37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok
Mágusfalvak - Ombozi Noel hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 17. 16:03 | Link

Projektmunka, első forduló
Október 13. 15:30

Friss levegő. Noel sápadt, az intézetben beesetté váló arcát a Nap felé fordítja, csontos orcáin két apró gödröcske jelenik meg, amint felmosolyog az égre. Hónapokkal ezelőtt látta utoljára a külvilágot, érezte a hűs szelet és szívott magába ennyire tiszta ájert. Szemeit bántja a rég nem tapasztalt fény, így erősen hunyorítva néz körbe a verseny helyszínén. A többiek már elfoglalták a helyüket, és ő is megáll a bal hátsó doboz mellett. Kezeit ágyéka előtt kulcsolja össze, akár egy Istenhez szóló ima előtt szokás. A közönség könnyen hiheti a rellonosról, hogy hithű keresztény, ám ő csak az intézetben tanultak szerint jár el. Amíg kezei nyugodt pozícióban vannak, addig ő sem okozhat gondot. Tudja, hogy nevelői minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik, és hogy bár most lehetősége van menekülni, itt hagyni a bajnokságot, a többieket, és eltűnni a világ elől, odabent az eszébe vésték: megtalálunk, bárhová is juss. Nincs hely, ahol elbújhatna, nincs senki, akivel felvehetné a kapcsolatot. Rá kell ébrednie, hogy egyszerűen semmije sincs.
Charles McGrath köszönti a jelenlevőket, mire hangos sikolyok és morajló tömeg a válasz. Noel idegesen fordul a hangok irányába, ekkor véve csak észre azt a rengeteg embert, aki eljött megnézni őket. Mocskos férgek. Mellkasa dübörögni kezd, szíve keményen pumpálja vérébe az adrenalint. Ereiben lüktet a düh és harag, amit a sikongó nők idéznek elő, na meg a tény, hogy ennyien fizettek azért, hogy megnézzék őket mint ketrecbe zárt állatokat a küzdőtéren. A nyálas kommentátor most hozzájuk szól, ostobán vigyorogva és kacsintva rájuk, mintha ezzel akarná bátorítani őket. Szerencsétlen csúszómászó. Noel egy helyben tapos, tagjait mozgatja, és ujjai is engednek a szorításból. Hogy is vehet részt egy ilyen versenyen, hogy is játszhat aranyvérűként a közönségnek? Ő nem egy pénzen megvásárolt bábu, nem egy láncra vert kutya, aki a gazdája szeretetéért liheg! A fejébe tóduló vér irgalmatlan migrénes fájdalomba hanyatlik, a fiú szívét hajtja az undor és rohamosan növekedő harag. Bal szeme ütemtelen rángásba kezd, de még mielőtt hozzáérhetne a sajgó érhez hangzik fel a sípszó. A többiek jó diákként azonnal, szó nélkül lépnek be a dobozokba. Noel viszont a kivetítőkre emeli tekintetét, és mikor meglátja bennük saját magát, felindult, bosszús mosolyt villant. Középső ujját a tömeg felé tartja, és hogy a jelenetet mindenki tökéletesen láthassa, lassú léptekkel tesz egy teljes fordulatot saját körívén. Aztán megáll ugyanott, ahol eddig, és maga mellé köpve méregtől eltorzult arccal kezd beszélni.
- Nézzétek, ha már megvettétek azt a jegyet! Nézzétek a műsort, mosdatlan pondrók! Én vagyok intézetben, ha? Titeket kéne börtönbe vetni! - hangja először halkan szól, de mire gondolatai végére jut, addigra már leküzdhetetlen haraggal üvölt. A hangorkán alatt hevesen mutogat, többször beint és maga mellé köp, ha úgy érzi arra van szüksége. Undorítóak az emberek.
Még egy utolsó, szánalommal átitatott pillantást vet a közönségre, és ő is eltűnik a neki felállított dobozban. Odabent szörnyű hőség fogadja, mire feje még hevesebb fájdalommal reagál. Jobbjával homlokához kap, és egy percre lehunyja zöldjeit is. Iszonyúan lüktetnek erei, érzi, hogy hónapokig viselt karperece nélkül egész teste feltudna gyulladni. Megcsóválja fejét, kezeit maga mellett rázza le. Haladnia kellene, menni előre, de nem tud. Csukott szemekkel idézi fel az utolsó alkalmat, amikor engedett önmagának, és tenyerében tűzgömb született. Néhányszor kifújja a levegőt - pontosan a tanultak szerint -, de a forró, füstös légkör nem segít neki lehiggadni.
- A prosztó életbe már! - ordít fel torkát maró keserűséggel, és égnek fordított kezeiben fellobbannak gyönyörű narancslángjai. Sokáig mozdulatlanul bámulja teremtményeit, majd hagyja elaludni őket, és útnak indul a sűrű, tüzes, olyannyira imádott közegében. Ez az ő helye.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Mi van a szoknyád alatt, Annelie?
Írta: 2015. augusztus 24. 20:48
| Link

Annelie
Miért, talán nincs rajtad bugyi?

