Mint a Minisztérium által biztosított szolgálati lakások többsége, Dwayne Warren otthona is Budanekeresd belvárosában, annak nem kifejezetten fényűző, ám élhető területén fekszik. Az öreg, málladozó épület mindhárom, viszonylag felújított lakása a Minisztérium tulajdona.



A bútorokat a lakással együtt kapta ezeken Dwayne nem igazán változtatott, bár előszeretettel nevezi "ocsmánynak" azokat. Két helyiség, a fürdő és a konyha kivételével mindent egérszürke szőnyegpadló fed, melyen tisztán kirajzolódik a bútorok helye, ha megmozdítja azokat. A lakásban enyhe dohányszag terjeng.



A nappaliban két, stílusában bántóan különböző kanapé terpeszkedik. Az egyik, sápadt virágos huzatút leginkább tárolónak használja, mintha a rádobált holmikkal igyekezne elrejteni az "embertelenül öregasszonyos" mintát.Mivel mugli környezetben nevelkedett, magától értetődő módon tévé is került a szobába - ezen sokat bíbelődött, végül azonban sikerült elérnie, hogy amerikai csatornákat fogjon vele. Emiatt általában a kanapén ülve vacsorázik, ennek nyomai néha a bútorokon s meglátszik, amíg valamelyik hölgyismerőse meg nem szánja és kitakarít nála.
A falakra a beköltözését követően mindössze pár képet ütött föl, melyeknek szereplőit a leginkább szeretné közel tudni magához.





A lakáshoz két hálószoba tartozik, a nagyobb, zöld falakkal keretezettet saját főhadiszállásának nevezte ki. A másik, kisebb szoba a lányának és fiának van fenntartva, bár utóbbi mindössze egy fal mellé tolt rácsos ágyat és apróbb játékokat kapott.



 A fürdőszoba egyszerű és praktikus. Ő maga nem sok holmit tart benne, leginkább a lánya és barátnője nyomán azonban egyre több kence árválkodik a polcokon, a legtöbbjének rendeltetéséről még csak elképzelése sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336133#post336133][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 09:50[/b][/url]

El sem hiszem, hogy itt vagyok, de nem láttam más, ésszerű megoldást. A jelen helyzet groteszk bár, logikusnak azonban teljesen logikus.
Néhány röpke órája annak, hogy megtörtént az, amitől annyira tartottam. A kevés dolgok egyike, amitől -mondhatni- félek. Már amikor kora este felébredtem, éreztem, hogy valami nincsen rendben, aztán ahogy lebotorkáltam a konyhámba, alig akartam elhinni, ami ott fogadott: a hűtőm lerobbanva, így egész tartalma oda. Speciális fémtermosztátjaim a hidegnek köszönhetően tartották a bennük lévő folyadékot olyan állapotban, ahogyan az beléjük került. A jégszekrény elromlásával azonban minden megromlott. A vérkészleteimnek annyi...
Hosszú másodpercekig csak rémülten álltam kitárt hűtőm előtt, és bele se mertem nézni a tárolókba. Amikor végül megtettem, rémes szag csapta meg érzékeny orromat, és azt hittem, a világból kiszaladok az elkeseredettségtől. Hiszen nem elég, hogy nincsen mit ennem, az elmúlt napokban spórolni kezdem az adagjaimmal, amíg Kírával új forrást nem kerestetek egy kórházban. Mégis, miért gondoltam, hogy lehet ezt halogatni? Miért nem készültem fel jobban? Most már mindegy. A helyzet adott, és megoldásra vár.
Ahogy lehiggadtam annyira, hogy végiggondoljak mindent, rádöbbentem, nincs más út, minthogy biztonságba helyezzem magam. Mármint nem olyan helyre, ahol engem védenek meg, hanem ahol tőlem védenek másokat, amíg a kis beszerzőmmel le nem zsírozom az ügyet, vagy egyéb megoldást nem találok. Ahogy pedig ez realizálódott bennem, rögvest a tuskó amerikai képe sejlett fel előttem. Akármilyen rossz véleménnyel vagyok a személyéről, a stílusáról, az egyértelmű számomra, hogy ért ahhoz, amit csinál.
Itt állok hát budanekeresdi lakása ajtaja előtt, az éjszaka közepén. Mentem az illata után, amit az orromba véstem, mint a legtöbb ismeretségemét. Nem örültem, hogy ilyen messzire kellett jönnöm, noha nem volt megerőltető a számomra. Mélyeket lélegzek, mintha bármit is számítana, és bekopogok az auror ajtaján. Nem lesz oda érte, hogy ilyenkor zaklatják, főleg, hogy én teszem. Dehát... ez van. Kissé leszegett fejjel, sötét ingben és nadrágban, félig arcomba lógó hajjal, feszülten állok nyurga valómban a küszöbe előtt, hallgatva a benti neszeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336224#post336224][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 11:54[/b][/url]

Valami sportközvetítést néz a tévében és közben kajál. Ezeket szűröm le a bentről érkező hangokból, valamint azt, hogy valóban nincs oda érte, hogy ilyenkor bárki zaklassa. Ahogy nyílik az ajtó, ráemelem kék, erős fény szemeimet, amik most rengeteg különféle érzelemtől teltek. Feszültség és az önuralom szilárd elhatározása keveredik bennük a szomjam okozta homállyal.
Ahogy az auror meglepett nyersséggel kérdez rá, mi járatban vagyok, aztán már int is el magától, egészen mély levegőt kell vegyek, miközben összeszorítom vékony ajkaim. Na nem a stílusa miatt, hanem egyszerűen amiatt, mert legszívesebben itt helyben megcsapolnám azt az idegességtől ínycsiklandozóan lüktető nyaki ütőeret.
- Segítened kell... - susogom, alig nyitott számon át, szavaimat még különösebben ejtve előbújt szemfogaim miatt. Nem erőltetem magam az elrejtésükkel. Ha nagyon akarnám menne, de most inkább másba ölöm az energiáimat. Az önkontrollra.
- Ideiglenesen... be kéne zárnod valahova. - közlöm Vele egyszerűen, mit akarok Tőle, és azt hiszem, ez a felvetés bizonyos mértékig el fogja nyerni a tetszését. Valószínűleg legfeljebb az adhat okot a szájelhúzására, hogy csak egy kis időre kérem az elszigetelésemet, nem pedig örökre, az Azkaban egyik legjobban őrzött, legeldugottabb cellájába. Pedig attól biztos örömtáncot lejtene. Nagyon sajnálom, nem azért jöttem, hogy a kedvére tegyek, hanem azért, hogy ne jelenthessek veszélyt másokra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336290#post336290][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 14:16[/b][/url]

Figyelem a férfi hanyag mozdulatait, amelyek azonban mind ijedelmét hivatottak leplezni. Már nem azon a berezelt módon, de van benne félsz velem kapcsolatban, efelől kétségem sincs. Akármilyen lazának és magabiztosnak tűnik, azért tart Tőle, hogy rátámadok. Jelen helyzetben a félelem nem alaptalan.
- Nem. Nem nyírtam ki senkit. Azért kell bezárnod, hogy ne is tegyem. - magyarázom neki kissé kemény s betűkkel, agyaraim közt szűrve ki szavaimat, miközben jelentősen fénylő tekintetemet az auroron tartom, ügyelve rá, hogy csak a célom lebegjen a szemem előtt. Semmiképpen nem gondolok arra, milyen fenséges volna belé mártani a fogaimat, és csak szívni és szívni Őt. Az jár a fejemben, hogy remélem, van jogosultsága arra, amit akarok Tőle. Remélem, be tud juttatni pár órán belül egy varázslatokkal védett zárkába, nem a saját biztonságom, hanem a mások biztonsága érdekében! Sejtem, mik fordulnak meg az agyában a kérésem nyomán és hogy mit ért alibi alatt, de koránt sem erről van szó.
- Megromlottak a vértartalékaim, és nagyon keveset táplálkoztam az elmúlt napokban. Másoktól elzárt helyen kell legyek, míg az emberem megtalálja a módját, hogy újratöltsük a készleteimet. - magyarázom neki lassan, nyugodtan, végig mélyen a szemébe nézve, figyel vonásait, eljut-e hozzá minden, miközben továbbra is ajtaja előtt állok magas, sötét alakommal.
- Vagy... van esetleg olyan ismeretséged valamelyik kórházban, akivel meg tudnék egyezni, hogy kaphassak a készleteikből? - vetem fel a kérdést, azonban nagyon kis esélyét látom annak, hogy rendelkezzen ilyen kapcsolattal. Érdeklődésemet sokkal inkább azért ejtettem meg, hogy világos legyen neki, a beszerzőm nem úgy fog engem új véradaghoz juttatni, hogy megkötöz és elrabol nekem embereket, akikből falatozhatok, hanem önkéntes adományokból szándékozom megoldani a táplálékbevitelemet. Mint alapvetően mindig, amióta csak lehetőségem van erre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336329#post336329][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 15:11[/b][/url]

Beenged végre. Mondjuk akkor sem lepődtem volna meg, ha az utcára invitál tárgyalni, vagy valami eldugott sikátorba. Az emberek nem szívesen hívnak be magukhoz úgy nagy általánosságban. Nem mintha különben szükségem volna az engedélyükre a belépéshez. Tudom, vannak ilyen legendák, és lehet, némely fajtársamra jellemző is, hiszen különbözőek vagyunk, nekem viszont ez nem sajátosságom.
Bólintok, és átlépem a küszöböt, körbepásztázva a helyet. Úgy hiszem, ez valami szolgálati lakás lehet, aminek a berendezésén az auror nem igazán változtatott a beköltözése óta. Nem erőltette meg magát, hogy otthonosabbá tegye, hogy bárhogyan dekorálja. Ez utóbbit alapból nehéz lenne erről a tagról feltételeznem. Inkább az a magát bevackoló fajta. Mindenhova odadobja a saját holmiját, megjelölve a területet, az esztétikát teljesen figyelmen kívül hagyva, ahogyan akármilyen más értéket.
- Így van. - biccentek ismét, ahogy összegzi a hallottakat, és morfondírozni kezd a megvalósításon. Megállok közben nappalija közepén, szembefordulva vele, fehér kezeimet magam mellett lógatva, feszült békével kémlelve Őt.
- A pénz nem számít. - ejtem a varázsszavakat tűhegyes szemfogaim közül. Erre a mondatra általában leomlanak a falak, feloldódnak a gátlások és minden jóval könnyebben megoldhatóvá válik. Remélem, az előttem álló ipse is ellazul kissé ettől! Nem kell még, hogy Ő is idegelje magát. Stresszelni most itt vagyok én. Éppen ezért nem vetek fel egy kézenfekvő eshetőséget, mely szerint átugorhatnánk az egész bebörtönözősdit, ha mondjuk adna nekem a véréből akár közvetlenül, akár szakszerűen levéve Tőle egy adagot. A végén még kiborulna, hogy akkor nyilván erre ment ki az egész. Hogy ilyen agyafúrt módon vegyem a vérét. Erre a hisztire meg nincsen szükség most.
- Ha minden jól megy, elég volna egy-két napnyi elzárás. Főleg, ha bátyád elég gyors. - fedem fel a konkrétumokat, közben ismét körbetekintve a nappaliban. De nem nyúlok semmihez, ahogyan kérte. Vagyis hát odanyögte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336357#post336357][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 15:59[/b][/url]

Figyelem a férfit, ahogy rendezkedik, folytatja a kajálást és végül készülődni kezd a távozásra. Végignézek a minisztériumi egyenruhán, a jelzéseken, aztán figyelem, ahogy a különféle tartozékokkal ellátott övet csatolja. Hallgatom utasításait, feltételeit, és pár pillanatnyi csöndes fürkészés után bólintok rájuk.
- Rendben van. - adom szóban is tudtára, hogy elfogadom a játékszabályokat.
- A beszerzőmnek viszont meg kell majd üzennem, hol vagyok és hogy honnan hozhatja el az árut. - kezdem tisztázni saját feltételeimet, ha már üzletire vettük a beszélgetésünk menetét. Már akkor egyértelmű volt a taggal kapcsolatban, hogy nem állnak Tőle távol a kétes erkölcsű egyezségek, amikor megismertem. Csak rá kell nézni. Megkenhetőnek és becstelennek viszont nem mondanám. Ha ezt gondolnám róla, nem fordultam volna most hozzá. Bőven van vaj a füle mögött, de hát nekem is van. Ettől még nem rossz ember, ahogy talán én sem vagyok a velejéig gonosz. Hasonlítunk ebben. És tartok tőle, kiderül még majd nem egy ilyen egyezés. A végén még rá kell jöjjünk, nem különbözünk annyira, mint szeretnénk.
- Amint megoldódik a készletem feltöltése, szabad akarok lenni, és a fogságom alatt igénylem a helyzethez mért legkíméletesebb bánásmódot. - folytatom feltételeim taglalását tárgyilagosan.
- Semmi megalázás, semmi kínzás... ellenkező esetben hamar megoldódik az éhségem kérdése. - egyértelműsítem a dolgot monoton hangon. Ez nem fenyegetőzés, puszta tényközlés. Ezek után finoman megemelem sötét szemöldökömet, van-e ehhez bármi hozzáfűznivalója, kérdése, esetleg felmerült-e benne valamilyen újabb, saját feltétel. Ha nem, akkor tőlem indulhatunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336464#post336464][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 19:26[/b][/url]

Résen kell lennem. Nem csak azért, mert a fazon, hiába nem egy IQ bajnok, elég dörzsöltnek tűnik és az ilyen ügyletekben jártásnak, hanem főleg azért, mert érzem, nem vagyok a helyzet magaslatán. Amikor az ösztöneim a szomjam miatt így felerősödnek, és ennyire tartok tőle, hogy kifordulok magamból, az agyam nem fog olyan kiválóan, mint egyébként. Nagyon ügyelnem kell hát, hogyan és milyen egyezségeket kötök ebben az állapotban.
Figyelem, ahogy előveszi a bilincset. Ezüst. Elfintorodom. A csuklóm már előre ég. Mindegy, valamit valamiért. Mielőtt azonban még engedném magam befogni, átgondolok mindent, töviről-hegyire. Ne kapkodjunk, még ha szorult is a helyzet. Abból nem sül ki semmi jó végül.
- Biztosítékot akarok rá, hogy kiengedsz, amint megvan a véradag, és hogy azt a véradagot olyan hamar beszerzi a bátyád, amilyen hamar csak lehetséges, valamint, hogy minden úgy fog történni, ahogyan megállapodunk. - közlöm szilárd csöndesen, ahogy a kandalló előtt állunk az előtérben. Igen, az általam említettek a legfontosabb pontok. Ha ittam és kinn vagyok a zárkából, akkor már nagy nehézségem nem adódhat. Addig viszont érhetnek kellemetlenségek, amiktől megkímélném magam, és azokat is, akik okozzák nekem.
- Addig nem megyünk sehová, amíg nem írunk valamilyen varázslattal ellátott szerződést, vagy másként nem biztosítjuk, hogy nem ejtjük át egymást. - bólintok eltökélten, és közben felé nyújtom fehér kezeimet, hadd tegye rám a bilincset. A fájdalom jobban eszemnél tart majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336494#post336494][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 20:00[/b][/url]

Egy kényszeredett fújással vonom a hátam mögé a kezeimet, hogy megbilincselhessen. Ahogy rám kattan az ezüst, megráncolom orromat. Francba. De utálom ezt. Mélyebbeket szusszanok, próbálva hozzászokni az égető érzéshez, és szerencsére a fejem is tisztulni kezd, pont, ahogy számítottam rá. Mint arra is, hogy a fószer nem fog nekiállni szerződést írogatni, dehát meg kellett próbáljam. Úgy hiszi, nem vagyok járatos a barterben? Ez aranyos.
- Fogalmazhatunk így is. - biccentek a meghatározásomra, mely szerint szelíd vámpír vagyok. Igazából egyáltalán nem vagyunk túl sokan, de nem csodálom, ha Ő aurorként már hallott hozzám hasonlóról.
- A szavunk tehát a biztosíték? - tisztázom a dolgot, lenézve rá.
- Ez esetben, ha megszegem a szavam, nem haragszom meg, ha végzel velem, ha pedig Te szeged meg a szavad, Rád találok, és alaposan megcsapollak. - bólintok röpkén, de annál nagyobb nyomatékkal. Ha így játszunk, akkor így játszunk. Tőlem mehet. Úgyis egyre inkább ilyen hangulatomban vagyok a szomjam miatt. Hamarosan belépünk a kandallóba, és a hopp-hálózaton keresztül a Minisztériumba érkezünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=422650#post422650][b]Adam Kensington - 2014.11.17. 20:24[/b][/url]

Utoljára akkor jártam a férfi lakásán, amikor... amikor a tragédia történt. Igen, azóta nem voltam itt. Szerencsére az már hónapokkal ezelőtti eset és azóta minden rendben a vérkészleteim terén. Igazából jobb a helyzet, mint valaha. Ez alkalommal tehát nem azért jöttem, mert vészhelyzet adódott, hanem pont azért, mert nagy a nyugalom és reményeim szerint ez így is marad. Egy lazulós estére készülök az auror társaságában.
Bekopogok a budanekeresdi lakás ajtaján és a házigazda hamarosan ajtót nyit, behívva engem. Körbetekintek a sivár közegben. A múltkori ittlétemkor nem sokat foglalkoztam a berendezéssel. Minél hamarabb távozni akartam, valami biztonságos helyre. Mármint olyan helyre, ahol mások biztonságban vannak tőlem. Most szó sincs ilyesmiről. Teljesen az önkontrollom.
Nem zavartatom magam, miután levettem a bakancsomat, felfedező kőrútra indulok a kégliben. Elvileg nincs itt túl sok látnivaló, gyakorlatilag viszont úgy sétálgatok komótos léptekkel abban az egy-két szobában, mintha egy múzeumi tárlaton lennék. Semmihez nem nyúlkálok, semmit nem tapogatok le, csak nézelődöm. Megállok végül pár falra függesztett kép előtt. Gyerekrajzok, családi fotók, többek közt Mináról. Gondolom, az alkotások is Tőle származnak. Tekintetembe és vonásaimra barátságos, elmerengő melegség ül, ezeket szemlélve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=422725#post422725][b]Adam Kensington - 2014.11.17. 21:14[/b][/url]

Fura lehet. Rajzokat és leveleket küld egy kölyök, aki a Tied, és odavan érted a távolból, aztán meg jóval később megismered. Érdekes történet. Nyilván a legtöbbekben megfogalmazódik velem kapcsolatban, hogy bár nemzőképtelen vagyok, nem vágyom-e mégis családra. Házasságra, gyerekre, ha már egyszer a halandó életemben ez kimaradt. A válaszom egy határozott: nem. Semmi szükségét nem érzem ezeknek. Nem is emlékszem olyan időre, amikor éreztem volna. Pedig elég emberi vámpír vagyok, így a fajtám ellenére vágyhatnék ilyesmikre. Mégsem teszem. Soha nem tettem. Komolyan. Halandóként sem. Különös, ez mennyire nem fér bele sokak fejébe. Igazából a legtöbbekébe.
Csupán hallgatom Dwayne kommentárjait a rajzokkal, fotókkal kapcsolatban, és ahogy a barátjáról szól, elhúzom kissé a számat. Habár bennem ez nem pendít meg semmilyen fájdalmas húrt, tudom, hogy az ilyen veszteség  mennyire nyomasztó, főleg, ha ilyen brutálisan történik. Nem érzem át, de érteni értem.
- És a mostani haverjaid? - érdeklődöm, magam mellé pillantva a férfira. Hiszen amikor beszélgetünk, mindig a nők meg a kollégák jönnek csak szóba. Vagy a családja. A barátokról, haverokról nem igen hallok tőle. Míg válaszát várom, haladok tovább, éppen csak bepillantva a hálókba, a mosdóba, aztán visszatérek a nappaliba, ahol ledobom magam a kanapéra, kényelmesen elterpeszkedve rajta fekete inges, sötét farmeros, mezítlábas valómban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=422843#post422843][b]Adam Kensington - 2014.11.17. 23:03[/b][/url]

Éppen csak pislogok egyet-egyet, ahogy hallgatom a szemközti, ízléstelen kanapén üldögélő, sörözgető férfi elmondását. Olykor kissé végigpillantok rajta. Kedves egy családja lehet odahaza. Mindig ilyen bűbájos dolgok derülnek ki róluk. Ezeket hallva már koránt sem azon csodálkozom, honnan szalasztották ezt a fószert, hanem pont az ellenkezőjén. Azon, hogy miből jött és ennek ellenére mivé lett. Nem áll szöges ellentétben ez a kettő, de... annyi bizonyos, hogy a családja bármely tagja valószínűleg már rég karót döfött volna a szívembe -legalábbis megpróbálta volna- vagy felégette volna a házamat. Ezek ilyenek. Ismerem a fajtájukat. És akkor itt van Dwayne. Itt lazít velem a lakása nappalijában.
Bólintok csupán, ahogy kifejtése végére ér, és lesütöm kicsit a szememet hosszú combjaim felé. Fehér kezeimet rajtuk nyugtatom. Nem érdeklődök többet a haverjairól. Ha egyszer csak ennyit volt képes felelni, hogy nincsenek sokan és helyette előadta nekem az élete történetét, akkor nyilván nem annyira akar velem róluk társalogni. Vagy csak ennyire jelentéktelenek, hogy simán elterelődik róluk a szó. Akkor meg főleg mindegy.
- Mi lett a lánnyal a temetőben? - kérdezem meg monoton, rekedtes hangomon, nemes egyszerűséggel témát váltva. Visszapillantok közben Dwaynere, hajam kissé arcomba lóg, de nem nagyon szándékozok ez ellen tenni, mint máskor sem. Csak finoman félre biccentem fejemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=422989#post422989][b]Adam Kensington - 2014.11.18. 16:29[/b][/url]

Bólintok a válaszra. Ez a lényeg. Hogy él. Persze, hogy nem mutattam túlzott érdeklődést iránta. Ha minden szerencsétlenséggel és halálesettel törődnék, amit a környezetemben megérzek vagy amiről tudomásom van, nem csak hogy ebből állnának az éjszakáim, de a vége az lenne, hogy még rajtam csattanna az ostor, minek ártom bele magam mindig mindenbe. Megteszem, amit éppen tudok. Segítek, ha úgy adódik. Ennél tovább nem megyek és nem is szabad mennem.
Témánál vagyunk. Amint a vámpírcsajról kérdez, lesütöm a szemem és válaszul éppen csak bólogatok egy keveset, egészen halványan. A közelben van, igen. Bogolyfalva környékén. Néma feleletem után csak nézek le fehér kezeimre a combomon, és miközben hallgatom Dwaynet, egyre jobban összeszorul a torkom, vonásaim megfeszülnek.
Ahogy mondja: volt már velem ilyen. Nem is egyszer. Igazából mindig ez van. Újra és újra megismétlődik. Többek közt ezért éltem már annyi felé a nagyvilágban, és emiatt töltöttem a legtöbb helyen igen csekély időt. Mert kinéznek. Mert feltűnök nekik, különösen, ha valakinek baja esik a környéken. Nem bírnak nem arra gondolni, hogy közöm van hozzá, akár tudják, hogy vámpír vagyok, akár nem. Bőven elég az, ahogy festek, ahogy viselkedek, és hogy csak éjjelente járok ki. Mindig ez a vége. Néhol mindössze hetek, máshol hónapok vagy évek kérdése, ám végül mindig elérjük azt a pontot, mikor a levegőben egyszerűen már tapintani lehet a feszültséget és minden egyes pillanatban arra számítok, hogy nemsokára karókkal felfegyverkezve gyülekeznek az otthonom előtt.
Észre sem veszem, de egészen magamba fordulok a férfi kanapéján ülve. Egyre és egyre lejjebb hajtom a fejem, hajam leomlik arcom két oldalán, kissé be is lógva jobb szemem elé. Szórakozottan simogatom a farmeromat ujjaim végével, miközben ajkaimat feszülten csücsörítem. Pilláim olykor megremegnek. Légzésem elég szaggatott, nehézkes. Igazából úgy üldögélek itt, mintha már most arra várnék, mikor rontanak be értem. Mikor kell hátrahagynom ezt az életet is és mindenkit, aki a részévé vált. Már megint. Pedig azt hittem, Bogolyfalván eltölthetek majd néhány kellemes évtizedet...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423130#post423130][b]Adam Kensington - 2014.11.18. 19:44[/b][/url]

Észlelem a mozgolódást és hallom a csöndes hümmögést, melyek talán némileg kizökkentenek az állapotból, amibe lassan belesüppednék. Azonban így erőt kell vegyek magamon, mert bár ilyenkor megoldás szokott lenni, ha pár órán vagy napon keresztül csak ülök és nézek magam elé, ezt most nem tehetem meg. Majd esetleg otthon. Itt és most nem. Viszont ha meg nem fordulhatok be magamba, ha nem rendezhetem ezt le belül, hanem bármennyire is a külvilág felé kell nyitnom -esetünkben a vendéglátóm felé-, ezzel kiesve a bezárkózottság védelméből, akkor meg átszakad a gát. Azt nem szeretném. Úgyhogy próbálok mélyebben lélegezni. A tüdőmnek persze nincs rá szüksége. A lelkemnek annál inkább.
Dwayne hangja aztán, mintha valami kellemes fuvallatként homlokon csapna, és a fejemen át lekúszna, végigsöpörve rajtam, hasonló felszabadulásérzést okozva, mint amikor a vér legördül a torkomon. Hosszú testem, mely az elmúlt percekben szédítően ólmossá vált, hirtelenjében egészen könnyű lesz. Mellkasomból pedig eltűnik a szorító fájdalom. Leállok a nadrágom birizgálásával. Megrendült tekintetem lassan a férfira emelem és szavai után szemeim hosszú ideig közte és a padló között járnak. Hol egyikre, hol másokra pillantok. Régi fényű tekintetemben kétkedés ül. De nem a mardosó, hanem az az igazán kellemes fajta. Hiszen most nem a jóban, hanem a rosszban kételkedek. Lehetséges volna, hogy most nem üldöznek el az otthonomból? Hogy maradhatok? A férfi auror. Az iskola defenzora. Van tekintélye és beleszólása. A törvény embere. Ha Ő kiáll mellettem, talán tényleg van esélyem. Talán... nem kell rögtön használnom azt a töltényt, ha Kíra beszerezte nekem. Pedig már ekörül forogtam a gondolataim.
Továbbra sem szólok. Köszönetemet egy halvány, ám annál áthatóbb és annál jelentősebb, hálás kis mosollyal fejezem ki. Egy olyan kifejezéssel, melyet igen ritkán látni sápadt ábrázatomon. Szemeimben bár ott ül még a szomorúság és némi keserűség, egészen eltörpülnek a melengető érzés mellett, hogy valaki kiáll értem. Hogy valaki talán most tényleg elejét veszi a szokásos meghurcoltatásomnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423182#post423182][b]Adam Kensington - 2014.11.18. 20:36[/b][/url]

Ha egy kanapén ülnénk, talán a mosoly helyett (vagy mellett) meglapogattam volna egy kicsit pluszban. Mert ez most tényleg igazán sokat jelent. Akármilyen különös, nem álltak értem ki annyira sokan az évszázadok alatt. Persze, az is igaz, hogy a legtöbben nem tudták, hogy bajban vagyok, vagy bármilyen segítségre, vagy támogatásra szorulnék. Nem hoztam tudomásukra, hiszen nem akartam bárki nyakába varrni a gondjaimat, amik -lássuk be- meglehetősen egyediek és a halandók nagy része számára elég nehezen érthetőek. Nem mindenki volna ám így, mint Dwayne. Sokan csak lelegyintenének, hogy "ó, de hiszen a légynek sem ártasz, nem fognak elüldözni". Pedig dehogynem. Mindig megteszik. Az a bizonyos csőcselék, igen. Azoknak nem kell ok, nem kellenek érvek, bizonyíték meg végképp nem. Azoknak elég a gyanú. Ezt pedig a velem szemben ülő férfi pontosan tudja, ahogyan azt is, hogy Ő megakadályozhatja azt, hogy rám törjenek. Főleg amiatt, mert szerintem mindenki pontosan tudja róla, hogy Ő az a fajta, aki előbb üt, aztán kérdez. Ha pedig még Ő sem üt... akkor valószínűleg nincs is ügy.
Nyelek egyet és a mosolyom visszaolvad a megszokott, jellegtelen kifejezésemmé, tekintetembe viszont markáns kis fény szökik, ahogy a lakás ura innivalóval kínál. Tessék, ide jutottunk! A pubbeli leleprásozásból és egymásra vicsorgásból csaknem barátokká fajultunk. Igen, egy kívülálló valószínűleg biztosra venné, hogy a legjobb cimborák vagyunk, ahogy itt üldögélünk, beszélgetünk, ahogy védjük egymást és amilyen könnyedén ajánlja nekem a vérét a férfi fogyasztásra. Lehet, hogy Dwayne Warrennel a végén még komolyan barátok leszünk? Vagy... már azok is lennénk?
- Tisztázzuk! - javaslok valamit, lágy hangon.
- Nem várom Tőled, hogy megkínálj. Tudod, hogy mindig iszom otthon egy pohárka vért, mielőtt eljövök bárhová. Úgyhogy megvagyok. - vonok vállat és bólintok magabiztos, erélyes tekintettel, ám ezzel természetesen még nem értem a mondandóm végére...
- De ha megkínálsz, én soha nem fogom elutasítani. - szögezem le, a férfi szemébe nézve. Hülye lennék ilyen alkalmakkor elrebegni valami olyasmit, hogy köszönöm szépen, nem kérek. Dehogynem kérek! Azért az már komolyan túlzás lenne, ha még azokból sem innék, akik nem hogy engedélyt adnak rá, de ajánlják nekem a vérüket. Szavaimat alátámasztandó, felemelkedem a helyemről, és a férfihoz sétálok, leülve szépen mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423358#post423358][b]Adam Kensington - 2014.11.18. 23:14[/b][/url]

Szám nem, de szemeim elmosolyodnak a kis megjegyzésen, miközben megfogom a férfi szabad balját, felemelem magamhoz és csuklóját magam felé fordítom. Fújtatok egy csöndeset, majd eltárom ajkaimat, szemfogaim kivillannak. Már azóta előkívánkoztak, hogy vendéglátóm itallal kínált. Lehajolok a csuklójára és belé merítem agyaraimat, majd lehunyt szemmel kezdem kortyolgatni a vérét. Elmélyülten szuszogok és olykor morgok egy-egy aprót, miközben ízlelgetem. Hűs ajkaim bőrére tapadnak, lélegzetem azonban meleg, akárcsak egy halandóé.
Egy hirtelen, nedves kis hanggal kapom ki belőle fogaimat, és amíg még a szám csuklójára simul, nyelvem hegyét röpkén a két sebhez érintem, hogy hamar gyógyuljanak. Felemelem ezután a fejemet, és hálásan bólintva engedem el kezét. Leheletnyit arrébb húzódom, és kényelmesen hátradőlök a borzalmas, virágmintás kanapén. Lenyalogatom még agyaraimat, ajkaimat, miközben lehunyt szemmel, kielégülten hümmögök, csöndesen sóhajtok. Kellemesen heverészek, szétvetett lábakkal, hosszú kezeimet mellkasomon, hasamon nyugtatva.
- Tudod, azt mondják, hogy a világ hanyatlik és hogy az emberek egyre kegyetlenebbek és egyre közömbösebbek, de... igazából mindig ilyenek voltak. - dünnyögöm egészen csöndesen, mintha csak álmomban beszélnék.
- Nagyon unom. - teszek még hozzá ennyit halkan, és hatalmas szónoklatomnak ezzel vége. Nincs mit többet mondanom erről. Viszont ez most kibukott belőlem még az előzőek kapcsán. Ha fásultnak és életuntnak tűnök, az azért van, mert részint tényleg az vagyok. Ez utóbbi biztos. Csak éppen nem a saját életemet unom, hanem azt, ahogy mások élnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423502#post423502][b]Adam Kensington - 2014.11.19. 10:54[/b][/url]

