 Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival. A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt. Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott. A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában. A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. november 5. 08:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=883702#post883702][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.05. 08:08[/b][/url] ××× AvaIzgalmas ez az egész, ugyanakkor rémisztő is kicsit, szóval papíron épp olyan, ahogy szeretem, mégis kicsit aggodalmasan figyelem mozdulatait. Illetve azok hiányában azt, ami történik. Amíg csak a hajam emelgette, móka volt és nevetés, a hűvös levegő melegebbre cserélése meg egyenesen jól esett, már-már feltöltött. Utálom a telet, és a hideget, megbénít, elcsigáz, szóval ebből következik, hogy az ellentéte pedig.. nos, az ellentétét váltja ki. - Tökre megnyugtattál - jegyzem meg neki idegesen nevetgélve, és hiába nem ismerem még túlzottan, valahol el kell kezdenem a barátkozást, és lehet, hogy nem is vagyok neki szimpi, csak most pont kapóra jöttem, hogy gyakoroljon valakin, azért megpróbálom elnyerni a bizalmát, amit legkönnyebben úgy tehetek, ha a kedvében járok, igaz? De Nessie azt mondta, aranyos lány, és tényleg nem tűnik olyannak, aki bántani akarna. Nem mintha olyan jól látnám a vonásait, de a hangja tetszik. Felsikkantok meglepettségemben, mikor érzem, hogy elemelkedem a talajról és számra tapasztom kezeim. Hevesen kalapál a szívem, és érzem, hogy az indokoltnál jobban felzaklat, ami történik. Elvégre nem vagyok magasan, Ava nem dobál ide-oda a levegőben, nem fordít a fejjel lefelé, hogy szégyenszemre a bugyim mutogassa, de mégis.. a lelki szemeim előtt megjelenik mindez, még ha semmi ráutaló magatartás nincs is a másik felől. És izgatottságom ellenére, vagy épp azért, hogy megnyugtassam magam, még nevetgélek is közben, és végtére is élvezem a szokatlan élményt. Minden klassz és szuper, egészen addig a pillanatig, míg hirtelen rántást nem érzek, és váratlanul a magasságomból is veszítek. Ha egy seprűn ülnék, ez nem lenne ijesztő, bár akkor a védőszemüvegem alatt ott lenne az igazi is, és látnám, milyen távol van a talaj, most azonban egyik feltétel sem teljesül. Nem látom pontosan, hogy ebből a magasságból a bokám töröm-e vagy csak simán talpra érkezem, esetleg kinyúlok a füvön, de a nagyobb baj, hogy Avát sem látom, miért csinálja velem ezt. A levegő pedig ismét fülledtté változik körülöttem, ezúttal azonban nem tud megnyugtatni.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. november 5. 22:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=883744#post883744][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.05. 22:29[/b][/url] ××× AvaEgyből hallom is, hogy sűrű bocsánatkérésekbe fog, ami nem segít megőrizni a nyugalmam, mert ezek szerint tényleg valami olyasmit csinált, amit nem állt szándékában. Márpedig ha véletlenül, és nem tudatosan használja rajtam a képességét, az nem jó. Ugye, nem? Nincs túl sok tapasztalatom az elemi mágiával, odahaza nem tanítják ilyen szinten, és sokan épp amiatt jönnek ebbe az egyébként átlagosabbnak számító iskolába, mert a képességoktatás viszont, különösen az elemistáké világszínvonalú. Ha valaki jelét mutatja, hogy benne lakozik ez a fajta erő, általában itt köt ki, én pedig kíváncsi lány lévén vagy hamar megöregszem