Cím: Rézüst utca 3. I/2. Mint a Minisztérium által biztosított szolgálati lakások többsége, Dwayne Warren otthona is Budanekeresd belvárosában, annak nem kifejezetten fényűző, ám élhető területén fekszik. Az öreg, málladozó épület mindhárom, viszonylag felújított lakása a Minisztérium tulajdona. 
A bútorokat a lakással együtt kapta ezeken Dwayne nem igazán változtatott, bár előszeretettel nevezi "ocsmánynak" azokat. Két helyiség, a fürdő és a konyha kivételével mindent egérszürke szőnyegpadló fed, melyen tisztán kirajzolódik a bútorok helye, ha megmozdítja azokat. A lakásban enyhe dohányszag terjeng. 
A nappaliban két, stílusában bántóan különböző kanapé terpeszkedik. Az egyik, sápadt virágos huzatút leginkább tárolónak használja, mintha a rádobált holmikkal igyekezne elrejteni az "embertelenül öregasszonyos" mintát.Mivel mugli környezetben nevelkedett, magától értetődő módon tévé is került a szobába - ezen sokat bíbelődött, végül azonban sikerült elérnie, hogy amerikai csatornákat fogjon vele. Emiatt általában a kanapén ülve vacsorázik, ennek nyomai néha a bútorokon s meglátszik, amíg valamelyik hölgyismerőse meg nem szánja és kitakarít nála. A falakra a beköltözését követően mindössze pár képet ütött föl, melyeknek szereplőit a leginkább szeretné közel tudni magához. 

A lakáshoz két hálószoba tartozik, a nagyobb, zöld falakkal keretezettet saját főhadiszállásának nevezte ki. A másik, kisebb szoba a lányának és fiának van fenntartva, bár utóbbi mindössze egy fal mellé tolt rácsos ágyat és apróbb játékokat kapott.  A fürdőszoba egyszerű és praktikus. Ő maga nem sok holmit tart benne, leginkább a lánya és barátnője nyomán azonban egyre több kence árválkodik a polcokon, a legtöbbjének rendeltetéséről még csak elképzelése sincs. Lakói:
|
|
|
Czettner L. Zoé INAKTÍV

offline RPG hsz: 456 Összes hsz: 7582
|
Írta: 2014. május 17. 16:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294738#post294738][b]Czettner L. Zoé - 2014.05.17. 16:34[/b][/url] Cím: Rézüst utca 3. I/2. Mint a Minisztérium által biztosított szolgálati lakások többsége, Dwayne Warren otthona is Budanekeresd belvárosában, annak nem kifejezetten fényűző, ám élhető területén fekszik. Az öreg, málladozó épület mindhárom, viszonylag felújított lakása a Minisztérium tulajdona. 
A bútorokat a lakással együtt kapta ezeken Dwayne nem igazán változtatott, bár előszeretettel nevezi "ocsmánynak" azokat. Két helyiség, a fürdő és a konyha kivételével mindent egérszürke szőnyegpadló fed, melyen tisztán kirajzolódik a bútorok helye, ha megmozdítja azokat. A lakásban enyhe dohányszag terjeng. 
A nappaliban két, stílusában bántóan különböző kanapé terpeszkedik. Az egyik, sápadt virágos huzatút leginkább tárolónak használja, mintha a rádobált holmikkal igyekezne elrejteni az "embertelenül öregasszonyos" mintát.Mivel mugli környezetben nevelkedett, magától értetődő módon tévé is került a szobába - ezen sokat bíbelődött, végül azonban sikerült elérnie, hogy amerikai csatornákat fogjon vele. Emiatt általában a kanapén ülve vacsorázik, ennek nyomai néha a bútorokon s meglátszik, amíg valamelyik hölgyismerőse meg nem szánja és kitakarít nála. A falakra a beköltözését követően mindössze pár képet ütött föl, melyeknek szereplőit a leginkább szeretné közel tudni magához. 

A lakáshoz két hálószoba tartozik, a nagyobb, zöld falakkal keretezettet saját főhadiszállásának nevezte ki. A másik, kisebb szoba a lányának és fiának van fenntartva, bár utóbbi mindössze egy fal mellé tolt rácsos ágyat és apróbb játékokat kapott.  A fürdőszoba egyszerű és praktikus. Ő maga nem sok holmit tart benne, leginkább a lánya és barátnője nyomán azonban egyre több kence árválkodik a polcokon, a legtöbbjének rendeltetéséről még csak elképzelése sincs. Lakói:
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. május 17. 21:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294939#post294939][b]Dwayne Warren - 2014.05.17. 21:57[/b][/url] Almásy Léna A áthelyezése és az ezzel járó költözés jócskán felzaklatta mostanában arányaiban nyugalmas életét. A búcsú Alabamától jóval fájdalmasabb volt, mint remélte: hiszen nem azt a nyavalyás lakást sajnálja, amit ott kellett hagynia, hanem ezzel együtt az akkori munkatársait, ismerőseit, sőt, a hazáját is. A szövetségi kötelékbe való tartozás, az amerikai aurori jelvény jótékonyan emlékeztette arra, mi az otthona és, hogy lakjon bárhol, az Államoknak tartozik hűséggel. Ezt az identitását mintha a jelvénnyel együtt a korábbi főnöke asztalán kellett volna hagynia. Egyszerre egyedül maradt ebben a világvégi országban és azt sem tudja, mihez kellene kezdenie. A lakásban az a kevés holmija, amit magáénak tudhat, egyelőre többnyire dobozokban hever a sarkok egyikében. A ruhái szerteszét hevernek az ágyán, arra várva, hogy egy dolgos kéz a szekrénybe pakolja őket, erre azonban valószínűleg mostanában nem lesz alkalom. Az egész annyira abszurd és lehetetlen. Még a hely szaga is idegen számára. A város idióta nevét még csak kimondani sem tudja, ha pedig kiáll a málladozó kapu elé, elképzelése sincs, merre induljon. Ilyenkor pedig egy hozzá hasonló ember is szánalmasan elveszett tud lenni.