Valóban nincs szükségem rá, hogy bővebben kifejtsük ezt az emberek mindig hülyék és gonoszak voltak témát. Kár volna több szót fecsérelni rá, mint amennyit megejtettem. Bőven elég, hogy megéljük, hogy nap mint nap tapasztaljuk. Csak néha nem árt leszögezni, a tisztázás végett.
Először csak hümmögök Dwayne kérdésére azzal kapcsolatban, ismertem-e nagy arcokat. Pár hosszú másodpercig még becsukott szemmel heverészem, aztán lassan felemelem a fejem a támláról, és fehér ábrázatomat a mellettem ülő felé fordítom, ráengedve még mindig mámorosan csillogó, békés pillantásomat.
- Igen. Többekkel csak futólag találkoztam, néhányukkal viszont közelebbről megismerkedtem. - felelem csöndesen, olykor lustán pislogva csak egyet. Szerettem ott lenni a nagy eseményeknél. Eleinte persze nem tudtam, hogyan akadok rá ezekre, aztán néhány évtized alatt kitapasztaltam, milyen történések utalnak arra, ha valami jelentős van készülőben, és mely tulajdonságú momentumok és személyek azok, akiket valószínűleg örök időkön át emlegetnek majd. Ráéreztem erre és igyekeztem legalább csak alapvetően részesülni mindenből. Beszédek, koncertek, áttörések, tragédiák... sokat láttam.
- Ha valaki külön érdekel, kérdezz! - szólítom fel erre az aurort, hiszen hosszas volna felsorolni azokat az illetőket, akikhez szerencsém volt, ráadásul nem tudhatom, egyáltalán ki az, akiről hallani szeretne. Meg különben is show offolásnak hatna. Hogy mondják ezt? Dicsekvés, agytevés? Ilyesmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423522#post423522][b]Adam Kensington - 2014.11.19. 11:46[/b][/url]

- Találkoztam Vele. - bólogatok nyugodtan.
- A közelébe nem jutottam, de őszintén szólva, nem is akartam. Még alelnök volt Adams idején. Érdekelt, kik hozták össze a Függetlenségi Nyilatkozatot, úgyhogy Amerikába látogattam. - emlékszem vissza rá, lágy hangon mesélve, a padló felé pislogva éppen. Néha tekintek csak magam mellé házigazdámra.
- Aztán a francia-brit háború kitörésekor inkább meghúztam magam a skandináv vidékeken. Mindig kerültem a csatákat. Túl sok a vér. - magyarázom, miért vetődtem inkább mindig máshová, mint ahol éppen háborúskodások zajlottak. Egyáltalán nem gyávaság, hanem puszta praktikum. Senki nem jár jól azzal, ha én a harcmező közelében vagyok.
- Most, hogy mondod... - ráncolom homlokomat.
- Jefferson a franciák mellé állt Velünk szemben. - gondolok itt a britekre ugyebár.
- Tényleg s*gg volt. - bólogatok hát, derűs tekintetemet Dwaynere vetve. Elmerengek aztán egy kissé a szavain arról, hogy talán ismertem a felmenőit. Szólni persze erre nem nagyon szólok, hiszen nem tudhatom, kik az ősei és ha tudnék is neveket, nem biztos, hogy emlékszem rájuk. Igazából az sem teljesen megszokott, hogy ennyire képben vagyok azt illetően, hol voltam azokban az időkben, amikről az imént meséltem. Hiszen annyi mindenben volt részem, hogy ami másnak történelem és évszámok, az nekem képek, benyomások sora az életemből, és nem feltétlenül tudom őket hűen rendszerezni.
- Lehetnék. - értek egyet az ükapaság kérdésében, persze az egész csak képletes, a koromra vonatkozó. Hiszen nem voltak gyerekeim, így leszármazottaim sincsenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423696#post423696][b]Adam Kensington - 2014.11.19. 20:25[/b][/url]

Annyira elkényelmesedve heverünk a virágos kanapén, hogy már csaknem fekszünk rajta. Dehát ez a lényege egy ilyen kis összejövetelnek, nem? A relaxálás, az ellazulás. Nincs miért vagy kiért vigyázzban állnunk. Nem mintha bármelyikünk egyébként egy túlságosan feszengő típus volna. Most még annyira sem vagyunk azok.
- Neked való lenne. - véleményezem először azt, mikor elmondja, Ő hová menne vissza, ha tehetné. Nagyon beleillik abba a környezetbe. Futólag volt csak szerencsém ahhoz a hangulathoz. Nekem nem annyira a világon. Csak érdeklődés szinten vetődtem azokba a közegekbe.
- Szerintem én az ókorba mennék. Mindenképp olyan időkbe, amikor még nem éltem. Amit még nem tapasztaltam. - adom meg végül válaszomat egy kevés megfontolás után. És igen, lehet, hogy vén vagyok, de akkor is voltak olyan korok, amikben nem léteztem még. Arenddel ellentétben...
- Bár a Teremtőm mesélt róluk. - teszem hozzá ezt egészen csöndesen, elmerengve nézve a padló felé, szinte csak fennhangon gondolkodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=423888#post423888][b]Adam Kensington - 2014.11.19. 22:44[/b][/url]

Érdekes a vadnyugat világa, ám ugyanúgy csak távolról vonz, ahogy mondjuk az ázsiai kultúra. Érzékelem a férfin, hogy valami izgalmasabb válaszra számított az ókor helyett. Hát sajnálom, hogy nem tudtam azzal szolgálni. Az a helyzet, hogy túl izgalmas volt mindig is az életem ahhoz, hogy a képzelgéseim felülmúlják. Ez van.
- A görögök vívmányai, a piramisok építése Egyiptomban, a római gladiátorok viadalai...  - sorolok fel néhányat azok közül a momentumok közül, amik igenis érdekelnének. Lehet, az auror számára ezek unalmasak. Nem gond. Őt legfeljebb nem viszem magammal ezekre a színterekre, amikor lesz egy időgépem.
- Őszintén: nem tudom. Lehet. - felelem a Teremtőmmel kapcsolatban. Ez nyilván furcsán hangozhat, hogy fogalmam sincs, milyen idős az Atyám. De nem faggattam erről, Ő pedig soha nem árulta el pontosan. Az elmondásai alapján viszont valóban nem egy mai darab.
- Ősi vámpír. A legelsők egyike. - árulom el ezt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt Dwaynenek csöndesen, és oldalra sandítok rá. Régi fényű szemeim egészen különlegesen csillognak, ahogy a Teremtőmről beszélek. Alázatosan. Mint amikor a kisgyermek az Ő nagy és erős apjáról szól. Arról az apáról, aki soha nem emelt rá kezet, soha nem bánt vele tisztességtelenül, hanem szerette, oltalmazta és tanította.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=424048#post424048][b]Adam Kensington - 2014.11.20. 13:32[/b][/url]

Elérkeztünk egy elég összetett kérdéshez, amelyre a válaszok nem egyértelműek. Amit pedig valószínűsíthetünk a fajom eredettörténetéről, azt koránt sem könnyű felfogni. Úgyhogy nagy kihívás ez most nekem, hiszen tudom, a mellettem ülő férfi észjárása végtelenül egyszerű. Ezzel semmi gondom nincs, azzal viszont annál inkább, hogyan ne legyek bonyolult neki.
- Furcsán fog hangzani... - vetítem előre, miközben oldalra sandítok rá, finoman összeszűkített szemekkel. Talán ezzel csak az időt húzom, hogy összeszedhessen a gondolataimat. Természetesen egyáltalán nem ez az első eset, hogy valakinek kifejtem, hogyan jött létre a fajtám, ám pont ettől nehezebb. Túl sokszor mondtam már el vagy gondoltam át, és ettől nekem túl egyértelmű lett. Koncentrálnom kell, hogy az alapoktól tudjam megközelíteni a témát.
- Emberekből lettek. Igen. - kezdek neki vontatottan.
- Ennek a mikéntje viszont nem egészen tiszta. A Teremtőm azt mesélte, hogy valami láthatatlan erő egyszerűen birtokba vette Őt. Az egész testét, a lényét. Mondhatjuk, hogy megszállta, de Ő inkább úgy írta le, mintha... - szünet. Egyszerűen Adam, csak egyszerűen...
-  Mintha eltalálta volna egy varázslat. Egy nagyon erős. Egy olyan, ami egyszerűen átalakította a teljes létformáját. A semmiből tört rá és átváltoztatta. - folytatom egyenletes, lágy hangú magyarázatomat. Most még lassabban beszélek, mint szoktam, mert közben nem csak hogy végig figyelem Dwaynet, mennyi értelmet látok a szemében a szavaim nyomán, de folyamatosan egyszerűsítem le a többszörösen összetett, ékes angolsággal megfogalmazott mondataimat, hogy aztán egy egészen szimpla alakban adjam ki magamból.
- A varázstudomány álláspontja szerint ezek az erők, amik az ősidőkben vámpírrá változtattak néhány embert, természetdémonok voltak, amik menedéket kerestek az emberek és az állatok térhódítása elől. A természetdémonok nem valami pokolfajzatok, még csak nem is igazán élőlények, inkább csak felhalmozódott energiák. Szóval nem szellem-félék, hanem lélek nélküli, nagy erők, amiknek az egyetlen célja a fennmaradás volt, és egyszerűen emberekbe fészkelték magukat, ezzel egyszersmind eggyé válva velük és felruházva őket természetfeletti tulajdonságokkal és egészen új igényekkel. - na jó... akkor most állj! Összezárom a számat és csak nézem a férfi ábrázatát, vajon túlterheltem-e a rendszert. Esélyes. Sajnos belelendültem és nem sikerült a minimumon maradnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=424122#post424122][b]Adam Kensington - 2014.11.20. 18:29[/b][/url]

Jól van, nem okoztam túlmelegedést a gépezetben. A férfi nagyjából megérti, amit felvázolok neki, ez tökéletesen látszik markáns ábrázatának kifejezéséből és a kimondott, frappáns véleménye szintén ezt tükrözi. Kérdéseit némán hallgatom végig. Azokból kiderül, mégsem teljesen tiszta még neki a kép. De ezt a saját magyarázatom hibájának tudom be.
- Nem tudom. Talán. De szerintem maximum inkább csak jelképesen. - rázom meg finoman a fejemet. Hiszen, ha úgy vesszük, igen, egy démon erejével rendelkezem, azonban ez már teljesen a sajátom. Teljesen a fajtámé.
- Inkább fogjuk fel ezeket varázslatnak! Az bennem van. Egy varázslat, ami az ősidőkben átváltoztatott néhány embert egy másik lénnyé, és ezek a lények onnantól kezdve nem embereket nemzenek, hanem ugyanolyan lényeket hoznak létre gyilkosság és harapás útján. - egyszerűsítem le a képletet.
- És vérrel táplálkoznak. - sütöm le a szemem, bólintva.
- Mert csak az számít. Hiszen a vér az élet. Mindig az volt. Gondolom, emiatt támadtak pont emberre. Mert vonzotta őket az a lendület, az az energia, amit a vér áramlása tesz lehetővé. Ettől tudsz gondolkodni, lélegezni, ezért ver a szíved. Minden ekörül forog. - elmélkedem el ezen, éteri hangon, a padlót fürkészve magam előtt. Szavaimban mintegy külső szemlélőként elemzem a saját fajtámat. Szeretem mindenhonnan megvizsgálni a dolgokat. Elfogulatlanul, tárgyilagosan ítélni.
- Nézünk tévét? - váltok hirtelenjében témát, teljesen nyugodt hangon, elpillantva közben a férfi válla fölött a képernyő felé, aztán az arcára tekintek, válaszát várva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=462915#post462915][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 18:10[/b][/url]

Napok teltek el a legutóbbi verekedésünk óta. Szerintem bátran nevezhetem legutóbbinak, hiszen volt már egy és nem hinném, hogy ez a második volt az utolsó. Nem tudom jó-e, hogy néha egymásnak megyünk. Talán szükséges. Bajunk végülis nincs belőle. Nekem a fajtámból adódóan, barátomnak meg azért, mert egy részről szívós, más részről igyekszem ilyenkor sem elveszíteni a fejem és ügyelek a tetteimre. Nem hagyom elfajulni.
Gondoltam, jobb lesz, ha én jövök el hozzá. Nem tudom, a bunyónk oldotta-e a mostanában rá jellemző feszültséget, minden esetre, ahogy a minapi farsangi bálon láttam, bizony keresi az újabb és újabb módját a búfelejtésnek. Mondjuk eszetlen baromság, amit csinál, tekintve, hogy a lány nem pusztán tanuló, de tudtommal az friss exének a barátnője. Úgy látom, Dwayne a legjobban ahhoz ért, hogy csak súlyosbítsa a saját helyzetet és csinálja magának a gondot.
Bekopogok az auror budanekeresdi lakásának ajtaján, hallgatva a benti neszeket. Itthon van. Míg várom a bebocsájtást, csak állok és pislogok le magam elé a padlóra meg az ajtó aljára. Kiváncsi vagyok, most milyen passzban találom, meg hogy éppen utál-e engem, vagy kedvel. Talán nem meglepő, hogy az előbbinek akárhogy megvan a pikantériája, az utóbbit azért sokkal szívesebben veszem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463072#post463072][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 23:28[/b][/url]

Valószínűleg az édesanyjával beszél. Hallom a nő hangját és az egymáshoz való viszonyulásból erre következtetek. A beszélgetésük tartalma nem nagyon jut el az agyamig, direkt nem figyelek rá. Közelednek aztán barátom léptei az ajtóhoz. Mikor kinyitja, a szemébe nézek. Látom rajta, másra számított. Talán valami csinos barnára, hisz az a zsánere. Vagy akárkire, csak nem rám. Ez a kérdését is áthatja. Végigpillantok rajta.
- Zavarok? - kérdezem gyenge hangon.
- Csak gondoltam, benézek. - folytatom csöndesen, lepillantok az energiadobozos italra, aztán visszanézek markáns ábrázatára. Nincsen jó passzban. Lassan az a meggyőződésem, hogy sosincs abban. Talán csak amikor éppen kiönti nekem a lelkét, vagy amikor csöndesen létezik mellettem. Aztán lehet, csak áltatom magam azzal, hogy ilyen nagy és ilyen jó hatással lennék rá. Nem tudom.
- Rég láttalak a kanapémon. - jegyzem meg barátságos vonásokkal, enyhe szomorúságtól fénylő, mégis derűs, sokat mondó szemekkel. Nyugodtan veheti ezt egy hiányoztálnak. Nálam ez bőven az. Még akkor is, ha úgy őszintén senkit nem tudok hiányolni. Csak a Teremtőmet talán néha. Azonban a magam szintjén tényleg nem repestem tőle, hogy nélkülöznöm kell Dwayne felettébb élvezetes társaságát.
Álldogálok csak a küszöb előtt. Tudja jól, hogy úgysem lépek be, ha nem hív. Lehet, nem fog. Nincsen nála senki és szerintem dolga sincs, zavarni ettől még zavarhatom. Nem véletlen és nem hátsó szándékkal kérdeztem rá, így puhatolózva esetleg, dühös-e rám. Ez itt nem valami vétkemet bánt idesomfordálás. Mit bánnék? Verekedtünk megint egyet és hozzávágtunk ezt-azt egymás fejéhez. Egyikünknek sincs miért bocsánatért esedeznie. De valakinek fel kellett keresni a másikat. Most ez én voltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463124#post463124][b]Adam Kensington - 2015.02.10. 12:26[/b][/url]

Nem nagyon értem, miről beszél, de szerintem ő sem. Mármint azt értem, mire utal azzal, hogy dolga volt. Sajnos pontosan értem. Viszont ő soha nem zavartatta magát szerintem, én mivel vagy kivel vagyok éppen elfoglalva. Jött és bevetette magát hozzám, teljes természetességgel. Ez pedig így van rendjén. Csak akkor most nem tudom mire vélni ezt a szöveget. Éppen ezért nem szólok hozzá semmit, talán csak kissé összevonom a szemöldökömet. Nem invitált ugyan fennhangon, a mozdulatot betudom annak, így hát a lakásába lépek.
Leveszem a bakancsomat, majd körbenézek a semmitmondó berendezésen és falakon, beljebb sétálva közben, és leülök a virágmintás kanapéra. Lábaim szétvetem, jobbomat a karfára dobom, a másikat a párnán pihentetem. Felnézek az aurorra, fejem oldalra biccentve mérvén végig őt nyílt, közvetlen tekintettel.
- Hogy vagy? - kérdezem csöndesen, áthatóan. Ez nem az az udvarias hogy vagy, és még csak nem is a "jaj de jó fej vagyok, hogy érdeklődöm felőled" hogy vagy, hanem az a "tudom, mi zajlik mostanában az életedben, csak hát a múltkori elbeszélgetésünk egy kiadós bunyóba torkollott, szóval most pótolhatnánk, és elmesélhetnéd, milyen fejlemények vannak azóta". Na ez most egy ilyen hogy vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463130#post463130][b]Adam Kensington - 2015.02.10. 13:10[/b][/url]

Ez mind pompásan hangzik, amit elmond. Kár hogy közben egyébként olyan lehangoló hatást kelt ő maga. Mind hangszínében, mind megjelenésben. Olyan szürke. Olyan unott. Ki van merülve a történésektől, amit nem csodálok. Hiába rehabilitálódott nálam napokig, az éppen csak arra volt elég, hogy szusszanjon egyet, aztán ismét belevethesse magát az őt körülvevő káoszba, amit különben magának csinált.
Míg a hűtőben matat, a hátát meg a fenekét szemlélem, aztán ahogy a dobozos sörrel felegyenesedik és felém fordulva beszél tovább, nyugodtan a szemébe nézek, és bólogatok neki. Igen, már sokkal jobban vagyok. Ugyan az még várat magára, hogy ismét nagyvilági életet éljek, azonban tény, a környéken ismét járok-kelek, és részt veszek a közösségi eseményeken. Mint az említett farsang. Mert hogy valószínűsítem, annak szól a megjegyzése.
- Zephyrinet? - emelem meg sötét szemöldökömet.
- Igen, együtt mentünk a bálba, ha így érted. - erősítem meg a hallomását nyugodtan bár, azonban a megfogalmazásának kijavítása nem volt véletlen. Mi az, hogy hivatalosan is elvittem egy körre? Elhívtam, hogy legyen a partnerem ezen a mulatságon. A többihez úgy igazából senkinek semmi köze. Ó, ha már itt tartunk...
- Te meg Ninával voltál, ha jól láttam. - jövök most én egy ilyen teljesen felesleges kijelentéssel, mint amilyennel ő az előbb. Remek, mindketten tudjuk, hogy a másik egy diáklánnyal jelent meg a falu farsangi bálján. Most ezzel aztán nagyon előbbre vagyunk. Mit akar kihozni ebből már megint? Nem azért jöttem ide, hogy ismét ripityára törjük a berendezés és a padlón kössünk ki egymáson. Bár...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463179#post463179][b]Adam Kensington - 2015.02.10. 16:40[/b][/url]

Nagyon unom már ezt a témát, éppen ezért örülök, hogy nem kezdjük feszegetni megint. Igen, elkísértem egy lányt a bálba, de illetlenül egy pillanatig sem viselkedtem vele. Főleg nem ahhoz képest, mások mit bírnak lerendezni egy ilyen rendezvényen. Röpkén megcsókoltam, az igaz. Hogy azt látta-e bárki, azt kétlem. De mindegy is. Tudom, a szimpla együttlétünk alapján már bőven beszélhetnek rólunk, azonban a rellonos már felnőtt korú, hiába az iskola tanulója. Szóval mindenki tehet egy szívességet. Részemről tartom magam és úrrá vagyok az alapvető természetemen, de azt már komolyan ne várja tőlem senki, hogy lesütött szemmel járjak. Felsejlik előttem, amikor barátom kiosztott a raktárszobámban. Szinte elfintorodom a gondolatra. Komolyan, hagyjanak engem békén...
- Mármint... jóban vagytok? - kérdezek rá pontosabban, mit ért kibékülés alatt. Rendezték a nézeteltérést és béke van köztük, vagy jobban elmerültek ebben a papás-mamás játékban? Úgy gondolom, inkább az előbbi. Minden esetre nagyon remélem. Annak örülnék. Utóbbinak sokkal kevésbé. Nagyon elegem van már az auror nőügyeiből. Ennek pedig a legfőbb oka az, hogy látom, mit tesznek vele. Nem tudja kezelni, teljesen tehetségtelen ebben.
Végigpillantok rajta, ahogy a csokiját majszolja velem szemben a szürke kanapén. Mély levegőt veszek, és hosszan szusszanom ki, elgondolkozva fürkészvén Dwaynet. Néha annyira fel bír bosszantani, amennyire engem csak lehet, ám ott és akkor sem gondolom vagy érzem úgy, hogy utána ne tudnánk újra így üldögélni egymás társaságában, ahogyan most tesszük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463282#post463282][b]Adam Kensington - 2015.02.10. 21:21[/b][/url]

Hála égnek. Úgy tűnik, szimplán csak fegyverszünetet tart a régebbi exével. Ez nagyon előnyös mind a születendő kölyöknek, mint a szülőknek. Úgyhogy erre innék, már ha lenne mit. A nem létező poharamat viszont gondolatban emelem a fejleményre. Ettől még persze koránt sem rózsás a helyzet. Ez bőven kitűnik barátom hangulatából és szavaiból egyaránt.
- Különben se tennéd. - rázom meg a fejem finoman, miközben szelíd megállapításommal ellent mondok Dwaynenek ezzel a megagyalással kapcsolatban. Nem mondom -azt leszámítva, hogy egy kismamáról beszélünk-, nagyon tökösen hangzik, de mindketten tudjuk, hogy ez inkább csak egy macsó szófordulat. Bár ha egyszer az auroré, milyen másmilyen lenne?
- Mi a helyzet a gyerekkel? Ránézzek újra valamikor? - ajánlom szolgálataimat, miközben a kis jövevény hogylétéről érdeklődöm. Jelentőségteljesen és nyugodtan nézek közben Dwaynere, azt sugallva neki, hogy lehetőleg ne lásson semmit e mögé a felvetés mögé. Nem az a célom, hogy már megint kettesben legyek Zójával. Vagyis két és felesben. Mondjuk azt hiszem, a szimpla nyomatékos nézések helyett sokkal jobb volna ezt szóban is tisztázni.
- A jelenlétedben, persze. - teszem hát hozzá csöndesen, egy pillanatra lesütve a szemem, majd ismét barátomra tekintve. Kezeimet az ölembe húzom, hogy most hosszú, szétvetett combjaimon pihentessem őket.
- Hallottál az aláírásgyűjtésemről? - dobok be közben egy merőben más témát, hogy ne kelljen keresnünk, hova tereljük a szót, ha barátom mégse akarna erről diskurálni, vagy ha már túlbeszéltük volna ezt a gyerek ügyet. Nálunk ez elég hamar megeshet. A nők reszortja az, hogy ilyesmiről hosszasabban értekezzenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463489#post463489][b]Adam Kensington - 2015.02.11. 20:32[/b][/url]

Ó, Istenem. Nyugi, Dwayne, nem fogom letaperolni az ex-ex-nődet azzal az alibivel, hogy csak a gyerekét vizsgálom. Az én drága barátom egészen nevetséges tud lenni az ilyen odaböfögött megjegyzéseivel, főleg a tartalmukat tekintve. Persze, nagyon jól tudom, hogy az indíttatása mindezekre koránt sem olyan egyszerű, mint azt hihetnénk. Nem szimplán arról van szó, hogy elborítja a féltékenység az agyát, amiért Zójához nyúlok. Sok összetevője van ennek. Kezdve azzal, hogy nem biztos, hogy az a gondja, hogy valaki a nőhöz ér, hanem inkább, hogy én érek hozzá valakihez, ráadásul olyan illetőhöz, aki elvileg hozzá tartozik.
- Szóljatok! - vonok lazán vállat. Ha igényt tartanak rá, hogy megnézzem a kölyköt, egyeztessenek és keressenek meg ez ügyben. Ennyi. Ha nem akarják, nem lesz kismama has simogatás, sem semmi kézrátétel. Csak szépen elém áll, lehetőleg közel, én meg megmondom, mi van. Bár pontosabb és behatóbb képet tudnék adni, ha a férfinek nem lennének ilyen aggályai az érintésemmel kapcsolatban.
- Nem. Valószínűleg nem. - értek egyet teljesen nyugodt hangon Dwayne kijelentésével, mely szerint a Mágiaügyi Minisztériumba benyújtott javaslatomat szépen leszavazzák majd. Nem úgy tűnök, mint akit ez aggasztana. Igazából egészen úgy tűnök, mint aki pontosan erre számít. A reményem nem abban van, hogy tényleg módosítanának emiatt a törvényeken. Ahhoz csoda kéne.
- Pár kaput viszont megnyithat. - vélekedek szelíd baritonomon. Egyenes és őszinte ember vagyok bár, a taktikához és a manipuláláshoz kiválóan értek, és nem jelent gondot számomra, hogy alkalmazzam, ha a helyzet megkívánja. Egy ilyen ügy pedig mindenképpen megkívánja. Fontos szabály, hogy mindig magasra tedd a mércét. Mind abban, amit magadtól, mind abban, amit másoktól vársz el. Ha a beadványom egy szánalmas könyörgés lett volna, hogy egy kicsit legyenek elnézőbbek a fajtámmal, csak lelegyintenének, hogy menjek már. Így azonban, hogy egy meglepő, a vámpírok alapvető jogait tényként közlő, újszerű és sok kedélyt felborzoló javaslattal álltam elő, amihez nem átallottam tetemes mennyiségű támogatót szerezni... nos ezt már nem söpörhetik a szőnyeg alá. Elfogadni minden bizonnyal nem fogadják el, azonban valószínűleg engedékenyebbek lesznek az alternatív vérhez jutási módok tekintetében. Nekem pedig ennyi tökéletesen elegendő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463591#post463591][b]Adam Kensington - 2015.02.12. 13:46[/b][/url]

- Hőbörögtek rendesen az aláírásgyűjtés miatt, de lenyugszanak majd, amint látják, hogy a vezetőik nem változtattak a törvényeken, nem engedve végül a vérszívók kívánalmainak. - élek a nagy vámpírellenesek szavaival. A könyökömön jönnek már ki. Kívülről fújom az összes aggodalmukat, a baromságaikat, az ágálásukat. Kaptam most is rendesen belőlük a petícióm kapcsán. Mindegy, a lényeg, hogy arra már nem fognak figyelni, hogy bár a javaslatomat nem engedélyezték, azért valószínűleg több lehetőség tárul fel a fajtám előtt a beadványomnak köszönhetően. Nekem viszont igazából ez a lényeg.
- Egy kis doktornő elkapott a minap a tanoda bejárati csarnokában. - közlöm barátommal, ha már a témánk kapcsán eszembe jutott az eset. Véletlenül fogalmazok félreérthetően, azonban amint rájövök, mit mondtam, igazából szórakoztat. De azért megmagyarázom gyorsan.
- Letámadott, mikor meglátta, hogy az aláírásgyűjtés hirdetménye körül ügyködöm a faliújságon. Kiselőadást tartott nekem. Elég feldúlt volt. - mesélem Dwaynenek, aki nyilván ismeri az illetőt, az iskola gyógyítóját. Ahogy így üldögélünk egymással szemben, tekintetem gyakran téved a férfi nyaka tájára, amióta felhozta, hogy ő önként szokott adni nekem. Szívesen innék belőle. Rég volt már alkalmunk. Persze se kérni, se követelni nem fogom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=463616#post463616][b]Adam Kensington - 2015.02.12. 16:29[/b][/url]

Jól gondoltam, tudja, kiről beszélek. Méghozzá elég jól. Elnézek a lakásban arra, amerre mutat és csak bólogatok. Ahogy mondja, elég pattogós kis nő. Részemről meg csak fokoztam ezt nála azzal, hogy szokásom szerint főleg néztem rá és hallgattam a mondókáját. Ettől egyre idegesebb lett. Szóval végül azért kinyitottam a szám. Na nem fogat villantani, hanem érdemben reagálni valamicskét, hogy mégse robbanjon ott fel nekem a folyosó közepén.
Ráérősen felemelkedem a kanapéról, és odasétálok az ablakhoz, hogy kinézzek a mugli utcákra. Egészen más kilátás, mint az én erdei lakomból. Figyelem az éjszakai környéket, végül tekintetem Dwayne kocsiján állapodik meg.
- A minap elkészültem a Jaguarral. Teljesen rendbe hoztam. Jobb, mint új korában. Persze, fogok még rajta turbózni. - ecsetelgetem szelíd baritonomon, mi a helyzet a járgányommal, ami a házam mögött parkol, és amiben már barátom is ült egyszer. Akkor ittam belőle először. Nyalok egyet számon, miközben jobb alkaromat hanyagul támasztom a falnak fejmagasság fölé, kissé arcom elé lógatva kezem.
- Mit szólnál egy versenyhez valamelyik este? - pillantok hátra barátomra, nyurga alakommal, laza tartásommal állva az ablaknál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=672126#post672126][b]Adam Kensington - 2017.04.02. 22:18[/b][/url]

Dwaynet hazaengedték az ispotályból. Mivel végül viszonylag normál ütemben gyógyult és mivel kezeskedtem érte, hogy betartja majd az előírt gyógyszerezést, így azt ígérték még tegnap, hogy ma hazaengedik és ezt az ígéretet be is tartották. Kötelékünknek hála, hamar megbizonyosodom róla, hogy már tényleg otthon van, így miután elintéztem még egyet, s mást, ellátogatok hozzá.
Többször is a betegágyához járultam az elmúlt napokban. Vittem neki pár élvezeti cikket és főleg társaságul szolgáltam. Zójához is benéztem. Egyik alkalommal még a gyermeke ép és egészséges volt, következőre pedig már nem volt sehol. Fogalmam sincs, barátom hogyan érzi magát ezzel kapcsolatban, hiszen erről nem esett szó köztünk. Ő hallgatott róla, így én sem hoztam fel.
Bekopogok ajtaján és várom a bebocsátást. Egyik kezemben egy szatyor lóg elegánsan, benne az auror néhány kedvencével. Most hozhattam több mindent, ezúttal senki nem ellenőriz. Nem kell csempésszem.