36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 15. 21:18 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Arcán a rosszallás ezer jele mutatkozott, ahogy a táskájába süllyesztette az áldozat magyalpálcáját. Egy rakat szétszóródott könyv és egy nagy vértócsa mellett guggolt a homlokát ráncolva, tökéletesen belemélyülve a megoldásra váró eset részleteibe. A nyomokból egyértelműen kiderült számára már az első pillanatban, hogy egy előre eltervezett, brutálisan elkövetett gyilkosság történt a házban az éjszaka folyamán, de a tettesre utaló nyomot még nem sikerült elővakarnia a szerencsétlen fickó otthonának romjai alól. Kora reggel riasztották, amikor a jól megérdemelt kávéját fogyasztotta az ebédlőasztalánál ücsörögve. Úgy volt, hogy a Minisztérium közelébe sem kell mennie aznap, a kastélyban várta egy rakat óraterv és miegymás, lélekben és a sünis mamuszában arra volt felkészülve, nem egy ilyen durva ügyre.
Óvatosan állt fel a föld közeléből, jobb térde éles, kattogó hangott hallatott, ahogy kiegyenesítette elgémberedett tagjait. Már legalább negyed órája gubbasztott az élettelen test kihűlt helye felett eredmény nélkül, ideje volt szemügyre venni a ház többi részét is. Körülötte még két társa dolgozott, az épület környékét pedig további aurorok biztosították. Nem mintha attól tartottak volna, hogy az elkövető fényes nappal visszatér majd a tetthelyre, mégsem lehettek óvatlanok. Üstösd a kétes ügyletek rosszhírű településeként égett a varázslók tudatába, egy olyan helyként, ahol bármi bármikor megtörténhet. És meg is történt.
Sötét tekintettel követte az ablakon át a fekete zacskó és kollégái útját egy speciális, külön erre a célre kialakított szállítójárműig, aztán visszafordult a nappaliból maradt romhalmaz felé. Feltúrták, majd felrobbantották a környezetet - valami azt súgta számára, hogy a tettes, avagy tettesek valami számukra értékes dolog után kutattak, talán meg is találták, talán nem.
Igazán hosszú délutánnak nézett elébe, de mindenképpen végezni akart a helyszínelés rá eső részével úgy hatig. Valószínűleg sejthető, hogy miért.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 15. 21:24
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 15. 22:22 | Link

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd


Már 12-én megkapta Renée levelét, viszont azonnali felbontás helyett az egyre magasabb kupac tetejére dobta. Régen látogatta már meg a boszorkányt, és valószínűnek tartotta, hogy az irat tárgya csak egy közös vacsora, vagy egy együtt töltött délután vidám képe lehet. Csakhogy amióta a 16-ai tárgyalás borzongató ábrázata lebegett előtte a nap minden percében, sem vidámnak, sem éhesnek nem érezte magát. A félredobott borítékra aztán megannyi másik üzenet is érkezett, így a hivatalnoknak csupán akkor tűnt fel újra a nő küldeménye, mikor a felmentése utáni késő este visszatért bogolyfalvi irodájába. A szobában sötétség honolt, egyedül megbűvölt asztali lámpája égett, melynek csendes fénye alatt bontotta fel, s olvasta végig a mindent megváltoztató sorokat. Aztán még egyszer. És még egyszer. Aztán már csak egy-egy bekezdést. Egyetlen sort. Egyetlen mondatot. Legvégül egyetlen nevet. Fleur.
Összeszoruló mellkassal és nyomban kiszáradó szájjal dőlt hátra megreccsenő székében, hogy állát meg-megsimítva végeláthatatlan percekig bámulja az asztalra vetülő árnyékot. Habár tekintete mindössze egy pontot figyelt, kékjei össze-vissza ugráltak, akár a délelőtti órák legkellemetlenebb perceiben. Hirtelen dőlt előre, a pergamenért kapott, és összegyűrve azt állt fel, hogy teljes erejéből nekivághassa azt az iroda ajtajának. Az csattanva végezte a padlón, labdaformájából kirúgva magát némán pillantva vissza Konstantinra. A férfi higgadt nyugalma tombolássá fajult. Pálcáját előrántva dobta a sarokba, majd puszta kézzel vert le mindent asztaláról. Levelek repültek, pennák szakadtak szét, s törtek ketté, lámpájának izzója darabokban gurult szét asztala körül a földön. Ütötte a fát, majd kirántotta a fiókokat, és azokból is kidobált mindent. Székét felrúgta, de dühét annak kettérepedő lába sem volt képes idejében elfojtani. Aznap éjszaka nem ment haza. A sarokban álló tujában - már pálca segítségével - elsorvasztotta az életet, kereteikből öklével törte ki az összes ablaküveget, kizárólag azért, hogy újraragasztva őket, újra és újra beléjük verhessen. Ajkait átok-, és szitokszavak hagyták el, úgy ordított, hogy a biztonsági őrnek be kellett nyitnia hozzá. A falon függő festmények leverve, a kolléga asztala, pont mint sajátja, irat- és tárgymentesítve. Konstantin őrjöngése után a sarokban ülve tért magához.

Kedd reggel letusolt, tiszta ruhát húzott, ám arca többnapos borostától vált szúróssá. Fel- s alá járt a hivatalban, majd Pestre hoppanált, hogy a Mágiaügyi Minisztérium épületében megtalálja Lénát. Kezében az időközben széthajtogatott levelet szorongatta, s bárkivel futott is össze, vagy volt kénytelen beszélni, azt indulatosan, agresszív formában tette meg. Hol van?! Hol?! Üstösd. Léptei alatt zengett a minisztérium átjárója, s amint kilépett annak hatalmas bejárati ajtaján, azonnal továbbhoppanált az apró mágusfaluba. Hol vagy?
A települést aurorok biztosítják, a férfinak nincs nehéz dolga rátalálni az érintett színtérre. Vér, mocsok, berobbantott ház. Pont, mint az ő lelke. A nőt keresve hatol be a lezárt helyszínre, a hozzászóló, ittlétét kérdező biztonsági emberekkel mit sem törődve.
- Léna!- az omladékká váló ház előtt áll meg, és kiált be komor hangján a nappaliba. - Beszélnünk kell.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 16. 22:14 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Egykedvűen kullogott át a szintén feltúrt konyhába. A szekrények tartalma, lábosok, műanyag edények, evőeszközök és minden egyéb felszerelés a földön szétszórva hevertek. Valaki sietősen borogathatta ki a fiókokat, ennyit sikerült leszűrnie abból a csodálatosnak nem nevezhető látványból, ami elé tárult. Nem talált egy nyomot sem, amin elindulhatott volna, egyetlen oda nem illő hajszálat, papírfecnit, egy leheletnyi jelet sem. Csalódottan állt a küszöbön, egyenesen belebámult a földet pásztázó kollégája hátába. Gondolatban már egészen máshol járt, az érdektelenség és a kudarc érzete teljesen elterelte a figyelmét a munkájáról. Fejében egyik ábránd követte a másikat és azon kapta magát, hogy már az este apró részleteit tervezgeti. Mint valami tinilány, aki nem képes az iskolában a tanárra figyelni, mert a randi és a leendő öltözék nyilván fontosabb, mint a tudás, amit az agyába próbálnak tuszkolni.
Merev bambulásából egy feszült, ámde szörnyen ismerős hang rángatta ki. Szemöldöke azonnal az egekig szökött, ahogy elképedt arccal fordult ki a konyhából és loholt a férfi vélt tartózkodási helyére. Soha sem fordult még elő, hogy munka közben zavarták volna egymás köreit, a munka szent és sérthetetlen általában és mindkettejük életében előkelő, dobogós helyen áll. Kutyafuttában érkezett meg a ház bejárati ajtajához, egy pillanat alatt leverte a víz a férfi hangsúlyától. Arcát talán még soha sem látta ennyire feszültnek, az egész testbeszéde azt ordított a képébe, hogy valami nagy baj akadt a hivatalnok háza táján és csak remélni merte, hogy az a probléma nem vele kapcsolatos.
 - Mi a baj?
Homlokát ráncolva lépett közelebb a szeretett férfihez, kezét már éppen a karjára tette volna, de aztán meggondolta magát. Ez nem olyan a helyzetnek tűnt így első benyomásra, így inkább megtörölte leizzadt tenyerét a nadrágjában.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 17. 15:08 | Link

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd


A feldúlt ház romjai között áll, feszülten várva az egyetlen személy feltűnését, aki ebben a helyzetben valamiféle válasszal szolgálhat. A nyomozó osztag és a fel-alá járkáló aurorok mellett is kívülállónak látszik, de rendezetlen kinézete; sietségében félregombolt inge és idétlenül lógó nyakkendője az őt nézőben könnyen azt a benyomást keltheti, hogy nemcsak a bűncselekmény helyszínének képébe nem illik bele, de még saját magától is elidegenedett. Jobbjában esetlenül szorongatja Renée utolsó neki küldött levelét, izzadt ujjai hullámokat szabnak a pergamenbe.
Az ajtóban felbukkanó nőre emeli kialvatlan, véreres tekintetét, és bár köszönni akar, fogadkozni ittléte felől, és elmondani a terepre öltözött Almásy lánynak, hogy így is gyönyörűnek, mi több, őrülten kívánatosnak látja, nem jön ki hang kiszáradt torkán. Néma hápogással pislog az aggódó szempárba, határozott alakja most végtelenül suta, egy kétbalkezes mamlaszt idéz. A gyűrött, s itt-ott beszakadt levélre pillant. Néhány másodpercig magában töpreng, vajon jól teszi-e, vajon Léna megérti-e, vajon ő maga felnőtt döntést tud-e hozni a kislány felett, aztán egy tehetetlen sóhaj után felemeli a megviselt üzenetet, és átnyújtja az aurornak. Egyszer úgy is meg kell tudnia. Pont, ahogy nekem kellett.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 17. 18:40 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Kérdésére nem érkezett válasz, csak a hatalmasra nyílt, szinte rettegő szemek árulkodtak a férfi érzéseiről. Hirtelen forróság öntötte el, pulzusa az egekbe szökött - nyilván a tárgyaláson történt valami, ami mindent megváltoztathat. Bár Konstantin nem beszélt neki erről, pontosan tudta, hol volt a férfi az előző nap folyamán. Nem firtatta a dolgot, ez olyan ügynek tűnt, amit a másik nyilvánvalóan nem szívesen osztott meg vele, ezt pedig tiszteletben tartotta. Majd mindent a maga idejében, ha el akarja mondani, majd elfogja. De az a nézés... az a gondterhelt, kialvatlan és teljesen szétszórt ábrázat szörnyen nyugtalanító érzést keltett benne.
Kérdőn pillantott hát a férfire, amikor az egy viseltes papírlapot nyújtott át neki. Elképzelni sem tudta, mi állhat az irományban, egészen addig, amíg az első mondaton át nem futott a tekintete. Úgy tűnt, egy búcsúlevelet tart a kezében, az első bekezdés után nem is értette, miért osztja ezt meg vele Konstantin, de ahogy szemei tovább falták az üzenet sorait, úgy fogta fel, mit is jelent az egész valójában.
Egy gyerek.
Homlokán baljóslatú ráncok jelentek meg, tekintete pedig szinte elsötétült, ahogy a pergamenre vetett szavakat olvasta. Végeztével egy vegyes érzelmekkel telt pillantás kíséretében adta vissza a levelet a címzettnek. Megnyalta kiszáradt ajkait.
 - Hát... én nem is tudom, mit mondjak.
Ez volt a teljes igazság és ennél őszintébb mondandója aligha akadt volna. Jobb karját a mellkasához szorította, baljával pedig kicserepesedett ajkait kezdte piszkálni. Mereven bámulta a férfi furcsán lógó nyakkendőjét; odabent mintha összedőlt volna a kártyavár.
 - Mit akarsz csinálni?
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 17. 19:19 | Link

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd


Úgy érzi, szíve egyre gyorsabb, émelyítő dobbanásait az összes helyszínelő hallja. Léna arcát figyeli, a sorokon ugráló barna szempárt, a homlokán elmélyülő barázdákat, és kétes érzelmeiről mesélő száraz ajkait, amit ki tudja ezek után fog-e még valaha csókolni. Gondolatai valahol a világ másik végén, Renée és az aprócska lány körül járnak, akit tisztje és felelőssége volna legjobb tudása szerint felnevelni. Jobbja szúrós állához ér, nedves ujjai sercegő borostáján simítanak végig, mikor Léna elolvasva az utolsó szót is, visszaadja neki a papírt. Bizonytalanul veszi át tőle, tétova pillantást vetve a francia nő kézjegyére. Léna bezárkózó testbeszéde pontosan arról árulkodik, amitől Konstantin a leginkább tartott, és annak ellenére is, hogy megérti a reakciót, szívét összébb rántja a csalódottság.
- Én... - megköszörüli torkát, s egy pillanatra lehunyja szemét. Most már úgyis teljesen mindegy. Elhagyott magabiztossága után kap, s mikor újra az előtte álló aurorra néz, már keresve sem találni a belőle  kibukó mamlaszt. - Mint mondtam Pesten, én nem szeretnék gyereket.
Előző éjjel hosszú órákon át gondolkodott, hogy felkutassa-e Renée-t, és becsületes, régimódi férfiként vele maradjon, hogy neki társa, a kislánynak pedig apja legyen. Aztán valahol a hajnal első fényeivel ő is rádöbbent arra, hogy sem szerető férjként, sem odaadó apaként nem állná meg a helyét. Az a kedves francia fruska, élete első, s ezidáig egyetlen szerelme úgy tűnik, most is okosabb volt nála.
- Célestine talál a lánynak olyan férfit, akit apjának hívhat - ösztönös erőszakossággal beszél, tekintetét végig Lénán tartja, hogy minden egyes rezdülését azonnal elkaphassa. Habár az antikváriumban megbeszélték, hogy gyerekről szó sem lehet, Konstantin tart attól, hogy iménti véleménynyilvánítása ellenérzéseket válthat ki a másikból.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 17. 20:05 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Tekintete szinte megolvasztotta a nyakkendő után kipécézett gombot Konstantin ingjén, szívverése fokozatosan lassult, a gondolatok viszont annál gyorsabban cikáztak a fejében. Igen, megfordult a foszlányok között, hogy hátat fordít és elmenekül ismét, ahogy azt hónapokkal korábban egyszer már megtette, de semmi értelme nem lett volna. Nem haragudhatott emiatt Konstantinra. Amikor az a csöpp gyermek fogant, ők még csak nem is ismerték egymást, akkor még egy teljesen más szituációban éltek mindketten. Egyszerűen nem volt joga sértődöttnek és féltékenynek lenni, ezt pontosan tudta. A gondolat viszont, hogy a férfinek is akad egy gyermeke a nagyvilágban egy olyan anyával, aki egyáltalán nem közömbös a számára, megrémítette. Félt, hogy elveszíti, ugyanakkor hálás volt neki, hogy ezt megosztotta vele.
Anélkül lépett közelebb hozzá, hogy felpillantott volna a kemény vonásokkal tarkított, elképesztően vonzón borostás arcra. A gyerektémát elutasító megjegyzésére nem felelt, hűvös, nedves ujjait inkább a legfelső gombra csúsztatta, hogy egymás után a megfelelő helyre igazítsa az egész sort.
 - Nem tudom... talán beszélned kellene vele. Annak a gyereknek te vagy az apja, ha akarod, ha nem.
Szavai némiképp ridegnek tűnhettek, mégis a lehető legnagyobb jóindulattal mondta ki őket. Kezei gyorsan, gyakorlottan mozogtak és a mozdulatsor végeztével, mielőtt visszaejthette volna őket a teste mellé, jobbjával végigsimított Konstantin szúrós arcán.
 - Miattam meg ne aggódj, csak cselekedj szíved szerint.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 18. 20:48 | Link

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd


Az a néhány, óráknak tűnő néma perc, míg Léna az inggombját fixírozza, ingerültséget és fokozódó türelmetlenséget ébreszt a férfiban. Nem tudja mire számított, de keserűségre, ami torkát csípi, egy percig sem. Talán arra, hogy a nő egyszerűen hátat fordít neki, vagy, hogy nyomban kihátrál gyermekcipőben járó kapcsolatukból, mire ő ki tudja mit tesz, hogy így vagy úgy, de maga mellett tartsa mindennapi csodáját. Abban az egyben volt csak biztos , hogy a mindig bájos nő sem kiabálni nem fog vele, sem jelenetet rendezni, de még csak egy megérdemeltnek tűnő pofon sem csattan majd el szúrós arcán. A csend, ami közéjük szorul, mindnél veszélyesebb fegyver, ami ellen kevesek vannak felvértezve, és amit nehéz kellőképpen lereagálni. Konstantin sem tudja megszólaljon-e, vagy hallgasson, akár a sír, hiszen ha nem is most hibázott, de az évekkel ezelőtti éjszaka csecsemőképű következménye mikor máskor, mint kibontakozó kapcsolatában bukkan fel. Elgémberedett hátát kihúzza, fáradt sóhajt hagy kibuggyanni száján, és a közelebb lépő auror arcát kezdi fürkészni. A dolgos ujjak elcsúszott inggombjait igazítják, a finom ajkak véleményt formálnak, de az annyira vágyott szemek nem viszonozzák pillantását. A férfi lehajtja fejét, kezeivel átfogja a vékony csuklókat. Nézz rám.
- Nekem nincs gyerekem. Sem fiam, sem lányom. És nem is lesz.
Életében nem mondta ki ennyiszer ezeket a gyötrő szavakat. Végigsimít Léna karjain, majd hagyja, hogy leengedje őket. Ő zsebébe mélyeszti idegtől reszkető ujjait, s mint egy szégyellős kamasz néz le cipői orrára.
- Nyitok neki egy számlát, és támogatom őket anyagilag. Többet nem tehetek - ennyi. Vállai megrándulnak, arcát a helyszínelők felé fordítja. Ha most nem ábrándul ki belőle az előtte álló nő, akkor soha. Nagyot nyel, s felpillant a kedves arcra.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 18. 22:45 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Ujjai finoman csúsztak egyik gombról a másikra, ahogy szépen sorban a helyére igazította mindet. Végezetül még megigazította a hetykén lógó nyakkendőt is, amely a férfi nyakába sietősen, szinte odavetve került. Szemeit egy pillanatra lesütötte, mély levegőt vett, amíg Konstantin hűvös kezei végigsiklottak karjain, megállapodván a csuklóján. Legyenek akárhol, akármilyen helyzetben, a hivatalnok olyan szokatlan és heves válaszokat tud kiváltani testéből egyetlen érintésével, hogy szabályosan megrémül saját magától. Azt hitte, huszonnyolc életéve alatt sikerült már kiismerni magát, de mindig tartogatott meglepetéseket saját magának. A szelíd, mégis kifejező simítás valósággal lángra lobbantotta bőrét, arra ösztönözte, hogy minden szót, amit az imént olvasott, kitörölje a fejéből és a gondokat eldobva vesse magát bele újra abba a feneketlen, rózsaszínű tóba, amiből az előbb katapultálni látszott.
Hosszú percek óta először pillantott fel a kedves arcra. A kedves, gondterhelt és végtelenül ideges arcra. Ha megtehette volna, az összes negatív érzés okozta mélyedést leradírozta volna onnan, hogy egy valóságos, szívdöglesztő mosolyt rajzoljon a helyére, de tudta, hogy ez most nem lehetséges. Ez nem egy olyan probléma, amit a szőnyeg alá lehet söpörni egy időre és jobb frissen megvitatni, mielőtt még por leülepszik és végleg elválik egy élet sorsa.
 - Konstantin... - elfúló hangon szólalt meg újra, a férfi nevét szinte sóhajtotta - Az a kislány nem kérte, hogy megszülessen. De ha már így alakult, ne dobd csak így el. Kérlek. Legalább gondold át.
Kérlelő szemekkel nézett fel rá. Hát ez a nap is eljött... A nap, amikor ő kampányol egy olyan gyermek mellett, aki akár a boldogságának útjába is állhat és elveheti tőle az egyetlent, aki fényt hoz számára a sötét éjszaka után.
 - A pénz nem pótolja a szeretetet. Ezt ne felejtsd el.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 20. 18:52 | Link

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd


Szótlanul követi Léna törődő, ám számára, aki még a szerelmi kapcsolatok végeláthatatlan kálváriájában vergődik, valahol még nagyon is dermesztő, asszonyi mozdulatait. Végignézi, ahogy a gombok visszabújnak eredeti helyükre, és ahogy nyakkendője felveszi gallérja vonalát, nyomban visszaadja neki elegáns, megszokott stílusát. Hálásan néz a felpillantó szempárba, és a kellemetlen helyzet ellenére is elmosolyodik. Ha ez a nő ezek után is ilyen szeretettel tud ránézni, akkor minden kimondatlan kérdése válaszra talált. Sokáig lesi Lénát, pillantását zabolázatlanul ejtve ide-oda a nő tekintete és rózsaszín orcái között. Fejében afféle gondolatok fordulnak meg, melyek ez idáig egyszer sem. Nem biztos egyik elkapott képzetében sem, de a barna szempár vigyázó pillantása, és a nő önkéntelen közelsége egyszersmind már nem tűnik sápasztóan rémisztőnek. Egy zúgolódó pillanat szikrája kell csupán, hogy ráébredjen: nem tervezte, de benne is megszületett egy érzés, mely szerint a világban él valaki, aki hozzátartozik, és akiről gondoskodni kíván. Hogy ezt a vágyat nem saját vére lobbantja lángra benne, hanem egy rajta kívülálló, meghatározhatatlan nő, egyszerűen, mindennemű téves eszme nélkül nevezhető az élet víg-komor játékának.
Az előbb kemény szavakkal élt, amiket bár egytől-egyig őszintén ejtett ki, maga is tudja, hogy meggondolatlanul tette. Tekintete bocsánatkérővé válik, ugyanakkor ajkai újabb zord szavaknak nyitnak utat.
- Ha már itt tartunk, én sem kértem, hogy megszülessen – suttogja alig hallhatóan, szavai súlya miatt kissé szégyellve magát Léna előtt. A nő olyan erővel igyekszik őt a helyes útra terelni, hogy legszívesebben már csak azért rábólintana mindarra, amit mond, hogy szemében azáltal isteni magaslatokba emelkedjen. De akárhogy szeretne is a legjobb lenni a nőnek, a nőért, a nőhöz, ő nem ilyen. Lemondóan süti le szürkés fényeit, és dacolva a tudattal, hogy az auror csalódni fog benne, magabízóan, megmásíthatatlanul szólal meg.
- Én neki csak pénzt adhatok - kijelentésével lezártnak tekinti az előző néhány percet, és egy torokszorító pillanatot mintegy lenyelve teszi fel sorsfordítónak érzett kérdését. - Eltudod őt fogadni, vagy… szeretnéd, hogy elmenjek?
Bár nem mondja ki, de szemei, mimikája és még feszült hangja is elárulja, hogy nem a helyszínről való távozásra céloz. Arra kíváncsi, hogy el kell-e hagynia Lénát? Még ha nem is alkotnak egy párt, az ő szívében már előkelő helyet foglal el a nő, és most attól tart, hogy ártatlan, gyönyörű gyermeke tudatlanul is megvétózta szerelmi kapcsolatának jogát. Végleg. Kérdő pillantását kolléganőjére emeli, tétova kezeit hagyja lógni a semmiben.

Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 23. 10:54 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Elégedett pillantással nyugtázta munkájának eredményét - Konstantin ismét felvette azt a rendíthetetlenül magabiztos álarcot, ami valós érzelmeinek nagy részét takarja a világ elől. Törékeny nőként úgy vonzza a férfi határozott, biztonságot sejtető megjelenése, mint méhecskéket kora tavasszal az ibolya lila virágja, ami pedig odabent van, több, mint amiről valaha remélni mert. Olykor bántó őszinteség és olvasztó gyengédség lágy egyvelege, pontosan az, amire az utóbbi időben szüksége van és a gondolat, hogy elveszítse megmentőjét idejekorán, egyenesen halálra rémítette. Mondhatott ő bármit, igazgathatott bármennyi gombot azon a makulátlan ingen, minden szavából és mozdulatából sütött a félelem, a bizonytalanság. Pár hónapja még elképzelhetetlen volt számára, hogy ismét tartozzon valakihez. Idegenkedett a gondolattól, hogy ismét szeressen valakit, hogy ismét tálcán nyújtsa valakinek a szívét. A kudarc lehetősége szabályosan megbénította gondolatait, a levél láthatatlan súlya rátelepedett vállaira és bár tudta, ő maga mit is akar nagyon, felötlött benne a gondolat, hogy talán bölcsebb dolog lenne elengedni a férfit. Talán erről szól az ő élete: elengedésről és elfogadásról.
Sötétjeit ismét belevájta a férfi szürkeségeibe, mit sem foglalkozva a körülöttük zsongó, bizonyítékokkal hencegő aurorokkal. Ez egy olyan helyzet, amikor a munkának várnia kell.
 - Nem kérted, de te is kellettél hozzá - mutatott rá kissé keményebb hangon, mint ahogy az előbb a kérlelést tálalta. A gyermeknemzés bárhogyan is nézzük, kétemberes munka és ha egyikőjükben sem merült fel a heves vágy lehetséges következménye, hát az nagy baj. Ilyenkor már késő gondolkodni, ilyenkor már nincs olyan, hogy jó megoldás és a végén valaki biztosan szenvedni fog.
 - Ne... - arcára kiülő rettegését már nem tudta leplezni tovább, torkában hatalmas gombóc nőtt - Ne menj el. Nem akarom, hogy elmenj.
Szükségem van rád. Sűrűn nyelve próbálta visszafojtani sírásra ösztökélő elkeseredettségét. Nagyra nyílt tekintete kétségbeesetten cikázott a két szép szem és a kicserepesedett ajkak között. Nem is tudta hirtelen, mire vár. Ígéretre? Újabb kemény, a gyermeket megvető szavakra? Az utóbbi kettő nyugtatta volna lelkének önző részét, de bántotta volna a kislányt, aki a mellkasába szorult. Azt a kislányt, aki elvesztette imádott édesapját és annak óvó szeretete nélkül nőtt fel.
Gyorsan mozdult.
Gyorsan és mit sem foglalkozva a többiekkel, akik ha nem is olyan nyíltan, de figyelték minden mozdulatukat és kihallgatták minden szavukat. A külvilágot kizárva lépett közelebb a férfihez, hogy borostás arcát hideg tenyerei közé fogva egy apró csókot leheljen szájára.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 23. 20:38 | Link

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd


Ujjai végigszánkáznak az újragombolt anyagon, a feszesen álló, elegáns nyakkendőn, végül gallérjához kúsznak, hogy azt fel-le billentgetve elkerüljék valódi helyüket. Legszívesebben ugyanis az őzt idéző nő bőrét tapintanák, hűvös kezeihez érnének, vagy minden vágyat, érzést és akaratot közvetítvén túrnának hullámos hajába.
Konstantin tekintetében kigyullad a tűz, szája némán kapkod levegő után, és bár a nő teljes joggal emeli fel hangját a kényes témában, és mutat rá a múlt zord, és megmásíthatatlan tényeire, a férfi ekkorra már - mindennemű természetszerűségnek ellentmondva - végez a lányáról szóló percekkel. Ereiben dolgozik az adrenalin, bőre több helyt bizsereg, szíve mellkasában ficánkol, akár egy kifogott hal, akinek életben maradásához kétségkívül vissza kell jutnia a vízbe. A férfi számára a visszakozó, reményvesztett aurorból előtörő szavak jelentik a tengert, s fürge mozdulatainak legvége, a szájára tapadó ajkak elmondanak mindent, mit szó közölve sem képes.
Ha a nő esze azt is diktálja, hogy ez az ember rossz parti, hogy emellett a férfi mellett is lesznek ugyanolyan nehéz napok, mint bármelyik másik esetében voltak, s hogy ennek a férfinak az életfelfogása egy kicsikét különbözik az átlagétól, szíve mégis a hivatalnokéhoz dobban.
Konstantin sebesen viszonozza a kezdeményezést, szapora szívvel hajol Lénához, hogy kiéhezve csókolhassa vissza ízes ajkait. Fejéből hirtelen vész ki az összes gondolat, a hely, idő és évszak meghasonul a semmivel. Kezei saját életre kelvén szorítják meg Léna tarkóját, élvezve a puha tincsek csiklandozó érintését. Aztán, egy képtelen gondolattól vezérelve húzza végig ujjait a másik oldalán, s derekánál megállva, egyetlen könnyű mozdulattal szorít rá, és emeli meg a kollegina légies testét, hogy végül feneke alá fogva, pillanatok alatt kerüljenek egy magasságba. Mosolygó, élettel teli szemekkel fürkészi Lénát, majd egy újabb, sokkal intenzívebb táncra kéri fel kívánatos ajkait. Mozdulatai erőszakosak, kezei markolnak, fogai harapnak, lehunyt szemei előtt nem lát mást, csak az aranybarna tincsek lázas suhogását. A megviselt, itt-ott szakadt pergamen, mely ezidáig kezében izzadt, most mellettük fekszik. Gyűrötten, megtépázva, elnyűve. Szeretetről mesélvén, szeretetet önzetlenül adományozván, de a címzettől szeretetet sohasem kapván.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. március 24. 10:44
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. március 23. 23:58 | Link

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Vajon mi a helyes út? Elengedni és elfogadni vagy önzőnek lenni és harcolni vágyainkért a végletekig? A józan ész harca ez, de mit ér az ész, ha az esetek túlnyomó részében úgyis a szív dönt? A szív, ami nem hagy nyugodni és ami vagy így, vagy pedig úgy, de a végén úgyis a helyes irányba fog terelni. Ő sem igazán gondolkodott már a miérteken, csak bámult abba az átható szempárba. Hogy mikor és hogyan történt meg vele, egyáltalán nem tudta volna megmondani, még a legmerészebb kínvallatás ellenére sem, de az érzés egyre inkább hatalmába kerítette. Tartozni valakihez.
Egy ártatlan csókocskának indult, de végül egy mindent elsöprő lavina kerekedett gesztusából. Ajkai még csak másodszor érintették a másikét, mégis olyan volt, mintha egy hosszú utazás után végre hazatérne. Szemeit lehunyta, s ott, a félig felrobbantott, nyüzsgő ház előterében mindent kizárva átadta magát végre az érzelemnek, amitől annyira nagyon félt. Fejében pár pillanatig nem létezett semmi más, csak a gondolat, hogy a két félből lassan egy teljes egészet alkotnak majd. Úgy csókolt vissza, mintha soha sem tudna eleget szerezni magának Konstantinból, úgy, hogy érezze a hivatalnok, mindennél jobban szüksége van rá. Balja önkéntelenül csúszott le a férfi nyakába, ahogyan az felkapta semmivel sem törődve, jobbja mohón túrt a sűrű, sötét hajba.
Csak akkor pillantott fel, amikor egy lélegzetvételnyi ideje adódott két eszeveszett és ijesztően ösztöni csókcsata között. Döbbent arcok és kutakodó szempárok tömkelege vette őket körbe, rosszallásuk pedig szinte megbénította a levegőt az amúgy sem túl kellemes hangulatú házban. Halkan köszörülte meg a torkát egy újabb, leheletnyi csók közepette, majd ahogy elszakította magát a férfitól, megduzzadt ajkai széles mosolyra húzódtak.
 - Azt hiszem, ezt jobb volna máskor befejezni - fejével oldalra, az egyik kikerekedett szemű auror felé bökött, majd lábaival kalimpálni kezdett, jelezvén ezzel, hogy ha lehet, legalább testileg visszatérne a talajra.
Földet fogva még végigsimított egyszer az ingtakarta mellkason.
 - Este találkozunk - belesuttogta ezt a két, reményekkel teli szót a férfi nyakába, miközben egy utolsó csókot lehelt annak forró bőrére, aztán egy letörölhetetlen vigyorral az arcán lépett át a bonyodalmat okozó búcsúlevél felett.


---------- Köszönöm, drága Kiss ----------
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 23. 23:59
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok