37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok
Mágusfalvak - Brandon Norrey hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 16. 13:00 | Link

Projektmunka, első rész, első hsz.

Szörnyű érzés.
A gyomrom össze-összerándul, akárhányszor arra gondolok, mi is következik.
Ádám úgy gondolta, miért is ne? Vigyük el a kezdő hydromágus a bajnokságra úgy, hogy nagyjából semmit nem tud. Értem én ezt a nevelési módot, bedob a vízbe, hogy megtanuljak úszni… Bár így már nincs nagyon értelme ennek a hasonlatnak, mivel addig maradok a víz alatt, ameddig akarok.
Megrázom fejem, összeszorítom szemem, majd újra végignézek kis csapatunkon. Van itt minden, ijesztő keresztszemú lány, barátságos kinézetű aeromágus, aki mellesleg a háztársam is, és persze a legfontosabb, az eridonos újonc. Kétségbeesett tekintettel pillantok rá, hátha idenéz, és biztosít róla, hogy ő is ennyire, vagy legalább fél. Hirtelen az örök csöndet megtöri az ismerős vízfolyás hangja.
 Nem sok, de ilyen közelről azért érzem. Próbálok nem mocorogni, de az enyhén hűs víztől kiráz a hideg. Mikor vége, elkezdek hallani. Még mindig furcsa ez az érzés, mivel az ember nem szokott egyik pillanatról a másikra hallani, ráadásul a víz segítségével. Lassan hátrafordulok, az ülőhelyeket pásztázom Merkovszky tanár úr után, de nem találom. Még elcsípem, ahogy egy férfi fellépdel egy emelvényre, valószínűleg meg fogja nyitni a versenyt. Ez a haj, ez a mosoly, ez az arc, mintha már láttam volna. Kutatok az emlékeimben, mit is olvastam róla. Amióta megtudtam, hogy elemi mágus vagyok, amikor nem gyakorlok, az elemi mágiáról szóló könyveket bújom. talán a NEMBajról volt szó, amikor láttam a képét. Igen, ő Charles Mc…. hát tovább nem tudom a nevét, de nem is fontos. Ő nyerte meg zsinórban négyszer a NEMBajt. Kiderül az elő feladat, mégpedig kincskeresés. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra, nem emlékszem ilyenre. Lábamat lerázom, kicsit rugózok, miközben figyelek, nem árt a gyorsaság, ha valamit keresni kell.
 Nem tetszik ez a zseniális ötlet, miszerint hydromágus veteránok ellen kell majd felhasználnom az a pohárnyi vizet, amit létre tudok hozni a semmiből a képükbe. Mire ezt megteszem, kétszer elsodornak egy tsunamival vagy valami ilyesmi.  Odasétáltunk az ajtó elé, a keresztes is követett. Valamiért rávigyorogtam, majd vártam, hogy elkezdődjön és beszaladhassak. Ahogy elindul, a hallásom eltűnik, szívverésem felgyorsul, a testem minden egyes porcikája parázslik az adrenalintól.
 A kapun átérve más a levegő, párásé s növények illatától terhes. Csak kép elmosódott pillantás kell ahhoz, hogy meghatározzam mi is ez, egy mocsár. Szememmel a lábam előtti ingoványos talajt tanulmányoztam, majd eszembe jut, hogy így sosem találok. Próbálok óvatosan lépdelni, És valahogy hátráltatni akartam a többieket. Az egyetlen, ami eszembe jut, az a víz idézés. A tarkóm mögé képzelek egy pohárnyi vizet, amit a következő pillanatban már érzek is lebegni. Remélhetőleg valaki már nem tud fékezni, mielőtt belemegy.
Eddig tetszik ez a bajnokság.
Szál megtekintése

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 28. 22:52 | Link

Projektmunka, első rész, második hsz.