- Én ezt nem veszem föl, ez ocsmány. Az iszonyatot leplezni próbálva iszik még egyet a dobozos söréből, a szemét a szoba túlvégében függő fogason nyugtatva, melyen új egyenruhája függ. Mentéhez hasonlító, fekete és szürke színű ruházat, ezüst csatokkal, szigorúan praktikus, számára azonban a látványa is ellenszenves. Az új jelvényét annak kézhez kapását követően az egyik zsebébe rejtette, elő sem vette azóta egyáltalán. Nem szívesen néz arra sem. - Most komolyan, Léna. Tök béna az egész. Mint valami díszhuszár.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. május 17. 22:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294961#post294961][b]Almásy Léna - 2014.05.17. 22:26[/b][/url] DwayneA lakásba lépve kellemes csalódás ért. A ház külsejéből ítélve nem fűztem túl sok reményt ahhoz, odabent majd egy egész normálisan kinéző és élhető életteret találok majd. Elég sok fenntartásom volt Dwayne áthelyezésével kapcsolatban, ugyanis tudtam, mit jelent neki a hazája, az otthona. Volt szerencsém látni, hogy mennyivel nagyobb kedvvel mászkál Alabamában, mint itt, Magyarországon. - Ugyan már, Dwayne. Most komolyan ez a legnagyobb problémád? - kiléptem a hálószoba ajtaján a nappaliba, majd mint aki jól végezte dolgát, vagy éppen jól kibámészkodta magát, elnyúltam a virágos kanapén. Ha nem a Minisztérium tulajdona lett volna, már rég kikönyörögtem volna a férfitől a dolgozószobámba. Amúgy sem illett sem hozzá, sem pedig a nappali berendezéséhez egyáltalán. - Ne nyafogj már miatta. Nekem is van egy hasonló és őszintén, hányszor láttad eddig rajtam? - elmosolyodtam - Na, pont annyiszor fogod te is felhúzni. Amíg régen, zsenge koromban véresen komolyan vettem és szigorúan követtem a szabályokat, addig minden egyes nap, reggeltől estig az irodai taláromban, ha meg terepre kellett mennem, akkor abban a förmedvényben feszítettem. Ezeket mára már szépen elástam a szekrényem legaljára, hogy még rájuk nézni se kelljen. Nicol valamit nagyon jól csinált. - Különben egész jó kis lakás ez. Az az igazság, hogy rosszabbra számítottam, de az alabamaihoz képest ezerszer jobb... Vagyis otthonosabb.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. május 17. 22:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294968#post294968][b]Dwayne Warren - 2014.05.17. 22:38[/b][/url] Almásy Léna Megrázza a fejét, az alumínium dobozt a két tenyere közé szorítva robbantja össze. Megfordul, hogy szabaduljon az egyenruha látványától, mintha ezzel feledni tudná, mit is jelent az. Drága Anyaföld, mikor látja legközelebb vajon? - Nekem az is jó volt. Megvonja a vállát, a dobozt a szoba sarkában álló papírkosár felé dobja, majd véti el legalább fél méterrel, így az a szőnyegre pottyan. Idegesen mozgatja meg a nyakát, hogy csökkentse a feszültséget, ami mostanában előjel nélkül borítja el az agyát. Biztos az a fránya stressz vagy kialvatlanság - vagy egyszerűen öregszik, ki tudja, az apja pedig csak akkor kergült meg, amikor elérte a hatvanat. - Pedig nem akartam lakást igényelni - ledobja magát a szemközti kanapéra - Zója beszélt rá. Azt mondta, Mina néha alhat nálam, ha lesz normális szobám neki, hát lett. Szóval már nem kell neked vigyázni rá, ha nem érek rá, ellesz itt. Már ahogy azt ő elképzeli. Egyelőre naivan hiszi, hogy egy tizenkét éves kislányt egy napra bezárva magára hagyhat a lakásban, mint egy tacskót, addig pedig nem történik semmi baj. Tanulatlan még az apaságban, ez nyilvánvaló, de legalább igyekszik. - Persze nem olyan, mint a te házad. Ez olyan... izé.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 2. 14:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304259#post304259][b]Almásy Léna - 2014.06.02. 14:00[/b][/url] DwayneSzemöldökfelhúzás nélkül néztem végig a sörös doboz útját. Már túlságosan is hozzászoktam az ilyen hanyag dolgaihoz és az üvegek magányos szedegetéséhez, amiket a házam körül bedobál a környező bokrokba. Ezen a szokásán ha akarnék sem tudnék változtatni, szóval inkább csak szemet hunyok felette. - Igaza van Zójának - valahova fel kell jegyezni, hogy én ilyet ejtettem ki a számon - Mina már nem olyan kicsi, muszáj neki saját életteret adnod, ha magad mellett akarod tudni. Az irodád erre nem igazán volt alkalmas. A virágos kanapé pont annyira volt pocsék fekhely, mint ahogy kinézett, szóval muszáj volt megváltoztatnom a véleményem a dolgozószobámba való kerüléséről. Maradjon csak meg Dwayne-nek, meg a számszeríjának. Rövid úton el is hagytam pár apróbb nyújtózkodás kíséretében, hogy aztán a férfi mögé kerüljek. - Csak foglalkozni kell vele egy kicsit. Kezdhetnéd majd mondjuk a cuccaid kipakolásával. Meg szólhatnál Minának is, hogy hozzon el ezt-azt és úgy rögtön otthonosabb lesz - kezeimet a vállaira helyeztem, amennyiben ezt hagyta és lassú, de határozott, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdtem. - Próbáld már meg kicsit elengedni magad. Napok óta olyan feszült vagy, mint egy vasalódeszka.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. június 2. 14:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304260#post304260][b]Dwayne Warren - 2014.06.02. 14:22[/b][/url] Almásy Léna - Tény. Csak nem tudom... fura nekem ez az egész gyerekszoba- dolog. Majd valamikor áthozza Zója, hogy be tudjon rendelkezni. Érted, egy ilyen rózsaszín lányszoba, fura nekem az egész. Legszívesebben hisztizne, bár talán azt is teszi. Nem neki való az apaság és annak bármely vonatkozása, látszik rajta, ahogy a gyerekére néz. Sem türelme, sem megfelelő empátiája nincs a tizenéves kislányok gondja-bajához, ezen pedig csak ront Zója, aki állandóan ellene hangolja a kislányt. Legalább is Dwayne elképzelése szerint ez történik. - Ja, már csak az hiányozna, hogy ne csak a szobájában, hanem mindenhol legyenek a cuccai. Az elég hangulatromboló lenne azért. Bizonytalanul figyeli Lénát, ahogy mögé sétál, bizalmatlansága azonban már rég eltűnt vele szemben, így tűri a különben jóleső érintést. Hogy feszült, az nem kifejezés, ő azonban minden bizonnyal már így született, nem valószínű, hogy egy masszázs segítene rajta. Egy jó bor és terapeuta inkább. - Hát nem lazít el senki - színpadiasan sóhajt egyet - Amerikában pedig a katonákat tisztelik ám.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 2. 14:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304268#post304268][b]Almásy Léna - 2014.06.02. 14:44[/b][/url] Dwayne - Mivel megszökni már nem tudsz, így megszoknod kell. Majd idővel általánossá válik, hogy a gyereked is melletted van. Számomra egyszer sem volt teher, amikor Minára kellett vigyázni, mert ügyes, okos lány, aki tök jól fel tudja találni magát, legyen szó bármiről. Múltkor például sütöttünk, előtte meg a könyveimet túrta az emeleten. Ha elkezdi az iskolát, az apjának nem nagy dolga lesz vele, maximum annyi, hogy ennivalót rakjon elé és csókolom. - Nem is értelek egyébként. Itt nyafogsz azért, mert a lányod a közeledben akar lenni. Nem hogy inkább örülnél neki, hogy nem ejti le a fejedet jó magasról. El kellene döntened, hogy akarsz-e egyáltalán apa lenni vagy sem. Az utolsó pár szónál talán kicsit erősebben nyomtam rá egy-egy csomóra a hátán, aztán visszatértem a lágyabb mozdulatokhoz. Kevés dologgal tud felhúzni, de talán Mina és az ügyük az egyik olyan, amin néha sikítófrászt tudnék kapni. Megértem én Dwayne-t is, de nem várhatja el tőlem, hogy én, mint nő anyai ösztönöktől vezérelve ne a gyerek érdekeit nézzem. Valószínűleg ez az alapja a Zójával való jó pár konfliktusának is. - Hát akkor fuss Amerikába kikapcsolódni. Gondolom ott az ellazító személyzet odaadóbb, mint itt.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. június 2. 14:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304269#post304269][b]Dwayne Warren - 2014.06.02. 14:52[/b][/url] Almásy Léna Néhány izma érezhetően megfeszül, ahogy a nő szavai betalálnak. Bár a sodrából nem sikerül kihozni ezzel, de a hangulata látványosan esésnek indul. A kritikát képtelen kezelni, különösképp ha olyasmiről van szó, amiben tényleg rosszabb, mint mások. A gyereknevelés épp ilyen. Tehetségtelen, fantáziátlan és türelmetlen hozzá. Akár a saját apja. - Majd ha lesz egy gyereked neked is, visszatérünk ehhez. A kelleténél talán csípősebben válaszol, jelezvén, mindkettejük testi épségének jót tenne, ha a leghamarabb leakadnának a kényes témáról. Nem elég neki, hogy Zója is a közelében van, Léna is cseszegetni kezdte, pedig eddig ő volt az, akinek elhisztizhette, ha valami nem tetszett az ügyben. Lám, erre a nő is ellene fordul - legalább is ő így fogja fel a szavakat. - Tényleg könnyen beszélsz. Még egy kutyád sincs, akiről gondoskodnod kellene.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 2. 15:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304272#post304272][b]Almásy Léna - 2014.06.02. 15:08[/b][/url] DwayneAz volt az a pont, amikor elengedtem a vállait és hátrébb léptem. Mivel sikerült csak még inkább felhergelnie magát az egyébként segítő szándékú hegybeszédemen, a szintén segítő szándékú gesztusom is értelmetlenné vált. Arról nem is beszélve, hogy konfliktushelyzetekben szeretek minél messzebb lenni a másiktól. Rossz élmények és beidegződések, ugyebár. - Nem gondolom, hogy ha nekem gyerekem lesz, ehhez vissza kellene térni - ha mondhatjuk úgy, igazán felnyomta az agyvizem ezzel a kijelentéssel. Mintha olyan általános lenne, hogy mindenki érzelmileg analfabéta a gyerekneveléshez. Az egy dolog, hogy még nincs sajátom és nem is lesz még egy darabig - ha meg így haladnak a férfi nem egyedei az intelligencia- és az érzelmi fejlődés útján, komolyan elgondolkodom rajta, hogy esetleg magányosan, bepókhálósodva halok meg. Összeráncoltam a homlokom. Igen, tényleg az a baj Dwayne-nel, hogy a kritikát sem tudja jól kezelni. - Ha én azt tudnám, miért mindig rajtam vezeted le a feszültségedet, boldog ember lennék. Észrevehetnéd, hogy nem álltam át egy pillanat alatt a sötét oldalra. Nekidőltem a falnak. Legszívesebben már elrohantam volna. Nem, egyáltalán nem estek jól a szavai.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. június 2. 16:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304299#post304299][b]Dwayne Warren - 2014.06.02. 16:04[/b][/url] Almásy Léna Behunyja a szemét. Tessék, már megint valami rosszat mondott - de becsületére legyen mondva, most nem ő kezdte a kioktatással! Megtanulhatná már a környezetében élő összes fehérnép, hogy bármennyit oktatják, Dwayne ahelyett, hogy háziasodna, egyre harciasabbá válik. A nőre néz, egy ideig a tekintete megállapodik rajta, végül mégis továbbfordul a padló irányába. Az arcáról lehervad minden korábbi kifejezés. Szóra nyitja a száját, végül azonban visszacsukja. Furcsa, egészen bizarr gondolatok kúsznak végig az agyán. Végül azonban megvonja a vállát. - Bocs. Igazad van, nem akartam. Ne haragudj. Feltételezhető, hogy hosszasan gyakorolta ezt. Igen, minden bizonnyal, hiszen efféle nem gyakran hallatszik tőle. Pláne nem őszintén, ez azonban, teljesen meglepő módon, talán arca halovány színezete okán, igencsak annak tűnik. - Csak feszült vagyok. Zója miatt. Meg az egész miatt. Bocs. Nem a te hibád.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Mácsai Mina Izabella INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Apás hétvége Írta: 2014. június 12. 22:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=312080#post312080][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.06.12. 22:55[/b][/url] Apu
Már nem volt kedvem aludni. Pontosabban nem tudtam. Új volt az ágy. Ez sem teljesen igaz, mert ugyanaz volt, ami otthon is, anyával felkutattuk az összes bútorboltot, mire találtunk egyet, ahol volt olyan ágy, így ezt ő vette ide, a békesség kedvéért, és azért, hogy rendesen tudjak aludni. Éjjel azonban nem ment. Olyan üres volt minden. Hoztam persze magammal cuccokat, a szobám kicsit kiürült, és sok mindenből lett két darabom, hogy ne csak otthon, de itt is minden meglegyen. A második otthonomban. Sosem hittem volna, hogy egyszer lesz kettő. Mindenesetre hajnali háromig malmoztam, majd fogtam a takarómat, és átsétáltam apához, hogy mellé fekve, és hozzá bújva aludjak el. Azért így könnyebb volt a dolog, sokkal nagyobb biztonságba éreztem magam, ha apához bújhattam. Mostanra már majdnem olyan közel éreztem őt is magamhoz, mint anyut, aminek nagyon örültem. Úgy érzem, hogy most már nagyon jó irányba haladunk. Egyre magabiztosabban érzem, hogy a kapcsolatunk ki fogja állni az időt, aminek nagyon örülnék, jó lenne, ha számíthatnék rá, amíg élek. Nehezen mélyedek bele kapcsolatokba, nehezen ment Balázzsal is, amikor egyre többet jött Krisztához, és Lénával is kellett egy kis idő, de aztán sikerült mind a két esetben. Négy óra apával alvás elég volt ahhoz, hogy teljesen kipihenjem magam, így hét után néhány perccel óvatosan kicsusszanok mellőle, és a fürdőszobába megyek, hogy ellássam a reggeli műveleteimet, megint megpróbáljam kifésülni a loboncom – ami persze csak anyának szokott sikerülni – összegumizzam, megmossam az arcom, és a fogam, majd a szobámba vonuljak, hogy elkezdjem kipakolni a cuccaimat. Először a ruháimat – milyen vicces lesz majd szaladgálni a két lakás között, ha kell valami – majd a plüssöket, könyveket, végül pedig a kis saját készítésű képkeretbe tett képeket. A legtöbbet én fényképeztem. Nagyon szeretek fényképezni, csak jó lenne már egy új gép, mert ez vacakol, de még nincs annyi zsebpénzem, hogy nyugodtan költhessek belőle erre. Anya jól keres, és apának is jó a fizetése szerintem, de sosem vagyok nyugodt, ha a tartalékaim nem fedeznek három havi lakbért, rezsit és kajapénzt. Sosem nélkülöztem, azt hiszem, csak túlságosan aggódom dolgok miatt, amik másokkal megtörténhetnek. A képek között sok olyan is van, amit anya vagy Kriszta csinált, egészen kicsi baba korom óta. Van kép arról, amikor még a kórházban voltam, és arról, amikor először ültem, léptem, az első szavam – apa - kimondásánál. De vannak itt olyan képek, amiket én csináltam. Krisztával épp falat festünk, anyával tiszta csokis krémesen pózolunk, anya reggel, kócosan, kávéval a kezében, anya és Kriszta egymáson keresztbe-kasul alszanak – valami filmet néztek éjjel, ami olyan romantikus, hogy nem hagyhatják ki – Balázs beszél Kriszta pocakjához, Léna ül a tavacskánál a fűben és még rengeteg kép a legfontosabb öt emberemről. Van itt Levita címer is, és néhány oklevél, amiket az iskolában szereztem. Már csak apa kell, hogy felkeljen és segítsen őket felrögzíteni.