majd, vagy még azelőtt fűbe harapok. Talán épp most, de a lényeg, hogy azért is mentem bele, hogy gyakorlok Avával, mert érdekelt, mit tud. És most már tudom. És lehet felrepít az egyik torony tetejére, vagy ilyesmi, annyira pánikolni kezdek, hogy még ez is reális forgatókönyvnek tűnik egy pillanatra, pedig ő megtesz mindent, hogy megnyugtasson, és hamarosan kínosan óvatosan le is ereszt a fűbe, lábam lágyan süpped bele. - Jól vagyok, semmi.. semmi baj! - rázom a fejem, és magamban újra megismétlem, és még egyszer, ezúttal már suttogva: - Minden rendben..! De valahogy mégsincs, pedig már nem mozgatja hajam szellő, nem forgok, rángatózok a levegőben, stabilan állok a földön, és azon kívül, hogy a levegő egyre melegebb, Ava semmit sem csinál. Várjunk, mi, akkor miért..? - Nekem nem úgy tűnik - állapítom meg, és már a bőröm is bizsereg az egyre csak emelkedő hőmérséklettől. Olyan érzés fog el, mintha lázas lennék. Rettenetesen lázas. Ugyanakkor erővel teli, nem levert, nem nyomott és gyenge. Egyszerre jó érzés, és elképesztően ijesztő, hiszen semmi értelme.. mit művel velem ez a lány? - Hagyd abba.. kérlek..! - kezdek most már nagyon megijedni, és hirtelen leguggolok, kezeim fejemre szorítva, ahogy a testemben koncentrálódó forróság egyszercsak kitör. Be van ugyan hunyva a szemem, mégis érzékelem, hogy valami fényesen lobban körülöttem, és mikor kinyitom a szemem, azt látom, hogy körülöttem kiégett a fű. Pernye száll lassan alá, míg én felállok és döbbenettől elcsukló hangon előhúzom a szemüvegem. Azt hiszem, olyasmi történt, amit látnom kell, és az a legkevesebb, hogy ebben lát Ava.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. november 5. 22:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=883746#post883746][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.05. 22:31[/b][/url] ××× AvaÁramlik felfelé a szinte már fojtogató meleg levegő, Ava felől pedig hideg próbál lentről bekúszni alá, de a fellobbanó lángok végül más belátásra bírják, és akkor egyszeriben vége is szakad az egésznek. Én pedig felnyomom orromra a rút szemüveget, és úgy nézek körül ámulva. Előbbi pánikomnak már nyoma sincs, felváltja egyfajta bizonyosság, nyugalom, ugyanakkor szívem mégis hevesen kalapál, és agyam vadul zakatol, próbálván felfogni a történteket. Mert valami történt, és nagyon úgy tűnik, hogy én csináltam. A maradék lángokat még elfojtja, de Ava is láthatóan úgy meg van lepődve, mint én. Csak ellenben velem, ő már össze is tudja rakni, mi volt ez az egész, elméletét hallva pedig hitetlenkedve felnevetek. - Viccelsz! Mit keresne bennem..? Vagy mi..? Úgy érted.. hogy én..? Mi..!? - rázom a fejem, és csak nevetek, mert a képtelenségekre ez a jó reakció. Ő suttog, én viszont hangosan tiltakozom, mert olyan nincs, az teljesen kizárt! Hogy én..! Neeem..! Felém nyújtott kezére nézek, és egy-két pillanatig bámulom a különös formájú foltot, amiről először azt hittem, csak unatkozott, és rárajzolt a kezére. Én rendszeresen firkálom magam, szóval logikusnak tűnt. - Én nem hinném.. sose láttam ilyet - csóválom meg ismét buksim, és kinyújtom mindkét kezem, forgatom őket, még a ruhám ujját is feltűröm, de semmi. Még mindig nem tudván igazán felfogni, mi is történt az imént, megvakarom balommal fülem mögött az égő, viszkető bőrt, és jobb kezemmel meg a nadrágszáram húzom feljebb. De tiszta hülyeség, feltűnt volna már, ha lenne ilyesmi rajtam!