Na oké, ez már annyira nem jó móka.
Gondolom, miközben igyekszem nem belefulladni a mocsárba. Az egész baj úgy kezdődött, hogy egy gyökérbe beakadt a lábam. Lassan tudtam felállni, és az is hamar kiderült, hogy a bokám nem viseli túl jól az ilyen dolgokat. Miközben nézegettem a bal lábamat, a jobb alantas módon belesüppedt a mocsár szutykos vizébe... Vagy mi volt az. Öt percet azzal szerencsétlenkedtem el, hogy kihúzzam a lában, és ha nem segíttettem volna rá a vízzel, akkor bizony ott kellett volna hagynom a cipőmet. Így hát most egy slattyogó tornacipőben futok (Nem valami praktikus választás, mi?), a büdös mocsárban. Túl sok víz vesz körbe, így a tapasztalatlan fejemmel nem tudom olyan jól érzékelni a jelvényeket rejtő vízgömböket, mint mások. Mikor a csapdába voltam esve, elsétált mellettem egy nagykutya… - Úgy nézett ki, mint aki tudja, mit csinál, nem úgy, mint én - megvillantotta a vigyorát, és mellé három jelvényét. A szemét mindenit neki.
Tehát rendkívül kétségbeesve próbálom keresni „kincset”, mikor a szemem sarkából észreveszem A lányt. Nem azért A lány, mert ő  a nagy Ő hanem az a személy, aki szépen segít nekem találni egy jelvényt. Nem úgy, hogy megfogja a kezem, és odavezet, ó nem, meg kell érte küzdenünk. Nem szívesen bántok lányokat, és most is el akarom kerülni ezt, de…
Tekintetem feljebb araszol amint a lány is emelkedni kezd egy vízgömbön. Bizony bizony, a csaj talált egy jelvényt, és már el is indult megszerezni. Hogy én ezt hagyom? Nem hinném.
Anyukám mindig azt mondta, akarva-akaratlanul, de mindig nyomást pakolok magamra. Túl sok feladat, túl nagy felelősség, és ezt mind azért, mert teher alatt jobban dolgozok. A zenekarban is lehetetlennél lehetetlenebb feladatokhoz ajánlkoztam, és nagy részét várakozáson felül teljesítettem is. Hogy ez most miért futott át az agyamon? Mert ez is egy ilyen helyzet volt. Olyan vagyok ilyenkor, mint egy rugó, minél szorultabba helyzet, annál nagyobb erőkifejtésre vagyok képes. Ez a pillanat is ilyen. A fejemben csak úgy repkedtek a „Mi lenne, ha… ?” Mondatok. Hopp, az egyik beválhat. A víznyomás, ha elég erős, képe lenne akár csak egy kicsit, de növelni az ugrásom magasságán. Ez gyorsabb, meglepőbb megoldás, mint a vízgömb, valóban. Nem jeleim meg előttem, hogy hol, és milyen erővel kéne ugranom, ezt az érzésekre bízom.
Egy bizonytalan lépés, követi a második, ami már szilárd hatású talajra érkezik, ugyanis erre is vigyázok a futásnál. Kellemetlen lenne, ha ugrás helyett megint benyelne az ingoványos talaj.
Lépteim megszaporodnak, ezt a lány is észreveszi, és gyorsít a tempón. Késő, itt jön rakéta Bran! Igen, a következő lépésem már nem érkezik le a földre, izmaim megfeszülnek miközben a talpaimhoz ér a vízsugár.
Szállok. Pár másodpercig valóban annak tűnik, hiszen abba az irányba megyek, amerre akartam. Előttem a vízgömb, de nincs is több időm gondolkozni, ujjaim már érintkeznek a hideg vízzel. És, megvan! Érzem a kezemben a jelvényt, nincs itt semmi gond, minden zökkenőmentesen halad.
De hogyan is tovább? Tágra nyílt szemekkel zuhanok hihetetlen sebességgel a föld felé. Arccal, természetesen, hogy legyen min nevetni a kivetítőn néző embereknek... Mondjuk, tényleg vicces lehet.
Placcs… Legalább is gondolom, nem hallom.  A számba kerül egy kis sár, egy kis növényi valami, amit rögtön ki is köpök. Megfordulok, így háton fekszek, szemben a lánnyal. Elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de ez nem rémít meg, agyam újra szárnyalni kezd.
Ticcs, toccs… Remélem jól sikerült manipulálnom mögötte a vizet, hogy ilyen hangot adjon ki. A lány mögött közeledő lépések zaja tűnik fel, tekintetem odakapom, pont úgy, ahogy a lány is. Muhahá, ez volt az én ördögi tervem! Szemtől szembe nem tudnám megtámadni, így viszont, rúgok egyet a levegőbe bal lábammal. A rúgás mentén egy nagyobb mennyiségű mocsárvíz indul el. „Ellenfelem” A szeme sarkából látja, és vissza is fordul, de már késő, a víztömeg a gyomorszájához ér, és…
Semmi.
Tényleg, hydromágus, nem hat rá a víz…. Köszönjük NEMBaj szervezők, nagyon ügyes húzás. A meglepettséget kihasználom, felpattanok, és suhanok akár a… Mindegy mi, gyors voltam. Úgy sprintelek, hogyha most beakadna a lábam egy gyökérbe, valószínű, nem is állnék fel.
Kiérek a dobozból, szememet elvakítja a fényviszony változás, kezemmel takarok, de amint szemem hozzászokik, látom a nézők üdvrivalgását. Azért ennyire nem kel örülni, de tényleg. A fülemben a hideg, különös érzés újra feltűnik, és a kiáltozó emberek képéhez már hangok is társulnak., Vigyorogva felemelem a jelvényt, majd integetek egyet a közönségnek.
Jól megy ez.
Szál megtekintése