Pizsike
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. június 20. 16:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=317995#post317995][b]Dwayne Warren - 2014.06.20. 16:53[/b][/url] Mácsai Mina Hét óra. Ezt látja a vörös kijelzőn, amikor a kislány felkel, ő pedig álmosan kinyitja a szemét. Sosem volt valami jó alvó, azonban az egyetlen szabadnapján szívesen lustálkodna sokáig, mégsem lehet. Pedig valahol úgy érzi, most különösen képes lett volna rá. Hosszú percekig nem mozdul meg, kiélvezi az álom utolsó illékony maradványait, mielőtt az utolsó emléke is köddé válna. A félhomályon át hallja, ahogy a lánya valamivel a másik szobában matat, egy szinttel lejjebb egy hozzá hasonló minisztériumi tisztviselő a kávéfőzővel szerencsétlenkedik. Kellemesen lusta szombatok ezek - vagyis voltak, amíg egy szem leszármazottja be nem balettozott abba a nyomorult életébe. Azóta nem teheti meg, hogy egy három napos pólóban lemasírozzon a sörözőbe reggeli gyanánt, utána pedig tespedjen valamelyik mugli tévécsatorna előtt. Nem, ezeket a hétvégéken újfent küldetése van - első feladata pedig, hogy a semmiből reggelit kreáljon. Mint valami fehérnép. Nyűgösen ül föl, a takarója lehullik a válláról, láthatóvá téve a tetoválásokat a karján. Megdörzsöli az arcát, végül rászánja magát a feladatra, hogy felálljon és elhagyja az állott levegőjű szobát. Az arcát jócskán összegyűrte, a haját megkócolta az ágy, de hát nem lehet mindenki szép és üde kora reggel. - Mit kérsz reggelire? Mormogja álomtól rekedt hangon, ahogy kissé benyit a szobába. Ez a leginkább élettel teli hely a lakásban, Mina holmijának köszönhetően. A kislány, ahogy minden hölgy ismerőse, jobban ért a lakberendezéshez nála.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Mácsai Mina Izabella INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. június 20. 17:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=318018#post318018][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.06.20. 17:28[/b][/url] ApuciAhogy a képek elkészülnek, úgy kerülnek is át az ágyamra, hogy kitaláljam, milyen sorrendbe szeretném őket feltenni a falra. Tetszenek a keretek, van olyan, amire szárított növényeket tettem, olyan, amire kagylókat, sőt olyan is, amin Bogoly Berti féle mindenízű drazsé van. Persze Kriszta mindegyiket szépen levarázsolta, hogy ne essenek szét, és pakolhassam őket mindenfelé. Jó dolog a kollégiumi élet ilyen szempontból, hiszen foglalkozhatok a szabadidőmmel ilyesmivel, és nem hallom anya ügyfeleinek kiakadását. Nem mindegyiket szeretem, vannak jó fejek persze, de voltak olyanok is, akik rátámadtak anyura. Olyankor nagyon féltem, és sajnáltam, hogy nincs ott apu, és tudom, hogy nem szívleli anyut, de azért megvédte volna, mert apu hős. Miközben pakolgatok, egyszer csak nyílik az ajtó. Ezek szerint nem osontam ki elég halkan, és mégiscsak felkeltettem apát, akire ráférne az alvás, legalábbis elég nyúzottan néz ki. A kérdésre, hogy mit ennék egy pillanatra habozok, hiszen láttam a hűtő tartalmát, és tudom, hogy azokat annyira nem, mondjuk a sört szívesen megkóstolnám, de lehet ennek a felvetésnek nem örülne annyira, így hát az egyik táskámhoz lépek, és kiveszek belőle egy színes zacskót. - Együnk csokis müzlit. Lehet tejjel, kakaóval vagy magában is. Szereted? Nem vagyok benne biztos, hogy ő ilyen reggelire gondolt, így kicsit lejjebb eresztve a kezem, na meg a zacskót, lépek hozzá közelebb, tekintetemmel igyekszem megkeresni az övét, és noha nagyobb vagyok, mint a többiek, azért apa is nagyobb, mint a többiek, szóval nem jutottam közelebb a megoldáshoz. - De ehetünk azt is, amit te szeretnél. Szeretek új dolgokat kipróbálni. Az egyik osztálytársam például pár hete unicumot ivott. Az apukája megkóstoltatta vele, mert látta, hogy olyan nagyon nézi, de azt mondta, nagyon rossz ízű, tényleg az? Ezt már meg akartam kérdezni, de inkább tőle, mint anyától, mert még a végén megijed, és akkor vissza kell mennem a másik iskolába, amit nagyon nem szeretnék. Jó nekem itt, itt vannak barátaim, és itt nem néznek különcnek, akkor se, ha véletlenül felreptetek egy tollat. Nem volt szándékos, csak valahogy úgy alakult, sőt a tanító néni, aki nagyon szigorú, még meg is dicsért, azt mondta, olyan kiváló boszorkány leszek, mint a szüleim, bár szerintem nem tudja, hogy kik a szüleim. - Reggeli után beverhetjük a szögeteket a falba? Minden képkeretbe tettem képet. Azt persze nem mondom el neki, hogy sok saját készítésű képen ő is rajta van, még csak az kéne, amennyire a felnőttek a képekért lelkesednek, biztos, hogy nemet mondana, pedig szerintem vicces képeket lehet róluk csinálni.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. június 27. 10:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=324396#post324396][b]Dwayne Warren - 2014.06.27. 10:16[/b][/url] Mácsai Mina
- Minden van itthon, akkor majd kiválasztod. Bólint, ellöki magát az ajtófélfától, hogy megfordulva az apró konyha felé induljon. Nem hazudik, amikor azt mondja, minden van, amit egy Mina- korabeli, első világbeli gyerek csak szerethet. Pár nappal korábban, egy magányos és teljesen fölösleges bevásárlás során döbbent rá, a lakása a legminimálisabban sem alkalmas egy poronty ellátására, már ami a táplálkozást illeti. Pánikba esve rongyolt be az édességes osztályra, semmilyen szűrést nem használva söpört mindent a kosarába, ezt pedig a reggeliző osztályon is megismételte. Akkor a fizetésének egy tekintélyes részét hagyta a kerek szemekkel bámuló pénztárosnál, egy valamit azonban mindenképp profitált: most, hogy a tértágító-bűbájokkal ellátott konyhaszekrényt kinyitja, egy komplett édesség- és müzligyár egy éves termése válik láthatóvá. - Csoki... csoki... van ilyen gyümölcsös is, meg ilyen... mi ez... állatos. Utóbbit kihúzza a helyéről, hogy közelebbről is megszemlélje a dolgot. A kislány kérdését fél füllel hallgatja. Kissé felvonja a szemöldökét, hátranéz rá, majd egyszerűen megvonja a vállát. A müzlis dobozt leteszi a pultra, zoknis lábával kinyitja az egyik alsó konyhaszekrényt, majd lehajolva elővesz egy példányát a Mina által említett italnak. Leteszi a kislány elé, a jelzés pedig egyértelmű. Ő maga továbbindul a hűtő felé, hogy tejet és valami tálat keressen a reggelihez. - Be. Megmutatom, hogyan kell, legközelebb akkor egyedül is menni fog - a vállával belöki a hűtő ajtaját, a tejet és két tálat az apró konyhaasztalra teszi, végül pedig visszafordul egy apró kávéscsészéért, azt adja át Minának. - Ha kíváncsi vagy, kóstold meg. Ennyitől nem lesz bajod. De anyádnak egy szót se.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Mácsai Mina Izabella INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. június 27. 20:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=324796#post324796][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.06.27. 20:05[/b][/url] Apuka