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. november 5. 22:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=883748#post883748][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.05. 22:32[/b][/url] ××× AvaTöbb dolog is motivált abban, hogy a csereprogram keretében a Bagolykő falai közé jöjjek, és ezek egyike volt a kíváncsiságom, hogy láthatok majd elemistákat a képességüket gyakorolni. Nem mintha olyan hatalmas látványosság lenne, hiszen úgy tudom, hogy a fülük botját se mozgatják, csak megtörténik körülöttük, amit kigondolnak. De aztán átélni mégis izgalmasnak bizonyult, talán túlságosan is, arra azonban legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ez majd előcsalja belőlem is ezt a fajta mágiát. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez velem történik meg, olyan, mint valami vad fantazmagória, mint valami rólam szóló fanfiction, épp csak a félmeztelen, izmos, szexi pasi hiányzik, aki lágyan végigsimítana arcom vonalán, és közölné, hogy ő mindvégig tudta, hogy ez bennem van. Helyette itt van Ava, aki logikus magyarázatokkal szolgál. Cseppet sem fanfictionös a szitu. - Megvédett..? Majdnem bántottalak? - kérdezem aggodalmasan, de aztán megdermedek, mikor közelebb lép hozzám, és fülem mögé nyúl, hajam félretolva. - Van ott valami? Megégett? Nem láthatom természetesen, hogy mi van a fülem mögött, de hagyom neki, hogy megvizsgálja, és aztán hűs levegő kezdi borzolni a bőröm ott, ő pedig tovább suttog, amitől komolyan kezd az az érzésem lenni, hogy bajban vagyok. - Jó, keressük - bólintok nagyot nyelve, és el is kezdem lélekben felkészíteni magam, hogy le leszek cseszve, amiért nem vettem észre előbb, hogy pyromágus vagyok.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. december 11. 19:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884490#post884490][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.12.11. 19:46[/b][/url] ××× Aurél

Avától tudtam meg, hogy a fiúja is elemi mágus, mint ő, meg - mint az nemrég legnagyobb megrökönyödésemre kiderült - én is. De nem kaptam a sráchoz személyleírást, nem mutogatta képen sem nagy lelkesen, pedig hát volna miért.. mármint jó, azt hiszem, megértem, hogy inkább nem büszkélkedik vele, még a végén elirigyelik tőle. Nem is igazán értem, hogy futottunk össze most itt kint. A körülmények persze világosak, megláttam egy cuki nyuszit, és muszáj volt éles hangon sivítva lerohannom szerencsétlen jószágot. És aztán vettem észre, hogy nem felügyelet nélkül szökött ki valahonnét. - Nem vagyok terrormágus - rázom a fejem, azt hiszem, hogy megnyugtassam őt. Még nem teljesen értem az elemek egymásra gyakorolt hatását, bár persze azt sejtem, hogy a tűz nem szereti a vizet. - Várj, megmutatom! Vagyis.. megpróbálom..! Kinyújtom felé a kezem, tenyérrel felfelé, és homlokom ráncolva koncentrálok. Egy pár pillanatig nem történik semmi, és aztán sem, úgyhogy sóhajtok egyet. - Hogy derült..? Nem mesélte Ava? - kérdezek vissza aztán, mert Aurél közben mondja ám a magáét. - Épp neki segítettem, gyakorolni akarta az elemét, és én meg épp.. - Ráértem? Unatkoztam? Barátokat akartam szerezni? Egyik rosszabb, mint a másik. - Szóval épp arra jártam. És az elemem azt hiszem.. megvédett tőle. Nem tudta, hogy nem akar bántani, ösztönösen a segítségemre sietett. Még mindig egész hihetetlen a dolog, hiába történt már hetekkel korábban. Vagy hónapokkal? Elvesztettem az időérzékem, mióta felgyorsultak az események az életemben, azt hiszem. - Pff, Nessie-re csak irigykedni lehet - kuncogok, miközben végre-valahára megsimogatom a nyuszmókot.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. december 16. 13:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884554#post884554][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.12.16. 13:07[/b][/url] ××× Aurél

Látványos bemutató helyett csak azt sikerül szemléltetnem, milyen fejet vághatok nagydolog közben, de remélem ez csak nekem jut eszembe. Ő betippeli a levegőt, ami lehet össze is jön, ha még tovább erőlködöm, csak nem ott jelentkezik majd, ahol tervezem. Habár úgy legalább volna valami igazán lobbanékony gázom, amivel már tudnék dolgozni. Mikor aztán beleszimatol a levegőbe, gyorsan fel is függesztem a próbálkozást, mielőtt még tényleg összejön valami, ami után égne is az arcom, csak nem szó szerint. - Tűz. Legalábbis az próbálna lenni, csak még nem sűrűn jön össze a dolog - rázom meg a fejem csalódottan. Magyarázatát hallgatva kikerekedik a szám, hiszen tényleg, sokan igyekeznek titkolni, mintha valami szégyellnivaló csúf betegség lenne, és nem a legmenőbb dolog a világon. Gondolom a félelemből ered ez is, hiszen egy képzett elemista borzasztóan veszélyes lehet, hát még egy képzetlen. És az emberek amúgy is hajlamosak tartani attól, amit nem ismernek. Én viszont nem félek Auréltól, sőt, aki ilyen cuki nyuszival mászkál, a légynek se árthat, ha meg mégis csinálna valamit, gondolom újból kijönne rajtam a tűz. - Iskolaelsőnek készül a VAV mellett is. Megszállott, esküszöm! - csóválom meg a fejem, de hitetlenkedő szavaim mögött azért csodálom őt valójában. Bár csak feleennyire okos és szorgalmas lennék! - Azt hiszem tetszik. Jobb kicsit az idő. Csak hiányzik a húgom meg a cicám. Meg persze a többiek is kicsit, de főleg ők. Azt hittem, tényleg csak pár hónap lesz, de most, hogy ez a képesség.. ami eskü van, csak most nem látszik.. szóval emiatt most lehet tovább fog nyúlni a dolog, hiszen nem mehetek csak úgy haza, hogy nem tudom uralni. Ugye? Még nem jött igazán szóba, de bennem elég hamar felvetült ez a gondolat, és egyből rettentően elszomorított. Ugyanakkor izgalmas is, szóval nem tudom... Melegség önt el, és érzem, hogy forró levegő fodrozódik körülöttem. Újból magam elé emelem tenyerem, és koncentrálni kezdek, mire egy ponton összesűrűsödik a már nem is egészen áttetsző légnemű anyag, és végül belobban. Apró kis tűzgolyóbis csupán, de az enyém!
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. december 31. 14:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885021#post885021][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.12.31. 14:34[/b][/url] ××× Aurél

Büszke vigyort eresztek, habár fogalmam sincs, egész pontosan mire föl. Persze menő lenne Zsófi saját külön bejáratú patronáltjának lenni, de nem tudom, van-e neki erre elég ideje. Meg, hogy én megérem-e a fáradságot, hiszen eddigi teljesítményem finoman szólva sem mondható kiemelkedőnek. Most is csak attól félek, pukizni fogok tűzgyújtás helyett, azért is teszek le róla inkább. Aurélnak láthatóan amúgy sem szükséges bizonyítanom, készséggel hisz nekem. Elnevetem magam aztán szavaira, kicsit hangosabban is, mint illene, és csak aztán esik le, hogy nem kárörvendő volt a srác, csak viccelődött azzal, hogy Nessie elfelejtett felvenni egy tárgyat. Valószínűleg őt épp úgy meglepte, hogy felért hozzá, mint mindenki mást. - Te meg az az idegesítő fajta vagy, akinek alig kell odafigyelnie, és mégis mindent tud? - kíváncsiskodom, mert tudom, hogy a nagyobbik Sjöli képes lenne víztaszító bűbájjal ellátni a könyveit és zuhanyzás közben is bújni őket, de Aurél nem tűnik ilyen megszállottnak. Megrázom fejem kérdésére, odahaza tényleg nincs annyi speciális tehetséggondozó, ellenben az általános képzés sokkal jobb. Legalábbis úgy tudom, mert én sajnos sehol sem bizonyultam különösebben tehetségesnek. Nem vagyok rossz tanuló, de nem is leszek soha évfolyamelső. - Kicsit kacifántos, több kandallón keresztül kell menni, és sétálni is, amit ki lehetne hoppanálással küszöbölni, de én azt még nem tudok. Lehet mugli vonatra is felülök majd viszont! Szóval nem hipp-hopp leszek otthon, de igen, megyek kicsit haza. Már nagyon várom, de addigra remélem be is tudok majd mutatni valamit az otthoniaknak a képességemből. Mint amilyen most ez a tűzgolyó, ami tenyeremen kezd el lobogni, kicsit égetve is bőröm, de még bőven tűrhető módon. - Olyan furcsa, hogy nem fáj! Pedig tudom, hogy fájnia kéne, de nem olyan vészes - ámulok még kicsit művem nézegetve, aztán Aurélra pislogok. - Elvileg tudok majd hevíteni meg hőt elvonni dolgokból, meg robbantgatni is! Azt nagyon várom..! És formálni, irányítani a lángokat, eloltani akár, ha valami ég. Ja meg érzékelni a hőt, szóval mások testhőmérsékletét is bizonyos távolságban. Mint valami hőradar, nagyon fain - vigyorgok megint, mint a tejbetök, mintha már birtokában lennék mindennek, pedig csak egy béna kis golyó pislákol a tanyeremen. - Te mit tudsz amúgy? Mutatsz valamit?
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 7. 18:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885398#post885398][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.07. 18:26[/b][/url] ××× Aurél

- Aha, ott - bólogatok. - Persze nem egy házban, egymás hegyén-hátán, mint a szardíniás dobozban, de elég közel állunk egymáshoz, azt hiszem. És mindenki mindenkinek a kuzinja, mert egyszerűbb, mint családfát fejtegetni. Abban vagyok csak biztos, hogy kik a szüleim, és a húgom. Sigrid elvileg a nénikém, de az annyira bizarr, hogy jobb nem úgy nézni rá. A kisebbik tesóiról nem is beszélve. Ami viszont jelenleg kézzelfogható, valóságos, mégis elképesztően hihetetlen, az a kezemben táncoló kis lángocska. Alig merem a tekintetem is levenni róla. - Tényleg olyan érzés, mintha.. nem is tudom, ez lenne a hatodik ujjam. Ami a tenyerem közepére nőtt - nevetek szórakozottan, és meg is próbálkozom átformálni a golyót valami elnyújtott, ujj-szerű alakra. Kitartó koncentrációval sikerül is úgy-ahogy, már csak tényleg valami értelmes helyre kéne áthelyeznem. De az valószínűleg már a következő alkalomra marad. De talán addigra sokkal több mindenre is képes leszek. Elámulva hallgatom, hogy Aurél birtokában is milyen izgalmas erő van, mások érzékelését különösen érdekesnek találom. Ő is egy radar akkor, csak másféle, mint én. - Hú, akkor te mindenkiről tudod hány kiló? Ezt nem minden csaj díjazná! - vigyorgok, majd ijedtemben kis híján bepisilik, ahogy valami a vállamat érinti. Kis tüzecském persze elalszik, de az a kisebb baj, nem örülnék neki, ha hirtelen arra kéne vágynom, bár inkább a folyadékokat tudnám irányítani. - Ez nagyon jóó! - vigyorgok a szívemre szorított kézzel, figyelve a mozgó ágat, aztán újból Aurélhoz fordulok. - De amúgy miéééért nem? Ha az ágaikat mozgatod, a gyökereiket nem tudod? Azokon járhatna!
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 18. 09:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885717#post885717][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.18. 09:31[/b][/url] ××× Aurél

Sokatmondóan bólogatok kérdésére, hogy bizony nagy család a miénk, de nem kezdem el felsorolni az összes távoli nagybácsitól kezdve minden másod- harmad- tizenhatodunokatestvérig a rokonságot, mert lehet reggelig itt lennénk. És vagy ötször bealudnék a számolás közben, de ez még ezt a rettentően cuki srácot se érdekelné szerintem, ha egy darabig úgy is tenne, mintha. Inkább a mágiámmal, a kis tüzecskémmel foglalkozunk, és biztat afelől, hogy hozzá fogok szokni, és remélem így is lesz, mert ennél sokkal de sokkal többre vágyom. - És gyakran mászkálsz az erdőben? - kérdezem aztán a kisebbféle sokkot követően. - Táncolsz a fákkal, mi? Fura egy hobbi, de nem ítélkezem. Felszabadultan kuncogok a kis ugratásomon, nem vagyok hozzászokva, hogy nem én vagyok a céltáblája ilyesminek, ugyanakkor én nem is bántóan mondom Aurélnak, hiszen kedves, tök jó fej srác, és nem győzök irigykedni Avára. Elképzelem az éjszaka, holdfényban felém nyúlkáló, ropogó ágakat, és megborzongok. De arcomon széles vigyorral. - Ki is próbálnám szívesen, milyen! - Csak előtte tutira elintézem minden folyóügyemet.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 25. 16:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885994#post885994][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.25. 16:27[/b][/url] ××× Aurél

Nekem is nagyon tetszik, ahogy elképzelem a fákkal táncolást, ugyanakkor lehet, hogy néhány mókus és madárka eléggé kétségbe lenne esve, hogy mi ez az eszeveszett földrengés. Nem mintha fizetnének a lakhatásért, szóval egy szavuk nem lehet, ha az otthonuk kicsit megkergül. Ugyanakkor a többi, amit Aurél felvet, méginkább megmozgatja fantáziámat, és valamelyest magamra ismerek azokban, akikre utal, bár én nem bátorságpróba gyanánt tenném a lábam az erdőbe éjnek évadján, hanem mert rettentően izgat, hogy mi mindent láthatok. De nem lennék bátor, ó nem, nagyon félnék, az holtbiztos. - Én úúúúgy szeretnék találkozni egy vámpírral! Állítólag tök jó érzés, ha kiszívja a véred - harapok ajkamba, és tudom, tudom, nem vagyok normális, alighanem a srác most fog komolyabban elgondolkodni rajta, hogy megkötöz és elvisz az iskolapszichológushoz. - Inkább az ijesztő dolgokat szeretem, de ha kicsit fröcsög, meg repkednek a végtagok, az se baj - rántom meg a vállam, és igen, most már biztosan elkönyvelt valami pszichopatának. - Szóval nem tudod, mit szeretsz, de azt igen, hogy mit nem?
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 27. 19:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886132#post886132][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.27. 19:47[/b][/url] ××× Aurél

Egy kissé el kell gondolkodjak, mert eddig valamiért úgy tűnt, az erdő van közelebb, és azon túl Bogolyfalva, de persze lehet attól is függ, honnan nézi az ember. De persze lehet, hogy Aurél nem távolságban értette, amit mondott, hanem merészségben. Valószínűleg biztonságosabb az otthonában felkeresni egy vámpírt, mint azt remélni, hogy az erdőben botlok egybe, miközben vacsorát keres magának. - Véradományt? Vúúú, és azt hogyan? Adhatok neki a véremből, és akkor lejön negyven százalék? - kíváncsiskodom, mert el nem tudom képzelni, hogy működhet egy ilyen üzlet. Mondjuk Aurél is csak "úgy hallotta", szóval lehet a forráshoz kéne fordulnom. - Az nem, az csak undi egyeseknek - avatom be aztán a horror rejtelmeibe, mert a kiszakadó belek és mindenfelé fröcskölő vér látványa inkább csak elborzasztja a gyengébb gyomrúakat, mintsem megijesztené. Én azonban nem félek, csak megijedek! De azt nagyon. Ezután ő fejti ki jobban, mire is gondolt a mit szeret és mit nem kérdéskört illetően, és a jelek szerint a legbiztosabban Avát szereti, ami naaagyon cuki. Egy elnyújtott "aahww" is elhagyja számat. - Na jó, neki most helyzeti előnye van - simogatom meg a nyuszi füleit. - Én is nagyon szeretem a családom persze, de érdeklődési körökre gondoltam most inkább. És igeeen, Ava is érdekel, tudoom - nevetek.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 31. 21:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886320#post886320][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.31. 21:45[/b][/url] ××× Aurél

Bólintok, megerősíti ugyanis, hogy ha valóban érdekel a téma, azzal kell beszélnem, aki ezzel foglalkozik, és nem szegény Aurél fülét rágnom, akinek lehet már a hallószerve csócsálása is horrorba illő kép lenne. Ami amúgy az is, most, hogy így a szavak értelmén morfondírozok magamban amellett, hogy meg kell kérjem Sigridet, legközelebb, ha a városban járunk, vegyük az irányt a Kins & Kens felé. - Miért épp Örményország? - csodálkozom rá, kiragadva a legkevésbé a sorba illőt. - Vaagy specifikusan az örmény mítoszokra gondoltál? Azok milyenek? Vannak köztük horrisztikusak is? Azt hiszem, nehezemre esik elszakadni a témától, akárcsak annak észrevételezése, hogy a srác vissza is kérdezett. Meglepődve pislogok, ugyanis nem vagyok teljesen hozzászokva, hogy bárkit is érdekel, hogy én miket szeretek. - Ó..? Én? Hát.. nem is tudom. Sok mindent, például a szokatlan, furcsa dolgokat. Hiszek az űrlényekben is például, ezért csúfoltak azzal, hogy engem is ők hoztak a Földre. - Mondván, hogy nekik se kellettem, de ezt már nem teszem hozzá. Amúgy is tudom, hogy hazugság, mert a családom nagyon szeretett mindig is, ha a bántalmazóim nem is. - Meg nem tudom, szeretek mindenféle izgi dolgot.. szóval a történelmet azt pont nem, és a krimin is bealszom, mert az olyan lassan bontakozik ki, ugye? Jobb a pörgés! Ezen felbuzdulva újból megpróbálkozom a kis tűzlabdámmal, ezúttal azonban igyekszem nagyobbra duzzasztani. Ha pedig már kisebbfajta labdává nőtte ki magát, a mutatóujjamon "egyensúlyozom".
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. február 7. 18:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886641#post886641][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.02.07. 18:28[/b][/url] ××× Aurél

Ó betűt formálnak ajkaim, ahogy megvilágosodom az örmény érdeklődést, és ezek szerint származását illetően. Így már azt hiszem, van értelme, habár bizonyára máshogy is lehetett volna, de ez a legegyszerűbb magyarázat. Nem ott él - nyilván -, ezért bizonyára jobban foglalkoztatja ez, mint engem svéd gyökereim. Az inkább már untat, azért is lelkesedtem annyira ezért a cserediák programért. - Ezt ki se tudom mondani - jegyzem meg. Nem mintha a magyarosított változata jobban a nyelvemre állna. - Jók az ottani kaják? Tudsz csinálni valami örményt? És indiánt? Mármint nem indiánt csinálni, hanem indián kaját. Az mind bölényből van vajon? Még mindig kicsit meg vagyok lepve, amiért visszakérdezett, és amellett, hogy én faggatom, nekem is akad mondandóm számára. Kicsit olyan érzésem van, mintha randiznánk, olyankor szokás így érdeklődni a másikról, nem? De sajnos elégé foglalt, és Avát jobb nem magamra haragítanom, meg aztán ki tudja, hány legilimentor szaladgál a környéken, jobb az ilyen gondolatokat nemhogy magamnak megtartani, de inkább eltemetni. - És szerinted hogy néznek ki? Szerintem fényből vannak, vagy valami gázból, rég meghaladták ezt a béna szintet, ahol mi vagyunk - merülök bele a földöntúli támába. A kicsi, zöld, nagyszemű űrlények nem tűnnek valószerűnek. De az se, hogy Aurél képes a háromszáz oldalas könyvet nem hosszúnak titulálni. Hát én azokon kihalok kétszer! - Huh.. miért? Úgy hallottad, nálunk odalent döglött a buli? - nézek rá kérdőn, nem egészen tudva hova tenni kérdését. - Persze tudom, hogy állítólag ti vagytok a mérgezett egerek vagy mi, és körbe-körbe rohangáltok a farkatokat kergetve... - hangosan elnevetem magam, mert amilyen élénk a fantáziám, ezt el is képzelem egyből. Bele is pirulok persze, de jobb nem kifejtenem neki, miért. Remélem a nevetésnek tudja be, hogy érezhetően vörösödik a képem.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. február 10. 12:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886794#post886794][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.02.10. 12:27[/b][/url] ××× Aurél

Lehetetlen nem jól érezni magam ennek a srácnak a közelében, olyan lelkesen tud magyarázni halál unalmas dolgokról is, de persze az se hátrány, hogy közben egy édes kis bogyó nyulambulamot simogathatok. Meg persze a süti ígérete sem elhanyagolható tényező, amiatt is izgatottság fog el, és meg is esketem, hogy bizony hozzon nekem, mert ha megtudom, hogy volt, és nem kaptam belőle, biztos, hogy ki-a-ka-dok. Na jó, kicsit lehet túldramatizálom a dolgot, de igenis örülnék neki, és ezt lelkes bólogatásommal is kifejezem. - Uhh, a könyvtár Nessie-nek való - húzom el a számat, erre az ötletre már kicsit visszafogottabb lelkesedéssel reagálva először, de aztán folytatom: - Esetleg megkérem, hogy vegyen ki nekünk párat, biztos fejből tudja már, mik vannak, gyakorlatilag odabent él. Talán az élienekről is lenne valami könyve, de én elfogadom Aurél elképzelését is róluk, a csápok kimondottan tetszenek, ahogy elképzelem őket. Fura kis vigyor is rajzolódik arcomra. - Tudnak vajon gondolatot olvasni? Biztos azért kell nagy lufifej, hogy ne csak a saját, hanem mások gondolatai is elférjenek. Felhagyva a nyuszibirizgálással hátrébb húzódom ismét, hogy újból megpróbálkozzak egy tűzlabdaccsal, ezúttal azonban szeretnék kis tűzcsápokat is csinálni rá. Akárha a Nap kicsinyített mása lenne, amazok pedig apró napkitörések. - De jó! És láttad már őket kergetni a farkukat? Vagy nem elég nagy nekik, hogy észrevegyék, hogy ott van? Egymásét is kergethetnék, mekkora állatság lenne! - most már a hasamat fognám a nevetéstől, ha nem egy tűzgolyót egyensúlyoznék éppen.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. február 15. 13:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886981#post886981][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.02.15. 13:36[/b][/url] ××× Aurél

Jót nevetek Aurél elképzelésein Nessie-t illetően, és őszintén szólva bármelyiket elképzelhetőnek tartom. Simán olvas és tanul annyit, hogy jól menjen neki a könyvből párna vagy a tekercsből takaró. Ugyanakkor... - Szerintem biztos azon rágódna, hogy véletlenül lúdtollak maradnak a lapok közt, vagy ilyesmi, valószínűbb, hogy megágyazott már magának két sor között. Esetleg hozott egyet a faházban lévő hálózsákokból. Én azt tenném. De nem vagyok legilimentor, hogy lássam, mi jár a fejében, erről meg még nem faggattam. Az viszont simán elképzelhetőnek tűnik, hogy az űrlényeknek van rá megfelelőjük, szerintem legalábbis egészen tuti biztos, hogy a fejükbe látnak, azért sem mertek még, csak titokban idemerészkedni. - Szerintem épp emiatt nem mertek eddig szóba állni velünk, van pár nagyon ijesztő fazon, akinek a fejébe se kell látni, hogy messzi el akarjam kerülni. Gondolom ők az egész fajunkra így nézhetnek. Valószínűbb volt egy ilyen forgatókönyv, mint egy inváziós. De fene tudja, én biztos nem. Inkább a tüzemmel játszom, míg az eridonos az ölébe veszi a nyuszit, hogy végképp gyömöszölésébe merülhessen. De rossz lehet neki! - Én elképzeltem - osztottam meg aztán vele büszkén, és aprót kuncogva. - És az a jó a képzelgésben, hogy ott még az undi bácsi is lehet cuki. Pláne ha egy naagy cica. Feldobom a magasba a tűzgolyót, és egy körívet rajzolva vele lobbantom szét, csak füstöt hagyva utána. - Megéheztem ezt a nagy salátazablást látva... visszamegyünk? - kérdezem aztán, és ha nincs ellenére, szedelőzködni is kezdek. Visszafelé pedig elkérem Gombóc uraságot, hogy a nyakamba kapva simogassam a hátát, amíg a fülembe szuszog.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|