Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=258383#post258383][b]Weöres Ioana Médea - 2014.03.24. 17:40[/b][/url]

Lasch tanár úr
öltözet.


Szeretek sétálni, mert közben kitisztul a fejem a sok gondolattól, ami általában idebent kavarog, és most még kifejezetten szép idő is van kint. Bár akad néhány felhő odafent, de pusztán cirrocumulusokat látok, közönséges nevükön bárányfelhőket, bár sosem értettem, mitől bárányok ezek a felhők. Annus néni azt mondta azért, mert hófehérek, mint a bárányok gyapja, pedig én azt a gyapjút mindig valami szürkés vagy sárgás színűnek láttam, sohasem ilyen fehérnek, talán csak abban van némi közös, hogy bodrosak. Ennek ellenére szerintem egyáltalán nem hasonlítanak bárányokra. Olyanok, mint minden rendes cirrocumulus - vékonyak, fehérek és nincs árnyékuk. A napfény is átszűrődik rajtuk, és kellemes érzés, ahogy melegét a bőrömön érzem, mindehhez meg frissen nőtt fű illata társul és virágoké. Kányádi sorok jutnak eszembe, amiket régen tanított még nekem Annus néni. Vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül szavak sarjadnak rétjein gyopárként sziklás bércein szavak kapaszkodnak szavak véremmel rokon a patak szívemben csörgedez csobog télen hogy védjem befagyok páncélom alatt cincogat jeget-pengető hangokat tavaszok nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül. Emlékszem, hogy egyetlen vessző vagy pont nélkül íródott az egész, és most villan csak át rajtam, miről is szól igazán nekem. Otthon. Ez a hely olyan hirtelen, mint ha otthon lennék. Talán a virágillat teszi, de éppen olyan, mint a Bükk fái között sétálni, és már szinte várom, hogy apa is előbukkan egyik mögül, mint amikor hazajött a névnapomra tavaly két egész napra, és lehunyom a szemem, remélve, hogy amikor kinyitom, ez tényleg az otthon lesz és nem egy számomra teljesen idegen vidék. Szokni igyekszem, de még mindig ijesztő. Közben azért lépkedek tovább a fűben, de behunyt szemmel megtalálni a megfelelő helyeket nem is olyan könnyű, mint gondoltam, főleg, ha ismeretlen a terep, így pillanatokon belül elcsúszom és sikerül elhasalnom a fűben. Azt nem mondanám, hogy megütöttem magam, csak kellemetlen maga a szituáció, de aztán elbódít a fű illata és hátamra fordulva elnyújtózom benne. Kisöpröm az arcomból éppen égővörös színben pompázó hajam, és nem zavar az sem, ha a ruhám zöld lesz netán, vagy kissé koszos, most csak elégedetten bámulok fel a cirrocumulosokra, amik mintha állnának az égbolton fölöttem, és próbálom felidézni az otthon minden egyes részletét, attól talán megnyugszom és elmúlik ez a szorongás, ami azóta dolgozik bennem, hogy apa eltűnt a szemem elől az iskola kapujában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=279560#post279560][b]Weöres Ioana Médea - 2014.04.20. 22:52[/b][/url]

Lasch tanár úr

Behunyt szemmel egészen otthon érzem magam, de mint kiderül, ez pusztán illúzió, a talajt ugyanis nem ismerem, és meglehetősen hamar elcsúszom. Elhasalok a fúben eredményként, aztán nem kell sok, hogy elnyújtózzam. Már behunyt szemmel élvezném a napsütést, azon igyekezve, hogy felidézzem az otthonom minden részletét, amikor valaki elállja előlem a napfényt és afelől érdeklődik, hogy nem esett-e bajom. Kinyitom a szemem, és megrázom a fejem, majd gyorsan fel is tápászkodom megtámaszkodva a könyökömön először, majd kinyújtva a karom felülök.
- Nem, köszönöm. Igazán kedves, de tényleg semmi bajom. Igaz, elcsúsztam, de minden rendben. - igyekszem biztosítani gyorsan, hogy nem kell miattam aggódni egy pillanatig sem. Vissza is dőlnék a fűbe bámulni a bárányfelhőket még egy kicsit, de meglepetésemre letelepedik mellém. Hát, ma se fogom tovább tanulmányozni az égboltot, no de ez nem ok arra, hogy elszomorodjak. A társaság mindig is jót jelent, például fejleszthetem meglehetősen gyatra szociális készségeimet. Kedvesen rámosolygok, majd kezet nyújtok neki a bemutatkozáshoz mellékelten, ahogy az szokás, és bár mondanám a nevem, kissé elakad a szavam a kézcsóktól. Annyi minden van, amivel zavarba lehet engem hozni, ez pedig határozottan az egyik olyan cselekedet, amit nem tudok nagyon hogyan lereagálni. Azaz de: vörös leszek, mint a hajam. Én se lennék igazi úri hölgy sose, még szerencse, hogy nem egy ilyen nagyon lovagias korba sikerült születnem. Pislogok párat zavartan, és igyekszem újra elmosolyodni, majd addig is eljutok, hogy megszólaljak végre.
- Weöres Ioana Médea, elsős mestertanonc a levitában, viselkedéselemző szakiránnyal. Örvendek. A... a professzor úr... ön tanítja a mágiatörténetet és a legilimenciát? Mintha... nem, pontosan emlékszem az ön nevére az órarendemben. Ne vegye zokon, de ön igazán... fiatal. Valahogy sokkal öregebb embert képzeltem ezekhez a tárgyakhoz, akinek már madárfészek is lehetne a szakállában, és már nem feltétlen emlékszik mindenre, amire kellene... huh, bocsásson meg, összevissza beszélek. - és tényleg összevissza beszélek. Egy kézcsókkal annyira zavarba lehet hozni, hogy mindent kimondok, ami eszembe jut. Igaz, máskor sincs ez másként, de összeszedettebb vagyok.
- Igazán gyönyörű az időnk van, mintha már május lenne, pedig odébb van még az. - jelentem ki, felpislogok az égre, és te jó ég, na most szeretnék nagyon nem itt lenni. Éppen égetem magam az egyik leendő tanárom előtt, mert a társalgásban béna vagyok, ha nem a kedvenc témáimról van szó. Hajaj, vajon mennyi idő kell, hogy elkönyvelje, hogy tisztára lüke vagyok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=290155#post290155][b]Weöres Ioana Médea - 2014.05.10. 04:41[/b][/url]

Lasch tanár úr.

Igazán segítőkész társaságom akad pillanatokon belül, akiről az is kiderül, hogy a tanárom lesz az elkövetkező egy évben, a jövő tanévről meg még nem érdemes nagyon tárgyalni, de megeshet, hogy akkor is. Kezdetnek már az is tökéletes bemutatkozás lenne a részemről, hogy sikerül elesnem, bemutatva, mennyire béna tudok lenni, de mintha ez nem lenne elég, kezet csókol nekem egy udvarias, sőt már inkább lovagias gesztussal, amitől olyannyira zavarba tudok jönni, hogy összevissza beszélek minden hülyeséget, ami csak az eszembe jut. Megrázom a fejem arra határozottan, hogy bajom lenne, mert tényleg nincs, hamarosan meg már én is ülő helyzetre váltottam, mert kissé furcsa lenne úgy elterülve maradni a fűben, mint fél perccel előtte, én legalábbis rosszul érezném magam tőle. Egyszóval felülök, felhúzom magam elé a lábaim, és átkarolom őket, térdemen támasztva meg az állam. Egyelőre ez így tökéletes választásnak ígérkezik, addig is figyelek, majd meglepetten kerekednek el a szemeim és kérdőn húzom fel a szemöldököm arra, amit a tárgyairól mond.
- Miért ne férnének össze? Nem úgy van az, hogy a legilimencia külön tanulható képesség? Mármint úgy értem, hogy nem kellett a tanár úrnak ehhez egy olyan nyakatekert képzési irányt összeszerkesztenie, mint matek meg rajz, vagy fizika és torna, meg ilyenek, bár ha jól tudom, itt olyat is lehet, mert engedi a rendszer. - jelentem ki máris, rákérdezve, mire is gondolt, mert ha arra, amire én, akkor nekem ez a megjegyzés kissé sántít, és tanár vagy sem, képes vagyok én bármire bárkinél rákérdezni, ha úgy érzem, hogy valami nem egészen stimmel szerintem. Az időjárásra is sikerül kitérni, ami általában már szinte kötelező beszédindító téma tud lenni, jelen esetben pedig elterelőnek szántam. Kissé elgondolkodom a kérdésen, de nem kell sok idő, hogy rá is vágjam a választ.
- A tavaszi záporokat igazán szeretem, mármint azokat, amikor még a nap is süt - mondom, és neki is fognék keresni valami folytatásnak megfelelő kérdést, de megelőz a sajátjával. Miért lettem viselkedéselemző... Miért is lettem viselkedéselemző? Azért, mert Mark Twain szerint olyan dolgokat kell csinálni, amiket az ember nem tud, így aztán tudni fogja, én meg az emberekkel eléggé hadilábon állok, tehát gyakorlás kell ehhez. Rengeteg gyakorlásra van szükségem.
- Mert a többi még ennyire sem vonzott. Azaz, a jogi asszisztens dolog még tetszett, de ha azt akarok tanulni, akkor otthon választom egyenesen a jogot és azt végzem el, ez a mugli viselkedéselemző azonban nem is rossz, ha már egyszer muglik közül jövök - válaszolom, enyhe vállvonás kíséretében, arcomon egy félmosollyal, majd futólag rápillantok, még mielőtt visszafordulnék a fű felé, és elkezdeném kiirtani magam körül az összes kis boglárkát.
- A tanár úr hogy lett mágiatörténész? - nájsz, aranyom, egyből a közepébe, minden vacillálás nélkül, így kell ezt csinálni, legfeljebb nem válaszol, nem igaz? Ha már egyszer beszélgetünk arról, hogy én miért választottam azt, amit, ugyanolyan jogosnak érzem, hogy megkérdezzem tőle én is ugyanezt, aztán máris kíváncsian várom a választ.