Szalamanton


A cirkusz egy félreeső, koszos padján ülte végig a próbát. Életében nem volt még ilyen, vagy ehhez fogható helyen, de bárki, aki csak egy pillanatra is ránézett, láthatta rajta, hogy nem is szívesen jönne sűrűn. Vonásai hamar keménnyé, tekintete unott-érdektelenné vált. Karjait mellkasa előtt fűzte össze, és az óra javában hibátlan bőrcipői orrát figyelte. Fogai közt gyümölcsös rágógumit forgatott, és igyekezett nem tudomást venni az orrába költöző cirkuszi bűzről. Érdeklődését egyedül kedvese és különleges gyakorlatai, na meg a féllábú harcos, az ő személyes kalózkapitánya, Sebastien volt képes kivívni magának. Őket türelmesen figyelte, de a friss levegő, ami a próba után, már Szalamanton ódon utcácskáin fogadja őket, talán még őket is felülmúlja.
- Noak - feleli egyszerűen, könnyedén engedve el Annelie kezét, hogy egy mozdulattal lendíthesse meg lenge kis szoknyáját. Pimaszul vigyorogva harapja be száját, majd már készülve a lányos visszavágásra, eltávolodik, és néhány méter távolságból sétál tovább a barnaság mellett. - Van egy kutyánk otthon, meg a házhoz szokott néhány macska, de... ami engem igazán lenyűgöz, az a sárkány.
A lány felé eső karját kinyújtja, s lassan közeledve hozzá, lazán átkarolja vállait. Halántékára csókot lehel, majd a következő kérdésen elgondolkodva hosszú, mély hallgatásba burkolózik. Olykor még hümmög is, és szabad ujjaival napos borostájával játszik.
- Egyedül Skóciába, veled meg Mallorcára mennék - szólal meg végül, és a nézelődő boszorkány arcát kezdi fürkészni. - Elhagyod valaha is a cirkuszt?
Kérdése mögött komolyság bujkál, és bár pontosan tudja, hogy mit jelent ez Annelie-nek, azzal is tisztában van, hogy ez olyasfajta munkakör, ami mindig teljes embert kíván, ráadásul lehetőleg olyat, akit nem vár otthon család. Ez pedig - még ha eddig nem is mondta ki - egyáltalán nem ragadtatja el Noelt.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Mi van a szoknyád alatt, Annelie?
Írta: 2015. augusztus 25. 11:34
| Link

Annelie
Miért, talán nincs rajtad bugyi?

Szalamanton


Soha nem hitte, hogy fog még úgy érezni lány iránt, mint egykor, évekkel ezelőtt a Saint-Venant ikerpár női tagja iránt érzett. Akkoriban azt gondolta, hogy nem létezik annál erősebb érzés, nem dobbanhat jobban szív, és hogy amit akkor átélt, az kizárólagos és örökérvényű. Most azonban, amint elnézi Annelie mosolyra szélesedő száját, és a világról is elfeledkezvén belefonódik rápillogó, kék tekintetébe, egyszersmind semminek érzi a múltat. Az megsemmisült, mint ahogyan ő is; a vágyai, céljai, gyér lénye.
Vigyorogva csíp bele a karját súroló ujjakba, aztán visszalépdelve közelebb húzza magához a kuncogó barnaságot. Önfeledten nevet vele, belecsókol a fülébe, a válla alá lógó fürtökkel játszik, és végre nem gondol semmire. Elhalkul a világ zaja, megszűnik a belső nyomor, ledőlnek az önmaga elé állított gátak, és bár továbbra is az az ember, aki volt, vállairól súlyos terhek vesznek ködbe.
- Nem érdekel az - szavait alig hallhatón suttogja a boszorkány fülébe, majd beleharap apró cimpájába, és a lány vállán pihenő karjával teljes egészében átöleli nyakát. - Nem azért vinnélek Mallorcára, hogy ki se keljünk az ágyból. Mutatni akarok neked dolgokat, helyeket, az egész világot. Nem a kevés ruha izgat...
A válasz viszont, amit kérdésére kap nagyon is foglalkoztatja. Nem szeretné, hogy Annelie évek múlva is a karikán lógjon, és epekedő, lógó szemű férfiak bámulják, főként ha kapcsolatuk szorosabbra fűződik, és egyszer már, mint valódi család fognak együtt élni.
- És akkor mi lesz, ha már nem csak nő leszel, de édesanya is? - teszi fel következő kérdését, s lassítva léptein megállítja, majd szembefordítja magával kedvesét. - Várj egy kicsit, majd bemegyünk oda is, bármelyikbe. Nem szeretnél gyereket?
Ideges pillantással fürkészi a lány fogva tartott tekintetét, hiszen számára ez egy fontos kérdés. Még ugyan nem, de pár éven belül feleséget és családot akar, ha pedig a vele szemben álló lány nem érez hasonlóan, kapcsolatuk egyszer mindenképpen zátonyra fog futni.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2015. szeptember 5. 14:40 | Link

Annelie
Miért, talán nincs rajtad bugyi?

Szalamanton


Azt már megtanulta, hogy az érzésekre nincs magyarázat. Édesanyja szerint nem is kell, hogy okok és miértek után kutasson, mert az érzések nem többek egy mindent tudó láthatatlan selyemfonálnál, ami vagy útnak indul, s összeköt két embert, vagy nem. Az asszony szerint amiatt sem kell aggódnia, hogy ez a fonál meddig, és milyen hosszúra nyúlik, hogy egészen halála napjáig, vagy csak néhány hétig marad erős, ugyanis az érzések változékony bestiák. Hol ezt, hol mást érzünk, de a rád váró lány mellett nem lesz többé kérdés, hogy együtt maradtok. Ha pedig már családotok lesz, a selyemszálat a gyermeketekben fogjátok látni, aki akkor is közös úton tart majd titeket, mikor valamiért másfelé mennétek. Most a szerelem, később az odaadás, végül a család forraszt vele majd össze. Először csak nézed, aztán akarod, a legvégén pedig már képtelen vagy elengedni. Nem lesz semmi baj, Noel, ne aggódj feleslegesen - mondta a nő, mikor fia utoljára hazalátogatott. Nincs magyarázat. Ha szeretlek, szeretlek, ha szeretsz, szeretsz.
- A turné alatt majd kicsenlek a szobádból, és titokban bejárjuk a várost - ígéri pimaszul, s gondolatai máris akörül forognak, hogy hová is vihetné először a világot járó, ám azt mégsem ismerő lányt. - Melyik város lesz az első?
Abba eddig még bele sem gondolt, hogy Annelie hamarosan elmegy a cirkusszal, és legközelebb csak karácsonykor jön vissza. Nem gondolt bele, mert elképzelni sem tudja a lány szobáját üresen, a klubhelyiséget és a folyosókat a nevetése és duruzsoló hangja nélkül. Legszívesebben vele tartana, de az ötödévet nem végezheti el magántanulóként. Lehet, hogy ez lesz az utolsó éve, hiszen egyelőre nem tudja, jelentkezik-e mestertanoncnak. Az év végén pedig a VAV vár rá, amitől már most görcsbe rándul a gyomra.
- Nem? - éppolyan halkan kérdez vissza, mint amilyen halkan beszél a szemeibe kapaszkodó barnaság. Hangja a szóval együtt hal el, arca elfehéredik, zöldjeiben leplezetlen csalódottság ül. - Nagycsaládban nőttem fel, három testvérem van. Aranyvérű vagyok. Nemcsak, hogy szeretnék apa lenni, nekem annak is kell lennem.
Nem kezdi el fejtegetni, hogy milyen fontos is egy magafajta, aranyvérű fiatalnak, hogy megfelelő - értékes vérű - családja legyen, hogy milyen fontos a szüleinek, hogy ők négyen tovább vigyék az örökölt nevet, a beléjük nevelt hagyományokat és nem utolsó sorban a nemes vért. Nem kezd bele, mert tudja, hogy ezzel a lány is tisztában van, az ezzel járó vitákra pedig egyiküknek sincs szükségük. Kezei lecsúsznak Annelie karjáról, azzal együtt szemeit is leveszi kétségbeesett arcáról.
- Tudom, hogy nem régóta vagyunk együtt - mondja, tekintetét a közelben álló oszlopra függesztve. - De ha a cirkusz ilyen fontosságú marad az életedben, akkor abba én egyszerűen egy idő után már nem fogok beleférni.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
június 3. csütörtök
Írta: 2021. június 1. 13:10
| Link



Elaraszolt mellettem néhány sötét, magányos este, mire végül dűlőre jutottam magammal, és a józanságnak rég hátat fordítva, elegáns whiskys pohárral a kezemben a dolgozó szoba gyér fényében fürdő asztalához támolyogtam, és sokadik próbálkozásra végül hiánytalanul megírtam a levelet. Eljönnék, ha nem bánod. O. Noel. Ennyit vitt magával a pufók fülesbagoly, se többet, se kevesebbet.

És ígéretemhez hűen, itt vagyok. Eljöttem.
Nem érzem magam túl jól, mintha italtól forogna velem a világ, pedig csupán egyetlen egyet kortyoltam, még jóval ezelőtt, sok-sok órája, mikor anyámmal együtt kiléptem a kúria robosztus ajtaján. Kellett, mondhatni.

Kopogtatok, és megköszörülve a torkom egymáshoz simítom nyirkos tenyereimet. Egy pillanattal később ügyesebb mutatóujjammal idegesen nyúlok merevre vasalt inggallérom alá. Zavar, de nem találom hol szúr az anyag. Végül - kissé talán ingerülten - leengedem a kezem, és kiegyenesedve teszek egy lépést hátra, hogy céltalan pillantást vethessek a házra.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2021. június 1. 13:12 Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2021. június 9. 11:46 | Link



Tekintetem visszatér a nyíló ajtóhoz, és mire megjelenik mögötte a nő, számszéle már rég eleven mosolyra áll. Habár az arcom viseltes és a hosszúra nyúló éjszakázásoktól nyúzott is, a boldogság - vagy annak emléke - észrevétlen fakó vonásaimba simul. Megélénkülő zöldjeim Zójáét bújják, s miközben szavaira inkább udvariasan, mintsem őszintén elnevetem magam, teszek egy lépést befelé a meggyes süteménytől illatozó házba. Az igazság az, hogy most az egyszer nem biztos, hogy örülnék egy ilyen jellegű, egyébiránt a férfiasságomat legyezgető, tagadhatatlanul imponáló pletykának. Attól tartok, azzal végleg elvágnám a Minához vezető utat - már ha azzal, hogy éppen a tudta nélkül lépem át a Warren ház küszöbét, nem ezt teszem.
- Rajtad nem fog az idő, Zója - állok meg a folyosón, és visszafordulva hozzá, csillogó szemekkel nézek végig rajta. - Varázslatosan nézel ki.
Mint mindig, mondhatnám, ezt mégsem teszem hozzá. Illendőségből, tiszteletből s valamiféle rendkívüli tartozás-érzésből. Nem szeretném többet megbántani Minát, még akkor sem, amikor nincs jelen, és talán soha nem is szerezne tudomást arról, hogy újfent elismeréssel adóztam az édesanyja előtt.
- Nem jöttem rosszkor? - kérdezem halkan, és mutatóujjammal az inggallérom alá nyúlva körbepillantok, hátha itt találom Dwayne-t is.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2021. június 14. 08:04 | Link



- Nem szívesen tenném - mosolyodom el, és finoman, bár a futótűzként érkező zavar, a tövisbélelt szégyen vagy a lánya miatt éber-igyekvő lelkiismeret miatt tartózkodón, esetlen udvariassággal viszonzom mindig-mindig szeretetteljes ölelését. A meleg karok között egy pillanatra még a szemem is lehunyom, majd futólag megsimítva a hátát arrébb lépek, és némán biccentve a nappali felé indulok. Megkönnyebbülök, amiért azt mondja, rengeteg időnk van; a kijelentés ájtatosan hiteti el velem, hogy elég lesz, ez talán tényleg elég lesz, hiszen annyi mindent szeretnék elmesélni, érzést, botlást, megrendülést, a szavak mégsem jönnek a számra. Félek, ha egy is kibukik, többé nincs megállás, már nem zárhatom el a csapot.
- Vizet - felelem, mert ezt mondatja velem az etikett, vagy inkább anya gondos nevelése, de aztán... mielőtt Zója kiléphetne a folyosóra, megszólaltat a bennem kavargó, s mindinkább felszínre kívánkozó óhaj. Hunyorogva, két ujjammal ráncolt homlokomhoz érve, alulról pillantok fel a nőre. - Whiskyt, ha van. Kérlek.
Kár is volna megjátszanom magam előtte, aki gyakorlatilag hol Dwayne, hol pedig Mina oldalán kísérte végig az életem. Nem tudom, sejtette-e, hogy végül a lányától távol, valahol egészen máshol kötök ki, ahonnan aztán napjaim minden óráját azzal töltöm majd, hogy árral szemben, visszafelé evezek. Ez, akárhogy is nézem, igen-igen röhejes dolog.
Ahogy kiejti a kiskölyök nevét, tekintetemben egyszerre fény csillan, és a fejemet ingatva, mosolyra álló ajkakkal vonom meg a vállam. Derűsen, már-már somolyogva nézek vissza a nőre.
- Nadine-nal van - felelem. - Mostanság kevesebbet látom. Másfél éves, és tudod, hihetetlen, hogy nekem soha senki nem mondta, hogy amint egyszer megszólal, onnantól kezdve a fiam nulla-huszonnégyben beszélni fog. Vérlázító! - elvigyorodom, habár valaki tényleg felkészíthetett volna arra, hogy Kornélt rendkívüli módon érdekelni fogja a legkisebb apróság is vagy hogy olyan kérdéseket tesz majd fel, amin én magam még életemben nem gondolkodtam el. - Elég eszetlen egy gyerek, és most úgy tűnik, fejjel megy a falnak típus, de hát...
Mi más is lehetne, nem igaz? Akaratos és torkaszakadtából üvöltve mérgelődik, ha a dolgok nem tetszésének megfelelően történnek, ugyanakkor vidám, mindenen nevet - pláne, ha a környezete felbukik a kiálló küszöbben, vagy az orromon keresztül felnyúl az agyamig - és az ő ölelése a legpuhább a világon. Na és amikor azt mondja, apa... a szívem tehetetlen olvad szét a testemben.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2021. június 21. 08:38 | Link



Mina nevének hallatán magam sem tudnám megmagyarázni, pontosan miért, de érzékeny mosollyal - akárha illemből tenném - félrepillantok, valahová oldalra, a semmibe vezetve zöldjeim, mintha viselhetetlen szégyen gyötörne, ami miatt soha többé nem nézhetek Zójára, ha a lányáról van szó - akiről nemhogy a falvi Erzsike, de néha azt gondolom, még maga a mágiaügyi miniszter is tudja, hogy ki miatt vonul ki újra meg újra a világból. Érzem, hogy a tenyerem nyirkossá válik a whiskeys pohár körül, amivel együtt leülök a kanapéra, és előredőlve, a térdeimen támaszkodva meg nézek újra a nőre. Biztosan az elmúlt napok feszültsége, gondolom, aztán megköszörülöm a torkom.
- Költözőfélben vagyok - felelem, és kortyolva egyet az italból szelíd, hát már megint itt tartunk mosolyra húzom ajkaim. - Azt hinné az ember, hogy közel a harminchoz elkezdi érteni az életet, vagy legalábbis saját magát, és képes lesz nevén nevezni azt, amit éppen érez. Azt hiszed, ekkorra már mindig csak egyet fogsz érezni, olyat, ami egyfelé, a jó irányba vezet, és kezelni is tudod majd ami benned dolgozik... Azt gondolod, felnőttként jól döntesz majd, ha kamaszként nem is sikerült mindig, mert akkor már tisztán fogsz látni mindent.
És ha nem?
Újabb korty, hajba túrás, apró sóhaj. Tizenéves korom óta nem jártam terapeutánál, és tessék, most, bár Zója privát otthonának nappalijában ülök, ráadásul alkoholt iszom, mégis dől belőlem a szó, kéretlen fejtegetem az életet és teszek saját magam számára is váratlan megállapításokat. Még a végén a dohányzóasztalon fogom hagyni az óradíját.
- Szerelmes lettem, megnősültem, elváltam. Szerelmes lettem, gyerekem született, elköltöztem - sorolom, miközben tekintetem a nőre emelem. - És most nem tudok nem a lányodra gondolni, Zója.
És most? ÉS MOST?! Merlinem, őszintén, évek óta nem tudok nem rá gondolni. Még a házasságomban is vele volt tele a fejem! Hát gyűrű volt az ujjamon, mikor Írországban összesodort minket az élet. Erősen szorítom a poharat, úgy kapaszkodom belé, mintha egyébként zuhanni kezdenék. A szívem ütemtelen kalapál, ideges vagyok, nem, talán inkább izgatott, nem is tudom, mit érzek. Erről beszélek. És jövőre kopogtat a harminc.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2021. június 21. 12:43 Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2021. július 10. 11:08 | Link