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. november 14. 22:27 | Link

Projektmunka, második rész, első hsz.

Öltözék

Zene

Tánc

Gyomorgörcs, azt meg hogy?
Túl vagyok ötven fellépésen minimum, hogy lehet, hogy lámpalázam van? Gyorsan analizálom a helyzetet, és nagy szusszanással bólintok magamnak. Vegyük az első okot.
Mióta megsüketültem, közöm nem volt a zenéhez, ami eléggé kellemetlen helyzetbe hoz jelen pillanatban. Merkovszky tanár úr van olyan jószívű, hogy a fellépés alatt fenntartja a hallásomat, ugyanis bőven lesz dolgom anélkül is. Megnézem alaposan tenyeremet, mintha onnan kiderülne, képes leszek-e összeesés nélkül végigcsinálni az egészet.
Mikor végzek a bámulással, és levonom a következtetést, hogy ez időpocsékolás volt, felhúzom hófehér kesztyűimet, majd odalépek a tükör elé. A kalap vagy, hogy hívják ezt, és a többi ruhadarab összességében jól is nézne ki, csak nem rajtam. Olyan kis… Izé vagyok, de hátha tetszik majd a zsűrinek. Ha jól emlékszem, elég neves emberek vannak ott, tehát itt az idő, hogy mindent bemutassak nekik, amit csak az előadóművészetről tudok, az pedig elég sok dolog. Nehéz volt két percbe besűríteni, és tervezni. A délután nem telt pihenéssel, össze-vissza rohangáltam, szerveztem, alkudoztam, sőt, megfenyegettem egy ötvenéves kopaszodó férfit, hogy miért, azt majd később elmesélem, jelen pillanatban minden erőmre szükségem lesz, hogy újra találkozzak a zenével.
Amióta elveszítettem a hallásomat, nem hallgattam semmit. Ezért is volt probléma a szervezkedés. Az a sok-sok bűbáj, amit a látvány érdekében elterveztem, és megcsináltattam a szegény szervezőkkel, garantálta a pontokat a fellépésemre. Lenyomom a kilincset, és kilépek. Halkan, de hallom már a muzsikát, mégpedig fuvolaszó az. Egy altatódal. Háh, mintha nem ismerném, mintha nem tudnám kívülről. Elégedett mosoly húzódik a számon, miközben oldalról figyelem a lányt, akitől elloptam a jelvényt. Szegény csaj, remélem azért itt nem pontozzák le. Oldalról valaki megböködi a vállam. Egy viszonylag fiatal (Bár hozzám képes mindenki idős) mágus az, és elmondja, hogy sikerült alkalmazni a súlyvesztőbűbájt Az eszközön.
Nagyot bólintok, majd visszafordulok az előadáshoz. Egy piros ruhás lány megy ki aki egy számomra ízléstelen muzsikára játsszon a tűzzel. Őszintén, nem nyeri el a tetszésem. Amint hallom, a zsűrink sem annyira. Kilép mellőlem egy nagy lépéssel egy srác. Önbizalommal teli mosoly arcán, mintha máris tudná, mi lesz a dolog vége. Ő fog nyerni. Gosran végignézek magamon, és elszégyellem magam, mivel folyamatosan a szemöldökömet ráncolom, és rágom a számat. Kis pamacsok követik a srácot, amikről pár pillanat múlva le is esik, hogy huskynulak. Tehát Aeromágus…
Van valami a mozdulataiban, ami nem tetszett nekem. Olyan… Ártatlanul nagyképű, mintha születésétől kezdve felsőbbrendűnek nevelték volna. kezem ökölbe szorul, annyira, hogy a kesztyű alatt talán ugyanolyan fehér színt vett fel. Csak akkor eszmélek rá, hogy ezt teszem, amikor valaki felém tart keménylapú, fekete táblákat, régies írásmintákkal, és rajzolt kerettel. Egy pillanatra olyanná válok, mint a focis srác a csokireklámban. Egy dívává. Igen, elég fura hasonlat, de amikor otthon tévéztem, megláttam, és most egyből ez ugrott be.
- Ez komoly, Utána kéne fellépnem? Tényleg? Maga szerint ki fog odafigyelni, miközben utána ábrándoznak?! – Szegény srácot nem akarom megijeszteni, de mégis sikerült. Ujjammal az éppen hegedülő srácra mutatok, és fojtott hangon magyarázok.
És akkor megáll bennem az ütő.
Ez hegedű. Nem érdekel mit lát a segéd, vagy mifene, a fülemhez kapok, és próbálok lenyugodni. Próbálom kizárni a külső világot, és a tenger kitartó, és erős hullámzására koncentrálok a fejemben. Bárcsak én is olyan erős lennék, akkor nem kéne rettegésben élnem egy hangszer miatt. Mire lenyugszom, vége lett a muzsikának, és nagy pontszámot szerez. Nem bírom figyelmen kívül hagyni azt az arckifejezést, amit csak ebből a szemszögből lehetett látni Charles arcán. Az arcom elvörösödik, de már szólnak is, hogy kezdődhet az előadás. A színpad felett húzódó vékony hídon álló embereknek intek, aki egy pálcaintéssel elintézik a kért dolgokat. A nézőközönség, és a színpad, beleértve a zsűrik asztalát, fekete-fehérre válik, mintha egy régi filmbe csöppentünk volna. Ruganyos léptekkel a tér közepére érek, és a zsűrivel, no meg a nagyérdeművel szembefordulok, és felemelem az első táblát.
„Táncolni akartam, de nincs párom…” Színpadias szomorúságot engedek szétáradni arcomon, némi kiskutyaeffektel, így garantált a siker.
Bal lában sarkával alig észrevehetően kettőt rugózok, így jelezve a hídon álldogálóknak, hogy jöhet A Tárgy. A közönségből páran felsikítanak, amikor az nő teste élettelenül alázuhan, majd halk puffanással földet ér. Tény, hogy élethű, de nem ennyire, maximum távolról. Felemelem, végigmérem, úgy, hogy a közönség is lássa, épp mit csinálok, majd vigyorogva felemelem a következő, egyben utolsó táblát.
„Ez megteszi. Kezdjük!”
A háttérben, ahol eddig üres sötétség volt, most fények gyúlnak, és körülbelül tizennyolc lebegő hangszer tűnik fel előttük kottával. A fantomzenészek rázendítenek, én pedig a bábura koncentrálok. A végtagjaiban, és a főbb helyeken apró vízgömböket helyeztem el még délután, így életet tudok bele varázsolni, A súlyvesztés csak megkönnyíti a dolgomat, ugyanis egyszerűbb így mozgatnom őt. Kevés az erőm, nagyon ajánlom, hogy kitartsak addig. A zene szól, a közönség arcát csak pár pillanatokra látom egy-egy fordulás, dobás, és hasonló között. Eltelt másfél perc, mikor megérzem, itt az ideje bevetni a nagyágyút. Egy lépésre távolodok a műhölgytől…. Milyen vicces név… Na szóval őt figyelem, miközben mozgásra bírom a lábait, mintha szólózna. Mikor végzek vele, fejét felém fordítom, és én is ugyanabba kezdek bele. Egy koppintással lett vége a dolognak, és mikor ezt lejátszottuk egymás közt, a nézők felé fordulok ismét, és ugyanazokat a mozdulatokat ismétlem, mint amit én csinálok. Mikor a banda befejezi, hallom, ahogy tapsolnak, ahogy kurjongatnak, tőlem pedig annyi telik, hogy meghajoltatom még utoljára élettelen társamat, és rédre rogyok. Megvolt a hab a tortán, most jön a cseresznye. Meglepő módon nem erőltetett meg nagyon az előadás, így még egy trükkre van erőm. Mellkasom emelkedik, és süllyed, tekintetem az ég felé irányul, majd felemelem a karomat. A tömeg elcsöndesül, én pedig teljes természetességgel megszorítom a levegőt, majd lehúzom magam mellé karomat. Ekkor egy vödörnyi vizet idézek a fejem felé. Egy filmben láttam, biztos tetszeni fog nekik. Charles megnéz, hogy még élek-e, én pedig nagy lihegve intek neki, menjen csak a zsűrihez.
Remélem zabálták.
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. november 15. 00:00 Szál megtekintése

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2015. január 6. 18:18 | Link

Projektmunka - Robertnempajti.

Bah, Erőszak. Már csak ez kellett, persze. Ropogtatom öklömet, miközben idegesen lépegetek egyik lábamról másikra. Azt hiszem valamilyen elismerést ezért kaptam az előadásért. Az mondjuk egy kicsit fájt, hogy kevesebbet, mint az... vagyis ő. A srác, akinek minden egyes mozdulata, pillantása idegesített, mivel úgy nézett, mintha ő jobb lenne mindenkinél. De nekem egy nyamvadt ponttal ne bizonyítgassa ezt, mert most aztán megmutatom neki!
Kezem ökölbeszorul, halvány pír kúszik fel nyakamon keresztül arcomra. Ujjaimmal tenyeremen lévő bőrkeményedéseken körözök, amik a szüntelen fizikai gyakorlás jelei. Tetszett ez az új élet, amiben mindig van mit csinálni, és azt tehetem, amit szeretek. Végre élek, és nem zenélek. Idővel jövök á csak, mennyi mindenből kimaradtam, hogy milyen apró burokban nevelkedtem. A mentális kihívásokon aligha kerültek más akadályok elém, így ebben a pillanatban, minden izmomat befeszítve úgy éreztem magam, mint akit ledobtak egy idegen ország közepére, hogy hajrá, találkozunk a határon! Festeni akarok. Most. Szemem elkalandozik a Balatonra, ahogy a nap meg-megcsillan a fodrozódó habokon. Felettünk egy szürkés sirály repül el, ami kissé tengeri érzést kelt bennem. Egyből az indulás előtti reggel sejlik fel bennem. Ahogy kinyitom a szeme, az ablakon hűvös hideg fény árad be, a plafonomon stilizált madáralakok raja száll el, majd tűnik ez az egyik sarokban. A gyilkos szándékú vekker még nem lendült akcióba, hét óra előtt lehetett. Ser Karom már meghallotta a hatalmas sóhajtásom, befészkelte magát a nyakamhoz. Szórakozottan simogattam a fülét, a feje búbját, majd lassan lerúgtam magamról a takarót, és átöltöztem. A fogmosást, állatetetést már gépiesen csináltam, gondolataim a közelgő próbatétel körül keringtek, elmosva a valós történéseket. Mikor kizökkentem az álmodozásból, már a Levita festményének folyosóján álltam. Lemondóan sóhajtottam magamat illetően, majd lendületes sebességgel nekiindultam, hogy a többiekkel találkozzak a bejáratnál.
Álmodozásomból a nevem zökkent ki, amit Charles mond. Arcomon még mindig olyan kifejezés ül, mintha máshol lennék, ezt elváltoztatom egy magabiztos mosolyra, majd biccentek a zsűri, a nagyérdemű, majd felszólítóm felé. mikor továbbhalad a felsorolásnál kétségbeesetten szegezem tekintetem Merkovszky Ádámnak, példaképemnek, tanítómnak, alkalmi pszichológusomnak, és… titkolt apapéldámnak. Ugyan nem tudok arról, hogy lenne gyereke, biztos vagyok benne, hogy helytállna ebben a rendkívül nehéz szerepben.
A gondolatoktól összeszorul a torkom, megrázom fejem, ekkor elindul a verseny.
Érdekes, az első gondolatom az volt, hogy tiszta éhezők viadala, majd nekiiramodtam, és átugrottam az ajtón.
 Mély levegő, tüdőm megtelik az élet téveszthetetlen zöld illatával, egy erdőben találom magam. Még mindig jobb, mint a mocsár. Érzem a környezetem, a páratartalmat, fülem mellett fúj a lenge szél. Fejem kapkodom jobbra-balra, figyelve a különböző helyeken felbukkanó embereket.
Kezemet felemelem, és pisztolyt formázok belőle, min ahogy azt az óvodában szokás. Halkan lépkedek, a fák törzseihez simulva, az avarra lehulló levelek és a dús növényzet hangtalan járást biztosít nekem. Egy rövid, fekete hajú fiú nézelődik előttem, én célbaveszem ujjammal.  Mutató és középső ujjam előtt apró üveggolyó méretű vízcsepp jelenik meg, ami egy félökölnyi gömbbé hízik. Elindítom egy egyenes pályán, majd mikor két méterre van tőle, módosítok az útján úgy, hogy oldalról kapja az ütést. A bordái alatt, középerősen találom el. Felszisszen, odakap, de addigra már elolvad, és nyomtalanul eltűnik. Elkezd futni abba az irányba, szabad terepet adva nekem.
Futok egy ideig, míg találok még valakit.  Tekintetünk találkozik, íriszem összeszűkül, lában a földbegyökerezik.
Robert az. Nem egy gyereket küldött a földre, és könnyedén fellökött egyet egy fuvallattal.
Célbavesz, kezem megremeg, felemelkedik, majd újra megismétlem a lövéshez szükséges mozdulatsort. Tudom, hogy ez nem fog rajtam segítni, így agyam zakatol, kattog, forog, pörög, csak egy dologra fókuszálva, az állati túlélési ösztönre. meglövöm, amit ő eltérít. Mond valamit,de nem hallom.  a körülöttünk lévő területen hat tíz centi átmérőjű vízgömböt hozok létre, amik csak lebegnek. Remélem nem jött rá a tervemre. Rávigyorgok, és ezt mondom.
- Csak erre vártam.
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2015. január 6. 18:19 Szál megtekintése

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Mágusfalvak - Brandon Norrey hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok