Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=274203#post274203][b]Lasch Hunor Zalán - 2014.04.13. 22:23[/b][/url]

Továbbra sem talált magának megfelelő házat a faluban, de tovább nem szórhatta a pénzét a csárdai szobára. Az iskola falai között se akadt olyan helyre, amit átalakíthatna szobának, ami kezdett kényelmetlen lenni a számára. Minden nap hoppanálni sem túl egészséges, hiszen bármikor amputoportálhat, és ha nincs segítség a közelben, könnyedén az életébe kerülhet. Szerencséjére még nem fordult vele elő, és nem is szeretné, ha megtörténne. Tökéletesen meg van elégedve magával, nem szeretné, ha valamelyik végtagja elveszne egy ilyen alkalommal.
Mai napra nem igazán tervezett semmit sem, így hagyta, hogy lába vigye, amerre szerette volna. Amint kiért az iskola falai közül, valami azt súgta neki, hogy nézze meg a birtokot. Igaz, egyszer már bejárta azt, de az idő egész kellemes, nem fog a négy fal között kuporodni. Tavasszal még úgy sem látta, ideje bepótolnia. Először a réten vágott át, ahova egész kellemes emlékek kötik. Ugyanis itt ismerhette meg azt a fiút, aki miatt az iskolába érkezett. Persze, először nem tudta, hogy a srác az unokaöccse, de végül kiderült, hogy Gergő az, és nem kellett túl sokáig keresnie. Azóta egész jóba lettek, bár tény, hogy nem sokat találkoznak. Hagyja, hogy Gergő tanuljon, és ellegyen a barátaival, illetve egykori nevelőszüleivel. Nem akart belépni a nevelőapa szerepébe, de az teljesen elüt a stílusától. Igyekszik úgy nevelni Gergőt, hogy az jó legyen neki, de ugyanakkor meghagyja azt a bizonyos szabadságot is, ami egy kamasz srácnak ilyenkor kell.
Gondolataiban elmerülve lépkedett tovább, útja egyenesen a vadőrlak felé vezetett. Nem emlékezett rá, hogy volt már itt, de teljes mértékben nem foglalkozik ezzel, mert éppen elkapta azt a pillanatot, amikor egy diák –feltételezi, hogy az– elesik. Ő, mint hősies lovag, azonnal meg is indult, hogy felsegítse az áldozatot, akit a föld magához szólított. Közelebb érve, meglepetten tapasztalja, hogy a lányon nem mutatkozott fájdalomra utaló jel, sőt, mintha jól is esett volna neki, hogy elesett. Azért szorult belé némi jó modor, ezért arcán némi aggodalom is kiült, majd megszólalt.
– Nem esett baja? Jöjjön, felsegítem. –ajánlotta fel a segítőkezet, és ha a lány elfogadta, akkor természetesen felsegítette a földről. Amennyiben nem kelne fel, úgy leült mellé, majd ismét megragadta a szót.
– Ha fáj valamije, felkísérhetem a gyengélkedőre. Egyébként új diák? Csak mert még nem láttam erre. Lasch Hunor Zalán Professzor vagyok, örvendek a találkozásnak. –mutatkozott be illedelmesen, és ha engedték, akkor kezet is csókolt a hölgyeménynek. – Szabad tudni a nevét? –nála természetes volt, hogy magázza a diákokat, ameddig el nem jutnak addig a pontig, hogy felajánlja a tegeződés lehetőségét. Természetesen nem ellenkezett, ha a beszélgetőpartner hamarabb szeretne átváltani arra a stílusra, csak neki az már egy kicsit közelibb kapcsolatot jelentett. Ez pedig egyelőre az ismeretlen diákkal nincs meg, de kitudja, hogy mit hoz ez a találkozás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=288625#post288625][b]Lasch Hunor Zalán - 2014.05.06. 21:56[/b][/url]

Könnyedén kideríthette volna, hogy a fűben heverésző lány egy diák, vagy nem, de a képességét ilyesmire nem használja. Illetve használja, de csak akkor, ha a szükség azt kívánja. Ebben az esetben nem kellett alkalmaznia, hiszen hamarosan megtudja a hölgyemény nevét. Ám előtte hogylétéről érdeklődött, hiszen az aggodalom kiült az arcára. Éppen csak annyit látott, hogy Médea elcsúszik, és már a földön van, így jogosan feltételezhette azt, hogy baja eshetett. Hamar megtudja, hogy beszélgetőpartnerének jól van, ezért aggódó arca mosolyt vett fel.
– Örülök, hogy nem esett baja, de azért szóljon, ha netalán rosszul érzi magát. –kész arra, hogy felkapja a hölgyeményt, és felszaladjon vele a Gyengélkedőre, ha úgy adódik. Az aggodalom kinyilvánítása utána következett az, hogy a professzor bemutatkozott, és kezet csókolt. Médea reakciója nem lepte meg, hiszen nem ő volt az első, akit zavarba hozott az e fajta köszöntéssel. Bemutatkozását, és további megjegyzéseit figyelemmel hallgatta, s a végén mosolya nagyobb lett.
– Igen, én tanítom mind a két tantárgyat. Inkább veszem bóknak, sem mint zokon. Nem maga az első, aki ezen meglepődik. Úgy értem, hogy nem egy idős Professzor tartja a Mágiatörténetet. A Legilimencia más tudomány, de mivel mind a kettőt szeretem, ezért mind a kettőt tanítom is. Az egyik elméleti, a másik inkább gyakorlati oktatást kíván, nem férne össze a kettő, én mégis megoldom. Nincs gond. –jegyezte meg kedvesen, de legfőképpen nyugtatás képpen. Érzi, hogy ez a kis közjáték azért volt, mert Médea zavarban van a kézcsók miatt. Ezért nézi el neki, hogy összevissza beszélt.
– Ez a csodás a tavaszban. Néha meleg van, néha szakadó eső. Ön melyiket szereti? –érdeklődött, miközben ő maga is felnézett az égboltra. Csodás látvány volt, ahogyan a felhők átúsztak felettük. Miután eleget csodálkozott az égbolton, tekintetét ismét Médeára irányította, hogy a választ megkaphassa. Amint megtörtént, ismét egy kérdés ragadt nyelvére, amit pillanatokon belül fel is tett.
– Mi fogta meg a viselkedéselemző szakban? –ha már tanítani fogja, és úgy hozta a sors, hogy órák előtt találkozhattak, akkor szeretne többet is megtudni a diákjáról. Bizonyára eszes hölgy, ha a kékeket erősíti, hiszen azt hallotta, hogy oda azok kerülnek, akiknek éles elméjük van. Természetesen mindenhol akad kivétel, de nem Médea az, akiről azt hiszi, hogy nem illene a házába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=310934#post310934][b]Lasch Hunor Zalán - 2014.06.11. 14:16[/b][/url]

Kérdését és magyarázatát nem értette, talán elbeszélhettek egymás mellett. Mindenesetre nem szakította meg Médea szavait, hanem utána reagált a felmerülő kérdésre, és az utána következett monológra
– Lehet félreértett, vagy most én értettem félre magát, de én arra céloztam, hogy a két tantárgyam nem fér össze. Hiszen a Mágiatörténet inkább elmélet, a Legilimencia pedig gyakorlati oktatást kíván. Utóbbi azért jóval több odafigyelést igényel, hiszen gondoljon bele. Egy képzetlen tanonc megpróbálja kifürkészni a társa gondolatait, és ahelyett, hogy sikerrel járna, teljesen elme károsulttá változtatja az legilimentálódott személyt. Tanulható a dolog, ezért vagyok itt, hogy akik fogékonyabbak a Legilimenciára, azokra odafigyeljek és Legilimentort képezzek belőlük. –magyarázta a dolgokat, remélve ezzel, hogy most már meg fogják érteni egymást. Ha nem erre gondolt a beszélgetőpartnere, azt úgy el meg fogja neki említeni a lány. Az időjárásos kérdésére kapott válaszra csak bólogatott, utána pedig át is tértek a lány szakjára. Pontosabban arra, hogy miért is választotta ez Médea.
– Nem baj az, ha az ember meg akarja ismerni az olyanokat is, akik másmilyenek. Most értem ez alatt azt, hogy még a legtöbb varázsló elzárkózik a mugliktól, mégis vannak olyanok, akik nem. Pedig a muglik is emberek, csak varázserő nélkül, és más felfogásokkal. –vonta meg vállát a kisebb monológ után. Neki nincs semmi problémája a muglikkal, kifejezetten jóban is van néhányukkal, és ha úgy adódnak, képes lenne megélni a másik világban is. Utána érkezett egy olyan kérdés a lánytól, amit már jó párszor megkapott. Mosolyra húzta a száját, és úgy kezdett bele a válaszadásba.
– Még akkor beleszerettem a Mágiatörténetbe, amikor kisiskolás voltam. Sokan voltak úgy vele, hogy unalmas, és csak ömlesztett szöveg az egész, de engem mégis megfogott. Érdekelt, hogy régen milyen felfogás volt a boszorkányságról, a boszorkányokról és arról, hogy miként ítélték el őket. Tudom, morbidnak hangzik, hogy vonzott a boszorkányégetés, és a vele járó procedúrák, de nem kaphat az ember teljes képet arról, amiről a felét nem ismeri. Így nem volt kétséges, hogy Mágiatörténész szakot fogok végezni. –adott kimerítő választ Médeának, és várta a következő, esetlegesen felmerülő kérdést.