- Tényleg? Nem is értem, hogy akkor anya miért csomagolta el a fél hűtőt azzal a felkiáltással, hogy „apádnál csak sör lesz”, hiszen ahogy apa mondta minden van, és tényleg, ahogy kinyitja a szekrényt, az tele van csokival. Mintha apu kifosztotta volna a mikulást és ebédre a húsvéti nyuszit készülne megfőzni. - Ebédre nyúl lesz? Pillantok fel rá bizonytalanul, mert egy kicsit tényleg elhiszem, hogy bundás pajtásunknak bizony annyi. Jó, tudom, hogy a körülöttem lévő felnőttek pénztárcájának köszönhetem az ünnepeket, de nem tudok néha nem gyerekes lenni. Tényleg van itt amúgy minden, amit egy gyerek csak el tud képzelni, és már azt is tudom, hogy hol kell keresni. Túl magasan. Viszont semmi probléma, mert ilyen téren otthon is igen kreatív voltam. - Az a csoki alkoholos. Anya mindig olyat eszik, de nekem nem ad belőle. Azt mondta, lesz még elég alkalmam. Ti sokat ittatok anyával? Anya őszintén megmondta, hogy igen, de apától is hallani akarom. Jó nem voltak olyan durvák, mint az egyik osztálytársam apukája, nem itt, még a mugli suliba. Ő nagyon sokat ivott, és szegény Bálint sokszor nem szeretett átöltözni tesire. Sokáig azt hittem azért, mert kisebb mint a többiek, és piszkálni szokták, aztán egyszer volt egy szülői, és anya utána elmesélte, hogy mit csinált az apukája Bálinttal. Én szerencsés gyerek vagyok ilyen szempontból, mert a szüleim sosem bántottak, elég volt, hogy megbeszéltük a dolgokat. Na nem mintha olyan sokszor rossz lettem volna. - Az állatosat kérem, az a kedvencem. Felülök az asztalhoz, és nézem, amiket apa elém pakol. Először a müzli korrekt, aztán unicum, nem korrekt, de nagyon szép az üvege, tetszik a gömb forma. Kapok tejet, korrekt, meg tálat, ez is rendben van, aztán egy kávéscsészét, és csodálkozva nézek fel apára. - Ha vodkát mondtam volna, azt is tudnál adni? Vagy bort, sört? Mennyi alkoholt szoktál inni? Anya és apa lényegében a féktelen ivásnak és vicces cigizésnek köszönhet engem, de most nem szeretik egymást és kistestvért se akarnak adni nekem, szóval nem értem, hogy miért fogyasztanak még mindig alkoholt, hiszen nem tinik már. Mindenesetre ha már így megengedték, és persze anyának majd nem szólok, ha csak el nem szólom magam, húzom közelebb az üveget, és kezdem el kibontani. - Kérek egy kiskanalat is. Töltök a kávéscsészébe, nem aprózom el, mert biztos finom és ennyit szabad, majd megszagolom. A szaga nem olyan jó, de a halé se, mégis finom. A reggeliző pehelyből teszek először, majd felöntöm tejjel, csak utána fordulok az ital felé, amiből egy nagy kortyot iszok, pedig nem almalé. Érzem, ahogy a torkomat végigmarja ez a kellemetlen íz, és még a nyelvem is rossz lett tőle. Lepattanok a székről, és egy szó nélkül futok a fürdőszobába, hogy megmossam a nyelvem és a fogam is, meg öblögessek a hipererős szájvízzel, ami még mindig jobb, mint ez. Émelygek és rosszul vagyok, rossz a torkom, a leheletem, a nyelvem íze. Folyamat köpködök és undorodós hangot adok ki, majd nagy sokára csak előmászok, és visszaülve eltolom az üveget is, a poharat is. - Hogy vagytok képesek ilyet inni? Elment az étvágyam tőle. Én sose fogok inni.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. június 29. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=326409#post326409][b]Dwayne Warren - 2014.06.29. 19:27[/b][/url] Mácsai Mina
Leül az egyik alacsony konyhaasztalra a kislánnyal szemben, maga elé húzza a csorba szélű tálat. Ezeket a holmikat az előző lakó hagyta itt, aki szintén hivatalból kapta a lakást is szintén nulla ráköltésből igyekezett megoldani a lakhatást. Neki így is megfelel az otthona, mindenhonnan összehordott kölcsönbútorokkal, pohárkészlettel, aminek nincs két egyforma darabja és azzal az ocsmány kanapéval - na nem, talán az az egyedüli, amit szeretne kidobni egyszer. Mina kérdez, ő pedig csak fölpillant, azonban nem válaszol. Az édesanyja és az ő megismerkedése biztosan nem olyan történet, amivel egy ilyen befolyásolható lelket traktálni szeretne. Legalább is, egyelőre. Ha a lánya idősebb lesz, biztos benne, hogy részletesen elmeséli neki, mit, hogyan és hol rontottak el azon a nyáron - már ha kíváncsi lesz rá -, ez azonban nem ma lesz. Önt magának az állatos gabonapehelyből, a tej után nyúl, hallgatásából Mina már tudhatja, semmilyen választ sem fog kapni tőle. Ekkor azonban már ismét kérdez - és bár ez nem annyira kellemetlen, most is tűnődik rajta, feleljen-e egyáltalán. - Nem sokat - a kanalával egykedvűen turkál a tejben ázó, fahéj ízű állatok között, nézi, ahogy lassan kioldódik belőlük a szín, állaguk pedig egészen lággyá válik - Majd ha felnőtt leszel, megtudod, hogy mennek ezek a dolgok. Megrántja a vállát, lassan rág, türelmesen figyel a lánya ténykedését az üveggel. Nem egy szigorú vagy különösebben felelős szülő - sőt inkább olyan, mint egy sokkal idősebb testvér, akire egy hétvégére bízták a szüleik a kislányt. Tekintete kissé megkeményedik, ahogy Mina a kelleténél erőteljesebb kortyot vesz magához, a reakció miatt azonban, bármennyire helytelen, röhögni kezd. Egy jó apa minden bizonnyal a lánya után menne, hátha rosszul van, ő azonban nevetve fordul vissza a reggelije felé, hogy leküzdje a szivacsos állatokat.Akkor néz föl legközelebb, amikor Mina visszatér, a kaján vigyor még akkor sem olvad le az arcáról. - Ez a beszéd, Kismajom. Aztán ne felejtselek el emlékeztetni erre úgy tizenhat éves korodban.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 29. 19:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=326429#post326429][b]Almásy Léna - 2014.06.29. 19:47[/b][/url] DwayneIgazából tényleg megtanulhattam volna már tartani a számat. Dwayne-nek ilyenekről beszélni körülbelül olyan, mintha egy falat akarnék rávenni, hogy két centivel arrébb másszon. Egyszerűen makacs öszvér és bármit is tehet az ember lánya, nem fog megváltozni. Sajnos én még mindig hajlamos vagyok hinni a mesékben, aztán mindig koppanok, amikor a fene nagy happy end elmarad. - Nem haragszom - sóhajtottam egyet és ellöktem magam a faltól. Egy pillantást vetettem felé, aztán végigpásztáztam a szobát a táskámat keresve. Könnyebb volt ezt kimondani, mint azt, hogy igen, Warren, sikerült szépen betalálnod a kutyás hasonlatoddal. Az arcomról nyilván ordított, hogy nem éppen egyezik a véleményem a kimondottakkal, de a békességért bármit, ugyebár. - Nekem most mennem kell - kiszúrtam a táskámat a virágos kanapé lábánál - De majd beszélünk meg minden. Szerettem volna maradni, meg is tehettem volna, de most az egyszer nem azt tettem, amit a kedvem diktált. Egy pár hasonló szóváltást egymásra halmozhattunk volna még a nap folyamán, aminek megint egy orbitális veszekedés lett volna a vége. Nem voltam jó passzban, ő sem volt jó passzban, így hát távozóra vettem a figurát. Búcsúzóul még végigsimítottam a vállán, aztán egy intés kíséretében átsétáltam a nappalin és elhagytam a lakást.
|
|
|
|
Mácsai Mina Izabella INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. július 2. 21:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=329183#post329183][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.07.02. 21:36[/b][/url] Apuci- Olyan szívesen lennék már most felnőtt. Nem lehetne? A ti világotok olyan izgalmas. Persze gyereknek lenni se rossz, csak már nem olyan izgalmas. Sokszor unatkozom. Főleg mostanában, hogy olyan sok időt töltök a kollégiumba, szinte teljesen kimerítettem már azokat a dolgokat, amiket a szabadidőmben szoktam csinálni. Nem gondoltam át teljesen ezt a „kollégiumban majd elleszek én, csak had járjak ide tovább” dolgot, otthon azért könnyebb volt, és megszokottabb, még akkor is, ha anyával most új helyre költöztünk, egyszerűen az otthoni illatokkal és hangokkal, mégiscsak könnyebben elalszik az ember. Nem riadtam fel a csörömpölésre, hiszen tudtam, nincs nagy baj, csak anya megint eltört valamit, főleg a káromkodása miatt, itt arra is felkelek, ha a nevelő eloson a folyosón, miközben ellenőrzi, hogy minden rendben van-e . Azt hiszem kicsit nyűgös lettem. - Miért, milyen leszek szerinted tizenhat évesen? Az már csak három és fél év. Október végén már tizenhárom leszek. Hihetetlenül gyorsan szaladnak az évek, mostanában már csodálkozom azon, hogy az egyik születésnapom még el sem múlt, máris itt a másik. Négy év múlva felnőtt leszek, legalábbis a mágusvilágban, de el sem tudom képzelni azt, hogy ne ilyen legyek, pedig hiába nőttem megint négy centit, egyszerűen úgy nézek ki, mint egy gyerek. Nagy kanállal falom az állatokat, és néha felpillantok apára. Akarok kérdezni tőle valamit, de nem tudom, hogy tegyem fel. Az lenne a legegyszerűbb, ha csak úgy feltenném nem? - Apaaa… Na, ez szuper, akkor meg is van az első mondat, már csak a többit kellene összetenni. Kicsit kavargatom a tejemet, ami már barnás a fahéjtól. Megkérdezhetném, hogy elmegyünk-e majd fánkot enni, de tudná, hogy nem mondok igazat. - Szerinted anyának nincs kedve Bogolyfalvára költözni? Mostanában keveset vagyok vele, és hiányzik, és akkor nem kéne kollégiumot fizetni. Nagyon hasznos lenne szerintem. Szerinted?
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. július 2. 22:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=329222#post329222][b]Dwayne Warren - 2014.07.02. 22:57[/b][/url] Mácsai Mina Megrázza a fejét, a szemét azonban nem emeli föl a gabonapehelyből, aminek állatai lassan amorf masszává vizesednek föl. Felrémlik előtte a saját gyerekkora valahol a wisconsini erdőkben, ahogy a bátyjaival ökörködtek, minden nyarat és szabadidőt a farmon kívül töltve. Gyakran ácsingózott az orrát a kirakatok üvegének nyomva, arról álmodozva, hogy ha felnőtt lesz, mi mindent megvehet és bizony nem szól rá senki. Ő is tűzoltó akart lenni, ahogy minden valamirevaló mugli suhanc, aztán vadász, rendőr, börtönőr. Ahogy belegondol, egykedvűen rágódva a reggelijén, ennek egy része valóra is vált, azonban közel sem úgy, ahogy azt gyerekként elképzelte. Kedve lenne vállon ragadni a kislányt és megmondani neki, édes lányom, készülj fel, ennél már csak rosszabb lesz, élvezd ki, amíg gyerek vagy, onnantól utálni fogod ezt az egészet. Felnőttnek lenni szívás. Mégsem teszi. Nem sokat tud a gyereknevelésről, azt azonban sejti, vannak dolgok, amiket jobb elhallgatni a feltörekvő nemzedék elől. A megszólításra sandít föl, az asztalon könyökölve, kérdőn várja, amíg a kislány kiböki, mit szeretne. - Fogalmam sincs. Ezt csak az anyád tudhatja. Lassan beszél, jól rejtve, hogy valójában a frász kerülgeti a gondolattól is. Na végképp az hiányozna neki, hogy Zója ismét leköltözzön a faluba, tovább bonyolítva egyébként sem unalmas életét. Ez azonban ismét olyasmi, amit kénytelen elhallgatni most. - Anyád szeret ott élni, ahol van - hazudja folyékonyan, hiszen fogalma sincs róla, mit gondol Zója - és gondolom nyűg lenne neki a költözés. A munkája is ott van. Jó neki.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Mácsai Mina Izabella INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. július 3. 14:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=329540#post329540][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.07.03. 14:00[/b][/url] Apucim- De vannak olyan emberek, akik a faluból járnak hozzá, az nem lenne elég? A választ ugyan sejtem, hiszen anyu mindig azt mondta, hogy hiába szereti a munkáját, és hiába szeretne segíteni mindenkin, akin csak tud, fontos, hogy meglegyen az a bizonyos összeg minden hónapban, ami elég ahhoz, hogy jól éljünk, és ne érezzek semmiben hiányt. Nem is éreztem, soha semmiben, és fizeti a kollégiumot, a külön foglalkozásokat, amit csak szeretnék, és emiatt igazán hálás vagyok neki, mert tudom, hogy ha nem dolgozna ennyit, akkor minderre nem telne, mégis rossz ez így, de ha apa mondja, akkor biztos az az igaz. - Bocsánat, nem szerettem volna ellenkezni veled. Bánatosan hajtom le a fejét, és inkább igyekszem a tejet kikanalazni, hogy addig is legyen amivel elfoglalom magam. Nem szeretek ellent mondani a szüleimnek, de mostanában egyre többször veszem észre, hogy megteszem. Nem lesz ez így jó, tudom, és ezért is kérek bocsánatot, mintha azzal bármit helyre lehetne hozni. Apának biztos igaza van, ezt el is könyvelem magamban, hiszen miért hazudna nekem? Az én szüleim mindig őszinték, és nyíltak. Nem is feltételezek mást ebben a beszélgetésben sem. - Léna nem jön át ma? Jobb azt hiszem, ha elterelem a témát, érzem, hogy már így is sokat beszélgettünk anyáról, és nem tenne jót a mai napnak, ha még többször előkerülne. Inkább keresek mást, amit a reggeli maradékához feldobhatok, mint téma. Lénát úgyis jobban szereti, mint anyát, talán ez majd megenyhíti. - Elmehetnénk mondjuk állatkertbe, vagy fagyizni. Szép idő van. Nem tudom, hogy tervezett-e valamit mára, de ha nem, akkor adok én neki tippeket szívesen, ha nem lenne ötlete. Anya csak holnap jön értem, addig pedig időnk mint a tenger, és egy kis fagyi tényleg jól esne most.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. július 7. 14:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=332469#post332469][b]Dwayne Warren - 2014.07.07. 14:22[/b][/url] Mácsai Mina Megrántja a vállát. - Fogalmam sincs, mit akar az anyád. Részéről régen lezártnak tekinti ezt a beszélgetést. Semmi sem hiányzik neki kevésbé, mint hogy Mina is felemlegesse neki az exét - még ha ez komolytalan kérés is. Valójában nem kellene felhúznia magát azon, ha a kislány az édesanyjáról beszél, Dwayne Warren azonban nem az, aki a logikájáról vagy empátiájáról lenne ismeretes. Az utolsó pár, felázott gabonapehelytől teljesen elmegy az étvágya. Elhúzza a száját, a kanalával piszkálgatja őket kissé, végül azonban feláll. - Ma Léna nem ér rá. Majd talán holnap átjön. Dolgozik. A tányérját és kanalát a mosogatóba teszi, ahol több szennyes edény is tornyosul már, némi vizet enged rájuk, majd otthagyja őket. Tényleg könnyebb lenne, ha Léna itt lenne, ő valahogy jobban megérti magát ezzel az aprónéppel. Nem csoda, hisze nő, a nőkben pedig genetikailag kódolt az anyai ösztön. - Itt van állatkert? - felvonja a szemöldökét - Hát felőlem aztán.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
 suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8139
|
Dwayne Warren Írta: 2014. július 14. 09:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336133#post336133][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 09:50[/b][/url] El sem hiszem, hogy itt vagyok, de nem láttam más, ésszerű megoldást. A jelen helyzet groteszk bár, logikusnak azonban teljesen logikus. Néhány röpke órája annak, hogy megtörtént az, amitől annyira tartottam. A kevés dolgok egyike, amitől -mondhatni- félek. Már amikor kora este felébredtem, éreztem, hogy valami nincsen rendben, aztán ahogy lebotorkáltam a konyhámba, alig akartam elhinni, ami ott fogadott: a hűtőm lerobbanva, így egész tartalma oda. Speciális fémtermosztátjaim a hidegnek köszönhetően tartották a bennük lévő folyadékot olyan állapotban, ahogyan az beléjük került. A jégszekrény elromlásával azonban minden megromlott. A vérkészleteimnek annyi... Hosszú másodpercekig csak rémülten álltam kitárt hűtőm előtt, és bele se mertem nézni a tárolókba. Amikor végül megtettem, rémes szag csapta meg érzékeny orromat, és azt hittem, a világból kiszaladok az elkeseredettségtől. Hiszen nem elég, hogy nincsen mit ennem, az elmúlt napokban spórolni kezdem az adagjaimmal, amíg Kírával új forrást nem kerestetek egy kórházban. Mégis, miért gondoltam, hogy lehet ezt halogatni? Miért nem készültem fel jobban? Most már mindegy. A helyzet adott, és megoldásra vár. Ahogy lehiggadtam annyira, hogy végiggondoljak mindent, rádöbbentem, nincs más út, minthogy biztonságba helyezzem magam. Mármint nem olyan helyre, ahol engem védenek meg, hanem ahol tőlem védenek másokat, amíg a kis beszerzőmmel le nem zsírozom az ügyet, vagy egyéb megoldást nem találok. Ahogy pedig ez realizálódott bennem, rögvest a tuskó amerikai képe sejlett fel előttem. Akármilyen rossz véleménnyel vagyok a személyéről, a stílusáról, az egyértelmű számomra, hogy ért ahhoz, amit csinál. Itt állok hát budanekeresdi lakása ajtaja előtt, az éjszaka közepén. Mentem az illata után, amit az orromba véstem, mint a legtöbb ismeretségemét. Nem örültem, hogy ilyen messzire kellett jönnöm, noha nem volt megerőltető a számomra. Mélyeket lélegzek, mintha bármit is számítana, és bekopogok az auror ajtaján. Nem lesz oda érte, hogy ilyenkor zaklatják, főleg, hogy én teszem. Dehát... ez van. Kissé leszegett fejjel, sötét ingben és nadrágban, félig arcomba lógó hajjal, feszülten állok nyurga valómban a küszöbe előtt, hallgatva a benti neszeket. ###
|
|
|
|
Mácsai Mina Izabella INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. július 14. 10:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336171#post336171][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.07.14. 10:51[/b][/url] Apuci- Rendben. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, reméltem, hogy apa megérti, mit szeretnék mondani neki, de nem így lett. Kimondani azonban félek, mert mi van, ha rosszul sül el a dolog, veszekedni nem akarok. Inkább visszafordulok a reggelim felé, bár sok kedvem már nincs hozzá. Apa felkel, én pedig lesütött szemmel játszok tovább az állatkákkal, amik mostanra igencsak fura alakúak lettek. - Kár, jó lett volna, ha itt van. Én is felkelek, a mosogatóhoz sétálok, majd beleteszem a tálamat. Mivel elég magas vagyok, a kortársaimhoz képest meg aztán főleg – köszönöm anyu és apu – így nem kell semmilyen plusz magasítót használnom ahhoz, hogy a szivacsért nyúljak, és elkezdjek kényelmesen mosogatni. Ezzel is telik a reggel, és még hasznosnak is érzem magam, különben sem voltam túl kedves, hogy már reggel, ébredés után letámadom apát az anyás dolgaimmal, így most elég nagy bűntudat van bennem a dolog miatt. - Van, bár nem tudom, pontosan hol, de olvastam róla. Valaki biztos tudja. A reggelizős és egyéb edények elmosogatása jó időkitöltés, és vicces, amikor a kezem már olyan ráncos, mint az idős néniké. Mire végzek, mint a két hatás megvan. Egy konyharuhába megtörölve a mancsaimat indulok vissza a szobámba, hogy felöltözzek, és olvassak egy kicsit, amíg apu fel nem bukkan újra.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. július 14. 11:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336197#post336197][b]Dwayne Warren - 2014.07.14. 11:31[/b][/url] Adam Kensington Felhördül, ahogy a rivális csapat újra pontot szerez, majd a söréért nyúl. A szobát a sarokban megbúvó állólámpa és a téve kékes fénye világítja meg, utóbbiban egy délutáni baseball meccs folyik, az egyetlen értelmes, amit ezen a mugli szerkezeten, némi varázslat segítségével be tudott hangolni. Azokat az estéit, amiken egyedül lenni kényszerül, rendszerint így tölti, szendviccsel az ölében, a lábát hanyagul a közelebb húzott dohányzóasztalra fektetve. Az agya zsibbasztása, úgy érzi, néha neki is kijár. A kopogás meglehetősen szokatlan az ajtaján. Vendégeket egyáltalán nem szokott fogadni, különben nem is sok ismerőse lenne, aki ilyen későn zaklatná. Talán Léna mégis úgy döntött, hogy hagyja a halaszthatatlant és átjön, vagy rá van szükség a minisztériumban, ezek sejlenek fel az agyában, miközben a szendvicset lepakolja az öléből és feltápászkodik. A morzsákat lesöpri Slayer logós, sötétszürke pólójáról, az utolsó falatot út közben nyeli le, ahogy az ajtóhoz ballag. A kezét még utoljára megtörli a nadrágjában, aztán oldja fel a mágikus zárat. - Mi a... sz*r? Mi van? Nem leplezi a megrökönyödést, ahogy az ajtót kinyitva az álpolatlan hajjal keresztezett arc visszapillant rá. Az arckifejezése ingerült fintorba rándul. - Mehetsz innen elfelé - int a lépcsőház irányába - aztán nagyon gyorsan.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
 suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8139
|
Dwayne Warren Írta: 2014. július 14. 11:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336224#post336224][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 11:54[/b][/url] Valami sportközvetítést néz a tévében és közben kajál. Ezeket szűröm le a bentről érkező hangokból, valamint azt, hogy valóban nincs oda érte, hogy ilyenkor bárki zaklassa. Ahogy nyílik az ajtó, ráemelem kék, erős fény szemeimet, amik most rengeteg különféle érzelemtől teltek. Feszültség és az önuralom szilárd elhatározása keveredik bennük a szomjam okozta homállyal. Ahogy az auror meglepett nyersséggel kérdez rá, mi járatban vagyok, aztán már int is el magától, egészen mély levegőt kell vegyek, miközben összeszorítom vékony ajkaim. Na nem a stílusa miatt, hanem egyszerűen amiatt, mert legszívesebben itt helyben megcsapolnám azt az idegességtől ínycsiklandozóan lüktető nyaki ütőeret. - Segítened kell... - susogom, alig nyitott számon át, szavaimat még különösebben ejtve előbújt szemfogaim miatt. Nem erőltetem magam az elrejtésükkel. Ha nagyon akarnám menne, de most inkább másba ölöm az energiáimat. Az önkontrollra. - Ideiglenesen... be kéne zárnod valahova. - közlöm Vele egyszerűen, mit akarok Tőle, és azt hiszem, ez a felvetés bizonyos mértékig el fogja nyerni a tetszését. Valószínűleg legfeljebb az adhat okot a szájelhúzására, hogy csak egy kis időre kérem az elszigetelésemet, nem pedig örökre, az Azkaban egyik legjobban őrzött, legeldugottabb cellájába. Pedig attól biztos örömtáncot lejtene. Nagyon sajnálom, nem azért jöttem, hogy a kedvére tegyek, hanem azért, hogy ne jelenthessek veszélyt másokra.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. július 14. 13:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336269#post336269][b]Dwayne Warren - 2014.07.14. 13:33[/b][/url] Adam Kensington Segítenie. Horkantásszerű hangot hallat, az alkarját az ajtófélfának támasztja. Félszegen sandít rá, magában átkozza az ostobaságát, hogy nem tart legalább egy kihegyezett karót valahol az ajtó mellett. Na nem, bármilyen meglepő, önként nem támadna, de ebben a felállásban, be kell vallani, ő a prédaállat. - Mi van...? Összébb húzza a szemét. Nem arról van szó, ő nagyon szívesen vasra verné ezt a büdös hippit, a kérés azonban furcsa, jeges borzongást kreál a gerince mentén. Veleszületett bizalmatlansággal ereszti le a kezét, hogy összefonja maga előtt. Körbenéz a folyosón, majd vissza Adamre. - Mi van, kinyírtál valakit, vagy mi? A számára legnyilvánvalóbb eshetőségre kérdez rá, amit őszintén kinézne belőle. Nem ő lenne az első, aki bajos ügyei elsimításáig, vagy épp az alvilág elől menekülve keresné az őrizet biztonságát, Dwayne pedig nagyon szívesen börtönözi be őket mindig, apró szívességekért cserébe. Mégsem tetszik neki ez az egész. A szeme hosszasan elidőzik a kivillanó szemfogakon. - Na nem, nálam nincs alibi, húzz innen a fenébe.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
 suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8139
|
Írta: 2014. július 14. 14:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336290#post336290][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 14:16[/b][/url] Figyelem a férfi hanyag mozdulatait, amelyek azonban mind ijedelmét hivatottak leplezni. Már nem azon a berezelt módon, de van benne félsz velem kapcsolatban, efelől kétségem sincs. Akármilyen lazának és magabiztosnak tűnik, azért tart Tőle, hogy rátámadok. Jelen helyzetben a félelem nem alaptalan. - Nem. Nem nyírtam ki senkit. Azért kell bezárnod, hogy ne is tegyem. - magyarázom neki kissé kemény s betűkkel, agyaraim közt szűrve ki szavaimat, miközben jelentősen fénylő tekintetemet az auroron tartom, ügyelve rá, hogy csak a célom lebegjen a szemem előtt. Semmiképpen nem gondolok arra, milyen fenséges volna belé mártani a fogaimat, és csak szívni és szívni Őt. Az jár a fejemben, hogy remélem, van jogosultsága arra, amit akarok Tőle. Remélem, be tud juttatni pár órán belül egy varázslatokkal védett zárkába, nem a saját biztonságom, hanem a mások biztonsága érdekében! Sejtem, mik fordulnak meg az agyában a kérésem nyomán és hogy mit ért alibi alatt, de koránt sem erről van szó. - Megromlottak a vértartalékaim, és nagyon keveset táplálkoztam az elmúlt napokban. Másoktól elzárt helyen kell legyek, míg az emberem megtalálja a módját, hogy újratöltsük a készleteimet. - magyarázom neki lassan, nyugodtan, végig mélyen a szemébe nézve, figyel vonásait, eljut-e hozzá minden, miközben továbbra is ajtaja előtt állok magas, sötét alakommal. - Vagy... van esetleg olyan ismeretséged valamelyik kórházban, akivel meg tudnék egyezni, hogy kaphassak a készleteikből? - vetem fel a kérdést, azonban nagyon kis esélyét látom annak, hogy rendelkezzen ilyen kapcsolattal. Érdeklődésemet sokkal inkább azért ejtettem meg, hogy világos legyen neki, a beszerzőm nem úgy fog engem új véradaghoz juttatni, hogy megkötöz és elrabol nekem embereket, akikből falatozhatok, hanem önkéntes adományokból szándékozom megoldani a táplálékbevitelemet. Mint alapvetően mindig, amióta csak lehetőségem van erre.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. július 14. 14:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336295#post336295][b]Dwayne Warren - 2014.07.14. 14:21[/b][/url] Adam Kensingon Összeszorítja a száját, egy ideig töprengve állja a tekintetét, bár a fényes szemek felébresztenek benne egyfajta menekülési ösztönt az agya legmélyén. A háta mögött hallja a tévé monoton zümmögését, az egy szinttel alatta lakó család pedig déliesen heves vitába kezd. Egy ajtó csapódik a folyosón, ő pedig félreáll az útból. - Gyere be. De ne nyúlj semmihez. Nem a legjobb ötlet és minden életösztöne sikítozva ellenkezik az ellen, hogy a ragadozót a saját vackába invitálja, a vámpír mégsem álldogálhat a muglik lakta léakóház hideg folyosóján. Az otthonában pedig egyedül ő az úr, saját fedél alatt pedig semmi sem árthat neki. Legalább is előszeretettel nyugtatja magát ezzel, amikor az őt üldözőkre gondolva hajtja álomra azt a makacs fejét. - Sz'al tegyelek hidegre egy időre, hah? Ez asszem megoldható. De elég sok nyűg van vele, aztán meg gondolom nem akarsz ottmaradni örökre. Zsebre teszi a kezeit, elpillant a tévé felé, majd vissza hippire. Tetőtől talpig végigméri, mintha csak azon gondolkodna, nem-e túl nagy ahhoz, hogy egyszerűen egy cipős dobozba préselje vagy betegye egy hörcsögketrecbe, amíg meg nem oldódik a dolga. - Hát... a bátyám lehet, hogy ismer valami szervcsempészeket, akik okosban meg tudják oldani a dolgot - az ajkába harap, mielőtt pedig Adam azt hinné, Dwayne a Szentlélektől megszállva adta volna a fejét jótéteményre, egy vállvonással hozzáteszi - De ez nem lesz olcsó. A vér és a minisztériumi fogdák ára is eléggé felment mostanság.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
 suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8139
|
Dwayne Warren Írta: 2014. július 14. 15:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336329#post336329][b]Adam Kensington - 2014.07.14. 15:11[/b][/url] Beenged végre. Mondjuk akkor sem lepődtem volna meg, ha az utcára invitál tárgyalni, vagy valami eldugott sikátorba. Az emberek nem szívesen hívnak be magukhoz úgy nagy általánosságban. Nem mintha különben szükségem volna az engedélyükre a belépéshez. Tudom, vannak ilyen legendák, és lehet, némely fajtársamra jellemző is, hiszen különbözőek vagyunk, nekem viszont ez nem sajátosságom. Bólintok, és átlépem a küszöböt, körbepásztázva a helyet. Úgy hiszem, ez valami szolgálati lakás lehet, aminek a berendezésén az auror nem igazán változtatott a beköltözése óta. Nem erőltette meg magát, hogy otthonosabbá tegye, hogy bárhogyan dekorálja. Ez utóbbit alapból nehéz lenne erről a tagról feltételeznem. Inkább az a magát bevackoló fajta. Mindenhova odadobja a saját holmiját, megjelölve a területet, az esztétikát teljesen figyelmen kívül hagyva, ahogyan akármilyen más értéket. - Így van. - biccentek ismét, ahogy összegzi a hallottakat, és morfondírozni kezd a megvalósításon. Megállok közben nappalija közepén, szembefordulva vele, fehér kezeimet magam mellett lógatva, feszült békével kémlelve Őt. - A pénz nem számít. - ejtem a varázsszavakat tűhegyes szemfogaim közül. Erre a mondatra általában leomlanak a falak, feloldódnak a gátlások és minden jóval könnyebben megoldhatóvá válik. Remélem, az előttem álló ipse is ellazul kissé ettől! Nem kell még, hogy Ő is idegelje magát. Stresszelni most itt vagyok én. Éppen ezért nem vetek fel egy kézenfekvő eshetőséget, mely szerint átugorhatnánk az egész bebörtönözősdit, ha mondjuk adna nekem a véréből akár közvetlenül, akár szakszerűen levéve Tőle egy adagot. A végén még kiborulna, hogy akkor nyilván erre ment ki az egész. Hogy ilyen agyafúrt módon vegyem a vérét. Erre a hisztire meg nincsen szükség most. - Ha minden jól megy, elég volna egy-két napnyi elzárás. Főleg, ha bátyád elég gyors. - fedem fel a konkrétumokat, közben ismét körbetekintve a nappaliban. De nem nyúlok semmihez, ahogyan kérte. Vagyis hát odanyögte.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3683
|
Írta: 2014. július 14. 15:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=336346#post336346][b]Dwayne Warren - 2014.07.14. 15:35[/b][/url] Adam Kensington - Aha. Na várjá'. Hátat fordít, kikapcsolja a tévét, fölveszi a szendvicsét a kanapéról, hogy fél kézbe fogva eltüntessen belőle egy nagyobb falatot. A saját otthonában, legyen az bármennyire átmeneti, már nyugodtabban fordít házaz a szörnyetegnek, bár a tekintetét nem egyszer érzi a tarkóján. Úgysem mer megtámadni, szögezi le magában bizonytalanul, ahogy letöröl egy adag majonézt a szája széléről, miközben átsétál a másik szobába, hogy összeszedje a holmiját. Különben már megtette volna. Nem? Nem...? Franc se tudja igazán. A fene belé és a jó szándékába, miért kell neki mindenkin segíteni. Még akkor is, ha nem csinálja ingyen. - Gondoltam, hogy tökre jól meg tudunk egyezni. Bár nem a pénz érdekel igazán. A pólója tetejére felhúzza a minisztériumi egyenruháját, a sötétszürke dzsekit, ami az osztagát és beosztását jelzi. Kissé nyűgösen dörzsöli meg a szemét, az övére felcsatolja a bőr rekeszekben függő, kötelező tartozékait, magában azon töprengve, mire hivatkozva juttassa be ezt a bubifrizurás majmot. Tény, a dolgok ki- be való csempészésében van némi jártassága, de mindig szüksége volt valami háttértörténettel, pláne, mióta mindenféle pénzügyi megszorításoknak hála egyre kevesebb fogdát biztosítanak. Ennek pedig ráadásul egy puccos magánzárka kell, na hát persze... - Ha kérdeznek valamit, akkor jól fogd be a szád, mert jogod van hallgatni. Ha meg bármi baj történik odabenn, engem nem ismersz.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|