36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok
Mágusfalvak - Mesélő hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. október 31. 02:42 | Link

A levegő "doboz" - Julien


Rachel Matthews számára ez a nap nem tartogat túl sok újdonságot. Már másodszorra vesz részt ezen a bajnokságon, tavaly is itt volt már, pedig akkor még csak egy gyenge kezdőnek minősült, hiszen néhány hónappal a megmérettetés előtt jelentkezett csak az ereje. Mostanra már egészen erős szélmágusnak mondhatja magát, és van is önbizalma a 18 éves lánynak, nem is kevés. Meg van győződve róla, hogy simán menni fog neki az egész verseny, hiszen már tapasztalt.
Jelenleg a fennsík közepén áll, egészen szilárdan megvetette a lábát a talajon: levegőpajzsot húzott maga köré, és a szél erősségétől függetlenül fenn is tartja azt. Sokan mások is itt vannak még, de nem igazán törődik velük, csak arra koncentrál, hogy minél hamarabb találjon egy jelvényt és lehetőleg elsőként teljesítse a feladatot. Egy nagyobb szikla tetején megpillant egy levegőbuborékba csomagolt jelvényt, már éppen készülne, hogy felmegy érte, mikor valaki nekiütközik. Megbotránkozott arccal néz fel a fiatal fiúra, aki nagyon igyekszik azon, hogy fenntartsa azt a pajzsot, ami neki probléma nélkül megy. Rachel felfortyan magában, de nem szól semmit sem. Gyorsan levegőt kever maga alá, és egy elegáns mozdulattal a kezébe zárja az eddig a szikla tetején levő jelvényt. Miután visszaérkezik a földre, fitymálóan végigméri Julient, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kisebb szélörvényt kavar a fiú alá, aki ennek hatására felröppen az égbe, úgy 5-6 méter magasságig. Ha az Eridonos nem vigyáz, nagyon könnyen megütheti magát zuhanás közben. Rachel pedig elégedetten kacagva távozik a tett színhelyéről.


A föld "doboz" - Ashley


Úgy tűnik, hogy a sors nem valami kegyes Himato Daisukéval. Alig negyed órája próbálta átpréselni magát ezen az istenverte erdőn, mikor belebotlott. És hogy mibe? Természetesen egy barna-fehér mintázatú Ursus szemelte ki magának szegény gyereket, aki már percek óta teljesen mozdulatlanul áll az erdő talaján, és vár. Igazából ő sem nagyon tudja, hogy mire, de jobbnak látja, ha nem mozdul semerre sem. Még szerencse, hogy sokat meditál és képes egy egész óráig ugyanabban a pózban maradni.
A medveszerű lény horkant egy nagyot, ahogy beleszimatol a levegőbe, Daisukén pedig végigfut a hideg. Őt erre nem készítették fel. Arról nem volt szó, hogy le akarják vadászni, már a verseny legelején. Idén kezdett el terromágiát tanulni, eléggé tapasztalatlan és elesett még szerencsétlen, ha az erejét kell használnia.
Úgy látszik az ursus ráunt arra, hogy csak ácsorognak egy helyben, mert igen határozottan kezd el a japán fiú felé lépdelni. Az ereiben meghűl minden csepp vér, és teljesen lefagyva várja, hogy nekitámadjon a lény. Az egyetlen reménye talán abban a fiatal lányban rejtőzik, aki most épp felette ugrálgat a fákon.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. december 19. 10:48 | Link

Az ezüst kulcsos kaland - Krisztián
Laura, Gábor

Elégedetlenség és feszültség kavarog a levegőben. A nő még egyszer belenéz a tükörbe, hogy biztos lehessen benne, külseje tökéletes, ahogy mindig. Ajka felfelé görbül, mintha csak gyakorolná, hogyan kell a megszokott szívélyes mosolyt magára erőltetnie. Mintha nem tenné meg minden nap, amikor a felső kaszt egyik tagjával találkozik, amikor ráköszönnek, amikor meghallgatja unalmas és szánalmas történeteiket. Ma azonban egész más indokok vezérlik. Ma igazán anyai mosolynak kell arcán ülnie.
Férje korántsem ennyire előrelátó, mi több, bár megjelenése makulátlan, ahogy megszokhattuk, arca komor és morc. Szemeiben meg-megcsillan az érdektelenség apró fénye, ahogyan egy-egy gondolatára a düh is elfogja. Szégyen és gyalázat, hogy vendégül kell látnia saját fiát, aki egy vérfarkas. Aki javítóintézetben töltött éveket, aki egy egyszerű pultosként dolgozik Merlin tudja hol. Bezzeg Eszter! A legjobb körökben mozog, elit klubot nyit a tanodában csak aranyvérűeknek, hű a család nevéhez! Ma mégsem ő jön haza. Persze Gábornak végső soron teljesen mindegy, ki fordul meg ezek között a falak között, senkit sem szeret jobban saját magánál, s saját zsenialitása bűvöli el leginkább. Az oldalán díszként funkcionáló Laura megjelenése sem dob sokat hangulatán. De papíron az a jó ember, akinek családja van, aki kétkezi munkával építi fel házát, hosszú évek munkájának gyümölcseként szerettei körében lel nyugalomra.
Ez az idilli kép mindaddig tart, míg be nem jelentik, Krisztián megérkezett. Ekkor felpattan, tán túl gyorsan is, s csak felesége tudja fékezni. Megtudták, hogy egy egyszerű mugli képzésre iratkozott be a fiú, ezt pedig nem hagyhatják annyiban. Állítólag még valamilyen sárvérű nőszeméllyel is szóba elegyedett. Na de mi gond sincs, ők a megoldások emberei. Lépteik egyre hangosabbak, ahogy közelednek a fiú felé, s míg Laura a korábban oly sokszor megvillantott mosollyal ajándékozza meg fiát - melyhez lenéző tekintet társul -, addig apja egyszerűen csak int, hogy menjen a nappaliba. Köszönésre sem méltatja. A kényelmetlen hangulat adott, s ennél már csak rosszabb lesz.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. december 19. 11:24 | Link

Az ezüst kulcsos kaland - Krisztián
Laura, Gábor

Apja állkapcsa megfeszül, ahogy Krisztián egyszerűen zsebre vágja kezét, azokban az ütött-kopott, szakadt ruhákban. Mint egy útszéli hajléktalan. Erőt kell vennie magán, hogy ne tegyen olyasmit, amit később még igen komolyan megbánhat. Csak azért, mert fia ennyire semmirekellő, ő maga még nem válik azzá, kényelmesen elhelyezkedik saját fotelében, kezeit összekulcsolja, de esze ágában sincs hellyel kínálni őt. Nem érdemli meg és csak összepiszkolná a gyönyörű bútorzatot. Hiába van pénz a cserére, nem volna túl örvendetes.
Laura érzi meg először a tökéletes és színtiszta ellenállást, ami akár arcul csapásként is érhetné, ha érdekelné fia. Mivel látja, hogy Gábor részéről nem számíthat segítségre, így int a manónak, hogy hozzon három italt - természetesen azokat, amelyeket már jóval korábban előkészített. Három pohár, amelyből az egyikben bájital van, méghozzá a furfangosabbik fajta. Sem színe, sem íze, de még csak szaga sincs, az egyik legtökéletesebb, amit szerezni lehet manapság. Épp erre van szükségük. Ő maga, mintha csak gyermekét képviselné, fia oldalán áll, nem ül le, noha sugárzik belőle a kelletlenség.
- Szégyent hozol az egész családra. Mugli iskola? A Bagolykövet sem fejezted be. Gyalázat, amit művelsz, nézz csak magadra, milyen jövő vár így rád? - a férfi hangja nem dühös, nem agresszív, végtelenül nyugodt, tekintete azonban árulkodóbb, mint ezer szava. Gyilkos indulat forrong benne, melyet igyekszik a mélyben tartani. - Arról már rég letettem, hogy gondolj ránk is, vajon milyen véleménnyel lesznek rólunk, de legalább a testvéreidre! Nem ennek neveltelek - a nevelés persze erős túlzás, no meg a fejedelmi egyes szám első személy is. Neki aztán végképp semmi köze Krisztián viselkedéséhez, hacsak az nem, hogy gyűlölete manifesztálódott azzá, amivé Krisz lett.
A manó eközben megérkezik, Laura pedig könnyeden veszi el az egyik poharat, melyet az asztalra tesz férjének, a másik kettőt felemelve pedig a baljában lévőt nyújtja Krisztiánnak. Semmi gyanús, minden mozzanata arról árulkodik, puszta illemből adja és elvárja, hogy maradjon érintetlenül. Ismeri annyira Krisztiánt, ha ezt megneszeli, az utolsó cseppig kiissza majd. Ez a dac lesz a fegyverük.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. december 19. 12:49 | Link

Az ezüst kulcsos kaland - Krisztián
Laura, Gábor

Mintha Gábor halántékán kidagadna egy ér. Szinte érzi, ahogy lüktet, de türtőzteti magát, nem csinálhat balhét itt és most. Elszámol magában kettőig-háromig, aztán hangja még mogorvábban dörög a lakás amúgy is feszült csendjébe.
- És mihez? Valami utolsó kis pultos leszel? Mindenki kapcája? Ez aztán a jövő - még tapsol is kettőt kezeivel, aztán feláll a fotelből, hogy közelebb lépjen feleségéhez és Krisztiánhoz. - Talán kitagadtalak, de sajnálatos módon ettől még Neviczky maradsz. Próbáld meg megemberelni magad és legalább egy neves egyetemet végezz el, ha már mindenképp korcsok között akarsz élni - a férfi szavai metszően jegesek, atyai szeretetnek nyomát sem lelhetik benne a szobában tartózkodók.
Laura ekkor érzi meg az ügy valódi komolyságát. Látja férjén, hogy az szó nélkül bántaná is puszta kézzel a fiút, noha erősen uralkodik indulatain. Mit tehetne, ha nem azt, amihez a legjobban ért? Csendben marad és próbál döbbenetet és értetlenséget, de egyben csalódottságot is mímelni. A színészetben mindig is jeleskedett, most sem lehet oka panaszra.
Gábor szóra nyitná a száját, de ekkor Krisztián végre megteszi, amire vártak. Kikapja Laura kezéből a poharat, aki szája elé kapja kezét, s már csak annyit vesz észre, hogy a pohár a földön hullik szilánkjaira. Szó szerint felsikkant, mintha borzalmas veszteség érte volna, s még csak meg sem erőlteti magát, ahogy undorodva bámul az ajtón kisétáló fia után. Gábor ekkor meglepő módon leenged, a vállaiba beállt görcs eltűnik, arcára kedélyes mosoly ül ki, ahogy a bejárati ajtó becsapódik.
- Remélem ez elég lesz arra, hogy megundorodjon attól a nőtől. Mindenhol őt fogja látni, de egyik sem ő lesz. Nem érdemel boldogságot ez a veszélyes vadállat. Most pedig, ha megbocsájtasz, üzleti megbeszélésem lesz - mindenféle formaságot mellőz, nem ad csókot, ahogyan nem is int, egyszerűen hátat fordít Laurának, aki ott marad terve sikerével, s a törött pohár darabkáival. Valahogy mégsem teszi boldoggá ez a mai nap.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. november 3. 16:13 | Link

Hunyadváry Borbála művésznő és Révay A. Valentin művész úr
Ó Rómeó, miért vagy te Palatkai Norbert...?

Mennyire idegesítő. Igen, Palatkai Norbert mélyen tisztelt ifjonc művész úr baromira idegesítőnek találja a szintén ifjonc és szintén mélyen tisztelt művésznőt. Nem érti. Miközben a lányra pillantva még az ő bensőjében is megmozdul valami, közben képtelen a közelében maradni. Olyan ez, mint egy gyógyszer: miközben a szervezet minden porcikája enyhülésért sóvárogva fogadja be, közben az íze gusztustalan és egyébként is, ki szeret gyógyszert szedni? Ezzel azonban sem ideje, sem energiája foglalkozni, elvégre itt ő most A Színész, aki majd learatja a babérokat tökéletes, minőségi játékával. Elkápráztat minden jövevényt, aki ma megjelent és el fogják ismerni tehetségét és játékát... Legalább annyira, mint Révay Valentinét. Elvégre Tybalt mégsem ragyoghatja túl Rómeót, nemde?
Csak egy pillanat műve. Két fiola, az egyik azonban ravasz bájitalt rejt, valódit. Norbertnek meggyőződése, hogy most halálra fogja rémiszteni a szőkét, aki természetesen bele fog bakizni az előadásba éppen ezért. Minden tökéletes, olyannyira, hogy orrát nagyképűn húzza fel egy pillanatra, szemeiben ravaszság csillan. Süt róla, hogy tökéletesnek tartja nemcsak magát, de a tervét is. Tekintete arrébb siklik, ahol a mellékszereplők rohangálnak, csak ezután néz ismét a két fiolára. El is emeli az egyiket, s mint ki jól végezte dolgát folytatja az előadást ugyanott, ahol abbahagyta.
Felcsendül a Lesz ébredés vagy tévedés? című szám, minden úgy halad, ahogy kell. Minden tökéletes. Olyannyira, hogy fel sem tűnik neki, hogy csínye beteljesülni látszik, csak nem épp úgy, ahogyan azt eltervezi. A gondosan elkészített tetszhalál főzetet tartalmazó üvegcsét ugyanis Bori emeli épp ajkához, hogy legurítsa tartalmát, míg az ártalmatlan lötty rejtőzik Rómeónál. Norbert rendkívül ügyes kotyvasztó, a legtöbb vele egykorú, de tán még az idősebbek is megirigyelhetik ügyességét. Sosem hibázik, ha egy főzetről van szó. Most sem tette.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. november 24. 01:57 | Link

Hunyadváry Borbála művésznő és Révay A. Valentin művész úr
Ó Rómeó, miért vagy te Palatkai Norbert...?

Hát, előfordulnak hibák.
Megtörténik az ilyesmi...
Annak ellenére, hogy Norbert teljesen biztos volt a dolgában, még őt is meglepte a malőr; nyálas, remegő kocsonyaként, körmét rágva figyelte a holtan fekvő Júliát, mint aki tényleg elhiszi. Ha lehetséges az, hogy felcserélték a bájitalokat, lehetséges lenne az is, hogy ő tévedett, mikor elkészítette azt? Egy percig nem tétovázott, mikor arról volt szó, hogy ő vegye be a szert - de most mintha rájött volna, hogy léteznek előre nem tervezett események is. A magabiztosságának váratlan megingása olyan feltűnő ólomsúllyal zuhant a vállaira, hogy olybá tűnik, majd' összecsinálja magát ijedtében. Megremegnek térdei a teher alatt.
Voltaképpen árulkodó viselkedése húzta rá a reflektorfényt - pedig ez az igazi, őszinte mozzanata, a felismerés félelme, hogy is...hát....nem tart sokáig.
- Rendező Úr, ezt Ön se gondolja komolyan... - Kezdi fájdalmasan simogatva megkarcolt tarkóját, kiegyenesedve, mikor már csak ketten maradtak a mélyen tisztelt Művész úrral. A konkrét bizonyítékok hiányában is nyilván mindenki tudja, hogy ő tette. No persze ez még nem ok arra, hogy menesszék őt! Felháborító. hogy ŐT?! Egy ilyen fontos embert? És, ugyan kérem, mélyen T., mi lesz ezzel az egész szarkupaccal nélküle? Elég tíz perc, hogy meggyőzze önmagát a tettének tulajdonképpeni jelentéktelenségéről. Bőven elég.

Hogy a rendező akar-e komoly ügyet csinálni belőle, vagy szájrágós tétovaságában inkább hagyja elúszni a dolgot, ma még nem tisztázódott - Norbinak szerencséje van, hogy ezúttal nem egy túlzó jellemességgel megáldott emberrel van dolga. Lelkiismeret furdalását olyan könnyen hessegeti el, mint ahogy ráhúzza a cipzárt táskájára. Egyedül könnyű. Sóhajt egyet - egy egyszerűt egy nehéz nap után, vagy valami kikívánkozó rosszallást maga felé. Hátrahúzott vállal, egyenesen elindul kifelé, a színház már majdnem teljesen üres. Ám akármennyire is úgy határozott, hogy neki nincs felelőssége a témában, pillanatnyi dermedtséggel rántja össze magát, mikor az egyik oldalsó folyosón felcsendül Bori hangja.
Nem baj, nem kell mást tennie, mint elsétálni egyenesen...nem kell oldalra nézni. Alig siettetve meg a lépeit, elindul. Talán nem veszik észre. Vagy hát aztán! Megsérült talán valaki?
Ó...jól hallom? Nem, igaz? Akkor meg!  
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. június 1. 13:41 | Link

Noel
Zója

Azóta, hogy kezeim közé vettem a papírt, többször is megnéztem, elolvastam, próbáltam a szavak mögé látni. Sorokról nem beszélhetünk, hiszen csupán pár szót vésett fel az üzenő, és én ebből a párból kellett, hogy értsek. A női praktikákat bevetve, elintéztem, hogy Dwayne és a gyerekek a hetet az anyjánál töltsék, a viszonyunk az elmúlt évtizedben sem lett jobb, így nyilvánvaló okokból én nem tarottam velük, de nem is akartam. Elküldhettem volna őket bárhova, ám mégsem tettem, mert nem akartam, hogy hazajöjjenek, nem tudom, hogy mire számítsak, de az az egy biztos volt, hogy ehhez a beszélgetéshez nem kell több fül.
Nem akarok kellemetlen, feszes környezetet adni, így könnyű vacsorát készítettem, és ahelyett, hogy az erre a célra elszeparált szobába vezetném, inkább az életterünket választom. Bevallom, izgulok. Régen nem találkoztunk, ám gyakran érdeklődtünk felőle, hiszen mindketten szívén viseltük a sorsát. Ujjaimmal tenyereimet simítva, haladok a házban, melyet az eltéveszthetetlen cseresznyés pite illata leng körbe. Várok, minden perc órának tűnik, míg végül meghallom a jöttét. Lassan, lépek oda, bár szívem szerint feltépném az ajtót, és magamhoz ölelném, mégis, finom eleganciával nyitom ki az ajtót, és emelem rá kékjeimet, miközben ajkaimra mosoly ül. Szemeim csillognak az örömtől, és boldog vagyok, hogy látom.
- Milyen elegáns vagy ma, még a végén okot adunk a pletykáknak.
Ellépve tőle, engedem, hogy belépjen a világos előtérbe. ahol már megannyi jel utal rá, hogy két kiskamasz és egy bütykölő férj is az otthon tartozékai.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. június 10. 05:01 | Link

Noel

- Azt mondják, hogy a vélavér kiváló tartósító. Csak ne húzz fel, mert akkor igen ocsmánnyá válok.
Felelem nevetve, ahogy közelebb lépek hozzá, hogy megölelhessem. Régen nem járt itt, de nagyon örültem, amikor olvastam az üzenetét. Kicsit mindig, amikor elveszítem az egyik gyerekemet, hazatér a másik, mintha egymást kergetnék.
- Dwayne és a gyerekek elmentek itthonról, csak később érnek haza, rengeteg időnk van. Gyere menjünk is beljebb. Inni valamit?
Érdeklődöm a nappali felé indulva, de még nem ülök le, őt azonban hellyel kínálom, elvégre, ha inni kér, akkor hoznom kell még. A pálcám jelenleg nem opció, mivel Sean és Alice valahova eldugták, olyan öt, vagy talán már hat napja. Lassan annyira hozzászokok megint a nem létéhez, hogy fogalmam sincs, mit csinálok akkor, amikor visszakapom. Nem is értem, hogy a pálcám hogyan hűséges hozzám még mindig, én már nem biztos, hogy az lennék.
- Nem mondom, hogy meglepett az üzeneted, hiszen olyanok vagytok, mint a bumeráng, így inkább azt kérdezem, hogy hogy vagy? Hogy van Kornél? Reméltem, hogy elhozod, megszeretgettem volna.
Az én gyerekem már nagyok, ráadásul makacs Warrenek, szóval nem könnyű őket babusgatni, de a kicsi fiút nagyon el tudnám kényeztetni.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. június 14. 08:34 | Link

Noel

Udvarias víz, melyre csak gondolatban emelem meg a szemöldököm, majd őszinte whisky, amire szélesebbre húzódnak ajkaim, és biccentve indulok el, hogy hozzak neki. Miért is ne lenne, ugyebár. Noha érdekes kísérlet ez nálunk, régebben az italba menekültem, ha valami negatív volt, márpedig elég sok és hullámzó pillanatról tudom ezt elmondani, majd összekötöttem az életem egy férfival, aki intenzíven fogyasztja, és van egy lányom, aki rendszeresen keresi a mellékest bárokban való felszolgálással. Tény, hogy nekem nem az a masszív függőségem volt, de az egy-egy pohár utáni vágy is nagyon komoly hangulat-hullámokat generált. De gyógyult vagyok, nap, nap után újra és újra elmondhatom magamnak. Noelnek a kért itallal, míg a magam részére, nem meglepetéssel, egy nagy bögre tejeskávéval térek vissza.
- A legjobb időszak, hidd el, olyan aranyosak ilyenkor még, érdeklődők, lenyűgözhetők. Aztán eljön a lázadás, nem is olyan sokára, amikor semmi sem jó, és amúgy is te vagy a hülye. Az nehéz lesz, de olyan huszonhárom éves kora körül, állítólag normalizálódik. Persze, vannak kivételek, én néha úgy érzem magam, mintha három kiskamasszal élnék együtt, pedig azt hittem könnyebb lesz. Minával mindig ketten voltunk, csendes, eléggé zárkózott gyerek volt, könnyen mentek vele a dolgok. Azt hittem, hogy Sean és Alice is olyanok lesznek, de nem, a szöges ellentétei.
Mégsem bánom, egy pillanatig sem, mert imádom őket, és soha, semmiért sem cserélném el a kölykeimet, egyiket sem. Lassan iskolaéretté válnak, és jaj a Bagolykőnek, ha ellepik a Warren-ek. Ajkaimon túl a hangom is mosolyog, és büszkén pillantok Noelre.
- Keveset látod? Sokat dolgozol?
Arra, hogy fejjel megy a falnak, csak kuncogok, mert hát igen, kire ütött ez a gyerek, ugyebár, le sem tagadhatja.
- Nos, legalább biztosan tudod, hogy a tiéd. Legközelebb azért elhozhatnád, úgy szeretem a kicsiket, de amikor Dwayne-nek a múltkor ezt mondtam, olyan csúnyán nézett rám, hogy még most is elszégyellem magam.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. június 21. 13:13 | Link

Noel


Nem feltétlen terápiára készültem, de valljuk be, életünk beszélgetéseinek jó részében megtalálható a terápiás célzat, még akkor is, ha nem mondjuk ki. A baráti beszélgetések, az összeülünk egy kávéra csacsogások mind-mind arra szolgálnak, hogy a lelkünket könnyítsük némiképp. A beszélgetések során megerősítést várunk, más nézőpontot hallgatunk meg, és valami változik bennünk. Egyik alkalom ingyen van, kapcsolatot ápol, a másiknak megkérik az árát, viszont lehetőségünk van kimondani olyan mondatokat is, melyeket amúgy nem tennénk, félve attól, hogy a minket ismerők mit gondolhatnak rólunk. Érdekes dolog az emberi lélek, és órákig boncolgathatnánk, elvégre azért mentem pszichológusnak is, de most szeretnék, azt hiszem, barát lenni ebben a beszélgetésben.
- Az élet értelme szerintem kortalan, és nem értheted meg, csak mert betöltöd a harmincat. A fejed lágya se nő be abban a pillanatban, hogy nagykorúvá válsz, erre, ha tükörbe nézel, meglátod a legjobb példák egyikét. Véleményem szerint az élet értelme a halál pillanatában ér el minket. Akkor válik minden világossá, akkor értjük meg a nagy összefüggéseket. Ezzel persze, nem azt szeretném mondani, hogy most ugorj le egy hídról, csak, hogy ne keresd görcsösen az értelmét, inkább adj értelmet a napjaidnak. Alakítsd úgy a napokat, hogy megérjék, és itt nem nagy dolgokra gondolok, de mondjuk, ha átsegítesz egy nénit a zebrán, akkor már megérte a nap, hiszen segítettél. Megnevettetted a fiad? Szintén megérte.
Lágyan, kedvesen beszélek, megértőn. Van a családomban egy furcsa gúnyos ironikus hangsúly, amit biztos, hogy a génjeink hordoznak, és biztos vagyok benne, hogy anyai ágon jött, mert Tatiban is megvan, sőt, olykor még Franciska is, aki a világ legnyugodtabb lelkeinek egyike, is ezzel nyilatkozik, de most odafigyelek, hogy ne ez domináljon nálam.
- Ha harminc évesen leli meg az ember az élete értelmét, akkor elég nagy bajban vagyok, mert én harminc évesen a fél országon átköltöztettem egy tizenhárom évest, majd berobbant az életembe Dwayne, újra. Kemény volt a harminc. De azóta eltelt tizenkét év, és egész jól helyrejöttek a dolgok. Talán neked is kell még egy jó öt év, mire rendeződik a világod.
Bár, ahogy elhallgatom, annyi erővel, köszönthetném a családban is, mert ezek a drámai hullámvasutak ránk jellemzőek. Nekem két titkolt terhességem, a húgomnak öt házasság van a háta mögött, és amikor kiderült, hogy a negyedik házassága alatt született gyerek az első férjétől van, még neki állt feljebb. Ó igen, a mi családunk sosem unatkozik.
- Oh, én is minden nap gondolok rá, na persze nem úgy, ahogy te, mert hát nekem a lányom, és mindig ideges vagyok, ha távol van, és, nem is tudom, ezt nem kellene neki is elmondanod? Szerintem az nem jönne ki jól, ha én mondanám neki, hogy te azt mondat, hogy rá gondolsz, és váó. Hát... nem is tudom, hogy mit mondjak... én... nagyon szeretlek téged, szóval nem akarlak áltatni a boldog befejezéssel, szóval... nos... az a gyanúm, hogy Mina szerelmes, és ezt a szerelmet nem tudja maga mögött hagyni, már jó pár éve, ezért nem képes az országba maradni. Kicsit aggódok, hogy apakomplexusa van, és hogy egy idősebb férfi szeretője, aki a családját választja mindig, de visszaédesgeti magához. Sajnálom, egy pszichológus anya nagyon rossz alap, de féltem a gyerekemet. Annak örülnék, ha együtt lennétek, de nem szeretném, ha sérülnél miatta.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. július 10. 14:40 | Link

Noel


- A titok, hogy nincs titok. Az ember egész életében keresi a miérteket, amik valójában nincsenek. Éld meg a napot, a pillanatot. Lefekvés előtt, mielőtt elaludnál azon gondolkozz, mi történt aznap. Ne a nagy dolgokon, a kicsiken. A fiad rád mosolygott a reggelinél, vagy szépek a tulipánok idén, csend van, vagy éppen hangzavar. Van az úgy, hogy az élet egyszerű és nem görcsös ragaszkodás. Szeresd az életet, és rájössz, hogy semmi más nem kell.
Szenvedéllyel a hangomban beszélek az egyszerűségről, és amióta így élek, nekem is minden olyan könnyed. Minden napnak van egy olyan pillanata, amikor rápillantok a férjemre, a gyerekeimre, és elégedett vagyok. Rendben vagyunk. Nincs semmi nagyon bonyolult a napokban, nincsenek nagy drámák, révbe értünk.
- Ha a szuverenitást nézzük, az sem korlátlan, hiszen korlátozza a társadalom, a jog, a világpolitika, szerintem ezt is korlátozza minden más. Vagy akár egy valami. Mi van, ha maga az ok az, hogy kell egy ellensúlyozás, ami ellen te jelenleg harcolsz. Vagyis, maga a káosz, amit érzel, káosz is marad, míg el nem fogadod a lelki békéhez vezető utat. Az a nagy kérdés, hogy tetszik-e neked az az út, tudnál-e azonosulni vele, rálépni, és nem lelépni róla. Ha megvan a kellemes kiegyenlítődés, megvan a béke. Minden embernek más ez. Neked lehet, hogy a benned élő tűzzel összecsapó víz kell, nekem egy morgós öregember jutott.
Szinte egykorúak vagyunk, szóval nem szép Dwayne-t öregnek nevezni, de hát morog, folyton, így azt se mondatom, hogy egy fitt csudamuki. Ezért megjegyzem csúnyábban is nézne, mint, hogy leöregeztem.
- Ha a történet alapja a nyughatatlan tűz, akkor nem érdemes mellé levegőt adni, mert felkorbácsolja és őrületbe hajt, sem földet, mely kioltja. Egy olyan személy kell, aki lágy engedelmességgel, nyugalommal és kellő, de nem bántó iróniával áll ellent akkor, amikor szükséges. A tűz és a víz ellentétek, de mégis vannak azonosságok is bennük. A nyugodt folyó otthont ad, az életető tűz vágyat. Nem semlegesítik egymást, hanem táplálják és tisztelik. Ha nekem kéne megválasztanom a jövendőbeli társad, azt mondanám, olyat keress, aki befelé él, hiszen megérti akkor, hogy mi játszódik le benned, hogy mennyire nem egyszerű a világod, olyat, aki reális, a jelenben tud tartani, de érző, harmóniára vágyó, mert akkor ő kiváló ellensúlyozó lesz neked, aki, talán egy kicsit merevebb, aki...
Szép dolog nagy lendülettel beszélni, egészen addig, amíg az ember bele nem gondol, hogy miről is beszél, és a történet egy pontján, ahogy beszélek, és ahogy rám pillant, ahogy nézzük egymást, hirtelen értem. Értem a helyzetet, értem a pillanat jelentőségét, és értem azt, hogy mit is kerülgetünk mi ketten, hogy miért is beszélünk most ezekről a dolgokról. Mennyire vak voltam!
- Tőled nem tud szabadulni évek óta, ugye? Te vagy az, aki elől folyton elszalad, és az, akihez mindig visszamegy.
Hogy nem raktam össze a dolgokat, hát mindig minden megjegyzés találó volt. Nem sokat mondott róla, de ő nem is olyan, nagyon zárkózott volt mindig is. De a mondatok, az a pár, egyértelműnek kellett volna lennie...
- Kolumbiában van, Cartagena-ban.
Ez egy viszonylag nagy hely, nem csak úgy odamegy az ember, és kész is. Felemelkedve az asztalhoz sétálok, és a laptopomat felnyitva, megnyitom az e-maileket.
- Minden nap ír, nem sok mindent, rövideket. De azt tudom, hogy egy Hotel Dorado Plaza Calle del Arsenal nevű helyen lakik. Sosem foglalt még szobát ennyi csillaggal, ahogy sosem menekült még meleg országba. Azt írta, hogy most mindent fordítva akar csinálni, mint előtte, hátha megfordul a szerencséje. A napnyugtát mindig a parton nézi végig, leírjam a címet?
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. július 11. 11:38 | Link

Noel


Az édesapjára bólintok egyet, de nem szólalok meg, csak hallgatom a szavakat, és észlelem a mögöttük húzódó, érzelmeket. Hihetetlen, hogy az ember hány féle módon képes megélni felmenője távozását az élők világából, történjen az hirtelen, vagy oly módon, hogy mielőtt ez megtörténne, még lehetősége van továbbadni a feladatokat. Noel az utóbbit kapta, kérdéses, hogy így járt-e jobban.
- A fiúk kiváltsága. Mindenki úgy véli lánynak nehezebb lenni egy máguscsaládban. Nem vagy egyenjogú a testvéreiddel, nincsenek kiváltságaid, lehetőségeid, bezzeg a fiúk! Szerencsés, ha csak egy van, szerencsétlen, ha több, hiszen könnyebben szad szét az oly sok évtizeden, vagy évszázadon át egyben tartott, stabil háttér. A fiú felelőssége valami olyan, amibe nem sűrűn gondolnak bele. Jó neki, beleszületett a jóba. Azonban neki kell meghozni minden döntést, nem csak a családi vagyon, de testvérei sorsa felett is. A házasságok, kiutalások, megfelelő háttér fenntartása nem egyszerű, főleg egy szabad léleknek, aki nehezen viseli a korlátokat.
Az általános megállapítások után, a vége már egész személyesbe hajlik, hiszen Noel minden felelősséget megkap, amit valóban nem kért. A családi vállalkozáson kívül pedig az ő kezébe kerül testvérei és élő, idősebb nőrokonai sorsa is, akik egyedül maradtak, férjük nélkül. A család új fejeként állandó kritikák gyűrűjében pedig ki tudja, hogy mikor és miért, de robbanhat. Lehet nagy, lehet kicsi az ok, de egyszer mindenkinek megtelik az a bizonyos pohár. Ezért is merem javasolni, hogy olyan párt válasszon, aki türelmes és képes átvállalni a pohár állandó ürítésének nem minden esetben könnyed feladatát, ám csak sok kimondott szó után jövök rá arra, hogy miről is van szó. Hogy kiről is van szó.
- Természetesen. Van egy, umm, van egy véletlenül nekem küldött levél is. Azt hiszem, az téged illet, tegnap érkezett, nem olvastam végig, de feltételezem, hogy kapsz majd egy képeslapot, amit nekem címzett.
Zavarban vagyok, mert mindig szerettem volna egy olyan befejezést, ami valahogy hajaz erre, de mindig féltem megtudni, hogy ki az, ki az, aki nem engedi, és akit nem tud elengedni. Most viszont, hogy tudom, furcsa, jóleső és aggódó bizsergések hada támad meg. Örülök és félek, de inkább örülök, csak, hát az ember félti a gyerekeit, ilyen ez. Gyorsan lefirkantom a címet, a rám jellemző cirádás betűkkel, és a levéllel együtt átnyújtom, és mielőtt bármit is tehetne, szorosan magamhoz húzva megölelem őt.
- Istenem Noel.
A haját simogatom, szinte nyugtatóan, próbálom az ölelésbe sűríteni az iránta érzett határtalan szeretetemet, ami nem múlt az évek alatt kicsit sem, és nem változott azzal sem, hogy most már tudom a titkot.
- Mindig a fiamként tekintettem rád, és tudom, hogy jó ember vagy, hogy nem akarsz rosszat Minának, csak mind a ketten nagyon nehéz esetek vagytok, de az én gyerekeim, bármi is történjen, rendben? Ide bármikor jöhetsz, ahogy jöhettél eddig is. Jaj kicsikém, csak légy vele türelmes, kérlek. Nagyon szeretlek téged.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2022. augusztus 19. 08:56 | Link

Ballay Benedek

A férfi az asztalánál ülve dolgozik, ám tekintete egyre gyakrabban rebben az órára. Abigél még nem ért vissza az ispotályból, pedig egészen biztos benne, hogy vaklárma az egész. Talán nem is történt baja, csak Ballay-val akar megint hetyegni, ahogy tette akkor is. Ki tudja, talán a gyermek sem az övé, elvégre olyan, mintha a fekete özvegyet magát vette volna feleségül. Mégsem tehet róla, hogy teljesen megbabonázta a nő és vágyódik utána, egyszerűen belefúl a féltékenységbe, ami belsőjét szakítja ketté. Üvölteni akar, törni és zúzni, de édesanyja jó embernek nevelte. A mellette lévő vodkás üvegért nyúl, hogy egy újabb kortyot húzzon le belőle, amikor léptek zaját hallja a folyosón. Világosan megmondta, hogy senki se zavarja, nem óhajt beszélni egyetlen szolgájával sem, különben sem az a dolguk, hogy helikopterként repkedjenek a feje felett, miközben aggódó, sajnálkozó pillantásokat vetnek rá.
- Áhh, Ballay! - mímelt jó kedvvel tárja szét a karját, ezzel egy időben a kezében fogott italt lecsapja az asztalra, melynek koppanása a szobában visszhangzik. - Minek köszönhető ez a kétes öröm? Csak nem együtt háltál a feleségemmel? Jut eszembe, gondolom semmi baja, mikor jön haza? - vad vigyorral arcán, mint akinek sejtelme sincs a valóságról - vagy szimplán csak elvesztette a maradék józan eszét - várja, hogy kidobhassa ezt a férget az otthonából. Abigéllel boldogan élhetnének, illetve élhettek volna, ha nem jelenik meg ez a senkiházi, ám nem képes felfogni, hogy senkinek nincs rá szüksége, legkevésbé a nőnek. De majd ő gondoskodik arról, hogy többé eszébe se jusson a ház közelébe jönni.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2022. augusztus 19. 17:43 | Link

Ballay Benedek

- Ezt nem te döntöd el, ő az én feleségem, nem a tiéd! - harag gyúl benne is, főképp ezen szavak hallatára. A gennyedző borzalom bugyog szájában, hogy egyszer csak kitörhessen belőle és minden savat Ballay-ra hányjon. Ízlelgeti még ugyan, de pontosan jól tudja, hogy előbb-utóbb kimondja a végzetes szavakat, amivel aláírja a halálos ítéletét.
A szavak azonban előbb jutnak el tudatáig. Szóval igaz. Végignézve Benedeken maga is láthatja, milyen állapotban van: zilált, véres, lehelete pedig nem kevés whisky elfogyasztásáról árulkodik. Kivételesen nem hazudott, ő pedig nem hitt neki és hagyta, hogy a felesége egyedül szenvedjen. Teljesen leblokkol, minden egyes lökésnél hátrébb és hátrébb tántorodik, még az ellen sem tesz semmit, hogy erőszakkal a falhoz nyomják. Ekkor viszont legalább már feléled benne a férfiasságnak egy cseppnyi szikrája, arca eltorzul az erőlködéstől és a dühtől. Mindennek Ballay az oka.
- Miért is mentem volna, mikor te, a hős lovag, aki végig kúrta a fél országot, mellette vagy? - ellöki magától a férfit, mielőtt az úgy dönthetne hogy elereszti. - Nem válok el tőle, minket csak a halál választ el és az nagyon messze van Ballay. Nem kapod meg Abigélt - készül arra, ami történni fog, így kitér az ütés elől, ami elsuhan mellette a levegőben, a viszonzás viszont nem marad el, azonnal a férfire veti magát és elterülnek a földön. Megpróbálja leszorítani, bár nem kétséges, hogy Benedek jóval erősebb nála, mégis, öklét lendíti a magasba, hogy az alatta fekvő arcát célozza meg.
- Mert te minek tekintenél rá? Neked is csak egy kibaszott trófea, addig kell, amíg megdugod. Nem történt meg? Akkor álljak el az útból, mert az elkényeztett aranyvérű kisfiú azt óhajtja, sőt parancsolja! Nem mindenki ugrál úgy, ahogy te fütyülsz. Ha nem próbálod meg elcsábítani, ha nem férkőzöl be a házasságunkba, A GYEREKEM MÉG MA IS ÉLNE - artikulálatlanul üvölti a másik arcába, feje teljesen vörös, láthatóan elborult az agya. - A te kibaszott hibád, hogy halott a gyerekem.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2022. augusztus 20. 14:40 | Link

Ballay Benedek

- Hogy veszed a bátorságot, hogy ítélkezz felettem, éppen te?! Lehet, hogy először a saját házad táján kellene rendet raknod Ballay, mert én mondom, igen sok mocskot tudnál kisöpörni onnan - egy ilyen párbeszéd után bármely józan, s pláne kevésbé józan férfi agya elborulna, nem csoda hát, hogy egyikük sem bír magával. Gábor egyszerre kívánja kiköszörülni a csorbát összefoltozott becsületéért, másrészt szándékában áll az Abigél feletti tulajdonjogát kinyilvánítani. Nekiront Benedeknek, afféle visszavágásként és a földre teríti, hogy aztán öklével újra és újra megkínálhassa azt a csinos pofiját. Talán ezért szeretik ennyire a nők, talán ezért kezdett hozzá vonzódni Abigél, ám végső soron Gáborhoz ment feleségül, tehát mindent egybevéve ő a jobb party. Legalábbis a férfi hajlamos ezt képzelni és szemet hunyni az igazság felett.
Csakhogy a kocka fordul és Ballay keveredik felülre, így véve revansot a korábbi ütlegelésért. Az első ütése nem talál, melyet okozhat a verés miatti elhomályosult látása, azonban a többi egytől egyig a jó helyre érkezik. Gábor orra, arca és állkapcsa bánja, ajka felreped és érzi a fémes ízt szájában. Felelni amúgy sem tudna, a fájdalom eltompítja érzékelését, füle is mintha csengeni kezdene, Benedek szavai távolinak hatnak. Oldalra billen feje, úgy nézi gyűlölete tárgyát, légzése kimondottan hangos, szinte szörcsögő. Sajnos nem vigasztalja a tény, hogy a másik külseje sem épp makulátlan, főleg azután, hogy találkozott Gábor öklével, elvégre akkor lehetne diadalmasnak nevezni kettejük párharcát, ha ő kerül ki belőle győztesen.
- Hchh - valami horkanásféle hagyja el ajkait, s még így, hogy bőréből lassan csordogál a vér és minden arcizma fáj, egy apró mosolyra azért futja. - Még ha így is lenne, nem mentheted meg. Engem választott és nem téged, ami jogosan sérti férfiúi büszkeséged... Gyűlölhetsz, megvethetsz, de amint megkapod, el fogod dobni, ő pedig csak arra fog gondolni, "bárcsak jó lettem volna Gáborhoz". Te senkiházi féreg.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mágusfalvak - Mesélő hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok