. De meg kellett lépnie. - Ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint Minánál. A fiad lesz, Dwayne, bármennyire is úgy érzed, ez most nem számít. Szüksége lesz rád. Én meg majd megleszek. Maga ellen beszélt, de tudta, hogy így a helyes, valakinek engednie kellett a helyzetből és tekintve, hogy Zója visszafordíthatatlanul terhes lett, nem lehetett ő a feláldozó. Már csak a férfivel kellett megértetnie valahogy az álláspontját és nem láttott más kiutat ebből a kegyetlen ostromból, csak ha belerúg egyet. Fájt neki megtenni, mégis... ez is egy szükséges rossz. - Van valakim - bökte ki végül, szemeit lesütve. Nem teljesen volt igaz az állítás, hiszen Kolos elvileg csak a barátja és mégis, hiszen több történt köztük, mint egy ártatlan baráti beszélgetés. Mondhatjuk azt is, hogy minden egyes alkalommal belepirul a gondolatba, akárhányszor eszébe jut az az este és nem csak azért, mert szörnyen zavarban érzi magát miatta mindenki előtt, hanem azért is, mert furcsa mód azt sugallja, hogy túl van Dwayne-en. Pedig ez az egész helyzet nem iyen egyszerű. Nagyot nyelve várta a férfi reakcióját. Kiborul majd, ordít vele? Remegő kézzel nyúlt a fiók tartalma után.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 7. 14:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462251#post462251][b]Dwayne Warren - 2015.02.07. 14:30[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság
Nem sokkal mögötte áll, maga előtt összefont karokkal, konokul, jelezvén, hogy egyelőre nem fog távozni. Ám ahogy Léna Minát említi, kénytelen lesütni a szemét. Ám a mozdulat inkább az elnyomott indulat leplezése, mint a bűntudaté. Még mindig. Még mindig ugyanaz a szalag. Találkozott Zójával, terhes lett és igen, igen, elhagyta őket, aminek már másfél évtizede, mégis kísérti, akár egy nyughatatlan és feltűnően idegesítő kopogószellem. Léna pedig nem volt ott, sőt - életkorát tekintve még az iskolapadban ült, a történetet így mindössze Dwayne szűkszavú elmondásából ismeri. Mégis nekiáll ítélkezni fölötte? Pont ő? Pont most? Ám ezt a megrökönyödést felülírja az, amit Léna legközelebb mond. Szólása nyitja a száját, a szeme összeszűkül, ő pislogni kezd. Valakije. Hiszen azt mondta, teljesen biztos benne. Van valakije, mindezt háttal állva, egy fiókban matatva, anélkül, hogy a szemébe merne nézni. - Valakid. A hangja halk, ám hűvös és éles, mint az acél. A fejét oldalra billenti, majd az egyik kezét egész lassan az egyenruhája belső zsebébe csúsztatja. Hátrapillant a válla fölött, kissé megnyalja az alsó ajkát.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 8. 11:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462461#post462461][b]Almásy Léna - 2015.02.08. 11:43[/b][/url] DwayneParancsnokságEgy mappa és még egy, néhány kósza papír, összegyűrt feljegyzések és tollak. Ezeket pakolta ki a legfelső fiókból, miközben egy, a Dwayne-nel való kapcsolatának sorsdöntő pillanatát élte meg. Ez valamiféle pótcselekvés volt a részéről, nem tudott volna csak úgy létezni ott, mint egy falnak döntött, merev és szótlan vasalódeszka. Valamit muszáj volt tennie és bár a legjobban a férfi meleg ölelésébe szeretett volna burkolózni, nem tehette meg. Elkezdte felégetni azt a fránya hidat, ami a múltját köti össze a jövőjével és nem táncolhatott már vissza. Szinte rettegve pillantott fel Dwayne-re. Egyáltalán nem tudta, hogy fog reagálni a kijelentésére és tartott, nagyon is tartott tőle, hogy a következmény fájni fog. Talán így, talán úgy. - Igen, de... Már épp belekezdett volna, amikor emlékeztette magát a fülletése valódi okára. Füllentésnek érezte, nem valódi hazugságnak, hiszen valami valóságalapja csak volt a dolognak és titkon azon imádkozott magában, hogy Dwayne-t ne borítsa el a lila köd és nehogy kárt tegyen Konstantinban a ferdítése miatt. - De... érts meg, kérlek! Lehet, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb mondat, amit mondhatott. Hogyan is értheté meg őt bárki is, mikor saját maga sem tudja, mi is van vele pontosan. Hogyan várhatná el Dwayne-től, hogy ne akadjon ki az egész miatt? Hangja esdeklőn csengett, tekintete Dwayne mellett, a közös képeik régi helyén állapodott meg, ahogy végül felé fordult.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 8. 12:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462473#post462473][b]Dwayne Warren - 2015.02.08. 12:13[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság - Mit kéne megértenem? Hah? Hirtelen csattan fel, ám a hangja nem ver visszhangot a padlószőnyeggel fedett, apró falakkal felszabdalt parancsnokságon. Nem látja, ám érzi, hogy a szoba túlvégében az egyik kolléga felegyenesedve feléjük bámul, halva a hangsúlyt, amit semmiképp sem üthetne meg egy nővel szemben. A parancsnokságon pedig mindennek szeme és füle van. Ez az, amiről hajlamos megfeledkezni. Hűvös ujjai masszív tárgyat, annak fém szegélyét tapintják a belső zsebében. Az érzés egyszerre megnyugtatóan hat rá. Az irányítás csalóka érzete. Ha most akarná, akár be is fejezhetné az egészet. Csak el kéne határoznia. Csak meg kéne mozdulnia. Megtehetné - hiszen ki állítaná meg? Léna? Egy leszedált sárkány karámjának képe rémlik föl előtte. A nő akkor se tudta megvédeni magát, neki kellett a segítségére sietni. Megmentette az életét. Megóvta őt. Akkor is. Léna képtelen az ilyesmire. Csak egy kis virágszál. Az életével tartozik neki. Nem léphet le csak úgy. - Rendben van. A szempillája kissé megremeg, végül kihúzza a kezét a zsebéből, üresen és tétlenül. A hüvelykujjával megdörzsöli a homlokát, a hangja erőltetetten nyugodt és szinte gyanúsan könnyednek hat. - Akkor majd vele beszélek.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 8. 21:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462734#post462734][b]Almásy Léna - 2015.02.08. 21:02[/b][/url] DwayneParancsnokságIjedten pillantott a háta mögé, aztán vissza a férfire. Még nem igazán fordult elő, hogy ilyen nyíltan élték volna a magánéletüket a Parancsnokságon, de egy biztos volt számára: másnap már az egész Minisztérium tudni fog arról, hogy elhagyta Dwayne-t és egy hónapon belül új pasira tett szert. Talán még azt is tudni vélik, hogy csak azért kéri át magát, hogy Konstantin mellett dolgozzon és megszabaduljon az egyébként meglepő agresszivitásra képes exétől. Aztán jön majd a szokásos gyerek- és házasságtéma, a kitalációk és minden egyéb pletyka, amiket ő személy szerint rettenetesen gyűlöl. A kérdésére már nem igazán tudott mit válaszolni. Annyiszor kérte már, hogy értse meg az ő álláspontját is, hogy gondoljon bele egy kicsit az ő szemszögéből is. Az a baj a világgal, hogy valahol mindenki önző és csak a saját sértettségével képes foglalkozni, bármekkora horderejű dologról is legyen szó. Ez alól Dwayne és ő sem voltak kivételek soha, a veszekedéseik nagy része is ebből adódott. - Hogy... mivan?! Kegyetlenül megijedt. Mit megijedt? Rettegett. Tudta, hogy mire képes Dwayne, ha valamit a fejébe vesz és éppen ezért minden egyes porcikája tiltakozott az egész ellen. Kiejtette a kezében tartott paksamétát, a benne lévő iratok szétterültek a padlón, ő pedig a pillanat tört része alatt ugrott fel a székről. - Ezt nem teheted! Nem fogom hagyni, hogy bántsd! Hangja körülbelül egy oktávnyival feljebb csúszott, a férfinek úgy tűnhetett, mint egy kétségbeeséstől cincogó kisegér, de amit mondott, teljesen komolyan gondolta. Csak azt nem tudta, hogy fogja megállítani a férfit. Szerette. Ahhoz hogy leszedálja, túlságosan is élénken élt benne minden egyes közös pillanatuk, közben pedig Kolost is szerette volna megóvni mindentől, amiről egyáltalán nem tehet. Nem miatta hagyta el Dwayne-t, nem csalta meg vele, még csak a kapcsolatuk emlékét sem gyalázta meg, éppen ezért igazságtalanság lett volna a hivatalnokot belevonni ebbe a nyomorult bosszúhadjáratba. - Neki ehhez semmi köze! Ha valakit hibáztatni akarsz, akkor itt vagyok én...
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2015. február 8. 23:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462786#post462786][b]Dwayne Warren - 2015.02.08. 23:08[/b][/url] Almásy Léna Auror- parancsnokság Visszaejti a kezét maga mellé, már- már flegmán, úgy figyeli odavetett szavai hatását. Az egyik fénymásoló papír a bakancsára hullik, ő arrébbrúgja, majd hanyagul rálép. Aztán néz a nő szemébe. Keményen és valahol egészen kihívón. Ha így szeretnél játszani, nekem mindegy, játszhatunk így. De ne feledd el, Dandelion, ebben sokkal jobb vagyok mint te. Vagy a Lovagod. - Nem mondtam, hogy bántani fogom. Csak beszélek vele, jó? Szabadkozón felemeli mindkét kezét, felmutatva üres tenyereit, melyek egyikét vörös, gyógyuló heg szeli át, egy pár nappal korábbi bevetés fájó sérülése. Akkor elvesztette a türelmét, aminek következményei voltak, mint mindig. Ezt nem szabadna elfelejtenie - mégis minduntalan megteszi. A parancsnokságon kevesen vannak már, ennek köszönhetően pedig igen, minden szavukat hallja, akár a folyosón elhaladó takarító is, ha szeretné. A Minisztérium persze sosem volt híján a drámáknak, pláne, ha két munkatárs került kapcsolatba, az új pletykákra azonban mindig kaphatók. Konokul néz farkasszemet vele - hosszú, hosszú másodperceken át. Egy mély levegőt vesz, nyel egyet. Majd elfordítva a fejét felveszi a táskáját a székéről. - Téged nem bántanálak, ezt tudod. - közli végül szilárdan - Mert hozzám tartozol.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV
offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2015. február 9. 19:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=462937#post462937][b]Almásy Léna - 2015.02.09. 19:23[/b][/url] DwayneParancsnokságFelhúzta a szemöldökét a vészjósló kijelentésre. Beszélgetés. Hát persze. Már előre látta maga előtt a jelenetet, ahogy nekiesik Kolosnak mindenféle előzmény nélkül és minden haragját, csalódottságát rázúdítja pontosan arra az emberre, aki azon fáradozik, hogy őt összekaparja valahogyan a földről. Csodálatos. - Nem. Egyáltalán nem jó. Hagyd őt békén, Dwayne! Egyáltalán nem hitt a gesztus őszinteségében, kétkedő pillantáskat lövellt a férfi felé, közben összefonta a karjait maga előtt. Ez lett az általános testtartása Dwayne-nel szemben az elmúlt időszakban, mintha így könnyebben lepereghetett volna róla minden sértés és fenyegetés. Meglepettségében először egy szót sem szólt, ám ahogy felfogta a szavak valódi értelmét, szája határozott vonallá préselődött, mélyen és szaggatottan vette a levegőt. Azzal a lendülettel hátrafordult ismét a dobozához, belevágta még a maradékot, a papírokat azonban hagyta a földön, pontosan ott, ahol talán mindkettejük önbecsülése is darabokban pihent. Ennél rosszabbul nem is végződhetett volna kettejük kapcsolata, de tulajdonképpen mit is vártak? Az egész annyira... intenzív volt, minden fekszekedéssel és békés perccel együtt. - De igen, megint arra készülsz - idegesen fújtatott egyet és felkapta a dobozt az asztalról - Nem vagyok a tulajdonod és nagyon jó lenne, ha ezt felfognád végre. Még egy pillanatra megállt a férfi előtt, még egyszer a hűvös tekintetbe fúrta a sajátját. - Hagyd őt békén - lassan, mindhárom szót egyenként megnyomva hagyta el a száját ismét a figyelmeztetés, azzal hátat fordított neki és hatalmas léptekkel, mint egy csatatank elhagyta a harcmezőt.
|
|
|
|