- Még mindig túl jól látod az életet. És én továbbra sem értem a titkot - felelem, ahogy ajkaimat széles mosolyra húzva átpillantok a whiskys pohár pereme felett. Tekintetem Zójáét keresi. Hiányzott, hogy így beszélgessek valakivel, ilyen keresetlen, mégsem bántó őszintességgel, ebben a már-már steril, laboratóriumi környezetben, holott rendelőről szó sincs. A Warren család nappalijában ülünk, amiről, azt hiszem, nem sértő, ha azt mondom egyáltalán nem az. Hiszen nap, mint nap életnek ad teret, az élet pedig… nos, minden, csak nem tiszta. Régebben előfordult, hogy azt gondoltam, a terápia során a tér az, ami meghatároz. Az adja a biztonságérzetet és végső soron emiatt kezdünk odabent, a makulátlan és mindent elnyelő falak között beszélni, de így, a sarokban elfekvő baba meg a kisautós láda között, telibe rálátva a fakeretes fényképre, amin Warrenék mosolyognak, kivéve persze Dwayne-t és Minát, ők olyanok, mint általában szoktak lenni, már nem hiszem, hogy a tér a kulcs. A kulcs Zója.
- Még öt? - kérdezek vissza egy finom, színpadias sóhaj kíséretében, és majdnem hozzáteszem, hogy addig a lánya egész biztosan megőszül, főleg, ha hirtelen felindulásból még néhány ismeretlen utcasarkon befordulok, hogy járatlan utakon próbáljam ki magam. Végül egészen másként folytatom. - Remélem, hogy nem lesz igazad. Bár... nem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy valaha rendeződni fog. Mi van, ha én ez vagyok? Ez az egész a személyiségem része, a mag, a kiindulópont, a gondolkodásom, minden érzésem origója, ami nem változtatható? Ha ez tőlem és mástól is független, akár egy szuverén állam?
Annyi embert ismerek, annyi kapcsolatom van, a legtöbben mégsem érzem a biztonságos kapcsolódást, nem jutunk tovább a felszínen, nem történik a beszélgetéseinkben semmi, legalábbis semmi olyan, ami igazából érdekelne. A legtöbb ember untat, és nem azért, mert személyiségükből fakadóan unalmasak, hanem mert őszintétlenek. Mert nem mondanak semmit. Valójában semmit. Hol veszik el a valódi?
Aztán Zója beszélni kezd, és noha a gondolatmenet elején azt hiszem, a végére valahová a valós események közé csöppenünk, hamarosan rá kell jönnöm, hogy a velem szemben ülő nő tényleg nemcsak pszichológus, hanem anya is. És Mina piszkosul nem beszélt neki rólam. Ez... rosszul is eshetne, és talán fog is, később, mikor már a gramofon körül versekkel neszelek, és elfog az érzés, hogy ha fizikailag nem is, nélküle lélekben egyedül vagyok. Gondolom fájni fog, égetni, mint a tűz.
- Hogy... - első nekifutásra ennyire tellik. Kiszáradt szemekkel pislogok, és lassanként kortyolva az italból azon gondolkodom, szabad-e mondanom most bármit is? Elmondanom neki mindazt, amiről tudnia kellene ahhoz, hogy a beszélgetésünk megfelelőképpen folytatódhasson, és az ittlétem elérje legfontosabb célját? Halkan veszem a levegőt, aztán szemöldökeimet ráncolva zavartan ránézek. - Annyira szeretném, ha nem így lenne, de... tudod, ebben a kapcsolatban nem én voltam az, aki sérült - hangomat elmélyíti a vallomás komolysága, a lelkiismeret és bűnbánás. Zöldjeim a kékekbe vájnak, azok... mintha csak Minára néznék..., borzasztó. Olyan erősen szuggerálom, hogy szavak nélkül is megértsen mindent. Ha lehetetlen is, talán a lényeget így is érteni fogja. A többit meghagyom a lányának. Végül megköszörülöm a torkomat, és az utolsó korty whiskey után, kormos hangon megszólalok. - Elmondanád, kérlek, hova ment Mina? A legutolsó úticél is megteszi, ha esetleg folyamatosan úton lenne.  
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2021. július 11. 10:20 | Link




Irigylem a szenvedélyt, amit Zója hangjában hallok; nemcsak hallható, látható is, ahogy az élet iránti vágy egész lényét átjárja, felizzasztja óceánszín szemeit, és pillanatok alatt átitatja hangját is. Rám mégsincs hatással. Nem érzem a szavait, nem látom magam esténként az ágyban arra gondolván, milyen nagyszerű, hogy a fiam rám mosolygott reggelinél, vagy hogy nyílnak a tulipánok az utcában. Pedig tudok örülni, szívből és igazán, akkor, amikor a pillanat tart. Azután elmúlik. És mikor elmúlt, többé nem tudok nem a nagy dolgokon tűnődni, nem tudok nem apámra gondolni és nem tudom kiverni a fejemből Bori úgy takargatott sebzett tekintetét sem, amivel a napokban rám nézett.
- Talán eljutott hozzád a hír édesapánk betegségéről - szólalok meg válaszképp. Szabad kezemmel futólag az öltönyzakómhoz érek, s meglegyintve annak vasalt szélét, elhaló nevetéssel folytatom. - Ezért az öltöny. Reggel írtam alá az örökségünket. Megkaptam a családi pecsétet és vele együtt minden föld, ingóság és gyógyszerértékesítési jog engem illet, papíron természetesen. A lányok mindebből csak pénzt látnak majd - tenyeremet arcomhoz nyomva húzom végig lassan orromon, a számon és az államon, hogy végül mélyebb tónusú hangon fűzzem tovább a gondolatot - ...rengeteg galleont. Van ebben valami abszurd gyönyör, ahogy még így talán utoljára kifejezi a szeretetét, hogy hogyan érez irántunk. Még egyszer érezteti a különbséget közöttünk. Rájuk tetemes mennyiségű pénzt hagy, rám meg egész embert kívánó munkát és sohasem kért felelősséget.
És persze, fel lehet ezt fogni másként is, nem nehéz látnom magam előtt az újságok hasábjait megcímző, vastagon szedett betűket: Ombozi Farkas egyszem fia örököl mindent! Ombozi Noel apja nyomdokaiba lépett. Javítóintézetből az oligarchák országába! És a többi testvér? Vajon hol maradnak a lányok? Akár még úgy is érezhetném, hogy bennem bízik a legjobban, hogy egyetlen fiaként az én kötelességem tovább kínlódni a családunkat naggyá tévő üzlettel, a lelkem mélyén viszont tudom, hogy ez büntetés. Az utolsó.
Néhány napja arra kértem a kishúgomat, hogy bocsásson meg apának, holott az eladta őt, annak ellenére is, hogy tudta, Fenyvessy Dorián nem a finom úriemberek fogyatkozó kasztját erősíti. Megkértem rá, pedig tudtam, hogy a férfi mellett olyat kellett átélnie, amiért ha tehetném, puszta kézzel ölném meg. De nem teszek semmit. Tökéletes aranyvérű fiúként úgy viselkedek, mintha nem történt volna sorozatos erőszak, úgy, ahogy anya, apa és a többiek, ahogy mindenki ebben a rohadt aranyvérű miliőben. Ő meg magára maradt. Egyedül van a sötétben. Ha most saját magamat kérném meg arra, amire Borókát is, akkor vajon meg tudnék bocsátani apának?
- A káosz örökké uralkodó séma felénk - mosolyodom el, azonban mikor Zója szóbahozza a vizet, váratlan megugrik a szívem. Nem tudom, szándékosan említi-e, hogy esetemben a lányára tesz-e finom utalást, én viszont önkéntelen is mozdulatlanná dermedve kezdem figyelni őt. Szavai egyre gyorsuló egymásutánban következnek, beszéde intenzívebbé válik, miközben ujjaim egyszerre szorosabban nyomódnak az üvegpohár oldalának. Tudom, hogy meg fogja érteni, hogy amikor elhallgat, már tudni fog mindent.
Aztán csend.
Tekintetünk egybeforr, a bőröm borsódzik. Egész testemet rázza a hideg, érzem, hogy még a combom is libabőrben fürdik. Mielőtt azonban bármit is mondanék, megiszom az utolsó korty whiskyt, és a poharat a dohányzóasztalra téve bólintok egyet.
- Én vagyok - mondom ki a végső igazságot rekedten, és bár azt hittem, szégyellni fogom magam Zója előtt, nem érzek mást, mint egyre csak növekvő izgalmat, amiért hamarosan már úton lehetek Minához. - Kolumbiában? - ráncolom a homlokom. -  Biztos vagy benne?
Zójával együtt én is felállok, és mellé lépve a fénylő hordozható számítógépre pillantok. Emailek? Komputerbaglyok. Annyi év mugliismeret után, számomra még mindig hihetetlen, hogy varázslók és boszorkányok tömkelege használja ezeket a mágiamentes műszaki ketyeréket. Talán hagyjuk is, hogy az én hatalmas nyitásom az újvilág felé az, hogy halott mugli költők verseit olvasom. Mondhatni, egészen messze állok az emailektől.
- Kérlek - mondom, és közben monitorra függesztett zöldekkel jegyzek minden aprócska információt, amit a megnyitott levelekből elcsípek. Fagyi, napló, naplemente.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2021. július 12. 11:32 | Link



A magam csendjében hallgatom Zóját. Szavai melengetik a szívem, karok nélkül ölelik át a lelkem. Fáj a még be sem következett veszteség, fáj apám közelgő halála, és bár érthetetlen, egyre csak azt érzem, szeretem őt, a világon talán a legjobban, mindenkitől másként, senkihez és semmihez sem fogható módon. Vágynám a szeretetét, büszke vagy épp biztató szavait, amit csak azóta kapok egyszer-egyszer, hogy Kornél megszületett. Mintha a fiam lenne életem legmeghatározóbb eredménye, mintha azon kívül, hogy őt megfogantattam, semmit sem sikerült volna neki tetszőn elérnem. Nem vittem volna végbe semmi mást?
Elvakít a zűrzavar, az a rengeteg érzés és gondolat, ami érzésem szerint egyben tartja a testemet. Nem eshetek szét. Igaz, jó pár éve nem tehetem már meg, de most szemernyi hibát sem véthetek. Kősziklává kell válnom, helyre hoznom mindazt, ami az évek során félrement. Apám még közöttünk van, én képzeletben mégis a sírja fölött állok, újra meg újra, a legváratlanabb pillanatokban találom ott magam, hol az összegyűlt búcsúzók előtt, a család legszűkebb tagjai között, és merev, érzelemmentes arccal nézem ahogy leengedik a míves koporsót, hol egyedül állok a virághalom fölött, és sírok, mert nem kaptam meg tőle soha, amit gyerek az apjától úgy, de úgy remél. Ácsingózva vágyja őt, az előtte járó példát, aki minden testvérét szereti, csak valahogy őt nem.
- Lánynak lenni sem könnyű - felelem rekedten, és bár eddig a percig mindvégig Zójára néztem, most lehajtom a fejem. Nem fogom kiadni apát, és elárulva a bűnét felfedni amit Borival tett. Szerintem bánja ő már, mint talán még semmi mást az életében. - Hála Merlinnek, az én testvéreim nem szorulnak pesztrálásra, és sajnos védelmet sem tőlem kérnek. Hiába, nem lehetek ott mindenhol... de ki tudja, lehet, hogy ez nem mindig marad így.
Meglátjuk. Nem akarom siettetni az időt, először tisztán kell látnom a megváltozott helyzetem a családban. Tisztán Sárát, Nellit, de legfőképpen anyát és Borókát. Rendeznünk kell a kapcsolatunkat, mert félek, hogy egy nap túl késő lesz. Ha nem túl késő máris.
- Kérhetek tőled egy szívességet? - kérdezem mikor ismét felemelem a fejem, és hagyom, hogy átható pillantásom az övébe vesszen. Ha bólint, lassan, a szavakat alig találva folytatom. - Szeretném anyát elhozni hozzád beszélgetni. Én most még nem tudok vele erről, Sára azonnal felcsattan, ha szegény apáról kezd beszélni, Nelli meg se hallja, Bori meg... hát... ő most bajos. Viszont semmiképp sem szeretném, ha magára maradna a gyásszal. Nagyon szereti apát.
Nos, igen. Tartja magát, még ha lépten-nyomon könnyes is a szeme, mind tudjuk, hogy erős asszony. Aki felnevelt négy ilyen gyereket, mint mi, az túlél mindent.
A levél hallatán kissé megszeppenek, még a szám is elnyílik kicsit, hirtelen azt sem tudom, mit mondjak, főleg, hogy látom, Zója is zavarban érzi magát. Nem tudom, mi olyat olvashatott, talán egyszerűen csak a ténytől pirul el, hogy a sorok között úgy pillantotta meg a lányát, ahogy nem sűrűn szokta, talán többet látott, mint szeretett volna, és talán az sem segít a dolgon, hogy most már tudja, az ismeretlen alak, akitől Mina a kezdetektől szenved, az én arcomat viseli.
Nyelek egy nagyot, és reszketegen biccentek egy aprót.
- Semmi baj - felelem, mintha egyébként bármit is tudnék a levél tartalmáról. A szívem egyre feljebb, a torkom felé haladva vergődik, érzem, ahogy az idegesség áthatol csonton és velőn, és türelmét veszítve arra sarkall, hogy feltépve a borítékot elolvassam Mina minden nekem címzett gondolatát. Újra meg újra, míg ott nem találom magam a közelében. - Ígérem, eljuttatom hozzád a képeslapot, és erről a kis balesetről egy szót sem szólok neki.
Elmosolyodom, aztán átvéve tőle a címet és borítékot, ritmustalan doboló szívvel viszonzom az ölelését. Karjaimat gyöngéden háta köré fűzve hunyom le a szememet, élvezem a pillanatot, akárha örökké tartana. Zója sokszor kelti bennem azt az érzést, hogy olyan, mintha a saját édesanyám lenne, és tudom, hogy ő is hasonlóan érez velem kapcsolatosan, hát el is mondja minden alkalommal, mikor látjuk egymást, de most különösen jól esik a szeretete. Ami feltétel nélküli, épp most bizonyosodott be.
- Mindig - mondom már eltávolodva tőle, és ha tudom is, hogy ez nem tartható, hiszen az életet, s vele együtt az emberi kapcsolatokat nincs teremtmény, aki megúszhatná viták, veszekedések vagy bonyodalmak nélkül, komolyan gondolom. Minánál türelmesebb soha senki nem volt hozzám, és azt hiszem, itt az idő, hogy törleszteni kezdjek.
Szál megtekintése

Mágusfalvak - Ombozi Noel hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok