Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=700757#post700757][b]Lora Fontaine - 2017.09.12. 15:13[/b][/url]

A vizsgaidőszak egyaránt megterhelő a tanárok és diákok számára is. Ez velem sem volt másképpen, hisz ha épp nem durmoltam, akkor éhesen kóvályogtam a kastély falain belül, míg meg nem untam ezt az állapotot. Jelen pillanatban ugyanis, határozott léptekkel vágtattam a Vadőrlak környéke felé. Szentül hittem, hogy  még szert tehetek pár varázsdinnyére, amik valószínű, évszaktól függetlenül fellelhetőek, abban a kiskertben, amit ugyan nem én gondozok, de pár őrült gyógynövénytanos ismerősöm előszeretettel vesz birtokába. Na mindegy, csak tegyék, ameddig ilyen finomságokat nevelnek fel ezen a területen, én ugyan nem ellenkezem. Már-már a szájam szélét nyalogattam a hatalmas ízorgia reményében, amikor Aladár hangos vonyításba kezdett mellettem:
- Alcsi, mi a baj? Miért kell ennyire nyüszíteni? - ripakodtam rá, de akkor magatehetetlenül ráfeküdt a hátára és ismét belekezdett a szívszaggató sírdogálásba. Nem tudtam vele mit csinálni. Jobban szemügyre véve a dolgokat, fedeztem fel azt a csigát, amitől Alcsi ilyen hangos hisztizésbe tört ki.
- Jaj Alcsi, ez csak egy pici élőlény, nem értem, miért kell ennyire megijedni - de a szavaimra nem csillapodott, ugyanúgy remegett a lába, és a félelem továbbra is ott ragyogott a szemében.
- Jó, akkor most beviszlek téged oda - mutattam a kis házra és az ölembe kaptam a kis boston terriert. Egyelőre senkit nem láttam a környéken, akit megkérhettem volna, hogy vigyázzon rá, csupán pár perc erejéig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=700762#post700762][b]Lora Fontaine - 2017.09.12. 15:55[/b][/url]

Épp Alcsival az ölemben egyensúlyoztam a vadőrlak küszöbének peremén, mikor egy fiú hangjára lettem figyelmes. Odafordultam volna, hogy teljes alakját is megpillanthassam, azonban Merlin másképp határozott. A kezdeti lendület, amivel prezentálni akartam a mozdulatsort, kudarcba fulladt, hisz hamar kibillentem az álláspontomból és Alcsival az ölemben perceken belül sikerült a fiatal kisdiák karjaiban landolnom:
- Ah Pardon, én ezt nem egészen így terveztem - lesütött szemekkel próbáltam kémlelni az eget, ami egyébként is egy képzavar, de tökéletesen tükrözi azt az érzelemvilágot, ami a lelkemben honolt. Nem tudtam, hogy mit tegyek és mit ne tegyek, hogy nehogy még kellemetlenebb helyzetbe hozzam magunkat.
- Én is rendkívül örülök, csak egyelőre nem látszik - mi tagadás, volt egy kis düh a hangomban, ugyanis lehetett volna egy kicsit körültekintőbb is. Valószínű, láthatta, hogy egy kisebb jószággal az oldalamon tartottam az átmeneti menedék ajtaja felé. De miért is lennének az emberek empatikusak? Már annyiszor éltem át ilyen szituációkat, hogy csodálkozom, hogy még mindig fel tudok háborodni ilyeneken.
- Egyébként Lora Fontaine - kacsintottam az irányába, mikor sikerült végre kikászálódnom a kezei közül. Amikor viszont találkozott a tekintetünk, ez a furcsa fürkésző szempár szinte rabul ejtett, percek teltek el, míg meg tudtam szólalni. Az igazat megvallva, minden ellenérzésem elpárolgott. Mint akinek kitörölték az emlékezetét álldogáltam ott, a szívem bolognai alapként érlelődött valami mugli gázlángon, amit furcsa mód felhúztak egy hatalmas fokozatra.
- Azt hiszem, te új vagy itt - állapítottam meg és elmosolyodtam. A szájam sarkában meghúzódott egy gödör, ami ha jobban a látótérbe került, talán aranyosnak is hathatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=700768#post700768][b]Lora Fontaine - 2017.09.12. 16:45[/b][/url]

Természetesen elfogadtam Oliver baráti jellegű kezdeményezéseit, hiszen jómagam is meg voltam győződve arról, hogy ezt az egészet csupán a véletlen alakította így, és nem egy szándékos emberölési kísérlet volt az irányomba. Aranyos volt, ahogy viccelődött, szeretem a humoros embereket magam körül, ezért meg se fordult a fejemben, hogy elzavarjam a vadőrlak környékéről.
- Mielőtt megkérdeznéd nyugodtan maradhatsz, és nincsen semmi baj, végülis még élek - zavarodottan a hajamba túrtam, majd felhúztam a szemöldökeimet. Gondos méregetésbe kezdtem, hisz jó volt vele társalogni, talán ő az első olyan ember az ismeretségi köreim során, aki vicces, intelligens, kedves és helyes is. Ráadásul elsős és újonc, tehát még amiatt sem kell aggódnom, hogy az életkora nem egyezik az enyémmel. Ami azért borzasztó problémákat tud okozni, hiszen Dimitri azért már jócskán lerótta a fiatalkori köreit. Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy már csak arra eszméltem, mikor a kutyámról kezdett el kérdezősködni. Szavaira még inkább elmosolyodtam, hiszen akaratlanul is átfutott az agyamon, hogy nyert ügyem van, hisz még a kutyákat is szereti.
- Ő itt? - mutattam a drágaságomra.
- Az Aladár névre hallgat - válaszoltam meg a kérdését és végigsimítottam Alcsi hátán, aki ennek örömére szinte szétterpeszkedett a karomban.
- De én eredetileg, nem ide akartam jönni, hanem dinnyét akartam szerezni - vázoltam fel Oli számára és kérlelő tekintettel kérdeztem meg tőle:
- Míg elrabolok egyet-kettőt, vigyáznál rá? Csak pár perc, és remélhetőleg nem fog belémcsapni odakint egy jóméretű villám, ha visszatérek, te is kapsz a mézédes dinnyékből - kacsintottam rá és a kezeibe nyomtam Aladárt, olyan jelleggel, hogy csak simogatni kell és minden rendben lesz.
- Ja, és igen, Hunter tényleg jó fej - jegyeztem meg még hátrakiáltva és tüstént a drágaságok nyomába eredtem. Hiába a vihar, én bizony lakmározni fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=700883#post700883][b]Lora Fontaine - 2017.09.12. 21:58[/b][/url]

Való igaz, hogy egész életemben határozott és eltökélt hölgynek bizonyultam - (egész élet? alig vagyok tizenéves, na mindegy) -, amit szerettem volna, azt mindig megszereztem, s ha el is bizonytalanodtam olykor, akkor az csak azért volt, hogy biztos legyek abban, amit véghez akarok vinni. Jelen helyzetben pedig dinnyéket óhajtottam enni, ehhez pedig az szükségeltetett, hogy becses kis lábaimat a kinti talajra emeljem.  Ilyenkor pedig (a hajszában, ugye) olyanok, mint szél és villámlás meg egyéb más környezeti tényezők egyáltalán nem tudtak visszatartani. Talán még hallottam a távolból, hogy vigyázzak magamra, vagy valami olyasmit, hogy hogy merek kimenni ilyen időben, de hogy őszinte legyek ezek a mondatok nem igazán jutottak el a szürkeállományomig. Sőt, jobbat mondok, még a fülemig sem. Mint valami mániákus törtem az elkerített kiskertbe, hogy szert tehessek a drágaságra, ami gyönyörű zöld színekben pompázott előttem. Közben egy kisebb Irma bontakozott ki a háttérben, de mit is foglalkozik ilyesmivel, egy olyan lány, aki egy lédús gyümölcs ízeire szomjazik? Tudomást sem véve a közeledő katasztrófáról álltam a dinnye bűvöletében. Képzeletemben már elemeire szeltem és épp fekete magjaitól szabadítottam meg, amikor egy ismerős hang csendült fel a hátam mögött:
- Mit csinálunk, mit csinálunk? Csak nem dinnyét akarunk lopni?
Merlin szakállára, hát ki az az elmebeteg, aki még ilyenkor is képes, egy ilyen hatalmas viharban is őrizni a kis veteményese határait?
Hirtelen annyira csalódott lettem, hogy teljesen elszomorodtam és könnybe lábadtak a szemeim. Valószínű, úgy nézhettem ki, mint egy ötéves, akit megfosztottak a fagyijától. És Oliver? Hát fogalmam sincs, hogy mit gondolhatott rólam, hallottam, ahogy arról győzköd, hogy menjünk el onnan,
s nagyot nyeltem, amikor a két férfi kereszttüzében, mint nő egyedül kellett ácsorogjak.
- Ne haragudj Oli, hogy nem rád hallgattam - kicsit elszégyelltem magam és lesütöttem a szemeimet.
- Úgy látom, hogy már nem kell majd dinnyéket adnom - makogtam csak úgy magam elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=700896#post700896][b]Lora Fontaine - 2017.09.12. 23:04[/b][/url]

Ó, igen és azt mondtam már, hogy rendkívül makacs és önfejű is vagyok? Bölcsebb maradtál volna, ha hallgattál volna, - mondja a mugli mondás és ez tökéletesen ráilleszthető erre a helyzetre is. Bárcsak előbb figyeltem volna  Oli szavaira,  akkor most nem kellene itt ácsorognunk és egy idős bácsi megalázó mondataival foglalkoznunk. De én sokkal butább és elszántabb vagyok annál, mintsem saját magamnál okosabb emberekre hangoljam a sütnivalóm. Ahogy Oli kitört, hogy már csak ez hiányzott, teljesen megrémültem. Egyszerűen nem akartam leszerepelni előtte, de nem tudtam kezelni a helyzetet, csak annyit bírtam belesuttogni a levegőbe, hogy:
- Ne haragudj, igazán sajnálom - mint valami nagy rakás zsák álltam ott összerogyva. Hallgattam a becsmérelő szavakat és a dühös vadőrbácsi szemei szinte szikrákat szórtak, pillanatok alatt felperzselték azt a légkört, ami talán, ha nehezen is, de kibontakozni látszott közöttünk.
Merlin szent gatyamadzagjára, ezt rendesen elszúrtad, Lora - gondolatban jól háton, hason és vállon is veregettem magam, ugyanis meg voltam győződve arról, hogy ezt jobban elfuserálni senki se tudta volna. Dehát nekem ehhez tehetségem volt, a legjobb pillanatokban elrontani mindent.
- Nem akarunk mi már ezekből a dinnyékből - reagáltam Oli szavaira és próbáltam megerősíteni a vadőr azon gondolatait, miszerint úgyis el fogunk tűnni innen, csak még várunk valami merlini jelre, ami elűz bennünket.
- Menjünk, keressük meg Aladárt - suttogtam zavarodottan a fiú után, aki már szinte el is indult, annyira kellemetlennek érezte ezt a helyzetet.
- Nem akartunk gondot okozni - mondtam még a vadőrnek és Olival együtt elindultam vissza a házba. Útközben azért láttam, hogy vacogni kezd, ezért felhasználtam egy melegítő bűbájt, amit még otthon édesanyámtól tanultam:
- Talán így egy kicsit kellemesebb - mondtam és a szememben megjelent egyfajta barátságosság.
- Nem vagyok szomorú, csak nem akartam, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljünk - hát igen, bűntudatom volt, nem kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=700959#post700959][b]Lora Fontaine - 2017.09.13. 10:55[/b][/url]

Nem nagyon hiányzott ez a balhé, se újoncként Olivernek, se nekem, de a kíváncsi természetem, az fog egyszer a sírba vinni, vagy a trollokhoz? Nem igazán tudhatjuk. Mindenesetre a lelkiismeretfurdalás, mint valami növekvő újszülött, foglalt helyet - egyre nagyobb formában -, a mellkasomban, s ezen egyáltalán nem korrigáltak Oliver kicsit nyomatékosabb odaszólásai. Borzasztóan éreztem magam, az arcomról pedig le is lehetett olvasni mindekezet. Az, hogy még a vadőr is morgott vagy félórát se segített túlságosan a helyzeten. Orromat a földön hordozva indultam meg a házikó felé, de legalább a bűbáj jól sült el, nem sikerült egy méretes krokodilt varázsolnom újdonsült barátomból:
- Látod, milyen ügyes vagyok, és ha kicsit jobban igyekeztem volna, talán még a napot is lecsalogathattam volna neked - viccelődtem, meg igazából kicsit vissza is akartam csípni, hogy érezze, annyira mégsem szolgáltatom ki magam másoknak. Főleg nem ilyen most érkezett, helyes fickóknak, akiket nem is ismerek még egy napja sem. Szép, szép, de ilyen könnyedén nem harapok rá a csalikra.
- Nem is lógatom, nem tudom, hogy te miről beszélsz - kicsit megemeltem a hangomat, amiben tagadhatatlanul ott lapult valami dacosság, majd azzal a lendülettel el is léptem mellőle, így habár meg akart támaszkodni a vállaimban, pillanatok töredéke alatt lefejtettem a kezeit magamról. Eltáncolni készültem a helyzetből, és hiába kereste a tekintetemet, az már teljesen máshol járt, mélyen a talajt kémlelte.
- Szélsőséges? Nagyon vicces vagy.. csak nem valami Irma hurrikánra gondolsz? - és megcsóváltam a fejemet. Nem is értettem, hogy ezeket a nagy természeti jelenségeket, miért pont nőkről nevezik el, a férfiak is  nagyon karizmatikusak tudnak lenni.
- Milyen kedves, hát köszönöm - reagáltam az ajtónyitásra, és ha kicsit sasszézva is, kicsit féloldalasan, de sikerült újra visszatérnünk a helyiségbe. Bár az ajtó mellé érkezve, valahogy összetalálkozott a kezünk, én pedig félelemben persze, úgy elrántottam, mintha valami áram járta volna át a testemet. Ezt még tanulni kell, az biztos.
Aladár most se hazudtolta meg magát, talált magának olyasmit, amit szét tudott rágcsálni, a szőnyegbe ágyazva, mint valami szusi foglalt helyet a padlón.
- Na, mi van, most a japánok kultúráját gyakorlod? Szép egy méretes szusi lettél - mondtam és elkezdtem megszabadítani attól a szőnyegrétegtől, ami rátelepedett. Persze, azt nem hagyhattam szótlanul, hogy ez miért is történhetett meg:
- Ha vigyáztál volna rá, most nem így nézne ki - összeszűkült szemekkel, haragos tekintettel fordultam a fiú irányába, de nem volt ebben semmi komoly, csupán eljátszottam a dühös kishercegnőt. Aztán persze én is észrevettem, hogy az átázott felsőm kíséretében ez a dühös alakítás inkább valami másik jelenetbe illett volna. Egyik pillanatról a másikra telepedett meg a vörösség az arcomon, és nem is készült eltávozni onnan.
- Upsz, ez jól átázott, de te miért is fordulsz el? - nevettem fel, kicsit furi volt a zavarodottsága.
- Sokkal jobban bírom az esőt, mint te és eszem ágában sincsen megszabadulni a ruháimtól, legalábbis addig nem, amíg itt vagy - egy csodaszép mosoly ült ki az arcomra, jól szórakoztam, viszont időközben, az is eszembe jutott, hogy rendkívül éhes vagyok.
- Mit szólnál, ha főznénk valamit? Mihez lenne kedved? Persze, ha túl nedvesnek érzed a cuccaidat, te nyugodtan átöltözhetsz - milyen nagyvonalú vagyok, mindjárt elérzékenyül Oli. Biztatóan rá is kacsintottam, hisz nekem semmi rossz szándékom nem volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=701332#post701332][b]Lora Fontaine - 2017.09.15. 11:24[/b][/url]

- Egész ügyes???! - akaratlanul is az égbe szöktek szemöldökeim és hátraléptem párat.
Nehogy már én legyek a rossz, mert a kedvébe' akarok járni. Jó vicc - nemtetszésemet kifejezve csóváltam meg a fejemet, majd sóhajtottam egy nagyot. Ezek a mai férfiak, javíthatatlanok. És honnan veszi, hogy leszedtem a fejét?
- Nagyon úgy tűnsz, mint aki még stabil burával rendelkezik. A fogkövet kell leszedni, drágaságom - ha ő így, én is. Végülis a szeretet legtöbbször oltogatások formájában irányul az emberek felé. Mesélhetne erről sok olyan mugli dolgozó is, akiknek a munkahelye egy dzsungellé változtatja az életét.
Arra meg már nem is reagáltam semmit, hogy egy hurrikánnal azonosított. Csak tegye, ha ettől boldog lesz. Úgyis egy ilyen szélsőséges természeti jelenség fogja majd egyszer megvidámítani őt is, szóval csak nyugodtan sétálgasson a nagyvilágban, majd a nők úgyis elintézik, ha nem én, akkor egy másik, karizmatikusabb egyed.
Aladárra futtatva a tekintetünket, - mikor már ő is a beszélgetésünk tárgyává vált -, kezdett el tiltakozni, hogy nem kutyamegőrző meg ilyenek. Hát jó, megértem, dehát mégiscsak rábíztam, nem?
- Tisztában voltam azzal, hogy ez egy hálátlan feladat, de azért talán annyira nem megterhelő - vakartam meg a fejemet és összefontam a karjaimat magam előtt. Na nem mintha ettől karcsúbbnak tűntem volna, de egyszerűen az a feszültség, amit a beszélgetésünk generált, kezdett beleköltözni a végtagjaimba. Kicsit még a gyomrom is összeszűkült. Eddig minden jól alakult, most meg teljesen utáljuk egymást? Ki érti a tiniket?
- Ha ennyire zavar ez a felső, akkor tessék itt van egy kötényke, magamra veszem. Így már jobban festek? - szóltam utána, de akkorra már elviharzott a fürdő irányába. Betegesen meg akarta szárítani magát.
- Nincs neked egy ilyen fóbiád? Tudod, ilyen eső előtti, alatti, utáni félelem? Összeköthetnélek benneteket Aladárral, ő is fél a viharoktól -  Ali erre fel is vonyított és összehúzta magát, beszaladt az asztal alá, én meg elnevettem magam. Nagyon vicces volt a szitu.
- Rejtőzködésben kiemelkedő tehetség az én kis csillagom - még mindig az asztal alól kikukucskálva szemlélte az eseményeket. A másik meg bent időzött a tisztálkodás Kánaánjában.
- Na hé, helló. Mielőtt megfeledkeznél rólam, igen, tudok főzni, és ha te nem, nem gáz. Van itt más feladat is - mutattam a vágódeszka és kések irányába. Nem vártam el, hogy a gondolataimban olvasson, ezért még hozzáfűztem:
- Aprítás, testhezálló lesz neked. Képzeld el, hogy feldarabolsz - széles vigyorral mosolyogtam felé és egy kötényt is odadobtam neki.
- A munkavégzés összehangolt energiákat igényel, azt hitted, kimaradsz? - gyilkos volt a kérdés, de most tényleg, lépjünk már túl ezeken a sztereotípiákon, hogy mindent a nők csinálnak.
- Még nem tudom, mit főzök, de majd menet közben kitalálom - kacsintottam rá. Helyesen festettem a köténykében a hajamat pedig szoros kontyban tűztem a fejem tetejére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=702715#post702715][b]Lora Fontaine - 2017.09.19. 19:00[/b][/url]

- Hiába félsz a betegségektől, te még ázottan is túl megnyerő külsejű vagy - válaszoltam az aggodalmaira miután kitántorgott a fürdőszobából. Persze, ebbe a mondatba tagadhatatlanul belefoglaltam azt is, hogy többek között az én tetszésemet is sikerült elnyernie. Most mit titkoljam? Előbb vagy utóbb úgyis rájött volna.
A kötény való igaz, jól állt rajtam, de hogy az egész életemet egy konyhában töltsem? Azt nem igazán tudtam elképzelni.
- Haha, milyen kis viccesek vagyunk, és neked vajon hol van? - sejtelmesen fordultam feléje, kicsit közelebb is léptem hozzá, íriszeimet az ő íriszeibe fúrva, pár pillanat erejéig alaposabban szemügyre vettem szemének bogárkáit. Igazán szépek voltak, olyanok, amiket még sokáig tudtam volna kémlelgetni, de most nem ennek volt az ideje, hanem más dolgoknak. Szomorú vagy sem, épp főzni készültünk.
- Bizony érti, és azt is érzi, hogy kit szeretek és kit nem, szóval vigyázz - finoman megérintettem a vállait majd a kezeim lejjebb csúsztak, akaratlanul is felfedezték hátának vonalait. Nem akartam így reagálni, de már rég nem az agyam irányította a dolgokat, mozdulataim, ösztönszerűek voltak.
- Hát rengeteg zöldség van itt. Például, te is - nevettem el magam, szájam sarkában egy csinos gödörke éktelenkedett, vonásaim a fiú közelében szinte teljesen megszelídültek. A kissé csapongó, szeszélyes, vad kislányka egyre jobban kezdett feloldódni.
- Kezdd mondjuk a sárgarépával - ismét közelebb léptem hozzá, hogy a szükséges dolgokat odavigyem, hiszen ezt így szokás. Hogyan is kényszeríthetném munkára, ha nem adok neki eszközöket?